A Judapest flódni-projektje kapcsán került elõ a magyarországi zsidóság pluralitásának kérdése. Montefiore foglalkozik a közösségi pluralitás különböző lehetséges kimeneteivel, én nem erről szeretnék írni, sokkal inkább arról, hogy egy politikailag plurális zsidóság miket tehet a magyar politikai közösség állapotának javulásáért.
Magyarországon a közgondolkodás azt tartja, a zsidóság (alapvetően Holocaust-bázisú történelemszemlélete kapcsán) majdhogynem törvényszerűen balra szavaz. Azt hiszem, nem kell leírnom a szocialista illetve szabaddemokrata zsidó szavazó archetipikus alakját, annyira bele vannak égve tudatunkba. Ennek azonban nem kell törvényszerűen így lennie. Az alapvetően asszimilálódott magyar zsidósággal szembeni toleranciának kevés dolog árt jobban, mint hogy a baloldal időről-időre kijátssza ellenfelei ellen az antiszemita-kártyát.
A “flódni-gate” implikáció-cunámit is zúdított a Judapestre. A felelõsséget vállaljuk, sõt: vita-sorozatot indítunk ezen implikációk ki-, át- és megbeszélésére. Elsõ darabját tegnap olvashatták egy új JP-szerzõtõl, Montefioritól. A második írás most következik, Radio-tól. Vigyázat! Sorozat!
Az utolsó esély valószínûleg Camp David volt, 2000. nyarán. A találkozót egy évtized politikai folyamatai elõzték meg, amely Madridban kezdõdött 1991-ben és Oslóban kristályosodott ki 1993-ban. A szándék elvileg világos volt: létre kell hozni Izrael mellett egy életképes Palesztin államot is, ugyanis ez nem csak a palesztin nép vágya, hanem Izrael stratégiai érdeke is.
A dolog nemhogy nem jött össze, hanem teljes összeomlással végzõdött, konkrétan az Intifáda 2.0-ás verziójával. Tíz év alatt semmit sem sikerült elérni, sõt, a helyzet az izraeliek és a palesztinok számára is rosszabb lett.
Hét év, pár milliárd dollár fegyverekre és biztonságra költött pénz és sok ezer halott után újra csúcstalálkozóra kerül sor: az Annapolisi Konferencia holnap kezdõdik. Ott lesz Olmert és ott lesz Abbasz, valamint ott lesznek persze a házigazda amarikaiak is, Bush és Condi. Az is lehet, hogy mások is csatlakoznak, meghívót kb. negyvenen kaptak (köztük az Arab Liga, Oroszország, Kína, EU is).
Az elemzõk többsége pesszimista (pdf): ha nem sikerül (azaz kudarccal végzõdik a konferencia), akkor jön az Intifáda 3.0-ás változata, jön a Hamasz Ciszjordániában, és lekerül – talán “örökre” – a nemzetközi politikai napirendrõl a “két nemzet-két állam” stratégia. Ez túl nagy eséllyel Izrael végét fogja jelenteni.
Daniel Sieradski beszéde a United Jewish Communities (Egyesült Zsidó Közösségek) éves közgyûlésén hangzott el Nashville-ben, (USA, Tennessee állam) 2007. november 12-én.
Milyen szerepe lehet a zsidó jövõkép alakításában a zsidó hitközségeknek?
Idõrõl-idõre zsidó szakmai körökben felvetõdik a “Következõ Nagy Zsidó Dobás” témája. A kérdés általéban így hangzik: Mi lesz az a dolog, amelyik majd megújítja és felpezsdíti a zsidó életet az egyre több vegyesházasságot kötõ és a “zsidó kérdéseket” illetõen érdektelen zsidóság számára? Milyen csodafegyver ment meg bennünket az önpusztítástól?
A Brandeis Egyetem Charles Bronfman nagylelkû felajánlásának köszönhetõen professzori állást és hatszámjegyû fizetést kínál annak a valakinek, aki még ha megoldást nem is, de valamiféle utat talál a kérdés megválaszolására.
Ugyanakkor meg vagyok gyõzõdve arról, hogy A Következõ Nagy Zsidó Dobás nem egy tanácsteremben fog megszületni. üs nem is egy felmérés eredménye lesz. Sõt, nem is egy intézmény áll majd elõ vele. A Következõ Nagy Zsidó Dobás sokkal inkább egy fiatal, független személy elméjébõl pattan majd ki, aki saját, közvetlen közösségének a szükségleteit igyekszik betölteni. A bejegyzés folytatódik! ››
Az izraeliek “elválasztó kerítésnek” (gader ha’hafrada), de fõleg “biztonsági kerítésnek” nevezik.
A palesztinok “Apartheid Fal”-nak hívják.
A BBC “akadálynak” (barrier) nevezi leggyakrabban ezt az objektumot.
Festett már rá Rogers “The Wall” Waters, fotózótt rá JR és Marco és sprézett rá Banksy is.
Az “objektum” helyenként kõbõl épített fal, de a legtöbb helyen elektronikus érzékelõkkel ellátott kerítés. Az izraeli Kneszet (a parlament) eddig kb. 700 kilométert hagyott jóvá, ennek kb. 60-70%-át építették meg eddig; a Jerusalem Post idén júliusban megjelent cikke szerint akár 2010-ig is húzódhat a fal befejezése. Eredetileg már 2003-ban be akarták fejezni; nem egy “4-es metró”, de azért nem is egy Dubáj.
Jó hír – rossz hír. A jó: van újra pezsgõ Belsõ-Erzsébetvárosunk, vannak izgalmas zs’ együtteseink, van releváns filmfesztiválunk és most Nemzetközi Zsidó Színházi Fesztiválunk is lesz Budapesten, október 12-14 között a Merlin Szinházban. Kolhakavod. A Fesztiválon négy színház vesz részt: a Bukaresti Állami Zsidó Színház, az Osztrák Zsidó Színház, az izraeli Be Beautiful Cabaret társulat, valamint a budapesti Gólem Színház.
A rossz hír: Igen, valaki mintha hiányozna. Sajnos a Budapesti Zsidó Szinház nem lesz jelen a fesztiválon és félõ, hogy sokak szemében emiatt a fesztivál legalább annyira megosztó lesz, mint összehozó. A szervezõk a “professzionalitást” hangsúlyozzák, hivatalosan a Budapesti Zsidó Szinház is ezért esett ki a pixisbõl.
Nekem fura érzéseim vannak a “professzionalizmus” ilyen erõteljes kiemelése miatt, szerintem ugyanis ez pont egy olyan mûfaj, ami épp az amatõr bájról és nyersességrõl szól – ettõl és errõl lett híres, nem? Van egy érdekes könyvem a moszkvai zsidó (jiddis) színház történetérõl. Ebben az egyik cikket Joseph Roth írta, aki nagy lelkesedéssel számol be egy bécsi élményérõl: a Leopoldstadtba jiddis színház érkezett Wilnából. Plakátjaik a gorombaságig egyszerûek, elõadásuk szívbemarkolóan érzelmes, ugyanakkor gyermekien egyszerû és nagyszerû volt – írja Roth. A nézõtéren csecsemõk ordítottak a babakocsikban, az emberek ettek és dohányoztak és igazi zsidó vircsaftot csináltak, az egészben mégis volt valami nagyszerûség. Hangosak, döbbenetesen szenvedélyesek voltak a színészek, olyan hangon beszéltek, mint soha sehol másutt a világon. Egyfajta “dionysos-i zsidók” voltak. Azt írja Roth, hogy a zsidó színház akkor kezdte elveszíteni a báját, amikor meg akart felelni az európai mintáknak, a “professzionális” szinház elvárásainak és manírjainak.
Most akkor lesz báj vagy bye-bye báj? A JP majd lecsekkolja.
Update! Két zsidó – két fesztivál! A legnemesebb magyar zsidó hagyományok ápolásaként a Budapesti Zsidó Szinház és a budapesti Gólem Szinház gyakorlatilag egy idõben szervez zsidó szinházi fesztivált.
Többen írtak nekünk email-t, sõt még petíciókat is kaptunk Magyar Gárda (drágabolgárúr, Tilcsák Bea) ügyben. A JP fajsúlyos médium, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szólaljunk meg az ügyben. Íme az álláspontunk:
Yossi Klein Halevi írásaival 1997-ben találkoztam elõszor a Jerusalem Report magazinban. Ezek az írások intelligensek és pontosak voltak, de volt bennük mindig valami lenyûgõzõ és magával ragadó kvalitás is. Talán az emberi integritás a jó szó itt, hiszen Józsink egy olyan ember, aki egyszerre tartja magát elkötelezett cionistának, politikailag centrumpárti izraelinek és kritikus zsidónak. Az elsõ könyve remek Hollywood anyag lenne: a “Memoirs of a Jewish Extremist” arról szól, hogy miképp lett “szélsõséges” izraeli telepes egy vallásos ortodoxokból és a holokauszt túlélõibõl álló brooklyni család gyerekébõl. Kötelezõ olvasmány.
Mostanában egyre gyakrabban látogatom az Ufi-t, az APACukában üldögélve pedig az offline változatot is kezembe szoktam venni. Cimkék használata nélkül azt kell mondanom, hogy ez egy remek lap, ami egy olyan kultúrát és mentalitást képvisel a magyar közéletben, ami nagyon hiánycikk. A legfrissebb számban Ács Ferenc például a Gój Motorosokról így ír:
Még a legjobb családban is elõfordul, hogy valaki részegen hülyeségeket beszél, aztán pedig kialussza magát, és másnap erõst szégyenkezik. Az alkohol inspirálhat például meggondolatlan és – akkor még határozottan jónak tûnõ – bizarr névadási ötleteket is.
Valami efféle történhetett a magukat Gój Motorosoknak elnevezõ baráti társasággal is, akik aztán viszont így maradtak. Ha minden úgy lenne, ahogy azt a tábortûznél a hatodik és hetedik doboz sör között esetleg kitalálunk, akkor ez az egyébként is terhelt világ még sokkal inkább elviselhetetlenebbé válna. (…) A bejegyzés folytatódik! ››
Bréking bréking: a Hamász leverte a fatahistákat Gázában és átvette az irányítást a Fatah megelõzõ biztonsági szolgálatának központja felett is. Abbász elnök feloszlatja az “egységkormányt” (lol), valamint a parlamentet és áthelyezné a Palesztin Hatóság hivatalos központját a ciszjordániai Ramallahba.
Simon “Zombiarcú” Peres, az örök lúzer ezúttal nem vesztett: a Kneszet õt választotta meg két riválisával szemben Izrael kilencedik elnökének. Peres augusztusban lesz 84 éves. Feladata pedig számos, ez nem lesz nyugger állás: mindenekelõtt helyre kéne állítania az elnöki poszt megtépázott tekintélyét, valamint tennie kéne valamit az izraeli társadalom vészes dezintegrációjával szemben. Utóbbi feladat sikeres megoldására nem tûnik feltétlenül alkalmasnak: az oslói konstrukció fõ szellemi atyjának tartott Peres ugyanis mélységesen megosztja az izraeli társadalmat, sokan õt hibáztatják a félresiklott “békefolyamatért”. Perest tehát jóideje “galamb” politikusnak számít, pedig nem volt ez mindig így. A 70-es évek elején õ is (Rabinnal együtt) támogatója volt a telepes-mozgalomnak, de a mai napig képes némi tough-talk-ra:
“The president of Iran should remember that Iran can also be wiped off the map.” (2006. május)
40 évvel ezelõtt ezekben a napokban Izrael – és a világ zsidósága – egy Második Holokausztra készült.
40 évvel ezelõtt ezekben a napokban Nasser összevonta Egyiptom csapatait a Szinájon (több, mint 100.000 katonát és 950 tankot koncentrálva az izraeli határ mellé), hazaküldte az ENSZ békefenntartó csapatokat (akik hazamentek) és elzárta az Akabai-öbölben lévõ átjárót.
40 évvel ezelõtt ezekben a napokban Izraelben több tízezer hullazsákot készítettek elõ a várható halottak számára.
40 évvel ezelõtt nap, mint nap ilyen és ehhez hasonló karikatúrák jelentek meg az arab sajtóban.
40 évvel ezelõtt ezekben a napokban sokaknak elviselhetetlen volt izraelinek lenni: elviselhetetlen volt a szorongás és a félelem a megsemmisüléstõl, a tehetetlenségtõl.
Bizonyára mindenki emlékszik itt, hogy a Mazsihisz 1% reklámja a depressziós és rosszul öltözött kisfiúval, valamint A Tetovált Karral nagy vihart aratott a jp-n. Nem szépítem: a félszáz+ hozzászóló többsége felháborodással vegyes undorral fogadta mind a reklám ötletét, mind a reklám kivitelezését. Fussák át a kommenteket – tanulságos és mulatságos olvasmány!
A kritikák hatására(?) a Mazsihisz ismét nekifutott és ezúttal profi csapatot kért fel (F12 Stúdió) egy reklámfilm elkészítésére. A brief azonban azonos maradt: az üzenetnek a Holokausztról kell szólnia, melyet egy idõs zsidó ember tetovált karja dramatizál. Beszéltünk az F12 vezetõjével, Ritter Doronnal, aki elmondta nekünk, hogy a készen kapott koncepcióban csak egy dologban tudtak picit változtatni: erõsítettek az “átlagos, normális család” miliõn (a Mazsihisz “zsidós” castinget követelt eredetileg). Szerintem ettõl viszont kissé Hohes C-s, Voltarenes lett a stílus.
Az elsõ plakáthoz képest sokat javult a kivitelezés minõsége: most már azért nem érzi azt az ember, hogy valamelyik Síp utcai apparatcsik sógorára bízták a reklám elkészítését. Az alapvetõ üzenet azonban semmit nem változott. Nem ragozom most tovább, hiszen megbeszéltük ezt már itt és itt is. Nézzék meg inkább az új reklámfilmet és tegyék fel kérdéseiket – Ritter Doron is itt lesz, hogy válaszoljon.
Yossi Klein Halevi írásaival 1997-ben találkoztam elõszor a 
