zsidó identitás és kultúra a 21. századra
Az Indymedia beszámol:
A Jó és a Rossz örök kûzdelme újabb fejezetéhez érkezett. Szeretett helyünket, Budapest kevés eredeti, szabad (bár kissé cigifüstös) levegõjét árasztó klubját Demszky Gábor és bürökrataserege be akarja záratni. A bejegyzés folytatódik! ››
Prehanukai hangulatban, a képzelt zsidó térben.
Normális ember pont úgy tesz, mint Shadai, gondoltam magamban, nem lót-fut, hajszolódik, tolong és hanukarácsony-stresszel, hanem elkezd lélekben is készülõdni az ünnepre: pl. Adam Sadler-hanuka dalokat dúdolgat otthon; vagy esetleg beugrik, már a 10 napos össznépfronti hanukázás elõtt, a Sirályba, hogy idõben akklimatizálódjon a hangulathoz és a sûrû füsthöz.
A Café Bábel lapbemutató estje kiváló szellemi tápláléknak bizonyult, a latkesz-beigli hetek beindulása elõtti, utolsó pillanatokban. Most csak egyetlen cikkre, illetve az errõl szóló beszélgetésre térnék ki: Kovács Mátyás média-szakos hallgató vezette fel Gantner Brigitta Eszter történésszel (Berlin) közös tanulmányát, ami “A kitalált zsidó” címet viseli, és a közép-európai “konstruált zsidó kulturális térrõl” szól.
Zanzásítva a gondolatmenetet: Prága, Berlin, Krakkó turisztikai célokra használja hajdani zsidó negyedét: zsidók nélkül, nem zsidók profitjára sikeres fesztiválokat és nosztalgia utakat szerveznek, dõl a lé, és mindez egy olyan sztereotipikus zsidóképre épül, mint a klezmer zene, a hasszidizmus és a jiddischkeit – vagyis aminek a mai zsidó élethez annyira van köze, mint a Tsikóschnak és a Piroschka Tsárdának a magyarhoz – ezt én mondom most, Polnaire.) Lényegében ugyanez történik Budapesten is, állítják a szerzõk, azzal a különbséggel, hogy a klezmer koncertek és a Nyári Zsidó Fesztivál mûzsidói mellett (ld. idevonatkozó vita a judapesten), itt legalább virul az igazi zsidó élet is: a példa. A judapest.org és a Zsidó Színkör Tartuff-je.
Trendiségem büszke tudatában és a valódi pesti zsidóktól totál füstmérgezést kapva távoztam. A Café Bábel friss, „Hiány” tematikus számát pedig ajánlom figyelmetekbe.
Polnaire
Az izraeli oktatási miniszter legújabb döntése alapján a mostantól nyomtatott tankönyvekben jelölni fogják újra Izrael 1967 elõtti határait. Így zöld vonal jelöli majd Cisz “kibaszott” jordánia és a Gázai övezet határait, ezzel is nyomatékosítva, hogy a területek sorsa még nem dõlt el véglegesen. A naci tábor hördül, rabbik cenzúráznak.
Mi pedig csöndben felhívjuk a figyelmet erre a múlt hónapban kiszivárgott dokumentumra (pdf).
Grim. Sharp. Drastic. Fear. Xenophobia. Harsh. Cancer. Horrifying. Violent. Afraid. Anxiety. Attacks. Prepared passports. Swastika.
Magadra ismersz? Nem? Miazhogynagyonis?
Az izraeli Y-Net mindenesetre eligazít rendesen ››
A hír:
Az izraeli kormány hosszútávú márkaépítõ munkába kezdett Izrael külföldi megjelenítésének megváltoztatására, az “Izrael” márka újrafogalmazására. A meghívott szakemberek között van a stratégiai kommunikációval foglalkozó Braun & Partners cég vezetõje, Braun Róbert is. (link)
Braun Robinak gratulálok ezúton is, de azért álljunk meg egy pillanatra. Izrael legalább 20 éve tesz úgy, mintha csak egy kommunikációs jellegû problémával állna szemben, mintha csak és kizárólag a csomagolás szexiségével lenne a gond.
Pedig problémája ennél alapvetõen komplexebb – és jóval súlyosabb.
Mégis, kemény állami milliókat költenek el évente egy olyan doktrínára, amely alapvetõen csomagolástechnikai kérdésként kezeli Izrael pozícióját a világban. A hasbara (szó szerint: megmagyarázás), egy jó kis crossover mûfaj: valahol a szovjet-típusú agitprop és az amerikai stílusú pr/marketing határmezsgyéjére lõhetõ be.
Írhatnék még hosszú sorokat a módszerrõl, de szerintem a lényeg a következõ: a hasbara nem mûködik. Sõt, kifejezetten kontraproduktív. Kontraproduktív, mert nem hiteles, mert bûzlik az egész a manipulációtól, mert nem tiszteli az embereket.
Ezért én alapvetõen mást javasolnék. A termék újracsomagolása, újrafogalmazása, újrapozicionálása helyett inkább magát a terméket kéne megváltozni. Nem a bizonyítványt kéne magyarázni. A bejegyzés folytatódik! ››
David Grossman “elkúrtuk, nem kicsit, nagyon” beszéde az idei Rabin megemlékezésen figyelemreméltó: pontos és okos elemzése annak a társadalmi-, politikai-, katonai- és morális válságnak, amelyben Izrael egyre inkább elsülyedni látszik.
Hogyan kúródott el a cionista álom? Hogyan vált egy fiatal állam koravénné? Hogyan lett egy idealista és tenniakaró, egalitáriánus vizióktól vezérelt optimista társadalom rosszkedvûvé, közönyössé és pesszimistává? Miért “nincs” tárgyalópartner? Milyen esélyek maradtak még egyáltalán ennek az országnak?
A héber szöveg teljes angol fordítását el lehet olvasni itt.
Teszi fel végre a kérdést blogbarátunk, Neocohn. üs a frappáns megoldás nem is várat magára:
Az elmúlt hetek politikai eseményei, helyenként egyenesen szélsõséges társadalmi jelenségei sok liberális polgártársunkat elbizonytalanította. Az un. árpádsávos lobogó (mely dicsõ, õsi jelképünk, és amelynek jegyében, bár más összefüggésben, számos polgártársunkat a Dunába lõtték) tömeges megjelenése sok szabadgondolkodó értelmiségi számára jelent úgy szakmapolitikai, mint társadalomlélektani kihívást, és ez elvonja a figyelmüket számos más, nemzetstratégiailag fontos teendõ ellátásától.
Szociálisan érzékeny, egyben praktikus blogunk egyfajta közszolgálati funkcióként ahol tud segít, így erre a nemzetpolitikai problémára is kész, kipróbált megoldást kínálunk, amely csak kicsivel több fáradságot igényel, mint összerakni az IKEA-áruház “Bördströmenne” hálószoba-szekrényét.
Elõször is kikapjuk a tüntetõ nénik vagy fiatalok kezébõl az árpádsávos lobogót. Ha gyorsak vagyunk és sokan, akkor hamar megkaparintjuk a legtöbbet. Ha ez fizikailag lehetetlen, mert pl. épp könnygázfelhõs mûveleti terület közepén állunk, vagy õk az erõsebbek, megvárjuk, amíg leszáll az éj, elmegyünk a nácik otthonaiba és zászlógyáraiba, és az egész készletet lefoglaljuk. Na mostan.
Vesszük a zászlót (nem a nénit), és kiterítjük. Kisimított állapotában pedig egyszerûen rávarrunk egy e célra elõre kikészített kék alapszínû, számos fehér csillaggal díszitett téglalap alakú mintát, a bal felsõ sarokba. Kész, már csak vissza kell vinnünk a lobogókat, ahonnan nyúltuk.
Elõtte:
Utána:
Mottó: “Better Sharm el-Sheikh without peace than peace without Sharm el-Sheikh.” (Moshe Dayan, 1972)
Nyáron voltunk Ramotban. Elsõre beleszerettünk a településbe és tökéletesen le voltunk nyûgözve a holland-zsidó alapítók ügyességén, tehetségén. Három évtized alatt a semmibõl egy (szó szerint és átvitt értelemben is) virágzó települést – mosávot – hoztak létre a Golán-fennsík déli részén, mangó- és papaya ültetvényekkel, lovászattal, turizmussal, paradicsomi kis kertekkel, étteremmel, óvodával és iskolával. Az étterem terasza egy kilátó, ahonnan rálátni a Kineret-tóra, Tibériásra és Cfátra: lélegzetelállító.
A környéken több sikeres, nagyon jól menõ borászat is van, amelyek évek óta díjnyertes borokat képesek elõállítani. (Az izraeli borászat “forradalma” egyértelmûen a Golánról indult. Mi is teszteltük: tényleg nektár.)
Ramot szomszédságában még sok zsidó település van, ezek többsége kibuc és mosáv. üsszesen 19.000 zsidó él jelenleg a régióban: többségük fiatalon érkezett ide három évtizeddel ezelõtt, hogy idealizmusukat alkotó tettekre váltsák. Az izraeli kormány hívta õket.
Ma a környék teljesen idilli, békes, a turizmus virágzik, a települések prosperálnak…
De mindez lehet, hogy csak látszat. A valóság pedig az, hogy a Golán-fennsík zsidó lakói kölcsönidõbõl élnek.
Íme Gary Brecher (The War Nerd) magyar hangja: Bede Márton
“Hogy a szar mélységét pontosan érezzük – és mivel a lábunk már nem ér le benne, muszáj lesz csak elméletileg eldönteni a kérdést – elõször azt kell megértenünk, hogy a gyilkos terroristák elsõ ötéves tervének elsõ és utolsó mozzanata milyen tökéletesen mutatta meg, hogy nekünk végünk. Szeptember 11 arra volt jó, hogy mi, az egyik oldal, akiket mostantól kezdve nyíltszívûeknek fogok nevezni, lássuk, akkor lepnek meg minket a gyilkos terroristák, amikor csak akarnak. Izrael libanoni beégése pedig arra, hogy arra is rájöjjünk, hogy már akkor sem tudjuk szétverni a seggüket, ha teljes erõbõl felkészülünk rá. (Remélem az mindenkinek világos, hogy amikor Izrael akárkivel háborúzik, olyankor a nyíltszívûek háborúznak akárkivel, hiszen sivatagi zsidó barátaink a teljes nyugati világ katonai és gazdasági támogatását élvezik, így amikor õk kiszopnak néhány mopedrõl rakétákat lövöldözõ arabtól, akkor mi, nyíltszívûek, mind szopunk.)” (…)
Ahogy tegnap a judapest-levelezõistán megállapítottuk páran, a végsõ konklúzió részünkrõl csakis ez lehet:
Hadd kezdjem egy kis kirohanással: a Zsidó Nyári Fesztivál programjának gerince évek óta retrográd, tökéletesen ízléstelen produkciókból, skanzenszerû zsidó giccsekbõl áll. Az egészet átjárja valami avittság és õszintetlenség: ennyiben persze remek reprezentációja a hazai zsidó közéletnek.
Eddig nem beszéltünk errõl, de tisztázzuk itt a blogon egyszer és mindenkorra: KLEZMER SUCKS. 99% polka (umpa-umpa), német és dán turistáknak, valamint eltunyult, középkorú magyar zsidóknak, akik persze fogalom nélkül vannak a zsidó kultúráról vagy a jó ízlésrõl úgy általában.
Szerencsére mindig van azért egy-két kivétel is a programban. Idén például a következõ két eseményt tudom ajánlani:
1. Az Óvás! vitaestje a Spinózában Spinozában
Az Óvás! be fogja mutatni azokat az új terveket és javaslatokat, melyek a zsidó negyed megõrzését és megújulását egyaránt biztosítanák. A fiatal építészek számára létesített egyik legnagyobb nemzetközi pályázat-kiíró fórum, az “Europan” 2005-ben a régi pesti zsidó negyed rehabilitációját nevezte meg egyik megoldandó feladatnak. A felhívásra 25 pályamû érkezett, melyek közül bemutatásra kerül az elsõdíjas és még néhány további elképzelés is. (Spinoza-ház, augusztus 29. kedd, 19.00)
2. Zsidó Nyári Fesztivál az Örökmozgóan (program – pdf)
Úgy néz ki, hogy több jó film is lesz, én most csak az új Radu Mihalleanu mozit emelném ki – Radu rendezte az ületvonat c. filmet. (ürökmozgó, szeptember 2. szombat, 18.00)
A lövedékek képét dél körül hozta le a hírolvasóm. Észak-Izraelben járunk, egy Kiryat Shmona mellett lövegállásnál, ahol fiatal izraeli lányok üzeneteket filctollaznak 155 mm-es taracklövedékekre. A lövedékek feltehetően csövekbe kerülnek majd, hogy hamarosan ballisztikus röppályát vegyenek fel Libanon irányába. A terv szerint céljukat elérve felrobbannak, hogy a környéken álló embereket és tárgyakat darabokra szakítsák. A környéken álló emberek ilyenkor meghalnak. A lányok üzeneteire valószínűleg nem érkezik majd válasz.
A lövedékek, ha pontosan érnek célba, a Hezbollah harcosait fogják darabokra szakítani. Ez nem akkora baj. Humanista szemmel persze az, de a Hezbollah harcosai feltehetően nem humanisták. Legalábbis nehezen képzelhetõ el ez egy olyan szervezet tagjairól, akik Khomeini ajatollah militáns-önpusztító siíta ideológiáját követik, kedvenc színük a fekete, kedvenc államformájuk pedig az iszlámista teokrácia.
Hetvenegynéhány elteltével a nemzetközi Vörös Kereszt mozgalom méltóztatott felvenni tagjai közé az izraeli Magen David Adom-ot. Az 1930 óta használt Magen David (Dávid Pajzsa=Dávid csillag) embléma helyett azonban egy pina gyémánt-kristály formájú jelet kell használniuk.
Golda Majer ott volt személyesen Genfben, a sztori részleteivel remélhetõleg így elsõkézbõl tud szolgálni.
A gázai strandolás visszasságait feltáró bejegyzésünkre végül jó pár hozzászólás érkezett, ami megmutatja, hogy milyen sokan is szeretnek a közel-keleti “helyzetrõl” vitatkozni.
ün is szeretek, bevallom, viszont a “helyzet” alatt nem csupán “a konfliktust” értem.
Például itt van a nõk helyzete az arab világban, ezen a fronton is igencsak helyzet van! Sorra jelennek meg ugyanis nagyszerû nõi elõadók (énekesek, színészek), akik olyan társadalmi-kulturális folyamatokat indítottak el, amelyek még akár csak egy évtizede is elképzelhetetlenek voltak.
A legfrissebb felfedezettem Nancy Ajram. Ez a csaj hangjával, öltözködésével, zenei témáival, szövegeivel egy igazi fenoména (feminéva) az arab világban: rengeteg olyan tabut dönt le, ami eddig stabilan tartotta magát a nõk szerepvállalásával, viselkedésével, megjelenésével kapcsolatban. Az arab tévék régebben nem is játszották le ezért az efféle – számukra kockázatos – videóklipeket, most viszont ez is változóban van: több arab országban az állami tévék naponta többször is mûsorra tûzik ezeket az elõadókat. (Update: hogy jobban értsétek Nancy revolucionizmusát, íme egy oldschool darab; eddig ez a stílus dominálta a tévéket.)
A közel-keleti helyzet. Hallgass!
(Via Lisa>>Jewlicious)
dave az israellycool-on érdekes kérdést vetett fel a napokban. arra kiváncsi, mennyire hatékonyak a pro-izraeli blogok – már ami olvasóik izraellel kapcsolatos véleményformálását illeti. ez a kérdés persze minket is izgat (mert a játék önmagáért való örömén túl néha a visszajelzés sem árt), hát kapva kapunk most az alkalmon és csak bátorítani tudjuk a nyájas olvasót a klikkelésre és a kommentelésre.
Egy izraeli író óriási botrányt kavart Izraelben és üszak-Amerikában, mert közölte az amerikai zsidósággal, hogy a zsidó nép megmaradása csakis Izraelen és az izraeli azonosságtudaton múlik.
„Kár azzal kísérletezgetnünk, hogy ilyen-olyan csalogatással rábírjuk a zsidókat az ideköltözésre, inkább hideg fejjel tárjuk föl elõttük a hontalanság kórtanát, becstelenségét és képmutatását. Szálljunk vitába a melegszívû, Izrael iránt leghûségesebb zsidókkal, mert õk a mi közönségünk” – írta A. B. Jehosua 1979-ben, A hontalanság, mint neurotikus megoldás címû tanulmányában. (Az izraeli írónak több könyve is megjelent magyarul, utoljára A személyzetis küldetése címû regény.)
