Nagyon régen volt ennyire izgalmas verseny az Amerikai elnökségért, mint idén. Mindkét oldalon ugyanis nyitott még a verseny: bármi történhet, ez most tényleg egy igazi hosszútávfutás lesz. Már túl vagyunk közel féltucat elõválasztáson, de még semmi sem dõlt el véglegesen.
Nekem nagyon imponál az, hogy a választási kampány Amerikában többnyire valódi ügyek (issue-k), valódi kérdések mentén történik. A jelölteknek a kampány során vallaniuk kell ezekrõl az ügyekrõl, de persze múltbeli tevékenységük (pl. az, hogy egy adott kérdésben hogyan szavaztak korábban) is terítékre kerül. A jelöltek pozíciója a legfontosabb ügyekben egy csinos összefoglaló táblázatban is elérhetõ – íme. Tallián Miklós magyarázó posztját is érdemes elolvasni.
Néhány téma kimaradt viszont a táblázatból, többek között pont az az ügy is, ami az amerikai zsidó választókat sokszor a legjobban érdekli: a jelölt álláspontja Izrael és a Palesztinok ügyében. Annyi biztosan elmondható, hogy az esélyes jelöltek közül egy sem Izrael-ellenes, de még “Izrael-semleges” sincs közöttük. Utóbbi csoportba olyan esélytelen politikusok tartoznak, mint Mike Gravel (Demokrata), Dennis Kucinich (Demokrata) és Ron Paul (Republikánus).
Az esélyes jelöltek közül az amerikai zsidó választók körében Hillary Clinton (D) és Rudy Giuliani (R) a két favorit – mindketten “New Yorkiak”, itt lettek elismert és népszerû politikusok. Csak hát az van, hogy Rudy esélyei kissé elszállni látszanak, míg Hillary elég jól tartja magát. Valószínûnek látszik tehát, hogy a zsidó választóknak meg kell majd barátkozniuk jobban a két esélyes republikánussal, John McCain-nel és Mike Huckabee-vel is.
Kínzó kérdés: a közvélekedés – különösen Amerikában – úgy tartja, hogy soha nem volt még ennyire “Izrael-barát” elnöke Amerikának, mint George W. Bush. ün viszont azt hiszem erre lehet azt mondani, hogy “ilyen barát mellett már nincs is szükség ellenségre”. Mert végül is mi jót hozott Bush Izraelnek? A hangulat többnyire pesszimista és cinikus, patthelyzet van a Palesztinokkal, a Fallal véget vetettek mind a baloldali, mind a jobboldali “cionista álmoknak”, az alijának is vége, miközben a diplomás elit özönlik ki az országból. Bushék politikája nem vezetett sehova, a Közel-Kelet nem lett sem biztonságosabb, sem stabilabb, sem demokratikusabb. Csõlátó politikájukkal halatomra segítették a Hamaszt és felelõtlen háborúba hergelték 2006 nyarán az Izraelieket. A (kínzó) kérdés tehát az, hogy az ún. “Izrael-barát” jelöltek biztosan jót tesznek Izraellel? Biztosan a feltétel nélküli támogatásra van szüksége ennek az országnak? Biztosan jó az, ha az elmúlt évek politikáját folytatja az új elnök is? Konkrétan, policy szintre lefordítva: biztosan az a hosszútávú érdeke Izraelnek, hogy egy bantusztán-forgatókönyv valósuljon meg Palesztinában? Biztosan az a hoszútávú érdeke Izraelnek, hogy a palesztinok gyengék legyenek gazdaságilag? Biztosan az a hosszútávú érdeke Izraelnek, hogy Amerika milliárdjaitól függjön létezése a Közel-Keleten? Biztosan az az érdeke Izraelnek, hogy Amerika Irak után Iránban is belegabalyodjon valami córeszbe?
—
Kapcsolódó – linkek:
Hillary, Obama és a zsidó választók (Szombat)
Index Fehér Ház – Vote egyszer egy Amerika
Egy elefánt feljegyzései – Iowa
Ha valaki igényes és egyben nyitott intézményt keres zsidó tanulmányokhoz, nincs könnyû dolga. Nekem ebben most szerencsém volt: a 
