
A Critical Mass (www.criticalmass.hu) egy óriási, ma már tízezreket megmozgató városi bringás felvonulás. A felvonulás résztvevõi a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerûsítéséért, a várost érõ forgalmi terhelés, és szmog csökkenéséért demonstrálnak. Szeretnénk, hogy Budapesten is emelkedjen a kerékpárral közlekedõk aránya. Ehhez az is szükséges, hogy a magyarországi és fõvárosi kerékpáros infrastruktúra az európai példákat követve tovább bõvüljön, biztosítva a káros hatások nélkül is hatékony közlekedési mód elterjedését.
Távolabbról nézve nekem azért is az egyik legrokonszenvesebb kezdeményezés a CM, mert az egész “mozgalom” a közösségi szintû gondolkodásról, az egyéni felelõsségvállalásról és a civil kurázsiról is szól. Arról szól, hogy egy élhetõ város megteremtése nem csupán mérnöki-technokrata kérdés: ehhez öntudatos és felelõsen cselekvõ polgárok is szükségesek. (A zsidóságról pont ugyanez a véleményem.)
A Critical Mass – ahogy írtam lejjebb egy kommentben – egy igazi “tégy a gyûlölet ellen” demonstráció is. Anélkül, hogy ezt ki kellene mondania. Nincs szüksége didaktikus jelszavakra: a CM önmagában bizonyítéka annak, hogy ezerféle ember tud összejönni Magyarországon békésen és derûsen egy pozitív (közös!) cél érdekében.
A CM startja vasárnap lesz, 16:30-kor indul a menet a Deák térrõl. Egy útvonala van, ez a fõcsapása a menetnek. Viszont azoknak, akik ezt keveslik, vagy szeretnének másokkal menni már a találkozóra is, azoknak találták ki a “csillagtúrákat”. A csillagtúrák lényege, hogy a Critical Mass kiindulópontjához (ápr. 20., 16:30, Deák tér) szervezett menetek indulnak a város különbözõ pontjairól. Ez azért nagyon jó, mert így sokkal több közös vonulós, mosolygós élmény jut mindenkinek, a várost pedig mindenhol ellepik a bringások. Csomó csillagtúra indul. Ezeknek egy része területi alapon szervezõdik (kerületenként mondjuk), egy másik részük meg mikroközösségi alapon (pl. munkahelyi közösségek együtt indulnak “csillagtúrán” a fõtalálkozóhoz). A csillagtúrák mind becsatlakoznak 16:30-ra a Deák térre, ahonnan majd a fõmenet indul.
A praktikus részre térve: a JP is indít ilyen (dávid)csillagtúrát! A mi találkozónk 15:00 órakor lesz a Múzeumkertben (a Nemzeti Múzeum lépcsõi elõtt). MAGYAROKAT is kiszolgálunk! ;]
Azaz mindenkit szeretettel várunk.
A dávidcsillagtúránkat drága barátunk emlékének, a JP-társalapítójának, shadowridernek (Lévai Robinak) szeretném szentelni. Gyertek el minél többen.
ps: mivel vasárnap van Peszách elsõ napja, hozzatok a találkozóra maceszt is!





jé, most jutott kábé életemben elõször eszembe, hogy megverhetnek, pusztán azért, mert elmegyek valahova. ez a gondolat magától értetõdõen megerõsített abbéli elhatározásomban, hogy elmegyek.
köszi srácok, kiteszem!
jadaörs: miért vernének meg? a zsidók? :D
shadai, lehet jönni gyalog is (azénkedvencközlekedésieszközöm), vagy lemaradnék?
Végülis lehet jönni, lehet velünk találkozni gyalogosan is (kb. 15:45-ig leszünk a kertben), de utána bringával megyünk át majd a Deák térre.
Aztán meg úgyis annyian leszünk, hogy tolnunk kell a bicajt, mert gurulni nem lehet :)
nagyon szimpatikus és támogatandó a CM.
DE: én már sok biciklissel is összevesztem pont amiatt, hogy szerintem nem elég évente egyszer felvonulni, jót bulizni, hanem aktívan kell politizálni, részt kell venni a döntéshozatalban, mert küldönben az életben nem lesznek bicikliutak Budapesten. 18 éve van demokrácia, és azóta minimális a bicikli utak száma Budapesten. Nem elég durcázni, utálni az autósokat, hanem ott kell lenni, amikor a pénzeket osztják, amikor döntés születik pl a körút/hidak stb felújításáról, mert ha a biciklisek nincsenek ott, akkor nem veszik figyelembe az õ véleményüket. üs ugyanez vonatkozik a babakocsisokra, kerekesszékesekre etc etc
Nem az a megoldás, hogy – teljesen érthetetlen módon – budapesten a járdán lehet biciklizni, ezzel veszélyeztetve a biciklizõk és a gyalogosok biztonságát is.
Ha mar CM, emlitsuk meg a programokat a Millenaris Velodromban. Jo dolog, nezzetek meg minel tobben. Utana pont odaertek a csillagturatokra. (Nem kirekesztesbol irom igy, csak tobb csillagtura is lesz)
Program:
http://velodrom.hu/wiki/doku.php/bringasreggeli
shadainak: a tízezer valójában több mint ötvenezer (2007.04.22.)
gaabornak: lásd http://www.kerekparosklub.hu
Gyerekek pénteken BKV sztárjk lesz! Plusz a péntek délutáni csúcsforgalom + Critikal Mass= délutánra leál a város. Nagy Buli lesz Ott a helyem! :-))
s anyi
Sanyi, ez vasárnap lesz!
Az elõzõ meg a jom kippuri böjtkor volt. 8-)
Gaabor: én ezeket olvasom a criticalmass.hu-n. :)
egy,
két,
hár,
négy,
öt,
hat,
hét,
nyóc,
kilenc.
Az egyik Hollán utcai tüntetésen egy pár bringás levegõbe emelte és lengette a bringáját. Mit jelentsen ez? -Aki nincs velünk azt fejbevágjuk a bringánkkal?
Kedves Exlex,
alapvetõ értelmezési hibát követsz el, amikor egy jelképes cselekedetett fenyegetésként értelmezel. A túloldal fenyegetéseire válaszként két ember fölemelte a kerékpárját. A kerékpár a környzetetudatos polgár életmódjának eszköze. Ez az eszköz felelõsséget és polgári gondolkodást jelent. Ez teszi ma jelképpé a kerékpárt egy antináci demonstráción.
szerintem meg azt hitték, a túloldalt azt kiabálják: “Bringa, bringa, hun van bringa?”, és erre reagáltak.
Vagy meg akarták mutatni, hogy zsidó biciklik mégis roll on shabbos
I: kösz, ez már haladás. Lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, pedig tudnom kellene, hogy nem egyik napról a másikra változnak dolgok. Csak soha nem értettem, hogy ha Szombathelyen vagy Kecskeméten (és most nem Bécsrõl vagy Koppenhágáról van szó) tudnak élni együtt biciklizõk, gyalogosok és autósok, akkor BP-en miért nem megy. De a CM honlapján olvashatók már tényleg haladás.
huh, ez tényleg vasárnap lesz. Nem baj akkor is elmegyek :-))
Jössz Tibor?
gyertek, és ha esetleg nem esne útba a pont ez, akkor van még 20 másik csillagtúra is:)
a második széderre meg mindenki hazaér:)
shadai,
holnap nem lesz JPés, csillagos vonulás az életmenetén?
lev: az igazság az, hogy én nem tervezek elmenni erre a menetre. az én életmenetem a vasárnapi cm lesz (meg az összes többi alkalom, amikor zsidóként csinálok valami közösségi dolgot).
megkérdezhetem miért?
mert nekem ez kissé kínos, giccses és patetikus. tavaly még neonból kirakott “600.000″ is volt. a rendezõ szervezet honlapján mûködõ “webshopról” nem is beszélve.
Az hogy giccses: tény. patetikus? én már csak a megemlékezés apropója miatt se használnám rá ezt a szót. De ahogy jónak látod. ün úgy vagyok vele, hogy megpróbálok minden alkalmat értékelni, ami még ha maga giccses, kínos, patetikus módján is, de megpróbálja felhívni a figyelmet rá, hogy mi történt 45-ben és hogy minek nem szabad megtörténnie soha többet.
lev: igazad van! erre mi is fel fogjuk hívni – a magunk módján – a figyelmet! de a mi módunk picit más.
Shadai! kifejtenéd?
“a CM önmagában bizonyítéka annak, hogy ezerféle ember tud összejönni Magyarországon békésen és derûsen egy pozitív (közös!) cél érdekében”
és milyen jól néznek ki együtt: http://alleycat.hu/linkek/20080415/dzsungelt-ultettunk-el
nem akartok majd parlagfûvet… á, az már foglalt, szóval fekete ürömöt szedni Ti is?
Ez is egy békés cél, ha értitek a párhuzamot :))
viccen kivül rengeteg társadalmi cél lehetne, akár temetõk karbantartása, véradás stb.
az élet menetén csak a holocaust áldozataira emlékeznek, vagy minden elnyomás/diktatúra áldozataira?
ha csak a holocaust-éra, akkor miért?
ha a többiére is, akkor az miért nincs hangsúlyozva?
Szeretném, ha ez a topik (ontopic) a CM-rõl és a dávid-csillag-túráról szólna. Az ület Menetén a JP nem vesz részt. A kérdéseket tegyed fel a menet szervezõinek (www.eletmenete.hu). üdv.
Ninja: tényleg kurva jól! :D
sanyi: Nagy levin kifejti helyettem is (http://nagylevin.freeblog.hu)
http://www.cloneshit.hu/2007/12/07/inside-the-mind-of-a-troll
Mindenféle hírforrások szerint kb.: 50 ezren ültek ma bringára. Majdnem olyan, mintha már ma mass lenne.
Ma egy hajtipajtival együtt vártuk, hogy zöld legyen a lámpa, majdnem a könnyei potyogtak a boldogságtól, ahogy nézte a körülöttünk lévõ rengeteg bringást.
shadai! zsir!
Vettem paripát. ;)
Csak azt nem tudom még, hogy lehet 3-kor egyszerre a Múzeumkertben is lenni meg PARK-olni. http://www.britishcouncil.org/hu/hungary-projects-park Zöld póló, kihagyhatatlan. ;)
Valami megoldás?
Natasha, az a hajtipajti tényleg nagyon meghatódhatott a sok bringás látványától ha végül még a pirosnál is megállt ;)
Csak tudnám, hogy jön a CM-hez az “antináci”, meg az “anti gyûlölet”. Nem arról szól az egész, hogy felhívja a figyelmet az alternatív közlekedési eszközre, meg a bringautak hiányára? Egyébként jó kezdeményezésnek tartom, kéne még sok bicikliút Juda… izé Budapestre.
ün ugyan nem bringáztam, de hogy honnan veszitek ezt a sok butaságot, el nem tudom képzelni… sõt egy nem zsidó, aki nem bringázott …
A spanyolviaszt feltalálni szokták, így vélhetõen zsidó volt, akinek sikerült, a szarás megy nektek is …
elromlott a spam-szûrõ?:D
Ma egyszer engem elkapott, és ott ücsörögtem … :-)
A szûrõ
Ami azt illeti régen volt bennem gyûlölet, nem ab ovo, csak hát … aztán elkezdtem zsidósodni, és eltûnt a gyülölet … érdekes.
tökjó. Mostmár a bgy-n olvashatom a jp cikkeinek kritikáját. :P
Kösz srácok jó volt veletek tekerni.
Szerintem közeledünk a célunkhoz, lassan majd csak megértik…
ülménybeszámolóm: http://konzervatorium.blog.hu/2008/04/20/egy_kerekparos_naploja#comments
Jó volt! ürülök, hogy összegurultunk!
Bizony nagyon jó volt, nekem különösen: a két oldalamon 1-1 JP-olvasó, zöld pólós lovag tekert: utoljára asszem az óvodában (és a tesókám megszületése elõtt) volt ekkora hercegnõ-élményem. :) üs ne feledkezzünk meg azokról se, akik kerekek nélkül, de eljöttek hozzánk a domboldalra.
Csak a pontosítás kedvéért:
A Critical Mass nem egy tégy a gyûlölet ellen demostráció.
Nem arról szól amirõl írtad és úgy látom a múltjáról sincs igazán információd. Ez nem arról szól, hogy engem zavarna a felvonulásotok vagy bármi ellenvetésem lenne. Egyszerûen _nem szeretem_ ha félre van magyarázva az esemény, amin már akkor részt vettem mikor még 1000-en sem voltunk.
Az egész sztorija ott kezdõdik amikor egy keresztezõdésben nagy ívben szartak az autósok a gyalogosokra és csak akkor tudtak átmenni amikor a megfelelõ tömeg – critical mass – összejött és egyszerre elindultak. Ezt vették át amerikai futárok/bringások, mint jelkép és a kerékpározásra akartaák és akarják felhívni a figyelmet. Itthon pedig azért indult el, mert Demszky szerint nem kell bringa út és az autósok nagy része másodlagos embernek minõsítette a kerékpárosokat. Szóval ez arról szól, hogy bringára fel és figyeljünk oda ránk mert sokan vagyunk. Semmi másról. Itt nincs politika és a kommentem is azért született, hogy a jövõben sem legyen. Ez mindig politika és szponzormentes felvonulás lesz, különben incs értelme. A gyûlölet és társai ellen máskor és máshol, ez itt nem errõl szól.
al: én is ott voltam az elsõ CM-en és az elmúlt években rendezõ is voltam többször (egyébként innen többen is). Ismerem személyesen Küküt és László Jánost is, és tudod, mindketten azt mondták, hogy egyetértenek ezzel a szöveggel. Sõt, János kért meg arra, hogy tegyem fel ezt a bejegyzést a Critical Mass blogok közé is. Ennyit errõl a mûbalhéról, amit egyesek nyomatnak.
Sajnálom egyébként, hogy nem értetted meg a bejegyzésem lényegét. Még egyszer tehát: én is azt állítottam, hogy NEM KELL, hogy a CM “rasszizmus ellenes” dolgokat artikuláljon. Azt mondtam, hogy önmagában az a szitu, hogy ennyi és ennyiféle ember együtt van és egy közös pozitív cél érdekében tenni képes, az “demonstráció” amellett, hogy gyûlölködéseken, megosztottságokon felülemelkedve mûködhet a magyar civiltársadalom.
üdv,
shadai
ps: ha ezután is jön a “hörr-hörr”, akkor most már moderálás lesz.
Hú, volt itt néhány hozzászólás, ami ki lett moderálva gyanításom szerint.:) Nem baj, még egy darabig megy ez, aztán elmúlik. Addig is nõ az itteni látogatottság. Árulhatnánk nekik koncertjegyeket is online!:):):) Hogy valami bevétel is legyen belõlük.
Mindenesetre nagyon jó volt ezt a buli, nekem hatalmas élmény volt ilyen kollektivitást átélni. Közös cél színtõl, szagtól, kortól, nemtõl függetlenül. Már régóta el akartam menni, most sikerült.
üs találkoztam néhány JP-sel offline is!:)
Hazafelé persze már sokkal szarabb volt a körúton, ráadásul Budára mentem, ahol egy öregasszony el is küldte a francba a sok hülye biciklist, mert nem tudott tõlük keresztbe átmenni a villamossineken. Vajon mit mondott volna a villamosnak?
:)
Gyerekek, miert irjatok, h “magyarokat is kiszolgalunk”?? Mi nem tekintjuk magunkat magyaroknak?
Kedves Nóra! Ez a mondat egy intertextuális utalás volt a két héttel ezelõtti Broadway-jegyirodás hisztire, amikor is radikáljobberek kitalálták, hogy õket azért nem szolgálták ki udvariasan a jegyirodában Hungarica jegyekkel, mert ‘magyarellenes’ a bolt. Ld. még: kacsintós smiley a mondat végén.
A mondat megfejtése tehát: mindenkit szeretettel lát(t)unk.
Shadai
Ez nem mûbalhé. Konkrétan sosem voltam jobbos, nagy ívben teszek a blogra amirõl mindannyian tudjuk, hogy melyik és az egész nem izgat. ün a CM-rõl beszéltem, az pedig, hogy Kükü és a többi szervezõ futár mit mond az egy dolog. Az meg egy másik, hogy ez a vélemény tükrözi a 80e megjelent véleményét vagy sem. Az meg megint másik dolog, hogy még Küküék is mondtak érdekes dolgokat néhány riportban arról, hogy mi is az a CM. Felõlem moderálhatod a kommentemet bár nem hiszem, hogy bármely mondat vagy szó moderálandó lenne. Egyszerûen csak szeretném ha a CM az maradna ami és amig politika mentes, addig senki nem tudja semmire felhasználni. Ezért írtam a postom és ezért tartom feleslegesnek a CM-et ilyen felhasználásra, meg másmilyenre sem mert csak _célpont_ lesz és pont az a jó ebben évek óta, hogy célpont sem tud lenni, annyira jól mûködik annak, ami valójában. Maradjon ez így.
Maradjon ez így, egyetértek. A mi találkozónk abszolút politikamentes volt és 100% összhangban állt a CM csillagtúrák szellemiségével. Ha ez a szellemiség nem tetszik, akkor vitatkozz a fõszervezõkkel (pl. Küküvel vagy László Jánossal). Miért kell még a kákán is csomót találni? Van Critical Miss is (csajoknak – feminista cucc, akkor ez most “férfiellenes”?) és még több száz mikroközösség érezte úgy, hogy csillagtúrás találkozót szervez a fõtalálkozó elé.
Gimme a break.
Judit, én voltam a baloldali :)
Egyébként múltkor olvastam, hogy TC a tárgyalása elõtt hirtelen belázasodott, de a tegnapi bejegyzését olvasva úgy tûnik már újra a régi. Azért megnéztem volna TC-t és Blogint egy tandemen… hehe
Kedves Mindenki!
-Nyáron Izraelbe szeretnék menni egy körutazásra.
-Tudnátok egy jó utazási irodát ajánlani?
-Eddig minden helyen úgy néztek rám, mintha legalábbis a Marsra szeretnék utazni!!
Kérlek Titeket, hogy segítsetek!
üdv: Lia.
Wombee,
yessss, az 1-es számú comingout. :))
Nekem az apa+kisfia tandem jobban tetszett. :)
Akkor vasarnap brunch?
Lia,
én tudok – azt hiszem. :)
Szia!
-Kérlek írjad meg!
Köszönöm!
Hát, itt nem csinálok reklámot – de várj egy picit.
Shadai, segíts !!!! – hozz össze emailileg Liaval, kérlek.
Lia, addig olvasgass itt. :)
Mit vétettem??? Már megint lehalásztatok…
Na, azért … :-)
Na ide lehet írni: cecilia12@freemail.hu
üs ígérem, hogy küldök képeslapot!
Hm, visszajött :(
Kedves Ajudit,
-Tetszik az oldal!
-Végre egy hely, ahol nem baj, hogy zsidó vagyok, és ez jóérzés!
-Majd írogatok is néha!
Szerintem sehol nem baj, ha zsidó az ember – hacsak
önmagában / nak az embernek nem gond. No, ez így nem egészen igaz, ez a sehol, de itt Magyarországon akár igaz is lehetne.
-Semmi nem érkezett!:((
-De azért bízom benne, hogy megkapom az (út)levelet Izraelbe!:))
-Pár helyen, már elküldtek a picsába miatta!:((
-Ennek ellenére, én sem hiszem, hogy tagadnom kéne, csak azért mégis jobb olyan helyen állomásozni, ahol a többieknek, ez nem szúr szemet!
-Majd igyekszem valami jópofit vágni, amit Ti is tudtok értékelni!!
-(Legalábbis majd iparkodom:DD)
üdv: Lia.
Judit,
megyek, ugyan még nemtom pontosan hova is, meg mikor is, de hát azok csak részletkérdések :)
Lia,
a levél visszaküldõdött.
Furán gondolkodsz, még furábban fogalmazod meg.
Furcsa?
Csak egy kis hangos gondolkodás furcsa gondolatokkal!
ün sem szeretek ilyen dolgokat felemlegetni, csak picit nem tetszett, hogy a múltkor elküldtek abba a jó zsidó anyámba!:((
Akkor itt van egy másik cím:
sir40@citromail.hu
Lia,
készséggel elhiszem, hogy nem tetszett. Van kivel beszélgetned ezekrõl a dolgokról?
Lassan az egész családod elérhetõ lesz a címeiden keresztül mindenkinek, aki ide látogat … gondolkozz már!
Nos van oyan hátterem, hogy ne szenvedjek lelkileg sérülést!
Csak picit elegem lett.
Ezzel a címmel pedig senki nem tud visszaélni!
De köszi az aggódást!
Jó éjt!
Köszönöm szépen, megvan!!
Lia.
köszi a csillagtúra szervezést, a legsokszínûbb tömegrendezvénynek:)
hahó!
jó volt titeket élõben is látni:)
ezentúl talán bátrabb is leszek és akár itt akár élõben hozzászólok a dolgokhoz, nem csak megjelenek / olvasok. :)
üdv,
kocos
Judit,
Kis késéssel, de itt van a másik lovagod is;-)
ün is élveztem, sõt még a Széder is összejött:-)
Köszönet minden CM-es és JP-es szervezõnek!
T.
nahát, élmény volt a Critical Macesz, köszönet érte. és az élet nem áll meg, tudjátok, mától Biciklizz minden hétköznap-kampány :)
Shadai, vannak fotóid?
Vannak, holnap feltöltöm majd! :)
Jó volt találkozni veletek!
Folyt.köv.
Wowww, megvan a jobb- és a baloldali kísérõm is! üs milyen jó, hogy ez most nem politikai hovatartozást jelöl. :))))) ürülök, hogy jól sikerült a szédereste.
Kicsit sajnálom, hogy a Kritikus Macesz közösség nem kap saját portált :) Jó volt ismerõs arcokkal – veletek – tekerni vasárnap, és nagyon sok pozitív energiát kaptam az egész CM megmozdulástól.
Akik beszólnak, h kisiklatjuk a CM mozgalmat a zsidó napirendünkkel: hát kérem, tetszettek volna saját csillagtúrát szervezni saját mikroközösséggel! Gój biciklisek, szevasztok! ;P
Keep it real.
Télleg, képek?
http://criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080422/nem-lesz-semmi-fold-napjan
;)
Nem láttuk, nem olvastuk. :)
De fõleg nem megyünk… na hol is van a zöld trikóm :D
OK, csak vigyázzatok magatokra.
Na hát úgy hallottam, hogy több százan tekertek a belvárosban, jó sok bringaemeléssel (Oktogon, Blaha, Astoria, Clark Ádám tér, Nyugati…), a végefelé pár rendõrautóval – még jó, hogy nem voltam ott :)
Jó, akkor vasárnap se lesz mit elmesélned. :)
?gyhogy folytassuk is majd inkább élõben, jobbra-balra, felfelé, lefelé és körbetekintgetve. :)
Itt van néhány fotó (via vadjutka):
http://picasaweb.google.com/vadjutka/CMSzDer20080420/photo#s5192425611372928386
üs még:
http://alleycat.hu/blog/20080422/nem-volt-semmi-a-fold-napjan
http://picasaweb.google.hu/gigasdd/Cm080422
a sajtója meg:
http://www.nol.hu/cikk/489509/
http://automenedzser.hu/hirek/20080424_szurkemarha_lanchid.aspx
Critical Marha
Jobb levegõt, több legelõt!
Tamás,
jössz holnap? Ez a nyereg-bicikliülés kérdés kicsit szíven ütött (tudom, képzavar), lenne néhány szakmába vágó kérdésem…
Judit,
Nem igazán tudtam, mi volt ez a vasárnapi összejövetel, de sajnos úgy is ügyeltem:-(
Iwiw-en megtalálsz:-)
Hűha, nem vagyok iwiw-en (már). Úgyhogy muszáj lesz eljönnöd a következő brunch-ra. :)
Illetve a következő utánira (is), mert a következőn valszeg nem leszek.
A JP bringás különítménye tegnap megpróbálkozott első ’szervezett’ kirándulásával. 3-ból 2 bringát kinyírtunk. ;)) Azért nem kell megijedni, remélem, gyorsan meggyógyulnak…
Akinek van kedve, csatlakozzon, szerintem megyünk még szépidős hétvégéken. Teljesíthető távok (Bp-Budakalász :)))), bringaút vagy más biztonságos, és minden kiülős-kajálós helyen megállunk. :) Hajrá.
(Bringásszekciót a JP-nek.)
Judit és a többi bringás,
mikor lesz a következő? Lehet még csatlakozni?
Megint bringás szezon!
Bár az igazán elszántak egész évben tekernek!
buspar medication [url=http://lkjgds.com/buspar.php]buspar medication[/url] [link=http://lkjgds.com/buspar.php]buspar medication[/link]