A hazai zsidó közéletben, rendszerváltás ide, demokratizálódás oda, az az úgymond “természetes” állapot, ha és hogy az egyes vallásos áramlatok egymást megkérdõjelezõ, diszkreditáló (v)iszonyban állnak. Kies kis honunkban nem csak az ortodoxia és a nem ortodox áramlatok közötti végzetes szakadás (Jáákov Katz) teo- és ideologémákból emelt, halachikusnak tûnõ szlogenekkel telemázolt falai akadályozzák meg a kelál jiszráél elvéhez való tényleges eljutásunkat, hanem a nem ortodox csoportok közötti együttmûködési készség szinte teljes hiánya is. Ennek a Mazsihisz további sorsára vonatkozólag is alighanem végzetes következménnyel járó mozzanata volt a Szim Salom nevû, teljességgel alulról szervezõdõ, tehát valódi népi kezdeményezésre létrejött reform-hitközség Mazsihiszbe történõ fölvételének, még csak szofisztikáltnak sem mondható, pszeudoideológikus elutasítása. Miközben még a “neológia” egyes körzetei és rabbijai közötti dinamikus együttmûködés sem természetes, s ezért külön együttmûködési kezdeményezés szükséges, addig a diaszpóra más országaiban mindennek épp a szöges ellentéte a mindennapi gyakorlat. Tehát miközben nyugaton az egyes (zömükben nem ortodox) vallási áramlatok és aláramlataik kisebb vagy nagyobb célok megvalósítása érdekében összefognak, együttmûködnek, addig az intézményi “neológia” a vele szemben hatalmi játszmákat ûzõ ortodox áramlatok (modern és mitnagéd ortodoxia ill. a ladovi chaszidizmus) saját bõrén és saját húsában megszenvedett attitûdjét szolgamód leutánozva kitagadja a “progressive judaism” honi csoportjait, megtagadva velük az együttmûködést, s mellesleg saját XIX. századi önnönmagát. Természetesen szigorúan a honi zsidóság nagyobb épülésére. “Neológ” rabbik, tehát az egykori hazai zsidó progresszió, az idézõjel nélküli neológia örökösei között a progresszív jelzõ mára diszkreditáló epithetonná lett.

Amikor tehát az alábbiakban a két legnagyobb nem ortodox áramlat, a reform (”progressive judaism“) és a konzervatív (”conservativ movement“, maszorti, nyugati “neológ” zsidóság) sokrétû együttmûködésébõl szemezgetek, akkor egy “neológ” hitközség aktív tagjaként voltaképpen kritikát is gyakorlok, erkölcsi szembenézést is folytatok saját lehetõségeink elmulasztásával.

Az együttmûködés közösségi útjai

A neológ (maszorti, conservative) és a reform zsidóság közti együttmûködés kollektív módjai közül a legradikálisabb, mert a legátfogóbb kétségtelenül az, ha egy konkrét áramlathoz tartozó hitközség — érezve saját hiányzó alternatívái hiányát — önmagán belül hoz létre egy alternatív csoportot, általában egy imakört, egy úgynevezett minjánt. Erre példa a Sydneyben lévõ, valamivel kevesebb, mint 3000 lélekbõl álló Emanuel Zsinagóga. Ez a múlt század harmincas éveitõl létezõ hitközség eredetileg a reform mozgalom közössége volt, tehát a ma létezõ legerõsebb zsidó vallási áramlathoz tartozott. Azt gondolhatnók, a mozgalom, s ezen belül az adott közösség sikerei méltán vezetnek elégedettséghez. ünelégültségnek ugyanakkor nyoma sincs: Az utóbbi években az elöljáróság azt érzékelte, hogy a tagságnak a vallásosság más útjai iránt is komoly igénye van. Ezért saját jól bevált reform imakörük mellett létrehoztak egy maszorti minjánt is. Alkalmaztak egy újabb rabbit, Paul J. Jacobsont, aki az USA egyik legnagyobb, hovatartozása tekintetében amúgy reform, rabbiképzõjében, a Hebrew Union College-on végzett, ott kenték föl, tehát honi, nyugaton szinte értelmezhetetlen szóhasználattal “reform szmichája” van. Jacobson ugyanakkor már rabbinövendékként — egy a két mozgalom rabbiképzésében beindult új kezdeményezés keretében, az “elsõ fecskék” egyikeként — conservative kilében gyakornokoskodott, tehát belülrõl ismeri mind a reform, mind pedig a conservative hitközségek életét, mûködését, s tegyük hozzá sietve: együtt-mûködését. Jacobson rabbi nem csak az amerikai reform rabbikar tagja, hanem egyszersmind a conservative (maszorti) rabbikaré is. �?j hitközségének maszorti részlege az õ vezetésével mûködik, természetes szimbiózisban az eredetileg reform hitközség reform részlegeivel. (Amúgy közel sem õ az egyetlen példa arra, hogy reform rabbiképzõt végzett, reform szmichával rendelkezõ rabbi lép be a maszorti rabbikarba, bizony van erre több példa is. Mivel a conservative movement nem tekinti önmagát [és na üsse kõ, esetleg még az ortodoxiát] kizárólagosan legitim áramlatnak, ezért mindegyik áramlat egyetemi szintû rabbinikus képzõintézményében végzett és fölkent tagját elismeri rabbinak, tehát rabbinikus autoritásnak. Természetesen minden, ilyen egyetemi diplomával rendelkezõ rabbi kérheti fölvételét a maszorti rabbikarba. Mindössze kötelezõnek kell ismerniök magukra nézve a mozgalom halachikus elveit, s ezen felül hitet kell tenniök három sarkalatos alapelv mellett:

1. soha, semmilyen körülmény között sem ismernek el apai leszármazás alapján valakit zsidónak;
2. nem celebrálnak zsidó és nem zsidó közötti házasságot;
3. nem térítenek be bét din, milá (körülmetélés) és/vagy tvilá nélkül.

Ha valaki e három pont valamelyikét megsérti, kizárják a rabbikarból és nem lehet conservative kile rabbija [ugyanez a szabály érvényes az angliai konzervatív-reform mozgalom rabbikarában is]. A maszorti rabbikar, a Rabbinical Assembly becslésem szerint mintegy 28-30%, Európában még ennél is nagyobb hányada reform rabbiképzõt végzett, “reform szmichával” rendelkezõ rabbikból tevõdik össze. Európában a legismertebb példa talán Jonathan Wittenberg rabbi, aki a mostantól kezdve magyarországi szerepet is vállaló Maszorti Európai Bét Dinjének egyik állandó tagja. De említhetném David Soetendorpot is, aki 33 éven át vezette a bournemouthi konzervatív-reform hitközséget, mielõtt a Hatch End Masorti Synagogue rabbii székét elfoglalta volna. Olyan eset is ismert, amikor a maszorti rabbikar tagja konzervatív-reform hitközség rabbija, sõt az Európai Reform Bét Din élén álló konzervatív-reform rabbi is tagja a conservative rabbikarnak.)

Az együttmûködés egy teljesen más dimenziója és formája, ha egy conservative és egy reform hitközség egyesülnek. Az USÁ-ban az ilyen fúziók az utóbbi idõben azért nem ritkák, mert a maszorti modernizálódása és a reform konzervatívabbá, obszervensebbé válása párhuzamos, egymást erõsítõ és egymás irányába ható folyamatok, melyek mögött fölsejlik egy néhány évtized múltán kikristályosodó esetlegesen egységes nem ortodox judaizmus képe is. Az ilyen egyesülésre példa Salt Lake City közel négyezres Kol Ami zsinagógája. A sábát mááriv imát a reform, a sábát sácháritot pedig a conservative liturgia szerint végzik. A közösség kásrut dolgában a szigorúbb, tehát a conservative normát követi. Ugyanez áll a státuszkérdésekre, pl. a betérítésekre.

Akad olyan hitközség is, mely már több mint húsz éve tagja mindkét mozgalomnak. S vannak persze a kettõs tagságra más, újabb példák is.

Mûködnek rendszeres, vegyes imakörök. Akár tõlünk nem is oly messze, Németországban is.

Számtalan olyan eset is akad természetesen, amikor új, korábban zsidók által nem lakott területeken, frissen odaköltözött, vegyes, tehát conservative, reform és rekonstrukcionalista hátterû emberek alapítanak új, nem ortodox kilét. �?k gyakran egyik áramlathoz sem csatlakoznak, de a Kol Ami példájának megfelelõ módon alakítják ki mûködésük alapelveit: mindenki megvalósíthat valamit a mozgalmára jellemzõ jidiskájtból, de úgy, hogy az a többiek számára elfogadható, járható út legyen.

A nem ortodox áramlatok közötti együttmûködésre jellemzõ, észak-amerikai példa az is, amikor a nem ortodox közösségek közös mikvéket építenek, felügyelnek, tartanak fönn.

Másutt, pl. Nagy-Britanniában közös temetõket és temetkezési egyleteket alapítanak.

Nem egy észak-amerikai államban közös rabbikart létesítenek, melyek közös fönntartású bét dineket is jelentenek. Hasonló, betérítéseket is magába foglaló, állandó együttmûködésre eddig európai példa csak Németországban van. De nyilvánvaló, hogy a kooperáció e fajtája a közeli jövõben terjedni fog, hisz kölcsönösen gyümölcsözõ.

Az együttmûködés egyik kétségkívül legfontosabb szintje és terepe a rabbiképzés. A két mozgalom közös rabbiképzõ programokat tart fönn. A londoni reform Leo Baeck College pl. conservative rabbik tucatjait képezte és képzi. Ehhez arra is szükség volt, hogy a rabbiképzõ zsinagógáját a konzervatív-reform áramlat maszorti zsinagógaként mûködtesse. Dél-Amerikában, ahol az egyetlen nem ortodox rabbiképzõt a conservative movement tartja fönn, természetes dolog, hogy a Buenos Aires-i rabbiképzõn végeznek a kontinens spanyol ajkú reform rabbijai is. A rabbiavatások alkalmával mindkét mozgalom világszervezete képviselteti magát. S a világszervezeteket képviselõ vezetõk tüntetõleg egymás mellett ülnek, egymás után köszöntik az egybegyûlteket, méltatják a fölavatók és a fölavatottak munkáját.

Mivel mindkét mozgalom cionista lelkületû, és támogatják híveik alijázási szándékát, ugyanakkor az Izraelben kvázi államvallásként mûködõ nemzeti ortodoxia egyik mozgalmat sem ismeri el a rabbinizmus legitim ágának, s mindkettõt (a “neológiá”-hoz hasonlóan) eretnekségnek tekinti, megtagadván rabbijaiktól az esketési, a temetési és a státuszmódosítási jogokat (nem fogadja el a betérítéseiket és válóleveleiket), ezért Izrael Államban a maszorti és a progressive movement között a másutt is meglévõ szívélyes viszonyon túl, sorsközösség is fönnáll. A reform polgárjogi szervezetével együtt támadják a Legfelsõbb Bíróság elõtt a nemzeti ortodoxia monopóliumait, annak államvallás jellegét. Közös sikerük, hogy a LB kimondta, az állam (s így az állampolgárság) szempontjából a nem ortodox mozgalmak betérítései is érvényesek, a reform és maszorti (+ “neológ”) betérõket is zsidóként kell az állam nyilvántartásaiba fölvenni, valamint állampolgárként vándorolhatnak be az országba. A reform által alapított jogvédõ szervezetnek sok maszorti tagja is van. Az izraeli nem ortodox közösség azon tagjai számára, akiknek a zsidó státusza ortodox szempontból nem igazolható, konzervatív fölfogás szerint viszont igen (conservative, rekonstrukcionalista, reform és “neológ” betérõk pl.), a maszorti létrehozott egy Keren háBrit nevezetû körülmetélési alapítványt. Andrew Sacks rabbi, az izraeli maszorti rabbikar egyik vezetõje kitanulta a mohélmesterséget, s õ metéli azok gyerekeit, akiket az ortodoxia ilyen vagy olyan okból nem fogad el. Így a reform betérõk gyerekeit is, ha a szülõk betérése a halacha elõírásainak megfelelõen zajlott, de metél AIDS-beteg csecsemõket is, s más bonyolult esetekben is közremûködik.

Izraeli közösségeik erõsítésére az észak-amerikai conservative és reform mozgalom közös fundraising szervezetet tart fönn.

A két mozgalom rabbikarai most már többé-kevésbé rendszeresen találkoznak is egymással, közös konferenciákat tartanak, ahol a helyi együttmûködés hogyanjait is megtárgyalják.

Arra is van példa, hogy a nem ortodox áramlatok a liberális ortodoxokkal összefogva közös középiskolát tartanak fönn.

A reform és a conservative mozgalmak Izrael küszöbön álló évfordulóját is igyekeznek együtt ünnepelni

Az együttmûködések az egyén szintjén

Mivel a legradikálisabb (amerikai) reform és a legkonzervatívabb (konzervadox) maszorti fölfogás között sincs áthatolhatatlan akadály, hisz a reform éppen legradikálisabb formáiban a lehetõ legliberálisabb, a maszorti gondolkodást pedig áthatja a másik álláspontjának tisztelettel a vallási fölfogások alternatív (egyszerre lehetséges) voltából kiinduló nem ex kathedra jellegû vitája, ezért egyének százai, ezrei kötõdnek akár egy idõben is reform ill. conservative hitközséghez, ami az egyéni szintû együttmûködés minden bizonnyal legaktívabb és leggyümölcsözõbb módja.

Amerikában ugyan problémát jelenthetne, hogy a maszortiból kiszakadt rekonstrukcionalista áramlathoz hasonlóan az amerikai reform is elismeri bizonyos körülmények között az apai leszármazás biblikus elvét, melyet a maszorti viszont (az európai és izraeli konzervatív-reformhoz hasonlóan) elvet, ebbõl mégsem fakadnak megoldhatatlan problémák, mert a conservative movement az apai ágon zsidó, zsidó neveltetésben részesült, s ezért az amerikai reform hitközségek túlnyomó többségében zsidónak számító személyeknek, ha átmenetileg vagy tartósan maszorti (vagy konzervatív-reform) hitközséghez kívánnak csatlakozni, megadja a gyorsított betérés lehetõségét (lévén szó gyermekkoruktól obszervens vallásos emberekrõl).

Nem jelent megoldhatatlan, az együttmûködést akadályozó nehézséget a conservative judaizmus számára az amerikai reform zsidóság oly sokféle betérítési praxisa sem. A maszorti halachikus mozgalomként csak olyan betérési folyamatokat tud ugyan elfogadni, melyek megfelelnek a vonatkozó talmudi elveknek és a Sulchán Áruch elõírásainak, ugyanakkor és halachikus jellegébõl fakadóan nem teszi függõvé az adott gijur érvényessége tekintetében, hogy az eljáró rabbik melyik áramlathoz tartoznak, mert a maszorti egyrészt nem kérdõjelezi meg más áramlatok rabbijainak rabbikus tekintélyét, legföljebb kollegiális vitában áll velük, másrészt halachikus folyamatok jogérvényét nem az eljáró személyekbõl ill. azok mozgalmi hovatartozásából, hanem az adott rabbinikus tevékenység halachikus jellemzõibõl (vagy azok hiányából) vezeti le. A halacha ugyanis a számára szent dolog, s mint ilyen nem felekezetpolitikai fegyver. Az európai és az izraeli reform bét dinek mind konzervatív statútum alapján mûködnek, tehát maguk is a konzervatív halachaértelmezést vallják mérvadónak, ezért ezeket a maszorti mozgalom “csont nélkül” elfogadja. Az amerikai reform rabbik egy lassan csökkenõ hányada ugyanakkor nem mindenben tartja magát a gijur kapcsán sem a halachához, s elõ- elõfordul, hogy elhagyják a gijur klasszikus folyamatának egy-egy elemét. Az ilyen esetekben a maszorti rabbikar (hasonlóan az európai és izraeli konzervatív-reformhoz) nem tudja elfogadni a betérést jogérvényesnek, de akadályt sem gördít az ilyetén, nem halachikus módon betért elé: ha konzervatív (maszorti vagy konzervatív-reform) hitközség tagja kíván lenni, akkor a betérési folyamat elmaradt elemet akár azonnal pótolják, a többit elfogadják jogérvényesnek (ilyenkor a maszorti rabbik úgy fogalmaznak, hogy a betérés megkezdõdött, de sajnos nem fejezõdött be: a maszorti rabbikar Váád Háláchájának, azaz Kánonjogi Bizottságának vonatkozó, a conservative/maszorti rabbikar eljárásrendjét meghatározó döntvényét lásd itt). Így a betérés már lezajlott részelemeinek elfogadásával individuális (rabbi-rabbi) szintû együttmûködés jön létre.

Az individuális együttmûködés gyakori és teljesen természetes formája, hogy reform életciklusesemény, pl. egy házasságkötés során a maszorti kántor együtt szolgál egy reform rabbival (vagy fordítva). Az angliai konzervatív-reformról készült filmen pl. jól látható (06:51-07:10), ahogy a konzervatív-reform Assembly of Rabbis egyik vezetõje, Tony Bayfield együtt esket Stephen Cotsennel az angliai maszorti mozgalom fõkántorával. (üsszehasonlításképpen: A “neológ” rabbikar [vagy az ügyvezetõ igazgatóság?] ugyanezt Magyaroszágon — mondanom sem kell, szigorúan az egyéni szabadságjogok messzemenõ figyelembe vétele mellett — állásvesztéssel fenyegetve tilalmazza. Persze az is igaz, hogy a Mazsihisz alapszabálya szerint Mózes [Mose rábbénu!] sem tölthetne be vezetõ tisztséget hitközségnél. Nagy szerencséje, hogy nem volt magyar zsidó! Itt esélye se volna labdába rúgni. Maradnánk Egyiptomban…)

A szemezgetésemnek vége. Mindenki döntse el maga, hogy szerinte mi mértékadó, azaz normális hozzáállás: az igény szerinti együtt-mûködés, vagy a külön-külön bekövetkezõ mûködésképtelenné válás.