…h. klein és mások is felfigyeltek a gyermeket váró túlélõk depressziójára és szorongására, különösen azok körében, akik gyermekek vagy serdülõk voltak a holokauszt idején. e lányok énképe, de még inkább testképe rendkívül súlyosan sérült a holokauszt alatt, és ez gyakran a testükbõl kiinduló érzelmi kettéválás érzését eredményezte. úgy érezték, valami tisztátalanság vagy tiltott dolog rejlik a testükben. e stigma-érzés olyannyira erõs volt, hogy sokan nem tudtak szabadulni a gondolattól, hogy mindezt majd a testükbõl kikerülõ gyermek is hordozni fogja…
(dina wardi: emlékmécsesek - a holokauszt gyermekei)
…nekem ilyentájt’ leginkább az elmeséletlen (s mostanra már elmesélhetetlen) történetek és szereplõik jutnak eszembe. azok az arctalan, néha csak alig kisilabizálható betûsor-töredékek, akiket nem ismerhettem és már az utolsó hozzájukvezetõ kapocs is évekkel ezelõtt elszakadt, amikor meghalt a nagypapám. lehet persze filmeket nézni, auschwitz és yad vasem-látogatásokat tenni (megvolt mindkettõ és még néhány) de ha a személyes történetekkel nem kap az egyén arcot s nevet, a tömeg arctalan és névtelen szenvedése túl sok, s a valódi átélés helyett inkább a hitetlenkedést (”az nem lehet, hogy…”, “miért nem voltak képesek, hiszen…”) és a hárítást szítja.
próbálok az arcok mögé nézni. és legalább egy-egy nevet megjegyezni. mert emlékezni kell. akkor is, ha fáj. vagy tán pont azért. és ne felejtsük el a világ igazait sem. mindig vannak hõsök. te vajon az lennél?
http://esztertaska.blogter.hu/?tag_id=4092
Az “Elmeséletlen Történetek” Sós Kávé címen most jelent meg - már kapható a jobb könyvesboltokban. Megrendelhetõ a neten is.
A “Sós Kávé - Elmeséletlen nõi történetek” következõ könyvbemutatója a Spinozában lesz, április 30-án,
hétfõn 6 órától.
A nõi emlékezetrõl és “hangról” beszél: Herczog Mária szociológus, az antológia egyik szerzõje
A könyvet bemutatja: Pécsi katalin történetgûjtõ és szerkesztõ
Lesz persze felolvasás is.
Moderátor: Bosnyák Magda újságíró (Civil Rádió)
A könyvet a helyszínen is árulja a Novella Kiadó.
A könyvet a helyszínen
polnaire, amit irsz, egy jo megkozelitese az emlekezesnek. a marom a kovetkezo palyazatot adta be a mazsoknek soa emleknapra:
engedelyt kerunk a rumbach utca lezarasara.
kimegyunk a romok koze, ures hazakban ures udvarokban meg az utcara vegig es egy napra megtoltjuk.
pl. talmudtanulo nehany emberrel, kis szekkel asztallal, h le lehessen mellejuk ulni es tanulni v csak megnezni, h ez meg mi.
szazadelos (konyorgom, nem halaltaboros) ruhakkal, amiket fel lehet probalni,
zeneszekkel, akik szazadelos zeneket jatszanak, nepit meg kuplet is, konyveket tettunk volna ki,
egy udvarban meg lehetne probalni maceszt kesziteni vagy hamantaschet vagy barmit,
lustabbak kostolhatnak.
kb ez felelne meg egy olyan tipusu emlekezesnek tipusnak, ahol nem csupan visszanezunk es elerzekenyedunk, hogy hajj, ami tortent rettenetes. persze h az. de ezt nagyon nehez olyan formaban elmondani, h az ne legyen giccses, ures, erzelgos.
a romos helyeken egy elo programot csinalni es egy napra feleleveniteni mi veszett el, illetve mit lehet ujraformalni, ujrafogalmazni, aktualizalni es azt tovabbi folyamatos sokmunkaval az eletunk reszeve tenni, szamomra egy vonzobb alternativa mint a pukkanos neonmenora es pulpitusra felrakott zsido es nem zsido politikusok meg latvanyos vonulas faklyakkal, amikkel majdnem felgyujtottak a hajamat (nem direkt..)
sztem olcsobb program is.
ezuton jelzem, jovore megcsinalnank.
civilben. meg olyan otletekkel kiegeszitve, ami nekunk nem jutott eszunkbe. azokkal, akiknek kedvuk lenne ilyesmihez.
ja elnezest, a mazsok tamogatast erre az evre nyilvan nem kaptuk nyilvan, mert soas progi ugye van mar.
Ez jo, de tenyleg. Jobban tetszik, mint a zsido nyari fesztival, azt semmitmondonak, unalmasnak tartom mar….most nem fejtem ki miert.
Ha kell, onkenteskent szivesen beszallok.
D
Pilpul kedves,
boldogan bennelennék!
Nekem is nagyon tetszik Pilpul ötlete. Történelemtanárnak készülök és ha már az lennék kivinném egy ilyenre az ifjoncokat. Az elõitéletek és a mitizálás ellen nagyon jó ha az ember megismeri mások kultúráját, mint egy élõ és érzésekkel teli dolgot, ami pont olyan mint a tiéd csak kicsit más. Szerintem nagyon empátiafejlesztõ lenne az ilyen a formálódásban lévõ ifjuságnak, úgy hogy még észre sem vennék, egy bulinak foghatnák fel az egészet. Amúgy is jó a tárgyi dolgokkal való szembesülés, minket is cipeltek Recskre 17 évesen, láttunk guzsbakötõ gödröt és verseket. Sokkal jobban el tudod képzelni mi és ki milyen volt.
Arról nem beszélve hogy én se tudom pontosan mi az a macesz (valami gombóc).
Ha leheletnyit lehetek off-topic, ezt a szót hogy kell kiejteni: B’Tselem, emberi méltóságot jelent úgyhogy témába vág. Próbálkoztam online héber szótárral de be se tudtam írni.
böcelem:-D szerintem
Rumbachos program nagyon jó ötlet, én is szívesen lennék önéntes:-) hajráhajrá
Van egy izraeli dokumentumfilm, némi magyar vonatkozással. Shosh Shlam: Last Journey into Silence ( http://www.brandeis.edu/jewishfilm/Catalogue/films/lastjourney.html ) Egyszer próbálkoztam, hogy valahol le kéne vetíteni itthon, de akivel kapcsolatba kerültem, ellenezte, mondván, hogy túl nehéz film. Ez jó 5 éve volt, nem tudom, azóta vetítették-e. 3 túlélõ anya, aki a háború után családostul kimegy izraelbe, ott születik a lányuk, majd mind a hármat skizofréniával intézetbe zárják az 50-es években, keményen gyógyszerezik õket évtizedekig. Aztán már nem emlékszem, hogy ez hogy volt, de rájönnek az orvosok, hogy nem skizofrénia ez, és a tévesen diagnoszizáltaknak külön intézményeket hoznak létre, egy ilyenben élnek a film készítése alatt ezek a nõk. Róluk, a lányaikról és az anya-lány kötõdésrõl szól a film. Az egyik anyát egy pesti kórházból hurcoltak el. Nagyon nagy hatást tett rám, nem hatásvadász, nem szájbarágós, nagyon tudatosan megszerkesztett film.
szuper, akkor ezt le is dileltuk
engem meg lehet talalni info@pilpul.net en, vagy a siralyban.
ha irtok az infora, fel tudjuk venni a kapcsolatot.
shadai, kosz az otletet h tegyem fel ide a progtervet.
eszter, megneztem a linket, sztem a film levetitheto, pl. a siralyban. neked is azt javaslom, irj az infora, es megbeszeljuk mikor legyen a vetites.
ün is EMLüKEZüS filmötletekkel jövök: most lehet látni õket a Páva utcában, a Holokauszt Emlékhéten
(IX. Páva u. 39. - A ferenc krt metrómegállótól a második mellkutca jobbra, a Nagyvárad tér irányában, 4 perc séta.
Mindkét alkalommal 17. 30-tól :
Április 17-én, kedden, azaz ma:
B. Révész László: A látogatás
(dokumentum-portréfilm , 1983 ) 72 perc
Edith Bruck olasz írónõ 1932-ben született egy Bodrog-közi kis faluban. Az egész családot deportálták, Edith életben maradt, a háború után elõször Izraelbe, majd különbözõ kalandok után Olaszországba került, itt vált íróvá. Ebben a portréfilmben az írónõ hármas (olasz-magyar-zsidó ) identitásának a gyökereit kutatja. Találkozik római és budapesti értelmiségi barátaival, majd ellátogat a szülõfaluba, Tiszakarádra…
(Két magyarul is olvasható, fontos könyve van: Ki téged úgy szeret; Tranzit - mindkettõ az Európa Modern Könyvtárában jelent meg).
Ami igazán érdekes benne, az az, hogy BE már 10 évvel korábban is hazalátogatott, vagyis a 70-es évek elején, és én EMLüKSZEM, hogy gimisként a papámtól hallotam: botrány lett, a faluja lakói ellenségesen fogadták. (Valami pénzeket is visszaköveteltek tõle, amit iszonyú szegény apja valakitõl köcsön kaott még az elhurcolásuk elõtt.
Ez lett violna az elsõ alkalom, hogy a magyar televízió a holokauszt témájával mert volna foglalkozni B. Edith kiborult, talán meg is akarta mindezt írni.Aztán ’83-ban egy akkor fiatal rendezõ belevágott egy újabb „kibeszélési” kísérletbe… Ezt a filmet most újították fel technikailag, ma is teljesen aktuális, tartalmilag is, filmileg is.
A rendezõ is jön a vetítésre.
Április 19-én, csütörtökön:
- - Schuster Richárd: Babszi. 2006. (’40)
Egy frissen végzett dokumentumfilmes megrendítõ munkája egy hajdani, nagy szerelemrõl).
A fõszereplõnõ Borban vesztette el élete nagy / egyetlen szerelmét – és a film készítése során szembesül a tényekkel: hogyanmég a csaldjának se. Finoman megcsinált film, a fõszereplõ varázsos személyiség.
Beszélgetés a rendezõvel.
Bocs, most látom, hogy nemcsak mellé-melléütöttem, de a az automatikus formázó is kitörölt egy félmondatot.
Helyesen az utolsó elõtti 2 mondat: (A fõhõsnõ) a film forgatása során szembesül a tényekkel, miért és hogyan halt meg a võlegénye. Még a családjának se beszélt soha élete nagy szerelmérõl. Vagyis: igazi “elmeséletlen történet” - filmen.
Hello Polnaire!
Az utóbbi filmet láttam már, bár nem egyben, a rendezõvel is beszélgettek közben. Emlékezetes volt.
üdv
B
Kedves Matthieu!
Köszönöm szépen a választ! Álmomban sem gondoltam volna, hogy így kell kiejteni, mindennap tanul az ember valami újat :)
Gwenie: megpróbálom megválaszolni, mi az a macesz. Persze ez nem helyettesíti a pilpul programot…
1. macesz = pászka
azaz liszt+vízbõl kelesztés nélkül sütött lapka-kenyér. Ha házilag készül akkor szabálytalan formájú, ha gyárban akkor négyszögletes.
héberül egyébként “maca vagy mácá”
2. kóser macesz
A kimnondottan zsidó rituális szabályok szerint és megfelelõ környezetben, szakember által felügyelve készült macesz nevezhetõ kósernek, általában kifejezetten pészachi kósernek.
3. macesz(liszt) mint alapanyag
Ha a kész maceszt ledarálják, maceszliszt lesz belõle. Ebbõl aztán lehet pl. macesz-gombócot gyártani (erre gondoltál te), vagy süteményeket sütni.
Egy kis kieg még:
Utóbbi idõben nagyobb választék is van maceszbõl-pászkából.
itthon gyártja a Bácska nevû cég (nem kóser, de finom):
BIO; tönköly; illetve BIO tönköly változatok
importból (rotschild boltkban) kapható izraeli kóser tojásos, hagymás illetve édes macesz.valamint elõre ledarált macesz-liszt.
J-Bone: nagyon köszönöm
Shadai, itt az ideje egy SAJÁT zsidó FAQ-gyíknak, nemde?
“Semmi sem egészen úgy van…” - mondta volt Füst Milán (vagy valami ilyesmit).
Bruck Edith ügyben is helyesbítenem kell magamat most, hogy megnéztem újra a filmet: torzított ugyanis az emlékezetem.
‘B.E.61-ben jár korábban a falujában, Karádon - és akkor nem voltak vele TV-sek, csak utólag meg akarta filmesíteni Olaszországban a vele történteket: azt, hogy ellenségesen fogadták a hajdan szomszédok. Aztán a magyar tévések kitalálták, hogy inkább majd õk csinálják meg filmet a látogatásból, úgy, hogy elkísérik Edithet egy újabb kísérletre. Ezúttal a falusiak már igyekeznek kedvesek lenni vele - no persze, mert benne lesznek a TV-ben. (El is szólják magukat: 1 hétig gyúrták a levestésztát a “váratlanuk betoppanó”, elõkelõ vendégnek Csupán 1, max. 2 hitelesen kedves öregasszony akadt, a többi igen álságosan ölelgette a híres látogatót. A csúcsjelenet, amikor az egyik elõad egy ütött-kopott kis lábast: ‘61-ben még be nem vallották volna, hogy bármi is hozzájuk került Edithék házából, ‘45-ben pedig ásóval-kapával támadtak az alig 14 éves lányra, aki haza merészelt jönni a lágerbõl… (Nem is maradt sokáig!)
Játssza majd az M1 is a napokban - érdemes megnézni!