entebbe

yoni netanyahua sayeret matkal, azaz ‘az egység’ az idf különleges alakulata, amelynek elsõdleges feladatai a terrorelhárítás, a mélységi felderítés és a hírszerzés. 1957-ben alakították meg az sas mintájára, jelszavuk: “aki mer, az nyer”. az egységben szolgált veteránok nagy befolyással bírnak az izraeli hadseregre és közéletre (az õ kiképzésüknél csak a légierõ pilótaképzõ akadémiája keményebb iskola), itt szolgált többek között ehud barak, két netanyahu fivér, vagy éppen shaul mofaz. rebesgetik, hogy ariel saron is az alakulatnál szolgált, ám ez (így ebben a formában) nem igaz. saron a sayeret matkal (egyik) elõdjének az idf elsõ különleges alakulatának, a 101-es egységnek volt az alapítója és parancsnoka 1953-ban, majd amikor azt egy évvel késõbb beolvasztották az ejtõernyõs dandárba, az új alakulatot vezette.

a sayeret matkal egyik leghíresebb akciója, az entebbe-hadmûveletként elhíresült (eredeti nevén mennydörgés-hadmûvelet) akció volt. 1976. június 27-én az air france 139-es, tel-avivból indult, és athénból 12:30-kor felszállt párizsba tartó járatát, fedélzetén 248 utassal és 12 fõnyi személyzettel, néhány perccel az indulás után négy terrorista eltérítette. a géprablók közül ketten a plo-hoz, ketten pedig a német “forradalmi sejtek“-hez tartoztak. a gépet líbiába irányították, ahol az újratankolásért cserébe elengedtek egy túszt, majd továbbrepültek ugandába, a kampalai entebbe nemzetközi repülõtérre. ott csatlakozott hozzájuk három (a tudósításokkal ellentétben nem iljics ramirez sanchez aka “carlos, a sakál“, hanem), wilfried böse által vezetett társuk és a túszok elengedéséért cserébe 40, izraelben fogvatartott palesztin elengedését, valamint további 13, más országokban õrzött fogoly szabadonbocsátását követelték. a tét 103 izraeli illetve zsidó túsz élete volt. a gép kapitánya és a személyzet is a túszok között volt, mert nem hagyták hátra utasaikat - mondván felelõsséggel tartoznak értük.

hercules c-130 at entebbe airporta géprablók által szabott július elsejei határidõt sikerült néhány nappal kitolni, s eközben az izraeli kormány kidolgozta a túszmentõ akció részleteit. július 3-án éjszaka az izraeli légierõ négyöt hercules c-130-as szállítógépe szállt le titokban (kíséretként két boeing 707-es (egy szállítóegység és egy légikórház) és phantom f4-esek szolgáltak), a földi irányítás segítsége nélkül az entebbe repülõtéren. több mint száz idf-katonát, köztük a sayeret matkal különítményeseit és valószínûleg néhány moszad-ügynököt szállítottak a helyszínre - az akkortájt idi ‘afrika mészárosa’ amin ugandájával nem éppen baráti viszonyt ápoló kenyai kormány segítségével. éjfél elõtt egy órával23:01-kor érkeztek és némi helyi segítséggel (mert a zsidók mindenütt ott vannak, ugye) kigördültek a gépekbõl az odaszállított álca-jármûvekbe, egy mercedes 230-asba és néhány land roverbe ülve. így próbálták meg  magukat big daddy vagy valaki más helyi fejes és kíséretének álcázva megközelíteni a repülõtér régi terminálját, ahol a foglyokat õrizték. majdnem tökéletesen sikerült végrehajtani a tervet, de két ugandai õrszemnek feltûnt, hogy a nagyember entebbe airportautójának más a színe, és megállították a konvojt. a két katonát azonnal lelõtték és az esetleges riasztástól tartva azonnal támadásba lendültek. bár az izraeli túszok több háborúval és a szokásos katonai kiképzéssel a hátuk mögött tudták, mit kell tenni ilyen helyzetben, egyikük mégis a támadók felé rohant - õ sajnos meghaltmegsebesült. három terroristát perceken belül kivégeztek (majd hamarosan a többieket is), és elkezdték a túszok evakuálását a szállítógépekbe, ám ekkor az ugandai katonák vették tûz alá õket. a tûzharcban az ugandaiak lelõttek két túszt, valamint yoni netanyahut, a sayeret matkal kommandó parancsnokát (a késõbbi miniszterelnök, bibi netanyahu idõsebb bátyját). õ volt az akció egyetlen izraeli katonai áldozata, s a mûveletet a tiszteletére utóbb operation yonatan-ra nevezték át. az ugandaiak 45 katonát, valamint 11, a repülõtéren állomásozó katonai vadászgépet veszítettek. a kimenekített túszokat röviddel ezután nairobin keresztül izraelbe szállították.

a történetet természetesen többször megfilmesítették, a ‘victory at entebbe‘ ‘76-ban, ‘raid on entebbe‘ ‘77-ben készült, de az izraeliek is elkészítették a maguk verzióját ‘mivtsa yonatan‘ címen.

az évfordulón túl a történet aktualitását gilat shalit elrablása és a kiszabadítására indított hadmûvelet adja. izrael nem tárgyal terroristákkal. ahogyan nem tette ezt soha, nem tárgyalt entebbe-ben, és nem tárgyal 30 év múltán gáza-ban sem. viszont az embereit nem hagyja hátra.

7 bátor - “entebbe”


  1. 1 Salamon Dávid

    A néhai Top Gun magazin (Amit aztán krimibe illõ módon megsemmisítettek mert meg merte írni a Liberty történetét), percre lebontva, kevésbé elfogultan, katonai szemszögbõl nézve nagyon tuti dolgozatokat közölt az esetrõl.
    Tény,hogy már a Herkulesek teljes rádiócsendben való, hatósugaron túli célbajuttatása is elismerést érdemel,a többirõl nem is szólva.
    ürdekes volt ebbõl a családias szemszögbõl is elolvasni.
    A lelkét hilehelt újságban asszem Gál József sziszifuszi munkával, rendkívül precíz(szinte a kilõtt lõszerek egyenkénti találatainak dokumentálásával),több éven keresztül publikált cikksorozatában végigvette az összes arab-izraeli háborút is az elejétõl a „végéig”.

    Akkor még fogalmam sem volt kik azok a zsidók ,azon kívûl amit a suliban tanítottak: -hogy Izraelben élnek és hogy a Holokauszt során 6millióan meghaltak.
    (azóta már újraírtam a belémprogramozott meséket és pótoltam az elhallgatott részeket is).
    Mindenesetre emlékszem,hogy nagy érdeklõdéssel olvastam a fent említett cikkekben hõsiesen küzdõ magasszinten képzett „maroknyi” csapat harcát a szovjet és az arab pilóták ellen.
    Ajánlom nektek is.

    A Széchenyiben, meg a Mûszaki könyvtárban valószínûleg megvannak.

    Habár az utolsó 2 számot lehet, hogy elsüllyesztették titkos kezek…

  2. 2 bede

    Hianyoznak a sztori legjobb reszletei, meg vannak pontatlansagok is.
    - Az izraeliek nagy mazlija volt, hogy az entebbei repteret annak idejen zsido mernokok kozremukeosesevel epitettek. Igy meg tudtak azt csinalni, hogy a repter epuletenek pontos masat felepitettek Izraelben, es abban tudtak gyakorlatozni.
    - Az autokat nem a “helyi lakossagtol” szereztek, erre nem is lett volna idejuk, hanem meg Izraelben. Ezekkel gordultek ki a gepekbol egy felreeso kifutopalyan, majd csinaltak ugy, mintha fontos delegacio lennenek.
    - Az egyetlen halott tusz szerintem az az oreg no (Dora Blockman talan, de fejbol irom, ugyhogy siman nem stimmelhet), volt, akit korabban korhazba vittek. A legenda szerint maga Idi Amin fojtotta meg puszta kezzel a sikeres tuszszabaditas utan.
    - Allitolag Joschka Fischer ez az akcio utan szakitott vegervenyesen a nemet szelsoballal, az akcio egyertelmuen antiszemita reszletei miatt (zsido foglyok alljanak felre, stb).

  3. 3 shadowrider

    dora bloch-nak hívták az idõs hölgyet és valóban big daddy parancsára gyilkolták meg a kórházban. no meg nyilván érdekes adalék még az ugandaiak aktív részvétele (errõl beszámoltak a kiszabadult nem-zsidó túszok) a túszejtõk oldalán. errõl a reptér-másolatos dologról nem találtam semmit, van esetleg valami link hozzá? az autókat viszont valóban az izraeliek szállították oda, javítottam.

  4. 4 bede

    “At the early morning meeting of Intelligence Branch planners, one of the points that came to light was the fact that an Israeli building contractor had built installations at Entebbe, including the Old Terminal”

    “During the night, Kuti Adam ordered the erection of a full-scale model of the Entebbe Old Terminal, based on the available blueprints and photographs, at the base where Yoni Netanyahu?s men were now assembling; they would exercise on the model,”

    http://www1.idf.il/DOVER/site/mainpage.asp?sl=EN&id=5&from=history&docid=23016&Pos=23&bScope=false

  5. 5 dönö

    Salamon Dávidnak: üdv, én is régi TG-olvasó vagyok, valamikor ‘97 óta. Arról viszont nem tudok, hogy a lapot ‘kivégezték’ volna: a régi TG csapata tovább folytatja 2002 óta Aranysas név alatt mind a mai napig, míg a Top Gun új szerkesztõséggel, egy pár év után megszûnt. Már az Aranysasban volt egy kétrészes cikk a Liberty ügyérõl: ‘A hallgatás ára’ (2002/6 és 7. szám) és azóta is hónapról hónapra megjelennek, (szerintem) változatlan színvonalon.
    Ami a TG (amiben nekem is a kedvencem volt a Közel-keleti légi háborúk története) megszûnését illeti, valami bonyolult kavarás, pereskedés volt a dologban, az Aranysasban errõl is részletesen beszámoltak (2004/2. szám). Szóval ‘titkos kezekrõl’ szó sincs. Szerintem…
    A múlt haviban meg volt egy érdekes cikk az Opera hadmûveletrõl, szintén erõsen aktuális.

  6. 6 Salamon Dávid

    dönö

    Igen,majd elmegyek a könyvtárba (habár ha jól tudom a dübörgõ gazdaság miatt idén már két hónapos a nyári szünet,azaz zárva van),és elolvasom mit írtak a balhéról.

    ün azt vettem észre,hogy a Top Gun megvásárlása után kinyitva az újságot,egy igénytelen, összeollózott gagyi kivitelû belsõ tartalom fogadott.

    Pár hétre rá megjelent az újságosoknál egy új kiadvány is Top Flight címmel.Ez viszont a megszokott stílust és minõséget hozta.Mintha az egész gárdát utcára tették volna,és azok együtt újrakezdték volna más néven.
    Pár szám után a Top Gun kihalt, mert egy szakmai közönséget -ellentétben a konzumidiótákkal- nem olyan egyszerû megetetni.
    A Top Flight-ot azután mégegyszer kinyírták,mert a neve hasonló volt a Top Gun-éhoz.
    Ekkor lett a neve Aranysas.
    Mindezt pár hónap leforgása alatt.

    Látva ezt a nem mindennapi eseményt -és azzal a tapasztalattal,hogy errefelé szokás a valódi mozgatórugókat elfedni- nekem rögtön a fentiekben felvázolt ok-okozati összefüggés ugrott be.
    Persze a fajtám úgyis vevõ az úgynevezett összeesküvés-elméletekre.
    Például vallom ,hogy a pénztárnál sem véletlenül történnek a rossz visszaadások,és a mûszak végén nem véletlenül van többlet a kasszában,hanem mert a pénztáros 8 órán keresztül úgy irányította az eseményeket.
    De lehet hogy tévedek! Bizonyítani végülis nem tudom.

    üdv.

  7. 7 dönö

    Dávid:
    Látom, van, akinek tényleg mindenrõl ugyanaz jut az eszébe. ;)
    De biztosíthatlak: itt aztán nem esküdött össze senki senkivel, és nincs ilyen összefüggés, mint amit említesz. Olvasd el az AS-t és megtudod. Minden jót!

Légy bátor!