Falafel Háború II

Tegnap este megtartottuk a második falafeltesztet, a Judapest offline programjaként.

Falafel Faloda

Falafel Faloda, VI. Paulay Ede utca 53.

Nehezebb lesz értékelni az eseményt, mint az elsõ alkalommal, ugyanis itt mindenki maga állította össze a falafeljét. (üs az értékelõlapok is otthon maradtak, utólag meg nem annyira objektív az ember) Mint megtudtam, ez volt Magyarország elsõ teljesen vegetáriánus falafelese, ami késõbb, bepánikolva a konkurenciától elkezdett húsos dolgokat is árulni. ettõl megrémülve a vegák kezdtek elszállingózni máshová. ?gyhogy most igyekszenek visszaállni a régi, jól bevált húsmentes választékhoz.


Bár a kiszolgáló hölgy nagyon fáradtnak tûnt, mégis kedves volt végig. Erre mindenképpen a maximális pontszámot adom.
A falafel sajnos már nem nyerte el ennyire a tetszésemet. Ennek egyik oka saját bénaságom, ugyanis nem vettem észre, hogy az öntetek fölött, az üveglapon mindegyikre ki volt írva a neve. Ezért aztán csak tippelni tudtam a sok szósz összetevõi között. Megjegyzem nem csak én nem láttam a feliratokat, pedig fényképen is egyértelmûen látszik, hogy bizony oda volt írva minden.

A másik hiba, ami viszont komoly pontokat vont le a maximális tízbõl, az a falafel hidegsége volt. Még azt is megkockáztatom, hogy kiszáradt a golyó :-(

Falafel Faloda

Imádtam viszont a hummuszt, amibõl annyit tettem a pitába, amennyit csak akartam, tehát jó sokat. Kellemes volt a lencsesaláta, a fehérbab, és a csípõs szósz is. Biztosan sokan mellõzik az igazi hagymát, de nekünk, akik a Falodából egyenesen hazamentünk nagyon jól esett volna.
üsszességében hat pontot adok, mert a rengeteg salátaféle, és öntet nagyon jó volt, de talán érdemes lenne a Falodának elmenni megkóstolni a Noa falafelgolyóját.

Muszáj még megemlíteni a csokoládés süteményt, ami nem is tíz, hanem 11 pontot érdemel! Valami fantasztikus…

üs amit még tettünk, ettünk:
Zöldteát, sokféle tea közül választva. Bejglit, amit a Judapest kapott a flódnis akciójáért. Meir evett egy-egy diós, és mákos ‘baklövést’ is.
üüüüüS: Megtudtam, hogy a fiatalember egy szicíliai szakácsiskolában végzett, kézzel készít spagettit, dobálja a pizzatésztát. Kész voltam, vagyok!

Képek a JP Facebook oldalán.

9 bátor - “Falafel Háború II”


  1. 1 Tallián Miklós

    1.) Falafelgombóc. Határozottan jobb, mint a Noa. Külsõleg ropogós,
    belsõleg omlós, de nem kenõdik. Negatívum, hogy nem tartják melegen,
    így ki tud hûlni. Másik negatívum, hogy nem mindig van belõle elég a
    pulton. üsszességében 7.

    2.) A pita. Ez is jobb, mint az elõzõ, de közel sem tökéletes. A
    magyar zsemleszerûségen nem mennek sokkal túl, de pozitívum, hogy
    legalább barna lisztbõl is lehet kérni. Nem pirítják viszont,
    melegítik, hamar ki tud hûlni. Tízbõl 5.

    3.) A zöldségek határozottan pozitív meglepetéssel szolgáltak.
    Frissek és jóízûek a saláták, még paradicsomok is, fõleg az évszakhoz
    (nyomorult tél) és a hazai lehetõségekhez képest, és rengeteg
    változatot lehet csinálni. 8.

    4.) Szószok. A humusz fura, nem teljesen homogén, inkább mintha
    az alapolajban diszpergált, durvábbra õrölt csicseriborsó volna, plusz
    a fûszerezés is érdekesnek tûnik, nem rossz, de erõteljesebb, ezzel az
    ízvilággal minden egyéb nélkül is elmenne kenyérre kenve, mégsem
    veszik össze a többi ízzel. A csípõs szószra eleve azt írják, enyhén
    csípõs, én még ezt is csak jóindulattal mondanám. A
    fokhagymás-mustáros öntet viszont oké, bár nem tudom, mennyire
    autentikus. üsszesen ez is 7.

    5.) Az összhatás igen nehezen pontozható, sok múlik a fogyasztó
    ügyességén is. Szükséges némi óvatosság a fogyaszthatóság
    megõrzéséhez, persze. ürtékelhetõ viszont a kreativitás bátorítása,
    meg a személyzet kedvessége, hogy például nem jöttek fel ordibálni,
    miszerint “zárunk, basszájba, húzzatok elfelé”, ez Magyarországon
    kifejezetten üdítõ. Negatívum, hogy a hely maga nagyon picike, kicsik
    a székek és az asztalok is, legalábbis nekem. Végeredményben a
    benyomások kellemesek, nem kirívóan zseniális, de nem is tragikus, nem
    volt semmi olyan élmény, ami pszichedelikus hasonlatokat hozott volna
    elõ belõlem, szóval 7.

  2. 2 vasika

    a falalfel falodában tényleg túl sokszor bele lehet futni száraz és hideg falafelgolyókba. a krémleveseik és a spenótjuk viszont 8-10 pont között hullámzik az én skálámon, sütik hasonlóan. a helynek továbbá némileg rosszat tehetett a húsos profilkavarás mellett a nagymezõs ciriburi

  3. 3 shadai

    Igazi webkettes szellemiségû falafeles ez a falodás: keverd újra, használd, alkoss, gyarapítsd a pitádat!

    Az én (majdnem) del.icio.us pitám tartalmazott így:
    falafelgombócokat (3 pont, száraz és kemény és hideg);
    humuszt (4 pont, tehina mentes vagy alig érzõdik benne a szezámmagkérm);
    salátákat, többek között narancsos-diósat (8 pont, remek választék, jó anyagok).

    A pita barna volt, és ez nem volt annyira friss, mint a fehér, ezért megmelegítette nekünk a fáradt, de kedves pultoslány. Ettõl még rossz maradt és száraz (3 pont).

    Szebb napokat is látott hely, de még magához térhet újra. Lehet, hogy át kéne alakítani sushi bárrá.

  4. 4 meir

    - falafel gombóc: hideg, de sikerült a helyszínen az érkezõ tálról meleget is kapnom. pont legyen 5
    - saláták: frissek és módjával választék is volt 5
    - öntet: általam megkostólt,fogyasztott a fokhagymás, sajtos, csípõs finom, a kuszkuszos nem ízlett 5 (a diós kíváncsivá tett, de nem voltam bevállalós hangulatban
    - miután magam raktam össze az összhatás természetesen 10, mert a lehetõségekhez képest a legjobbat hoztam ki belõle

    Ami negatív:
    - ha megpakolom a falafelt és ráteszem a tálcára, majd egyensúlyozok az emeletre, hát kifolyik a cucc belõle. (lehet én voltam a béna)
    - utálom az 1 db éttermi szalvétát, amely már a használat elõtt átázik
    - nem logikus az töltelék anyagok kihelyezésének sorrendje. Ok hogy jobbról balra, de béna akkor is:)))
    - nem lehet kezet mosni és a falafelt normál körülmények között nem lehet kulturáltan enni
    Ez így összesen nekem mínusz 4 pont.

  5. 5 Fûszeres Eszter

    A földszinten lehet kezetmosni. Ezt te nem vetted észre :-)

  6. 6 martin
  7. 7 mouss
  8. 8 biga

    Hmmm.
    Falafel - hideg, de finom. 8
    Pita - szárazkás, hideg, de nem esett szét (nálam ez már eredmény!) 4
    Egyéb töltelék (zöldség fedõnév alatt) - vicces volt a sütõtököt baloldalt rágni, jobboldalt a diós, sárgabarackos salátás valamit, ami alatt a humusz és a “gombócok” lapultak. Igazi eklektikus hangulatú étremek lett, minden bent is maradt mindezek ellenére. Mivel magam választottam, szavam nem lehet. Frissnek és ízletesnek bizonyult, de 10 évvel ezelõtt vonzóbbnak tûnt a kínálat. Legyen 7.
    Humusz - Shadai tegnap jobbat készített, amaz sótlan, íztelen volt, mégis kellemesnek hatott a falafel gombok között meglapultan. 7, jóindulatból.
    Sommázva - kicsit veszített patinájából a hely mióta utoljára ott jártam… igen 10 éve, még gimnáziumban. :) Barátságos távolságban a többi asztaltól szinte együtt csemegézel a többi vendéggel. Továbbá kellemes óvodai virágminta díszíti a szegélyt a galérián. Ahh, a falafel-élmény? Ár/érték arány nem túl meggyõzõ, de a környéken sétálva egy gyors, egészséges ebédet kívánva megfelelõ célpont. Bár ott a Bombay Express, meg a Buddha, ha valami gyors és nem túl kirívót kíván az ember :) 6.

  9. 9 polnaire

    Az én 18 (?) éves falafelfalodai szokásaimba beletartozi a ribizli turmix is: korábban “kevés cukorral”, manapság “kevés mézzelel”. (A maradék dobozt oadaadják a tálcán, hogy magam döntsem el, mennyi az a kevés… A ribizli IGAZI, saját fagyasztású. Mindig elég sok gyümölcsöt tesznek a turmixba, szinte harapni lehet a ribizli magját. Hm!
    Mindez együtt a falafeles szendviccsel (kedvencek benne: csíra, sárgarépa, szezámos spenót narancsdarabkákkal és csípõs zöldpaprika) töléletes harmóniát alkot: édes és sós, nedves és száraz stb.
    Közben meg álmodozni szoktam arról, hogy milyen jó lesz visszavenni a húsos oldalt is…

Légy bátor!