Az „újjászervezők” mozgalmának kezdetei az 1920-as évekre nyúlik vissza. Az áramlat a conservative movementen, tehát az amerikai neológián belül, annak egy belső alternatívájaként, variációs lehetőségeként bontott zászlót, és Mordecai Kaplan (1881-1983) rabbi körül kezdett kikristályosodni.

Kaplan Vilnából bevándorolt család sarja volt. Kilenc éves korában lépett amerikai földre. Ortodox módon tradicionális nevelést kapott. Ugyanakkor hamar hatalmába kerítette a modernitást és a tudományos teológiai szemléletet nyíltan fölvállaló áramlatok ill. teológiai alapvetések iránti erős érdeklődés. A JTS-t, tehát a Ferencz József Országos Rabbiképző Intézet New York-i testvérintézményét végzi el. Itt kenik rabbivá 1902-ben, s e rabbiképző tanára is marad több évtizeden keresztül. Jellemző a korabeli angolszász ortodoxia liberalizmusára, hogy a felvidéki származású Joseph Herman Hertzhez, a Brit Birodalom későbbi ortodox főrabbijához hasonlóan Kaplant is JTS-es, azaz neológ rabbidiplomája dacára alkalmazzák ortodox hitközségek rabbijaként. Kaplan a 85. utcában található Kehilát Jesurun ortodox hitközség segédrabijaként kezdi meg pályafutását, ami egyszersmind a nem ortodox és az ortodox mozgalmak összefonódottságára is példa. Ebben a hitközségben alapítja meg 1912-ben a Hildesheimer-féle berlini ortodox rabbiképzőn végzett, majd a New York-i neológ rabbiképzőn tanító, modern ortodox irányultságú Jiszrael Friedlander rabbival karöltve a Young Israel mozgalmat, mely arra hivatott, hogy idővel az amerikai „modern-ortodoxia” egyik legfontosabb országos szervezetévé váljék. E mozgalom Kaplan egész életművére jellemzően a vallásos életvitel népszerűsítését tűzte ki legfőbb céljául.

Kaplan ugyanezt a célt a húszas évektől kezdve más eszközökkel igyekszik elérni. Fölismeri, hogy az amerikai zsidóság túlnyomó többségéhez nem ér el az ortodox, sőt még a modern- ortodox edukáció intézmény- és eszmerendszere sem. (Az amerikai zsidóság túlnyomó többsége ekkor a conservative movement híve, ma [az 1990-es évek harmadik fertálya óta] a reformé.) Az amerikai zsidóság eredetét tekintve is heterogén. Ugyan többséget alkotnak a kelet-európai bevándorlók és leszármazottaik, de vannak szép számmal ázsiai eredetű „szfárd” zsidók is. Ez a heterogenitás az egyes közösségek hagyományaiban és a hagyományértelmezés sokszínűségében is tetten érhető. Ebből az élményből fakad Káplán zászlóbontogató, Judaism as a civilization: Toward a Reconstruction of American Jewish Life (1934) című művében kifejtett gondolat, miszerint a történeti sokszínűség eleve megakadályozza, hogy a modernitás küszöbén átlépő zsidóságot egyetlen vallásjogi rendszer zsinórmértékei mellett lehessen egységbe rendezni. Ugyanakkor a zsidóság összes vallásos csoportjára jellemzők olyan hagyományelemek, melyek mozaikkövecskékként ugyan más-más képpé rendeződnek össze az egyes csoportok hitéletében, de amelyek mégis azonos eredetű és így közös építőkövek. Kaplan ezekben látja a zsidóság egységének realizációját. Nem a komplett rendszer, hanem a rendszerelemek azonossága teremtik meg az egységet. A zsidóság egyes áramlatainak ezt a parciális azonosságot kell elfogadniok, eltűrniök, elviselniök, vagyis tolerálniok. A civilizációként, kultúraként értett zsidóság inherens mozzanata, megtartó ereje a vallás. Ezért Kaplan szerint a zsidóságnak mind a rideg vallási tradícionalizmust, mind pedig a vallástalanságot el kell kerülnie: „a zsidóknak föl kell ismerniök, hogy a vallásosság az emberi természet sajátja, és hogy az I-sten létezésébe vetett hitet ill. a neki tulajdonított attribútumokat az átlagember tapasztalataiból vezették le és ezért ezeknek e tapasztalatokra vonatkoztatottnak is kell maradniok.”

A rekonstrukcionalisták ezzel egy időben (50-es, 60-as évek) megszervezték saját zsinagógaszövetségüket, mely kb. száz szinte kizárólag észak-amerikai hitközséget tömörít (a Holland Antillákon és Párgában van egy-egy közösségük, utóbbi reform közösség is, vannak továbbá olyan európai, zömükben reform közösségek, melyek szimpatizálnak a mozgalommal és a belépést fontolgatják). Míg a rekonstrukcionalisták nemzeti szinten megkülönböztetik magukat a reformer zsidóságtól, nemzetközileg a reform világszövetség (WUPJ) tagjai, hasonlatosan az amerikai reform mainstreamtől tradicionalista irányba alteráló, a brit szigeteken honos, német neológ és reform tőről eredő, nézetrendszerében és hitéletében voltaképp konzervatív „reform judaism”-hez.

A rekonstrukcionalisták halachikus gyakorlata eltér mind a konzervatív, mind pedig a reform hitközségekétől. Annyiban — a brit konzervatív reformhoz hasonlóan — markánsan elkülönülnek a konzervatív zsidóságtól, hogy nem beszélnek a halacha általánosan kötelező voltáról. Ugyanakkor — szemben a reformer zsidósággal, mely a halachikus kérdések eldöntését az egyes személyek kompetenciájába utalja — a rekonstrukcionalista zsidóság az adott helyi közösség normaképző jellegét hangsúlyozza. Ebből következően a halachikus standardek tekintetében a mozgalom erősen heterogén képet mutat. Van pl. olyan közösségük, ahol precízen tartják a kásrut törvényeit, s van ahol csak szimbolikusan, ahogy akad olyan is, ahol ez egyáltalán nem fontos. A nőiség, a nemi egyenlőség hangsúlyozásán, sőt I-sten női attribútumainak folytonos tudatosításán túl további jellegzetessége a rekonstrukcionalizmusnak, hogy a kiválasztottság eszményét — a hozzá tapadó félreértések okán — kvázi hatályon kívül helyezte (lásd a Lél sábáti kidus áldásformuláit). Rekonstrukcionalista fölfogásban nem I-sten választotta ki a zsidó népet a többi közül, hanem a zsidó

nép választotta spirituális otthonául a szövetség nemzedékeken és korszakokon átívelő játékterét. Ezt a fölfogást tükrözi, hogy a tóratekercsre mondott hagyományos áldást, mely hálát ad azért, hogy a zsidóság kiválasztatott minden más nép közül, a legtöbb rekonstrukcionalista hitközségben alternatív áldással váltották föl. A nem zsidókhoz is oldottabb a rekonstrukcionalisták viszonya, mint a többi áramlatban. Ma már a legtöbb közösségükben a nem zsidó családtagok a hitközség akár teljes jogú tagjai is lehetnek, még a tóra körüli apróbb szolgálatokra is fölhívnak nem zsidókat. Sőt, akad olyan hitközségük is, ahol a zsidók és a nem zsidók státuszbéli megkülönböztetése, lévén a nem zsidóknak is teljes jogú tagságuk van, s így aktív és asszív választójoggal rendelkeznek, egyre nehezebb, ami sokszor éles hitvitákhoz és olykor jól érzékelhető dezorientációhoz is vezet.

Kaplan vallásfilozófiáján túl a rekonstrukcionalista mozgalom azzal az 1978-as rezolúcióval (tákánával) tette a legnagyobb hatást korunk zsidóságára, mely a zsidó halachikus státuszt a vegyes házasságok fényében definiálta újra. Annak dacára ugyanis, hogy a hagyományos, rabbinikus vallásjog — a korábbi patrilineáris leszármazási elvvel szakítva (vö.: Lev 24:10 sk.) — a zsidó származást, a zsidó valláshoz tartozást anyai jogon vezeti le, a szórvány zsidóságban a XX. század második felében megnövekedő vegyes házasságok túlnyomó többségében (közel hetven százalékában!) a zsidó identitás nem örökítik át a szülők, holott az ilyen házasságok valamivel több, mint ötven százalékában az anya elméletileg automatikusan átvinné a státuszt a gyermekeire. Attól a vallásszociológiai belátástól vezérelve, hogy a vegyes házasságok ilyen nagy arányú terjedése, s a hagyomány addig megfigyelt ritka átörökítése lassan, de biztosan a szórvány zsidóság megszűnéséhez vezetne, a rekonstrukcionalista mozgalom úgy döntött, hogy vegyes házasságok esetén csak akkor számít zsidónak a gyermek, ha vallási nevelésben részesül (körülmetélik, bármicvá lesz stb.). Nem arról van tehát szó, hogy könnyítettek a státusz kérdésén és emancipálták az atyai ágú leszármazást az anyaival szemben, hanem arról, hogy szigorítottak, amennyiben vegyes házasságok esetében a zsidó státusz átöröklődésének automatizmusát megszüntették és a szülők nevelői tevékenységéhez kötötték. A rekonstrukcionalista zsidóság ugyan kis létszámú ahhoz, hogy statisztikailag alkalmas lenne a döntvény következményeinek vizsgálatára, de az amerikai és kanadai reform zsidóság öt évvel a rekonstrukcionalista döntést követően maga is átvette ezt az újítást (ebben az összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy az európai reform túlnyomó többsége és az izraeli reform egésze a konzervatív és az ortodox áramlatokhoz hasonlóan továbbra is a konzervatív, talmudi elveket vallja magáénak!). Így az elmúlt közel harminc év távlatából statisztikailag is értékelhető a döntés. E sorok írója halachikusan ugyan nem ért egyet a zsidó státusz effajta átértelmezésével, mint értelmiségi viszont el kell ismernie a statisztikailag is megragadható tényt: az észak-amerikai reform zsidóságon belül a többi áramlattal összehasonlítva kiugróan magas (két és félszerese, háromszorosa) a vegyes házasságban élő gyermekek körében a zsidó identitás fölvállalása, ill. szülői részről az átörökítés készsége.

Mint a konzervatív áramlatból kivált mozgalom, a rekonstrukcionalizmus nagy hatással van az amerikai neológiára. Nem csupán a családokon belül figyelhető meg sokszor kettős kötődés, s nem csak a nem ortodox rabbiképzés egyetemes volta lendül itt játékba, tehát az a körülmény, hogy a reform és a reonstrukcionalista rabbiképzők végzettei bármikor fölvételt nyerhetnek a konzervatív rabbikarba, ha vállalják a konzervatív mozgalom halachikus keretrendszerét és tartják magukat a zsidó státusz hagyományos értelmezéséhez (azaz nem celebrálnak vegyes házasságot, nem ismernek el atyai ágon leszármazást, s nem térítenek be másként, mint ahogyan azt a talmudi vallásjog [Jevámot 46b] előírja). Egyfelől nem csak Kaplan művei képzik szerves részét a rabbinikus képzési curriculumoknak, tanai is máig népszerűek konzervatív rabbinikus körökben, másfelől vannak kettős identitású hitközségek, olyan közösségek tehát, melyek egyszerre tartoznak a rekonstrukcionalista és a konzervatív mozgalmakhoz. A leghíresebb ilyen közösség kétségtelenül az indianapolisi Bét Él Cedek hitközség. E közösség rabbihivatalát több évtizede a Sasso házaspár tölti be. Ők 1974-ben végeztek a Rekonstrukcionalista Rabbiképzőn. Ekkor a konzervatív mozgalom még nem képez női rabbikat. Azok, akik konzervatív nő létükre a rabbii pályára éreznek magukban elhivatottságot, reform ill. rekonstrukcionalista rabbiképzőn kénytelenek képeztetik magukat, s bő másfél évtizedig reform ill. rekonstrukcionalista hitközségben tudnak csak elhelyezkedni. Sandy Eisenberg Sasso az első olyan rabbinő, aki konzervatív hitközség rabbija lesz. Egyszerre neológ és egyszerre rekonstrukcionalista közössége ugyanis elfogadja rabbijául (férje, Danis Sasso a neológ rabbikar, a Rabbinicaly Assembly tagja). Így állt elő a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig az a helyzet, hogy a neológ mozgalomnak még nem volt női rabbiképzése, de már volt női rabbija, ami a nem ortodox mozgalmak összefonódottságának példája is egyben.

Tisztelt judapest.org!

Honlapjukról értesültem a tavalyi Sátoros ünnep fesztiválról, de számomra nem derült ki, hogy idén is megrendezésre kerül-e a fesztivál Monostorapátiban. Szeretném megkérdezni, hogy Önök tudnak erről. (A cikk alatt megadott honlap (www.satorosunnep.info) többszöri próbálkozásra sem nyílt meg. )

Tájékoztatásukat előre is köszönöm,
L.M.

Vá: Lesz folytatás, sőt, de nem ott, hanem itt:

Klikk!

Disclaimer: az egy főre jutó magas lmp-s számért a JP nem vállal felelősséget! ;]

A cím igaz. Azonban nem a közelmúltról van szó.

Történetünk 1842-ben kezdődik, amikoris a Pesti Izraelita Hitközség kezdeményezésére megalakul a MIKÉFE, a Magyar Izraelita Kézmű-, és Földművelési Egyesület.

Elsődleges célja az érdekvédelem volt, ugyanis a céhek nem vettek fel zsidókat tagjaik közé. A zsidó kézműveseknek így egy ernyőszervezetre volt szüksége, ami képzést is nyújt zsidó fiatalok számára. Kossuth Lajos és Battyhány Lajos támogatásával felvették az Egyesületet az országos iparegyesületek közé, és megindították a szakember képzést. Később, 1862-től a földműveseket és kertészeket is képeztek.

A kibuc valójában a MIKÉFE 1908-ban alapított bentlakásos kertészképző telepe volt a Keresztúri út 130-134-ben. Körülbelül kilencven holdon történt a gazdálkodás: virág- és konyhakertészet, szőlészet, faiskola, üvegházak, szántóföldi mezőgazdaság, tehenészet, méhészet, baromfitenyésztés. Az elsődleges tevékenység a virágtermesztés volt, a telep a huszas években az ország legjelentősebb virágkertészetévé vált, és a legelegánsabb fővárosi virágboltoknak lett a beszállítója. Imaterem is volt itt, ahol péntek este és nagyünnepekkor tartottak imát.

A visszaemlékezések szerint a telep tényleg a korai kibucok elvei szerint működött:

1. Bentlakásos képzés
2. Közös kassza
3. A növendékeknek külön férfi és női dormitóriumok
4. Mezőgazdasági tevékenység
5. A diákoknak közös konyha és étkezde, ahol a termesztett termékeket használták fel

Nagyapám és testvére (az akkoriban kertésznek készülő Kabos Lászlóval együtt) is dolgozott itt egy ideig, a háború előtt és után. Felvették őket a képzésre, de mivel havi tandíj volt, pénzük sajnos nem volt arra, hogy el is kezdjék tanulmányaikat. Úgy látszik, már akkor sem lehetett a szocialista ideálokat teljes egészében megvalósítani….

A közös pénz használatáról gyűléseken döntöttek. Így történhetett meg az az eset, hogy néhány fiú prostituáltakra kért pénzt, mivel „jogunk van a szexuális élethez, de az itteni lányokkal azt nem lehet…” Nem jártak sikerrel, javaslatukat elvetették.

Több visszaemlékezés utal arra, hogy a képzés már a huszas-harmincas években gyakorlatilag egy előkészítő volt az alijára, és valószínűleg ennek az elvnek a része lehetett a kibucként való működés.

A MIKÉFE, sok más zsidó kezdeményezéshez hasonlóan, gyakorlatilag nyomtalanul tűnt el. A telep a nyilas uralom alatt teljesen elpusztult. Az Egylet tagjai egy része a Soá alatt halt meg, másik része valószínűleg alijázott, és Izrael megalapításában és mezőgazdasági fellendítésében vett részt. A kommunista diktatúra 1949-ben végleg feloszlatta az Egyletet. Ma létezik egy MIKÉFE Baráti Kör (a Magyar Zsidó Kongresszus tagjaként), ami ma is élő tagokat csoportosít. Az interneten egyetlen egy hosszabb szöveget találtam róla, mégpedig itt. És egy visszaemlékezés olvasható itt.

Ma a Fővárosi Kertészeti vállalat egyik telephelye, ún. komposztüzem található itt.

(Reklámot be lehet zárni az x-betűre kattintva)

Éljenek a nyugdíjasok trágár poénjai.

http://oldjewstellingjokes.com

(via kajmánsziget)

Nem tudom, a karikás szemeivel én mindig inkább askenázinak tippeltem.

Matrjoska elmélet: az szdsz-t mindenki zsidózza, az mszp-t a jobboldal, a fideszt a jobbikosok zsideszezik, a valódi széljobb meg most bezsidózott a jobbikra.

Egyébként Csurka zsidó.

(via kajmánsziget)

Megszakítjuk adásunkat. Irán legfelsőbb, teokratikus irányító szervezete, az Örök Tanácsa nem csak a választási folyamat felülvizsgálatát rendelte el a múlt hét végén, hanem saját bizalmasának, Ahmadinezsád “elnök”-nek a nemzetbiztonsági átvilágítását is. Ekkor derült ki, hogy A. a Moszad szolgálatában áll. A. ugyanis már az Iszlám Forradalom előtt betért a Chabad akkori iráni főhadiszállásán. A Moszad vezetője, Meir Dagan, akit épp iráni kapcsolatai miatt erősítettek meg a minap újabb egy évre a tisztségében, izraeli vadászgépekkel Jeruzsálembe menekítette Ahmadinezsádot (nevezzük most már nevén: Ávigdor ben Ávráhám-ot), aki a Minchá elmondása után nemzetközi sajtótájékoztatót tartott (képünk is ekkor készült). Dagan is nyilatkozott a médiának, őszintén sajnálva az iráni eseményeket, melyek egész évtizedek fáradozásait látszanak meghiúsítani. “Egy sor ügynökünk, így pl. az Őrök Tanácsának három tagja is a lebukás közvetlen közelébe került. Ahmi, akarom mondani Avigdor barátunk esetében még az volt a szerencsénk, hogy Teheránban volt, s onnét gyors, rajtaütés szerűen, perzsául kitűnően beszélő pilótáink és ügynökeink kihozták. Köszönjük, fiúk!” A Magyar Nemzet újságírója, Balogh Benedek Tódor ekkor azzal a kérdéssel fordult Daganhoz, hogy a Jobbik európai képviselői közt van-e a Moszadnak Ahmadinezsádhoz fogható ügynöke, de Dagan “munkatársnőnk” biztonságára hivatkozva a közvetlen válaszadástól elzárkózott. Baló György ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta közölni a Kajmán szigeteken ezzel összefüggésben a napokban napvilágot látott, szociológusi kérdésre utalva, hogy emberi jogi és erkölcsi megfontolásokon túl többek között “ezért” sem verte a feleségét.

(via Kajmánsziget)

http://kajmansziget.tumblr.com

2004 decembere óta csináltuk ezt a blogot, most viszont ideje végleg lezárni és továbblépni. Shalom motherfuckers.

Okok is vannak, többféle, röviden megosztom ezeket.

Személyes
A JP nem one-man-show blogként indult (már a legelején, azaz 2004-2005-ben szerzőtárs lett Shadowrider, majd Orosz Péter, Prezzey és Miou Vicioso), az évek során pedig legalább másfél tucat szerző fordult meg itt. Ugyanakkor mégis kissé vízfejű maradt a blog, sajnos vagy nem sajnos: a bejegyzések úgy 75%-át én jegyeztem, a maradék 25% pedig leginkább úgy jött létre, hogy pingeltem folyamatosan a blogbarátokat. Utólag visszagondolva kisebbfajta csoda, ahogyan négy évig a JP-n csapódott le az energiánk és szenvedélyünk egy jelentős része. Tavaly ősz óta viszont egészen új dolgok állnak a fókuszomban. Nem egy, hanem több dologról is van szó és mindegyikkel boldog vagyok. A JP-t már nem tudnám úgy folytatni, ahogyan eddig. 25%-on meg nem szabad csinálni semmit.

Blogoszféra
2004-ben a blog szcéna a mostanihoz képest nagyon kicsi volt Magyarországon. Számomra nagyon vonzó volt ez a közeg és büszke voltam arra, hogy milyen remek közösségnek váltunk mi is a tagjává. Ma már viszont nem tartom érdekesnek vagy inspiratívnak ezt a szubkultúrát, amely d-kategóriás Szily Laci és Tóta W alteregók játszóterévé vált. A mai magyar blogoszféra a Hyde Park és a Blikk szintézise. Nem flódni, nem vonz, inkább taszít.

JP pályaív
A JP 2004-2007 között egy alternatív, kimondotton underground (pop)kulturális dolog volt. 2007 végére sok tekintetben mainstream relevanciánk lett, de ezeknek az új elvárásoknak nem igazán tudunk, de főleg nem szeretné(n)k megfelelni. A cápát pedig nem kell megugrani.

Röviden ennyi. Nagyon klassz, igazán flódni volt ez az egész, úgyhogy szívből köszönök mindent és nagy respect mind a szerzőtársaknak, mind az olvasóknak, lett legyenek kukkolók vagy bátrak.

ui: tartsuk a kapcsolatot, kedves JP. Elérhetők vagyunk egymás számára a hello@judapest.org, illetve a végig meglepő módon alulhasznált hatemail@judapest.org email címeken, valamint a Facebook-on is. Brunchok és mindenféle más 3D-s offline cuccok is lesznek. “Ha mozdulni kell, együtt mozdulunk!” ;]

Üveges szemmel bambulok magam elé…

Nem ti, akik néztek, hanem én aki a rakétán csücsülök, én csapódtam be… Nem becsapás ne szórakozzatok, becsapódás!
Most pedig komoly a helyzet, tehát mostantól mindent kicenzuráznak, csak a jófiú szóvívő van, nincs kétfajta, ezt egyétek, mint mi a fatálcáról a folyosón a lekváros kenyeret vaj nélkül a napköziben.

Cenzura van.

Tudom hogy direkt, de akkor is baromság.

Szednének össze egy izzadt, borostás, jóképű, vagány zsidó katonát, aki már 3 napja nem zuhanyozott, amire egyébként van lehetőség esetleg most Gazaban, mármint hogy az ember ne zuhanyozzon, mert sehol egy Kludi keverőcsap, szóval jobban szeretném őt látni bármely napszakban, mint ezt a jófiút, aki felmondja a szöveget.
Most komolyan az van, hogy ez kell nekünk itt a világban, Izraellel szimpatizáló pesti zsidóknak???
Vagy Izraelben ezt zabálják az emberek? Vagy bárhol a világban?
Nem, ezt kizárom. Ez a jólfésült szemüveges gyerek nyilvánvalóan valakinek a valakije, mert magától, kiválasztásos verseny alapon nem kerülhetett volna képernyőre, mindenesetre öröm, hogy a nagymamájának sikerült mosolyt csalni az arcára, hogy a kölyök ott van a jutubon, és még bármi lehet belőle.
Bármi.

Bármi, csak média győzelem biztosan nem.

Nézem hát a Szíenent.

Véres csecsemő, száguldó mentőautó, mégegy sebzett gyerek, mentőautó nyitott hátsó ajtóval befarol, öregasszony zokog, káosz és vér, fiugyerek profilból 20 centis ragtapasszal ez kibírhatatlan.
Számolom. Egy, kettő, három, négy, öt, közben kis riport csak hangban a gazai főorvossal hogy tele van a kórház,
Hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, reklám.
Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, közben kis Bush elnök, majd tizenöt, tizenhat, tizenhét, közben Living Golf.
Tizennyolc, tizenkilenc, húsz huszonegy, és jön Wolf Blitzer, aki tökolyan mint Györffy Miklós, csak nem dohányzik adás közben.
Huszonkettő, huszonhárom, Nick Robertson, huszonnégy, Eco solutions, majd huszonöt, Screening Room, huszonhat nem számolom.
Huszonhatszor nyomják a sokkoló klipet a sebesültekről.
Bementek Gazaba fene tudja hogyan, mert az IDF senkit nem engedett be ha jól tudom, Nick Robertsonék viszont lefizették akit kellett az egyiptomi sorompónál, és megcsinálták a melót.

Nick Robertson tudja a jobot, a goal az, hogy nagy legyen a nézettség a célcsoportban, bár Libanonban lebukott, hogy nem ő a producer, és a helyszíneket sem ő választja ki, hanem a Hezbollah.
Le is vették a képernyőről egy kis időre, mert kínos, hogy hazudott és manipulált, de a leginkább az volt a kínos, hogy ez ki is derült.
Most már nem is engedik forró helyszínekre, csakis repi riporternek a szálló teraszára, mellé vetített háborús jelenetekkel, és előléptették hiteles riporterből senior international correspondentnek.
Hát ezt tényleg meg lehet bocsájtani, csak napi másfél milliárd embert vett hülyére, ami azért meg sem közelíti Zuschlag Janos csúnyaságait, aki bár kifizette a lopott pénzt másik lopott pénzből, mégis sitten ül, pedig gyereke is született kőzben, ez így rendben is van és arányos.

Szegény Richard Quest is többet kapott letiltásban, amikor betépve és nemiszervét zsineggel saját nyakához kötve tűnt fel a Central Parkban egy jól sikerül homokos duhajkodás után pirkadatkor, és ez alaposan lerombolta a csatorna hírnevét.

Robertson nem.
Ő rendben a helyén tartotta a szervét balosan ahogy kell, miközben képen kívül a Hezbollah intendánsa vezényelte a csapót.
Action!!!

Most háborúzunk gyerekek vagy tévézünk?

Bementünk tegnap Gazaba, na nem mi itt pesten, meg nem ti ott Londonban, hanem ők ott a Cahalban. A fiuk meg a lányok mentek be tegnap és mi büszkék voltunk rájuk.

De ma már büdös ez az egész.

Mert ez a sok ismétlés bezavart az agyunkba, Kurva sok itt a vér. Kurva sok itt a sérült civil.
És a gyerekek.
Büdös ez az egész gyerekek, én mondom, az erőszak erőszakot szül, beszélték volna meg ezek fehér asztal mellett, minek ez a véres izé.
Csak a baj van a zsidókkal.
Ha nem értenétek nézzétek a TV-t! a CNN-t!
Nincs ott semmi más csak a civil áldozatok egy hírblokkban huszonhatszor bejátszva. Slejfniben ahogy a szakmában mondják, azaz szépen összevágva és a végét az elejéhez ragasztva, lehet indítani és közben kávézni, ha lemegy az egész kezdődik elölről, és megint és megint huszonhatszor.

Hamasz embert egyet sem látni.

Ők szocialista brigád vállalásban most a zümmögő kórusban énekelnek, vagy színházi matiné előadáson vannak, és a jegyeket lepecsételteteik a szakszet. titkárral, jól mutat majd a csapat kasszam rakétával a brigád naplóban.
Ők most nem értek rá forgatni, egyszerűen nincsenek, vagy nem fontosak, nem fértek rá a képernyőre.
Mindent nem lehet megmutatni, mert akkor még az emberek félreértik vagy nem értik, mert ők buták. Buták mint a föld, ezért kell nekik megmutatni mi a lényeg, és hogy jól megértsék elég sokszor, mert ismétlés a tudás atyja.

Szegény Dolfi.

Ha ő ezt tudta volna, akkor nem a V2 be invesztál, meg az U-boatokba.

Nem Werhner von Braunba hanem csak Leni Riefenstahlba. Meg a filmhiradóba.
Vazze, ő tényleg ezt csinálta, ő fedezte fel a tömegmanipuláció jelentőségét és a marketinget, Eizenstein és Dovzsenkó sem volt kezdő, de igazi profi munkát ő vitt a filmszalagra, ma is tanítják mindenhol.

Ha Robertsonék ott lettek volna Drezdánál a bombázások után, akkor minden egészen másképpen alakul!

Mert a világ nem tűrte volna a csúnya látványt és megfordult volna a közhangulat.
Nem kell ez a háború, fejezzék be most azonnal, kössenek tűzszünetet a Dolfiékkal, és akkor szegény Éva Braun meg Dolfi nem flambírozzák magukat a bunkerban, hanem gyerekeket nemzenek és boldogan élnek velünk míg meg nem halunk.

Most már nem filmszalag van hanem videó.
És a legjobb a Szíenen!
Én nem tudom, egész nap melózok, hulla fáradt vagyok. Ezek ott háborúznak, mutatják a tv ben. TV-zek, mert ott mindent látni és már látom mi az igazság. Vér és erőszak, önmagáért való értelmetlen marakodás, fejezzék be!

Fejezzék már be, mert zavar!!

Ne vérengezzenek már, a kutyaúristenit!!!

Fejezzék be, legyen már béke, kössenek tűzszünetet, mert én tudom, hogy helytelen dolog amit csinálnak, gyerekeket ölnek. Láttam a szienenen.

Azok a gyerekek akik most ott benn menetelnek, nem tudhatják, szegények meg vannak tévesztve, nem tudják miért harcolnak.
Ott nincs náluk semmi, a mobiljukat is elvették, nincs TV sem.

Nem látták a Szíenent.

—

Wwan blogja – http://wwanblogja.blogspot.com

A laphoz én egy étel elkészítéséről szóló fotósorozattal szoktam hozzájárulni, ami most, lévén a hetedik szám a kajáról szól, különösen aktuális volt. Aki esetleg már erőltetett menetben végigfőzte Fűszeres Eszter szakácskönyvét a vakáció alatt, és átkozottul nem akar többé gefilte fisht csinálni, annak íme aktuális kontribúcióm, ez a marokkói lazac fantázianévre hallgató szefárd recept:

Az újság 49. oldalán látható, illetve kattra nagyobb lesz.

A ételt a második Judapest brancsra csodálatos Ferrari-salátát komponáló Polgár Natália főzte, az eredeti recept fűszernövény-mennyiségét kreatívan újraporciózva, én meg fényképeztem, írtam és tördeltem. Akit érdekel az újság, itt előfizethet rá.

A lazac finom volt, bár hajnali egy körül láttunk neki egy vendégkonyha hullafáradt házigazdájával, és mindnyájan készen voltunk (mint a mateklecke).