
Csak gondolom, hogy az emberek jelentõs hányada próbál január környékén kicsit kevesebbet enni, mint decemberben. ün közéjük tartozom sajnos.Tudom, tudom, a füge, különösen az aszaltfüge nem éppen a light élelmiszerek mintapéldánya. Imádom a friss, puha, mézédes fügét, de ilyenkor már nem jutok hozzá, a zöldségesnél azonban egy nagyon kedves feliratot láttam: minifüge akció! ürtem én, valóban gyerekes dolog, de rám hatnak az ilyen szavak, mint cukorborsó, bébirépa, és ezek szerint a minifüge is :-)
Még egy avokádó is beugrott a kosaramba, pedig semmi “cuki” jelzõvel nem látták el, és olajban is dúskál, de ritka alkalom, amikor tökéletesen érett avokádót sikerül vennem, és nem kell papírzacskóban érlelnem napokig. Gondolom megtette ezt helyettem a zöldségnagyker. A salátába egyébként bármilyen zöldséget vagy gyümölcsöt beledobhatunk, amit a SPÁJZ polcán találunk.
Szóval az egyik elhatározásom, hogy amíg nagyon nem unom, addig hetente hat napig salátát vacsorázok. Egy nap dõzsölést adok magamnak, leginkább péntek estékre, hogy kellõképp megünnepelhessük a szombat bejövetelét.
A salátát csütörtök este vacsoráztuk, mikor is Shadai és Shadainé voltak a vendégeink. Elõtte fokhagyma krémlevest ettünk, és én csodálkoztam a legjobban, hogy mennyire elég egy ilyen könnyû, húsmentes vacsora is. Vega azért nem leszek, de erõsen gondolkozom azon, hogy elég a heti háromszori húsevés.
Hozzávalók négy fõre:
1 nagy fej jégsaláta
1 avokádó
1 marék pirított tökmag
15 dkg aszaltfüge darabokra tépkedve
30 dkg koktélparadicsom
5 dkg francia roquefort sajt
3 dl sovány(abb) joghurt
Só, bors
2 szelet házikenyér megpirítva, fokhagymával bekenve
Olívaolaj
1 lime leve
Igazi élvezetek tárháza: ropogás és roppanás (pirítós, saláta), krémes olvadás (roquefort, avokádó), csípõs fanyarság (fokhagyma, tökmag), édes puhaság (friss illatozó kenyér, füge). A kenyér receptje itt olvasható.





Aláírjuk: igaz_élvezetek_tárháza volt! De nekünk is kéne taposógép. ;]
Sh&Sh-né.
taposógép tök jó. lehet rajta konyharuhát szárítani pld.
spájz az meg már kellene mert nincs hova pakolni…
Jó, akkor Meir többet nem jön hozzánk :-D
pedig készítettem a konyharuhákat, hogy viszem száradni.
Nálam a szobabicikli volt évekig a ruhafogas:)
de igenis tudom, Eszter receptjei ott születnek!