
Az ortodox rabbi a Hamásszal ápol kapcsolatokat. A baloldali zsidó értelmiségi a Hezbollah terroristáit dicséri. A hászid szekta egyetért az iráni elnökkel abban, hogy Izraelt meg kell semmisíteni.
Két nagy feltûnést keltõ találkozóra került sor nemrégiben. Május 11-én a bécsi ortodox fõrabbi, Moishe Arye Friedmann Svédországba utazott, hogy az anticionista zsidók nevében fölvegye a kapcsolatot Atef Adwannal, a Hamász-vezette palesztin kormány miniszterével.
Másnap Noam Chomsky, “a baloldali zsidó amerikai értelmiségi” – ahogy egy libanoni tv-állomás nevezte – Bejrútban találkozott Haszan Naszrallah sejkkel, a Hezbollah fõtitkárával.
Lefényképeztették magukat az Al-Khijam börtön elõtt, ahol Dél-Libanon megszállása idején az izraeli ellenõrzés alatt álló helyi biztonsági erõk foglyokat kínoztak. Egy lelõtt izraeli kémrepülõgép roncsa elõtt mosolyogva kezet ráztak. Chomsky ezt az alkalmat is megragadta, hogy kijelentse: “Amerika a világ legfõbb terrorista állama”.
A kis ultra-ortodox csoportok esetében messzire visszanyúló elõzményei vannak az ilyen találkozóknak. Majd’ minden korábbi esetben sor került fényképezkedésre is. A kaftánba öltözött hászid zsidók jól festettek az Izrael elpusztítására fölesküdött férfiak mellett, és a képek kiváltották a várt sokkhatást.
Március 8-án például az anticionista Neturei Karta szekta hívei Iránba látogattak, hogy kifejezésre juttassák, õszintén támogatják Ahmadinezsád elnököt, és egyetértenek vele abban is, hogy Izrael államot fel kell számolni.
A Neturei Karta arámi nyelven azt jelenti, hogy “a város védelmezõi”. (A rossz nyelvek viszont úgy értelmezik, hogy ezek magyar szavak – a szekta legtöbb tagja a szatmári hászidok közül kerül ki –, és valójában így értendõk: “teljesen lököttek”.)
A Neturei Karta adta Arafat kormányának egyetlen zsidó tagját, az amerikai születésû Moshe Hirsch rabbit. Hirsch a Zsidóügyi Miniszter címet viselte, de nemigen volt más feladata, mint az, hogy együtt fényképeztesse magát Arafattal, és idõnként megeresszen egy Izrael-ellenes nyilatkozatot.
Az ultra-ortodoxok cionizmus-ellenességében nincs semmi önellentmondás. Izrael állam az õ szemükben nem a zsidó nép isteni küldetésének beteljesítése, hanem az isteni küldetés teljes megtagadása. Szerintük ugyanis a megváltás csak imádság, jócselekedetekkel és fõként a vallási elõírások szigorú betartásával érdemelhetõ ki. Emberi eszközökkel kikényszeríteni hübrisz, bûnös elbizakodottság, tulajdonképpen lázadás Isten ellen.
Az ultra-ortodoxok szerint ez a lázadó elbizakodottság volt az oka a zsidók minden újkeletû megpróbáltatásának a holokauszttól kezdve a moszlim antiszemitizmus felerõsödéséig. Amennyiben a zsidók minden baja abból fakad, hogy elszakadtak a judaizmustól, hogy Isten Tóráját a zsidó nemzet világi-népfaji fogalmával helyettesítették és államot alapítottak, akkor – ha mégoly furcsa is – nem logikátlan a Hamász és Ahmadinezsád támogatása.
Az viszont, hogy Chomsky újabban a Hezbollah-val ápol kapcsolatokat, sokak szerint földindulásszerû változást jelez a baloldalon. Mint a Jediot Ahronotban olvassuk, “a dicséretek, amelyekkel Chomsky professzor a Hamászt, Irán meghosszabbított kezét elhalmozza”, azt mutatják, hogy veszélyes új irányzat van kialakulóban a nyugati értelmiség körében. Nevezetesen az, hogy “az iszlám radikális csoportokat egyre inkább legitim felszabadítási mozgalmaknak tekintik”.
A Palesztin Felszabadítási Front jelentõsen különbözik a Hezbollah-tól, a Hamásztól és Ahmadinezsád Iránjától. A Fatah valóban nemzeti mozgalom. Ha nem is egykönnyen, de elismerte Izrael létjogosultságát annak érdekében, hogy elfogadhatóvá tegye magát a világ szemében. A radikális iszlamisták viszont – az olyan ultra-ortodox anticionistákhoz hasonlóan, mint a Neturei Karta – vallási követelménynek tekintik Izrael állam eltörlését, amibõl semmiképpen sem engedhetnek.
A Neturei Karta néhány családi klánból áll. Vezetõit általában õrültnek vagy pojácának tartják. Csak azok a moszlim politikusok veszik õket komolyan, akik azt hiszik, hogy a zsidók általi elismertségüket bizonyítja, ha közös fényképen szerepelnek Friedmann vagy Hirsch rabbival.
Chomskynak ellenben nagy tekintélye van baloldali körökben az egész világon. Nem biztos, hogy eszelõsségnek vagy bohóckodásnak fogják tekinteni találkozását Naszrallah sejkkel.
Michael L. Miller
A cikk teljes, hyperhivatkozásokkal ellátott változata és további írások a Metazin oldalán olvashatók.


























Valamikor nem hettem volna,hogy létezik zsidó antiszemita még vitatkoztam is,ma már tutom több van mint sok. Azt hiszik ezek elhatározás kérdése és kiszálltak.Még gazsulálnak is ezek a hibbant gerinctelenek.Pedig nagyot tévednek,jót röhögnek rajtuk a végén egy kalap alá kerülnek a többivel.Ugyanis nem egy nézet miatt gyülölnek hanem ahogy a meccseken üvöltözik, egyszerüen zsidó vagy elgondolásból. Láttam egy régi olasz filmet,44-ben a német Rómában megy a zsidóért az ajton kilépve a kisokos már heil-zik is,én az olasz fasiszta párt tagja vagyok harsogja,miközben meglepetésére már pakolják is a teherautóra.-Ha valaki antiszemita ,társait bajba sodorja, az hiába davenol az csak egy bunkó zsidó.
Noam Chomsky egy õrült. A charédiket meg a vallásszabadság nevében meg kell értenünk. Mármint az õ vallásszabadságuk nevében, õk az enyémet úgysem hajlandóak megérteni.
ürdemes ilyenkor abba is belegondolni, hogy az ilyen elmeháborodottak miatt mit gondol rólunk a nem zsidó világ, mert az általánosítás sajnos gyakori. ün emiatt vagyok a legdühösebb a zsidó szélsõségesekre.
A norvégoknak is volt egy Quislingjük, a franciáknak is egy Vichyjük és senki semmi rosszat nem gondol róluk. Habár én a franciáknak Trianont nem tudom megbocsájtani:-))
ün itt ûlök a nyóckerben és olvasom e sorokat…
? ott hohmecol baromságokat.
Talán cserélnünk kellene én ott nem hohmecolnék baromságokat ö meg
üljön a nyóckerben