(Hirschler Richárd - HVG)
Nem lesz magyar delegátus az ENSZ egyik emberi jogi bizottságában, miután a korábbi kiküldött, Morvai Krisztina cionistának titulálta lehetséges utódját, és izraeli nyomást vélt felfedezni a jelölésében.
“Lépj vissza a jelöltségtõl, ezt ebben a szakaszban minden presztízsveszteség nélkül meg lehet tenni. Egy rettenetes hangulatú, megalázó választási kampányt kellene végigcsinálnod. ün ugyanis, még ha kifejezetten úrinõ lennék is, kénytelen lennék megosztani a hátteret a bizottságban velem harcoló nõtársaimmal (…) ezeket a csajokat, akik a gyarmatosítás elleni harcban edzõdtek és szabadidejükben Gázában edzõtáboroznak - nos, ezeket nem ilyen fából faragták. A magyar külügy ígérhet fût-fát, képtelenek megakadályozni, hogy a titkos választáson csekély számú X kerüljön a neved mellé - az viszont már tényleg presztízsveszteség, mert felkerül a netre, és az egész világ olvassa.”
A fenti levelet Morvai Krisztina írta kijelölt utódjának, Petõ Andreának, korábbi harcostársának tavaly augusztusban, miután megtudta, hogy a Külügyminisztérium nem hosszabbítja meg mandátumát a nõk hátrányos megkülönböztetése ellen küzdõ New York-i ENSZ-szervezetben, a CEDAW-bizottságban. Fenyegetését be is váltotta. Az ELTE büntetõjogásza 2006. június 9-ei keltezéssel levelet köröztetett az ENSZ-tagországok misszióvezetõi között. Ebben azt állította, hogy Petõ - a Közép-európai Egyetem (CEU) társadalmi nemek tudománya tanszék docense -, akit a következõ négy évre a magyar kormány az õ helyére szánt, “jól ismert cionista aktivista, alapító tagja és vezetõje egy befolyásos magyar zsidó nõszervezetnek (Esztertáska)”. Morvai szerint a magyar kormány döntését befolyásolta, hogy elõzõleg Izrael panasszal élt vele szemben, és a kormány ilyen módon próbálta “kiköszörülni a csorbát”.
“Bizottságunkat rendkívül aggasztja a tény, hogy az izraeli küldöttség durván beavatkozott a független szakértõk munkájába, [sértette] integritásukat, és konkrétan: beavatkozott az én munkámba, [sértette] az én integritásomat is. ürtesültem róla, az izraeli küldöttség a kormányomat is megkereste, hogy panaszt tegyen rám. Kormányom sajátos bocsánatkérése Izraeltõl komoly megrázkódtatást okozott nekem. A CEDAW-bizottság új tagjainak megválasztása majd megmutatja, vajon lehet-e az ENSZ emberi jogi szervezeteinek integritását ilyen súlyosan veszélyeztetni, tolerálják-e ezt a küldöttek” - zárta levelét Morvai Krisztina.
Nem tolerálták. Két héttel késõbb a küldöttek szavaztak az új jelöltekrõl, s Petõ Andrea nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. Morvait viszont - sikeres lobbizásától függetlenül - az év végén hazahívják. A szervezetben így a következõ négy évben nem lesz magyar küldött.
Vitathatatlan, hogy Morvai a nõkkel szembeni brutalitás és megkülönböztetés elleni fellépésével, Terror a családban címû kötetével komoly érdemeket szerzett. Része volt például egy házasságon belüli erõszak áldozatául esett magyar nõ ügyének kivizsgálásában a CEDAW-nál (HVG, 2004. április 10.). Megnyilatkozott az abortuszkérdésben is - vehemensen ellenezve azt -, a CEDAW-nál pedig beleásta magát egy másik témába: az Izraelben, illetve a megszállt területen élõ arab nõk helyzetét és a velük szemben alkalmazott diszkriminációt kutatta. Amikor a bizottság tavaly júliusban az izraeli országjelentést megvitatta, Morvai az izraeli kormány képviselõitõl az illegális beduin falvakban élõ nõk helyzetérõl és az izraeli arab nõknek “a közélet minden területén tapasztalható alulreprezentáltságáról” követelt felvilágosítást. “Miért tekintik a palesztin nõket másodrendû állampolgároknak? Miért rombolják le házaikat? Miképpen teszi lehetõvé az izraeli kormány, hogy az arab vagy beduin nõket aktívan bevonják helyi szinten a stratégiai tervezés munkájába?” - faggatta a vitán megjelent héttagú izraeli küldöttséget, amelyet Savit Matias helyettes fõügyésznõ vezetett.
Bár Morvai konstruktív dialógusról tesz említést levelében, az izraeli ENSZ-nagykövet helyettese, Daniel Carmon ezt másként látta. A HVG-nek nyilatkozva elmondta: “a magyar szakértõ megengedhetetlen stílusban vádolta a fõügyészhelyettest, és politikai síkra terelte a nõk helyzetével foglalkozó vitát”. Ezek után az izraeliek levelet írtak a bizottság Fülöp-szigeteki elnökének, Rosario Manalónak, kifogásolva a vita légkörét, és név szerint is külön bepanaszolva a magyar delegátust. A bizottság elnöke e panaszokat visszautasította.
“Valótlan, hogy mi a magyar kormánynál panaszoltuk volna be Morvai Krisztinát, jól tudjuk, a szakérõk a kormánytól függetlenül tevékenykednek” - cáfolta az izraeli nagykövethelyettes Morvai állítását. A magyar Külügyminisztériumban ugyanakkor ezt aligha tudatosították, legalábbis Polgár Viktor szóvivõ az MTI-nek adott nyilatkozatában azzal indokolta Morvai visszahívását, hogy “nem mûködött együtt a kormánnyal, sok esetben éppen azzal szemben foglalt állást”.
A New Yorkban tartózkodó Morvai Krisztinát telefonon értük utol. Megkérdeztük, miként értékeli, hogy nem lesz magyar delegátus a CEDAW-bizottságban? Mint elmondta, négy évvel ezelõtt kemény megméretés nyomán választották õt be a testületbe, ahol azóta is komoly munkát végez. De nem hosszabbították meg újabb négy évre, helyette a “történész kolleganõt”, Petõ Andreát jelölte “jó barátja, Göncz Kinga”, õ viszont nem kapta meg a szükséges szavazatokat a CEDAW delegátusaitól. Miután jeleztük, ismerjük az ENSZ-missziók vezetõinek eljuttatott levelét, amelyben megvádolta kormányát, hogy “izraeli nyomásnak engedve” döntött Petõ mellett, kifejtette: “elmúltak már azok az idõk, amikor nem lehetett szabadon kritizálni a kormányt; 15 éve ezért még börtön járt volna, de ma már szólásszabadság van”. Arra a kérdésünkre pedig, hogy miért nevezte Petõt “jól ismert cionista aktivistának”, s miért tartja befolyásosnak a négytagú Esztertáska közalapítványt, válaszként Morvai azt mondta: “Menjen rá a honlapjukra, õk maguk vallják azt, hogy cionisták.” Az Esztertáska honlapján azonban nincs utalás arra, hogy cionisták lennének.
Miután a HVG online szerkesztõsége néhány napja megírta a Morvai-történet elsõ részét, az érintett levelet írt a hvg.hu-nak, amelyben “köszönetet mondott” azért, hogy “ostoba, tehetségtelen cikkükben reklámozták azt a számomra fontos üzenetet, hogy senki nem köteles meghunyászkodni mindenre elszánt, magát felsõbbrendûnek képzelõ, gonosz alakok brutalitása, garázdálkodása elõtt”, illetve, hogy “közhírré tették a csendes többség« számára: nem vagyunk kötelesek folyamatos berezeltségben élni, reszketni az antiszemitizmus vádjától”. Levelét pedig azzal zárta: “mindenképpen terjesszék: azok a bizonyos dózerek megállíthatóak, csak némi bátorság kell hozzá!”
Az Esztertáska egyébként - ami Morvainál, úgy tûnik, kiverte a biztosítékot - valójában feminista zsidó nõk hagyományõrzõ, közhasznú kulturális alapítványa, amely a Szombat címû folyóirat egyik rovataként kezdte mûködését. Jelenleg négy tagból áll. Ami pedig a cionista jelzõt illeti, az ENSZ 1991-ben óriási többséggel visszavonta a Szovjetunió még 1975-ben beterjesztett és 72:35 arányban elfogadott határozati javaslatát, miszerint a “cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája”. Így, ha manapság valakit úgy próbálnak lejáratni, hogy cionistának nevezik, akkor azon vagy a szovjet ideológiának megfelelõ meghatározást értik, vagy egyszerûen csak azt, hogy az illetõ zsidó.
Hirschler Richárd
(Forrás: HVG)


























Három teoretikus kérdésem lenne:
1) Morvai Krisztina akkor is így járt volna el, ha Petõ Andrea történészként a SVÁB vagy ROMA nõk történetét kutatja egy négyfõs szakmai alapítványban?
2) Méltó-e egy a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdõ szakember szájából, hogy az utódját a származása (!) miatt tartja alkalmatlannak, és aktívan kampányol ellene?
3) A szakmai múlton és a publikációkon kívül van más feltétel is (származás, vallás, politikai beállítódás, IQ, életkor, testméret, haj/szemszín, vagyoni helyzet) ami alkalmassá vagy alkalmatlanná tesz valakit érdekképviseleti munkára?
A bizottság elnöke e panaszokat visszautasította!!!! Akkor mi a probléma? Tudom, hogy Sharon szerint az ENSZ és a Hágai Nemzetközi Bíróság is antiszemita. Izraelben rasszista falat építenek, ami szétválasztja a zsidókat a palesztinoktól. Ez ellen hozott döntést a Hágai Nemzetközi Bíróság. Mi lett a reakció a cion részérõl: leantiszemitázták a bíróságot.
1.) Mi lett volna ha… Maradjunk a tényeknél.
2.) “Petõ Andrea nem kapta meg a szükséges szavazatszámot.” Ha valakit nem szavaznak meg az hátrányos megkülönböztetés?
3.) Igen. Hogy megszavazzák.
Mi lett erre a reakció: Ha Petõ Andreát nem szavazták meg akkor már Morvai se lehessen. Pedig meg lehetne hosszabítani a mandátumát. és akkor Magyarország nem maradna képviselet nélkül.
“nem mûködött együtt a kormánnyal, sok esetben éppen azzal szemben foglalt állást”. Nem a kormány álláspontját kell ott képviselni.
1.) Már nem a sztálini idõket éljük, amikor is a “cionizmus” cimkét negatív stigmaként lehetett politikai ellenfelek lejáratására/megsemmisítésére használni.
2.) Ettõl még lehetnek egyesekben ilyen poszt-kommunista reflexek: végülis ilyen szellemû iskolarendszerben szocializálódtak sokan (Morvai is).
3.) Az Esztertáska blog bejegyzéseinek szerzõje ráadásul nem Petõ Andrea, árnyékra vetõdés esete áll fenn.
Kibaszottul szánalmas (fuckin pathetic).
Az én blogom címkéi között szerepel az “állatok“, mégse vagyok állat! :DDD
Kedves Batman,
bár a füled nagy és elméletileg nagyon jónak kellene lennie a hallásodnak, DE mégis süket vagy a kérdésekre.
Korántsem az a probléma, hogy nem szavazták meg Petõt (ez egy sajnálatos tény), hanem az ahogyan Morvai kampányolt ellene, MERT zsidó/cionista (ez viszont sajnálatos jellemhiba).
Elmondanád pontosan hogy mi is az a CION?
Elmondanád továbbá, hogy \”rasszista\” fal hiányában szerinted hogyan lehetne hatékonyan védekezni a határon át szivárgó terroristákkal szemben? (egyébként mitõl rasszista?)
Azzal viszont egyetértek, hogy egy ilyen szervezetben nem a kormány (vagy az ellenzék) álláspontját kell képviselni, hanem FüGGETLENNEK (aka prejudikáció és ideológiamentesnek) kell lennie a képviselõnek.
Most az egyszer a cionista lobby nem járt sikerrel.
Van ez így.
Most amikor meg kell húzni a nadrágszíjat, nehogymá’ az adófizetõk pénzén nyomják a cionbarát dumát. Spórolni kell. üljön csak itthon az Esztertáska.
Kedves Batman!
Ne reménykedj! A cionista lobby mindig sikerrel jár. Világméretû összeesküvésünk nem ismer lehetetlent. Mindegy, hogy Esztertáska hol ül, mi mindig is a te és a hozzád hasonlók által nehezen megkeresett, ám tõletek könnyen/ravaszul ellopott pénzbõl fogjuk nyomni a cionbarát dumát. Az antiszemita ensz és nemzetközi szervezetek határozataira köpünk, mert szeretjük ha folyik az arab vér, fõleg ha gyerekeké, mert ezt írja elõ nekünk rituálisan a Tóra. Mit gondolsz, Jézust miért öltük meg, poénból?
üs ha már ennyire elöntött az igazság kimondásának mámorító érzése, folytatom: ne hidd, hogy volt Holokauszt. Illetve volt, csak nem úgy. Gondolj bele, szerinted kik támogatták Hitlert, és miért? Kinek állt mindez érdekében? Pár szegény zsidót elvittek robotolni a gazdag zsidók, hogy legyen ürügy elrabolni szegény palesztinok földjét. Hiszen több zsidó jött vissza, mint amennyi elment. Ez nem lehet véletlen. üs szeptember 11? Naná, hogy a zsidók állnak amögött is. Be sem mentünk aznap dolgozni. ün sem.
üs a Beastie Boys-os tervet még nem is ecseteltem.
Batman, értelmes fickónak tûnsz. Nem akarod te is uralni a világot? Gyere, állj át a mi oldalunkra, várunk!
jól van batman, azt hiszem ezzel minden kérdésre válaszoltál. elõzõ bejegyzésed ezzel megütötte nálam azt a szintet (vagy áttörte azt a rasszista falat?:) ahonnan már nem érzem úgy hogy egy emberrel vitatkoznék. mert akkor mondjuk egy másik fórumon lennék, de oda vesezkedni mennék. így tehát azt hiszem jobb, ha nem is írsz be ide többet, mert nem érdemled ki azt, hogy veled bárki is leálljon. bár lehet hogy más úgy gondolja, hogy az ilyen jelenségekkel is érdemes megvitatni a dolgokat, mert senki sem reménytelen, én mégis azt mondom, hogy most nincs ahhoz energiám, hogy egy iylen szimpla, és gyakori felfogással mint a tied bármit is megosszak.
Ez egy baráti közösség Batman; gondolhatsz úgy ránk mint egy asztaltársaságra. Leülhetsz hozzánk és a beszélgetésbe is bekapcsolódhatsz, de az emberi érintkezés elemi szabályait be kell tartanod. Nem böföghetsz a képünkbe otromba és ellenséges szövegeket.
Mert akkor kitessékelünk.
ps: nézeteim a moderálásról teljesen egyeznek Tornádóéval (cloneshit.hu), ezért ide másolom a Klóncica blog moderálási alapelveit. Ehhez tartsátok magatokat itt is, köszönöm:
catwoman, asszem tévedtél. Tudtommal Jézust a Télapó ölte meg!
Már megint egy bejegyzés, ahol a kommentárok között már mindenrõl volt szó, ami valahogy összefüggésbe hozható a Nagy üsszeesküvéssel.
Ez két dolgot jelenthet:
1. Kezdtek higulni
2. Kezdtek ismertté válni, és felkerültetek az üsszeesküvés térképre
Van csak szimpán túl sokat utazgatnak a modik!:)
Számomra nagyjából érthetetlen, hogy egy antiszemita érzelmekkel megáldott ember miért kattint rá egy “Judapest” elnevezésû blogra? (magamat leszámítva, de én terápiás célokkal olvasgatom e blogot…:))) Ha csak nem azért, mert úgy gondolja, hogy a cím irónia. Vagy kötekedni jött.
ün pl. hirtelen kiváncsiságból -innen- rákattintottam a Neocohn-ra, majd 2 mondat elolvasása után fejveszve menekültem onnan, mert kb. csak a kötõszavakkal bírtam volna egyetérteni. Az én romantikus antiglob lelkemnek ez nem kell.
Lesz még egy bejegyzésem, ami a témáról szól igérem, de ezt se huzzátok ki légyszi, mert jókat írtam benne….:)
Kérdésem csupán; ha a szervezet tagja független és nem köteles az küldõ ország utasításait végrehajtani, (nem is ez a feladata, az állam küldötte reprezentatív) akkor miért erre hivatkozik a külügyi szóvivõ? Magyarul: miért nem jelölték mandátumra valójában, ha szakmai tevékenységét elismerik? (de tényleg!? ez nem derül ki.)
Egyertértek Bébivel, valamint hozzátenném azt is, Petõ Andrea SZAKMAI múltját nem ismerhettük meg a történetbõl, nem tudjuk alkalmasabb lett volna-e a feladatra, mint elõdje. Csak annyit tudunk róla, hogy zsidó.
Mi volt a vád Morvai Krisztina ellen? Antiszemitizmus? Tény, hogy van benne egy adag ilyesmi, vagy legalábbis Izrael-ellenesség, és ezt tekinthetjük alapból kizáró oknak, de erre nem hivatkozott senki. Ez már csak az utóhatása a történetnek. Ugyanis Morvai valóban nem kezelte kultúráltan az ügyet. üs semmiképp sem kellett volna negatív lobbival aláásni utódját, mert ez az egész országnak ciki. Meg kellett volna várnia, hogy a szervezet magától döntsön a tagságról.
uggyanis sajnos van egy sejtésem, hogy leváltásának hátterében valóban az áll, amit õ állít…
Amióta nyilvánosságra került az ügy, megszólalt valahol a két közvetlenül érintett? Kiváncsi lennék az aftermath-re. Ha valaki olvasott ilyesmit, kérem,h linkelje.
Köszi