Sokféleképpen. Többnyire lehajtott fejjel, hogy ne lépjünk kutyapiszokba, és fõként persze sietve, nehogy elmaradjunk önmagunktól és a rohanónak képzelt idõtõl. Így aztán már-már természetesnek tekinthetõ, hogy a város rejtve marad elõttünk, s mindörökre a múlt ködébe vesznek varázslatos terek és épületek. A Budapesti �?szi Fesztivál immár harmadszor kísérli meg, hogy szeretett-gyûlölt, csodálatos fõvárosunkat eddig ismeretlen perspektívából mutassa meg. Három éve a nemzetközi e-Xplo csoport különleges buszutazása kérdõjelezte meg a turistáskodás fogalmát, tavalyelõtt vaksétákat szervezett Budapesten a francia ici-meme társulat. Idén a Kortárs üpítészeti Központ és a Budapesti �?szi Fesztivál szervezésében két olyan ipari mûemlék bejárása válik lehetõvé szakemberek vezetésével, amelyek a nagyközönség számára gyakorlatilag soha nem voltak láthatóak.

Október 13-án a Kõbányai Sörgyár 1. számú telephelye kerül terítékre. A Feszl Frigyes tervei alapján épített monumentális, Maglódi úti épületegyüttes, amelynek ki kellett szolgálnia a századfordulón már évi nyolcvanezer hektolitert termelõ Dreher-céget, a 20. század eleji ipari építészet egyik legcsodálatosabb emléke. A tizenöt méteres belmagasságú malátaszárító csarnok az egyedülálló, palacknyakra emlékeztetõ kéményeivel, illetve a Dreher-család közelben álló klasszicista villája már önmagában is lenyûgözi a sört csak gasztronómiai oldalról ismerõ laikusokat. Mindez azonban csak ízelítõ, mert a sörgyári séta valódi csodája a valaha kõfejtõként üzemelt, több mint húsz kilométeres pincerendszer, amely tökéletes érlelési hõmérsékletet biztosított a nemzetközi hírû magyar serital számára.

A városi séták második programjára október 20-án kerül sor, s ezúttal a Kelenföldi Hõerõmû utópisztikus épületegyüttesét ismerhetik meg az érdeklõdõk. Ez utóbbi az 1893-ban bevezetett budapesti áramszolgáltatás legnagyobb szabású beruházása volt. 1914-ben helyezték üzembe a két óriási gõzturbinával és négy monumentális kazánnal mûködõ erõmûvet, amelynek építészeti kialakítása Reichl Kálmán nevéhez fûzõdik. A kazánházak távolról nagyméretû építõkockáknak tûnnek, a kémények veszteglõ gõzhajók raját idézik, a téglaborítású falak zordságát sûrû osztású üvegfelületek törik meg. 1926-ban építették a jellegzetes formájú tornyot, majd két évvel késõbb - Reichl halála után - a Borbíró Virgil tervezte trafóházat, benne a legendás kapcsolóterem opálüveg mennyezetével. Az egész mintha az ipari forradalom szentélye lenne, a korai kapitalizmus egyik kései emléke, egy olyan kor szimbolikus építménye, amely hitt a haladásban, a technikai fejlõdésben, a természet legyõzhetõségében, és a gépek mindenhatóságában.

/festivalcity/