http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/americas/7744745.stm

http://politicalcompass.org/analysis2

A Prayer of Thanks

Barack atah Illinois, elohenu melech ha’olam, hoo-ray p’ri ha-electoral landslide.
Amen

“Bár ez valószínűleg nem látszott a műsorból”

Túl azon, hogy még jó, hogy nem látszott, de azért én megkockáztattam volna, ha a műsor végén felteszed kérdésben. Fene tudja miért, de volt egy sejtésem, Miklósról meg tudtam. ::))))

Tallián Miki és Orosz Péter más kérdés. :)

Bár ez valószínűleg nem látszott a műsorból, az általános Obama-fóbiában én egyáltalán nem osztozom, sőt. De majd erről írok valahol valamit. A politikai iránytű nagyon nehezen hozza ki a libertarianizmus, a humanizmus és a szervezettvallás-ellenesség bizarr keverékét, ami a fejemben van.

Nekem Bitter Istvánról nem a SOTE doktora, hanem egy névrokon, az 1970-es években szép sikereket elérő testépítő bajnok ugrik be. A mauthauseni eseményekről viszont a saját apám. Ő valamilyen kisebb lágerben szabadult fel, ahol egy föld alatti gyárban repülőgép alkatrészeket szereltek össze, míg el nem érték azt a kb. 35-40 kg-os testsúlyt, amivel már éhen lehetett halni.
A felszabadulás után apám jó pár napon keresztül nem evett, csak tejet volt hajlandó inni, mint egy csecsemő. Így sikerült a nyár folyamán hazajutnia abban a halott SS-tisztről lehúzott köpenyben, amelyet zakóként még 56-ban is hordtam. (Nagyon jó anyag volt, és tetszett a színe.) Nos, apám mesélte, hogy a bármilyen színárnyalatú amerikai katonák jó szívének és mérsékelt esznének következtében rengetegen halálra ették magukat az amerikai hadsereg katonai ellátmányából (amíg meg nem érkeztek az orvosok). Tulajdonképpen csak azt akartam mondani, hogy az összefüggések sosem egyszerűek (négerek-zsidók, lágerfelszabadítók-obamapártiak). Ahogy az általam az utóbbi időben hallott legmorbidabb vicc mondja: “Szegény apám, Auschwitzban maradt… Mindig mondták neki, hogy ne igyon annyit, de senkire sem hallgatott – hát nem leesett az őrtoronyból?”

Tisztelt Elnök Úr!

Nyilván még önt is meglepte, hogy a világ milyen lelkesen fogadta megválasztását.
Pontosan azért, mert azt akarta, amit ön a borzalmas Bush-évek után. Változást.
A változás utáni vágy ragadta magával a többségében konzervatív Amerika népének nagy részét. Még azokat is, akik máskülönben republikánus jelöltre adták volna szavazatukat.
Csak zárójelben jegyzem meg azoknak, akik a hazai sajtóból nem értesültek volna az e sajtónak „kellemetlen” hírről: az a Kalifornia is önt választotta meg, amely a választások napján a 8-as számú javaslat elfogadásával megtiltotta az itteni balliberálisok által annyira csodált államban az egyneműek házasságát.
Mert Amerikának nem a konzervativizmusból lett elege, hanem abból a szélsőséges, háborúpárti neokonzervativizmusból, amely a Bush-korszakot jellemezte.
Nem mondhatja, hogy nem fogadták kitörő lelkesedéssel megválasztását Európától Afrikán át Dél-Amerikáig még olyan helyeken is, mint Irán vagy Ciszjordánia.
Ön viszont az első fontos kinevezésével hideg vízzel öntötte le mindazokat, akikben – emberi dolog, ami egyedül biztosítja a túlélést – élt a remény. Ön egy olyan politikust, Rahm Emanuel kongresszusi képviselőt, régi barátját nevezett ki stábja főnökének (kabinetfőnökének), akinek apja az Irgun nevű terrorszervezetben szolgált, ő ilyen szellemben nőtt fel és izraeli állampolgár is.
Órákkal Emanuel kinevezését követően az önök stratégiai szövetséges országának – amelyet itt egyetlen politikai erő sem mer bírálni, csakúgy, mint a balliberális sajtó, noha a földkerekség egyik legsötétebb zsarnoksága -, Szaud-Arábiának vezető internetes lapjában, az Arab Newsban megjelent szerkesztőségi állásfoglalása ezzel a címmel jelent meg: Ne reménykedjünk Obamában – Emanuel lett stábjának főnöke. A vezércikkben pedig ez a mondat volt olvasható: Obama „új csapata éppen olyan Izrael-barát lehet, mint az, amelyet felvált”.