1856. augusztus 26-át írunk és Charles Sumner képviselõ épp élete egyik legjobb beszédét mondja az amerikai kongresszusban: a déli államok egyenlõtlenség-alapú politikájáról beszél – élesen elítélõen. Sumner kimondottan felkészült és dörgedelmes, beszéde befejeztével így még a szokásosnál is elégedettebben ül vissza helyére. A képviselõtársak még veregetik a vállát és Sumner épp csak lazítani kezd az állónyakú inggallérján, de az ellenkezõ patkóban helyet foglaló Rep. Preston Brooks, Dél-Karolina rabszolgaságpárti képviselõje máris megfelelõ replikán töri a fejét.
Intermezzo: a rabszolgasággal volt egy aprócska probléma akkortájt: még nem léteztek professzionális PR/CSR cégek, így nem tudtak a déli politikusok a Mason-Dixon vonaltól északra élõk számára hatásos és meggyõzõ érvekkel elõjönni a rabszolgaság mellett.
Preston Brooks képviselõ ezért inkább ejti ezt a hirtelen jött ötletet, hogy érzéseit szavakba öntse. Ehelyett az emberi történelem egyik légrégibb, de mégis leghatásosabb replikáját választja: két nappal a képviselõtársa felszólalása után kényelmesen odasétál Charles Sumner székéhez egy nehéz, vaskos sétálóbottal és erõs, határozott nemtetszését kifejezve véresre veri Sumnert.
.
Sumner beszorul az asztala mögé és Brooks addig veri, míg eltörik a sétálóbotja. (Brooks dél-karolinai rajongói aztán sétálóbotok százait küldik a képviselõnek az elkövetkezõ napokban).
Epilógus
Sumnernek évekbe tellik, mire újra megtanul járni és képes lesz ismét önállóan kanállal étkezni és nem vidul fel egészen addig, amíg Sherman katonái fel nem égetik Dél-Karolina összes házát, összes istállóját, összes udvarát… egészen az utolsó farakásig. Georgia-ban Sherman tábornok csak a rabszolgatartó uraságok palotáit égetteti fel, de DK-ban a szabály más volt: ott csak a hideg hamu maradhatott.
Amikor Sumner meghallotta ezt a hírt, hirtelen meggyógyult – újra járni kezdett, talán még bréktáncolt is volna, ha azt már feltalálták volna.
Tanulság? Ha még mindig nem esett le a tantusz, akkor Gary Brecher (The War Nerd) elmondja.
ürteni véllek: Heislert félted az üS-ben megjelent cikke miatt…
Nem épp erre… de ez is elgondolkodtató.
Jó a kép. Zoltay küldöttárs fejérõl viszont hiányzik a kipa. (Heisler polgártárséról nyilván a dulakodás közben esett le.) Egy motívumot viszont tényleg nem értek. S ez a lúdtoll. Van ebben a Heislerben tõle valami szojféros. Ahhoz viszont túl kevéske szakállal tisztelted meg.
Braun “Israel brand” Róbert párhuzam megvan, de War Nerd melyik cikkérõl van szó?
Tulajdonképpen az összes, de konkrétan az április 20-i (The Honorable Gentleman from Al-Kaboom!)
azt hittem én vagyok a hülye hogy nem találom…
Beleolvasva Samner beszédébe, ami miatt nyomorék lett több évig, kiderül, hogy az „élesen elítélõen” gyenge kifejezés, ugyanis a rabszolgaságpárti képviselõ Butler beszédhibáján is erõsen élcelõdik, valamint õt és egy Mr. Douglas nevû arcot Don Quijotehoz és Sancho Panzahoz hasonlítja.
http://en.wikisource.org/wiki/The_Crime_against_Kansas
Persze ma már egyértelmû, hogy kinek az oldalán állunk. De ennek az esetnek nagy tanulsága van szerintem. Amikor végtelenül ellenszenves valaki, és ráadásul idiótaságokat beszél, akkor is óvakodni kell a nyílvános megalázástól. Ott tartunk, mint ebben a posztban:
http://www.judapest.org/?p=1124
Nem a „dobd vissza kenyérrel” típusú viselkedésre gondolok, hanem inkább a tiszteletre.
Az ideális szerintem nem annak a lehetetlen parancsnak a betartása, hogy „ne gyûlöld ellenfeled”, hanem annak, ami 2Mózes 23:4-5-ben olvasható:
„4. Ha rátalálsz ellenséged ökrére vagy szamarára, amely eltévedt, vidd azt neki vissza. 5. Ha látod gyûlölõd szamarát leroskadva terhe alatt, távol legyen tõled, hogy magára hagyjad, segítsd fel vele együtt.”
Remélem nem zavar titeket, hogy sokszor hozom be ezt a témát.