ürtelmetlen az összehasonlítás, s h miért is, azt megpróbálom röviden ecsetelni.
Cionista szövetség: az átlag magyar zsidó nem cionista, akik meg azok, nem feltétlenül akarják nagydobra verni.
Dohány utcai zsini: mindannyian tudjuk, h itthon mikroszkóppal kell keresni a vallásos zsidó embereket. Na jó, ez így lehet, h kissé sarkított, de az tény, h nem mostanában éli az izraelita egyház a reneszánszát (Magyarországon).
Verõ Tamás: ün személyesen nem ismerem, de õ egy igazi legenda az iwiwen, mivel családnév után - ha ismer legalább egy xyz nevezetû emberkét - mindenkit szívesen visszaigazol/bejelöl annak famíliájából. Szíve joga.
Magyar Gárda: ad1: az ingyenreklám meghozta nekik az ideiglenes népszerûséget, ad2: szvsz az ‘ismerõsök’ min. 1/5-e nem magánszemély, hanem bizonyos már ismerõs humanoidok, akik még a saját 864 iwiwes profiljukkal gyorsan bejelölgették a gárdát, h vmi tisztességes szám jöjjön ki, rövid idõ alatt.
A zsidóság - önmagában - nem érdem, ahogy az sem, ha vki magyarnak, németnek, japánnak, etc. születik. Szégyellni, megtagadni - kvázi békeidõben - szégyenletes dolog. Ok nélkül, feleslegesen a mások orra alá dörgölni hitbéli ill. politikai meggyõzõdésünket, valamint pedigrénket - gyomorforgató.
Engem az érdekelne, hogy mint zsidók - én nem vagyok az - hogy viszonyultok a magyar gárdához. Féltek tõle, hogy ha megnõ a tagok száma, akkor esetleg utcán is gondok lehetnek vele? Mondjuk itt pécsen a kopaszok elsõsorban a cigányokat támadják, de ez gondolom azért is van, mert nem sok ortodox zsidót látni - azokról dönthetõ csak el egyértelmûen, hogy milyen vallásúak, származásúak, szerintem. Szóval, ez itt a kérdés, és tényleg érdekel! (Persze, láttam a gyalogátkelõlámpás posztot :))
Hát nekem már nincs iwiwem. Kitöröltem az egészet,parából,miután kaptam egy fasza fenyegetést egy õrült nácitól. (brutális lefejezõs videót) Több mint 450 ismerõsöm volt..Köztük a Frankel Zsini.. :-(
shadai: toda raba, és mi a díj? Szeretem pl. a méregdrága, rotschildban kapható kóser csokoládékat…:] üs nem azt firtattam, h nem ismerhet a Verõ ennyi embert, mert ennél akár 10x több emberrel is kontaktolhat pár hónap alatt, max. felesleges még egy rabbinak is x ezer ‘ismerõs’; idõ híján úgy sem tud mindegyikükkel foglalkozni, arról nem is beszélve, h 50 sékelbe fogadok, h ezekbõl az emberekbõl x tucatról semmi mást nem tud, mint ami az adatlapjukon megtalálható.;]
mishmesh: hiba volt megfutamodni. Nem élhetsz le egy egész életet rettegésben, vagyis de, csak az nem élet, hanem frusztrált vegetáció.
Aki küldte a fenyegetést az valószínûleg csak egy gyáva, ‘internetnáci’ (kis)kamasz debil volt, aki már évek óta ki sem merészkedett a pc-je mögül. Magyarországon még a 10 iq-s skinhead is tisztában van azzal, h zsidót verni meglehetõsen rizikós. Vélt v valós tényezõk miatt (zsé összeesküvés, you know) a gyakorlatban megmaradnak az átlag tinédzserek egreciroztatásánál.
Rhapsody: mint láthattad a korábbi topikban is, a “zsidók” véleménye sem homogén. Az enyém éppenséggel az volt, hogy némileg nagyobb itt a füst, mint a láng.
A baj az, hogy sok az olyan ember ma Magyarországon, aki porbaalázva érzi magát. Akiknek semmi és senki nem nyújt tartást, büszkeséget, azonosulási lehetõséget, valós értékeket, ideát, jövõképet. Lúzer múlt, lúzer jelen, kilátástalan lúzer jövõ: ettõl tényleg görcsösen paráznak nem kevesen - és valószínûleg “joggal”. ?gy tûnik, hogy erre ad (látványos és gyorsan ható) választ a gárdizmus.
“Lúzer múlt, lúzer jelen, kilátástalan lúzer jövõ: ettõl tényleg görcsösen paráznak nem kevesen - és valószínûleg “joggal”. ?gy tûnik, hogy erre ad (látványos és gyorsan ható) választ a gárdizmus.”
teljesen egyetértek. Tamás “Trockij” Gáspár Miklósnak volt egy darab érdemes félmondata az indexes videóinterjúban, mikor azt mondta, hogy az okokat kell megszûntetni. a cselekedetei persze ezzel teljesen ellentétesek, de erre nem is érdemes szót vesztegetni, lényeg, hogy ezeknek az embereknek ez a gárdázás, zsidózás, náci-mentality egy menekülés.
Nem csak a (szélsõjobbos) gárdizmus képes erre az “ûrre” választ adni. Itt volt pl. az “Álmok álmodói – világraszóló magyarok” c. kiállítás 2002-ben a Millenárisban. Arról szólt, hogy van mire büszkének lennie a magyaroknak, mert volt-van-és-lesz itt tehetség, innováció és spiritusz. Szerintem az a kiállítás kb. ugyanazt a szerepet töltötte be “spirituálisan”, mint most ez a gárda. Egy jelentõs különbséggel: nem volt militáns, nem volt “fenyegetõ” és a mondanivalóját (~Hungarian Pride) pozitív módon beszélte el.
A kiállítás körüli maliciózus hisztériára talán még emlékeztek.
Konklúzió. A nacionalizmus olyan, mint a strandlabda, amelyet a víz alá nyomnak: minél mélyebbre nyomják, annál erõsebben tör magának utat a víz felszíne fölé - és annál magasabbra ugrik utána.
Konklúzió konklúziója: na jó, hagyjuk az aktuálpolitikát legalább itt. :]
“Az enyém éppenséggel az volt, hogy némileg nagyobb itt a füst, mint a láng.”
Ez megnyugtató, hogy így gondolod. ün személy szerint mélységesen elítélem a gárdát, és fõleg az eszmeiséget, amit képvisel. Magyar vagyok, és a nacionalizmus is fontos, egy bizonyos fokig, de a nacionalizmust szerintem nem szabad összetéveszteni a rasszizmussal és antiszemitizmussal (nácizmus != nacionalizmus).
A strandlabdás hasonlat is stimmel, de szerintem nem szabad elnyomni, inkább ki kell durrantani.
Hibás lépésnek tartom ezt az iwiwes válaszcsapást. Ettõl még nem lesz kevesebb öntudatos szittya e honban. A bemutatkozásnál lévõ szöveg stílusa sem vet jó fényt azokra, akik csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez. Majd lehet csodálkozni, h a káinfo leközli a nevüket, fényképeiket, adataikat…
Ha egyes emberek mindenáron tömörülni akarnak, lehetõség szerint egy olyan közösségbe, ami nem vallja magáénak a hungarista gárda nézeteit, arra számtalan egyéb alternatíva van.
Elõrebocsátom hogy wall of text és nem baloldali vélemény.
ün jobboldali és nacionalista vagyok. Nem náci, nem fasiszta, ne rasszista, nem hungarista, nem újnyilas, nacionalista. Sokan akik a büdös életbe nem olvastak el egy friss politikai szótárt(láttam olyan embert aki egy 1987-es kiadású szótárból osztotta nekem az észt) és attól lesznek jólértesültek hogy két csatorna híradóját is megnézik, egybemossák az egészet és bármi ami a fidesz húgymeleg áljobboldali politikájától jobbra van az bizony miiiiind mind csúnya nácizmus.
A nacionalizmus nem arról szól hogy én most megyek és jól a dunábalövök
félszáz türkmént és egy ifaplatónyi kínait, arról szól hogy szeretném hogyha magyarországon valóban lehetnék büszke a magyar származásomra anélkül hogy lemélymagyaroznának, azt is szeretném hogyha a töketlen jobbra, balra, középre nyaló és elbukó vörösnarancs pártok helyett olyan politikai erõ lenne a meghatározó amelyik képes magyarország érdekeit érvényesíti külföldön is a mostani hisztis toporzékolás és léccilécci politika helyett, kíváncsi lennék mi lenne hogyha az évek óta habzó bõrgyár felett elrepülne egypár helikopter csak úgy üresen vagy a magyarok kiírtásáról vízionáló (kisbetûvel) slotának a hadügyminiszter visszaüzente volna hogy pozor, tessék vigyázni ott fent, esetleg a román EU csatlakozás elõtt is ki lehetett volna kérni erdély autonómiáját(én nem a függetlenségét).Persze ezek gonosz, csúnya militarista akciók lennének, kultúrember asszongya a szerb ultranadrágoknak inkább hogy “te Szása Magyarutalovics! Beszéljük mán meg!”
Tessék felébredni! Nothing new, a málészájú vezetõkkel ellátott málészájú országokat ledarálja a történelem. Attól hogy visszaszólunk hogy valamit azért ne engedjenek a szomszédok meg maguknak attól nem leszünk aggresszor ország mert a diplomácia nem egyoldalú nyalás a zsíros sikkasztható üzletekért ahogy az országimázst a zavargásoktól feltõ Vezérünk teszi. Igaz õ néha leterroristáz egy hírhedten gazdag és instabil lekületû államot de senki nem lehet tökéletes.
A kicsit hosszúra nyúlt felvezetõ után belecsapok a lecsóba(hogyha maceszba csapok bele az rasszista dolog? Van nekik ombudsmanuk?)
A Magyar Gárda pont az erõsödõ nacionalista igények kielégítésére jött létre ami a mostani kormánynak bizony nem tetszik nem kell ehhez politológusnak lenni. Ezért Tolerátor Galamb & Utánfutó Párt elkezték az elfogadás és az “élni és élni hagyni” jegyében hetekkel a Gárda megalakulása EL?TT elkezdte lejáratni õket. Kezdésnek belekötöttek az egyenruhába hogy mivel fekete, az náci és egy zsidók ezrei fognak tõlük szívrohamot kapni. Hjaaaa a sok náci pappal, gyászolóval, emóssal mi lesz? ?k is lehetnek nácik, legjobb ha mindet betiltjuk. Aztán jött a következõ érv, ?k NÁCIK mert bakancsuk van az ugyebár csak zsidók agyonverésére való, munkavédelmi eszközként, szakmai felszerelésként(pölö a sokat szidott zsernyákok egyes alfajai) esetleg rockerdivatként hordani már Creative use of game mechanics.
Mellesleg túrabakancsom nekem is van, minden reggel le kell fognom hogy a zsidó postásra rá ne repüljön mint a héja, mert a bakancsok sátántól valók. Be kell tiltani õket, majd a kommandósok és neadjisten a hadsereg elkaristol strandpapucsban is és még egy icipici zsidót se fognak bántani, Our developers are already aware of the problem.
Aztán jött az ideológiai nehéztüzérség, ismét témábarángatták a szegény árpádsávokat amik már akkor léteztek mikor a gonosz kirekesztõ svábok még a német-római császárság franchise néven futott és egymást ölték a grófságok, báróságok. Ja és a címerünk fele is az de ez marginális ahhoz képest hogy egy hosszabb évig egy elmebeteg egy erõsen módosított(többek között rábaszott egy barom nagy nyilaskeresztet) változatát használta. Ez a zászló ezért bizony nagy ká betûs NÁCI. Félni kell tõle mivel szokása a zsidók nyakára tekeredni és légzésüket tettlegesen gátolni csak úgy heccbõl. A csecsemõket különösen kedveli.
Zanzásítva eddig az volt hogy a természetesen elõítéletmentes Triplagalamb párt elõítéletes volt egy csoporttal szemben, megítélte õket ruházatuk alapján, nemzetségüket sértõ megjegyzéseket tett rájuk (mélymagyar), ócsárolta nemzeti jelképüket, negatív összefüggésbe hozta azt szélsõséges eszmékkel(hitelrontás), valamint a keresztény papok megjelenését és áldásosztásukat skandallumként beállítva egyeseket a vallásában is megsértett.
Kissé visszás dolog azt látnom hogy keresztény, nacionalista jobboldaliként én vagyok toleránsabb és elfogadóbb a kisebbségekkel szemben(mert nem csak kettõ van) miközben a magát toleránsnak hirdetõ párt gondolatrendörséget és cenzúrát próbál bevezetni.
mishimeshnek pedig üzenem pedig hogy nagyobb az esélye hogy a drapppok álnak körbe “mitnézehe!” “aggyámánegycigitdik” mint hogy egy tizenéveske MKN(majd kinövi) osztályú szkinder összerver. A nagyobb szkinhedek akik ritka madarak azok pedig nem igazán szoktak az utcán verekedni.Azzal hogy kitörölted az adatlapod gyakorlatilag támogattad a fasizmust.
Hogy ne csúnya és borongós gondolatokkal zárjam ezt a hosszú szösszenet elárulom hogy miközben eme szösszenetet írtam közben vacsoráztam, délrõl maradt lasagna-t, lecsót puhakenyérrel, utána pedig pászkát ettem kólával(ki kell próbálni, nem rossz és még a New York-Tel Aviv tengelyt is támogatja) az egész alatt megittam két dobos Kozelt(import, nem licensz) és most végül a kellemes utószájíz megadása érdekében ittam rá egy unicumot.
“A zsidókhoz való viszony azért különösen érdekes, mert igazából mindkét banda olyan vérprimitív, hogy a zsidókat csak Dunába lõtt áldozatként képes elképzelni, és ha a zsidók mást tesznek, rohadtul kiborul rájuk.”
mondjuk azért egy + hihetetlen volt a propagandája a MG-nek,meg egy - azt viszont tényleg tudomásul kell vennünk hogy NN-ik mindig lesznek, mint pótcselekvés saját kudarcaikra adott válaszként , ebbe menekülnek. Még nem bátrak mert a svasztikát és a nyilakat nem tetováltatják magukra (látható helyre)(csak egyenként anti ilyenek, anti olyanok; összességében nem nyíltan) de ezek az idõk is majd eljönnek.
aprócska lábjegyzet: tegnap kezembe került itt brlinben- tehát a lajtán túl északra- egy országos (liberális) német napilap- kicsiny hazánk kb félévente említödik- többnyire természeti katasztrófák mián- na most a külpolitikai rovatban a 7.! oldalon tegnap egy egész cikket szenteltek a magyar gárdának “Rechte Garde für Ungarn”.(www.sueddeutsche.de) ezt hívják orzságimázsnak a magyar gárdát meg érdemes hungarikumként levédetni….
Az elsõ két bekezdésed még egész frappánsra sikeredett, és ami ennél is fontosabb, olyan gondolatokat tartalmaz, amelyekkel hellyel-közzel jómagam is egyet tudok érteni.
Utána viszont mind a stílus, mind a tartalom elég nívótlan.
Mindenki tudja, h ennek a közegnek (mmint a hazai radikális jobboldaliaknak) milyen elképzelései vannak – un bloc – a magyar és a nemzetközi zsidósággal, cigánysággal kapcsolatban. A többi utálunk-titeket-mert-nem-vagytok-magyarok néprõl nem is beszélve.
Nem a fekete szín a gond, nem a bakancs, nem az akciósan vásárolt Levi’s sapka. A mögöttes tartalommal van a gond. üs én tapasztalatból tudom, h a magyar ultrajobbos körökben forgolódó emberek milyen “értékrendet” vallanak magukénak. A külvilágnak megy a maszlag: rend, erõ, becsület + isten, haza, család. Viszont, ha egymás között vannak, v csupán hordagyûlést tartanak, akkor mindig oda lyukadnak ki, h a zsidók így, a zsidók úgy.
Lehet, h a többségük még akkor is “gyáva” randalírozni, amikor falkában vannak, de csak az tartja vissza õket, h képesek az egysejtû amõba ösztönével érzékelni, h kurvára nem nekik áll a zászló.
Mellesleg én a magyar gárdisták egyenruháját inkább népviseltnek látom, mint katonai öltözetnek, annyi diffivel, h csizma helyett acélbetkós v sima proli bakancsot viselnek. A szegedi nemzetõrök uniformisa viszont ijesztõ… Tisztára, mint egy SA-s keretlegény keresztezése egy nyilassal. üs aki az arcukra vet egy pillantást, az õszintén, tegye a szívére a kezét, és mondja azt, h sugárzik róluk/belõlük a jóindulat, az emberszeretet.
Nincs baj a hazaszeretettel, a nemzeti büszkeséggel, probléma abból fakad, h sokan sportot próbálnak ûzni belõle, 0-24-ben csak ezen tudnak pörögni, és ez rövidtávon gyûlölködésbe torkollik. Talán az a legszomorúbb az egészben, h jelentõs részük, ezt a “betegséget” soha nem növi ki; az egész életét végigkíséri az akut zsidó, roma, fekete, ázsiai, román, szlovák, szerb, etc. fóbia.
Summa summarum: a magyar gárdával és szimpatizánsainak többségével az a bajunk, h egy új Horthy-, avagy Szálasi rendszert szeretnének visszaállítani. üs ebbõl nem csak a magyar zsidók, de a magyarok többsége sem kér. Pont.
” ..aki szembe fordul a 15 milliós magyarság érdekeivel az sok jóra ne számítson ! ”
Idézet
Tiltakoznak Erdélyben Gyurcsány árulása ellen
ürtetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfõ kijelentése, miszerint nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarországról támogatják ezeket - olvasható a Krónika címû erdélyi napilapban.
A magyar kormányfõ nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak vezetõi is élesen bírálták.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke szerint a 2004. december 5-ei népszavazás után nem meglepõ, hogy Kóka és Gyurcsány az autonómia ellen foglal állást.
Mindez az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett program feladásaként minõsíthetõ - tette hozzá.
Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint mindkét magyar politikus nyilatkozata “minõsíthetetlen, káros és rossz, ráadásul tudatlanságról és rosszindulatról árulkodik”.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) közleményükben kifejtették: “vezetõ magyar politikusok elsõ alkalommal vetemedtek arra, hogy kétségbe vonják az elszakított területeken élõ magyarság egyetlen túlélési eszközének, az autonómiának a szükségességét”.
Idézet
„Leráztuk magunkról a Ceausescu diktatúra igáját, patetikusan fogalmazva a többségi elnyomást, most meg saját magyarjaink igáját kell leráznunk, mondhatom tragikomikum” – jelentette ki Tõkés László a Hotnews hírügynökségnek adott interjúban
Aki ezeket (kormány pártokat) támogatja az az ÁRUL?K pártját fogja.
A Magyar Gárdára igenis szükség van (sajnos). A nagy liberálisaink és demokratáink kinevették a megvakult embereket. Megpróbálják szétszakítani a magyarságot a lelkekben is.
Hazaárulás hazaárulást követ folyton. Rasszista Gyurcsány Ferenc polgárháború felé tereli az országot. Állítsák meg ,amíg még nem késõ !
A Parlamentben és médiában szereplõ zsidók a zsidókra is akkora veszélyt jelentenek, mint bármelyik másik etnikumra. “Szépen” erõsítik az ellentéteket – fentrõl.
Most azok nevezik magukat demokratának és liberálisnak, akik a megvakult embereken és az összevert fideszesen poénkodtak ? Akiknek egy szavuk sem volt arra, hogy “ki kéne irtani az összes keresztényt” . Mikor vertek Magyarországon zsidót ( a közelmúltban) ???
ün két esetrõl tudok.
1. egy antifasiszta vezetõt vert meg egy aluljáróban egy roma (a sértett mondta, hogy roma kinézetû ember verte meg)
2. tavaly okt.23-án a símaszkos viperával felfegyverzett azonosíthatatlan rendõrök(?). Nem nem-zsidó vezénylésével vertek meg zsidókat ! Ezt azért ne felejtsük már el.
Azon bárki elgondolkodott már valaha, hogy az SZDSZ-t (a határon túli magyarokat is számítva) ugyanannyian (vagy könnyen lehet, hogy még többen) tartják szélsõségesnek, mint a Jobbikot ???
Az szdsz enyhén szólva magyarfób pártként viselkedik. De õk majd az õrzött villáikban élnek, mint hal a vízben – ha nagyon szorul a hurok, akkor elköltöznek esetleg.
Haláltábort megjárt embereket azzal ijesztgetnek, hogy újra elvihetik õket ! – ez több mint aljasság. Az erõsödõ antiszemitizmus okozat és nem ok (arra, hogy idõs embereket halálra rémítsenek politikai haszonszerzésbõl). Ilyen feszült társadalmi helyzetben idõszerû azt mondani, hogy „nem idõszerû az erdélyi magyarok autonómiája” ?! Ezzel zsidót magyart egyaránt szembe köpnek ! Olyan ügyesek, hogy egyaránt tudnak mind a két oldalon lévõ embereknek ártani. Remek !
Nagy ívben lesz*rják a magyarországi zsidóságot – persze ez csak az én személyes véleményem ráadásul nem-zsidóként mondom… De lehet egy kis közöm ettõl még a valósághoz.
A Magyar Gárda azok ellen van, akik tavaly zsidókat vertek ! Persze magyarkodó zsidókat - ‘jöhetne’ a gúnyos libsi válasz.
Csak olvasom-olvasom soraidat, de nem igazán tudom dekódolni a szöveghalmazokat. Szíved joga kiállni a gárda mellett, de itt a többség - legalábbis feltételezem, h a többség - nem kíváncsi olyan védõbeszédre, amitõl egyrészt nem lesz okosabb, másrészt már ezerszer halhatta-olvashatta, különbözõ fórumokon.
Az a tény, h van pár kardcsörgetõ zsé is a vad szittyák táborában, nem minket, hanem kizárólag õket minõsíti. Szvsz a normális emberek (zsidók és nem zsidók) a szélsõjobboldalra keveredett összes lényezetet megvetik és messze elkerülik, amennyiben nem akarnak demagóg hegyibeszédet hallgatni (gyurcsány, a bolsik, a zsidók, stb.).
De a sok hablatyomban azért vannak lényeges dolgok is.
Pl.:
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak állásfoglalása az szdsz-mszp vezéreinek (legutóbbi) árulásával kapcsolatban.
Egyébként lehet Te is ott csörgetnéd a kardodat a Gárdában, ha tavaly Gergényi elvtárs csapatai a sz*rt is kiverték volna belõled, majd azt mondták volna, hogy rohadt antiszemita nyilas csõcselék vagy, aki antiszemita jelszavakat skandálva rátámadt a békés civilekre.
Mi a veszélyesebb a zsidókra nézve, a Gárda vagy a fletó ?
A Gárdának lehet örülni, lehet tõle félni, de ez „csak” a kirakat. Egy jó ideig nem hiszem, hogy érdemben befolyásolná a dolgokat.
Kóka - Fletó neki megy a magyarságnak és ellenü(n)k hangolja a kisebbségeket. Ez nem lehet senkinek sem az érdeke (mármint senki normálisnak).
A zsidóságot odanyomják a hazaárulókhoz. A jobbos értékrendû embereket pedig nyomják ki a szél felé. Ez szerinted sok jót ígér nekünk ? Szerintem mindenkinek a saját portálján kéne rendet tenni.
Pl.:
A meleg felvonulás a melegeknek ártott a legtöbbet. Ha a melegek megverték volna azt a társukat, akik felül papnak alul lánynak volt öltözve (kezében rózsaszín Bibliával)… Az lett volna a szerencsés atrocitás. ün személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha akarnak házasodhassanak össze nyugodtan. De emellé odacsapni jognak azt, hogy a 4 éves üvikét Ádám&Béla nevelhesse meghitt modern családi környezetben – na az kiveri a biztosítékot… Az szdsz ifjúsági tagozatának a „vicces” szövege a felvonulás idején ez volt: „anyu, apu van egy jó hírem. Mégis lehet unokád”. Véletlenül sem hergeltek senkit a melegek ellen, mert õk csupán jó szándékból a melegek jogaiért álltak ki, igaz ? (csak ránk ne szakadjon a tetõ).
Szerintem egyébként ez a kérdésem is nagyon helyén való és erõsen kapcsolódik a Gárdához:
”Most azok nevezik magukat demokratának és liberálisnak, akik a megvakult embereken és az összevert fideszesen poénkodtak ?”
Tavaly elkergették az 1956-os kossuth téri halálos áldozatok külföldre szakadt rokonait, akik meg akartak emlékezni legyilkolt hozzátartozóikról (miközben a minket 56-ban cserbenhagyott, vagy az akkor éppen ellenséges országok vezetõi megemlékezhettek) … Aztán ott van a dec.05-ös megbundázott népszavazás… Szerinted ezt k*ssban és mosolyogva kellene eltûrni az embereknek ?
Most meg a legjelentõsebb erdélyi civil szervezetek árulásnak bélyegezték a Kóka-Fletó állásfoglalást… Ezzel is a zsidóság békés mindennapjait segítik elõ nagymértékben a drága fletóék ??? Ez a Te érdeked is, hogy olajat öntsenek a tûzre ?
Mellesleg elfogultsággal nem vádolható bal és jobb oldalon elismert emberek (is) kijelentették, hogy az szdsz-es programok valósulnak meg és nem az mszp ígéretei. A „szittyák” támogatottsága többszöröse az szdsz támogatottságánál.
Ha pár évvel visszapörgeted az idõt -> akkor láthatod, hogy azok az emberek voltak az aljas hazudozó rémhírkeltõ pesszimisták, akik azt mondták, hogy szabadesésben van a gazdaság… Most meg már a baloldal is elismeri.
tehát kapom a permabant ahogy a legtöbb baloldali blogon? sokszor a legelsõ kommentemet is válasz nélkül moderálják vagy pofátlanul átszerkesztik. Egszer még sied heil-t is illesztett a végére egy fejlett vitakultúrájú egyén, aztán okoskodott nekem emailben hogy mekkora bui köcsög vagyok mert bemószeroltam a blogszolgáltató pártitkár elvtársnál és lekapták a színvonalas, havonta frissülõ blogját.
Kedves Gerle, nem vagyunk “baloldali blog”, de nem kívánatos ez a stílus, amit te képviselsz. Ha kíváncsiak vagyunk a véleményedre, a jövõben majd meglátogatjuk a (szaros) blogodat. Köszönjük.
Ezt írja a blogján ez a lény, akivel kedélyesen társalogtok. (Normális demokráciában már a sitten lenne a helye!) A kép hozzá: hullahegyek valamelyik koncentrációs tábor tömegsírjában, a felszabaduláskor. (Nincs hozzá türelmem, hogy ide másoljam: nézzétek meg a http://gerlefeszek.blog.hu/ -n.
Shadai, ez belefér a judapest profiljába? Mert akkor én nem férek bele ezentúl.
”
Náci blues.
2007.07.19. 07:03 Szaros gerle
Miért van az hogy egy törpepárt szimpatizánsai minden internetes csatornán azt az érvet vetik be aduászként hogy õk kinevetnek? Heherészés közben meg ellenérv helyett elsõ kommentem után kapom a permabant me’ há NÁCI ALERT! Elsõ világháború után is mennyien röhögtek egy kis balfaszon aki pár spanjával berúgott és belelõtt a plafonba aztán bejelentette hogy átveszi a hatalmat, pár évvel késõbb nem röhögtek”.
Mellesleg a napi három holokauszttal foglalkozó dicovery mûsor egy másik galaxisba tette át a hullás-véres-folyós ingerhatárt, tessék hápogni. Azt szeretem. De azt mégjobban hogyha hatemailt küldenek.
Mellesleg a discoveryn mikor lesznek mûsorok sztálin bátyóról, vagy a japán mészárlásokról esetleg a délamerikai diktaturhákról? Lehetne afrikai trancsírozós newsflash is, ott mindig akad valakimi (puskavégre) Unom hogy mindig ugyanazt a kohóba ballagó nénikét+érzelmes zenét kell hallgatnom/látnom hetente, a legjobb horrorfilm is unalmas lesz egy idõ után.
Mellesleg egyik nagyapámnak megvágta a kezét a szögesdrót a második VH alatt, természetesen gázkamraépítés közben, és azért mert nem figyelt oda a munkára mivel lekötötte a gonosz nevetés az élve elégõ kisgyerekeken,csecsemõkön és terhes nõkön. Követelem hogy egy cég fizessen kártérítést nekem
Most láttam a múlt héten a Discoveryn (vagy a Natgeón?) egy mûsort az észak-koreai munkatáborokról.
A Gerle blogja elég gáz (gondolom Tomcat népszerûségét próbálja meglovagolni), de amit ide írt, az nálam nem verte ki a biztosítékot. Simán szóba lehetett volna állni vele. (Így csak neki adtok igazat, de pssszt.)
1.
” Most meg a legjelentõsebb erdélyi civil szervezetek árulásnak bélyegezték a Kóka-Fletó állásfoglalást… Ezzel is a zsidóság békés mindennapjait segítik elõ nagymértékben a drága fletóék ??? ”
ürdekes, amit felvetsz. Az, hogy valaki foglalkozzon avval, hogy MIüRT gyûlölik. ün személy szerint megelégszem avval, hogy tudom, hogy gyûlölnek (bármilyen esetben, nem csak ebben). Tehát én maradok az okozatnál, mert nem az ok az igazi probléma, hanem az okról az okozatra való lépés. Maga a gyûlölet a probléma!
Egész egyszerûen azért, mert az ok részben lehet igaz (nemzeti identitás válsága, gazdasági válság, politikai megaláztatás), amit én is sokszor magaménak érzek. De a következtetés, márminthogy összeesküvés elméletek levonása, gyurcsánytakarodj, zsidókhaza, cigánybûnözés, hazaárulózás, mittomén, az nem igaz, téves, hamis, sehova se vezetõ út.
Nem tehetsz felelõsse másokat egy agressziv csoport ökörségéért, csakis magát a csoportot. Nem fog meghatni, ha tudom, miért viselnek a szegediek nyilas karszalagot.
Európa elsõ zsidótörvénye 1920ban, a Numerus Clausus egy nemzeti válságra született válaszul. De ki nem szarja le, hogy miért született? Az elsõ, kisebbségeket megalázó törvény volt, az elsõ lépés a Holocaust felé. A zsidóság bármit tett a szabadságharcban, az elsõ világháborúban a hazájáért, ez nem hatotta meg a magyar közigazgatást, Horthyt, Telekit, senkit. Akárhány zsidó fog belépni a Gárdába, nem érdeke a zsidóságnak, hogy a zsidózók mellé álljon.
Nem riogatni akarok, csak a felesleges erõlködéstõl akarlak megmenteni, Torp! Rossz helyen keresed a felelõsöket.
Két gárdista megy az erdõben. Szembejön velük két zsidó. Az egyik gárdista odafordul a másikhoz: - Te, ne verjük meg õket? Mire a másik: - Jó. De mi van, ha õk vernek meg minket? Mire az egyik: - Minket? De hát miért???
Akik félnek balosok határolódjanak el Feriéktõl és üljenek le tárgyalni a rendszert leváltani szándékozó erõkkel -irja torp barátunk. egy apróságra hadd hívjam fel a figyelmét- ezt a rendszert a magyar nép - mégegyszer : a MAGYAR nép választotta meg demokratikus úton 2006-ban. világos? tehát a rendszert leváltani akarók leváltják egyben a MAGYAR nép egyik felét is?
és persze légy büszke magyar - miért is ne? és védd az erdélyiek jogait (bár ha következetes vagy ott-helyben kellene építened az autonómiát stb) - de lehetne mindezt nem másokkal szemben? valakikhez képest? hanem csak úgy önmagában nem le hazaárulózva mindenkit-aki esetleg másképp gondolkodik?
ün az ok miatt nem mentem fel az okozatot! Azt mondom az okozat ellen minden harc esztelen (nem lehet megszüntetni az okozatot csak felerõsíteni!), mert az ok-ot kellene megszüntetni…
” Egész egyszerûen azért, mert az ok részben lehet igaz (nemzeti identitás válsága, gazdasági válság, politikai megaláztatás), amit én is sokszor magaménak érzek.”
A normális józan gondolkodású embereket szembe fordítják egymással - engem ez enyhén szólva nem tölt el bizakodással.
Nem szokásom lehazaárulózni azt, aki mondjuk más zenét hallgat mint én. De tudom-látom-hallom hogy történnek hazaárulások. Megtorpedózni az autonómia törekvéseket az az. Dec.05-ös népszavazással kapcsolatban is ismerem a magyarázatokat, de ettõl még hazaárulás a szó legsúlyosabb értelmében ! Beszélgess el idõs határon túliakkal, akik a sovinisztákkal szemben tûrtek és tartották magukat, õrizték magyarságukat hosszú évtizedeken keresztül - majdnem belehaltak a megaláztatásba.. Tudod hány fital mondja, hogy õ nem magyar és nem is szlovák, hanem felvidéki ; hogy nem szerb nem magyar, hanem vajdasági ? Az elmúlt ezer évben nem hiszem, hogy annyit mondták volna Székelyföldön, “mi nem magyarok vagyunk hanem székelyek” , mint most… Gyurcsány rasszizmusból és megvetésbõl mondta, hogy “k*rva ország, k*rva magyarok” . ürted ?
Egészségügyi reform: rákos betegeket nem tudtak ellátni, mert nem volt rá pénz ! STB-STB. Olyan intézkedéseket is hoznak, amik nem a spórolást szolgálják, hanem ráfizetéses intézkedések, de a ROMBOLÁS-ra jók csak. Egyetlen egy dologra nincs volumen-korlát, találd ki mire nincs! Abortuszra !!! Sok milliós berendezéseket TILOS egy nap a megengedetnél többször használni. Az a spórolás, hogy a b*szott drága berendezéseket csak 10%-osan használják ki logi-kuss.
Az országban ugye az volt az egyik legsürgetõbb intézkedés, amit a liberalizmus jegyében meg kellett hozni, hogy a 18. életévüket betöltött csajok sterilizálhassák magukat szülõi beleegyezés nélkül (30-40 éves korukra többen is megbánják majd) - mind ezt egy olyan országban ahol a demográfiai válság fokozódik. Azok a libsik, akik kinevették a megvakult embereket, akik kigúnyolták az összevert fideszest, akik kitüntették azt az embert, akinek a zsidóverések is köszönhetõek. A szemükben Ti csak elkönyvelhetõ veszteségek vagytok, ha úgy alakul feláldozhatóak - a történelemben vannak erre példák mellesleg… Kemény dolgokat írok, de azért lehet ezt nem ártana átgondolni. A Gárdát nem fogják betiltani, mert nekik jó, ha mindenki fél! Már nem azért de Nektek kellene ráb*szni egy hatalmasat az asztalra, hogy azzal rémisztgetnek haláltábort megjárt embereket, hogy újra elvihetik õket. Miért nem hagyják ezeket az embereket, hogy békében félelem nélkül éljenek ? Politikai haszonszerzésbõl feláldozzák a lelki nyugalmukat. Tudod ,hogy a radikálisok eltörnék azoknak a kezét, akik idõs bácsikákat és nénikéket terrorizálnának ?!!!!
ün a radikális lázadó szélsõközéphez tartozom : -). Kaptam már sokféle jelzõt: hol antiszemita vagyok hol zsidóbérenc; hol fasiszta hol kommunista. Engem senki sem szeret :-DDD
A MAGYAR ORVOSI KAMARA (MOK) úgy került be a TV-be, hogy egy homofób doki írt egy cikket. De nem sokkal elõtte volt egy érdekes felhívásuk - lényegében az alkotmányos rend megdöntésére vagy legalábbis törvénysértésre tettek felhívást. Ennek bezzeg nem volt hírértéke !
Szóval amiket mondok azt mellesleg az orvosok, profok és úgy általában az egészségügyben dolgozók is úgy látják mint én.
***** A MOK felszólítja az embereket, közösen állítsák meg az ámokfutást. Azért mert a folyamatok elõre láthatóan a pusztulás felé vezetnek *****
A magyarországi szellemi elit az, aki nem segít a vaknak átmenni a zebrán. Asszisztál ahhoz, hogy egy gerinc mûtétre három évet keljen várni. Ezer dolgot tudnék még írni, de megkíméllek ; -) . Tudod én úgy vagyok vele, hogyha már emberek halnak meg, és emberek életét kockáztatják, ha idõs embereket sz*rrá vernek; ha fiatal lányokat megaláznak (pucérra vetkõztették õket, stb). STB.-STB.STB, akkor lázadjon ez a nép és ha kell harcoljon. Csak tudod ezt nem csak én gondolom így, vannak akik már a fegyveres összetûzésre készülnek. Egyébként tavaly azt tudod, hogy hajszálon múlt csak hogy éles fegyverrel lõjenek a tüntetõkre ? Tavaly majdnem kirobbant egy fegyveres konfliktus. Szóval én sem véletlenül aggódok…
Jó dolog az a demokrácia úgy bíz. A több, mint félmillió legyilkolt iraki tudna errõl mesélni, és a rokonaik is olyan korlátoltak képzeld, hogy nem tudnak örülni a “béketartó erõknek”… (Azt meg sem kockáztatom számításba venni, hogy esetleg pár ezer éves “útmutatás” szerint történtek az események Irakban.)
eszterle azt tudod-e ,hogy a magyar az egy nemzet, több néppel/népcsoporttal (képzeld én a zsidókat és romákat is oda számítom). Ráadásul 15 milliós és NEM csak 10 milliós. Azok akik dec.05 -én egzisztenciális okokból vagy bármilyen okból a NEM-re voksoltak, azok árulást követtek el, akár tudatosan, akár tévedésbõl vagy megtévesztésbõl. Az eredményt pedig csúnyán elcsalták, ezért is lehet kiírni új népszavazást…
Tudod én szeretném, ha úgy építhetnék az autonómiát, hogy a mostoha-anyaországból ne torpedózzanak ellene. Mi az, hogy mazsopos csóka Bukarestben arról beszélt a románoknak, hogy az autonómia veszélyeztetheti a nagy román egységet ? Mintha szükség lenne arra, hogy a román sovinizmust erõsítsék az idézõjeles magyar politikusok. Mi ez ,ha nem árulás aranybogaram ?
Ha Neked olyan kedves a demokrácia akkor élvezd! (gárdák, lövészegyletek, antiszemitizmus erõsödése, kuruc, stb)
A médiákból néha lefelejtenek ezt azt, pl.: tavaly külföldi embereket is elvertek úgy, hogy az útlevelüket mutatták, hogy õk csak turisták; az utcai harcoknál roma és bõrfejû egymás mellett harcolt; a barikádhoz dán és francia fiatal is beállt a magyarok közé - ugyanis agresszíven rájuk támadtak…
Mindegy nem akarok senkit (tovább) idegesíteni, legyetek jók ; -)
ürdemes elolvasni (nem én írtam - már csak ezért is):
Addig örüljetek, amíg valaki elõ nem kotorja nagyanyáitok iratait, és úgy nem jártok, mint Imrédy Béla, miniszterelnök, tudjátok, aki az elsõ zsidótörvényt is benyújtotta, aztán azért kellett lemonda, mert Bethlenék kiderítették, hogy õ is zsidó. Egy olyan országban vagytok Ti antiszemiták, ahol zsidó hozta a zsidótörvényeket! (A másodikat is õ készítette elõ, csak már nem az õ miniszterelnöksége alatt szavazták meg, mert kiderült, hogy rá is vonatkozik.)
(…)
Hát azon elgondolkodtatok-e már, hogy miért gyûlölitek a zsidókat? Azért, mert bolsevista gazemberek, vagy azért, mert rablókapitalista karvalytõkések? Azért, mert ultranacionalista-cionisták, vagy azért, mert hazátlan kozmopoliták? Azért, mert irritálóan költekeznek, vagy azért, mert fukarkodnak és felhalmoznak? Azért, mert mindenhova odafurakodnak, vagy azért, mert a háttérben bújkálnak, és onnan irányítanak? Azért, mert Isten kiválasztott népének tartják magukat, vagy azért, mert ateista disznók, akik tagadják Isten létezését? Tökmindegy, ugye? Bármelyik érv megteszi, amelyik épp szembejön. Valójában egyszerûen arról van szó, hogy utáljátok a fejüket, igaz-e? Semmi vész, jogotok van hozzá, csak vállaljátok fel! Vagy ha nem vagytok képesek rá, mert mégis csak akartok magatoknak valamiféle szellemi felhatalmazást a gyûlölködéshez, nos, akkor válasszatok a fenti ellentétpárokból egyet-egyet, és legyen az az ideológia, de akkor a másikat nehogy meghalljuk még egyszer, baszki, mert az mégse járja, hogy páros napokon kurva cionisták, páratlan napokon meg mocskos kozmopoliták…stb. Aztán majd ha úgy hozza, szívesen végignézzük, ahogy a komcsizsidó-gyûlölõ nácik törött sörösüvegekkel a kezükben összecsapnak a tõkészsidó-gyûlölõ skinheadekkel, akik baseballütõikkel készülnek elsimítani ezt a kis ideológiai ellentétet.
Amíg fehér bõrû és galléros hetero bûnözõk szétlopják a hazátokat, addig Ti a cigányokra, a buzikra meg a fekákra acsarkodtok. Gratulálunk! Higgyétek el, a politikai-gazdasági bûnszövetkezet cseppet se bánja az indulataitokat. Az egyik gengszterfõnöknek így is a stabil szavazói vagytok, pusztán csak, mert annyira gyûlölitek a másikat, az a másik meg tök jól riogatja veletek a saját szavazóit, akik bár undorodnak tõle, tõletek, meg a haverjaitoktól viszont félnek, ezért, ha nehezen is, de elmennek rá szavazni. A fekák eközben minenképp éhen halnak Bangladesben, meg rappelnek a Harlemben, a buzik a prosztatájukat kényeztetik, a cigányok vályogot vetnek, segélyért állnak sorba…(illeszd hozzá a magad sztereotipiáit!) Ahogy tették mindig is. Szerintetek ezek a fontos dolgok. Mert nektek ez fáj. Tudjátok miért? Mert az identitásotokat abból merítitek, hogy õk fekák, cigányok, buzik, Ti meg nem vagytok azok. Ti fehérek és heterok vagytok. Bravo! Jópárunknak összejött ez még. Pedig meríthetnétek az identitásotokat máshonnan is.
EBB?L KIEMELVE:
Higgyétek el, a politikai-gazdasági bûnszövetkezet cseppet se bánja az indulataitokat. Az egyik gengszterfõnöknek így is a stabil szavazói vagytok, pusztán csak, mert annyira gyûlölitek a másikat, az a másik meg tök jól riogatja veletek a saját szavazóit, akik bár undorodnak tõle, tõletek, meg a haverjaitoktól viszont félnek, ezért, ha nehezen is, de elmennek rá szavazni.
Gondolom itt is van sok emebrke aki fogcsikorgatva szokott elmenni szavazni….
Gyurcsány nem mondta, hogy “k* magyarok”, csak azt, hogy “k* ország”. Nem rasszizmusból mondta, szerintem ez egyértelmû, ha elolvastad a beszédet. Dühbõl mondta többek között azért, mert ebben az országban minden haversági alapon mûködik, nem szakértelmin (beleérve a saját pártját is!!), és ez neki nem tetszik. Ezzel teljesen egyet tudok érteni. A hangnemmel nem, de gondoljatok bele… “nyomdafestéket nem tûrõ” jelzõket használt többek között pl. a saját írásaira is, nem csak az országra. Egyértelmûen indulatból. Ti még sose voltatok úgy, hogy bepöccentek és akkor minden a “*** *** ***!!!!”? Ezt nem hiszem el.
Tényleg olvassa el mindenki a beszédet szépen lassan alaposan. Szerintem ezt az MSZP-ben is nagyon kevesen tették meg :[[[
Az lehet, hogy a Gyurcsány rémisztgetéssel állitja maga mellé a zsidókat. De az biztos, hogy Te is rémisztgetéssel akarod az olvasóidat magad mellé állitani. Az is lehet, hogy szoclibek gyûlöletet keltenek, de az is biztos, hogy te meg gyûlöletet keltesz ellenük.
Hiszen téged sem érdekel, MIüRT teszi a kormány, amit tesz! Le akarod söpörni õket az asztalról.
Ne haragudj, de az, amilyen léptékben gondolkozol, eszembe juttatja Don Quijote szélmalomharcát.
Ez a legjobb! A jobbosokból nagyon kikivánkozik: nem elég a Magyar Gárda, most még a Lánchíd Rádió szerkesztõinek is eldurrant az agyuk: http://index.hu/politika/belfold/szet170/
Psymon:
Gondolod, hogy rémisztgetni vagy ijesztgetni akarom az embereket ?
Gondolom elsõsorban ezt az éles lõszerre írtad.
Akitõl hallottam errõl: tömegoszlató és mtv-t védõ rendõrtõl ; rendõr ismerõsöktõl ; és más forrásból is megerõsítették (xy rebiszes ismerõse). Nagyon is téma volt közöttük az éles fegyver; nem hivatalosan elkezdték felkészíteni õket, hogy jöhet a tûzparancs.
MTV-ostrom után a szerdai napon a média azt harsogta “jogos lenne a fegyverhasználat” (PERSZE lehet gumilövedékre gondoltak)…
Az igazságok kimondása is lehet gyûlöletkeltõ… igazad van.
Minél mélyebben kutat az ember, annál durvább dolgokra lesz figyelmes. Anno lövésem sem volt, hogy honnan van az mszp-szdsz-nek ez az erõs média támogatottsága. Már tudom.
De a mai napig nem értem azt, hogy pontosan milyen beidegzõdéseknek és olvasmányoknak köszönhetõ az, hogy hazaárulók pártját fogják sokan. ?gy védelmezik õket egyesek (olyan kettõsmércével szemlélik a bal és jobboldalt) , hogy magukat is meggyõzik. Ez tudatos, féltudatos ? Itt többrõl van szó, mint a haláltáborokról és a Dunába lövetésekrõl. Nem értek sok mindent, néha mintha emberekbõl hiányozna a megértés legapróbb szikrája is. Eddig ezt a jobb oldalon annyira nem tapasztaltam, de már a jobbosoknál is ez megy. Nagyon megkeményedett a jobboldal és takarítást akarnak rendezni szerintem már több tízezren is . Ok-ot azt találnak bõségesen. Feri meg nem fogja vissza magát, neki imponál az, ha a CNN-en megint fõcímre kerülünk…
Politikai elõrejelzést adok: nagyon el fognak durvulni a dolgok. Remélem nem lesz igazam (mtv ostromának a napján reggel olyanokat mondtam, hogy “csoda hogy még nem lázonganak az emberek. ez a birka nép még ezt is lenyeli?” stb. másnap este a Fletó beszélt a tv-ben és hívtam is a cimbimet, hogy “nézed a Gyurcsányt. tuti ma is lesz valami”) néha sajnos ráérzek/ráhibázok dolgokra.
Azt mondod nem próbálom megérteni a kormányt. ürteni vélek dolgokat és elég sötéten fest a forgatókönyvük. Egymillió betelepítendõ ember ! Olyan ironikus lenne a világ, hogy az az egymillió ember gyakorlatilag idemenekülök lennének, akik egy olyan nemzet elõl menekülnek, akik a magyarokat testvérnépnek tartják ? Amit írok az hideg / langyos / meleg ?
Nekem az az érzésem, h az emberek többsége aszerint sodródik bizonyos irányzatok felé, h az adott közegben mit lát, hall, tapasztal. Na mármost egy átlag magyar zsidóban (direkt leszûkítem csak zsékre a kérdést, elvégre itt, itthon vagyunk) ellenérzést vált ki, ha egy párt, egy politikus, és bizonyos szimpatizánsaik mindig csak azt hangoztatják, h a Magyar[ság] über alles (direkt írtam nagy kezdõbetûvel, mert ez a mániájuk). ünkontroll híján a többség annyira belemelegszik az állandó magyarnak levésbe, h abból egyenesen következik, h egy deformált világkép keletkezik bennük, mely arra épül, h aki nem 0-24 órás „Magyar”, az nem magyar, ergo áruló.
Na, de a lényegre visszatérve. Magyarországon évszázados hagyománya van a jobboldali, populista antiszemitizmusnak, ezt a hülye is tudja. A szalonképesebbek csak globális kapitalistáknak, a szabad-, ill. véresszájúbbak kaftános veszedelemnek becézgetik a nemzetközi zsidóságot, és ezáltal a magyar zsidókat is akarva-akaratlanul kollektívan megbélyegzik.
Egy szubjektív véleményt engedj még meg nekem. Az a zsidó, akit a rendõrök vertek meg tavaly õsszel, v idén márciusban, mert a csürhével együtt tombolt, azt ugyanúgy nem tudom sajnálni, mint azt az x számú nem zsidót, akiket jogosan (!) püfföltek el a zsaruk. üs tudod mit? ün, ha azok között a rendõrök közt lettem volna, akik anno az mtv székháznál beszorultak egy sarokba, az iq harcos magyar “forradalmárok” ostromának köszönhetõen, gondolkodás nélkül - egy adrenalinmérgezéses pánikroham következtében - beleeresztettem volna a nálam lévõ összes tárat azokba a vad, betondarabokkal hajigáló, husánggal csapkodó állatokba. üs nem azért, mert “mélymagyar”, hanem azért, mert túlerõben támad, mellesleg bûncselekményt követ el… Az egy kilõtt szem ennyi balhé után, nagyon, de nagyon jó mérleg, hidd el nekem. Bár nem vagyok egy rendõrség fan, de szvsz becsülendõ, h így vissza tudták fogni magukat efféle szituációkban. Ha azzal kontráznál, h na, de megvertek még számtalan magyar honpolgárt, akik tüntetni mentek, az hidegen hagy. Az elsõ balhé után, még egy igen szerény szellemi képességekkel rendelkezõ focihuligán is dekódolhatta azt, h ha kimegy az utcára hepciáskodni, akkor lehet, h pofán b*sszák. Aki hülye és provokál, verjék el Batz papuccsal! Ámen.
kedves torp- nemzettársam stb a nagy magyar ugaron… nem nyitnék most vitát a demokrácia értékeiröl /értektelenségeiröl- de halkan megjegyezném- akinek egy kicsi fogalma is volt puha/kemény diktaturáról (nekem mégh gyerekként- de volt) az pontosan tudja mit jelent- minden baklövésével együtt a demokrácia.
viszont - mint churchill óta tudjuk - leginkább a házasságra emlékeztet- és mivel minden párocska házassága a párra szabott úgy minden demokrácia olan amilyen az ország amelyben müködik (természetesen -mint a házasságnak- a demokráciának is megvannak az alapköveteölményei ami nélkül nem az ami- pl: eröszakszervek szétválasztása (montesquieu) stb-stb)de baromira nem tennék egyenlöségjelet az amerikai dem. ill. a magyar közé.
azt még mindig nem tudom mitöl hazaáruló egy hazaáruló és az általad használt nemzetfogalom sem teljesen tiszta - pontosan mitöl is magyar a magyar nemzet és mitöl nemzet a magyar nemzet ? hm?
és piciny szösszeneted ugyan nagyon izgi- de pontosan visszaadja a legnagyobb problémát kicsiny hazánkban - a párbeszédre való teljes képtelenséget (monológok egymás mellett annál inkább). nos ennek jegyében irtam ide (egyenlöre) igen szelid hozzászólásom.
ün szeretem, ha valaki nyíltan beszél és nem löki a sódert. Remélem Téged sem zavar.
A rendõri jelentésekbõl egyébként olyan szörnyûségeket is megtudhatunk, hogy a magyarországi idõs korosztály hihetetlen módon agresszív. Képzeld el 60-70 éves nénikék egymagukban képesek voltak rátámadni 4-5 símaszkos azonosíthatatlan rendõr(?)re. Azért ez nem piskóta! Judapesten - el vagyok ragadtatva, hogy itt ilyet is le lehet írni ;-) - járva-kelve Te is szoktál parázni, hogy be ne találjon valami agresszív nyugdíjas ?? :-P
“Az a zsidó, akit a rendõrök vertek meg tavaly õsszel, v idén márciusban, mert a csürhével együtt tombolt, azt ugyanúgy nem tudom sajnálni, mint azt az x számú nem zsidót, akiket jogosan (!) püfföltek el a zsaruk.” - úgy van! Mi a f*szt ment ki (békésen) megemlékezni a hülyéje 1956-ra ? Az a marha nem olvasta az mszp-s hegyi gyulát ? B*sztál már ilyet az a zsé nem is tudja, hogy 56-ban ellenforradalom volt. A XXI. században, vágod ? Na de mit is mondod a maszopos hegyi gyula ? Szerinte 2006-ban ugyanaz a fasiszta antiszemita csürhe volt az utcán, aki 1956-ban is az utcákra vonult. Helyben is vagyunk. Vannak akik a komcsi zászlót libsi zászlóra cserélték és azt lobogtatják böszmén.
Ha Te 1956 utáni években védted volna az egyenlõség magasztos eszméjét, akkor jól letépkedted volna a (többnyire talán hittársaiddal?) a szemét reakciós fasiszták körmeit, hogy példát statuálj ?
Keményen és fáradhatatlanul lovagolsz a témán. Nincs kedvem folytatni egy ehhez hasonló, végeláthatatlan csatározást. Ettõl függetlenül hirdesd tovább az igét, de lehetõleg vedd azt is figyelembe, h ez a blog nem nyújt ideális táptalajt az általad elhintett gondolat(i) magvaknak.
tegnap olvastam a kommenteket utoljára, ma kicsit osszefolynak a betûk a monitoron /mi lesz holnap?;)/
nem volt tördelve, nem vettem észre
bocsesz
komolyan olyan rémisztõ és elkeserítõ ez az egész…
a berlini emlékmûs élményem jutott eszembe: hogy a szélén bokáig-térdig érnek csak a tömbök és egyik pillanatról a másikra nõnek feléd, ha elkezdesz bóklászni. észre sem veszed, melyik volt az a pillanat. http://eng.archinform.net/projekte/12057.htm
nem szabad nem tiltalkozni ez ellen.
Ami kicsit más színben láttatja velem most a helyzetet. De még elõtte elmondom: én eddig a Jobbik-MIüP 2002-es és 2006-os teljesítményébõl, valamint a korábbi fasiszta csoportocskák (Vér és Becsület, Bácsfi Diánna, Szabó Albert, Magyar ürdek Pártja etc.) életképtelenségébõl indultam ki. Ezek alapján a MG is egy marginális csoportosulásnak látszott, ami kimúlásra van ítélve.
A Medián felmérésébõl viszont az tûnik ki, hogy a MG elfogadottsága a fentieknél jóval magasabb. Ez, valamint az a tény, hogy az avatáson jelen volt a katolikus és református egyház, a Fidesz parlamenti képviselõje (Für Lajosról nem is beszélve) már azt mutatja, hogy talán mégis egy jelentõs dolgokról van szó.
Néhány szám (Medián):
- 9% szerint az államnak kifejezetten támogatni kéne a Magyar Gárdát
- a 40 évnél fiatalabbak közül csaknem minden negyedik (!) válaszadó rokonszenvez a Magyar Gárdával
- a Fidesz szavazók körében a MG “szimpátiaindexe” 28%
- a teljes népesség körében az MG “szimpátiaindexe” 13%
Hipotézis: ha a Magyar Gárda kihúzza botrányok nélkül 2010-ig (tehát addig tényleg hadisírokat gondoznak és parlagfüvet írtanak), akkor jelentõs parlementi erõként kerülhetnek be a magyar parlementbe. ?k lesznek a magyar Hezbollah.
shadai, tényleg, nem tervezed, h moderálási elvnek az önkifejezést úgy tartanád kordában, h vmi módon legyen tekintettel minden világmegváltó legalább arra, h miatta állandóan scrollozni kell? tudom, tudom, önmérséklet is volna, de ugye, már akinek és már amikor…
(no igen, akartam már mondani, hogy j-pride ide-oda, de ha néha az ember -bocs ezt most nem tudom máshogy megfogalmazni, de becsszó, nem elitizmus vezérel- ki/lemegy a nép, az i.tenadta közé (javaslatom: kórházak, várótermek, bkv, gyakorlatilag bármi, ami nem zsidó és/vagy középosztály/yuppie bázis) akkor már nem is annyira meglepõ ez a medián adatsor. szóval, ideális pre-weimar szituban ülünk, az a helyzet.)
sdw, az itt kirajzolódó kontextusban ez sajnos már Weimar. … hamarosan jöhet a tömegek “végre!” sóhajától kísérve egy törpe napóleon (zseb-hitler, mini-pinochet, stb.) “rendet csinálni”.
o.v.-ék egyszerre elitista és bolsevik kemény magja egyik lehetséges forgatókönyvként erre (is) gyúr.
Most se értem, miért kellett torpöt kimoderálni (meg Gerlét se), itteni munkásságuk alapján szerintem nem szolgáltak rá.
Viszont.
Egy évig külföldön voltam, és 2 dolog lepett meg nagyon, amikor hazaértem…
1. (majdnem) mindenki fehér
2. nagyon sok a skinhead
1.:
Norvégiában is és Ausztriában is rengeteg bevándorló volt, ráadásul Norvégiában a mi (norvég szemmel olcsó és lepusztult, magyar szemmel méregdrága de extra) koleszunkban szinte csak külföldiek voltak, fõleg Afrikából (nagyon sokféle helyrõl, de fõleg a volt francia gyarmatokról), Kínából és Kelet-Európából. A norvégok inkább a drágább helyekre ill. albérletbe mentek. Ausztriában muszlimok voltak sokan, fejkendõvel-mindennel (igaz nem a koleszban, mert az egy zsidó fõiskoláé volt :D - nem oda jártam, de sikerült ott helyet kapnom, ami nagyon jó volt, napi 3x kóser kaja a menzán, mindenféle hús, mindenféle tejtermék, wow.).
üs akkor hazajöttem és egy-két hétig tök fura volt, hogy itt mindenki fehér, és senki se hord fejkendõt, és így tovább. üs arra gondoltam, hogy milyen röhejes, hogy itt nyomulnak a skinheadek, amikor itt gyak. nincs ki ellen nyomulni. Ez annak fényében még viccesebb, hogy Pesten olyan környéken lakom, “ahová fehér ember be nem teszi a lábát” - ahogy azt a “kedves” ismerõsök közölték drága családtagjaimmal, mielõtt odaköltöztem (cifrábbakat is mondtak, a “mocskos cigányok” és “büdös zsidók” fordultak elõ leginkább - vidéken valahogy a POLGÁR nem feltételezi a másik POLGÁRról, hogy esetleg netántán valamelyik ilyen csoportba tartozik). De nekem mindenki egyformán unalmas fehérembernek tûnt, amikor visszajöttem :D
2.:
Ausztriában összesen 2 db skinheadet láttam, Norvégiában egyet se, sõt ott engem néztek skinheadnek, mihelyt elkezdett hidegre váltani az idõ és fölvettem a fekete bõrkabátomat. (Ami egyébiránt ideális viselet volt, nem is tudom, mit csináltam volna nélküle… De mint kiderült, ott ilyet állítólag csak a neonácik hordanak - legalábbis a helybéliek megesküdtek erre, de mivel nem láttam egy neonácit se, ezért nem tudom, tényleg igazuk volt-e, állítólag délen többen vannak -, úgyhogy adódtak furcsa helyzetek, fõleg hogy az egész városban egyetlen vallásosként én voltam a “díszzsidó”.)
De Magyarországon még ahhoz képest is sok volt a skinhead, amennyien voltak, amikor elmentem. (Persze a 2 ill. 0 fõhöz képest 5 is sok, de azért nem felejtkeztem el teljesen az itthoni körülményekrõl.) Ha az elmúlt évben folyamatosan itt lettem volna, akkor nem tûnik fel a lassú, de állandó változás; így, hogy egy ugrással történt, nagyon feltûnõ volt.
üs aki azt mondja, hogy nem kell félni: az utolsó vonattal utaztam már miután visszajöttem, Pestrõl Gyõrbe, és a jó hazafi testvérek nekiálltak szétverni a szerelvényt - arra föl, hogy a vonat “kilencven percen túl” késett, aminek én se örültem jobban, mint õk, de ha szétverik, akkor még annál is többet késik -, a rendõr testvér pedig az elsõ adandó alkalommal leszállt, nehogy már véletlenül intézkednie kelljen (persze lehet, hogy épp ott kellett leszállnia… de nem létezik, hogy ezt hagyni kell. ?k is látták, hogy a rendõr elfordul tõlük és elmegy. Mi ez, ha nem legitimáció?!).
Itt nem arról van szó, hogy nekünk mint zsidóknak vagy mint cigányoknak, melegeknek stb. félnünk kell, hanem mindenkinek problémája lesz, ha így haladunk… mert amíg ezek a fiúk azt látják, hogy az erõszak legitim megoldás a problémáikra, vagy legalábbis békén hagyja õket a társadalom vele, addig nem lesz jobb a helyzet. Nekimennek mindenkinek, aki az utukban áll. üs a békés jobboldaliaknak is neki fognak menni, mert az õ szemszögükbõl azok az igazi árulók. Orbánt már most is utálják. Olvassatok kurucinfót ;]
Azért kellett moderálni:
- mert offtopic volt
- mert nem akarom, hogy a JP egy kattintásra legyen auushwitzi tömegsírokon “poénkodó” oldalaktól
- mert nem akarok látogatottságot növelni ilyen oldalaknak
- mert - a moderálási elveinkkel összhagban - nem kívánom a JP-t “antiszemita-zsidó eszmecsere” fórumává tenni.
- mert nem akarom, hogy provokátorok itt éljék ki magukat
Itt folytatódik a Magyar Gárda topic (elõzmények itt).
szép hazánkra igen jellemzõ adatok…
Zsidók is csatlakozhatnak a Magyar Gárdához.
Köszi Attila az infót. Már csak egy önkéntes kell? Valaki?
Attila: nem-zsidók is csatlakozhatnak a Magyarországi Cionista Szövetséghez. :]
ürtelmetlen az összehasonlítás, s h miért is, azt megpróbálom röviden ecsetelni.
Cionista szövetség: az átlag magyar zsidó nem cionista, akik meg azok, nem feltétlenül akarják nagydobra verni.
Dohány utcai zsini: mindannyian tudjuk, h itthon mikroszkóppal kell keresni a vallásos zsidó embereket. Na jó, ez így lehet, h kissé sarkított, de az tény, h nem mostanában éli az izraelita egyház a reneszánszát (Magyarországon).
Verõ Tamás: ün személyesen nem ismerem, de õ egy igazi legenda az iwiwen, mivel családnév után - ha ismer legalább egy xyz nevezetû emberkét - mindenkit szívesen visszaigazol/bejelöl annak famíliájából. Szíve joga.
Magyar Gárda: ad1: az ingyenreklám meghozta nekik az ideiglenes népszerûséget, ad2: szvsz az ‘ismerõsök’ min. 1/5-e nem magánszemély, hanem bizonyos már ismerõs humanoidok, akik még a saját 864 iwiwes profiljukkal gyorsan bejelölgették a gárdát, h vmi tisztességes szám jöjjön ki, rövid idõ alatt.
A zsidóság - önmagában - nem érdem, ahogy az sem, ha vki magyarnak, németnek, japánnak, etc. születik. Szégyellni, megtagadni - kvázi békeidõben - szégyenletes dolog. Ok nélkül, feleslegesen a mások orra alá dörgölni hitbéli ill. politikai meggyõzõdésünket, valamint pedigrénket - gyomorforgató.
‘ehje ‘aser ‘ehje
ehje_aser_ehje: tiéd a hét nickneve díj, valamint egyet értünk.
De Verõ rabbinak tényleg lehet ennyi ismerõse: iskolák, nyári táborok, ifjúsági szervezetek - ez évenként sok sok száz új ismerettség.
Egyetértek én is és bízok benne hogy egyre többen fogjuk gyûlölni a gyûlöletet.
Engem az érdekelne, hogy mint zsidók - én nem vagyok az - hogy viszonyultok a magyar gárdához. Féltek tõle, hogy ha megnõ a tagok száma, akkor esetleg utcán is gondok lehetnek vele? Mondjuk itt pécsen a kopaszok elsõsorban a cigányokat támadják, de ez gondolom azért is van, mert nem sok ortodox zsidót látni - azokról dönthetõ csak el egyértelmûen, hogy milyen vallásúak, származásúak, szerintem. Szóval, ez itt a kérdés, és tényleg érdekel! (Persze, láttam a gyalogátkelõlámpás posztot :))
es ures a metszet? az uccso haromnal nyilvan nem.
Hát nekem már nincs iwiwem. Kitöröltem az egészet,parából,miután kaptam egy fasza fenyegetést egy õrült nácitól. (brutális lefejezõs videót) Több mint 450 ismerõsöm volt..Köztük a Frankel Zsini.. :-(
shadai: toda raba, és mi a díj? Szeretem pl. a méregdrága, rotschildban kapható kóser csokoládékat…:] üs nem azt firtattam, h nem ismerhet a Verõ ennyi embert, mert ennél akár 10x több emberrel is kontaktolhat pár hónap alatt, max. felesleges még egy rabbinak is x ezer ‘ismerõs’; idõ híján úgy sem tud mindegyikükkel foglalkozni, arról nem is beszélve, h 50 sékelbe fogadok, h ezekbõl az emberekbõl x tucatról semmi mást nem tud, mint ami az adatlapjukon megtalálható.;]
mishmesh: hiba volt megfutamodni. Nem élhetsz le egy egész életet rettegésben, vagyis de, csak az nem élet, hanem frusztrált vegetáció.
Aki küldte a fenyegetést az valószínûleg csak egy gyáva, ‘internetnáci’ (kis)kamasz debil volt, aki már évek óta ki sem merészkedett a pc-je mögül. Magyarországon még a 10 iq-s skinhead is tisztában van azzal, h zsidót verni meglehetõsen rizikós. Vélt v valós tényezõk miatt (zsé összeesküvés, you know) a gyakorlatban megmaradnak az átlag tinédzserek egreciroztatásánál.
Rhapsody: mint láthattad a korábbi topikban is, a “zsidók” véleménye sem homogén. Az enyém éppenséggel az volt, hogy némileg nagyobb itt a füst, mint a láng.
A baj az, hogy sok az olyan ember ma Magyarországon, aki porbaalázva érzi magát. Akiknek semmi és senki nem nyújt tartást, büszkeséget, azonosulási lehetõséget, valós értékeket, ideát, jövõképet. Lúzer múlt, lúzer jelen, kilátástalan lúzer jövõ: ettõl tényleg görcsösen paráznak nem kevesen - és valószínûleg “joggal”. ?gy tûnik, hogy erre ad (látványos és gyorsan ható) választ a gárdizmus.
“Lúzer múlt, lúzer jelen, kilátástalan lúzer jövõ: ettõl tényleg görcsösen paráznak nem kevesen - és valószínûleg “joggal”. ?gy tûnik, hogy erre ad (látványos és gyorsan ható) választ a gárdizmus.”
teljesen egyetértek. Tamás “Trockij” Gáspár Miklósnak volt egy darab érdemes félmondata az indexes videóinterjúban, mikor azt mondta, hogy az okokat kell megszûntetni. a cselekedetei persze ezzel teljesen ellentétesek, de erre nem is érdemes szót vesztegetni, lényeg, hogy ezeknek az embereknek ez a gárdázás, zsidózás, náci-mentality egy menekülés.
Shadai, asszem ettõl pontosabban nem is lehetett volna megfogalmazni.
:) vagy inkább :(
Nem csak a (szélsõjobbos) gárdizmus képes erre az “ûrre” választ adni. Itt volt pl. az “Álmok álmodói – világraszóló magyarok” c. kiállítás 2002-ben a Millenárisban. Arról szólt, hogy van mire büszkének lennie a magyaroknak, mert volt-van-és-lesz itt tehetség, innováció és spiritusz. Szerintem az a kiállítás kb. ugyanazt a szerepet töltötte be “spirituálisan”, mint most ez a gárda. Egy jelentõs különbséggel: nem volt militáns, nem volt “fenyegetõ” és a mondanivalóját (~Hungarian Pride) pozitív módon beszélte el.
A kiállítás körüli maliciózus hisztériára talán még emlékeztek.
Konklúzió. A nacionalizmus olyan, mint a strandlabda, amelyet a víz alá nyomnak: minél mélyebbre nyomják, annál erõsebben tör magának utat a víz felszíne fölé - és annál magasabbra ugrik utána.
Konklúzió konklúziója: na jó, hagyjuk az aktuálpolitikát legalább itt. :]
“Az enyém éppenséggel az volt, hogy némileg nagyobb itt a füst, mint a láng.”
Ez megnyugtató, hogy így gondolod. ün személy szerint mélységesen elítélem a gárdát, és fõleg az eszmeiséget, amit képvisel. Magyar vagyok, és a nacionalizmus is fontos, egy bizonyos fokig, de a nacionalizmust szerintem nem szabad összetéveszteni a rasszizmussal és antiszemitizmussal (nácizmus != nacionalizmus).
A strandlabdás hasonlat is stimmel, de szerintem nem szabad elnyomni, inkább ki kell durrantani.
http://www.wiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11087773
Hibás lépésnek tartom ezt az iwiwes válaszcsapást. Ettõl még nem lesz kevesebb öntudatos szittya e honban. A bemutatkozásnál lévõ szöveg stílusa sem vet jó fényt azokra, akik csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez. Majd lehet csodálkozni, h a káinfo leközli a nevüket, fényképeiket, adataikat…
Ha egyes emberek mindenáron tömörülni akarnak, lehetõség szerint egy olyan közösségbe, ami nem vallja magáénak a hungarista gárda nézeteit, arra számtalan egyéb alternatíva van.
Elõrebocsátom hogy wall of text és nem baloldali vélemény.
ün jobboldali és nacionalista vagyok. Nem náci, nem fasiszta, ne rasszista, nem hungarista, nem újnyilas, nacionalista. Sokan akik a büdös életbe nem olvastak el egy friss politikai szótárt(láttam olyan embert aki egy 1987-es kiadású szótárból osztotta nekem az észt) és attól lesznek jólértesültek hogy két csatorna híradóját is megnézik, egybemossák az egészet és bármi ami a fidesz húgymeleg áljobboldali politikájától jobbra van az bizony miiiiind mind csúnya nácizmus.
A nacionalizmus nem arról szól hogy én most megyek és jól a dunábalövök
félszáz türkmént és egy ifaplatónyi kínait, arról szól hogy szeretném hogyha magyarországon valóban lehetnék büszke a magyar származásomra anélkül hogy lemélymagyaroznának, azt is szeretném hogyha a töketlen jobbra, balra, középre nyaló és elbukó vörösnarancs pártok helyett olyan politikai erõ lenne a meghatározó amelyik képes magyarország érdekeit érvényesíti külföldön is a mostani hisztis toporzékolás és léccilécci politika helyett, kíváncsi lennék mi lenne hogyha az évek óta habzó bõrgyár felett elrepülne egypár helikopter csak úgy üresen vagy a magyarok kiírtásáról vízionáló (kisbetûvel) slotának a hadügyminiszter visszaüzente volna hogy pozor, tessék vigyázni ott fent, esetleg a román EU csatlakozás elõtt is ki lehetett volna kérni erdély autonómiáját(én nem a függetlenségét).Persze ezek gonosz, csúnya militarista akciók lennének, kultúrember asszongya a szerb ultranadrágoknak inkább hogy “te Szása Magyarutalovics! Beszéljük mán meg!”
Tessék felébredni! Nothing new, a málészájú vezetõkkel ellátott málészájú országokat ledarálja a történelem. Attól hogy visszaszólunk hogy valamit azért ne engedjenek a szomszédok meg maguknak attól nem leszünk aggresszor ország mert a diplomácia nem egyoldalú nyalás a zsíros sikkasztható üzletekért ahogy az országimázst a zavargásoktól feltõ Vezérünk teszi. Igaz õ néha leterroristáz egy hírhedten gazdag és instabil lekületû államot de senki nem lehet tökéletes.
A kicsit hosszúra nyúlt felvezetõ után belecsapok a lecsóba(hogyha maceszba csapok bele az rasszista dolog? Van nekik ombudsmanuk?)
A Magyar Gárda pont az erõsödõ nacionalista igények kielégítésére jött létre ami a mostani kormánynak bizony nem tetszik nem kell ehhez politológusnak lenni. Ezért Tolerátor Galamb & Utánfutó Párt elkezték az elfogadás és az “élni és élni hagyni” jegyében hetekkel a Gárda megalakulása EL?TT elkezdte lejáratni õket. Kezdésnek belekötöttek az egyenruhába hogy mivel fekete, az náci és egy zsidók ezrei fognak tõlük szívrohamot kapni. Hjaaaa a sok náci pappal, gyászolóval, emóssal mi lesz? ?k is lehetnek nácik, legjobb ha mindet betiltjuk. Aztán jött a következõ érv, ?k NÁCIK mert bakancsuk van az ugyebár csak zsidók agyonverésére való, munkavédelmi eszközként, szakmai felszerelésként(pölö a sokat szidott zsernyákok egyes alfajai) esetleg rockerdivatként hordani már Creative use of game mechanics.
Mellesleg túrabakancsom nekem is van, minden reggel le kell fognom hogy a zsidó postásra rá ne repüljön mint a héja, mert a bakancsok sátántól valók. Be kell tiltani õket, majd a kommandósok és neadjisten a hadsereg elkaristol strandpapucsban is és még egy icipici zsidót se fognak bántani, Our developers are already aware of the problem.
Aztán jött az ideológiai nehéztüzérség, ismét témábarángatták a szegény árpádsávokat amik már akkor léteztek mikor a gonosz kirekesztõ svábok még a német-római császárság franchise néven futott és egymást ölték a grófságok, báróságok. Ja és a címerünk fele is az de ez marginális ahhoz képest hogy egy hosszabb évig egy elmebeteg egy erõsen módosított(többek között rábaszott egy barom nagy nyilaskeresztet) változatát használta. Ez a zászló ezért bizony nagy ká betûs NÁCI. Félni kell tõle mivel szokása a zsidók nyakára tekeredni és légzésüket tettlegesen gátolni csak úgy heccbõl. A csecsemõket különösen kedveli.
Zanzásítva eddig az volt hogy a természetesen elõítéletmentes Triplagalamb párt elõítéletes volt egy csoporttal szemben, megítélte õket ruházatuk alapján, nemzetségüket sértõ megjegyzéseket tett rájuk (mélymagyar), ócsárolta nemzeti jelképüket, negatív összefüggésbe hozta azt szélsõséges eszmékkel(hitelrontás), valamint a keresztény papok megjelenését és áldásosztásukat skandallumként beállítva egyeseket a vallásában is megsértett.
Kissé visszás dolog azt látnom hogy keresztény, nacionalista jobboldaliként én vagyok toleránsabb és elfogadóbb a kisebbségekkel szemben(mert nem csak kettõ van) miközben a magát toleránsnak hirdetõ párt gondolatrendörséget és cenzúrát próbál bevezetni.
mishimeshnek pedig üzenem pedig hogy nagyobb az esélye hogy a drapppok álnak körbe “mitnézehe!” “aggyámánegycigitdik” mint hogy egy tizenéveske MKN(majd kinövi) osztályú szkinder összerver. A nagyobb szkinhedek akik ritka madarak azok pedig nem igazán szoktak az utcán verekedni.Azzal hogy kitörölted az adatlapod gyakorlatilag támogattad a fasizmust.
Hogy ne csúnya és borongós gondolatokkal zárjam ezt a hosszú szösszenet elárulom hogy miközben eme szösszenetet írtam közben vacsoráztam, délrõl maradt lasagna-t, lecsót puhakenyérrel, utána pedig pászkát ettem kólával(ki kell próbálni, nem rossz és még a New York-Tel Aviv tengelyt is támogatja) az egész alatt megittam két dobos Kozelt(import, nem licensz) és most végül a kellemes utószájíz megadása érdekében ittam rá egy unicumot.
A népek barátsága a gyomorban létrejöhet.
“A zsidókhoz való viszony azért különösen érdekes, mert igazából mindkét banda olyan vérprimitív, hogy a zsidókat csak Dunába lõtt áldozatként képes elképzelni, és ha a zsidók mást tesznek, rohadtul kiborul rájuk.”
http://republican.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=5409
mondjuk azért egy + hihetetlen volt a propagandája a MG-nek,meg egy - azt viszont tényleg tudomásul kell vennünk hogy NN-ik mindig lesznek, mint pótcselekvés saját kudarcaikra adott válaszként , ebbe menekülnek. Még nem bátrak mert a svasztikát és a nyilakat nem tetováltatják magukra (látható helyre)(csak egyenként anti ilyenek, anti olyanok; összességében nem nyíltan) de ezek az idõk is majd eljönnek.
aprócska lábjegyzet: tegnap kezembe került itt brlinben- tehát a lajtán túl északra- egy országos (liberális) német napilap- kicsiny hazánk kb félévente említödik- többnyire természeti katasztrófák mián- na most a külpolitikai rovatban a 7.! oldalon tegnap egy egész cikket szenteltek a magyar gárdának “Rechte Garde für Ungarn”.(www.sueddeutsche.de) ezt hívják orzságimázsnak a magyar gárdát meg érdemes hungarikumként levédetni….
nu. leszedtek mindenkit.
http://index.hu/x?cbl=1&c15_11=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fpolitika%2Fbulvar%2Fiwiwgarda372%2F
Szaros Gerlének:
Az elsõ két bekezdésed még egész frappánsra sikeredett, és ami ennél is fontosabb, olyan gondolatokat tartalmaz, amelyekkel hellyel-közzel jómagam is egyet tudok érteni.
Utána viszont mind a stílus, mind a tartalom elég nívótlan.
Mindenki tudja, h ennek a közegnek (mmint a hazai radikális jobboldaliaknak) milyen elképzelései vannak – un bloc – a magyar és a nemzetközi zsidósággal, cigánysággal kapcsolatban. A többi utálunk-titeket-mert-nem-vagytok-magyarok néprõl nem is beszélve.
Nem a fekete szín a gond, nem a bakancs, nem az akciósan vásárolt Levi’s sapka. A mögöttes tartalommal van a gond. üs én tapasztalatból tudom, h a magyar ultrajobbos körökben forgolódó emberek milyen “értékrendet” vallanak magukénak. A külvilágnak megy a maszlag: rend, erõ, becsület + isten, haza, család. Viszont, ha egymás között vannak, v csupán hordagyûlést tartanak, akkor mindig oda lyukadnak ki, h a zsidók így, a zsidók úgy.
Lehet, h a többségük még akkor is “gyáva” randalírozni, amikor falkában vannak, de csak az tartja vissza õket, h képesek az egysejtû amõba ösztönével érzékelni, h kurvára nem nekik áll a zászló.
Mellesleg én a magyar gárdisták egyenruháját inkább népviseltnek látom, mint katonai öltözetnek, annyi diffivel, h csizma helyett acélbetkós v sima proli bakancsot viselnek. A szegedi nemzetõrök uniformisa viszont ijesztõ… Tisztára, mint egy SA-s keretlegény keresztezése egy nyilassal. üs aki az arcukra vet egy pillantást, az õszintén, tegye a szívére a kezét, és mondja azt, h sugárzik róluk/belõlük a jóindulat, az emberszeretet.
Nincs baj a hazaszeretettel, a nemzeti büszkeséggel, probléma abból fakad, h sokan sportot próbálnak ûzni belõle, 0-24-ben csak ezen tudnak pörögni, és ez rövidtávon gyûlölködésbe torkollik. Talán az a legszomorúbb az egészben, h jelentõs részük, ezt a “betegséget” soha nem növi ki; az egész életét végigkíséri az akut zsidó, roma, fekete, ázsiai, román, szlovák, szerb, etc. fóbia.
Summa summarum: a magyar gárdával és szimpatizánsainak többségével az a bajunk, h egy új Horthy-, avagy Szálasi rendszert szeretnének visszaállítani. üs ebbõl nem csak a magyar zsidók, de a magyarok többsége sem kér. Pont.
üdv,
‘ehje ‘aser ‘ehje
Lovas Pista az egyik, és Für “miniszterúr” kedves veje, a kis Tomi a másik?:) A harmadik és negyedik helyre is vannak tippjeim..;]]
” ..aki szembe fordul a 15 milliós magyarság érdekeivel az sok jóra ne számítson ! ”
Idézet
Tiltakoznak Erdélyben Gyurcsány árulása ellen
ürtetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfõ kijelentése, miszerint nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarországról támogatják ezeket - olvasható a Krónika címû erdélyi napilapban.
A magyar kormányfõ nyilatkozatát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak vezetõi is élesen bírálták.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke szerint a 2004. december 5-ei népszavazás után nem meglepõ, hogy Kóka és Gyurcsány az autonómia ellen foglal állást.
Mindez az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett program feladásaként minõsíthetõ - tette hozzá.
Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint mindkét magyar politikus nyilatkozata “minõsíthetetlen, káros és rossz, ráadásul tudatlanságról és rosszindulatról árulkodik”.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) közleményükben kifejtették: “vezetõ magyar politikusok elsõ alkalommal vetemedtek arra, hogy kétségbe vonják az elszakított területeken élõ magyarság egyetlen túlélési eszközének, az autonómiának a szükségességét”.
Idézet
„Leráztuk magunkról a Ceausescu diktatúra igáját, patetikusan fogalmazva a többségi elnyomást, most meg saját magyarjaink igáját kell leráznunk, mondhatom tragikomikum” – jelentette ki Tõkés László a Hotnews hírügynökségnek adott interjúban
Aki ezeket (kormány pártokat) támogatja az az ÁRUL?K pártját fogja.
A Magyar Gárdára igenis szükség van (sajnos). A nagy liberálisaink és demokratáink kinevették a megvakult embereket. Megpróbálják szétszakítani a magyarságot a lelkekben is.
Hazaárulás hazaárulást követ folyton. Rasszista Gyurcsány Ferenc polgárháború felé tereli az országot. Állítsák meg ,amíg még nem késõ !
A Parlamentben és médiában szereplõ zsidók a zsidókra is akkora veszélyt jelentenek, mint bármelyik másik etnikumra. “Szépen” erõsítik az ellentéteket – fentrõl.
Most azok nevezik magukat demokratának és liberálisnak, akik a megvakult embereken és az összevert fideszesen poénkodtak ? Akiknek egy szavuk sem volt arra, hogy “ki kéne irtani az összes keresztényt” . Mikor vertek Magyarországon zsidót ( a közelmúltban) ???
ün két esetrõl tudok.
1. egy antifasiszta vezetõt vert meg egy aluljáróban egy roma (a sértett mondta, hogy roma kinézetû ember verte meg)
2. tavaly okt.23-án a símaszkos viperával felfegyverzett azonosíthatatlan rendõrök(?). Nem nem-zsidó vezénylésével vertek meg zsidókat ! Ezt azért ne felejtsük már el.
Lányok beléphetnek a Gárdába?
Azon bárki elgondolkodott már valaha, hogy az SZDSZ-t (a határon túli magyarokat is számítva) ugyanannyian (vagy könnyen lehet, hogy még többen) tartják szélsõségesnek, mint a Jobbikot ???
Az szdsz enyhén szólva magyarfób pártként viselkedik. De õk majd az õrzött villáikban élnek, mint hal a vízben – ha nagyon szorul a hurok, akkor elköltöznek esetleg.
Haláltábort megjárt embereket azzal ijesztgetnek, hogy újra elvihetik õket ! – ez több mint aljasság. Az erõsödõ antiszemitizmus okozat és nem ok (arra, hogy idõs embereket halálra rémítsenek politikai haszonszerzésbõl). Ilyen feszült társadalmi helyzetben idõszerû azt mondani, hogy „nem idõszerû az erdélyi magyarok autonómiája” ?! Ezzel zsidót magyart egyaránt szembe köpnek ! Olyan ügyesek, hogy egyaránt tudnak mind a két oldalon lévõ embereknek ártani. Remek !
Nagy ívben lesz*rják a magyarországi zsidóságot – persze ez csak az én személyes véleményem ráadásul nem-zsidóként mondom… De lehet egy kis közöm ettõl még a valósághoz.
A Magyar Gárda azok ellen van, akik tavaly zsidókat vertek ! Persze magyarkodó zsidókat - ‘jöhetne’ a gúnyos libsi válasz.
torp,
Csak olvasom-olvasom soraidat, de nem igazán tudom dekódolni a szöveghalmazokat. Szíved joga kiállni a gárda mellett, de itt a többség - legalábbis feltételezem, h a többség - nem kíváncsi olyan védõbeszédre, amitõl egyrészt nem lesz okosabb, másrészt már ezerszer halhatta-olvashatta, különbözõ fórumokon.
Az a tény, h van pár kardcsörgetõ zsé is a vad szittyák táborában, nem minket, hanem kizárólag õket minõsíti. Szvsz a normális emberek (zsidók és nem zsidók) a szélsõjobboldalra keveredett összes lényezetet megvetik és messze elkerülik, amennyiben nem akarnak demagóg hegyibeszédet hallgatni (gyurcsány, a bolsik, a zsidók, stb.).
Keves ehje_aser_ehje !
Jogos ,amit írsz..
De a sok hablatyomban azért vannak lényeges dolgok is.
Pl.:
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak állásfoglalása az szdsz-mszp vezéreinek (legutóbbi) árulásával kapcsolatban.
Egyébként lehet Te is ott csörgetnéd a kardodat a Gárdában, ha tavaly Gergényi elvtárs csapatai a sz*rt is kiverték volna belõled, majd azt mondták volna, hogy rohadt antiszemita nyilas csõcselék vagy, aki antiszemita jelszavakat skandálva rátámadt a békés civilekre.
Mi a veszélyesebb a zsidókra nézve, a Gárda vagy a fletó ?
A Gárdának lehet örülni, lehet tõle félni, de ez „csak” a kirakat. Egy jó ideig nem hiszem, hogy érdemben befolyásolná a dolgokat.
Kóka - Fletó neki megy a magyarságnak és ellenü(n)k hangolja a kisebbségeket. Ez nem lehet senkinek sem az érdeke (mármint senki normálisnak).
A zsidóságot odanyomják a hazaárulókhoz. A jobbos értékrendû embereket pedig nyomják ki a szél felé. Ez szerinted sok jót ígér nekünk ? Szerintem mindenkinek a saját portálján kéne rendet tenni.
Pl.:
A meleg felvonulás a melegeknek ártott a legtöbbet. Ha a melegek megverték volna azt a társukat, akik felül papnak alul lánynak volt öltözve (kezében rózsaszín Bibliával)… Az lett volna a szerencsés atrocitás. ün személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha akarnak házasodhassanak össze nyugodtan. De emellé odacsapni jognak azt, hogy a 4 éves üvikét Ádám&Béla nevelhesse meghitt modern családi környezetben – na az kiveri a biztosítékot… Az szdsz ifjúsági tagozatának a „vicces” szövege a felvonulás idején ez volt: „anyu, apu van egy jó hírem. Mégis lehet unokád”. Véletlenül sem hergeltek senkit a melegek ellen, mert õk csupán jó szándékból a melegek jogaiért álltak ki, igaz ? (csak ránk ne szakadjon a tetõ).
Szerintem egyébként ez a kérdésem is nagyon helyén való és erõsen kapcsolódik a Gárdához:
”Most azok nevezik magukat demokratának és liberálisnak, akik a megvakult embereken és az összevert fideszesen poénkodtak ?”
Tavaly elkergették az 1956-os kossuth téri halálos áldozatok külföldre szakadt rokonait, akik meg akartak emlékezni legyilkolt hozzátartozóikról (miközben a minket 56-ban cserbenhagyott, vagy az akkor éppen ellenséges országok vezetõi megemlékezhettek) … Aztán ott van a dec.05-ös megbundázott népszavazás… Szerinted ezt k*ssban és mosolyogva kellene eltûrni az embereknek ?
Most meg a legjelentõsebb erdélyi civil szervezetek árulásnak bélyegezték a Kóka-Fletó állásfoglalást… Ezzel is a zsidóság békés mindennapjait segítik elõ nagymértékben a drága fletóék ??? Ez a Te érdeked is, hogy olajat öntsenek a tûzre ?
Mellesleg elfogultsággal nem vádolható bal és jobb oldalon elismert emberek (is) kijelentették, hogy az szdsz-es programok valósulnak meg és nem az mszp ígéretei. A „szittyák” támogatottsága többszöröse az szdsz támogatottságánál.
Ha pár évvel visszapörgeted az idõt -> akkor láthatod, hogy azok az emberek voltak az aljas hazudozó rémhírkeltõ pesszimisták, akik azt mondták, hogy szabadesésben van a gazdaság… Most meg már a baloldal is elismeri.
Szaros gerle: van jaj.
tehát kapom a permabant ahogy a legtöbb baloldali blogon? sokszor a legelsõ kommentemet is válasz nélkül moderálják vagy pofátlanul átszerkesztik. Egszer még sied heil-t is illesztett a végére egy fejlett vitakultúrájú egyén, aztán okoskodott nekem emailben hogy mekkora bui köcsög vagyok mert bemószeroltam a blogszolgáltató pártitkár elvtársnál és lekapták a színvonalas, havonta frissülõ blogját.
Kedves Gerle, nem vagyunk “baloldali blog”, de nem kívánatos ez a stílus, amit te képviselsz. Ha kíváncsiak vagyunk a véleményedre, a jövõben majd meglátogatjuk a (szaros) blogodat. Köszönjük.
Ezt írja a blogján ez a lény, akivel kedélyesen társalogtok. (Normális demokráciában már a sitten lenne a helye!) A kép hozzá: hullahegyek valamelyik koncentrációs tábor tömegsírjában, a felszabaduláskor. (Nincs hozzá türelmem, hogy ide másoljam: nézzétek meg a http://gerlefeszek.blog.hu/ -n.
Shadai, ez belefér a judapest profiljába? Mert akkor én nem férek bele ezentúl.
”
Te is megnézted? Azt hittem csak én fogom..:)Írtam is oda egy kommentet.
De kimoderált asszem..
Nem “ellenõrizzük” a kommentezõk blogját minden esetben - erre nem jut idõnk - így az esetleges moderálálás sem történik ez alapján.
De én kérek elnézést a “Sz*Gerle” nevében is. Nyilvánvalóan pszichotikus a fickó.
Most láttam a múlt héten a Discoveryn (vagy a Natgeón?) egy mûsort az észak-koreai munkatáborokról.
A Gerle blogja elég gáz (gondolom Tomcat népszerûségét próbálja meglovagolni), de amit ide írt, az nálam nem verte ki a biztosítékot. Simán szóba lehetett volna állni vele. (Így csak neki adtok igazat, de pssszt.)
Rövidre fogom : -)
Csak három apróság.
1.
” Most meg a legjelentõsebb erdélyi civil szervezetek árulásnak bélyegezték a Kóka-Fletó állásfoglalást… Ezzel is a zsidóság békés mindennapjait segítik elõ nagymértékben a drága fletóék ??? ”
2.
http://img.index.hu/imgfrm/2/7/4/5/BIG_0003262745.jpg
ezek szerintetek csak viccelnek ?
3.
A „barikád” mind két oldalán lesznek jó emberek, akik ezt képtelenek felfogni azok ideológiák által formált droidok csupán.
Torp,
ürdekes, amit felvetsz. Az, hogy valaki foglalkozzon avval, hogy MIüRT gyûlölik. ün személy szerint megelégszem avval, hogy tudom, hogy gyûlölnek (bármilyen esetben, nem csak ebben). Tehát én maradok az okozatnál, mert nem az ok az igazi probléma, hanem az okról az okozatra való lépés. Maga a gyûlölet a probléma!
Egész egyszerûen azért, mert az ok részben lehet igaz (nemzeti identitás válsága, gazdasági válság, politikai megaláztatás), amit én is sokszor magaménak érzek. De a következtetés, márminthogy összeesküvés elméletek levonása, gyurcsánytakarodj, zsidókhaza, cigánybûnözés, hazaárulózás, mittomén, az nem igaz, téves, hamis, sehova se vezetõ út.
Nem tehetsz felelõsse másokat egy agressziv csoport ökörségéért, csakis magát a csoportot. Nem fog meghatni, ha tudom, miért viselnek a szegediek nyilas karszalagot.
Európa elsõ zsidótörvénye 1920ban, a Numerus Clausus egy nemzeti válságra született válaszul. De ki nem szarja le, hogy miért született? Az elsõ, kisebbségeket megalázó törvény volt, az elsõ lépés a Holocaust felé. A zsidóság bármit tett a szabadságharcban, az elsõ világháborúban a hazájáért, ez nem hatotta meg a magyar közigazgatást, Horthyt, Telekit, senkit. Akárhány zsidó fog belépni a Gárdába, nem érdeke a zsidóságnak, hogy a zsidózók mellé álljon.
Nem riogatni akarok, csak a felesleges erõlködéstõl akarlak megmenteni, Torp! Rossz helyen keresed a felelõsöket.
Két gárdista megy az erdõben. Szembejön velük két zsidó. Az egyik gárdista odafordul a másikhoz: - Te, ne verjük meg õket? Mire a másik: - Jó. De mi van, ha õk vernek meg minket? Mire az egyik: - Minket? De hát miért???
Akik félnek balosok határolódjanak el Feriéktõl és üljenek le tárgyalni a rendszert leváltani szándékozó erõkkel -irja torp barátunk. egy apróságra hadd hívjam fel a figyelmét- ezt a rendszert a magyar nép - mégegyszer : a MAGYAR nép választotta meg demokratikus úton 2006-ban. világos? tehát a rendszert leváltani akarók leváltják egyben a MAGYAR nép egyik felét is?
és persze légy büszke magyar - miért is ne? és védd az erdélyiek jogait (bár ha következetes vagy ott-helyben kellene építened az autonómiát stb) - de lehetne mindezt nem másokkal szemben? valakikhez képest? hanem csak úgy önmagában nem le hazaárulózva mindenkit-aki esetleg másképp gondolkodik?
T. Psymon !
ün az ok miatt nem mentem fel az okozatot! Azt mondom az okozat ellen minden harc esztelen (nem lehet megszüntetni az okozatot csak felerõsíteni!), mert az ok-ot kellene megszüntetni…
” Egész egyszerûen azért, mert az ok részben lehet igaz (nemzeti identitás válsága, gazdasági válság, politikai megaláztatás), amit én is sokszor magaménak érzek.”
A normális józan gondolkodású embereket szembe fordítják egymással - engem ez enyhén szólva nem tölt el bizakodással.
Nem szokásom lehazaárulózni azt, aki mondjuk más zenét hallgat mint én. De tudom-látom-hallom hogy történnek hazaárulások. Megtorpedózni az autonómia törekvéseket az az. Dec.05-ös népszavazással kapcsolatban is ismerem a magyarázatokat, de ettõl még hazaárulás a szó legsúlyosabb értelmében ! Beszélgess el idõs határon túliakkal, akik a sovinisztákkal szemben tûrtek és tartották magukat, õrizték magyarságukat hosszú évtizedeken keresztül - majdnem belehaltak a megaláztatásba.. Tudod hány fital mondja, hogy õ nem magyar és nem is szlovák, hanem felvidéki ; hogy nem szerb nem magyar, hanem vajdasági ? Az elmúlt ezer évben nem hiszem, hogy annyit mondták volna Székelyföldön, “mi nem magyarok vagyunk hanem székelyek” , mint most… Gyurcsány rasszizmusból és megvetésbõl mondta, hogy “k*rva ország, k*rva magyarok” . ürted ?
Egészségügyi reform: rákos betegeket nem tudtak ellátni, mert nem volt rá pénz ! STB-STB. Olyan intézkedéseket is hoznak, amik nem a spórolást szolgálják, hanem ráfizetéses intézkedések, de a ROMBOLÁS-ra jók csak. Egyetlen egy dologra nincs volumen-korlát, találd ki mire nincs! Abortuszra !!! Sok milliós berendezéseket TILOS egy nap a megengedetnél többször használni. Az a spórolás, hogy a b*szott drága berendezéseket csak 10%-osan használják ki logi-kuss.
Az országban ugye az volt az egyik legsürgetõbb intézkedés, amit a liberalizmus jegyében meg kellett hozni, hogy a 18. életévüket betöltött csajok sterilizálhassák magukat szülõi beleegyezés nélkül (30-40 éves korukra többen is megbánják majd) - mind ezt egy olyan országban ahol a demográfiai válság fokozódik. Azok a libsik, akik kinevették a megvakult embereket, akik kigúnyolták az összevert fideszest, akik kitüntették azt az embert, akinek a zsidóverések is köszönhetõek. A szemükben Ti csak elkönyvelhetõ veszteségek vagytok, ha úgy alakul feláldozhatóak - a történelemben vannak erre példák mellesleg… Kemény dolgokat írok, de azért lehet ezt nem ártana átgondolni. A Gárdát nem fogják betiltani, mert nekik jó, ha mindenki fél! Már nem azért de Nektek kellene ráb*szni egy hatalmasat az asztalra, hogy azzal rémisztgetnek haláltábort megjárt embereket, hogy újra elvihetik õket. Miért nem hagyják ezeket az embereket, hogy békében félelem nélkül éljenek ? Politikai haszonszerzésbõl feláldozzák a lelki nyugalmukat. Tudod ,hogy a radikálisok eltörnék azoknak a kezét, akik idõs bácsikákat és nénikéket terrorizálnának ?!!!!
ün a radikális lázadó szélsõközéphez tartozom : -). Kaptam már sokféle jelzõt: hol antiszemita vagyok hol zsidóbérenc; hol fasiszta hol kommunista. Engem senki sem szeret :-DDD
A MAGYAR ORVOSI KAMARA (MOK) úgy került be a TV-be, hogy egy homofób doki írt egy cikket. De nem sokkal elõtte volt egy érdekes felhívásuk - lényegében az alkotmányos rend megdöntésére vagy legalábbis törvénysértésre tettek felhívást. Ennek bezzeg nem volt hírértéke !
Szóval amiket mondok azt mellesleg az orvosok, profok és úgy általában az egészségügyben dolgozók is úgy látják mint én.
***** A MOK felszólítja az embereket, közösen állítsák meg az ámokfutást. Azért mert a folyamatok elõre láthatóan a pusztulás felé vezetnek *****
A magyarországi szellemi elit az, aki nem segít a vaknak átmenni a zebrán. Asszisztál ahhoz, hogy egy gerinc mûtétre három évet keljen várni. Ezer dolgot tudnék még írni, de megkíméllek ; -) . Tudod én úgy vagyok vele, hogyha már emberek halnak meg, és emberek életét kockáztatják, ha idõs embereket sz*rrá vernek; ha fiatal lányokat megaláznak (pucérra vetkõztették õket, stb). STB.-STB.STB, akkor lázadjon ez a nép és ha kell harcoljon. Csak tudod ezt nem csak én gondolom így, vannak akik már a fegyveres összetûzésre készülnek. Egyébként tavaly azt tudod, hogy hajszálon múlt csak hogy éles fegyverrel lõjenek a tüntetõkre ? Tavaly majdnem kirobbant egy fegyveres konfliktus. Szóval én sem véletlenül aggódok…
eszterle!
Jó dolog az a demokrácia úgy bíz. A több, mint félmillió legyilkolt iraki tudna errõl mesélni, és a rokonaik is olyan korlátoltak képzeld, hogy nem tudnak örülni a “béketartó erõknek”… (Azt meg sem kockáztatom számításba venni, hogy esetleg pár ezer éves “útmutatás” szerint történtek az események Irakban.)
eszterle azt tudod-e ,hogy a magyar az egy nemzet, több néppel/népcsoporttal (képzeld én a zsidókat és romákat is oda számítom). Ráadásul 15 milliós és NEM csak 10 milliós. Azok akik dec.05 -én egzisztenciális okokból vagy bármilyen okból a NEM-re voksoltak, azok árulást követtek el, akár tudatosan, akár tévedésbõl vagy megtévesztésbõl. Az eredményt pedig csúnyán elcsalták, ezért is lehet kiírni új népszavazást…
Tudod én szeretném, ha úgy építhetnék az autonómiát, hogy a mostoha-anyaországból ne torpedózzanak ellene. Mi az, hogy mazsopos csóka Bukarestben arról beszélt a románoknak, hogy az autonómia veszélyeztetheti a nagy román egységet ? Mintha szükség lenne arra, hogy a román sovinizmust erõsítsék az idézõjeles magyar politikusok. Mi ez ,ha nem árulás aranybogaram ?
Ha Neked olyan kedves a demokrácia akkor élvezd! (gárdák, lövészegyletek, antiszemitizmus erõsödése, kuruc, stb)
A médiákból néha lefelejtenek ezt azt, pl.: tavaly külföldi embereket is elvertek úgy, hogy az útlevelüket mutatták, hogy õk csak turisták; az utcai harcoknál roma és bõrfejû egymás mellett harcolt; a barikádhoz dán és francia fiatal is beállt a magyarok közé - ugyanis agresszíven rájuk támadtak…
Mindegy nem akarok senkit (tovább) idegesíteni, legyetek jók ; -)
http://szelsokozep.freeblog.hu/archives/2007/07/30/Nyilt_level_nemzetiszocialista_baratainknak/
ürdemes elolvasni (nem én írtam - már csak ezért is):
Addig örüljetek, amíg valaki elõ nem kotorja nagyanyáitok iratait, és úgy nem jártok, mint Imrédy Béla, miniszterelnök, tudjátok, aki az elsõ zsidótörvényt is benyújtotta, aztán azért kellett lemonda, mert Bethlenék kiderítették, hogy õ is zsidó. Egy olyan országban vagytok Ti antiszemiták, ahol zsidó hozta a zsidótörvényeket! (A másodikat is õ készítette elõ, csak már nem az õ miniszterelnöksége alatt szavazták meg, mert kiderült, hogy rá is vonatkozik.)
(…)
Hát azon elgondolkodtatok-e már, hogy miért gyûlölitek a zsidókat? Azért, mert bolsevista gazemberek, vagy azért, mert rablókapitalista karvalytõkések? Azért, mert ultranacionalista-cionisták, vagy azért, mert hazátlan kozmopoliták? Azért, mert irritálóan költekeznek, vagy azért, mert fukarkodnak és felhalmoznak? Azért, mert mindenhova odafurakodnak, vagy azért, mert a háttérben bújkálnak, és onnan irányítanak? Azért, mert Isten kiválasztott népének tartják magukat, vagy azért, mert ateista disznók, akik tagadják Isten létezését? Tökmindegy, ugye? Bármelyik érv megteszi, amelyik épp szembejön. Valójában egyszerûen arról van szó, hogy utáljátok a fejüket, igaz-e? Semmi vész, jogotok van hozzá, csak vállaljátok fel! Vagy ha nem vagytok képesek rá, mert mégis csak akartok magatoknak valamiféle szellemi felhatalmazást a gyûlölködéshez, nos, akkor válasszatok a fenti ellentétpárokból egyet-egyet, és legyen az az ideológia, de akkor a másikat nehogy meghalljuk még egyszer, baszki, mert az mégse járja, hogy páros napokon kurva cionisták, páratlan napokon meg mocskos kozmopoliták…stb. Aztán majd ha úgy hozza, szívesen végignézzük, ahogy a komcsizsidó-gyûlölõ nácik törött sörösüvegekkel a kezükben összecsapnak a tõkészsidó-gyûlölõ skinheadekkel, akik baseballütõikkel készülnek elsimítani ezt a kis ideológiai ellentétet.
Amíg fehér bõrû és galléros hetero bûnözõk szétlopják a hazátokat, addig Ti a cigányokra, a buzikra meg a fekákra acsarkodtok. Gratulálunk! Higgyétek el, a politikai-gazdasági bûnszövetkezet cseppet se bánja az indulataitokat. Az egyik gengszterfõnöknek így is a stabil szavazói vagytok, pusztán csak, mert annyira gyûlölitek a másikat, az a másik meg tök jól riogatja veletek a saját szavazóit, akik bár undorodnak tõle, tõletek, meg a haverjaitoktól viszont félnek, ezért, ha nehezen is, de elmennek rá szavazni. A fekák eközben minenképp éhen halnak Bangladesben, meg rappelnek a Harlemben, a buzik a prosztatájukat kényeztetik, a cigányok vályogot vetnek, segélyért állnak sorba…(illeszd hozzá a magad sztereotipiáit!) Ahogy tették mindig is. Szerintetek ezek a fontos dolgok. Mert nektek ez fáj. Tudjátok miért? Mert az identitásotokat abból merítitek, hogy õk fekák, cigányok, buzik, Ti meg nem vagytok azok. Ti fehérek és heterok vagytok. Bravo! Jópárunknak összejött ez még. Pedig meríthetnétek az identitásotokat máshonnan is.
EBB?L KIEMELVE:
Higgyétek el, a politikai-gazdasági bûnszövetkezet cseppet se bánja az indulataitokat. Az egyik gengszterfõnöknek így is a stabil szavazói vagytok, pusztán csak, mert annyira gyûlölitek a másikat, az a másik meg tök jól riogatja veletek a saját szavazóit, akik bár undorodnak tõle, tõletek, meg a haverjaitoktól viszont félnek, ezért, ha nehezen is, de elmennek rá szavazni.
Gondolom itt is van sok emebrke aki fogcsikorgatva szokott elmenni szavazni….
Off:
Gyurcsány nem mondta, hogy “k* magyarok”, csak azt, hogy “k* ország”. Nem rasszizmusból mondta, szerintem ez egyértelmû, ha elolvastad a beszédet. Dühbõl mondta többek között azért, mert ebben az országban minden haversági alapon mûködik, nem szakértelmin (beleérve a saját pártját is!!), és ez neki nem tetszik. Ezzel teljesen egyet tudok érteni. A hangnemmel nem, de gondoljatok bele… “nyomdafestéket nem tûrõ” jelzõket használt többek között pl. a saját írásaira is, nem csak az országra. Egyértelmûen indulatból. Ti még sose voltatok úgy, hogy bepöccentek és akkor minden a “*** *** ***!!!!”? Ezt nem hiszem el.
Tényleg olvassa el mindenki a beszédet szépen lassan alaposan. Szerintem ezt az MSZP-ben is nagyon kevesen tették meg :[[[
Torp,
Az lehet, hogy a Gyurcsány rémisztgetéssel állitja maga mellé a zsidókat. De az biztos, hogy Te is rémisztgetéssel akarod az olvasóidat magad mellé állitani. Az is lehet, hogy szoclibek gyûlöletet keltenek, de az is biztos, hogy te meg gyûlöletet keltesz ellenük.
Hiszen téged sem érdekel, MIüRT teszi a kormány, amit tesz! Le akarod söpörni õket az asztalról.
Ne haragudj, de az, amilyen léptékben gondolkozol, eszembe juttatja Don Quijote szélmalomharcát.
Ez a legjobb! A jobbosokból nagyon kikivánkozik: nem elég a Magyar Gárda, most még a Lánchíd Rádió szerkesztõinek is eldurrant az agyuk:
http://index.hu/politika/belfold/szet170/
Psymon:
Gondolod, hogy rémisztgetni vagy ijesztgetni akarom az embereket ?
Gondolom elsõsorban ezt az éles lõszerre írtad.
Akitõl hallottam errõl: tömegoszlató és mtv-t védõ rendõrtõl ; rendõr ismerõsöktõl ; és más forrásból is megerõsítették (xy rebiszes ismerõse). Nagyon is téma volt közöttük az éles fegyver; nem hivatalosan elkezdték felkészíteni õket, hogy jöhet a tûzparancs.
MTV-ostrom után a szerdai napon a média azt harsogta “jogos lenne a fegyverhasználat” (PERSZE lehet gumilövedékre gondoltak)…
Az igazságok kimondása is lehet gyûlöletkeltõ… igazad van.
Minél mélyebben kutat az ember, annál durvább dolgokra lesz figyelmes. Anno lövésem sem volt, hogy honnan van az mszp-szdsz-nek ez az erõs média támogatottsága. Már tudom.
De a mai napig nem értem azt, hogy pontosan milyen beidegzõdéseknek és olvasmányoknak köszönhetõ az, hogy hazaárulók pártját fogják sokan. ?gy védelmezik õket egyesek (olyan kettõsmércével szemlélik a bal és jobboldalt) , hogy magukat is meggyõzik. Ez tudatos, féltudatos ? Itt többrõl van szó, mint a haláltáborokról és a Dunába lövetésekrõl. Nem értek sok mindent, néha mintha emberekbõl hiányozna a megértés legapróbb szikrája is. Eddig ezt a jobb oldalon annyira nem tapasztaltam, de már a jobbosoknál is ez megy. Nagyon megkeményedett a jobboldal és takarítást akarnak rendezni szerintem már több tízezren is . Ok-ot azt találnak bõségesen. Feri meg nem fogja vissza magát, neki imponál az, ha a CNN-en megint fõcímre kerülünk…
Politikai elõrejelzést adok: nagyon el fognak durvulni a dolgok. Remélem nem lesz igazam (mtv ostromának a napján reggel olyanokat mondtam, hogy “csoda hogy még nem lázonganak az emberek. ez a birka nép még ezt is lenyeli?” stb. másnap este a Fletó beszélt a tv-ben és hívtam is a cimbimet, hogy “nézed a Gyurcsányt. tuti ma is lesz valami”) néha sajnos ráérzek/ráhibázok dolgokra.
Azt mondod nem próbálom megérteni a kormányt. ürteni vélek dolgokat és elég sötéten fest a forgatókönyvük. Egymillió betelepítendõ ember ! Olyan ironikus lenne a világ, hogy az az egymillió ember gyakorlatilag idemenekülök lennének, akik egy olyan nemzet elõl menekülnek, akik a magyarokat testvérnépnek tartják ? Amit írok az hideg / langyos / meleg ?
Nekem az az érzésem, h az emberek többsége aszerint sodródik bizonyos irányzatok felé, h az adott közegben mit lát, hall, tapasztal. Na mármost egy átlag magyar zsidóban (direkt leszûkítem csak zsékre a kérdést, elvégre itt, itthon vagyunk) ellenérzést vált ki, ha egy párt, egy politikus, és bizonyos szimpatizánsaik mindig csak azt hangoztatják, h a Magyar[ság] über alles (direkt írtam nagy kezdõbetûvel, mert ez a mániájuk). ünkontroll híján a többség annyira belemelegszik az állandó magyarnak levésbe, h abból egyenesen következik, h egy deformált világkép keletkezik bennük, mely arra épül, h aki nem 0-24 órás „Magyar”, az nem magyar, ergo áruló.
Na, de a lényegre visszatérve. Magyarországon évszázados hagyománya van a jobboldali, populista antiszemitizmusnak, ezt a hülye is tudja. A szalonképesebbek csak globális kapitalistáknak, a szabad-, ill. véresszájúbbak kaftános veszedelemnek becézgetik a nemzetközi zsidóságot, és ezáltal a magyar zsidókat is akarva-akaratlanul kollektívan megbélyegzik.
Egy szubjektív véleményt engedj még meg nekem. Az a zsidó, akit a rendõrök vertek meg tavaly õsszel, v idén márciusban, mert a csürhével együtt tombolt, azt ugyanúgy nem tudom sajnálni, mint azt az x számú nem zsidót, akiket jogosan (!) püfföltek el a zsaruk. üs tudod mit? ün, ha azok között a rendõrök közt lettem volna, akik anno az mtv székháznál beszorultak egy sarokba, az iq harcos magyar “forradalmárok” ostromának köszönhetõen, gondolkodás nélkül - egy adrenalinmérgezéses pánikroham következtében - beleeresztettem volna a nálam lévõ összes tárat azokba a vad, betondarabokkal hajigáló, husánggal csapkodó állatokba. üs nem azért, mert “mélymagyar”, hanem azért, mert túlerõben támad, mellesleg bûncselekményt követ el… Az egy kilõtt szem ennyi balhé után, nagyon, de nagyon jó mérleg, hidd el nekem. Bár nem vagyok egy rendõrség fan, de szvsz becsülendõ, h így vissza tudták fogni magukat efféle szituációkban. Ha azzal kontráznál, h na, de megvertek még számtalan magyar honpolgárt, akik tüntetni mentek, az hidegen hagy. Az elsõ balhé után, még egy igen szerény szellemi képességekkel rendelkezõ focihuligán is dekódolhatta azt, h ha kimegy az utcára hepciáskodni, akkor lehet, h pofán b*sszák. Aki hülye és provokál, verjék el Batz papuccsal! Ámen.
‘ehje ‘aser ‘ehje
kedves torp- nemzettársam stb a nagy magyar ugaron… nem nyitnék most vitát a demokrácia értékeiröl /értektelenségeiröl- de halkan megjegyezném- akinek egy kicsi fogalma is volt puha/kemény diktaturáról (nekem mégh gyerekként- de volt) az pontosan tudja mit jelent- minden baklövésével együtt a demokrácia.
viszont - mint churchill óta tudjuk - leginkább a házasságra emlékeztet- és mivel minden párocska házassága a párra szabott úgy minden demokrácia olan amilyen az ország amelyben müködik (természetesen -mint a házasságnak- a demokráciának is megvannak az alapköveteölményei ami nélkül nem az ami- pl: eröszakszervek szétválasztása (montesquieu) stb-stb)de baromira nem tennék egyenlöségjelet az amerikai dem. ill. a magyar közé.
azt még mindig nem tudom mitöl hazaáruló egy hazaáruló és az általad használt nemzetfogalom sem teljesen tiszta - pontosan mitöl is magyar a magyar nemzet és mitöl nemzet a magyar nemzet ? hm?
és piciny szösszeneted ugyan nagyon izgi- de pontosan visszaadja a legnagyobb problémát kicsiny hazánkban - a párbeszédre való teljes képtelenséget (monológok egymás mellett annál inkább). nos ennek jegyében irtam ide (egyenlöre) igen szelid hozzászólásom.
T. ehje_aser_ehje,
ün szeretem, ha valaki nyíltan beszél és nem löki a sódert. Remélem Téged sem zavar.
A rendõri jelentésekbõl egyébként olyan szörnyûségeket is megtudhatunk, hogy a magyarországi idõs korosztály hihetetlen módon agresszív. Képzeld el 60-70 éves nénikék egymagukban képesek voltak rátámadni 4-5 símaszkos azonosíthatatlan rendõr(?)re. Azért ez nem piskóta! Judapesten - el vagyok ragadtatva, hogy itt ilyet is le lehet írni ;-) - járva-kelve Te is szoktál parázni, hogy be ne találjon valami agresszív nyugdíjas ?? :-P
“Az a zsidó, akit a rendõrök vertek meg tavaly õsszel, v idén márciusban, mert a csürhével együtt tombolt, azt ugyanúgy nem tudom sajnálni, mint azt az x számú nem zsidót, akiket jogosan (!) püfföltek el a zsaruk.” - úgy van! Mi a f*szt ment ki (békésen) megemlékezni a hülyéje 1956-ra ? Az a marha nem olvasta az mszp-s hegyi gyulát ? B*sztál már ilyet az a zsé nem is tudja, hogy 56-ban ellenforradalom volt. A XXI. században, vágod ? Na de mit is mondod a maszopos hegyi gyula ? Szerinte 2006-ban ugyanaz a fasiszta antiszemita csürhe volt az utcán, aki 1956-ban is az utcákra vonult. Helyben is vagyunk. Vannak akik a komcsi zászlót libsi zászlóra cserélték és azt lobogtatják böszmén.
Ha Te 1956 utáni években védted volna az egyenlõség magasztos eszméjét, akkor jól letépkedted volna a (többnyire talán hittársaiddal?) a szemét reakciós fasiszták körmeit, hogy példát statuálj ?
torp,
Keményen és fáradhatatlanul lovagolsz a témán. Nincs kedvem folytatni egy ehhez hasonló, végeláthatatlan csatározást. Ettõl függetlenül hirdesd tovább az igét, de lehetõleg vedd azt is figyelembe, h ez a blog nem nyújt ideális táptalajt az általad elhintett gondolat(i) magvaknak.
‘e’a'e
két magyar gárdista megy az erdõben. szembe jön két zsidó.
- te, nem verjük meg õket?
- és mi van, ha õk vernek meg minket?
- minket, miért?
longman, ez épp volt - olvass feljebb! :D
tegnap olvastam a kommenteket utoljára, ma kicsit osszefolynak a betûk a monitoron /mi lesz holnap?;)/
nem volt tördelve, nem vettem észre
bocsesz
komolyan olyan rémisztõ és elkeserítõ ez az egész…
a berlini emlékmûs élményem jutott eszembe: hogy a szélén bokáig-térdig érnek csak a tömbök és egyik pillanatról a másikra nõnek feléd, ha elkezdesz bóklászni. észre sem veszed, melyik volt az a pillanat.
http://eng.archinform.net/projekte/12057.htm
nem szabad nem tiltalkozni ez ellen.
Update - kijött a Medián felmérése a témáról.
Ami kicsit más színben láttatja velem most a helyzetet. De még elõtte elmondom: én eddig a Jobbik-MIüP 2002-es és 2006-os teljesítményébõl, valamint a korábbi fasiszta csoportocskák (Vér és Becsület, Bácsfi Diánna, Szabó Albert, Magyar ürdek Pártja etc.) életképtelenségébõl indultam ki. Ezek alapján a MG is egy marginális csoportosulásnak látszott, ami kimúlásra van ítélve.
A Medián felmérésébõl viszont az tûnik ki, hogy a MG elfogadottsága a fentieknél jóval magasabb. Ez, valamint az a tény, hogy az avatáson jelen volt a katolikus és református egyház, a Fidesz parlamenti képviselõje (Für Lajosról nem is beszélve) már azt mutatja, hogy talán mégis egy jelentõs dolgokról van szó.
Néhány szám (Medián):
- 9% szerint az államnak kifejezetten támogatni kéne a Magyar Gárdát
- a 40 évnél fiatalabbak közül csaknem minden negyedik (!) válaszadó rokonszenvez a Magyar Gárdával
- a Fidesz szavazók körében a MG “szimpátiaindexe” 28%
- a teljes népesség körében az MG “szimpátiaindexe” 13%
Hipotézis: ha a Magyar Gárda kihúzza botrányok nélkül 2010-ig (tehát addig tényleg hadisírokat gondoznak és parlagfüvet írtanak), akkor jelentõs parlementi erõként kerülhetnek be a magyar parlementbe. ?k lesznek a magyar Hezbollah.
(Teljes Median elemzés itt.)
shadai, tényleg, nem tervezed, h moderálási elvnek az önkifejezést úgy tartanád kordában, h vmi módon legyen tekintettel minden világmegváltó legalább arra, h miatta állandóan scrollozni kell? tudom, tudom, önmérséklet is volna, de ugye, már akinek és már amikor…
De igen és “torp”-tól el is búcsúzunk most már.
Ref: moderálási alapelvek (itt).
(no igen, akartam már mondani, hogy j-pride ide-oda, de ha néha az ember -bocs ezt most nem tudom máshogy megfogalmazni, de becsszó, nem elitizmus vezérel- ki/lemegy a nép, az i.tenadta közé (javaslatom: kórházak, várótermek, bkv, gyakorlatilag bármi, ami nem zsidó és/vagy középosztály/yuppie bázis) akkor már nem is annyira meglepõ ez a medián adatsor. szóval, ideális pre-weimar szituban ülünk, az a helyzet.)
sdw, az itt kirajzolódó kontextusban ez sajnos már Weimar. … hamarosan jöhet a tömegek “végre!” sóhajától kísérve egy törpe napóleon (zseb-hitler, mini-pinochet, stb.) “rendet csinálni”.
o.v.-ék egyszerre elitista és bolsevik kemény magja egyik lehetséges forgatókönyvként erre (is) gyúr.
Most se értem, miért kellett torpöt kimoderálni (meg Gerlét se), itteni munkásságuk alapján szerintem nem szolgáltak rá.
Viszont.
Egy évig külföldön voltam, és 2 dolog lepett meg nagyon, amikor hazaértem…
1. (majdnem) mindenki fehér
2. nagyon sok a skinhead
1.:
Norvégiában is és Ausztriában is rengeteg bevándorló volt, ráadásul Norvégiában a mi (norvég szemmel olcsó és lepusztult, magyar szemmel méregdrága de extra) koleszunkban szinte csak külföldiek voltak, fõleg Afrikából (nagyon sokféle helyrõl, de fõleg a volt francia gyarmatokról), Kínából és Kelet-Európából. A norvégok inkább a drágább helyekre ill. albérletbe mentek. Ausztriában muszlimok voltak sokan, fejkendõvel-mindennel (igaz nem a koleszban, mert az egy zsidó fõiskoláé volt :D - nem oda jártam, de sikerült ott helyet kapnom, ami nagyon jó volt, napi 3x kóser kaja a menzán, mindenféle hús, mindenféle tejtermék, wow.).
üs akkor hazajöttem és egy-két hétig tök fura volt, hogy itt mindenki fehér, és senki se hord fejkendõt, és így tovább. üs arra gondoltam, hogy milyen röhejes, hogy itt nyomulnak a skinheadek, amikor itt gyak. nincs ki ellen nyomulni. Ez annak fényében még viccesebb, hogy Pesten olyan környéken lakom, “ahová fehér ember be nem teszi a lábát” - ahogy azt a “kedves” ismerõsök közölték drága családtagjaimmal, mielõtt odaköltöztem (cifrábbakat is mondtak, a “mocskos cigányok” és “büdös zsidók” fordultak elõ leginkább - vidéken valahogy a POLGÁR nem feltételezi a másik POLGÁRról, hogy esetleg netántán valamelyik ilyen csoportba tartozik). De nekem mindenki egyformán unalmas fehérembernek tûnt, amikor visszajöttem :D
2.:
Ausztriában összesen 2 db skinheadet láttam, Norvégiában egyet se, sõt ott engem néztek skinheadnek, mihelyt elkezdett hidegre váltani az idõ és fölvettem a fekete bõrkabátomat. (Ami egyébiránt ideális viselet volt, nem is tudom, mit csináltam volna nélküle… De mint kiderült, ott ilyet állítólag csak a neonácik hordanak - legalábbis a helybéliek megesküdtek erre, de mivel nem láttam egy neonácit se, ezért nem tudom, tényleg igazuk volt-e, állítólag délen többen vannak -, úgyhogy adódtak furcsa helyzetek, fõleg hogy az egész városban egyetlen vallásosként én voltam a “díszzsidó”.)
De Magyarországon még ahhoz képest is sok volt a skinhead, amennyien voltak, amikor elmentem. (Persze a 2 ill. 0 fõhöz képest 5 is sok, de azért nem felejtkeztem el teljesen az itthoni körülményekrõl.) Ha az elmúlt évben folyamatosan itt lettem volna, akkor nem tûnik fel a lassú, de állandó változás; így, hogy egy ugrással történt, nagyon feltûnõ volt.
üs aki azt mondja, hogy nem kell félni: az utolsó vonattal utaztam már miután visszajöttem, Pestrõl Gyõrbe, és a jó hazafi testvérek nekiálltak szétverni a szerelvényt - arra föl, hogy a vonat “kilencven percen túl” késett, aminek én se örültem jobban, mint õk, de ha szétverik, akkor még annál is többet késik -, a rendõr testvér pedig az elsõ adandó alkalommal leszállt, nehogy már véletlenül intézkednie kelljen (persze lehet, hogy épp ott kellett leszállnia… de nem létezik, hogy ezt hagyni kell. ?k is látták, hogy a rendõr elfordul tõlük és elmegy. Mi ez, ha nem legitimáció?!).
Itt nem arról van szó, hogy nekünk mint zsidóknak vagy mint cigányoknak, melegeknek stb. félnünk kell, hanem mindenkinek problémája lesz, ha így haladunk… mert amíg ezek a fiúk azt látják, hogy az erõszak legitim megoldás a problémáikra, vagy legalábbis békén hagyja õket a társadalom vele, addig nem lesz jobb a helyzet. Nekimennek mindenkinek, aki az utukban áll. üs a békés jobboldaliaknak is neki fognak menni, mert az õ szemszögükbõl azok az igazi árulók. Orbánt már most is utálják. Olvassatok kurucinfót ;]
Azért kellett moderálni:
- mert offtopic volt
- mert nem akarom, hogy a JP egy kattintásra legyen auushwitzi tömegsírokon “poénkodó” oldalaktól
- mert nem akarok látogatottságot növelni ilyen oldalaknak
- mert - a moderálási elveinkkel összhagban - nem kívánom a JP-t “antiszemita-zsidó eszmecsere” fórumává tenni.
- mert nem akarom, hogy provokátorok itt éljék ki magukat
http://www.judapest.org/?page_id=340
Megemelem a kalapom, Shadai. (Pre-)Weimarban ezt kellett tenned.
?gy hallottam, hogy igen jó lett ez a kalap! :)