
Nagyon megijedtem tegnap mikor az újságosnál legalább 20 féle karácsonyi receptmagazint pillantottam meg. Hol van még karácsony, és már készülni kell a vacsorával? Akkor én nagyon elmaradtam a Chanukkai elõkészületekkel, ugyanis idén december elejére esik.
?gyhogy addig jöjjön hetente egy-egy recept, nehogy valaki csak fánkot tudjon sütni a vendégeknek! Persze lesz fánk is, mert hallottam egy nagyon különleges receptet, és nem tarthatom meg magamnak. Az ünneprõl, és annak gasztronómiai szokásairól majd késõbb írnék, de a lényeg, hogy ilyenkor sok olajban sült étel, illetve, tejterméket, sajtot eszünk.
Ez a Jeruzsálemi Túrótorta méltó versenytársa a New Yorkinak, eddig még mindenki imádta.
Hozzávalók a „tésztához”:
1 bögre kuszkusz
2 tojás
5 dkg vaj
1 ek méz
1 csipet só
Forró víz
A kuszkuszt leöntöttem a forró vízzel, sóztam, hozzákevertem a mézet, és a vajat, majd 20 percig lefedve pihentettem. Mikor megpuhult, hozzákevertem a tojásokat.
Hozzávalók a túrókrémhez:
50 dkg tehéntúró áttörve
1 doboz Philadelphia sajtkrém
2 tojás
1 nagy narancs héja
3 ek méz
A krémet összekevertem, majd egy tortaforma aljára sütõpapírt fektettem. Erre simítottam a kuszkusz felét, majd a túrókrémet. A tetejére a maradék kuszkuszt tettem. 200C-ra elõmelegített sütõben 40 perc alatt sütöttem meg. Mikor kihûlt a tetejét megszórtam dióval, és a narancs levébõl, illetve mézbõl kevert szirupot öntöttem a felszeletelt tortára. Maga a torta egyáltalán nem édes, mindenképpen kell hozzá a szirup, de így az édességét már mindenki maga szabályozhatja.





Nyálcsorog.
Ezt is kipróbáljuk majd!
A fánkot akarom!
Egy hétig várnod kell :-)
de kuszkuszbol?
ez igy fiurecept. nem lehetne neki rendes tesztat?
Nem lehetne. Ettõl jeruzsálemi. Naaaaa!
Mitõl fiú?
A New Yorki is keksz alappal készül, nem rendes tésztával.
biztos lehet tejbregízzel is, nem?
Szia druszám:
Tejbegrízzel?:)
Nemhiába, mi dorkák sütés ügyben szörnyû kreatívak vagyunk:D
Dorka
Nyam!
Ez egy virtuális étkezde.
charlie,
nagyon OFF,
bocs, nem futottam el, csak lezárták a másik topikot. Eccer majd visszatérhetünk rá, de nem vagyok az ügynek szagértõje, bár talán itt más sem az :))
Melyik ügynek?
a kuszkusznak van az a mellékíze, amitõl sokan finnyálnak. (én nem).
azért gondoltam a tejbegrízt.
Igen, van egy kis mellékíze, valóban. Engem a mogyoróra emlékeztet, de pont ezt szeretem benne. De miért ne lehezne kipróbálni grízzel is? :)
nagyon szeretem a receptjeidet, és amint alkalmam nyílik, megfõzöm, megsütöm… ez a torta nagyon szimpatikus. Az izraeli torták, számomra éppen azért veszélyesek, mert nem túl édesek, és az ember könnyen túleszi magát. Ezt a tortát nem ismertem, de most, megcsinálom az ünnep elsõ napjára…
ün is.
December 4.-én vajon hány JP olvasónál fog ugyanez a túrótorta sülni? :)
Köszönöm lányok, annyira örülök!!! :-)
Sziasztok, egy kis segítségre lenne szükségem… T.i. én még életemben nem sütöttem semmit (na jó, egyszer egyet, félsiker), főzni se nagyon szoktam, de ezt a túrótortát mindenáron meg szeretném próbálni, ráadásul már beígértem a családnak, viszont.
Szóval: a kuszkuszra mennyi vizet kell önteni? és azt utána leöntöm róla, vagy rajta hagyom? (no igen, kuszkuszt se főztem még). Valamint: a narancs héjával mit kell csinálni? Simán összevágni, esetleg lereszelni, esetleg valami mást?
Előre is hálás köszönet!
Rajta hagyod, beissza, megduzzad, mint a rizs. Narancshéjat reszelni kell, de vigyázz, hogy csak a sárga részét reszeld, a fehérbe ne menj bele, mert attól keserű lesz.
Nagyon köszönöm!!! Nagyjából mennyi vizet öntsek rá?