Jewish blues

Kevesen vannak, akiknek elsőre a zsidóság ugrik be, ha azt mondom: blues. Sok minden más igen, de pont a zsidók úgy általában, hát, nem jellemző, sőt, a blues-történelemben nemigen tudok olyan kiemelkedő zsidó figurákról, mint a rock, a punk, vagy más műfajok esetében. A blues, ugye, nem Brooklynban született.

Nem is Chicagoban, persze, de ez most mellékes. Viszont ha előszedjük szinte bármelyik régebbi, nagy blues-előadó lemezeit (B. B. Kingtől John Lee Hookerig sokakat fel lehetne sorolni ebből a generációból), a dalok szerzőit nézegetve furcsaságokra fogunk bukkanni: meglepve fogjuk felfedezni a különösebbnél különösebb nevű társszerzőket.

Példának okáért Sam Ling, Joe Josea, esetleg Jules Taub (modernebb kiadásokon Jules Bihari, Julius Bihari). Hát, hogy is van ez? Méltatlanul elfeledett, gyaníthatóan kínai és zsidó blues-szerzők egész hadseregével állunk szemben, akikről eddig senki nem tudott? Igen is, meg nem is. Ezekről a szerzőkről ugyanis tényleg igen kevesen tudnak, nem véletlenül - valójában ugyanis nem szerzői a nevük alatt megjelent, szerzői jogi szempontból résztulajdonukban lévő daloknak.

Miről is van szó. A blues nagy generációjának sok-sok tagja volt közvetlenül vagy közvetve az eredetileg R&B-specialistaként indult Modern Records nevű lemezcég művésze: ők fedezték fel, futtatták be és menedzselték a legnagyobb tehetségeket, a zenészek visszaemlékezései szerint kedves, emberi módon.

A cég tulajdonosai pedig a Magyarországról kivándorolt Edward Bihari, és a szlovákiai Esther Taub fiai voltak: Lester Louis, Julius Jeremiah, Saul Samuel és Joseph Bihari. A család először az oklahomai Tulsában próbált szerencsét, de nem nagyon élvezték a dolgot (elnézést kérek minden oklahomai lokálpatriótától, de megértem őket). Ezért 1941-ben Los Angelesbe költöztek, és itt Julius zenegép-üzemeltetésbe és szervízbe fogott egy finoman fogalmazva nem túl nagy presztízsű kerületben.

Itt viszont nagy igény lett volna a blues-lemezekre és hasonlókra, csakhogy a finoman fogalmazva más célcsoportra szakosodott kiadók kínálatából elég nehézkesen lehetett feltölteni a készleteket. Ezért a testvérek megalapították a Modern Records kiadót, családi vállalkozásban. Jules a tehetségkutatásért és a felvételkészítésért felelt, Saul a gyártásért, Lester pedig a terjesztésért. Joe a vidéket járta Ike Turnerrel, új előadók után kutatva. Aztán a felfedezett tehetségek dalaira saját magukat is bejegyeztették, mint jogtulajdonosokat.

A cégből ma már csak Joseph van életben, három testvére halála után a felvételek és a kiadói jogok az újrakiadásokból élő Ace Recordshoz kerültek. Ennyi köze volt a magyar zsidóságnak a blues történetéhez.

28 bátor - “Jewish blues”


  1. 1 bonya

    Ez egy nagyszerű multimédiás informatív bejegyzés volt, számomra a JP-n eleddig feltűnt zene- és poszt-stílusok közül számomra a legkedvesebbikkel :)

  2. 2 bonya

    Vagymi :) Gratula, anyway.

  3. 3 tölgy

    Azért a cím és atartalom mintha eltérne :)
    De érdekes.
    Honnan lehet udni, hogy ők a zsidók? :))

    De még több bluest és jazzt az öregek kedvéért a JP-re!

  4. 4 Tallián Miklós

    Az a csali, hogy eltér a cím meg a tartalom. De ez csak olyan nyári lazításféle, majd jönnek megint a hip-hop rabbik. :)

  5. 5 RP

    Így van még több bluest!
    Ne csak az öregek kedvéért, vagy már öreg vagyok?

  6. 6 Lev

    Egy zsidó jazz topicot nem láttam még!!!! Fel vagyok háborodva a kortárs jazz legnagyobbjai zsidók!! Avishai Cohen, Amit Friedman stb. jut eszembe ki jön red sea jazz festre?

  7. 7 tölgy

    lev,
    tudsz oda fapadost?

  8. 8 drwho

    Lev, azért ez nem enyhe túlzás, hogy a legnagyobbjai dzsúzok. Afro és zsé közösség adja a jazz elitet, bármelyik oldalról is szemlélem. (a tévedés jogát azért fenntartom.)

  9. 9 RP

    Miklós, hogyan kerültél az infó birtokába?
    Felmentél a Modern Records oldalára, mert úgy gondoltad, hogy lesz ott valami jó kis téma? Mindenesetre köszi!

  10. 10 zvika

    szep tortenet, nehez ra buszkenek lenni h a mai napig lopjak a valodi szerzok penzet

  11. 11 Tallián Miklós

    Zvika - nem hinném, hogy erre büszkének kell lenni, nem is abban a szellemben írtam. Mindenesetre az ipari gyakorlat általában sem sokkal szimpatikusabb…

    RP - régesrég láttam egy B. B. King számnál, hogy (c) B. B. King - Jules Bihari, és nem értettem, és akkor utánanéztem. De akkor még JP sem volt, ez olyan régen volt. Aztán szunnyadt bennem az információ, egész mostanáig, mikor eszembe jutott, hogy hháhá, JP-poszt lesz belőle.

  12. 12 Lev

    drwho,

    igazad van tényleg a feketék is nagyon ott vannak és persze mindig is ott voltak a műfajban, de a hatás kedvéért kicsit túloztam…

    tölgy,

    én nem tudok róla, hogy lenne fapados is, de min. két repjegy kell egy telavivba aztán meg ha nem akarsz egy hosszú és fájdalmas buszúton részt venni akkor még egy eilatba.

  13. 13 RP

    Köszi!
    Most nézhetek át minden lemezt…

  14. 14 Lev

    kicsit off de szerintem zseniális:

  15. 15 alma

    Szerintem is,imádom.

  16. 16 tölgy

    lev,
    kösz, akkor mostanában nem sanszos :(

    Ez a D. Zamir nem rossz, némi világzenei beütések, bár ez sem blues. :)
    Azért egy kis gonoszság: az éneklést nem kéne erőltetniük, az instrumentális részek jobbak - persze, szerintem.
    A dobosnak meg küldök egy pólót, ha nem lenne szegénynek másik.

    A Zsidó Nyári Fesztiválra ilyet vagy hasonlót szerveznek?

  17. 17 Tallián Miklós

    Klezmermaratont szerveznek, plusz az összes többi koncert jelentős része szintén klezmer. Lesz még klezmer is, meg klezmer. Meg löttyeteg pop, klezmer, magyar világzene, klezmer, klasszikus és modern jiddis dalok, klezmer, Zerkovitz Béla, klezmer, klezmer klezmerrel, Müller Péter Sziámi, és spam. Izé. Klezmer.

  18. 18 shadai
  19. 19 drwho

    TM: haha

  20. 20 eszté

    Zsinyáf - szerintem ez a legjobb név, ami egyben a nyál- és nyafi-szintet is jelzi.
    (Gyeng. kedv.: zsidó nyári fesztivál.) Már írta valaki?

  21. 21 tölgy

    T.M
    én nem mertem írni eddig, de a klezmert én sem nagyon csípem. Bocs mindenkitől.
    És hát erősen csinált, kb. mint a jurtalakás :(

  22. 22 Lev

    ha már israeli jazz akkor ők a legjobbak szerintem: http://www.youtube.com/watch?v=5idVnKvorZo

    http://thirdworldlove.com/live/

  23. 23 kommunista keresztény

    nem israieliek de szerintem ez az igazi:

    http://www.youtube.com/watch?v=duOTEGOdVkE

  24. 24 Tallián Miklós

    @Tölgy:

    Eddig nem beszéltünk erről, de tisztázzuk itt a blogon egyszer és mindenkorra: KLEZMER SUCKS. 99% polka (umpa-umpa), német és dán turistáknak, valamint eltunyult, középkorú magyar zsidóknak, akik persze fogalom nélkül vannak a zsidó kultúráról vagy a jó ízlésrõl úgy általában.

    Mondta Shadai, 2 éve. Én egyébként ezeket a klezmer-feszteket a tschikosch - goulasch vonulatba tenném, nem a jurtalakós-neopogány-auralátós-sumérosba.

    (Egyébként nem vagyok jazz-expert, azért is erről az érdekesség-oldaláról írtam inkább. :) De a javaslatok jók, jöhetnek, jöjjenek.)

  25. 25 tölgy

    lev és KK,
    ezeket kéne BP-re hozni, mer’ a JP-n már itt vannak :)

    T.M,
    ez a klezmer olyan, mint az “István, a kerál”, igaz magyar pápistának szeretni kell(ene) :(

  26. 26 Tallián Miklós

    Vagy ha nem hozzuk ide őket, alapítunk saját supergroupot, haha. Who’s in? :)

  27. 27 tölgy

    Az én hangommal és instrumentális nem-tudásommal csak egy punk bandába férnék be. :(

  28. 28 drwho

    ez azthiszem ez ide illik, RIP Jerry Wexler:

    http://quart.hu/cikk.php?id=2772

Légy bátor!