Jom sisi

Ismét szervertámadás volt, de helyreállítottuk. Backuphatják.

Álláspontunk, röviden:

1. Tomcat egy álságos, számítóan hazug, ugyanakkor szánalmasan átlátszó interpretációt használ ürügyként izmozásához: szerinte „Petra” – és most már õ is – azért távozott jegy nélkül a Broadway jegyirodából, mert az egy „zsidó bolt” ahol „nem szolgálják ki a magyarokat” és õ polgárjogi harcosként tiltakozik ez ellen. (Az ügy értelmezési kereteirõl már írtunk itt: http://www.judapest.org/ego/#comment-25380)

2. Tomcat hétfõn nagy nyilvánosság elõtt beégette magát. Nyilvánvalóvá vált, hogy provokációján nem csak a külvilág, de olvasóinak túlnyomó többsége is átlát.

3. Most frusztráltan újragurít, de belátván, hogy hívei száma minimális, kénytelen új szereplõket behülyíteni kisded játékaihoz. Az egykori vicces provokátorból így marad csupán egy rossz vicc: a hazai szélsõjobb wannabe fõ-fõ-fõparancsnoka. Aki bedõlt neki, álljon szorosan mögé!

Ha a felsorolt szereplõk - Jobbik Magyarországért Mozgalom, Magyar Gárda, Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, Nemzeti Gárda, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Hunnia Mozgalom, Magyar ünvédelmi Mozgalom, Lelkiismeret ‘88, Szent Korona Rádió, Kuruc.info - belemennek a játékba, elfogadják Tomcat vezéri szerepét, annak több következménye van:

- üsszenõ, ami összetartozik. A résztvevõk nem pozõrködhetnek tovább az „én náci? jajdehogy” kétszínûségével.

- Nyilvánvalóvá válik a teljes magyar szélsõjobb mozgósító ereje. Baloldalon ezt szokás fölé-, jobboldalon pedig alulbecsülni. Mindkettõ hiba. Pénteken tehát kis kényszerszünet után megtarthatjuk Magyarország soron következõ náciszámlálását.

- Ennek járulékos következményeként végre elválhat a szar a májtól. Ebben külön segítséget jelenthet a beígért „számos közéleti személyiség”.

A kérdés továbbra is az, amire hétfõn elkezdett formálódni valami értelmes válasz végre: mi lesz a szélsõjobbon kívüli Magyarországgal? Tudunk-e, tudnak-e a közgondolkodásra érdemben befolyással bíró szereplõk látványosan elutasítani valamit, ami látványosan elutasítandó.

A maszkabálnak vége.

A JP álláspontja végül, menni/nem menni ügyben:

A kocka el van vetve. Sokan ki fognak menni tiltakozni a nácik ellen: mi is ott leszünk, mert azt azért nem hagyjuk, hogy leszalámizzanak minket. Flódniból nem lesz szalámi! Tiltakozni fogunk az ellen, hogy nyiltan fajgyûlölõ csoportok másokat származásuk, vallásuk miatt megalázzanak, megfélemlítsenek. Ezen a hétfõn már több százan megmutattuk, hogy eddig és ne tovább. Tomcat és társai csúnyán megbuktak, ám most pótvizsgát kérnek. Legyen! Itt is meg fognak bukni: de nem csak emberségbõl, hanem minden fronton. Ez nem a jegyrõl szól.

Kedves Bombagyár olvasók! Ne üljetek fel ennek a provokátornak, meg fog szivatni benneteket - csak a pólóüzlete érdekli és a szereplés, ezért csinálja az összes balhéját. Pár éve még Izrael-fan volt és elég “érdekes” nézeteket vallott pl. 1956-ról. Ennyit errõl. Gondolkodjatok srácok: úgy akartok tiltakozni a “nyilas” jelzõ ellen, hogy igazi nyilasokkal karöltve harcoltok az emberi jogainkért? Na neee.

Gyertek április 11-én, pénteken 16 órára a XIII. ker. Katona József és Hollán Ernõ utca sarkára (megközelítés a Wallenberg utca felõl), hogy együtt utasítsuk el az igazi droidokat! Ez egy néma, békés ellentüntetés lesz. Bármifajta agresszív esemény elhárítása a rendõrség feladata. Ilyen esetén ne is maradjatok a helyszínen. A civileknek nem erõszakkal kell megakadályozni a szélsõség terjedését, hanem csendes és erõs jelenléttel.

784 bátor - “Jom sisi”


  1. 1 phaidros

    Hát a Jászai Mari tér az nem a Hollán Ernõ utca.

  2. 2 Bajnok

    Viszont át fogunk vonulni oda.

  3. 3 Bajnok

    Nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nácik, Magyarok vagyunk, és oda vonulunk és akkor amikor akarunk.
    Nem fogjuk felgyújtani sem szétverni az irodát. Jegyeket fogunk venni.
    Ha az utunkba akartok állni, csak tessék.

  4. 4 Judit

    örülök ennek a megoldásnak, bármi is legyen az. Nem szeretem a vasvillákat (csak múzeumben meg ismerõs kertjében).

  5. 5 payback time

    Sampion!

    A “magyar” szó jelen kontextusban a magyar helyesírás szabályai szerint kisbetûvel írandó. A negyedik tagmondatot “és”-sel kezdeni hibás. Mondatszerkesztésbõl is van még mit tanulnod. Második mondatodból hiányzik a vesszõ. Utolsó mondatod felszólítás (bár ahogy nézem, lehetne óhajtás is), felkiáltójellel zárandó.

    Elõbb tanulj, utána magyarkodj!

  6. 6 zsé
  7. 7 Hadrian VII.

    Úgy látom, ez valami olyan társaság lesz pénteken, hogy ott könnygázra és rendõri beavatkozásra lehet számítani.:S

  8. 8 Magyar

    Nem judapest,hanem Budapest kedves sorstalanok!

  9. 9 Bajnok

    Kösz a kiegészítést, majd egyszer megtanulok helyesen írni, de most ne ezen ragadjunk le hanem azon hogy megértsétek, az odáig rendben van hogy kijöttetek 300-400-an.
    Az már nincs rendben hogy kapásból lenáciztatok minket és elálltátok az utunkat, figyelmen kívül hagyva hogy a drágalátos irodátok fenyegette meg életveszélyesen a lányt, és azért mentünk oda hogy megmutassuk a lánynak vannak barátai is.
    Az sincs rendben hogy szidtatok minket mint a bokrot, a Hitler pólós srácot megrángattátok anélkül hogy elolvastátok volna a feliratot is alatta:”A Chegevara pólóm mosásban van”.
    Nekem például az egyik jeles ellentüntetõ azt mondta hogy a Turul egy szar.
    Ezek csúnya dolgok voltak, de az amit ezután a sajtóban lemûveltetek, megfutaodásról, erkélyre felmenekülésrõl meg világraszóló gyõzelemrõl az már nagyon nincs rendben.
    Hazudtatok mint a gép, mondjuk ki õszintén.
    Azt írtátok nem alacsonyodtatok le a színvonalunkra amikor az egyik ellentüntetõ azt mondta hogy a mi fajunk kihalóban van, meg hasonlók.
    Ezért lesz a vonulás hogy lássátok mi is tudunk több ezren lenni.
    Nem fogunk bántani senkit, egy üveget sem fogunk betörni, mert semmi bajunk se a zsidókkal, se azzal a városrésszel ahol laknak.
    Nekünk egy boltossal van bajunk, és azokkal akik védelmezik õt amikor a vak is látja hogy minden szava hazugság.
    Nagy fiú õ már, ha csinállt valamit vállalja érte a felelõsséget, nem fogjuk meglincselni, csak azt akarjuk hogy nézzen a szemünkbe.

  10. 10 ford

    ez nem flashmob

  11. 11 zsé
  12. 12 Elkana

    “sajtóban lemûveltetek”

    Mi az hogy “lemûvelni”? Kéne ide egy Bajnok-Magyar Kéziszótár….

  13. 13 Natasha Rostova

    Bajnok:

    miért ragaszkodtok pont ahhoz az egy irodához? Kiedrült már, hogy ott nem árulják kedvenc zenekarotok jegyeit.

  14. 14 Hadrian VII.

    Natasha:

    Hát, ezt mondjuk én sem tudom. Ha jól láttam a videón, Tomcaték a fehérlófiában amúgy is megvették a jegyeiket. Másoknak viszont vannak tippjei, hogy miért pont ezt a boltot pécézték ki.:(

    “Itt, ebben a házban, Szálasi Ferenc nyugalmazott vezérkari tiszt elsõ emeleti lakásában alakult meg 1935. március 4-én a Nemzet Akaratának Pártja. A hungarista “nemzetvezetõ” 1944-ig lakott itt édesanyjával és késõbbi feleségével, Lutz Gizellával (akit 27 évnyi együttélés után, a bukás árnyékában, 1945. április 29-én vett feleségül Mattseeben).

    Mindezt nem azért körmölöm ide, hogy hungarista zarándokhely lehessen a Hollán Ernõ utca 10. Csak jelzem, hogy a véletlennel szemben védtelenek vagyunk.”

    http://nol.hu/cikk/487872/

  15. 15 zsé

    Date: Wed, 9 Apr 2008
    From: “Tomcat”
    Subject: Bombagyár: ?jabb flashmob pénteken

    A Bombagyár hétfõi flashmobját pénteken megismételjük, de ezúttal megmutatjuk az “antifasisztáknak”, hogy nem csak egy blog közönségét háborítják fel az egyre szaporodó magyarellenes megnyilvánulások.

    Kérek mindenkit, hogy küldje szét barátainak a meghívót, és legyünk ott minél többen. Ne röhögjenek a képünkbe a magyarokat “újnyilasnak”, “fasisztának” nevezõ, gyûlölettõl õrjöngõ sorstalanok.

    http://www.bombagyar.hu/showpost.php?post=816

    Mert mi itthon vagyunk!

    üdv
    tomcat

  16. 16 payback time

    Sampion!

    ün nem voltam ott hétfõn, és nem leszek ott pénteken sem. Következésképp ne beszélj hozzám többes számban, mert én én vagyok, egyedül!

    A mondandóm lényege pedig az volt, hogy nekem ugyan ne magyarkodjon olyan, aki nálam, mûszaki embernél is pocsékabb helyesírású, tehát kevésbé tud magyarul! Az ilyenhez képest én legalább annyira magyar vagyok, sõt!

  17. 17 Bajnok

    A lánynak nem ezt mondták, hanem azt hogy van ilyen jegyük, de máshol vegye meg a fasziszta jegyeit, majd kitessékelték az üzletbõl.
    Miért nem foglalkoztok azzal hogy a jegyiroda alkalmazottja és tulajdonosa miatt van az egész balhé?
    Tudom hogy összetartotok, de ti is tudjátok a szívetek mélyén hogy a lány igazat mondott.
    Nem akarunk az ottani lakosoknak sérelmet okozni, még akkor sem ha eléggé bunkó módon fogadtak minket, de egy elhatárolódás a boltostól azért sokat enyhítene a helyzeten.
    Persze lehet zsigerbõl azt írni hogy a lányok hazudnak mert a lányok már csak ilyenek, de én ismerem a lányt és tudom hogy igazat mondott.
    Ehhez képest a boltos már legalább százszor keveredett ellentmondásba önmagával.
    Tök világos hogy ki a ludas.
    Megér nektek egy ekkora balhét egy hazudozó, bunkó boltos bújtatása?
    Mutassátok meg hogy zsidók vagytok, de Magyarok is és tegyetek egy gesztust a lány felé, és egybõl meg fog oldódni a helyzet.
    Az nem megy hogy a hazugot bújtatjuk, mert igaz hogy õ a hibás viszont a nácik az életére törnek és meg kell védeni.
    Ez nem hozzáállás. A bûnösek bûnhõdjenek hogy egy klasszikust idézzek.
    Arányosan. Ha így bánt egy lánnyal és meg is fenyegette életveszélyesen akkor viselje el azt a szégyent hogy egyszerre 50 Hungarica jegyet kell eladnia.
    Azt hiszem nem kérünk sokat.

  18. 18 zsé

    Minket nem érdekel a bolti affér, de nem tûrjük, hogy zsidózó hungaristák terrorizáljanak bennünket, grasszáljanak háborítatlanul, gyújtogassanak az utcákon. Ha nem zsidóznátok annyit, a kutyát se érdekelne az egész.

  19. 19 Gonosz Nyuszi

    Tényleg a helyesírás a fontos? Vagy ennél van fontosabb téma?

  20. 20 zsé

    lásd a haverod fenti “nyilatkozatát”…

  21. 21 reactionary

    Bajnok,

    tényleg csak kérdezem, de az említett hölgy nem az, aki tüntetéseken szokott üvöltve zsidózni/cigányozni?

    (pl itt http://index.hu/video/2008/01/18/kende_petert_rendorok_mentik_ki_a_gardatuntetesrol/ü

    Ha igen, akkor beláthatod, hogy sokan kételkednek az õ interpretációjában. Ha nem, akkor elnézést.

  22. 22 UU

    Hat en mar szivesen olvasnek egy cikket fuszerestol…

  23. 23 Judit

    Lányok már csak ilyenek, lol… Sampinyon, megkérdezhetem, hány éves vagy?

    Ha jegyeladásból élnék, valóban nagy szégyennek érezném, hogy 50 jegyet ‘kell’ eladnom egyszerre.

    Tegyünk egy gesztust a lány felé: mire gondoltál? ün szívesen teszek egy gesztust, a lehetõ legkomolyabban, ha elgondolkozol rajta, miért is mész oda pénteken. Deal?

  24. 24 Bajnok

    zsé mit is kiabáltatok nekünk?
    Nácik haza!
    üs mi mit kiabáltunk vissza?
    Itthon vagyunk.
    Szerintem egy hungarista egész mást kiabált volna vissza…
    Ezen gondolkodj el.

  25. 25 zsé

    Reactioary, meg itt is nagyon ártalmatlannak tûnik a videó legvégén…

  26. 26 Gonosz Nyuszi

    Zsé.
    Haverom? :o)
    Akkor te is a haverom vagy? :o))

  27. 27 fhb

    Kedves Bajnok, én nagyon-nagyon-nagyon örülök, hogy te távpoligráfként tudsz üzemelni. Mi erre sajnos képtelenek vagyunk, úgyhogy mi megpróbáljuk valahol a két fél között megtalálni az igazságot. A két fél közötti verzió meg valahogy úgy néz ki, hogy:
    “Kérek jegyet Hungarica koncertre”
    “Sajnos nem tudom, hogy arra van-e”
    “Bezzeg klezmerjegy van…”
    “Megtaláltam közben, 1300 Ft + 100 Ft kezelési költség”
    (Lány magában: Mi az, hogy 100 Ft kezelési költség? Biztos le akar húzni ez a rohadt cigány (a lány gondolatait nem ismerjük, de pl. a Hõsök terén korábban kifejtett véleményét igen))
    “Hogyhogy kezelési költség? Csak azért, mert magyar zenekar?”
    (Eladó magában: Na, már megint egy turbómagyar, ha ilyen ostoba, szivatom kicsit)
    “Igen, fasisztáktól külön pénzt szedünk”
    “Rohadt cigány, rohadt zsidó tulaj”
    “No akkor takarodjál ki a boltból, te rohadt náci picsa”

    Elõítéletekkel állt hozzá az egész ügylethez mindkét fél, ráadásul erõsen valószínûsíthetõ, hogy a komplett történet csak késõbb játszódott le Petra fejében, mert a vásárlók könyvében még pl. nem volt fasisztázás (és álnéven töltötte ki).
    Szóval ez egy csúnya történet, bárhonnan nézzük.
    De ez a történet folytatódott, egy molotov-koktéllal, ami megengedhetetlen. TC meg dicsõítette ezt és azt írta, még ebbõl sem tanult a boltos, menjetek hát oda. Vagyis szó nem volt jegyvásárlásról, õ oktatni akart, megfélemlíteni.
    Mi meg odamentünk, hogy ne tudjon oktatni és megfélemlíteni, mert aki az erõszakot dicsõíti, annak a gondolataira nincs szükség Budapest belvárosában. Nem a boltost és a boltját védtük, hanem a városunkat, amiben élünk és ahol nincs helye molotov-koktélnak, sem azután következõ csoportos oktatási szándéknak.

    üs akkor, most õszintén, még ha le is fasisztázták azt a lányt, jogos gyújtogatni? Azért mentetek oda, mert TC szerint a boltos a gyújtogatásból sem értett.
    Jelentem, TC engem sokkal, de sokkal durvábban megsértett, lásd itt, sõt mi több, közölte, hogy jobb, ha félek.
    Sokkal durvább fenyegetés hangzott el a részérõl, mint a lány felé, most akkor jogos lenne, ha én szarrá verném? Ez lenne a megoldás? Csak azért kérdem, mer te épp ezt propagálod, erõvel szerezni érvényt az ellenvéleményünknek…

    üs akkor arról már ne is beszéljünk, hogy mennyire, de mennyire ostoba dolog odamenni jegyet VENNI. Bojkottáljátok a boltot, beszéljetek le mindenkit arról, hogy oda menjen pénzt költeni, de tiltakozásul fellendíteni a forgalmát?
    Tényleg nem érzed, mennyire droid gondolkodásmód ez? Csúnyát mondtak rá (már ha tényleg, ez valszeg sosem fog kiderülni már), felgyújtjuk, ráijesztünk és közben ostobán forgatjuk a szemeinket, ha ez valakinek nem tetszik.

    TC arról írt, hogy milyen dolog már õt az utcán való haladásban akadályozni, de azt elfelejti, hogy bejelentette a rendezvényt a rendõrségen, tehát szó sincs utcán haladásról, viszont szépen hangzik, “Má’ megint bántanak a babók, most má’ azt sem engedik, hogy sétáljak”, miközben eszébe nem jutott sétálni…

    üs ha te ennek felülsz és még tapsolsz is neki, még nagyobb droid vagy, mint õ maga.

  28. 28 zsé

    Bajnok, az már itt is felmerült, hogy frappáns volt a válaszotok. Habár ugyebár a kiabálók csak arra céloztak, inkább menjetek haza a feleségetekhez, semminthogy zsidókat terrorizáljatok, de habozás nélküli válaszotok implicit beismerése volt annak, hogy szerintetek is nácik vagytok… :)

  29. 29 Bajnok

    Azért megyek oda pénteken, mert megalázónak tartom azt a hangnemet ahogy bántatok velünk személyesen és ahogy az újságok írtak az esetrõl.
    Nem az háborít fel hogy hazudtatok, bõrfejûnek, nyilasnak neveztetek minket csakmert fekete kabát volt rajtunk, hazudtatok arról hogy hányan vagyunk, hanem az hogy azt hiszitek most megsemmisültünk, szénné égtünk.
    Ha visszafogottabban írtatok volna nem lenne ekkora felháborodás, de így csak kiprovokáltatok egy újabb tüntetést amin már sokkal többen leszünk, és nem azért mert megalázónak tartjuk hogy többen voltatok hétfõn, hanem mert lenéztek minket azért mert éppen akkor ti voltatok többen.

  30. 30 zsé

    Gonosz Nyuszi, az még Bajnoknak szólt, tc haverjának zsidóhullázós, karóbahúzós mondataira utalván…

  31. 31 Natasha Rostova

    én nem tudom bajnok mire gondolhatott én továbbra is arra, hogy:

    ha bemész a boltba, de nincs tej, akkor úgy csinálsz mint nyuszika a viccben: harmadszorra is visszamész répa tortáért, vagy inkább elmész egy másik boltba, megveszed ott és nem lesz belõled vicc.

    jöjjenek inkább a jó kis fûszeres, (meg nemcsak) bejegyzések amúgy judapestesen. a viccen egyett kacagtunk, de elég volt ennyi köszönjük.

  32. 32 reactionary

    Várhatok még válaszra?

  33. 33 zsé

    Bajnok, nebassz, te is tudod, hogy pontosan 18-an voltatok!!!

  34. 34 Bajnok

    Annak a 18 embernek is kijár egy minimális tisztelet.
    reactionary egy pillanat.

  35. 35 zsé

    Helyreigazítás: a sajtó tényleg hazudott, amikor következetesen/következetlenül 30-40 uszkve félszáz bakancsosról írt, ezzel szemben az igazság az, hogy pontosan 18-an voltatok!

  36. 36 reactionary

    Bajnok,

    okés.

  37. 37 Nagylevin

    Kedves Bajnok!

    Maradjunk annyiban, hogy nem tudjuk, mi történt az üzletben. Tegyük fel, hogy az, amit a lány állít. Ez esetben az üzlet alkalmazottja, vezetõje, szóval az, aki kidobta a lányt, rosszul tette, amit tett. ün a Hungarica zenekarról nem tudok semmit, de ha valóban gáz, akkor is adjanak el rá jegyet, legális rendezvény, kész. Ez fogyasztóvédelmi probléma, ezer helyre lehet vele fordulni a kuruc.info-n kívül is. Az ilyen ügyekben illetékes hatóságoktól a nyilvánosság más fórumaiig. A kuruc.info azonban, ha meg nem sértõdsz, nem tûnik a legjobb választásnak, némi ellenségességet sejtet a zsidókkal meg az erkölcs legalapvetõbb normáival szemben. A portál nyíltan zsidózik, üdvözöl minden zsidók, cigányok, homoszexuálisok elleni fizikai agressziót itthon és külföldön, tagadja a holokausztot, de gyakran sajnálkozva (bár igaz lenne) és reményét fejezi ki, hogy egyszer talán még lesz belõle valami. Ezután fenyegetések érték a boltot, majd Molotov-koktélt repítettek rá. Ezt a Bombagyár szerkesztõsége üdvözölte, majd egy felettébb békés flashmobot szervezett, amiben bomberben kellett megjelenni, hogy látható legyen, ki a “magunkfajta”. Szerinted a bomber hogyan kapcsolódik a fogyasztóvédelemhez? Szerinted ki az, aki úgy gondolja, hogy a zsidók nem lehetnek magyarok, ki az, aki egy fogyasztóvédelmi kérdés kapcsán a zsidókat találja meg? Egyébként a flashmob szervezõje azt írja, hogy a zsidók nem magyarok, idézem: “Nem, századszor is elmondom, ti nem vagytok magyarok, és a cigányok sem, mert tagadtok mindent, ami bennünket összeköt, külön identitást hangsúlyoztok, és csakis egymás közt élitek az életetek. Ezek után bizonyos jogok nem illetnek meg titeket itt, nem törvény, hanem íratlan szociális szabályok szerint. Ilyen például az, hogy nem tehettek javaslatot arra, hogy hogyan éljünk, vagy éppen milyen koncertre járjunk. S nincs jogotok arra sem, hogy bennünket lenézzetek, lefitymáljatok, magatokat valamiféle übermenschnek képzeljetek. Egyszerûsítve: mi vagyunk otthon, nekünk szabad az asztalra csapni, nektek meg maximum illedelmesen kérni. Ha nem így történik, utálni fogunk titeket. üs erre hiába hívogattok rendõrt”.

    Ez elég világos beszéd, nem? Magyarul: a Bombagyár zsidózási ürügynek használta fel ezt az eseményt, amit ezer más módon el lehetett volna intézni. Most meg úgy csinálsz, mintha ti csak egy fogyasztó érdeksérelmét kívántátok volna megtorolni, akit a zsidók a védelmükbe vettek csak azért, mert õ is az (szerintetek). Pedig, látod, nem így van.

  38. 38 zsé

    …köztük egy “gárdaparancsnok”…

  39. 39 Gonosz Nyuszi

    Bajnok!
    Te akkor ne vedd magadra a nácizást! De te nem vagy egy hullámhosszon Tomcatettel, ez látszik az írásaidból.
    Te pölö egyetértesz a Molotov-koktélozással? Egyetértesz azzal, hogy úgy itélkeznek egyesek a másik felett, hogy a másikat meg sem hallgatják?

  40. 40 tölgy

    “UU Apr 9th, 2008 at 13:51
    Hat en mar szivesen olvasnek egy cikket fuszerestol”

    Ennél a “ki mit mondott egy boltban” vitánál, még a zsidó bölcsik is érdekesebb téma volt. A zsidó nõk és az anális szex kapcsolatának tárgyalása pedig ezerszer.

  41. 41 ihtyiandr

    Anyám, mi folyik itt?!

    Judapestes Judapestet!

    Ezt a sorstalanozást hagyjuk. Elég ízléstelen.

  42. 42 zsé

    ez a judapestis :(

  43. 43 Natasha Rostova

    zsé

    :) illetve :( mert sajnos, télleg az

  44. 44 shadai

    Ezt írják, érzik:

    “Ezúttal megengedhetetlen, hogy ‘õk’ legyenek többen, az egy totális felsüléssel érne fel! Most, a második alkalommal kell visszavágni. Ha megint ezek a félhülyék csõdítenének össze több embert, az teljesen lejáratna minket. Nem lesz harmadik, negyedik alkalom! Jöjjön tehát mindenki a magunkfajták táborából, és hozza magával nemzeti érzelmû barátait, ismerõseit!”

  45. 45 gaabor

    üs pont emiatt kell ellentüntetés most is. Pénteken legalább többen ráérnek és még van 2 nap szervezkedni

  46. 46 Lieutenant

    Nem azért, de elõre megmondtam volt, hogy így lesz.
    üs a fentiekkel ellentétben, azt hiszem, hogy az enumeráció végeredményétõl függetlenül lesz harmadik-negyedik-kitudjahanyadik alkalom. Nem lett jó végkicsengése annak, hogy antiszemita/filoszemita balhé kerekedett a flashmob-ból.

  47. 47 Matfu

    milyen flashmob? nem volt ez soha flashmob! (vagy tetszik a szó?)

  48. 48 mesüge

    Ha már morális síkra terelték a szót. ün nem vagyok zsidó, de iszonyatos módon idegesít minden olyan elvi manifesztáció amely egynemûsíteni akar. Egy olyan országban ahol csak a Tomcat és hasonlók által magyarnak tartott egyének birtokolnak teljes szabadságot, egy percig sem bírnám!
    ?jlipótváros sokat jelent Budapestnek! Minden normális európai fõvárosban vannak hasonló jelképes városrészek. Hogy nézne ki az az ország, ahol már itt sem lehet kimenni az utcára, mert a megélhetési NÁCIK (igenis azok) akkor masíroznak ott amikor jónak látják?(üs mindezt azért, mert valami elszállt f*sz kitalálja hogy egyszer beszóltak neki vagy valakinek ott?)

    Hát nem vagyok rá kíváncsi!!!

    ün ott leszek ha csak tudok…

  49. 49 RP

    Tényleg annak van igaza, aki mögé többen felsorakoznak?

  50. 50 winkelman

    kedves shadai!
    Nem teljesen értem, mi történik. Totális a hallgatás, holott két dolgot ígértél:
    1. lesz reakció a részünkrõl pénteken,
    2: errõl tájékoztatsz minket.

    Na most, jelen pillanatban, egy nappal az esetleges esemény (ha lesz egyáltalán)elõtt nem tudunk semmit. Arról nem is beszélve, hogy - ahogy azt már itt is korábban leírtam - nekem nem annyira szimpi ez a majd valakik, valahol eldöntik, hogy mi legyen pénteken. Kik? üs hol? üs mi meg majd a döntést egyöntetûen elfogadva megyünk vagy nem megyünk? Nem értem.
    Se köremail, se itt, se semmi. A köremail mondjuk elég vicces ötlet volt egyébként is, azok után, hogy itt megadtátok az email címet, ahova jelentkezni kell.
    Szóval what’s going on? A hétfõi igazán energikus dolog volt, ez meg most kezd hasonlítani egy Antifasiszták és Ellenállók szervezésû dologra, ahol majd megjelenik 10 nyugdíjas meg a TGM.

    u.i.: Azért sem értem, mi van, mert én tudok közben valamirõl, ami körbemegy, csak nem akarom itt megosztani, anélkül, hogy te lépnél.

  51. 51 Pulyka

    ün is itthon vagyok ebben az országban, ebben a városban.
    Nekem sincs más hazám, úgyhogy kénytelen vagyok ezt az egyet helyrepofozni.

    Szal én ott leszek pénteken az antifasisztákkal.

  52. 52 shadai

    winkelman: van új info. updételtem a posztot is. nézd meg jobban! :)
    azt tudtam meg (nem “az antifasiszték szövetsgétõl”), hanem civilektõl, hogy sokan elmennek ellentütetni: így is, úgy is.
    több magánszemély is bejelentett a rendõrségnél ellentüntetést, amit a rendõrség elfogadott.

    ha már kész helyzet van, akkor szerintem el kell menni.
    részletek a posztban, mondom. :)

  53. 53 ravaluf

    ?jrajátszás esetén szvsz megint oda lehet menni (bejelentve), megnézni az orangutanokat, amint beballagnak a boltba, és

    a., generálnak egy kis bevételt a (mellesleg nem zsidó) tulajnak, és beszopnak. Nem kicsit, nagyon. Magam ezt tartom a legvalószínûbbnek.

    b., bemennek balhézni

    Ha a b., pont verbalitáson túlmenõen bármi egyéb módon valósul meg, úgy a helyszínen bizonnyal nagy számban jelenlevõ rendõrség tudja majd a dolgát. Ha nem, de mégis kilocsolnak egy marmonkanna benzint, úgy le kell törni a karjukat, és kész. Ez nem zs-m konfliktus, hanem egyszerû köztörvényes bûncselekmény megakadályozása.

    Talán ez nem bonyolult, ámde jogkövetõ magatartásnak tekinthetõ.

  54. 54 winkelman

    Ja, bocs shadai. Most vettem észre. Csak persze automatikusan megnéztem a bejegyzéseket, és azt hittem, egy újba fogod tenni (amit egyébként javasolnék!:), ennek meg csak a tetejét néztem.
    Ok, nos tényleg azt hiszem, ha azt akarod többen észrevegyék, tedd egy külön bejegyzésbe, akár kommentezési lehetõség nélkül.

    “A civileknek nem erõszakkal kell megakadályozni a szélsõség terjedését, hanem csendes és erõs jelenléttel.”

    Akkor nem lehet majd kiabálni, hogy “nácik haza!”? :(((

    :)

  55. 55 Jelenlét

    Kövér fasiszta törpék összefoglaló:

    http://www.youtube.com/watch?v=DwjCrop1asY

  56. 56 zsé

    azt 1értelmûvé kéne tenni, hogy ez NEM SZDSZ rendezvény, amivel Szabadai, hogy rálicitáljon a fideszes Szabó Györgyre, telekürtölte a médiát!

  57. 57 zsé

    Bombagyár:

    236. KDP 2008.04.09 22:19:23
    PüNTEKEN 16 ?RAKOR MINDEGYIK?TüKNEK A JÁSZAI MARI TüREN A HELYE!

    Ezúttal megengedhetetlen, hogy ‘õk’ legyenek többen, az egy totális felsüléssel érne fel! Most, a második alkalommal kell visszavágni. Ha megint ezek a félhülyék csõdítenének össze több embert, az teljesen lejáratna minket. Nem lesz harmadik, negyedik alkalom! Jöjjön tehát mindenki a magunkfajták táborából, és hozza magával nemzeti érzelmû barátait, ismerõseit!

    TALÁLKOZUNK TEHÁT PüNTEKEN, 16 ?RAKOR A JÁSZAI MARI TüREN!”

  58. 58 Charlie

    Kedves Zsé,

    hangsúlyozottan magánemberként szervezi.

  59. 59 t

    Amiota az ezen oldalt is kiszolgalo gepnek a rendszergazdaja vagyok, kigyogyultam a velemszuletett (belemnevelt) rasszizmusbol, es szelsojobboldalisagbol.
    Amiota megtapasztaltam, hogy a sztereotipiak ellenere egy zsido igenis lehet korrekt az uzleti eletben es altalaban sokkal inkabb embersegesebb mint a ‘nemzeti’ oldal, nemi belso onertekelesi zavar utan liberalizalodott a felfogasom es meg kell mondanom sokkal inkabb embernek erzem magam most mint melldongeto jobboldalikent. Nagyon sokat koszonhetek ezer Q-nak es mindenkinek aki ertelemmel es pozitiv szemletettel probalja a szemellenzos fiatalokat jo utra teriteni, eppenezert reszemrol kotelessegemnek erzem hogy elmenjek en is es ellene mondjak az ostoba demagogianak es az onjelolt fuhrereknek. Nem kell olyan orszag ahol ok mondjak meg ki az ellenseg.

  60. 60 shadai

    Az SZDSZ-es valamilyen Viktor volt az egyik területfoglaló a négy közül - ezt magánszemélyként tette és praktikus okokból (kifutottak volna az idõbõl a többiek is, ha ezt nem teszi meg azonnal). Az SZDSZ nem akar semmilyen pártrendezvényt csinálni, nem lesznek szónokok, nem lesznek beszédek, nem lesznek pódiumok. Ami lesz: f4-kor lesz egy ötpárti sajtótájékoztató (Fidesz, KDNP, MDF, SZDSZ, MSZP). üzenet: amit épp tonyo (’t') is mondott fentebb.

  61. 61 shadai

    Már hétfõn is annyian voltunk egyébként, hogy a Kuruczinfó fotósa* (aki komótosan járkált körbe körbe és mindenkinek az arcába fotózott) nem bírta kapacitással. Ennyi arc már megakasztja a rendszert: nincs ennyi besúgójuk, hogy ennyi embert “feldolgozzanak”. ;]

    * egy negyvenes kivénhedt skinhead fekete csõnadrágban és terepmintás kapucniban. Pontosan tudjuk, hogy ki õ (név, cím a szerkesztõségben). De leszarjuk: mi nem sûllyedünk olyan mélyre, hogy ilyen taktikákkal éljünk.

  62. 62 Tibor

    A “nácik haza” tulajdonképpen egy vicc, még akkor is, ha hétfõn nem csak a feketébe öltözött droidok nem értették. ?gyhogy kiabálni csak akkor, ha viccbõl.

    Shadai, nem viszünk egy pár tálca flódnit? Egy elég a náciknak, nekünk több kellene. 8-)

  63. 63 tata86

    “Kedves Bombagyár olvasók! Ne üljetek fel ennek a provokátornak, meg fog szivatni benneteket - csak a pólóüzlete érdekli és a szereplés, ezért csinálja az összes balhéját. Pár éve még Izrael-fan volt és elég “érdekes” nézeteket vallott pl. 1956-ról. Ennyit errõl. Gondolkodjatok srácok: úgy akartok tiltakozni a “nyilas” jelzõ ellen, hogy igazi nyilasokkal karöltve harcoltok az emberi jogainkért? Na neee.”

    Szerintem TC konkértan pénzt veszít ezzel az akciójával, nagyon sokak szemében vállalhatatlanná válik. Egy kicsit többrõl van szó, amit vagy nem tudtok, vagy nem akartok felfogni, errõl az oldalról sem nagyon látom az empátiát…

    Ettõl függetlenül, valószínûleg ott leszek veletek én is, antináci tüntetésen még úgyse voltam…

  64. 64 ravaluf

    Egy dolog az, hogy ne jelenjen meg a történet SZDSZ-es fesztként (személyes véleményem az SZDSZ-ról meglehetõsen lesújtó) de általában el kéne pöckölni a lehetõségét, hogy bármelyik i-tenverte banda ráüljön az ügyre.

    Ez nemzeti ügy, és a nemzeti oldalt az adott esetben nem az elbaszott pólóárus és csatolt részei, hanem az ország maradék 99,9 %-a jeleníti meg.

    Tomcatrõl pedig annyit, hogy én régebben kifejezetten szerettem olvasni, nem volt mindig ekkora nagy fasz. Itt van pl. ez:

    http://tomcat.demoscene.hu/armyreport/mainmenu.htm

    Ha volt valaki közületek katona (én igen) a csodálatos Magyar Honvédség állományában, az különösen értékelni fogja; a többieknek is elég szórakoztató lehet, higyjétek el, minden, amit lírt, szó szerint úgy volt még 2002-ben is. :)

  65. 65 Bajnok

    Csak hogy tudjátok: az egész balhé azért lesz pénteken mert a balliberális média vérig sértette a hazugságaival a radikálisokat.
    Ti akik ott voltatok miért nem írtatok levelet a stop.hu szerkesztõjének, hogy hello, ne hazudjál már nem menekült senki sehova.
    Miért nem írtatok levelet az index.hu szerkesztõségének hogy ne hazudjanak mert nem 20-30-an voltunk hanem 70-80-an.
    Aki nem hiszi nézze meg a bombagyár felvételét, rajta van ahogy elindulunk a Jászai Mari térrõl. Tomcatet lehet hogy nácinak tartjátok, de annyira nem az hogy odamontírozzon fekete ruhás embereket utólag.
    Miért nem gyakoroltatok önmérsékletet, miért kellett az egész szélsõjobb kudarcáról beszélni és miért kellett a békés többség gyõzelmérõl?
    Miért kellett azt mondani hogy ti akadályoztátok meg hogy a bolthoz férjünk, amikor a rendõrök sorfalat álltak, amit ha megpróbáltunk volna áttörni bilincsben visznek el minket?
    Ez az egész hétfõi dolog nem volt reprezentatív. Senki mellé nem állt oda senki, mert sem 80 sem 400 ember nem többség.
    Nektek köszönhetõ az újabb tüntetés és nem Tomcat gõgjének.
    ? odament már 300 antifasiszta közé is egyedül, összetörték a biciglijét is, mégsem szervezett bosszúból tüntetést.
    Ez nem errõl szól.
    Hazudtatok, vérlázítóan, és közben gyaláztatok minket, úgy adtátok elõ a történetet ahogy az nem volt.
    A hétfõi eset után egy barátommal betértem egy étterembe vacsorázni.
    Közben a háttérben szólt a rádió, amiben úgy adták elõ a történetet hogy a bátor többség megfutamította a provokátorokat.
    Na, én meg erre mondom azt hogy nehogy már a befõtt tegye el a nagymamát.
    Hazugsággal nem fogtok tudni legyõzni minket.

  66. 66 t

    Igen igen csatlakoznek az elottemszolohoz, erdemes az alabbi kepeket korberohogni:

    http://blog.tomcatpolo.hu/index.html?loadpage=http://blog.tomcatpolo.hu/blog/blog/20050212.html

    Volt olyan amikor topket meg nem tudta hova tartozzon. Ja es sajat bevallasa szerint is MSZP szavazo volt 2002ben, az exbaratnoje delszlav anyatol zsido apatol szarmazik, azonkivul topket az eroszakot elutasito krisna tudatu hivo ugyhogy magyarazhatatlan a magatartasa es viselkedese.
    Profitra hajt meg feltunesi viszketegsege van csupan.

  67. 67 shadai

    Bajnok, most akkor sértõdöttségbõl van ez az egész cucc? Tökre értem amit érzel, de ezért szerintem ne az ország 99.99 százalékára haragudjál. TC vitt bele ebbe a marhaságba. Nézd már meg mégegyszer, hogy miket írkált össze a terrortámadás után! Szerinted ez vállalható? Mondom, ha kell jegy, szóljál. Hungarica, sõt Hungária jegyet is tudok szerezni.

  68. 68 kaed

    perszehogy mi tehetünk errõl bajnok, mindenrõl mi tehetünk. hogy molotov koktélt kellett dobnotok a boltra, hogy bomberdzsekiben kellett felvonulnotok, és hogy megint kell. ha már úgyis mi tehetünk mindenrõl, had emlékezzünk úgy a dologra, ahogy mi láttuk. ha ti másképp láttátok, az a ti problémátok. csak azt nem tudom, miért hagyjátok, hogy orrotoknál fogva vezessünk benneteket folyton?
    pl. ne gyertek miattunk pénteken, ne üljetek fel megint a mi hazug provokációnknak ;)

  69. 69 reactionary

    Bajnok,

    TC vagy akárki onnan mikor kapott arra felhatalmazást hogy a “magyarok” nevében beszéljen? Akkor induljon el a választásokon, és ha megnyeri, akkor lehet. Addig nem.
    Továbbá nyilas szervezetekkel nehogy már tiltakozzanak a nyilas jelzõ ellen, mert az hiteltelen. ün egész sokáig nem szólaltam meg ezekben a vitákban, mert igyekeztem mérlegelni korábbi ügyekben, hogy hátha TC-éknek van valamiben igazuk, és korábban adtam is neki igazat néhány dologban. De ne haragudj, egy bûncselekmény ünneplése, majd az arra való rászervezés, most meg nyilasokkal a nyilas jelzõ ellen… tollas a hátam kéremszépen?

  70. 70 shadai
  71. 71 t

    Megjegyzem miota alkotmanyos alapjog a kiszolgalas egy maganvallalkozasnal?
    Azt szolgalnak ki akit szeretnenek, ha ettol csokken a profitjuk az az o bajuk…
    Ja es ha ordenare hazugsagokon megsertodik a jobboldal akkor nagyon ostoba birkakbol all akiket par fellengzos mondattal meg lehet vezetni.

    Ja es had tegyem hozza aki hazudik az az onjelolt mini fuhreretek aki meg az elvbarataitol is lop. Erdemes megnezni a bombagyar.hu ipcimet egy angol virtualhosting szolgaltatohoz mutat, vagyis a szerver ott nem lehet. Akkor hova tunt? Nameg az hogy adjatok fel magatokat, aztan omeg felveszi a nyomravezetonek jaro dijat es FELEZTEK? Penzehes elvtelen ember ahogy azt Athina is megirta forumba, neki talan elhihetned.

    ARROL NEM IS BESZELVE HOGY HA POFARAESIK HOZZA A PEREPUTTYAT, NA EZ MELYIK NEPCSOPORT SAJATJA SZERINTED? kivancsi leszek hany topket testviiir lesz ott..

  72. 72 Bajnok

    ün nem haragszom senkire, még arra sem aki azt mondta hogy kihaló faj vagyunk meg aki leszarozta a turult.
    Sõt, gyurcsányra sem haragszom aki tulajdonképpen egy törvénytelen rendezvényt életett a blogjában, holott tudom hogy ilyet felelõs államférfi nem tehet meg nyilvánosan.
    Tomcatet ha felületesen nézzük lehet gyûlölni, akárcsak Izraelt.
    ün nem kérem hogy emelkedjetek felül a külsõségeken és próbáljátok meg megismerni, ahogy ti sem kéritek hogy tegyem meg én ezt Izraellel.
    De nekem Tomcat nagyon sokat adott. Az írásaival. ün tisztelem õt, és ha valakik akik gyûlölik õt, és gyalázzák egy internetes oldalon az nem érdekel.
    De ha Tomcat azt mondja hogy gyertek ki az utcára és mutassátok meg ki áll mellettem, akkor én szó nélkül kiállok érte.
    Akkor is ha azzal akivel szemben áll nincs semmi bajom.

  73. 73 t

    topket hany torvenytelen rendezvenyen vett eddig reszt?

    “De nekem Tomcat nagyon sokat adott. Az írásaival. ün tisztelem õt, és ha valakik akik gyûlölik õt, és gyalázzák egy internetes oldalon az nem érdekel.
    De ha Tomcat azt mondja hogy gyertek ki az utcára és mutassátok meg ki áll mellettem, akkor én szó nélkül kiállok érte.”

    Ez mutatja mennyi eszed van. Nagykoru vagy mar mellesleg?
    Ismered szemelyesen? O ismer teged?

  74. 74 Gildor

    t:
    topcat-et ne keverd bele, a kedvenc katamaránom :) utána a hobbie cat jön :)

  75. 75 ravaluf

    Bajnok, az I-ten áldjon meg.

    Hogy jön ide Izrael?

    Magyarok vagyunk. Magyarul beszélünk. Soha az életben nem fogok magaménak mondani más kultúrát, csak a magyart. üs zsidó vagyok, ami annyit tesz, hogy másik templomba megyek be, mint te, és mások az ünnepeim. De még az I-ten is ugyanaz.

    Nem Tomcat mellett állsz ki, (különös tekintettel, hogy a fasz se bántotta) hanem segítesz neki reklámot csinálni, profitot növelni. Ez az egész olyan, mint valami agyafúrt zsidó trükk. Mégiscsak Pollák lesz az a Polgár.

    :)

  76. 76 Bajnok

    t, összegezzük már akkor ezt.
    Ordenáré módon hazudik szinte a teljes Magyar sajtó rólunk, plusz a helyszínen szinte egyfolytában sértegettetek és inzultáltatok minket.
    Ennek fényében miért veszed olyan biztosra hogy ti vagytok az igazság és a többség védelmezõje, és mi vagyunk az ostoba Tomcatista nácik akiket másodszor is szénné kell égetni?
    Ez lenne a többség? Hogy egybõl elkezd nácizni? provokál? Sértegeti a nemzeti jelképeinket? Kiahló fajnak nevez minket?
    Miért vagytok benne olyan biztosak hogy az emberek ilyen jövõt akarnak?

  77. 77 winkelman

    Jaj de gyönyörûûûû ez a nagy összefogás. Már a harmadik csomag százas zsebkendõt sírom tele. Vajon Bayer, Semjén, meg Orbán is ott lesznek? Majd azért Bayeréknek szólni kéne elõtte, hogy melyik tömegbe kell beállni, nehogy elkúrja. Igazán égõ lenne.
    Már látom, ahogy a két zsolti elcsábul a fekete sereghez, aztán a viktor füttyent nekik lendvai ildi háta mögül a túloldalról, hogy “hé ti barmok, hova mentek, hát itt vagyunk!”
    LOL

  78. 78 VB

    Bajnok: unalmas vagy, de most épp van 10 szabad percem, tessék:

    >> Csak hogy tudjátok: az egész balhé azért lesz pénteken mert a balliberális média vérig sértette a hazugságaival a radikálisokat.

    Ebben az esetben a balliberális média ellen kellene tüntetni.

    >> Ti akik ott voltatok miért nem írtatok levelet a stop.hu szerkesztõjének, hogy hello, ne hazudjál már nem menekült senki sehova.
    Miért nem írtatok levelet az index.hu szerkesztõségének hogy ne hazudjanak mert nem 20-30-an voltunk hanem 70-80-an.
    Aki nem hiszi nézze meg a bombagyár felvételét, rajta van ahogy elindulunk a Jászai Mari térrõl. Tomcatet lehet hogy nácinak tartjátok, de annyira nem az hogy odamontírozzon fekete ruhás embereket utólag.
    Miért nem gyakoroltatok önmérsékletet, miért kellett az egész szélsõjobb kudarcáról beszélni és miért kellett a békés többség gyõzelmérõl?

    Húha! 70-80?
    Valamint. Ha egy 70-80 fõs, erõszakos tömeg állt szemben egy 400 fõs békéssel, és a kisebbik tömeg - amely egy olyan ember hívó szavára gyûlt egybe, aki nyíltan *üdvözölt* egy Molotov-koktélos támadást, tehát erõszakos - távozott, akkor a békés tömeg - amely *elítélte* a Molotov-koktélos támadást, tehát békés - gyõzelmet aratott. Tudsz követni? Bocs a bõvített mondatokért, meg a gondolatjelekért, nem téged akarlak összezavarni, én így írok.

    >> Miért kellett azt mondani hogy ti akadályoztátok meg hogy a bolthoz férjünk, amikor a rendõrök sorfalat álltak, amit ha megpróbáltunk volna áttörni bilincsben visznek el minket?

    Ebben az esetben a rendezvény sikertelen volt, mert gyülekezésetek célja a jegyvásárlás volt, ugye. (Vagy ez csak a szemforgató szöveg volt?) Így tehát a rendõrség ellen kellene fellépni, amely megakadályozta a jegyvásárlást. Ha - esetleg - mégsem a jegyvásárlás volt a cél, akkor meg nem mindegy, hogy nem tudtál jegyet venni?

    >>> Ez az egész hétfõi dolog nem volt reprezentatív. Senki mellé nem állt oda senki, mert sem 80 sem 400 ember nem többség.

    Hacsak egymáshoz képest nem. Amúgy erre a “reprezentatív” dologra majd térjünk vissza másnap reggel.

    Nektek köszönhetõ az újabb tüntetés és nem Tomcat gõgjének.
    ? odament már 300 antifasiszta közé is egyedül, összetörték a biciglijét is, mégsem szervezett bosszúból tüntetést.
    Ez nem errõl szól.

    >>> Bosszúvágy, öregem, csak bennetek van. Ha szerinted mi vagyunk az okai, akkor logikus következtetés, hogy TC-t a háttérbõl mi mozgatjuk, mi buzdítjuk tüntetés szervezésére? (Ja, a bicikli szóban nincs gé betû.)

    Hazudtatok, vérlázítóan, és közben gyaláztatok minket, úgy adtátok elõ a történetet ahogy az nem volt.

    Amúgy… te beszéltél Petrával, neked személyesen mondta el, mi történt vele, vagy elfogadtad, amit a kuruc meg a bombagyár írt az esetrõl?
    Ha ugyanis te nem beszéltél vele, lehet, hogy nem is úgy történt, ahogyan te tudni véled. Szóval, hogy mi van, ha a tényeket elferdítették. Ahogyan - szerinted - a hétfõi eseményrõl beszámoló sajtó is elferdítette az eseményeket: legalábbis a *ti* álláspontotokhoz képest. Hoppá! Tudsz követni? OK, menjünk tovább.

    >>> A hétfõi eset után egy barátommal betértem egy étterembe vacsorázni. Közben a háttérben szólt a rádió, amiben úgy adták elõ a történetet hogy a bátor többség megfutamította a provokátorokat.
    Na, én meg erre mondom azt hogy nehogy már a befõtt tegye el a nagymamát. Hazugsággal nem fogtok tudni legyõzni minket.

    Ez nem háború. Legyõzni mi nem akarunk titeket. Legyõzni, gyõzni: ezek a háborús logika kifejezései. “Gyõzni” ti akartok… mi felett is? Mi remekül elvagyunk nélkületek. üpp ezért megyünk oda megint. Nem viszünk kereplõt, hangosbeszélõt, sípot, dobot, Molotov-koktélt. Csak úgy ott állunk. NA EZ FÁJ NEKED, hogy EZ az igazi gyõzelem. Erõszak, üvöltés nélkül.

  79. 79 t

    Enpedig itt megjegyeznem hogy apam-anyam, a parom de meg a legjobb baratom is magyar nemes, felmenoim kozott nincs zsido, es amig szavaztam 98-02 miep szavazo voltam Blogina megis zsidonak nevezett ki.
    Ezuton is uzenem, hogy inkabb lennek zsido hogyha o testesiti meg a tisztesseges magyar embert.

    Amugymeg hamar itt tartunk vezessek be a szentkorona tanra epulo alkotmanyt oke, de akkor engem a bombagyar mega kurucinfo mega tobbi senkihazi TEKINTETES URNAK szolitson!

  80. 80 refuse/resist!

    “Shadai, nem viszünk egy pár tálca flódnit? Egy elég a náciknak, nekünk több kellene. 8-)”
    Jó ötlet, nagyon nagy lenne! Mondjuk, lehet, hogy nem flódnit kéne, az valahogy nagyon a Sólyom-Mazsihisz ügyhöz kapcsolódott össze sokaknál, és az eléggé más kategória :) De valami békegesztus nem lenne rossz, eléggé összezavarná õket. Meg marha vicces is lenne, ahogy a kopaszokat kínálgatjátok sütivel.
    Jó volt, hogy az elõzõ tüntetésen is kialakulhatott valamiféle párbeszéd.
    Aki gyûlöletet érezne a “náci” tüntetõk irányába, annak ajánlom Tóta W. egyik korábbi posztját.
    Az izmozás csak egybekovácsolja õket, a mérsékeltebb szittyákat is radikalizálja.
    shalom!

  81. 81 reactionary

    Kedves Bajnok,

    ügyesen kerülöd a választ!

  82. 82 shadai

    Fûszeres is hoz házisütit, én is fogok.

    Ti is hozzatok! :)

    Sütirevolúcionizmus 2008. Pukkasszunk Polgárt együtt.

  83. 83 Psymon

    Miért vagy megsértõdve Bajnok?
    El kéne ismerned, hogy Tomcat provokatõr, és semmi mást nem akar, csak a törvényes kereteket feszegetni, és másokat alázni.
    Hogy tudsz olyanra hallgatni, aki egy bolt felgyújtása felett ujjong?
    üs miért követsz egy olyan embert, aki olyanokat ír, hogy:

    “Egyszerûsítve: mi vagyunk otthon, nekünk szabad az asztalra csapni, nektek meg maximum illedelmesen kérni. Ha nem így történik, utálni fogunk titeket.”
    “Annak pedig örülök, hogy féltek. ürezzétek, hogy bármit megtehetünk veletek, csak akarat kérdése.”
    “Ezután a boltra rárepült egy Molotov-koktél, de a jelek szerint a zsidó tulajdonos, és az általa alkalmazott oláh cigány szarzsák nem értett még ebbõl sem.”
    “Igen, utálunk titeket, próbáljatok meg ezzel együtt élni. Ugyanúgy utálunk, mint ti minket, és ugyanúgy szeretnénk, ha eltakarodnátok, megszûnnétek, esetleg el is törne a lábatok, mint ahogy ti akarjátok, hogy ez velünk történjen. A különbség, hogy ez itt a mi országunk, és a ti dédapáitok rongyos kaftánban tántorogtak be ide, egy batyuval a vállukon. Most még nektek jár a pofátok? Kaptok is rá, nyugi. Kitõl Molotov-koktélt, kitõl feljelentést, de utálatot mindenkitõl. Sziasztok, délre van Izrael.”

    Ezek után minden normális ember lemegy az utcára, amikor TC elindul egy zsidó bolt felé a brancsával. ün nem egy ütést kockáztatnék, hanem az életemet is, hogy megakadályozzam, hogy egy ilyen ember uralja az utcát.