Kásrusz dilemmák

Az elmúlt hónapot Budapesten töltöttem, és az Ö-való kegyelméből kivehettem a részemet a pesti zsidó hitéletböl is. Sász és Gemojró tanulás, davenolás, beszélgetések nagytudású, nagyszakállú emberekkel, kóserság, zsidónegyed, jesiva. A kérdőjel pedig egyre hatalmasodott, míg végül kiegyenesedett: milyen zsidó vezető leszek én? Bátor, szerető, szerethető, érthető?

Ami dilemmát okozott, az az, hogy ugye én, szemben a tanítóimmal azt mondom, hogy fontosabb a törvénynél az, hogy jót cselekedjünk. Gyakrabban hallgatok a szívemre, mint a Halóche parancsaira. Azt mondják a rabbik, hogy a zsidó vallás azért tudott fennmaradni, mert a kemény mag igenis ragaszkodott a Tajre megtartásához. Ezért a reformabb irányzatok veszélyeztetik a zsidó létet, előmozdítják a teljes beolvadást. Hiszen, ha valaki Sábeszkor kocsival megy a zsinagógába, akkor már a vegyes házasság sincs messze, és akkor konyec.

Ezzel elég nehéz lenne vitatkozni, de. Mi van azzal a temérdek zsidóval, akiknek eszük ágában sincs kaftánt ölteni, és egy halom pénzt költeni a kóser kajára, ami valljuk be őszintén, sokszor nem is igazán “kóser”. Vagy maga a kóserság ugye… Józan ésszel belegondolva, nyilván azért rendelte el az Úr, hogy megtartsuk a kásruszt, mert szerette volna, hogy gyermekei kicsattanjanak az életerőtől.
Namármost a vallásosabbjaink között sem ritkák (25 éves kor alatt sem) az erősen túlsúlyos, puhány emberek.

Össze kéne hozni a kettőt. Márminthogy a kóserság ugye azt jelenti, hogy jót egyél. Minőségi kaját, legyen tiszta a kezed, amikor eszel, ilyenek. És te magad is legyél egy mértéktartó Schobert Alexandra. Meg, hogy ne zabálj, hanem érezd az ízeket, amihez a Te..mtő tehetséget adott neked.
És ha még áldást is tudsz mondani az általad alapos mérlegelés alapján finomnak és tisztának tartott ételre, mindezt őseid nyelvén, akkor a tradícióra is adtál, ami igazán szép dolog Tőled.

Git Sábesz!

P.S: Találkoztam Pesten egy halom zsidó fiatallal, akik nem tartják a Sábeszt, sem a Kásruszt, semmit se. Ezek a srácok rendre azt állítják, hogy ők tréflik, és a kaftánosok all right-ok. Miért van ez a bűntudat? Elképzelhetetlen, hogy a magunk módján mi is kóserok vagyunk/legyünk? Attól valami kóser/tréfli, hogy mi van mögötte. Szerintem kezdetnek nem rossz az se, ha az ember foglalkozik a kérdéssel, ahelyett, hogy ennyivel intézné el: “Én már úgysem leszek ilyen jámbor szakállas, akkor hagyom inkább az egészet a rákba, oszt rohadjanak meg a szkinhedek!“


A szerző rabbinak tanul.

0 Bátor to “Kásrusz dilemmák”


  • Az “etikus” kásruszről legutóbb Charlie írt a JP-n:
    http://www.judapest.org/a-kasrut-is-kiblogozhatatlan

    A kulináris kásrusz koncepció meg az én fejemben is mindig izeg, de eddig az összes (hazai) rabbi/vallástanár lehűtött ebben a kérdésben. Pedig nyugat-európában (párizs, london) és Amerikában nagyon pörög ez a vonal. Egyre többen esznek kósert, nem vallásosok, sőt nem-zsidók is (pl. vegák, ételallergiások nagy számban).

    Ld: http://www.foodnavigator.com/Financial-Industry/Kosher-demand-from-the-west-fuels-Israel-exports

  • hm, érdekes dolog ez a túlsúlyosság kérdése. azért ebben nagy az öröklődési faktor imho. sokakat ismerek akik stricly kosher kaján élnek és még sem fogynak le soha. mondtam is nekik finoman, hogy esetleg egy kis sport segítene, de megmosolyogtak ;]

  • Charlie és a maszortik nagyon érdekesek szintén. Attól még, hogy az ortodoxok nem akarnak hozzányúlni, egyértelmü, hogy a “rabszolgatartás” nem kóser.
    Nektek mit jelent a kóserság?

  • Anno bejelentkezett egy orti rabbi edzésre, mert 140 kiló volt (a neje szólt nekem, hogy jönne), de nem jött le, pedig tényleg jót tesz a mozgás: eleinte persze csak lájtosan.
    Hiába a nagy tudás, a szívbaj stb. elviszi a nagyon kövér embereket, kásrusz ide vagy oda… Ráadásul hiába eszik valaki kósert, ha rosszul időzít, pl. este zabálja tele magát, vagy nem tart rendszert az étkezések között. És a kóser édesség is hízlal, nem is beszélve a kóser libazsírról.

  • Nekem az emberi állapotot jelenti: az különböztet meg minket az állatoktól, hogy van tudatunk és képesek vagyunk pl. az önkontrolra és a reflekcióra. Ez az étkezésben is meg kell, hogy mutatkozzon: nem eszünk meg bármit. Tudatosan eszünk, “reflektálunk” az ételünkre. Instrumentálisan a különböző bráchák, áldások is segítik ennek a tudatosságnak a kifejlődését.

  • Egyébként az étel jelenleg nagyon menő téma a zsidóságon belül, a nyáron nagy konferencia is volt a Hazon szervezésében, decemberben ismét lesz:
    http://www.hazon.org/go.php?q=/food/conference/2008FC/theHazonFoodConference.html

    A jewish food mozgalomnak klassz blogja is van:
    http://jcarrot.org

  • jó ez a jcarrot, kösz. lokálisan pedig a fűszer és lélek goldenbloghelyezése is több mint biztató ;P

    a tudatos kajálás tényleg mindenképp forró téma most, csak azok devianciák ne lennének ugye…

  • tényleg máté, a macesz készítés rejtelmeibe sikerült beleásnod magad;-) nem felejtettem el…

  • Nagyon örülök a témafelvetésednek! Szerintem nagyon jól gondolkozol. Több ortodox rabbival találkoztam, akiknek szintén alkalmazkodniuk kellett a körülményekhez, a modern korban, szekulárisan felnőtt emberekhez.

    A környezetemben most a legtöbben azt tartják, ami a pénztárcájukba belefér: a hús csakis kóser lehet. Hús nélküli készítményekhez meg nem kell pecsét, csak garantáltan ne legyen benne hús, húsból eredő dolog. Ez nekem Budapesten lapos pénztárcával is működött. Londonban meg kiváló választék van kóserből, még a Tesco-ban is.
    Meg kell szoknunk, hogy egy posztmodern és poszt-Soá korban élünk, ahol mindenkinek a saját útját kell megtalálnia. Ha gyertyát gyújt valaki sábátkor: az jó. Ha kósert tart és gyertyát gyújt: az még jobb. És így tovább… Ilyen szempontból a nem-ortodox irányzatoknak sokkal nagyobb előnyük van a szekuláris emberek “megnyeréséhez”, mert az ortiknál érzi az ember a legjobban a “mindent vagy semmit” mentalitást.

    “Ezért a reformabb irányzatok veszélyeztetik a zsidó létet, előmozdítják a teljes beolvadást. Hiszen, ha valaki Sábeszkor kocsival megy a zsinagógába, akkor már a vegyes házasság sincs messze, és akkor konyec.Ezzel elég nehéz lenne vitatkozni,…”

    Ez a logikai lánc igencsak sántít, lévén sábeszkor kocsibamenetel tényleg sok nem-ortodox helyen engedélyezett (és különben is, sokan mennek zsinagógába autóval, ott is, ahol nem engedélyezett, mivel máshogy nem tudnának). De a vegyesházasság: nagyon kevés reform rabbi csinál ilyet. És ha csinálnak is néhányan, nem támogatják nyíltan.
    Szerintem meg a “vagy kaftánnal vagy sehogy” mentalitás vezet a legjobban a szekuláris emberek elriasztásához, és végső soron a beolvadáshoz.

  • “Szerintem meg a “vagy kaftánnal vagy sehogy” mentalitás vezet a legjobban a szekuláris emberek elriasztásához, és végső soron a beolvadáshoz.”

    Ez leginkább Izraelben látszik, ahol a társadalom szekuláris része (a többség) már-már “zsidónak” sem tartja magát. A monopóliumokat élvező ortodoxiának ilyen polarizáló hatása van. Örülök, hogy Európában (és Magyarországon) nem ez a helyzet.

  • Mi a kasrut mélyebb értelme az egészségnek, és az emberi méltóság megtartásának képességén kívül (ld. Shadai kommentjét)? A vér megevésének tilalma nem az élet szentségéhez, a másik lény teremtettsége tiszteletéhez tartozik? Tehát az állatok I-tentől kapott méltóságának megtartásához is. Mint ahogy én azt is valahol az állatok létének, viszonyainak tiszteletbentartásaként olvasom, hogy pl. az anyja tejében az anya kicsinye nem főhet.

  • Kicsit ez a helyzet, de van rá remény, hogy ne ez legyen. Mondom, a zsidó fiúk, bár micvával meg minden, nem tartják magukat zsidóknak, mert a “feketék” az igaziak, más út nincs.
    Ha egyszer ennyi ember számára nem járható ez az ultraorti út, akkor talán fontos lenne, hogy valamiféle zsidó út létesüljön nekik. (Vagy ha van ilyen, akkor legyen népszerübb, jobb.)
    (A srácok azt mondták, hja a dohányba, bethlenbe meg nyilván be sem teszem a lábam…)
    ??

  • shadai, ha engem valamilyen formaban vallastanarnak tartasz, en ugyan nem hutottelek le kulturkoser ugyben. sot, mi tobb, a kosersag egyeb aspektusai meglehetosen hidegen hagynak.

  • A kásrutnak sokszor nincs mélyebb értelme. A nem-zsidók étkezési szokásaitól való elhatárolódás volt az elsődleges oka a kásrut kialakulásának. De például Shadai definíciójával én mélységesen egyetértek, és sok rabbi (irányzattól függetlenül) is így fogalmazná meg az egyik aspektusát.
    Sok kis törvényből állnak össze az étkezés törvényei. A mélyebb ok keresése néha kicsit erőltetetté válhat, néha meg tényleg hasznos.
    Eszté, a vér-evés tilalmának mélyebb értelmét jól megfogalmaztad szerintem:
    “Óvakodj attól, hogy vért egyél, mert a vér az a lélek, s ne edd meg a lelket a hússal együtt” 5Mózes 12:23

  • igen eszté, ráadásul a különbözö fehérjék (tejfehérje, húsfehérje) nehezen emészthetök. :) de kétségtelen, hogy amiröl te írsz, az sokkal szebb és több… itt találkozik a praktikus és az erkölcsös.

  • Számomra alapvetően a kóserság az otthon és a család megtartását jelenti.Mármint hogy otthon készített ételet (házikosztot) egyen a család közösen és az étkezéseknek adják meg a módját.Szerintem ez a célja.
    Meg persze az is szempont volt, hogy zsidók zsidónál vásároljanak.A saját közösségen belül cirkuláljon a pénz…Nem vehetünk falafelt a Szaharában (holott ott a legjobb és a legnagyobb) és a Három testvérnél sem, hanem a Hummus bárban vegyünk.Szerintem a nem vásárolni akárhol elve is beletartozik.
    Nem publikus, hogy mennyiért kaserol ki egy konyhát mondjuk a Chabad, de érdekelne.Két konyhabútor, két koplett eszcájg kell, és ha hibázol a szabályok betartásában, viheted az edényeket a mikvébe.
    Mivel itthon nincs választék a megfizethető és a magyar konyhában használatos kóser élelmiszerekben, aki be akarja tartani a kóserságot, az nagyon sok egészségtelen, tartósítószeres kaját kell egyen.A kóserságnak semmi köze nincs a higiéniához se ma már, pedig eleinte korszerű elvek bevezetéséhez is kapcsolódott.Most már a Chabadban lehet leggyakrabban szalmonellát kapni, és a bencsolóbögre mellett sincsen szappan sohasem.

  • pilpul: veled speciál nem beszélgettem még erről a kérdésről. darvassal, oberlanderel, balázs gáborral igen.

  • Psymon,
    Te is rabbi leszel, nem? Vagy keverlek valakivel?

  • Két rabbijelölt, egy vélemény.

  • Igen. A londoni Leo Back College -ban tanulok.
    http://lbc.ac.uk/
    Tanáraim között liberális, reform és konzervatív rabbik vannak, szóval nagyon vegyes képzést kapok. Teljesen mást (ez egyáltalán nem minősítő jelző), mint Máté.
    Közben rájöttem, hogy egyáltalán nem “offtopic” az előbbi link a cikkemre. Ugyanis a megírásával is az volt részben a célom, hogy az imádkozást “népszerűsítsem” a nem-vallásos zsidóknak.

  • merre laksz Londonban Psymon? sokáig ott éltem.

  • “Meg persze az is szempont volt, hogy zsidók zsidónál vásároljanak.A saját közösségen belül cirkuláljon a pénz…”

    nem zsidó hentes nem árulhat sakterolt libát?

  • A Golders Green-i temetőben (a területén, de palánkkal elválasztva a síroktól), a krematóriummal szemben.

    http://www.magix-photos.com/mediapool15/83/93/29/D0/87/AE/11/DA/BB/DF/A1/B2/51/DA/04/1E/oma/10/20E549D01D1111DDADD4AB123E5AC3F4.jpg

    Van blogom:
    http://goldersgreen.wordpress.com/

  • Ez az egyik legbizarabb dolog, amit mostanában olvastam Psymon.

  • Szuper, megnézem az oldalt.
    Lenne kérdésem tudós rabbik :))
    Identitás problémaink vannak. A férjem anyukája zsidó (nem vallásos, neki mindkét nagyszülője, szintén nem vallásos.)
    Mégcsak nemrég tudtuk meg (hogy megzsidult, hogy úgy mondjam ;)).
    Most akkor ő mi (ki) (nem Miki, persze)? Nem vallásos zsidó, vagy csak zsidó származású, vagy…
    A mi gyerekünk?
    (Én keresztény vagyok, tutira. legalább ezt tudjuk. Gondolom ő “semmi, ha az anyukája goj)
    ???

  • http://www.lbc.ac.uk/content/view/473/118/

    Azt hittem, hogy Izraelben vagy, ezexerint csak voltál. :)

  • hu.
    veletlenul a tarskeresos fenykeped toltotted fel.

  • Én tettem fel, de nem véletlenül: társkeresés és rabbiság ugyanis nagyon hasonló. Kapcsolatot kell teremteni (akár ismeretlen) emberekkel.

  • (Én is nézegettem egy darabig a képet :)))))))))) )

  • webeth: hivatalos álláspont: a férjed vallási értelemben zsidó. Vonatkozik rá a Tajre összes parancsolata. A gyereketek nem zsidó.

    A helyzet ennél azért kicsit összetettebb, de ha ma, egy “frankó” rabbit kérdeznél, ezt válaszolná.

    Nyilvánvalóan monoteisták vagytok:) ez amúgy kezdetnek nem is rossz.

  • Shadai a kerítő. :D

  • Az úgy volt, hogy az előző évben voltam a Pardesben, Jeruzsálemben. Különböző vizsgák után elfogadták azt első évemnek. Szóval most másodéves vagyok Londonban. Próbálom a mentalitásváltást feldolgozni (ortodoxból reform), egyelőre kevés sikerrel.És nem akartam én soha temetőben lakni. De ez jutott, ez a College tulajdona, ezt küldte háSem.
    Webeth, tradicionális értelemben véve a férjed 100% zsidó, mert az anyukája zsidó. Zsidóbb nem is lehetne. A gyereketek nem lesz az, mivel te nem vagy az. Ettől sokfajta eltérés lehet (pl. az izraeli visszatérés törvénye rá is fog vonatkozni, vagy van olyan rabbi, aki elfogadja az apai ágat.)

  • bizonyos közösségekben az apa is továbbviszi a zsidóságot. Ha van ilye szándékotok, utána nézhetek, hogy hol lehet ilyen csapatot találni. (Mármint akik megmetélik, ha csak az apja az, akkor is)

  • Hűha, köszönöm!
    Most el gondolkodni, kezdetek. Van még kérdésem úgy ezer. :)

  • A temető a legbékésebb hely. ;)

  • webeth: jó hírem van a számodra! valószínüleg jövő héten fog indulni egy új sorozat a JP-n, amit egy olyan lány fog írni, aki nagyon hasonló cipőben jár, mint te (nem vallásos, de halachikusan zsidó a férje, bár gyerekük még nincs).

  • Szia Webeth,

    ha nem vagyok indiszkrét, és ha már úgy is bedobtad a témát, megkérdezhetem, h mi motivál benneteket a határozott identitás-választásra?

    Amúgy sztem nagyon fontos, h bármely közösség tanítója, lelki vezetője vonzó legyen, és a közösség tagjainak vonzalmát ügyesen transzmutálni tudja lelki irányba

  • “bizonyos közösségekben az apa is továbbviszi a zsidóságot. Ha van ilye szándékotok, utána nézhetek, hogy hol lehet ilyen csapatot találni. (Mármint akik megmetélik, ha csak az apja az, akkor is)”

    Köszönöm, egyelőre nem, elég ha mi tudjuk végre, hogy mi is van. NEm egyszerű dolog ezzel a helyzettel kezdeni valamit, úgy 30 körül ráborítják, hogy képzeld anyukád…
    Ráadásul ő nem ilyen nagyszájú mint én, nem szeret netezni sem, és én nem kereshetem helyette önmagát.
    Viszont beszélni szeret, szóval majd este megtudom mit szól. :)))

  • Máté,

    és akinek az apja zsidó, ő is betérne, de nem akarja, hogy meghámozzák a répáját (bocsánat a profán megfogalmazásért)? :) Van ilyen közösség/felekezet?

  • Kedves ihtyiandr,
    Mondjuk az, hogy az ember szereti tudni ki is ő.
    Sejteni lehetett (lásd zsidó-e vagy) az anyukája dolgaiból (ha érdekel részletezem) de tudni nem tudta biztosan.
    Sztem itt (ebben a városban) nincs aktív közösség. :((

  • lelkesz: betérhetsz pl. reformátusnak. ;]

    Erről a vicc jut eszembe:

    Az ifjú Weisz felkeresi a rabbit:
    - Rabelében, adj tanácsot, elvegyem-e Blau Rezsint feleségül? Egy nagyon jóravaló zsidó családból való.
    - Akkor vedd el.
    - De bandzsít.
    - Akkor ne vedd el.
    - De az apja nagy hozományt ad vele.
    - Akkor vedd el.
    - De a lány sántít is.
    - Akkor ne vedd el.
    - De házat, boltot is örököl majd az apjától.
    - Akkor vedd el.
    - De van egy fattyú gyereke is.
    - Akkor ne vedd el.
    - Mondd meg, rabbi, mégis mi lenne a legjobb?
    - A legjobb az lenne, ha kikeresztelkednél – fakad ki a rabbi -, mert akkor a tisztelendo plébános urat orjítenéd meg a kérdéseiddel, és nem engem!

  • Shadai,
    Örülök neki! :)

  • lelkesz!
    felejtsd el!
    Àbrahám szövetsége nélkül nincs zsidóság. (Tudtommal) A répát le kell faragni, ha kicsi akkor is..:)

  • Jó a vicc. Nekem ez a kedvencem.

    Customs officer to Israeli:
    Occupation?
    I: No, just visiting…

  • a jó hír viszont az, hogy rutinmütét, szeretik a csajok imádni, és fitymaszükület egész biztosan kilöve.

  • eszté, a Tóra (legalábbis az írott) nem tiltja az állat kicsinyének megfőzését anyja tejében, az a vers a gödölyéről rendelkezik, vagyis csak a gödölyét tilos megfőzni az anyja tejében (persze a szóbeli Tóra erről másképp rendelkezik).
    Hallottam egyszer egy okos embertől erre egy szerintem megfelelő magyarázatot, miszerint a gödölye anyja tejében való főzése vmelyik bálványkultusz áldozati szertartása volt, ezért tiltja a Tóra.

  • Eeee, Máté, rutinműtétnek rutinműtét, de ez úgy hangzik, mintha valami kis apróság lenne, ha valaki elindul a “Le a fitymával” metélkedőműsoron (vezeti VÁGÓ István), holott nem csekélység és sokáig sekély a kéj. Jómagam 15 éves koromban szabadultam meg eme becses testrészemtől és a műtét után kb. egy héttel merészkedtem először egyáltalán utcára. Akkor is úgy, hogy a műszer gondos papírzsepi borítást kapott és gyakorlatilag széles terpeszben lépkedtem.
    És akkor még nem beszéltünk a kamillateával teli műanyagpohár felett elvégzett fekvőtámaszokról (bizony, lógatni kell bele), nem beszéltünk a boldog kamaszkor velejárójáról, az erekcióról (nem kellemes, amikor a néhány napos seb felszakad az erekciótól).
    Ráadásul meg kell tanulni újra boldogítania magát az embernek, mert a régi módszerek nem működnek :)
    Szóval, azért messze nem könnyed kéjutazás egy metélkedés.
    (És mielőtt bárki teljesen bepánikolna, azért tegyük hozzá, hogy az első egy hét nehéz, utána rohamosan javul, annyit meg fél lábon is ki lehet bírni).

  • Nekem régóta nem lehet már fitymaszűkületem, de köszi a válaszokat; ez alapvetően elméleti kérdés volt. :)

    Shadai,

    én katolikus vagyok. :)

  • apám most csinálta, 57 évesen. Másnap már szaladt! a körúton, és mindenkinek mutogatta. Nekem (13) szintén kamillázni kellett, de nekem csak vagy 2-3 napig tartott a lábadozás.
    nem para összességében.

  • off:

    továbbra is lehet libát és kacsát tömni, de csak kíméletesen. Ezt mondta be a rádió. Az okés, hogy finom a hízott libamáj, kacsamáj, a libatepertő és a libazsír, de hogy valakit (akármilyen lényt) kíméletesen tömjenek…

    Metélkedés témához egy Honeyball dalszöveg:

    Metélős

    Nem a vallásom kergetett ebbe
    Mert hiszek az Újszövetségbe’
    Sokat kaptam családomtól meg egy génhibát
    De ezt nem teszem zsebre

    És hiába tudom jobb nekem ma már
    De a műtét nagyon-nagyon fájt
    Megblankolták büszkeségem 30 perc alatt
    Ordítottam volna de nem szabad

    Refrén:
    Kilencből ketten már tudjuk, hogy a garbó nem divat
    Kilencből ketten átéltük ezeket a borzalmakat
    Kilencből kettőnket körülmetéltek mint az állat
    Aki nem hiszi és szép lány utána járhat!
    Utána járhat!

    Szinte fel sem fogtam mi történt velem
    Szorított magához az ágy
    A nyugtatótól kábultam, de rájöttem hamar:
    Meghámozták a répám!

    És ha ez még nem lenne elég
    Nincsen recska egy hónapig!
    Fokozni a fokozhatatlant, történt valami még
    A prosztatám is ellenőrizték!

    Refrén

    Hahó, hahó!
    Ezt hallgassátok, itt jön a fehér fiú
    Akinek német az apja, zsidó a farka és fekete a hangja:

    Mikor körülnyestek haver én azt mondtam: ezt nem élem túl
    Mert az a hónap nem lehetett rosszabb, mint maga a pokol
    Aztán rájöttem, hogy ez nem is olyan rossz
    Mert a szerszám jobb mint valaha, és ez mostmár nem titok.

    Ezért:
    Csajok! Csajok! Gyerünk szabad a pálya!
    Csajok! Csajok! Gyerünk velem az ágyba!
    Mert jobban nyomom mint egy pornósztár
    Mint a másoddiploma ellen a nyolcosztály!

  • Máté,

    laza apukád lehet, mindenkinek mutogatta a Körúton futtában… :)

  • hát nem egészen, de azért a kojlelban megkérdezte, hogy akkor ezzel kell megérinteni a frigyszekrényt:) de legalábbis a nyelvén volt.

  • Webwth:

    frappáns válasz, és mit gondolsz, azon túl, h az ember tisztába jön önmagával, milyen mértékben kell, h azonosuljon azokkal a dolgokkal, amik abból következnek h ő vmi/vmilyen, nevezetesen, szted mennyire jelent erős kötést pl. vki felfedezett v választott (?) zsidósága (mondjuk egy fiatal felnőtt esetében)

  • Psymon, kösz jó a blog, feed-t mentettem. súlyos kis helyen laksz dehát Golders Green flódni környék szóval no worries. Elején kicsit tényleg sokk London, de 1-2 hónap után már fel sem tűnik amiről írsz a blogodon. de igen: szinte mindenki _azért_ fut felalá.

  • kell majd bekuldeni CV-t es motivacios levelet, illetve rovid foglamazast, hogy hatott ram a kep?

    rabbi! piha.
    ahelyett, hogy fotomodellnek menne.

  • kösz illustrativo. szted a kettö kizárja egymást? a plakát is, a zsinagóga is médium, nem?:D

  • a Calendario Romano-t gondolom mindenki ismeri.

    a kép tlg vicces egy picit, de hát csak nem baj, ha a rébnek egészséges a fogsora:)

  • Webeth: ilyen családi háttérrel és gyermekkel (is) szeretettel vár a Szim Salom Progesszív Zsidó Hitközség http://www.szimsalom.hu
    A rabbinkkal elbeszélgetve megérthetitek, hogy pontosan milyen utakat is járhattok be, együtt, mint család. Az apai ágat gyermeketeknél akkor van értelme elfogadni, ha zsidó nevelésben részesítitek.
    A körülmetélés, mint téma, nem az ajtón belépés utáni első kérdés.
    Ezen kívül van még legalább egy hitközség Budapesten, amelyik szintén nyitott számotokra, de erre ők reagáljanak :)

  • Máté:
    a bejegyzésed “dilemmája” csak annak dilemma, aki nem hajlandó elfogadni, hogy létezik konzervatív, reform, liberális irányzat.
    Mivel ezek mind választ adnak az ilyen kérdésekre.
    Aki meg nem akar (ultra/modern) orti lenni, de nem akar más irányzathoz sem tartozni, de bűntudata van (biztos hogy van, vagy csak mondja??) az meg gondolkozzon el azon, hogy most akkor miről is beszél? Büntudattal létezéshez nem kellenek ortodoxok akikre lehet mutogatni, hogy “bezzeg ők” sem más irányzatok “oda meg nem megyek, mert”.

  • Ja, és az ilyen összezavarodott fiatalok létezése kapcsán nagyon súlyos a szülők és az iskolák felelőssége, mivel nem képesek sem példát sem alternatívákat, sem konstruktív (zsidó) identitáskeresésben segítséget nyújtani. Szégyen.
    Talán ha sok- elég:) JP-t olvasgatnak az említett srácok, akkor megérzik hogy máshonnan kéne megközelíteni a témát :)

  • J-Bone: így van, ahogy írod. Amúgy az iskolák és szülök mellett saját maguk is az okai (mármint a reformok, neológok), hogy nem túl jó a renoméjuk.
    Nem mostról beszélek, nem tudom mi van most. De az elmúlt 10 évben elég erötlen volt a reformabb zsidóság (kifelé mindenképp).

  • Szerintem meg egyen mindenki szombatonként kósert, ezzel is melve az ünnep fényét. Gazdaságos megoldás, nekünk legalábbis bejön. Csak tréfli, és csak húsos konyhánk van. De a húsos rész nagyon szígorú, olyannyira, hogy nagyszakállú barátunk is eszik benne, igaz végignézi a főzést, de legalább van idő beszélgetni :-)

  • Köszönöm a választ mindenkinek!

    Illustrativo!
    Psymont is érdemes megnézned, valahol a JP-n van kép róla. Szavazzunk melyik rabbi jóképűbb! (csak viccelek ;))

    ihtyiandr,
    “és mit gondolsz, azon túl, h az ember tisztába jön önmagával, milyen mértékben kell, h azonosuljon azokkal a dolgokkal, amik abból következnek h ő vmi/vmilyen, nevezetesen, szted mennyire jelent erős kötést pl. vki felfedezett v választott (?) zsidósága (mondjuk egy fiatal felnőtt esetében)”

    Nem egészen értem a kérdést. Egyrészt nem tudom a választ, másrészt nem felelhetek neked valamiről ami a jövőben lesz, és rádásul nem is én vagyok. Azért abban egyetértünk, hogy érintett vagyok, mivel egy család vagyunk. Ezenfelül nagyon-nagyon kiváncsi a másik lányra, aki majd írni fog, lehet hogy ő jobban megfogalmazza a kérdést.

    Valójában semmilyen válaszom nincs. Pedig egy ideje már olvasgatok itt, és még csak több kérdésem lett.

    J-Bone!
    Köszönjük!!!
    Raborítom, ja nem, elolvastatom vagy elmesélem amiket ma megtudtam és lehet hogy jelentkezünk. Az is lehet, hogy idő kell, és majd csak később.

    ***
    Amúgy, nem is írtam hogy fiú-e a gyermek, ehhez képest már körülmetéltétek. :DDDD
    Amúgy fiú. :))

  • Én kiváncsi vagyok a másik lányra :DDD nem ő.

    Fűszeres Eszter,
    Már csináltam kalácsot (meg mást is) a recepted alapján, és finom volt (mondjuk kóser nem) finom lett!
    A mikvés írásod meg különösen nagyon tetszett!!

  • Hála az Ùrnak!

  • hogy fiú

  • Máté,
    Igen! Miért? :D

  • Máté, ugye hazajössz rabbinak? Szeretnék majd hozzád járni, pedig nem is járok sehova.

  • bonya,

    és hol marad a sádchen? :)

  • Bonya, itthon is van egy csomó helyes és fiatal rabbi, amíg Máté haza nem jön, közülük is válogathatsz, már ha csak ez a szempont.
    Webeth: annak ellenére, hogy te nem vagy zsidó, de a férjed az, és a gyereketek nem minősül halachikusan zsidónak, ha úgy döntötök, hogy zsidó indentitásra akarjátok nevelni, járathatjátok félzsidóként zsidó óvodába, iskolába, fel fogják venni.És a neológia meg is esketi, ha majd zsidó (vagy szintén félzsidó) párt választ.Abban az esetben is megesketi, ha nincs betérve, körülmetélve és nem volt bár micvója.Erre van példa Budapesten.(De pssszt!)
    És ha feltámad a férjedben a zsidó identitástudat, műkedvelőként elkísérheted bármely vallásos eseményre, senki nem fogja rossz néven venni a jelenlétedet.
    A körülmetélés meg főleg azért ajánlott (a fentebb már említett ok
    okon kívül), mert állítólag a méhnyakrák veszélyét nagyban csökkenti, és hosszú távon magasabb ingerküszöböt eredményez a nemi életben, ami meghosszabbítja az aktus idejét (az erekciótól az orgazmusig).A két legfontosabbat okot érdemes megemlíteni.

  • kovasz
    2008 szeptember 12 @ 13:58

    “Meg persze az is szempont volt, hogy zsidók zsidónál vásároljanak.A saját közösségen belül cirkuláljon a pénz…”

    nem zsidó hentes nem árulhat sakterolt libát?

    Árulhat, de minek? Zsidók nem fognak ott vásárolni.

  • És Webeth: a gyereketek izraeli állampolgárságot is kaphat.

  • Liszickij,
    Hűha!
    Ebből is látszik milyen keveset tudok, én azt gondoltam, hogy mi házasnak sem számítunk. :O

    Bonya,
    Hamarosan kapunk egy nemkdves hangvételű kommentet Máté-nétől. :D

  • A halacha szerint mindenki házasnak számít avval, akivel együtt hált.De ebbe most ne menjünk bele…
    Csak a halacha szerint nem számít a gyereketek és a házasságotok zsidónak, de a polgári törvények érvényesek, a neológia pedig a modern élethelyzeteknek megfelelően megengedő (elnéző) sok esetben.

  • “A halacha szerint mindenki házasnak számít avval, akivel együtt hált.De ebbe most ne menjünk bele…”

    Szerintem se… :D

  • Liszickij, a neológia nem ennyire megengedő. Olyan házasulandókat, ahol az egyik fél csak apai ágon zsidó, nem adnak össze. Van egy rabbi, aki régen a neológ hitközség rabbija volt, de már nem az, na ő szokott ilyen esküvőket tartani, de nem a mazsihisz alá tartozó zsinagógában.

  • De.
    Az van ilyenkor, hogy 1. drága, 2. nem zsinagógában van (dehát a zsidó esküvők nem is szoktak ott lenni), 3. papírt nem kapnak.De a szertartásban nincsen semmi hiba, s azt neológ rabbi celebrálja (nevek és címek említését most mellőzöm).

  • drága:)))

  • “Liszickij
    2008 szeptember 13 @ 14:02

    kovasz
    2008 szeptember 12 @ 13:58

    “Meg persze az is szempont volt, hogy zsidók zsidónál vásároljanak.A saját közösségen belül cirkuláljon a pénz…”

    nem zsidó hentes nem árulhat sakterolt libát?

    Árulhat, de minek? Zsidók nem fognak ott vásárolni.”

    Még jó, hogy ennek az ellenkezőjére tudok jelenkori példát… :-)

  • Kedves Máté-rajongóklub!

    Máténé ezáltal csak szeretné nyilatkozni, hogy örül, hogy nem csak neki tetszik a férje;-)))

    Szia Ihtyiandr, jól sejtem hogy srác vagy, ugye?:-) vagy komolyan gondolod, hogy a férjemröl eszébe kellene jusson az embernek a Calendario Romano, ill. az abban szereplö meleg papok??:-) de izlések és pofonok:-)
    a fotót én csináltam, és a következö sem lesz rosszabb remélhetöleg:-)

  • ja, jut eszembe: várok ötleteket a következö photo sessionre:-)

  • A valóságban egyedül a JP olyan, mint a Simpson: ahol a vicces beszólások valóra válnak (mint most Máténé). Jóval több, mint közösségi szájt…

  • Máténé
    :-)))

    Következő photo sessiont rólad kérjük :D szerezzünk örömet a férfiaknak is. ;)))

  • Kohen Máté
    2008 szeptember 13 @ 21:55
    drága:)))

    Na de melyik (zsidó) esküvő nem az, ugye.Csak pénzkérdés, hogy egy chabad rabbi elmenjen egy neológ zsinagógába körülmetélni, holott más zsidó pár esküvőjére nem megy el, mert nekik tilos neológ templomba belépni, stb.stb.A magyar példák változatosak, számosak.

    Kovász: Vajon minek vesz egy zsidó személy nem zsidó hentesnél sakterolt húst? Mi értelme van a sakterolásnak, ha a hús a tréfli közé kerül? Hülye embereket mindig és mindenhol le lehet húzni, ez nem újdonság.Amelyik zsidónak halvány fogalma van a kóserságról, az nem vásárol “kósert” nem kóser helyen.

  • kemények

  • tündériek

  • Liszickij: Te gyakran oltod a chabadot. Konkrét esetekröl is tudsz? (Szalmonella, metélés penzért, stb.) Lason hóre veszély fenyeget:))
    Èn nem kaptam szalmonellát náluk, söt jó a konyhájuk sztem.

  • Csak konkrét esetekről tudok.
    Nem arról van szó, hogy a metélés volt pénzért (full zsidó házaspárról volt szó), hanem arról, hogy bementek miatta egy neológba, holott másoknak az esküvőjére nem mennek el, ha az neológban tartatik.Vannak, akiket csak a Vasváriban intéznek, de vannak kivételek.Csak azt akartam Webethnek üzenni, hogy az ortodoxia éppoly következetlen (másként fogalmazva: rugalmas) tud lenni, mint a neológia, a cél dicséretre méltó: a közösségben felmerülő igények kiszolgálása.
    A Teri konyhája kissé egyhangú,-amilyen a standard chabad koszt – de kétségkívül ehető, a szalmonellával viszont számolni kell ott.
    Ugyanannyi jót is tudok róluk mondani alkalomadtán, amennyi rosszat.Majd mondok is.A losn hore-ra azért oda fogok figyelni, így Jom Kipur előtt pláne.

  • Oké, igaziból én is hibáztam. Nekem meg nem szabadna nyilvánosan feddni téged.
    Bocs.

  • Liszickij:”A kóserságnak semmi köze nincs a higiéniához se ma már, pedig eleinte korszerű elvek bevezetéséhez is kapcsolódott.”
    Szerintem rendkívül sok köze van, főleg az élelmiszerbiztonsághoz. Önmagában a kóser étel nem zár ki ételfertőtést, mérgezést, de ha a legelőtől(állatokkal való bánásmód, vágás, stb) az asztalig (ételek tárolása elkülönítése, kisózás utáni öblítés stb. ) betartják legalább a szellemét nagymértékben csökkenti a veszélyeket -ma is! Persze önmagában nem garancia, de nem hiszem , hogy egy kóser konyhán nagyobb eséllyel kapsz mondjuk Salmonella fertőzést. ( ha nem értettem félre amit írtál)

  • Nem általánosítani akartam, dehogy! Egyetértek avval, hogy a kósersági szabályok ma is bölcsek és az egészséges életmódot szolgálják.De a kósersági szabályok önmagukban nem elegek és nem váltják ki a korszerű higiéniás elvárásokat, tehát a lejárt szavatosság ellen sem védenek meg, meg a többször felszolgált ugyanazon ételtől sem.A KÖJÁL és az ÁNTSZ előírásait is érdemes betartani.Az ORZSE és a Chabad konyháját például pillanatok alatt bezárná a nevezett két hatóság, holott glatt kóserek.Csak azt akarom ezzel mondani, hogy a kósersági szabályok betartása sem garancia sem a táplálkozás egészséges voltára (ld. fentebb említett túlsúly problémák), sem a higiéniai minimumra.Ma már a kóserság csak egy újabb szempont, – a két előbb említett után fontossági szempontból csak a harmadik -, amit azért mindenképpen érdemes betartani.

  • Mármint, számomra a harmadik, az ortodoxia szempontjából természetesen első.

  • Máténé, honnan veszed, hogy a Calendario Romanóban szereplő papok melegek? De ha így is van, ne nagyon hangoztasd, mert még kirúgják szegényeket, aztán mihez kezdenek a nem piacképes végzettségükkel?
    Nekem amúgy az a gyanúm, hogy a modellek nagyrésze nem is pap. Kezdetben talán mind az volt, aztán a nagy sikerben ez is elkommerszedett.

  • Be sem kerültek volna a Vatikánba, ha nem lennének melegek.

  • Ajajj, ez kicsit kemény volt, viccnek is.

  • megnézted öket a youtube-on?

  • Nem, kéne?
    Itt néztem meg, és látom, Tom Crusie 2007ben még katolikus volt. LOL!

    http://www.calendarioromano.co.uk/

  • Józan ésszel végiggondolva:
    egy: melyik hetero férfi viselné el maga körül, amint az köztudott, a többi (sok) meleget?
    kettö: melyik férfi bírja ki, hogy egyáltalán nem szexel? Se növel, se férfivel.
    a börtönben is ezért vadulnak meg a fiúk ;) (ezt hallottam)

  • Tom Cruise tudtommal évek óta a scientology-hoz tartozik.

  • Most nem beszélsz okosakat, és általánosítasz, és biztos van aki kibírja :(
    Az egyik ismerősöm katolikus gimibe járt, és mesélte hogy a 4 év alatt kb 3 pap ment el (hagyta el az egyházat) megnősülni. Valamint a börtönben nem elhivatott enberkék vannak.
    Valamint képek alapján eldönteni, hogy ki meleg…hát nem tudom.
    Eléggé (nagyon) előítéletes.
    :((

    Tom Cruise vicc volt, ott a LOL mellette.

  • A Tajre szerint minden férfinak kötelessége megházasodni, utódokról gondoskodni. Az ember természete ellen való, hogy egyedül maradjon.
    Ettöl függetlenül lehet, hogy van aki kibírja. (Sztem sem sokan)
    Ès akkor lassan vissza lehet térni eredeti témánkhoz, a Kásruszhoz.

  • Már megint a Máté és -né, ajvé! Meg a meleg minden pap – nekem durva.

  • ahol sok a fiú és kevés a nö, és tiltva vannak a dolgok, ott a mindnyájunkban meglévö ösztönök elöbb-utóbb utat találnak maguknak.
    Minden perverziónak az elfojtás a melegágya.
    Mért gondoljátok, hogy a fekete köpennyel együtt eltünik az ember azon természetes vágya, hogy szexeljen?
    Nem a feleségem, nem is én találtuk ki a sztorikat. Léteznek.
    Mindig léteztek, sok-sok könyv jelent meg a témában, köztük olyanok is, amelyeket papok írtak, akik nem bírták cérnával és kiléptek.

  • [Molnár Tamás szexuálpszichológus]

    Feltűnően sok botrány pattant ki az utóbbi évben katolikus papokról, sőt bíborosokró, akiknél bebizonyosodott, hogy helyzetükkel visszaélve fiatalkorú, sőt 14 év alatti kislányokkal és kisfiúkkal létesítettek szexuális kapcsolatot.

  • http://hvg.hu/vilag/20080717_kevin_ruud_pedofil_papok_ausztralia.aspx

    aztán nyugodtan szóljatok a kósárság témához is..

  • A vizsgálat kimutatta, hogy a szexuális visszaélést elkövető papok és szeminaristák áldozatainak 80 százaléka kiskorú fiú” – adta hírül a Népszabadság.

    http://www.metazin.hu/node/283

  • Ès ezzel nem azt mondom, hogy genetikailag melegek, vagy ilyesmi.
    De a rabbikról mért nem derülnek ki ilyenek egyfolytában?
    Mert nincs tiltva a szex, söt kötelezö!

  • csak ez nem tetszett:”Be sem kerültek volna a Vatikánba, ha nem lennének melegek.” Mert hát, ki tudhatja …
    A többi nem újdonság, enyhén szólva.
    A református lelkészek is, köszönik szépen, jól vannak. Kivéve a meleg rabbikat, lelkészeket, ugyebár.

  • Ez megvan mindenkinek?
    “Várj és ne félj, az Úr jön már”
    http://uk.youtube.com/watch?v=qNfETudxbD8

    Máté,
    Lehet, hogy rosszul értelmezem, de úgy tűnik, hogy a gondolatmenetetekben a “pedofil” szó erősen keveredik a “meleg”-el. Azért emeljük ki, hogy az első az bűncselekmény, a második nem. Élesen el kell választani a kettőt, a perverziót a homoszexualitástól. A nemi erőszakot az önkéntesen létesített szextől. És ezt nem csak azért mondom, mert a rabbitanáraim fele meleg. Igen, mivel ez az egyetlen olyan európai zsidó irányzat, ahová őket felveszik. És így elég nagy a sűrűségben vannak jelen, de nem zavar, mert nem vagyok kiváncsi a nemi életükre, és ők sem az enyémre. A Talmud tanárom egy ex-lubavicser rabbi, akit nemi identitása miatt dobtak ki a közösségéből. Így lett liberális pszeudo-ortodox, vagy nevezzétek, ahogy akarjátok.
    J-Bone most mesélhetne, Steven Greenberg rabbi szemináriumán járt nemrég.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Steven_Greenberg_(rabbi)

  • persze. a kettö nem ugyanaz, söt.
    csak úgy tünt, mintha egyedül a feleségem és én tudnánk arról, hogy mitöl hangos olykor a sajtó.
    nem hiszem, hogy mind melegek, de valószínü, illetve elhiszem a pszichológusoknak, hogy a szexualitás elnyomása könnyen vezet oda, hogy egymással.

  • http://www.zsido.com/cikkek/mit_mond_a_zsidosag_a_homoszexualitasrol/17/660
    Visszatérve a kasrusz dilemmákhoz: általában hivatalosan ellenzik a homoszexualitást (vagyis nem ismerik el és nem támogatják), de a valóságban elnézőek.Amennyiben megfelelő diszkréciót tanúsít valaki, a magánéletével nem kell elszámolnia, a közösségben elfogadják, csak a Tórához nem hívják föl.Ezen (és a szaporodáson) kívül azonban minden micvét megtarthat.
    Arra lennék kíváncsi, hogy jesivába járhat-e meleg, mert egy zárt homogén közösségben azért problematikus.Ezért nem szerencsés, ha tanárok melegek (nemcsak a nemi szerepminta, hanem a zárt közösség miatt).Habár a jesivákban a csajozást sem tolerálják, a (házasságon kívüli) hetero párkapcsolat sem megengedett.Aki nem önmegtartóztató, vagy nyílt párkapcsolata van, azt presszionálják a házasságkötésre.Külföldön megtehetik, hogy csak vállaltan egyedülállót vagy házast vesznek fel jesivába, itthon nem tudnak mit tenni, csak igyekeznek a bóherek minden idejét lefoglalni.

  • Liszickij,

    Ebben a vitában különböztessünk meg irányzatokat! Ortodoxoknál is ez jesivától és rabbiktól függ. A Pardesben több nyíltan meleg tanuló is volt (mármint nem “meleg vagyok” kistáblával járt, csak nem titkolta, hogy kivel lesz randija este, ha szóba jött a társaságban). És több ortodox rabbival találkoztam, akik felhívtak melegeket a Tórához. Viszont olyanokat nem, akik kocsival jöttel a súlba. “Az elsőről nem tehetnek, a másodikról igen” – általában ez volt az indok, elég nyomósan.
    Azért kiváncsi vagyok, hogy zárt homogén közösségben ezt miért tartod problematikusnak. Húsz-ötvenéves emberek közösségében az emberek nem keresnek nemi szerepmintákat. Egyetlen heteró ismerősöm sem “buzult meg”, aki a Leo Baeckbe járt. Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy pont tardícionális jesivákról lehetett hallani Jeruzsálemben, hogy ezekben sokszor az intim és szoros barátságok csaptak át testi kapcsolatba. A fiúk egymást között vannak, és csak egymással tudják megosztani gondjukat, bánatukat, nagyon erős lelki kapcsolatok alakulhatnak ki. Innen már csak egy lépés a szex. Valljuk be ennek egyik oka az is lehet, amit írsz: “…hetero párkapcsolat sem megengedett…”

  • Szia Máténé,

    igen, ’srác’ vagyok, a naptárral (ami egyébként nem egyházi kiadvány) csak gondoltam, csavarok egyet a beszélgetés menetén. Mivel szóba jött, h urad menne inkább modellnek (ez nem az én véleményem volt:), érdekelt, ki hogy áll a jó külső vs. “spirituális vezető”-kérdéshez.

    (Ha kérdésed esetleg arra vonatkozott, engem ffiúi fogsorok nemigen ejtenek csábul:)

  • Szia Liszickij!

    13 ó. 35p. körüli hozzászólásoddal kapcsolatban, szeretném megjegyezni, hogy teljesen egyetértünk. Nem a konyhákkal kapcsolatban, -az említett konyhákat sohasem láttam, de simán el tudom képzelni, hogy glatt kóserságuk mellett is gázosak. Ez az ott dolgozók felelősége. A KÖJÁl ÁNTSZ stb hatóságok előírásait be kell(ene) tartani, azonkívül hogy érdemes. Mindezek mellet azonban hajrá kóser kóserság, mert tényleg végtelenül bölcs.

  • Máté,
    kissé megkésve bár, de reagálnék arra,amit a P.S-ben írtál (”Találkoztam Pesten egy halom zsidó fiatallal, akik nem tartják a Sábeszt, sem a Kásruszt, semmit se. Ezek a srácok rendre azt állítják, hogy ők tréflik, és a kaftánosok all right-ok. Miért van ez a bűntudat?”) –> hát valószínűleg velem nem találkozhattál. én ugyanis nem tartoma kasrutot, sem a sabbatot, oszt’ mégse gondolom magamról, hogy tréfli lennék, azt aztán meg pláne nem, hogy a kaftánosok all right-ok. egyszerűen csak zsidó vagyok, bűntudat nélkül. ilyen is van.

    és akkor egy bónuszkérdés az ‘ask the rabbi’ rovathoz: lehetek-e úgy jó zsidó (bármit is jelentsen ez), hogy még csak körül sem vagyok metélve?
    üdv

  • Psymon: az a szerencse, hogy az összes zsidó intézmény felfogása nagyjából ugyanaz, irányzatoktól függetlenül (és ez tetszik nekem ebben a vallásban a legjobban): elméletben rigorózus, gyakorlatban pragmatikus.
    Azt még nem sikerült eldöntenem eddig, hogy a koedukált vagy nem koedukált zárt közösségek jobbak-e (bármilyen szempontból).Szerintem a nem koedukált oktatás hatékonyabb, de főleg serdülőkortól fölfelé befolyásolják a nemi érdeklődést.(Most szándékosan nem azt írom, hogy ferdítik a hajlamot és szándékosan előjel nélkül írom).Az angol típusú college-ok példák erre, mert az emberek egy életük nagyon meghatározó szakaszát töltik egymás társaságában, a másik nem pedig ehhez képest elérhetetlen.
    Amúgy meg egyre nagyobb híve vagyok a korai házasságnak (most bort iszom és vizet prédikálok).
    A rabbik jól teszik, ha a homoszexualitást a normális élet részének tekintik és egyetértek azzal is, hogy fel legyenek hívva a Tórához.
    Amúgy a heterokat zavarja, ha melegekkel vannak összezárva, mert ez ugyanolyan érzés nekik, mintha férfiként nőkkel lennének összezárva.Nehéz kerülni a félreérthető helyzeteket, nehéz ezt folyton szem előtt tartani és kerülni a konfliktusokat.Elég hamar kiközösíti a hetero társaság a melegeket, mert jelenlétük egyfajta távolságtartásra kötelezi őket, és ezt hosszú távon nehéz kezelni.Én a meleg férfiakat külön kezelném, de az meg diszkriminációnak minősülne persze.

  • liszickij,
    “elméletben rigorózus, gyakorlatban pragmatikus” = képmutató
    vagy nem?

  • Dehogy, ez nem képmutatás, ez a Szentírás helyes használata. Dogma nincs, saját hatáskörben felelősségteljes döntézhozás megengedett.

  • jók ezek a srácok a bevágott youtube videón – valaki elárulja, hogy mit énekelnek? úgy értem, mi az eredeti dalszöveg, és mit jelent magyarul (a mazel tov-ot értem én is :-)
    köszi

  • “Amúgy a heterokat zavarja, ha melegekkel vannak összezárva, mert ez ugyanolyan érzés nekik, mintha férfiként nőkkel lennének összezárva.Nehéz kerülni a félreérthető helyzeteket, nehéz ezt folyton szem előtt tartani és kerülni a konfliktusokat.Elég hamar kiközösíti a hetero társaság a melegeket, mert jelenlétük egyfajta távolságtartásra kötelezi őket, és ezt hosszú távon nehéz kezelni. Én a meleg férfiakat külön kezelném, de az meg diszkriminációnak minősülne persze.”

    Húha, ez nagyon tekervényes… A “mintha férfiként nőkkel lennének összezárva” úgy értelmezendő, hogy “mintha hetero férfiként nőkkel lennének összezárva”? Netán úgy, hogy “mintha férfiként hetero nőkkel lennének összeszárva”? Ki kíván meg kit, (már ha, mert ugye attól, hogy valakinek ez vagy az van a lába között, még nem lesz automatikusan kívánatos) és ez kit zavar és miért?

    Szerintem a mi kultúránkban a hetero férfiak általában alapból be vannak feszülve egymás közelségében, mert krónikus hiányuk van emberi közelségből, amelyhez viszont szocializációjuk alapján csak egyetlen módon juthatnak hozzá: nőkkel való szexen keresztül. Ez azt is jelenti, hogy a szexmentes közelség sokak számára nehezen képzelhető el, nehezen is tudjuk megélni, nem is tudjuk hova tenni, ha mégis részünk van benne. Mindig minden közelség mögött szexuális indítékot keresnek vagy a maguk, vagy a másik részéről. És mivel arra is vannak szocializálva, hogy a buziság a legnagyobb rossz, ami történhet a férfival (aki onnantól nem is férfi, ugye, márpedig lenni csak férfinak érdemes), rettegnek a más férfiakkal való közelségtől. Szóval ha valami “távolságtartásra kötelezi” a hetero férfiakat a melegekkel szemben, azok a saját elbaszott képzeteik, ugyanazok, amelyek miatt nehezen közlekednek egymással és a nőkkel. Én azt gondolom, hogy ő azt gondolja, hogy én azt gondolom, hogy ő…

  • Max: a szám címe “Mazel Tov Simentov Yevele Lecha” és ez egy klasszikus zsidó tábortűz/esküvő/pogó/chábád (chábád=minden nap tábortűz) dal.

  • Kedves Máté!
    Nem semmi,hogy apukádat rá tudtad venni a körülmetélkedésre.

  • Siman tov umazal tov
    umazal tov vesiman tov
    (x3)
    yehe lanu.

    Yehe lanu, yehe lanu
    ulechol Yisrael.
    (x2)

  • kedves alma: nem kellett rávenni. ment magától.
    kedves max: én a törvényt képviselem. Nem lehetsz. De lehetsz jó ember.
    Ha zsidó vagy, akkor meg kellene jiddisolni, csattogóval élni az ìrás szerint nagy bün.

  • Shadai, azért a te esküvődön jobban húzta a banda a mazl tov usziman tovot, nem ilyen “vendéglátósan” :)

  • Ez így van. De izé, te akkor ki vagy Muki? :D

  • Én csak úgy hozzácsapódtam a bandához, ha már ott voltam :)

  • “Húha, ez nagyon tekervényes… A “mintha férfiként nőkkel lennének összezárva” úgy értelmezendő, hogy “mintha hetero férfiként nőkkel lennének összezárva”? Netán úgy, hogy “mintha férfiként hetero nőkkel lennének összeszárva”? Ki kíván meg kit, (már ha, mert ugye attól, hogy valakinek ez vagy az van a lába között, még nem lesz automatikusan kívánatos) és ez kit zavar és miért?”

    Muki, magad is meválaszoltad: egyértelműen a hetero férfiak tartanak a homo férfiak érdeklődésétől, mert hosszú távon kis helyen összezárva nem szeretik magukon érezni a tekintetüket és nem tudnak fesztelenül, közvetlenül viselkedni velük (miattuk).A következő bekezdéseddel nagyjából egyetértek.

  • Máté:”kedves max: én a törvényt képviselem. Nem lehetsz. De lehetsz jó ember.
    Ha zsidó vagy, akkor meg kellene jiddisolni, csattogóval élni az ìrás szerint nagy bün.”

    Azért ezt én pontosítanám: Max jó ember és jó zsidó is lehet körülmetélés nélkül, DE nem fog beleszámítani a minjenbe.
    Ez nagyjából annyit jelent, hogy a vallás szempontjából a jelenléte nem oszt, nem szoroz, nem számít.Nem mondhat kaddist, nem hívják fel a Tórához.Egyszóval: nem fog teljes értékű felnőtt zsidó férfinak számítani.(Zsidó embernek természetesen számít: lehet zsidó esküvője és temetése.)

  • igen. de a kérdés nem ez volt.

  • Liszikckij: jó zsidó fogalma ugye szintén kérdéses. Ha vallási értelemben nézzük, akkor egyértelmüen meg kell metélkednie, hiszen zsidóként ez kötelessége (az apjának, amikor 8 napos), ha az apa elmulasztotta, akkor neki.
    Persze, hogy zsidó, itt a bibi, ha nem lenne zsidó, nem lenne ennyire gáz, hogy nincs megmalenolva.
    Különbözö szép és jó dolgokat persze müvelhet az ember fitymával is, és ezernyi rosszat elkövethet megmetélve, de! Metélni kell, és aki felnöttként csinálja, annál nagyobb micvát tesz.

  • A körülmetéletleneket is bele kell számolni a minjenbe. EZ (ebből a szempontból)nem oszt nem szoroz. Az alija más kérdés: van (ortodox hely), ahol felhivják, van, ahol nem, szokás kérdése.

  • Milyen néven hívják fel? Aron ben Krausz? :)))

  • A körülmetélésnél kapnak valami nevet az emberkék?

  • “Különbözö szép és jó dolgokat persze müvelhet az ember fitymával is”

    De még mennyire! Sőt! :DDD

  • “Metélni kell, és aki felnöttként csinálja, annál nagyobb micvát tesz.”

    Kivéve, ha életét kockáztatná a metélkedéssel (pl. vérzékeny). Akkor biztosan nem kell, és szégyenkezni se kell miatta, mert nem számít kötelességszegésnek.

    Sőt gyanítom, hogy halasztani is lehet, fontosabb micva kedvéért, de ezt nem tudom.

  • gumicsizma: természetesen igazad van.
    webeth: ekkor kapják a zsidó nevüket, amelyen késöbb, 13. évük után a Tajréhoz kiszólítják öket.

  • shadai,
    köszi az infót! hejh, ha én ezt már kamaszkoromban tudtam volna, hogy a chabad = minden nap tábortűz, lehet, hogy jó zsidó vált volna belőlem is :-)

    Máté,
    köszi, ez egyenes válasz volt. de hát ez a szép a zsidóságban, hogy két zsidó, három vélemény – még egy ilyen egyszerű(nek látszó) kérdésben is:-) egyébként épp mivel én nem vagyok vallásos, a tórához való felhívásnak nincs különösebb jelentősége az életemben (mindazonáltal megnyugtat, hogy léteznek olyan közösségek, ahol még a minjenbe is beleszámítanék)
    üdv

  • a minjenbe tuti beleszámítasz, mindenhol sztem.
    az sem fontos neked, hogy a gyereket zsidó legyen? Mármint ezt a metélést még olyanok is meg szokták csinálni, akik nem vallásosok.
    Ez több mint a vallás, ez valahogy olyan ami apáról fiúra száll. (ma persze nem az apja metéli az embert, de a zsidó név az amit az apjától örököl)

    “és tanítsd meg öket alaposan a gyermekeidnek”, áll a Smá-ban.
    szóval ez a nem vallásosoknak is “kötelezö”.
    Èrtsd jól, nem akarok belemászni az életedbe, de ezt gondold meg alaposan, ha valamit is jelent a neked a zsidóság, akkor bizony ez egy alappilér…
    jó évet!

  • hát Máté,
    az van, hogy a párom is zsidó, így a gyerekeink is zsidók, oszt’ jó napot, ha fontos nekem, ha nem :-) egyébként nekem az, de azt hiszem ami ebből a szempontból fontos, hogy nekik fontos lesz-e:-) az meg majd kiderül… hát így.
    de félre ne érts, nem fogjuk titkolni előttük, hogy zsidók, vagy ilyesmi, szerintem is fontos, hogy ismerjék a gyökereiket.
    üdv

  • ok, üdv nektek is

  • Kösz a választ!
    “Ez több mint a vallás, ez valahogy olyan ami apáról fiúra száll. ”

    Na, most vesztettem el a fonalat…

  • Aron ben Krausz? :)))

    De még mennyire! Sőt! :DDD

    Ilyen poénok miatt (is) szeretek a JP-n szörfölni.

  • Tényleg beleszámít a minjenbe? Nahát…Ez most jó hír sokaknak, mert ebből is látszik, hogy mennyire lehet és érdemes részt venni a zsidó életben.

    A körülmetélést azért érdemes megfontolni, mert akkor tényleg lehet szép új zsidó neve, és megtanul haftarát olvasni, és snóderolhat, és mehet a mikvébe, és gyönyörű kaddist mondhat szeretteiért.Szóval nagy kóved.
    A körülmetélés különben egy sima ügy, ha urológián altatásban megcsináltatja, akkor szakszerűen túl van rajta pár nap alatt, és akkor elég, ha a mohél megböki egy vércseppecske erejéig nagy kóser szilvapálinkák közepette.Serdülőkor után így a legokosabb, és nem nagy ügy.Senkinek nem fog hiányozni az a kis bőrdarabka, csak a bacilusoknak.

  • …ez a nem vallásosoknak is “kötelezö” – mármint egyes vallásosok szerint. Persze szerintük sok minden más is kötelező, pl. vallásosnak lenni.

  • “…nem nagy ügy. Senkinek nem fog hiányozni az a kis bőrdarabka, csak a bacilusoknak.”

    Ez annyira rossz szöveg, és valaki mindig újra előáll vele. Csak azért, mert szeretjük a judaizmust, ne ignoráljuk mások más irányú tapasztalatait e húsbavágó témában. Vannak, akik nem bacilusok, de hiányzik nekik. Meg akiknek nagy ügy. És ettől ez még vallási szempontból irreleváns, vágni kell és kész, ha fáj, ha nem, ha két napig, ha két hétig, ha jobb lesz utána a szex, ha rosszabb, ha higiénikusabb, ha nem. Uncsi ez az álegészségügyi vallásapológia.

  • Muki: rengeteg zsidót ismerek, és sokról meg tudok, hogy léteznek, akik nem járnak zsinagógába, de körül vannak metélve, volt bár micvójuk, és ragaszkodnak hozzá, hogy a gyerekeiknek is legyen. Nem vallási okból, hanem azért, hogy vigyék tovább a zsidóságot.

    Ès, hogy rutinmütét, és nem fog hiányozni, az is tuti biztos. Kérdezd meg a rettenetesen sok fekát, mozlimot, amerikait, hogy miért csapatják le.

    Az pedig, hogy meleg éghajlaton fokozottan ajánoltt (baktériumok), és hogy a méhnyakrák is valószínübb (fitymás felhasználó) esetében, az meg tény.

  • persze megoszlanak a vélemények arról is, hogy a rosszul nött bölcsességfog kioperálása, vagy a mandulamütét mennyire borzasztóak, de hát megcsinálják, oszt´ jónapot :D

  • Hagyjuk, Máté, én nem Muki számára írtam, amit, hanem azoknak, akik tényleg játszanak azzal a gondolattal, hogy rászánják magukat.
    Kicsit ellensúlyozni akartam a korábbi ijesztő benyomásokat (Honeyball dalszöveg meg az erős kifejezéseket-”lecsapatás”),ti. ez a nemes szokás megelőzte a vallási kultusz kialakulását.Azazhogy előbb fedezték fel ennek előnyeit, és ennek folytán kapott a körülmetélési gyakorlat vallási jelentőséget, és nem fordítva, ahogy Móricka (Muki) elképzeli.

  • ok.
    attól még csapaunk:))

  • de hát csak egy kis nyissz:)

  • csapassatok, még mérsékelt égövön is sok a bacillus,több előnye van mint hátránya!

  • Liszickij, jellemzően nem altalásban csinálják hanem helyi érzéstelenítéssel. Mondom HELYI, elég ijesztő, amikor a tűvel közelítenek ODA :)
    De nem kell izgulni, nem fáj. Az első szúrás olyan, mint egy szunyogcsípés, a többit meg már egyáltalán nem érezni.
    Ja, és persze, csináltassa meg mindenki, egyáltalán nem vészes, csak azért írtam le, hogy milyen valójában, mert nem fáklyásmenet, de hamar elmúlik az a kellemetlen néhány nap, viszont a pozitívum egy életre megmarad :)

  • Máté: előttem is ismert, hogy sok nem vallásos zs megmetélteti a gyerekét, főleg izraelben, de ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy számukra ez kötelező lenne ahhoz, hogy zsidók lehessenek. Egyesek annak érzik (különösen ha mások ezt éreztetik velük), mások meg nem érzik úgy, és nem is metélnek, vagy metélnek, de nem azért.

    Ami a rettenetesen sok fekát, mozlimot és amerikait illeti, valszeg sokmindent mondanának:
    -a vallásunk így parancsolja,
    -így szokás, így kell,
    -engem is megmetéltek,
    -így tiszább, egészségesebb,
    -ha nem vágnánk, kiközösítenék a gyereket, amiért ő “más”
    -legyen olyan, mint apu,
    -stb.

    Ezek közül szerintem egyedül az egészségügyi érv racionális, már ha igaz, és még akkor is számos ellevérv is felmerül, ami a racionálisan megragadható előnyökkel szemben mérlegelendő. És akkor nem szóltunk az emberiségnek a “rettenetesen sok” megmetélt fekán, mozlimon és amerikain kívüli csekély kb. 80%-áról, akiket – úgy tűnik – nem nagyon győztek meg azok az óriási egészségügyi előnyök, amire egyes népek már a történelem előtti időkben rájötek, majd jól elfelejtettek és valami vallási hókuszpókusszal helyettesítettek.

    Liszckij: örülök, hogy te már évezredekkel ezelőtt is mindenütt ott voltál, így első kézből értesültél arról, hogy mi, miért és milyen időrendben történt a fitymák körül. Amúgy teljesen félreértesz, én pl. nagyon is komolyan foglalkozom a magam megmetéltetésének gondolatával, és azt gondolom, hogy a vallásos zsidó létnek fontos momentuma a milá, és senkit nem akarok lebeszélni arról, hogy metéltesse magát.

  • Na, akkor ugorjunk!
    Ki hol csináltat(tj)a?
    1. mazsihisz szeretkórház urológus
    2. chabad rabbi – mohel iroda feeling
    3. ?
    4. ?

  • Miskolc, Semmelweis kórház, sebészet

  • Hát srácok nektek se kellet túl sok idő, hogy a kásrusz kérdésétől eljussatok a körülmetélkedés problémájáig:D

    Nem kéne erről egy külön bejegyzést írni?;-)

  • Mi lesz a címe? Legyen mondjuk Kreatív Metélkedő? :D:D

  • Dél-Pesti kórház, urológia, Dr. Fritz Ferenc urológus követte el.

    Egyébként Muki, miért kellene ehhez mindenképpen racionális indok? A füllyukasztáshoz sem keresünk racionális egészségügyi indokot meg a köldökpiercinghez sem. Vannak dolgok, amiknek nincs racionális magyarázata (a megtalált és elfelejtett eü-i indok azért sántít nagyon, mert nem halt ki az elmúlt párezer évben az emberiség nem metélkedő 80%-a sem, pedig az ő higiéniás körülményeik sem voltak jobbak, mint a közel-keletieké). Ugyanez igaz egyébként a kasruszra is, a közel-keleten ugyanolyan gyorsan romlik meg hűtés nélkül a csirkehús, mint a nyúlhús. A tejest és húsost együtt fogyasztók pedig nem kevésbé egészségesek vagy betegek, mint a kóser étkezést folytatók. Sőt, nincs kevesebb emésztőszervi betegség sem a kasruszt betartók között, mint a többieknél.
    Nincs racionális indoka, elsősorban az elkülönítést szolgálja, biztosítja, hogy az elkülönített nép (am szgula) asztala is külön álljon.

  • végre egy izgi téma, ahol a nők lehetnek kukkoló olvasók és a pasik szolgáltatják a tartalmat

  • fhb, én pont erre szándékoztam rámutatni: nem nagyon van rá racionális indok, akik gyakorolják, általában valamilyen irracionális indíték alapján teszik, és ezzel semmi baj nincs, amig ezt vállaljuk, és nem kezdjük el hajuknál fogva előcibált “racionális” indokokkal bizonygatni, hogy – kis képzavarral – a hámozott répa jobb, mint a garbó.

  • Muki:”Amúgy teljesen félreértesz, én pl. nagyon is komolyan foglalkozom a magam megmetéltetésének gondolatával,”
    Ezt örömmel hallom de ez a 9:12-ből nem derült ki, hanem inkább hogy mind a vallási, mind az egészségügyi indokok elégtelenek a számodra.
    Az talán nem előcibált álracionális álegészségügyi álindok, hogy a legtöbb kissrácnak komoly gond a fitymaszűkület, és nagyon sok esetben kerül sor a körülmetélésre kisgyerekkorban emiatt.Még akiknek nem kellett, azok is beszámolnak pár gyulladásról gyerekkorukban.
    Shahar: nem tudtad, hogy a férfiak nagyon szeretnek a farkukról beszélni?
    J-Bone: az 1. és a 2. is rögtön felejtsd el.Kiválasztasz egy urológus szakorvost, akihez a körzeti orvos ad beutalót.Előző este együtt vagy a barátnőddel.Másnap helyi érzéstelenítéssel megvagy 1 perc alatt (de ne félj, függönyt húznak a fejed elé, nem látsz, nem érzel semmit).Egy hétig kened Neogranormonnal és kamillateával borogatsz.Ennyi.

  • liszickij, a férfiak azt szeretik, ha mi nők beszélünk a farkukról… mármint ha dícsérjük;-)

    egyébként az összes barátnőm kisfia 4-6 évesen megtapasztalta a fityma szűkület minden szörnyűségét:-(én inkább lemondok erről…

  • “egyébként az összes barátnőm kisfia 4-6 évesen megtapasztalta a fityma szűkület minden szörnyűségét:-(én inkább lemondok erről…”

    Ki is mond le és miről?

    Jut eszembe, a legjobb, ha az ember kihúzatja az összes fogát, csináltat egy klasz műfogsort, sose fog többet fájni, tuti nem kell fogszabályozó, és tisztántartani is könnyebb. Minél előbb van meg, annál jobb.

  • Nemnem! Liszickij, mazsihiszes Löwy doki a legkirályabb ezügyben! Tuti

  • ö sebész amugy. és olyat csinal, hogy ahhoz kepest az enyem, amit egy miskolci csinalt olyan mintha a kutya ragta volna le:DDDD

  • hogy miről? hogy a leendő fiamat (remélem lesz ilyen) fityma tágításra cipeljem és az ordítását hallgassam…

  • a kutya rágta volna le? na ezt megnézném :D

  • tudom.
    ezzel csalogattam regen a csajokat. hogy en sokat olvastam a Bibliát, és úgy határoztam magam csinalom meg kövel, aztan hat ugy is nez ki:))))

  • és valaki rá is harapott a csalira???

  • hat vegülis meghazasodtam. vagy hogy erted?
    (senki sem hitte el, aztaaan:)

  • ezek szerint:D legalábbis egy valaki megtette;-)

    egyébként találtál megoldást a maceszes kérdésedre? mármint, hogy milyen kövön kell sütni:-)

  • nem foglalkoztam vele, mert erdeklodes hianyaban lefujtam a szervezkedest.
    de lattam ilyen meno koveket, sütni.
    persze az tuti hogy valami simabbal is lehet, csak mondom egy-ket veszelyes fajta van, ami robban:)

  • Fitymaszűkület elég gáz amúgy. Nekem a fiamat is kiírták már műtétre, de aztán megijedt (a fityma) és lecsusszant.
    A pasik szeretnek beszélni a farkukról + szeretik hallgatni ha a nők beszélnek róla. Így teljes. ;) :D

  • Ha marad a fityma, 4 – 6 éves korig várni ezzel a kis műtéttel szülői + orvosi felelőtlenség.

  • a hajdani kóser niszel (révay utca) egy kiváló ételt, úgynevezett sóletlevest kínált remek verpeléti bora mellé. a többi kajájukat vagy hihetetlenül nehéznek, vagy vérfagyaztóan ízetlennek találtam. viszont a társaság hallatlanul szórakoztató tudott lenni.
    vicces volt még a falak díszeként rengeteg fradi-zászló és fotó a csapat tagjairól, valamint az a meglehetős kosz, ami a rituális tisztaságot színezte.
    én inkább a három testvér török konyháját kedvelem, mondjuk, virtuális karaitaként, ha már…
    a serdülőkori körülmetélés biztosan kellemetlen, de moszlimok százmillióinál a férfiasság próbája. kéretik nem jajgecolni ez ügyben.

  • magyar,
    Ezt nekem mondod????

  • Mert ha igen, lenne pár szavam.
    Gyereket NEM ambulánsan “hámozzák”, hanem altatásban.
    Az altatás kockázatos, remélem nem kell részleteznem, h miért.
    2 éves kor alatt elég bajos, nem is minden kórház csinálja meg. Ahová én vittem, ott épp a súlyhatáron volt a gyerek (15 kilo) és az orvos képzeld, mérlegelte a kockázatot. Miután neki per pill NINCS fitymaszűkültete, azt mondta, halasszuk el, viszem kontrollra és meglátjuk.
    Ajánlom gondolkozz, mielőtt bszélsz.
    Üdv:
    A Felelőtlen Szülő.

    UI: Ne is várj választ én ezennel befejeztem a beszélgetést erről a témáról.

  • Nem, webeth, nem neked mondtam, hisz azt írtad, nálatok “visszacsusszant”.:))
    Általános tapasztalat, hogy szűkület esetén nem várnak 4 – 6 éves korig, hanem előbb történik a macera. Az orvos meg azt is mérlegeli, hogy altatásban vagy ne abban végezze-e, ha szükséges a beavatkozás.
    Nem gondolom, hogy bármiben is felelőtlen lennél, talán kicsit túlérzékeny, ez többünkkel előfordul.

  • Kedves magyar, hát mit csináljon a felelőtlen orvos és felelőtlen szülő, ha a felelőtlen hozzászóló szerint a felelőtlen barátnői felelőtlen kölykeinek 4-6 éves korukban jutott eszükbe fitymaszűkületet produkálni? Prevenciós céllal azért mégsem kéne metszeni, vagy ha igen, akkor javaslom egyúttal a gyermek manduláinak és vakbelének prevenciós célú eltávolítását is.
    Metsszünk, persze, 8 napos korban lehetőleg, azért, hogy a gyermek felvétessen Ábrahám szövetségébe, de ennek a fitymaszűkülethez az égvilágon semmi köze.

  • Egyrészt, másrészt gyerekeknél az orvos nem mérlegeli hogy altasson-e.
    Nem maradna meg egy gyerek nyugton,elvi alternatívként esetleg lefoghatja 5 ember és leszoríthatja, na azt a traumát. Ezért nem működik gyakorlatban.
    Ha már nem csecsemő, gyakorlatilag mindegy hány évesen csinálják, mindenképpen nehéz ügy, főleg utána (pelenka, bili, kötés, nem nyúlkálás, stb.)

  • fhb,
    ez így van.
    Felelőtlen az, aki tudja/látja, hogy van az a fránya szűkület már 2-3 éves korában a fiúgyermeknek, és Ábrahám szövetségébe sem kívánja felvétetni őt, és … stb.
    Én kérek elnézést.

  • webeth, ezen nem fogunk vitatkozni, altassanak hited szerint … az életkor, a fentiek szerint nem mindegy ugyan, de ez sem érdekes, a többit meg, hidd el, tudom.

  • 2-3 évesen még nem számít szűkületnek ha nem csúszik le. Ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled, csak akkor igazi szűkület, ha a pisilést gátolja. Normálisan 4 éves korig kell teljesen lecsúsznia. A gyerek nem kicsi felnőtt, tudod?
    Bármikor letapadhat, a fityma már csak ilyen. Még tini korban is kialakulhat szűkület, előzmény nélkül.
    Észak-Amerikában nagyrészt mindenkinek lekapják csemcsemőkorban (vallási indok nélül), lehet hogy jobb lenne ha nálunk is így lenne.

  • Magyar,
    Majd ha lesz gyereked rájössz hogy ez nem ilyen egyszerű.

  • Pedig megígértem, hogy nem vitázom. :(

  • Webeth, mondtam már: hidd el, tudom. ( És nyilván az első észlelésről beszélünk ) Tudom.
    Ha majd lesz gyerekem … ez eddig a legjobb!! :))))))))))
    Köszi, és tényleg ne vitázzunk, nincs miről.

  • egyébként az USA-ban is csökken a körülmetélések aránya, ugyanis a biztosítók nem fedezik a költségeket. ráadásul egy csomó férfi kitalálta, hogy ő nem fogja ‘megcsonkíttatni’ a gyermekét, mint vele tették azt…

  • Shahar, kéretik megnevezni a forrást.A körülmetélések száma nemcsak az USA-ban, hanem világszerte nő, nem csökken.A mai 168 órában van egy cikk az AIDS-ről, egy mostani mexikói világkonferencián publikált eredmények szerint a körülmetélt társadalmak kevésbé vannak kitéve a fertőzésnek, azaz körükben a megfertőződés esélye jóval alacsonyabb.
    Oké, ez távol áll a mi világunktól, de a candida, a clamydia és HPV nem, és van mitől félnünk és féltenünk szeretteinket.
    A zsidóság, többek közt, a bölcs előrelátástól volt eddig híres, őrizzük ezt a szép hagyományt.

  • webeth
    2008 szeptember 19 @ 11:54
    “2-3 évesen még nem számít szűkületnek ha nem csúszik le. Ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzeled, csak akkor igazi szűkület, ha a pisilést gátolja. Normálisan 4 éves korig kell teljesen lecsúsznia. A gyerek nem kicsi felnőtt, tudod? Bármikor letapadhat, a fityma már csak ilyen.”

    Na ja.Sose lehet tunni.
    Vagy kiteszed a gyereket a kialakulás (letapadás, gyulladás, vizeletvisszatartás) veszélyének és közben mindennap vizsgálgatod (ráncigálod) a nemi szervét (hátha kialakul egy jó kis jiddise máme-oidipusz komplexus) vagy megelőzöd az egészet.

  • Kb. 1 éve olvastam a Time-ban, majd utánanézek, sztem eltettem magamnak valahova(…), de addig is:)
    http://www.circumcisioninfo.com/circ_record.html

  • A letapadás korrekciójáról: amikor a magyar haderőben szolgáltam egy kiskatonáról kiderült, hogy fitymaszükületben szenved,szerencséjére a csapatorvosa rá tudta beszélni, hogy győzze le visszatartását, gátlásait és az X városi Honvéd Kórházban megoldják, majd pár hét múlva elfelejtheti az addigi gondjait addig is a kórházban lesz és nem a csapatnál fókázik. Eddig O. K. viszont a srác azt kérte hogy ne legyen körülmetélve,- megpróbáljuk így a lelkes operatőrök. A probléma: valamiért nem volt altatható a szerencsétlen, na ha ez a casus akkor majd helyiben gombos szondával… A srác jó erőben volt ketté hajtott egy vaságyat. Bár minden más sikerült, jobb azért ezt elkerülni.
    Egyébként a kásrusz higiéniai előnyei nem mondvacsináltak, nem az irracionalitásba tartonaznak mindössze nem az egyedülvaló szabályok a higiéniát illetően. Ez mondjuk az élelmiszerekkel kapcsolatban biztosan igaz.


  • Ha majd lesz gyerekem … ez eddig a legjobb!! :))))))))))”

    Nem, a legjobb az hogy altassanak HITEM szerint.

    Liszickij,
    Azért nem kell ám ráncigálni nekik ;), sem mindennap vizsgálgatni, ugyanis a fürdésnél látod mindenképp. Ha ugyanis van “garbó” akkor az alatt (ha már lejött) tisztítani kell. Ha mégegyszer kezdeném születéskor (8 naposan, akármi) megcsináltatnám, de most már nem ilyen egyszerű a helyzet (altatás, stb. ahogy már írtam.)

  • Webeth, de,de, nekem a legjobb, legnagyobb derültséget okozó, ajándékozó mondatod a fenti volt.
    Alszom én magamtól, ha esetleg így gondoltad.:)))

  • A továbbiakban: több, mint 33 000 találat van a témára a goglin, akit még érdekel.

  • Webeth: igen, tisztogatnod kell mindennap és neki magának is, élete végéig muszáj lesz.Az altatástól nem kell izgulni, egyrészt nem veszélyes,másrészt manapság már gyümölcsillatú a belélegeztető, a gyerek nem ijed meg.(Ez nem régóta van így.)
    Nagyon gondos anya vagy Webeth, de mint ilyen, előfordul hogy nem látod a fától az erdőt.A gyereked szerencsés, ha altatásban megtörténik a körülmetélése, mert ez sem 8 naposan, sem felnőttkorban nem így van.

  • Hát jó, de még azért várok, úgyis kell kontrollra menni 1 hónap múlva. Hátha akkor már többet tudok :))
    Na tényleg nem offolok itt tovább. ;)

  • Tuttifruti illata van az altatógáznak. Fiam szerint “rágóillatú’ volt.. 4 és fél évesen estünk túl rajta, reggel műtötték, délben (kissé kábán hazahoztuk a sebészetről) délután már bicajozott.

    No para.. Igaz, mikor betolták a műtőbe, és nem mehettem vele, majdnem meghaltam…

  • Rágóillatú: :DDD

  • Valahol egyébként azokkal is egyet lehet érteni, akik csonkításnak tartják a körülmetélést; kicsit olyan, mint a pici lánykák fülének kilyukasztása (leszámítva, hogy egészséges és kulturális háttere van persze).

  • MINDEN altatás veszélyes! És igenés parázni kell tőle, mert a kicsi testtömegnél nehéz eltalálni a megfelelő dózist… Ettől olyan nagy dolog anesztesnek lenni.

  • Mondjuk az aneszteziológusok előtt tényleg le a kalappal. Óriási felelősségük van.

    Tényleg nagy dolog anesztesnek lenni,és jó lenne ha anyagilag is ennek megfelelően lennének megbecsülve… de ez már tényleg nagyon off.

    A “no parát” a kis műtétre értettem, mert az tényleg semmiség… Ismerősöm kisfiánál annyi volt utána, hogy egy pohár vízbe pisilt egy hétig, úgy hogy belelógatta… De neki nem “lecsapták” , hanem felfejtették körbe, ami már önmagában is szörnyen hangzik…..egyszerűbb a “csapatás”.

    szerintem….

  • Tetszik, hogy lassan minden mások által, de újra kimondódik, amit ha én tettem, páran kapásból cáfoltak, besértődtek. Túl tömör – tömény a megfogalmazásom, úgy látszik.
    Meg hát, a választott név …

  • Bakosn� Berd� Erzs�bet

    Fiam 18 éves volt, amikor megnéztük a Zsidó Múzeumot. Borzongást
    keltettek benne a szerszámok, amikkel a mohel dolgozik és a karosszék,
    amiban a kváter ül és a karjában tartja a csecsemőt. Jobb lehet ezen
    túl lenni 8 naposan.

  • “Felelőtlen az, aki tudja/látja, hogy van az a fránya szűkület már 2-3 éves korában a fiúgyermeknek”

    Szó sincs tömény fogalmazásról, olvass már vissza, teljesen egyértelműen 4-6 éves korban kiderülő fitymaszűkületről írtak előtted. Te meg itt mantrázod, hogy már 2-3 éves korban. Egy fenét, nekem pl. kb. 6 éves korban volt letapadva (és begyulladva) a fitymám, de nem okozott szűkületet, elmúlt és boldogan éltem tökéletesen hátracsúszó fitymával 15 éves koromig.
    Miért gondolod, hogy minden egyes fiúgyereknél már 2-3 éves korban jele van a fitymaszűkületnek? Van, akinél bőven a pubertáskor végén, felnőttkor elején alakul ki.
    Altatásban műteni pedig mindig kockázat, még manapság is.

  • fhb, drága, egyrészt nem mantrázok, másrészt hol írtam olyat, hogy MINDEN gyereknél? Azt hittem, tisztáztam, hogy nem válasznak szántam, senkinek sem, pusztán ténymegállapításnak: ha már van 2-3 éves korban, feleőtlenség éveket várni. Ilyen rohadt egyszerű.
    Igazából, nagyon nem érdekel senki fitymája, se így, se úgy.
    Nem fontos ez annyira, hogy visszarángassátok magatokat ebbe az of témába.

  • Dorka,
    Nekünk is felajánlották a plasztikát, de mondtam hogy szó se…
    Ha már egyszer altatják, megműtik, fáj neki, akkor hadd ne kelljen még kínlódni vele, ha esetleg. Ráadásul hogy nézhet ki egy plasztikázott fütyi, el sem tudom képzelni. Egy csomó fórumot elolvastam , és volt olyan kisfiú akinek 3x (!!) korrigálták. Ha tényleg szorul, lecsapni és kész.
    Csak könnyebb mondani, vagy ahogy mondod, végignézni hogy betolják a műtőbe, és imádkozni hogy felébredjen. Egy dolog a statisztika (kockázat szempontjából), meg egy dolog a saját fia az embernek.

  • Rendszerellenes lettem.

  • Magyar, majd megnézik a moderátorok (ha felébredtek) és ha nem is (rendszerellenes), akkor megjelenik amit írtál. ;)

  • Kösz Webeth, már hiányzott egy emberi szó, meg a cenzúra lehetősége is. Ab ovo rendszerellenes vagyok. :)

  • magyar, az volt a baj a hozzászólásoddal, hogy finoman szólva is leszóltad azokat az embereket, akiknek eszükbe nem jutna körülmetéltetni a fiukat egészen addig, amíg valami baj nem történik.

    nekik az a természetes, hogy az a picike bőr ott van. és nem gondolkodnak holmi vallási okokon és egészségügyi kockázatokon…

  • Gondolkodtam, shahar, érdemes – e ellent mondanom. Nem érdemes, de teszem: ” Ha marad a fityma, 4 – 6 éves korig várni ezzel a kis műtéttel szülői …” valamint ” Felelőtlen az, aki tudja/látja, hogy van az a fránya szűkület már 2-3 éves korában a fiúgyermeknek, és Ábrahám szövetségébe sem kívánja felvétetni őt, és … stb.” – ilyeneket irkáltam.
    Szóval pont azért annyira off, mert a körülmetélés – semmilyen indokkal – nem szerepelt a mondataimban, én tévedtem el, naná, hisz itt nyilván a csak megigazított ( ám nem levágott ) picike bőr nem lehet igazán téma.
    Senkit nem szólok le, gyakorlatilag semmiért egy blogban. Legfeljebb hülyét csinálok magamból, mint látható, szép sikerrel.

  • Fityma, vagy nem fityma, ez itt a létkérdés.:Đ

  • Liszickij 2008 szeptember 19 @ 14:51: “Vagy kiteszed a gyereket a kialakulás (letapadás, gyulladás, vizeletvisszatartás) veszélyének és közben mindennap vizsgálgatod (ráncigálod) a nemi szervét (hátha kialakul egy jó kis jiddise máme-oidipusz komplexus) vagy megelőzöd az egészet.”

    Így igaz, sokkal jobb kicsit máshogy és már nyolc napos, de legalábbis csecsemőkorában traumatizálni a fiúgyermeket, hogy ez legyen kb. a második élménye az emberi kapcsolatokról, az első genitális élménye és az első zsidó közösségi élménye: a család meg mindenki örömködik, miközben ő vonyít. A rendszer önfenntartó, nem volt választása, nem is fogja úgy érezni, hogy a saját gyereke esetében lenne választása, zsidó lesz és kész. Kétségkívül hatékony módszer a zsidőság fenntartására.

    Liszickij 2008 szeptember 20 @ 10:50: “igen, tisztogatnod kell mindennap és neki magának is, élete végéig muszáj lesz.”

    Ez komyoly?!?!?! Sírjak vagy nevessek?

  • Muki…
    Ne sírjál ….

    Offok offja, de nem én tereltem el (először) a kásruszról a szót…

    Most végképp sejtésem nincs,miről jutott eszembe, de rosh has(h?)ana-ra van é még esélye, hogy elkészül a JP fürdőgatyós naptár, vagy csak hangemberkedtek az écesz gazdái?
    :)

  • Van egy rossz hírem, Muki.Ez komoly.

  • Dorka: először egy *másik* könyvet hozunk ki, utána strandemberkedünk! ;]

  • Hát igen, Liszickij, belátom, igazad van, a férfi élete tényleg csupa kihívás, csupa életre szóló nagy feladat és kötelességteljesítés… Még hajat is kell majd mosnia, amíg lesz haja. A borotválkozásról nem is beszélve.

  • Igen, és nem érdeke egyik férfinak sem, hogy egy kihívással vagy kötelességteljesítéssel kevesebb legyen.
    Logikusnak tűnik, amit mondasz, de nem az.A hajmosás elhanyagolásával nem lesz vírushordozó.És a borosta is csak az ő problémája marad.
    Figyelj, azt gondolom, a férjeiteknek kell ezt a döntést meghozniuk a fiaikkal kapcsolatban.Ha te anyaként nem is támogatod, akkor még megengedheted, hogy kialakuljon a zsidó identitástudata és esetleg felnőttkorában saját elhatározásból megcsináltathatja.Az ilyen esetek már egyre gyakoribbak.
    A lényeg az, hogy az aktív nemi életet élő, de még tájékozatlan, meggondolatlan és nagyon promiszkuus fiatal korosztály lehetőleg legkevésbé legyen kitéve a nemi betegségek és a rák kockázatának.Gondolom hogy minden anyának és apának ez a fontos.Ha ebben egyetértünk, akár le is zárhatjuk ezt a vitát.

  • “A lényeg az, hogy az aktív nemi életet élő, de még tájékozatlan, meggondolatlan és nagyon promiszkuus fiatal korosztály lehetőleg legkevésbé legyen kitéve a nemi betegségek és a rák kockázatának.Gondolom hogy minden anyának és apának ez a fontos.”

    Mondjuk azért erre biztonságosabb az (kockás mintázatú, hehe) óvszer.

Légy bátor!