
Valami húsos ételt akartam, de közbejött ez a kecskesajtos padlizsán, ami annyira jól sikerült, hogy muszáj megosztanom a JP olvasóival. A titka a jó kecskesajt, érdemes kicsit utánajárni a dolognak, mert bár mindössze 5-6 dkg szükséges belőle személyenként, ez határozza meg az egész étel ízét.
Személyenként fél padlizsán elég, mert tömény étel, de vagy egy levest, vagy egy salátát be kell mellé tervezni még. Na jó, egy fagyi is következhet utána.
Hozzávalók:
2 padlizsán
10 dkg dió
20 dkg kecskesajt
1 nagy fej hagyma
4 szem paradicsom
1 csokor petrezselyem
4 gerezd fokhagyma
só, bors
olívaolaj
A padlizsánokat félbevágtam, egy kanállal kikapartam a belüket, és apró kockákra vágtam. Közben az olajon megfonnyasztottam a hagymát, beleszórtam a durvára vágott diót, majd az összezúzott fokhagymát is. Fél perc után hozzáadtam a padlizsánt és a petrezselymet, és a paradicsomot. Sóztam, borsoztam, és amikor a padlizsán összeesett, elzártam a lángot. Belekevertem a nagylyukú reszelőn lereszelt sajtot, és beletöltöttem a padlizsánba. Szép pirosra sütöttem.
Én a sütéshez Remoskát, ezt a Cseh (vagy Szlovák?) főzőalkalmatosságot használtam. Nekem egy ezeréves, édesanyámtól megörökölt darabom van. A Remoskában nyáron az a jó, hogy megfelelő hosszabítókkal az edény, vagyis a hőség forrása kirakható a lakásból, így nem fűtöm fel a konyhát, mégis főtétel kerül az asztalunkra. Akinek lapul ilyen a padlásán, az porolja le, és használja, mert nagyon jó találmány!
























No ezt kipróbálom mielőbb… :)
BÚBOSBANKÁT szeretnék látni…
bár, nem ebbe a posztba tartozik, de, ha shadai utánanéz izrael és búbosbanka keresőszavakkal, lehet, hogy kiderül miért a jp-re írtam :)
ja, és milyen hülyeség ennek a cikknek a vége… miért kéne, hogy egy jelkép ehető is legyen :)
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=11714
jól hangzik a recept nagyon, szeretem a padlizsánt, kecskesajttal még nem próbáltam, parmezánnal viszont a kedvencem. és fagyi, tényleg! Häagen-Dazs vagy semmi ;]
Ez a padlizsán nagyon jól hangzik, nekem ugyan nincs remoskám de remélhetöleg jó lesz a normál sütöben is.
A padlizsán nálam amúgyis vízválasztó. Izraelbe menetel elött világéletemben utáltam (kivéve a mamám padlizsánkrémjét, de azt valahogy addig nem vettem padlizsánszámba) Izraelbe menetel óta pedig imádom - minden módon és formában. Ilyen befolyásolható és elfogult vagyok, igen, bizony… :)
Jó a recept, ki fogom próbálni, annál is inkább,hogy pogácsától a rakott akármiig remoskában csinálok. Sólete kivéve, azt szigoruan kemencében.A remoska egyébként kárpátaljáról dőlt be annak idején, az enyém is orosz feliratú.Olyan mint a dobtáras géppisztoly, melyen egy tank is átmehet.Százszor leejtettem, de dolgozik.
mi is kiprobaljuk itt spanyolban. jo recept.
koszi!!
Fantasztikus! Most sült ki ez a finomság nálam, nade azért kicsit megbolondítottam :P . Utána jön fagyi (ami valójában fagyott gesztenyepüré) + vaníliapuding manduladarabokkal. Márcsak a család kell megérkezzen hogy nekifoghassunk az ízlelőbimbók kényeztetésének.
Köszönöm a finom receptet és mindenkinek szép délutánt!
Eszter! Tegnap elkészítettem ezt az ételt Stimm Elma szülinapjára és isteni lett! Olyan nagy sikere volt, hogy ma repetát is készítettem belőle, ezúttal csak a tölteléket - piritósra kenve is zseniális.
Kösz! :)
Ja, és fagyi is volt utána, Ben&Jerry’s természetesen (mangós sorbet pezsgővel).
:-)