Igenigen, mindennek van kezdete és vége (ok, majdnem mindennek), így a Kesetnek is. Ma este a Gödörben ez be is következett egy Chalaban, és egy Coolooloosh koncert kettõsével. Utóbbiról még bõvebben lesz szó egy külön postban, így én inkább a “közhangulatra” koncentrálok. Egész szép számmal jelentünk meg, pl. egyetemi ismerõseim is, akik amúgy nem voltak más kesetes programon, de a Gödör, mint tudjuk nagy csomópont. Az idõsebbek ha nem is végig, de a Chalabanon még ott voltak. Nekem elõbb említett együttes sokkal jobban adott egy “zsidó esemény” érzést, hangzásvilága miatt, de hamar rájöttem, hogy ez csak egyfajta begyöpösödés, és a Coolooloosh rap, jazz etc. egyveleg pont újszerûsége miatt színesíti, a már régebben említett palettát. Legnagyobb sikert az albínó dobos magyar mondatai aratták (”kezeket a magasba!”).
Losáná hábáá is megnézzük!


























coolooloosh nagyon jó volt, ahogyan az egész keset is, méltó volt a finálé az egész programhoz.
Ott voltam! Isteni volt!!:)
ün vasárnap du jutottam ki, tavalyin nem voltam, de ennek most nagyon jó hangulata volt, love volt az airben, de legalábbis pozitív hozzáállású érdeklõdés mindenképpen. Láttam jópár új embert is, ami üdvös. A vasárnapi programok közül én az antiszemitizmus blokkon voltam, elõbb heller ágnes egyedül, majd késõbb gadó jános és szántó t. gábor társaságában az “?j antiszemitizmus” címû Szombat-könyv bemutatóján beszélt kommunizmusról, cionizmusról, majd antijudaizmusról és antiszemitizmusról, meg arról, hogy nem kell szeretni a pártot, ahhoz, hogy szavazz, illetve mi a mi feladatunk és nem a politikusoké. A keset végére magam is készen álltam, hogy fegyverrel vegyem vissza a köztévét, helyreállítsam a kifosztott üdítõautomatát valamint az emlékmûvet. Félelmeim elfújattak. Közben egy kis idõre bekukkantottam a tanítható-e a vallásosság programba is, ahol sajnos nem kaptam választ fel nem tett kérdésemre, miszerint miért irassam a ma még 5 hónapos lányomat úgy 6-7 év múlva a zsidó iskolák egyikébe, mondjuk az alma materem az ELTE Radnóti helyett. Ezután némi kitérõ után gödör, koncertek, traubi, jóalvás. kol hakavod keset, visszavárunk tercsi, fercsi, kata klára
albinó dobos zseniális volt, elvitte volna a hátán az egész estét
Engem több minden is érdekelt, azonban csak nagyon korlátozottan sikeredett az elvárásaimat teljesítenie a Keset csapatának.
Ilyen elvárás lett volna, hogy meghallgathassam több zsidó vallási irányzat (orti, reform, neo, stb) rabbijainak elõadását egy témáról.
Igazából már azzal is elégedett lettem volna, hogy ha drósét hallhattam volna azonos hetiszakaszról, párbeszéd nélkül.
Na most a következõ volt:
- reform rabbi korrekt dróse, nyitott a párbeszédre (haza beszélek, de objektív próbálok lenni)
- ortodox rabbi kiabálva gyenge dróse, nem nyitott a párbeszédre
- neológ rabbi el sem jött (megbetegedett?), és felolvastatta az írását, ami egy zsidó középiskola elsõ osztályának szinvonalát alulról ütögette. ? lenne a híres karizmatikus fiatal neológ rabbi, a budai zsidóság újraélesztõje??
Továbbá erõsen problematikus, hogy a dupla hetiszakasz miatt a két rabbi (már akik ott voltak) teljesen eltérõ területrõl beszéltek. A szervezõk a legkisebb erõfeszítést sem tették, hogy a tematikát egyeztessék, és leszûkítsék a kiindulási pontokat.
A közönség részérõl a halovány kérdések csak tovább laposították az egészet. Pedig NAGYON NAGY SZüKSüG LENNE az ilyen jellegû “intra-faith” kommunikációra - párbeszédrõl nem is álmodok, de legalább lássuk már mi is a különbség!?
Továbbá számomra nagyon szomorú tény volt, hogy a Sabbat 10h reggeli sacharit reform szertartásra kb 12 ember volt kiváncsi. Nyugtassatok már meg, hogy a 8h-tól ortodox imán volt mondjuk 20 ember!? Azt eddig is tudtam hogy a magyar zsidókat a vallási aspektus alapvetõen nem érdekli (permanens szekularizáció), de hogy egy ilyen rendezvényen is azonos a mintavétel :(
Még két tényezõ, amitõl még inkább érvényes az “unprofessional” jelzõ a Kesetre:
1. semmilyen regisztrációs vagy egyéb ellenõrzés nem volt, be lehetett sétálni fizetés minden nélkül, és karszalag nélkül rohangálni egész nap (innentõl kezdve az ár reklamációk is érvénytelenek)
2. a biztonsági ellenõrzés, szûrés nem létezõ volt (vagy láthatatlan, jobbik esetben). Legalább a külsõ kerítésnél lett volna vmi biztonsági õr, aki benéz a kocsiba amikor a parkolóba bejövök. Vagy valaki ellenõrizné az elõzetes regisztrációs listát a regisztrációnál…
Ettõl a hangulat nagyon családias volt, de köszönöm, nekem van saját zsidó nagycsaládom és barátaim, valami tartalmasabb és profibb ideje lenne már, fõleg ha a brit Limmud az etalon.
Egyébként zseniális elõadás volt a “South Park és a tolerancia kapcsolata a politikai közbeszédben” (kb) címmel. Sajnos pont a zsidó specifikus vonalat nem fejtette ki az egyébként felkészült politológus elõadó, úgy mint “Passion of the Jew” epizód, stb.
Pál Gábor pedig jó elõadó, nekem tanárom volt. õ azt mondta kicsit fura volt neki, hogy kb. 8-88 évesig minden korosztály képviseltette magát.
õ egyébként az interaktív elõadásokban elég erõs, szerintem érdemes máskor is meghívni. a gyülõletbeszéd és ellenségdiskurzus a specialitása és ezen belül persze profeszionális szószparkológus.
J-Bone:
A rabbik a következõk voltak?
Reform: Kelemen Katalin
Ortodox: Dov Levy
Neológ: Verõ Tamás
A weblapról szedtem.
A Chabad amúgy feltûnõen hiányzik a Kesetrõl, ennek lehet tudni valami okát?
Prezzey: Stimm. õk voltak, illetve lettek volna.
Lubavicsiak kiverik a biztosítékot a pluralista liberális magyar zsidóknál. A pluralizmus általu(n)k definiált határain túl vannak, vagytok. Szép, nem?
Egyébként kérdezzük meg a szervezõket, kíváncsi vagyok nyilvánosan mit vállalnak ebbõl…
ün arra gondoltam, az a baj, hogy más ortodox szervezetek képviseltetve vannak a szervezésben, akik vetélytársként érzékelik a Chabadot.
Amúgy azt meg tudná valaki magyarázni, a Pesti Súl honlapja miért nem frissül, ill. mi az a “budapesti Midreshet Emunah”, mert a Google csak a Keset-szervezõ Peresztegi Ágnes önéletrajzait hozza rá. Ez biztos valami létezõ dolog, de a XXI. században nem lehetne a neten is írni róla? (Nyilván egy csajos tanulókör, de részletek..? Vagy az titok?)
ün úgy tudom, hogy a Pesti Súl megszûnt.
Balázs Gábort viszont kinevezték a Wesselényi utcai Alapítványi Iskola igazgatójává.
Komolyan?! :O Lehet errõl részleteket is tudni? Nekem ezt miért nem mondta senki?! (Mert mindenki azt hitte, hogy tudom. MÁR MEGINT.)
üs akkor hol van ez a Midreset Emuná? Mert én arra tippeltem, hogy ott.
Ha szervezõt akartok íme legyen: a hagyomány sáv programjához nem tudok hozzászólni, mert arról balázs gábor éa gárdos detti tud érdemben nyilatkozni, de egyéb ügyekben jó vagyok.
Kedves J-bone!
nincs karszalag ellenõrzés, mert szégyelje magát az, aki belóg (buszon se lennék szívesen ellenõr, nemhogy a keseten, lévén magunknak építünk közösséget, amiben hiszek).
A chabad azért nincs a keseten, mert egyik tagjuk sem szólt, hogy jönne. mindenkinek lehetõsége van ugyanis elõadást tartani, erre a honlapon külön felhívtuk a figyelmet. persze külön ki kell emelnem, hogy a kesetet nem szervezetek, hanem egyének szervezik, így eszünkbe se jut, hogy jéééé nem vol chabados. ha akar jön.
örülök, hogy nem láttad a biztonságiakat, mert így teljesült az a személyes kívánságom, hogy láthatatlanul dolgozzanak. nyugi, voltak:) habár minden eszközt bevetettem, hogy ne legyenek, gyõzõtt a rettegés, viszont látom, hogy sokan erre izgultok, mert tavaly is kaptunk krtitikát, hogy nincs mágnes kapu…
Egyébként szívesen látunk jövõre téged is a csapatban, hátha együtt sikerül “tartalmasabbat és profibbat” összehozni.
OK, akkor megkérdezhetem drága rabbijainkat, hogy legközelebb akarnak-e menni? Szerintem egyszerûen elsiklottak fölötte, annyi helyre mennek.
Vagy jöhetek én is, habár azt nem tudom, hogy mirõl adhatnék elõ, ami közérdeklõdésre tarthat számot… Kabbala a modern parapszichológia fényében? :] (Eddigi legbizarrabb elõadásom az a “Zsidó szimbólumok a japán rajzfilmekben” címen futott, egy anime conon…) Na, szerintem Köves Slomóval jobban jártok :D
prezzey: miért, egy ilyen anime-s elõadást össze lehetne ereszteni egy szószparkossal + hozzácsapni még vmi vagány zsidó csajok vs lúzer zsidó fiúk a sitcom-szcénából-féle mixet és van egy új szekció :)
La_hada,
a Keset mint intézmény és kezdeményezés nyilvánvalóan szükséges, fontos és hiánypótló. Csak több erõfeszítést kéne tenni bizonyos irányokba.
Biztos vagyok benne, hogy sok embernek okozott nagy örömöt és sokan tanultak is, de a tartalom-szervezési észrevételeimet érvényesnek tartom.
A biztonság látványos része alapozza meg sok ember biztonság érzetét. Az enyémet nem, szóval elfogadom, hogy ha rejtett volt.
Viszont a parkolóba behajtó autók átvizsgálása szerintem igenis hiányzott. Lehet, hogy én vagyok paranoiás, de a soft target fogalmát hagy ne emlegessem már fel.
Sok sikert jövõre. Sana Tova.
Pál Gábor elõadása rendkívûl jó volt és habár tényleg nem specifikálódott a zsidó kérdésre, de így is sikerült színeznie a keset palettáját. A Csóktól Brooklynig c. elõadás szintén remek volt, okozott egy két meglepetést mondjuk ki gondolná hogy Pink zsidó.
j bone, the scared.
gondolom akkor te hallgattál a hitközség felhívására nem is olyan régen, hogy maradjatok otthon zsidók.
az elõadókkal és a közönséggel egyaránt elégedetlen vagy. Bár intrafaith beszélgetést sürgetsz, a meghívott ortodox és neológ irányzatok képviselõi helyett, akiket nem szerettél, nem javasolsz mást. még valami. az én olvasatomban az általad közepesnek minõsített közönségkérdések ugyancsak a rendezõk “unprofessional” munkájához járultak hozzá. gondolom a közönséget is válogatni kéne. a te helyed hol lenne?
“A szervezõk a legkisebb erõfeszítést sem tették, hogy a tematikát egyeztessék” - ezek szerint beláttál a színfalak mögé. és te, mint közönség, tettél ezért valamit?
azt írod, hogy “korlátozottan sikeredett az elvárásaimat teljesítenie a Keset csapatának.” azt viszont nem írod, hogy miben sikerült.
a családias hangulat se volt kedvedre való, mert neked van ilyen már otthon. itt az ideje, hogy összeszedd magad, kis csillag.
?gy látom dühöt és gyûlöletet sikerült kiváltanom az elvileg konstruktívnak szánt kritikámmal. Ez nem néz kit túl jól így Jom Kippur közeledtével, kedves david…
ün megígérem hogy összeszedem magam, de cserébe a Keset szervezõi is tegyék ezt jövõre.
na errõl ennyit
ün örülök, hogy nem voltak biztonságiak! (Na nem mintha magára a rendezvényre odaértem volna…:)
Romatikusan hiszek az emberiségben!
ürülök, ha mások is!:)
j bone, the scared,
dont give yourself too much credit. remélem, minél több ember tartja majd fontosnak a kesetet, és ezzel párhuzamosan megosztják velünk a véleményüket az eddigi két rendezvényrõl, legyen az jó vagy rossz. az építõ kritika minden rendezvényszervezõ álma. a te megjegyzéseid sajnos nem tartoznak ebbe a kategóriába. és ahogy la_hada írja, lehet csatlakozni, lehet javítani rajta, mert a miénk.
búzakása
d