Ki csinál szódát?

Megint lõnek, megint hatalmas a felfordulás, és megint nagyon nehéz megállapítani, hogy a kialakult helyzet kinek jó. A palesztinoknak biztos nem jó, Izraelnek sem jó, hiszen a déli határon éppen egy iszlamista képzõdmény körvonalazódik, Egyiptomnak szintén nem jó, hiszen a belsõ iszlamista ellenzéket erõsítheti a kialakult helyzet, Jordánia ugyan egy házzal odébb van, de ez az anarchia biztos nem ízlik neki. Viszont Iránnak jó, ugyanis a pártfogolt, a Hamasz ott van az izraeliek küszöbén.

Haladjunk belülrõl kifelé, hiszen a térségben minden összefügg mindennel, a tét pedig nem kevesebb: ki lesz a Közel-Keleten az alfahím? Persze Izrael után. A Fatah eljátszotta minden hitelét az utóbbi húsz évben, illetõleg ellopta azt a sok-sok pénzt, amit többek között Európa utalt át a számlájára, hogy az úgynevezett humanitárius krízist enyhítsék. Húszon év segélyezése körülbelül arra volt elegendõ, hogy amikor Arafat bácsi átköltözött az örök vadászmezõkre, mesés vagyont hagyott hátra kedves feleségének. Húsz év alatt viszont a Hamasz szociális, vallási, oktatási és kulturális infrastruktúrát épített ki, ezzel jelentõs politikai erõvé vált a palesztin területeken. Késõbb ez a karitatív tevékenység egyre erõszakosabbá vált, és a 90-es években mindannyian megtanultuk a nevét, hiszen az izraeliek ellen elkövetett robbantásos merényletek elsõ számú végrehajtója volt. Népszerûségük, és tegyük hozzá, erõszakosságuk is egyre nagyobb lett, gyanítható, hogy senki nem mert ellenük szavazni, így a 2006-os választásokon a szavazók fele rájuk adta le a voksát. Persze, mindenki emlékezett rá, hogy a nagyszünetben az iskolában a Hamasz osztott óriáspitát, megtanították a gyerekeknek kibetûzni Allah nevét, és vasárnap még Hamasz-tévét is nézhettek a gyerekek, ahol elmagyarázták nekik, hogy a jó zsidó a halott zsidó.

hamasz

A legújabb fejlemények szerint a palesztin egységkormány varrás mentén repedt, a Hamasz úgy tûnik, révbe ért, irányítása alatt tartja a Gázai övezetet. üs itt a lényeg, tökmindegy milyen eszközt használnak, szociális gondoskodást, vallási buzgóságot, öltönyös politizálást, a cél a hatalom. Itt a végén kicsit lõni kellett hozzá, meghalt vagy száz ember, de ugye áldozatok mindig vannak. Egyes híradások emberiség elleni cselekményekrõl számoltak be, véleményük szerint a csoportos utcai kivégzések ebbe a kategóriába tartoznak. (Már várom antiglobalista barátaim tüntetését, akik majd kivonulnak az utcára, és hangosan nemet kiáltanak a fegyverekre.)

A palesztinok ketté szakadtak, úgy tetszik véglegesen, szinte kizárt, hogy belátható idõn belül megegyezzen és kibéküljön a két szemben álló mozgalom. A Hamasz jól elvan Gázában, folyamatosan csempészi a fegyvereket Egyiptomból az alagutakon keresztül, ehhez elegendõ pénz érkezik Szaúd-Arábiából és természetesen Iránból. Szerintem lassan megérkeznek az iráni katonai tanácsadók is, és a Hezbollahhoz hasonlóan korrekt katonai kiképzést kapnak. Közben kilõnek még heti húsz Kasszám rakétát, Askelont már simán befogják, picit még reszelnek a csövön, és Tel Aviv is megkapja, ami neki jár. A Fatah pedig… a Fatah pedig nagy gondban van, egyelõre fogalma sincs, merre van az arra.

Izraelben eközben belpolitikai változások zajlanak: a Munkapárt élére újra Barak került, ez egy nagy comeback lehet neki, volt õ már vezérkari fõnök és volt már miniszterelnök is. A vezérséggel a hadügyi posztot is megörökölte, végre nem az a pojáca Perec a fõkatona. A másik hír, hogy Peresz lett Izrael kilencedik elnöke, ezzel politikai karrierjének a csúcsára ért. A kialakult konfliktusba azonban már nem fog beleszólni, és vízióját, az ?j Közel-Keletet sem tudja megvalósítani a 83 éves bácsi.

Most volt az 1967-es háború negyvenedik évfordulója, és az izraeli lapok többet foglalkoztak vele, mint a tavaly júliusi, a Hezbollah ellen viselt háborúval. Ami bukta volt ugye, de jut eszembe, hol vannak az elrabolt katonák? Drága arab barátaim, hol is van az a három katona (az egyik szerencsétlenségére éppen Gázában), akiket ugye a 67 elõtti határok mögül raboltak el. (De említsük meg azt is, hogy a Hamasz az egyetlen nyugati, a BBC-nek tudósító újságírót is fogva tartja.)

Eközben Libanonban három hete tartanak az összecsapások a libanoni hadsereg és Nahr al-Bared-ben meghúzódó palesztin terroristák között, akik simán bankot raboltak, és baromira nem értik, hogy azt miért nem lehet. Néhány nappal korábban lett merénylet áldozata a libanoni parlament honvédelmi bizottságának elnöke (öten voltak még a közelében), aki meg nem számolom hányadik áldozat, mióta a szírek kivonulni kényszerültek Libanonból szintén egy merénylet miatt. Mindenki Szíriát sejti a háttérben, való igaz, hogy sok ujjukat tartják a Közel-Kelet bilijében.

Szíriai számûzetésben él a Hamasz elsõ számú vezetõje Khaled Mesal, akit Izrael felelõssé tett a tavaly júniusi katonai õrhely ellen intézett támadásért, akkor rabolták el Salit tizedest. De Szíriával kapcsolatban röppennek fel azok a lapértesülések is, amelyek szerint az izraeliekkel tárgyalnak titokban a lehetséges békérõl. A titkos tárgyalásokat aztán két nap múlva rögtön cáfolják, hozzátéve, hogy Izrael biztos háborúzni fog Szíriával a Hezbollah, a Hamasz és egyéb terrorista csoportok támogatása miatt. Pedig a gordiuszi csomót azzal lehetne ketté vágni, ha Izrael békét kötne Szíriával, hiszen az említett két csapat támogatottsága megszûnne, illetõleg Libanonnal is békét lehetne kötni, és akkor olyan gazdasági virágzásba borulna a Közel-Kelet, hogy Irán biztos nem nézné ölbe tett kézzel.

Marad tehát a bizonytalanság és a feszültség, de izraeli illetékesek arról nyilatkoznak, hogy nem akarnak bevonulni a gázai mocsárba. Pedig. A nemzetközi kommentárok ugyanis arról szólnak, hogy ha ilyen sebességgel tolódik Gáza az iszlamisták karjába, akkor ez a terület lesz a jövõben az iszlám radikálisok új búvóhelye. üs csak félve gondolunk arra a helyzetre, ha a harcok áttevõdnek a Nyugati Partra. Akkor pedig ki csinál szódát? A Fatah ugye képtelen, Egyiptomnak biztos nem akaródzik, Jordánia pedig egy házzal odébb van.
dzsingisz kohn

37 bátor - “Ki csinál szódát?”


  1. 1 shadai

    Remek elemzés!

    Közben a Népszabadságban ilyen lol-budget elemzéseket írnak a bohócok:
    “A Hamasz ennél radikálisabb már nem lehet, oka sincs rá. Mérsékeltebb lehetne, de ehhez nem adnak neki okot. Azaz olyan ajánlatot, amellyel a palesztin mérsékeltek hatásosan érvelhetnének a szélsõségesek ellen. Persze, nem könnyû ajánlatot tenni egy erõszakos zsarolónak, de a politikában gyakran nincs más mûködõ megoldás. Végül is, pontosan ez mûködött a líbiai Kadhafi esetében, akit egyébként most Arafat özvegye kért fel közvetítõnek.”

    Néphazugság, indeed.

  2. 2 sdw

    “De Szíriával kapcsolatban röppennek fel azok a lapértesülések is, amelyek szerint az izraeliekkel tárgyalnak titokban a lehetséges békérõl.” - ehhez képest:
    “A Qatari newspaper, Al Watan, reported Friday that Syria is making concrete preparations for war with Israel, saying that the Syrian government has removed the Government and State Archives from the Damascus area. According to the paper, this move indicates preparations for war.” - írja az inn. lehet, hogy mégsem mond teljesen hülyeséget a biblia kódja? no smiley.

  3. 3 pb

    az a buli, hogy mostansag (az utolso 59 evben?) nem leht olyan “elemzest” irni izraelrol, hogy ne evulne el/irodna at masfel ora alatt.
    http://www.haaretz.com/hasen/spages/871802.html

  4. 4 Spiderman

    Izrael tartsa be az ENSZ BT 242-es és 338-as határozatát.
    Továbbá hajtsa végre a Hágai Nemzetközi Bíroság döntését a fallal kapcsolatban.
    A döntés szerint a fal illegális!

  5. 5 shadai

    Itt egyedül te vagy illegális Spiderman.

  6. 6 Charlie

    Látom, Sáddáj, átmész lassan inzektológusba. A pókokhoz kimondottan vonzódol.

  7. 7 Charlie

    Szpájder bátyám,

    bizonyára azokat az ENSZ-határozatokat is nyilvántartod, amelyeket az arabok nem tartanak be, ill. sértettek meg, ahogy azzal is tisztában vagy, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság csak államok közti konfliktusokban illetékles és ezekben a bilaterális szituációkban is csak akkor, ha mindkét állam elfogadta instanciának. Azaz a Hágai Bíróság citált döntése elsõsorban a Hágai Bíróság alapszabályának nem felel meg, és csak másodsorban a nemzetközi jognak, s mindössze harmadsorban a racionalitásnak (adaptálva: A Hágai Bíróság fölfogása szerint Kína soha sem építhette volna meg a Nagy Falat, a Római Birodalom a Limest, de ránézésre baj van a Schengeni Egyezmény néhány tereptárgyával is).

    üdvözöl unokaöcséd:

    Hõs Cincér

  8. 8 Spiderman

    “Israel’s own Justice Minister Yosef Lapid warned that his state is on the verge of becoming an international pariah and urged the government not to ignore the ICJ ruling.”

  9. 9 Charlie

    Még egy Lapid is tévedhet olykor-olykor…

  10. 10 Spiderman

    “bizonyára azokat az ENSZ-határozatokat is nyilvántartod, amelyeket az arabok nem tartanak be, ill. sértettek meg”

    Ha például a Viszkis nem tartja be a törvényeket, az azt jelenti, hogy rám sem kötelezõek az ország törvényei? LOL

    Az ENSZ Kartája egyértelmûen kimondja, hogy a Biztonsági Tanács határozatai kötelezõ érvényûek.

    Az már hab a tortán, hogy egy olyan állam kéri mások kizárását az ENSZ-bõl, mely állam semmibeveszi az ENSZ Kartáját.

  11. 11 balagan
  12. 12 @ntiCsótány

    ..nna most nagyon tájékozott izeltlábú kartársak. Nem úgy kezdõdött-e az egész, hogy az arabok (..akkor még nem “palesztinok”…)az ENSZ 181. határozatát nem fogadják el(?) De bizony, így volt ez…egy hûvös novemberi nap volt az 47-ben…Hogy aztán a hatvanas években a Szovjetunió által kézben tartott “béketábor” és az Indira Gandhi és Fidel Castro által fémjelzett “függetlenek” milyen határozatokat nyomtak még át….ezek ma már nevetség tárgyát képzik azon országok esetében is, akik a szocialista országok segélyeiért, katonai intervenciókért és készpénzért akármit megszavaztak….

  13. 13 Charlie

    “Ha például a Viszkis nem tartja be a törvényeket, az azt jelenti, hogy rám sem kötelezõek az ország törvényei? LOL”

    A hasonlatod már csak azért is sántít, mert egy jogállamot hozol példaként. Az arab államok egyike sem jogállam. Azt kellene tehát vizsgálnod, hogy egy ex lex állapotban hogyan viselkednél. Mit tennél akkor, ha azt látod, hogy a rendõr megvesztegethetõ az utcán, az ellened és családod elleni erõszak hidegen hagyja, elfordul, nem tesz semmit. Egy ilyen helyzetben is betartanád a törvényeket? Vagy elkezdenéd védeni magad a saját belsõ etikád (törvényeid) alapján?

  14. 14 Psymon

    Pókember, szerintem is ez a lényeg, amit a Charlie mond.
    A belsõ etikai rendszer most felülírja a korántsem független nemzetközi jogot. Ez az újabb rakétacsapás a Hezbollahtól megmutatja, hogy mennyire akar vagy tud bármit is tenni az általad istenített ENSZ/UNIFIL a béke érdekében, pláne a libanoni hadsereg. Egy Libanonban harcedzett katonát kérdeztem az ENSZ szerepérõl, õ meg fulladozott a röhögéstõl, aztán elkomorult, és elmesélte, ahogy a “független” ENSZ megfigyelõk szpotfénnyel bevilágították õket éjszaka a Hezbollah gerilláknak, akik a megfigyelõ állomás mellett táboroztak zavartalanul. Megmenekültek, de kevésen múlott.

  15. 15 Psymon

    Azt hiszem Charlie és én beletrafáltunk pontosan Pókember/Peter Parker történetébe. Miért van szükség szuperhõsökre? Mert a rendõrség tehetetlen a bûnözõkkel szemben. üs ezután kire akarja a sajtó és a rendõrség rábizonyítani, hogy õ a legnagyobb bûnözõ? Természetes a Pókemberre. Vagy nem ugyanaz a kedvenc képregényünk, Spiderman?

  16. 16 Charlie

    A magyar rendõrség természetesen kivétel. Mindig és mindenbõl kivétel. ün kérek elnézést.

  17. 17 Charlie

    Az ENSZ békefenntartó ereje igen plasztikusan mutatkozott meg a balkáni válság idején, amikor is a “békefenntartók” asszisztáltak a népirtásokhoz. Sõt némelyik egység nyíltan szimpatizált a szerb haderõvel (pl. hollandok). Az amcsiknak kellett közbeavatkozniok. Megsérteniök a nemzetközi jogot. Az ENSZ alapokmányát stb. Milyen jó, hogy megtették!

  18. 18 J-Bone
  19. 19 elefánt

    Másrészt Spíderman figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kötelezõ határozatokat nem hozó (és igen komoly legitimitási problémákkal küzdõ, az összes fentebb írt visszássággal jól jellemezhetõ) közgyûlés ítéli el rendszeresen bemondásra Izraelt. Nem a BT. Meg a hágai bíróság, aminek illetékessége szintén a nagy 0.

  20. 20 dzsingisz

    srácok, én inkább arra volnék kíváncsi, hogy fog kinézni gáza monnyuk három hónap múlva? milyen közeli jövõt olvashatunk ki a jelen eseményeibõl? télleg maghasad-e a palesztin társadalom, ráadásul jól érzékelhetõ területi alapon? az ún. nyugati part dubai szintjére fejlõdhet, mert nem húzza vissza a hamasz középkorra emlékeztetõ gondolkodása, politikája, életfelfogása stb.? és télleg, mi lehet szíriával, most tárgyalnak fû alatt vagy nem?

  21. 21 @ntiCsótány

    .tárgyalnak..tárgyalnak….a golán az alku tárgya, a garanciák, a szabad utazás és kereskedelem és egy rahedli dollár Samu Bácsitól…

  22. 22 shadai

    Pár ötlet:

    Dél-Korea/üszak-Korea forgatókönyv: WB virágzásnak indul, miután megszabadultak a “szélsõségeseiktõl”, nyugat-barát állam jön létre, mely elismeri Izraelt - Gáza megmarad Hamasztánnak.

    Kurdisztán forgatókönyv: Izrael békét köt Szíriával, visszaadja a Golánt, ami egy nagyobb regionális rendezés része: Izrael annektálhatja a “nagyobb településblokkokat” WB-ben (Maale Adumim, Ariel), a többit pedig Jordánia annektálja. Palik regionális autonómiát kapnak Jordániában, a nyugattól pedig rengeteg pénzt.

    Same Old Shit forgatókönyv: WB-ben gyenge és korrupt a Fatah vezetés, elsíbolják a nyugattól kapott újabb pénzeket, a beszivárgó/alvó sejt hamaszosok instabillá, az izraeli lezárások (kelet-jeruzsálem mellett, a jordán-folyó mentén, stb) pedig effektíve bantusztánná teszik a PA-t. Gázát lerohanják az izraeliek, de Libanon 3-á válik a kaland. Opció 1: közben északról rakétázni kezdenek egyidõben a szírek és a hizbullah is, háromfrontos háború alakul ki. Opció 2: a harc hevében Izrael atomfegyvereket vet be Szíria és/vagy Irán ellen.

    link

  23. 23 @ntiCsótány

    …old shit, opció 3.:…a harc hevében Irán atomfegyvert vet be….

  24. 24 shadai

    Vetnének, talán, de még nincs nekik.

  25. 25 Charlie

    Azért azt gondolni, hogy a Fatah Dubait tud csinálni a maga területeibõl, kissé merész.

  26. 26 @ntiCsótány

    …amire a harc heve megkívánja lesz neki vagy kapnak szekondhendet Vologyától. A fatahnak meg olajat is kéne találni Dubaihoz….

  27. 27 Charlie

    Ne félj, kifejlesztik majd - mert hát az Iszlám zöld mozgalom - a turisták testérõl a tengerbe oldódó napolajat kinyerõ készüléket.

  28. 28 balagan

    sztem a same old shitbõl kimaradt Jordánia, azért lehet kicsit zokon venné, hogy a határon durrogtatnak.
    ketteshez meg: palik hülyék lesznek beérni regionális autonómiával, mikor önálló államot ígértek nekik.

    http://www.jpost.com/servlet/Satellite?cid=1181813075058&pagename=JPost%2FJPArticle%2FShowFull

    Regarding Syria, Bush said the US had no intentions of mediating between Israel and Damascus, as Syrian President Bashar Assad had requested.

    He said that Olmert was a leader strong enough to conduct these negotiations on his own.

    ezen azért jót kacagtam…

  29. 29 prezzey

    “Palik regionális autonómiát kapnak Jordániában”

    Azért ezt megnézném, szerintem nem túl valószínû (

  30. 30 shadai

    “All options are on the table’ regarding Iran”

    Ez egy eufémizmus a (”megelõzõ”) atomcsapásra, nemde? (ld. még: Mr. Alaska; http://www.judapest.org/?p=1077)

  31. 31 Psymon

    A kiszivárogtatott hírek nagy része álhír szerintem. Szinte kizárt az atomháború, ennek terjesztése elsõsorban a stratégia része (mind Irán, mind Izrael szempontjából), a közvélemény tudatos alakítása. Ugyanígy a Golán feladása is kizárt szerintem. Az egyik legfontosabb stratégiai pont és vízforrás, amiért rohadt keményen megküzdöttek.
    Két szinten folyik a háború: az agyakban és a valóságban. üs sajnos lassan elfelejtjük, hogy mi a különbség a kettõ között.

  32. 32 Charlie

    A bombatölcséreket nézve nem sok.

  33. 33 dzsingisz

    ja, nyilván nem gondoltam egészen komolyan a dubait, de a túlzásnak az volt a lényege, hogy teljesen más életnívó valósulhatna meg, ha nem volna a nyu-part olyan bizonytalan. még valamikor régen olvastam, hogy készültek tanulmányok arról, hogyan lehetne felfuttatni a régiót, és mindegyiknél az a konklúzió született, hogy elképesztõ lehetõségek vannak. persze ezek már régebben született felmérések, azóta sok minden megváltozott a világgazdaságban, és kína lenyom mindenkit, de akkor is.

  34. 34 Charlie

    A Józsefváros után kínaiak akarják meghódítani a Nyugati-Partot. Arról nyilatkoztak, hogy Pesten elég tapasztalatot gyûjtöttek. Föl fogják futtatni a régiót. Az elsõ kaptató után pedig jön már a lanka. Lefelé. Ott a legmélyebb depresszió. Geológiailag… (Is.)

  35. 35 dzsingisz

    és kiépül végre a tel aviv-budapest-peking tengely..:)

  36. 36 @ntiCsótány

    …az már volt…csak nem Peking, hanem Sangháj központtal..

  37. 37 Charlie

    Sángim Chájim!

Légy bátor!