Ma van a 9/11 támadások hetedik évfordulója: a héber naptárban ez a “smita” év, a szombatév. Talán már akkora távolság időben, hogy lassan elkezdhetünk józanul reflektálni a történetekre. Nekem ez évekig nehezen ment, mert 9/11 nekem személyes ügy volt, több szinten is. Először is, én éltem New Yorkban és konkrétan többször jártam a World Trade Center épületekben – legutóbb 2000 nyarán. Másodszor is személyes ügy, mert a támadás mindazon értékek ellen irányult (nevezzük kollektíven ezt “zsidó-keresztény kultúrkörnek”), amelyekben én hiszek. Erről írt mai publicisztikájában Tallián Miklós is a Hírszerzőn – mindenkinek szívből ajánlom, minden szavával egyetértek.
Az egyik legszebb kulturális reflekció a 9/11 traumára még mindig a Beastie Boys “nyílt levele” (Open Letter to NYC): hitet tevés a város szabadelvű, pluralisztikus és toleráns gyökerei mellett. Hallgassuk meg idén is, videó-remixelve:
ps: sajnos hét év elteltével sem csökkent azok száma, akik még mindig efféle “magyarázatokban” hisznek:
![]()
![]()
Rajtuk valószínűleg nem tudunk most már segíteni, de azért a szkepszis-szkeptikusok számára ajánlom ezt a honlapot. Meg ezt.





Nem gondolod, hogy “zsenik” voltak akik ezt szervezték? Hiszen az “európai” kultúrkörben felnőtt társadalmak számára felfoghatatlan az egész. Néhány ember egy rakás utassal belerepül két épületbe, aminek semmi katonai jelentősége, és megöl egy rakás embert egy nagyváros közepén tudva, hogy ennek következménye lesz. Mingyárt élő egyenes adásban mutatták be, hogy ilyen helyen (az otthonodban,munkahelyeden) tényleges esély a mentésre, és menekülésre nincs. Pontosan tisztában voltak azzal, hogy lesz egy rakás ember, és lesz hozzá médiafelület, akik ennek az egésznek a logikáját nem értve, összeesküvést keres a dolog mögött, és azon sem lepődnék meg, ha már a támadás előtt elkészült volna a “marketing”, hogy Izrael biznisze volt az egész. És ezt az elméletet a világban elterjeszteni pillanatok alatt, ma igazán nem nehéz. Szerintem az egész csak megjelenésében volt terrorakció, amugy szintiszta marketing az egész. (megölhetünk benneteket a munkahelyeteken is, nem kell harctér, utánna meg ugyis összevesztek egymással, hogy ki a felelős, és ez a gyanu (és gyanakvás) belétek ivódik.
Szerintem logikus.
Nem egészen értem, hogy a szkeptikusok számára belinkelt oldal tanulsága miben áll pontosan, illetve milyen tévhiteket oszlathatna el. Nevetséges ostobaságok gyűjteménye, Nostradamustól az ördögképekig. Egyetlen normális ember sem foglalkozik ilyen hülyeségekkel, ellenben azok a szkeptikusok, akik a hivatalos verzióban kételkednek olykor nagyon is elgondolkodtató kérdéseket tesznek fel szerintem. Példának okáért mindjárt ott van a 7-es torony megmagyarázhatatlan ledőlése, pontosabban az a tény, hogy egy 47 emeletes toronynak minden tartóoszlopa ugyabban a pillanatban mondta fel a szolgálatot, és függőlegesen magába zuhant az egész 6 másodperc alatt. Erről ritkán hallani a hírekben és visszaemlékezésekben, ahol mindig csak az ikertornyok ledőléséről van szó, pedig ez sem egy elhanyagolható körülmény, elvégre nem arról van szó, hogy a házzal együtt leégett a sufni is.
“csak megjelenésében volt terrorakció, amugy szintiszta marketing az egész.”
Szerintem ez a terrorizmus lényege.
Dan W.:
9/11 “utolsó rejtélye” (WTC7 különleges összeomlása) minden bizonyossággal épp 17 napja oldódott meg, amikor is megjelent a NIST (National Institute of Standards and Technology) tanulmánya – zárójelentése – a kérdésben:
http://wtc.nist.gov
http://wtc.nist.gov/media/WTC7_Technical_Briefing_082608.pdf
A Hírszerző beszámolója, magyarul:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.mi_lett_a_harmadik_toronnyal_szeptember_11_utolso_rejtelye.71927.html
Köszi Shadai!
várom a bush éra végét nagyon
Egyszer találtam egy elég jó összefoglalót ezekről, szó van benne a WTC7-ről is:
http://www.popularmechanics.com/technology/military_law/1227842.html?page=1
A 9/11-ről mindig az jut eszembe, hogy mennyire nem értettem akkor, hogy mi-hogyan-miért is történt igazából — és mennyire _máshogy_ nem értem most.
drwho,
ha nem a Bush az elnök, akkor is megtörtént volna ez a hatalmas tragédia, 9/11nek semmi köze nincs a jogosan vagy jogtalanul indított háborúhoz Irak ellen. Elegem van abból, hogy szentimentális pacifisták, mindent Bushra kennek, mintha miatta lenne terrorizmus. Minden rosszindulatot nélkülözve mondom, hogy ez a komment nagyon nem illett a topichoz… 9/11 a XXI. sz. eddigi legnagyobb tragédiái között van és a napot mikor megemlékezünk róla nem gyerekes mutogatással kéne tölteni. Szerintem.
csatlakoznék lev-hez, és részben említi ezt Tallián Miklós is a cikkében, hogy az önostorozás, a “mindenért mi vagyunk a hibásak”, és tulajdonképpen meg is érdemeltük, érdemelték 9/11-et, egy totális tévút, és ideológiai giccs. Bár Bush “gondolkodása” tőlem is távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől, attól még borzasztó ellenszenvesnek, ostobának és kártékonynak tartom azt a – főleg Ny-Európában – trendy nézetet, hogy itt igazából Bush a terrorista és nem Bin Laden. 9/11 civilizációs tragédia.
lev és winkelman sry de sztem kicsit túlgondoltátok azt a félmondatot. nem busht okolom a terrorért és terroristának sem tartom, erről szó nincs. mindenesetre megdicsérni sem fogom azért, hogy ez ott és akkor így gond nélkül megtörténhetett. a bush éra külpolitikáját pedig sok szempontból is rossznak tartom. többek között ezért is szeretném, hogy legyen (bármiféle) irányváltás.
drwho. egyetértünk: én is sok szempontból elhibázottnak érzem Bush külpolitikáját – bár tegyük hozzá, hogy most mindenki utólag ilyen okos és éles látó, akkor ez korántsem volt ilyen fekete-fehér – a komment nem is kifejezetten neked szólt, inkább csak általánosságban értettem, és akartam írni egy olyan jelenségről, ami régóta idegesít. egyébként meg az, hogy megtörtént volna-e 9/11 ha Al Gore az elnök vagy más, ez megint csak az esti sörözés mellé való filozofálás, mert fogalmunk sincs. én másfelől erősen kétlem, hogy más elnök alatt ez megelőzhető lett volna, vagy legalábbis ez nem elnök-függő, hanem sokkal inkább hírszerzés, katonaság, stb. mi lett volna, ha… na ja, sok ilyet ismerünk még.
“Zsidó-keresztény kultúrkör”-ben hinni szép, politikailag korrekt, és főleg hasznos dolog, de azért maga a dolog valójában nem létezik. (Nyugati kultúráról, arról lehet beszélni, ha egy szinttel feljebb lépünk, csakhogy abba meg nyilvánvaló módon az iszlám is beletartozik.) Kereszténység és zsidóság antitetikusak: a kereszténység (egy maroknyi eltűnésre ítélt Jesua-követő zsidót leszámítva kétezer évvel ezelőtt) éppenséggel a zsidósággal szemben határozta meg önmagát, ahogyan a második templom lerombolása után létrejövő(!) rabbinikus judaizmus meg a kereszténységgel szemben határozta meg meg önmagát, a Tanakhot kisajátító Ó- és Újszövetséggel szemben építette fel a kerítést a Tóra köré. (Mert az, hogy a Tanakh és az Ószövetség megegyeznek látszat csupán, melyet az Újszövetség Tanakh átértelmezése kényszerít rá a tudatra.)
A “zsidó-keresztény kultúrkör” képzetét véleményem szerint több, hol összefüggő, hol egymástól teljesen független tényező hozta létre és tartja fenn:
1. Az Újszövetség sikere a Tanakh kisajátításában, átértelmezésében, és “Ószövetségre” degradálásában.
2. Az európai keresztények lelkiismeretfurdalása.
3. Jóhiszemű, megbékélésre törekvő zsidók és keresztények.
4. Jóhiszemű és kevésbé jóhiszemű keresztények és zsidók iszlamofóbiája.
5. Izrael állam létérdeke.
5. Az iszlám fundamentalizmus.
7. A borzalmas amerikai fundamentalista-evangélikál-konzervatív-republikánus konglomerátum.
9/11 nem “nyugat” és “kelet” (mert az iszlám is a nyugathoz tartozik!), nem is a (nem létező) “zsidó-keresztény” és az iszlám kultúrkör harcának szimbóluma, hanem a racionalista-modernista-liberális szekularizmus és a kirekesztő-konzervatív fundamentalizmus összecsapásáé.
drwho,
az én kommentem is inkább globális jellegű volt, mint személyes, csak éppen ez a fél mondat juttatta eszembe azt amit a fentiekben winkelman már elmondott.
Szerintem meg egyáltalán nem volt egyszerű összehozni ezt a terrortámadást, az elkövetők alighanem hosszú évek óta készültek rá.
A repülőtéri idegenrendészet és útlevél (vám) vizsgálat egyszerűen formális, még Izraelben is, nulla a hatékonysága.Semmilyen íriszdiagnosztika (vagy mi) és többórás csomagtúrás nem fog ezen segíteni.Más módszerek kellenek a veszélyes elemek kiszűrésére.
Az is biztos, hogy ezek a felhőkarcolók, óriás irodaházak minőségileg rettenetesek.Ezekről nekem mindig a Brazil jut eszembe, amikor De Niro a gerilla-szerelő tönkreteszi az épületgépészeti rendszert (a csatornát a légkondicionálóba vezeti, stb.) de persze számos katasztrófafilm hiteles helyszínéül ezek az épületek szolgálnak.Csak idő kérdése volt, mikor történik ilyesmi a valóságban.
Hú, Lerner, ezt azért gondold újra. Zsidó-keresztény kultúra mint amely az amerikai neoevangélikusokkal szemben jön létre? WTF? Meg egyébként is, azért a teljes amerikai vallásos jobboldalt ne mossuk össze a fundikkal, pláne ne a republikánusokat.
Kínzó kérdés ezen felül: aki nem liberális (például konzervatív) az nem a Nyugat része, ő a kultúrkampfban hol áll? Where are the neocons then?
Szerintem a zsidó-keresztény kultúra azt a felvilágosult, részben szekularizálódó euroatlanti kultúrát jelenti, amely viszont nem feledi, hogy erkölcsi gyökerei a mózesi tízparancsolatban (valamint a szokratikus filozófusok etikájában) és a krisztusi szeretetben gyökereznek. Hagyományát nem feledő szabadság, ha úgy tetszik.
Azért ezekhez a tragédiákhoz elmekórtani szintü ügyek is hozzátartoztak az USA-ban. ‘89-ben velem a Los Angelesi reptéren 40 percig szórakoztak, és csak akkor engedtek el, mikor megesküdtem, hogy elmegyek Disneylandbe. Az előttem levő két szószerint koszos, gyufátrágó-forgácsot köpködő afgánt úgy 2 perc alatt különösebb felhajtás nélkül átengedték. Hazafelé csomagfeladás után úgy fél órát át kerestük az útlevélkezelést, de kiderült, hogy NINCS, és csak ugy besétáltunk egyenest a repülőgépbe biztonsági ellenőrzés, minden nélkül. Én az Aeroflotton edződtem, de ez hátborzongató volt. Ezekután felteszem a kérdést: egy ilyen trehány, nemtörődöm, önmaga nagyságától elájult ország mit várt?
Ami Izraelt illeti: nagyon jól felépitett, mindenkinek anyanyalven feltett kérdéscsoportra kell válaszolnia. Szerintem aki rossz fát tett a tűzre, belegabalyodik. Nem mindig a csúcstechnika hatékony.
És ne feledjük, hogy az ilyen tragédiákhoz olyan liberálisok is hozzájárulnak, akik szerint az “idegen szép”. Igy, válogatás nélkül. Szerintem viszont a “szép” és az “etika” kultúrkörönként teljesen más, és azokban a kultúrkörökkel lesznek a legnagyobb bajok, ahol mind a reneszansz, mind a felvilágosodás vagy kimaradt, vagy ha volt hasonló, nem tudta stabil értékké tenni. A külsőségek (európai öltöny, nyelvtudás, rádiótelefon, stb.) semmit nem jelentenek.
“mind a reneszansz, mind a felvilágosodás vagy kimaradt, vagy ha volt hasonló, nem tudta stabil értékké tenni”
Nem biztos, hogy okos dolog mindenáron számonkérni az iszlámon az európai kultúrtörténetet. Egyrészt, mert van neki saját, Abu Nuvasztól Ibn Hagúnon át mondjuk Ibrahim Müteferrikáig, másrészt mert önmagában a reneszánsz még nem akadályozta meg a Sacco di Romát vagy a harmincéves háborút, a felvilágosodás a jakobinus terrort, sőt a “zsidó-keresztény kultúrkörhöz való tartozás” önmagában (bár természetesen én is ebben érzem magam otthonosan) aligha jelent erényekben való dúskálást (igaz, ahogy Szent Ágoston éles szemmel észrevette, a keresztény vizigótok Róma kirablásakor nem erőszakolták meg a keresztény templomokba menekült nőket, ahogy a dédapjuk tette volna. Csak a templomokon kívül elkapott nőket erőszakolták meg, ami remekül jelzi a zsidó-keresztény kultúrkör jellemépítő hatásait.)
Az Al-Kaida típusú iszlám fundamentalizmus nem valamiféle középkori maradvány, hanem nagyon is modern jelenség. Egy ilyen típusú, kézzelfogható katonai-politikai célszerűséget nélkülöző mészárlás, amit mégis gondosan elterveztek, nők és gyerekek várható meggyilkolásával együtt (a Korán ezt a dzsihád kapcsán tiltja) ráadásul pont a könyv népei ellen, egy Abbaszida kalifa vagy egy oszmán szultán szemében teljesen értelmetlen szörnyűség lett volna.
Kedves Radio
“Zsidó-keresztény kultúra mint amely az amerikai neoevangélikusokkal szemben jön létre.”
Ezt hol mondtam? Éppen az ellenkezőjét állítom, ti. azt, hogy a “zsidó-keresztény kultúra” mítoszának (mert ténylegesen nem létezik és soha nem is létezett) az egyik éltető forrása az amerikai fundamentalista kereszténység. (Egy másik pedig a fundamentalista iszlám! Ha!)
Azt sem állítottam, hogy aki nem liberális, az nem a nyugati kultúra része. Épp ellenkezőleg: liberálisok, konzervatívok, zsidók, keresztények és muzulmánok MIND NYILVÁNVALÓAN a nyugati civilizáció részei, csak ezt a FUNDAMENTALISTÁK (töröltessék el a nevük) képtelenek felfogni.
Ami az amerikai jobboldalt illeti, az vegyesfelvágott ugyan, de a gyakorlatban mára az evangélikál jobb irányítja. “This Republican Party of Lincoln has become a party of theocracy” (Christopher Shays, R-CT).
Kukuríkútörökcsászárnak tökéletesen igaza van: az oszmán császár szemében a wahabita iszlám inspirálta terrorizmus istentelen szörnyűség lett volna. Hozzáteszem, hogy a keresztény elnyomás alól az oszmán császár uralma alá került zsidóság számára pedig könnyebben értelmezhető lett volna a “zsidó-muzulmán kultúra” fogalma, mint a “zsidó-keresztény kultúrá”-é.
Erdekes, a 911 borzalmat leginkabb elszenvedo orszag vezetoi nem borzadnak annyira wahab kovetoitol tekintve, hogy Szaud-Arabia Izrael mellett a legfontosabb kozel-keleti szovetsegesuk.
Mellesleg az iszlam terrorizmust nem kizaroloag a wahabizmus inspiralta, hiszen ennel sokkal osszetettebb jelenseg, amely gyakran egymassal is konfliktusban allo csoportokat takar (Jason Burke: AL Quaeda: The true story of radical Islam) – amellett, hogy tobb mint 50 eve tarto aktiv beavatkozas a Kozel-Keleten is jelentosen hozzajarult ehhez a tragediahoz.
kukurikutcs,
aha, tehat a 150 eves torok megszallas alatt a magyaroknak jo eletuk volt a joindulatu oszman csaszarok jovoltabol. S a janicsarok nem hanytak kardelre not, gyereket, arvat.
Masreszt allitson fel valaki olyan kronologiat az emberi jogok elismeresenek es torvenybeiktatasanak torteneterol melybol kihagyhatok mind a kereszteny, mind a zsido ertekek. Sajnalom, lerner, hogy zavar, hogy e ket vallas kotojellel osszekotheto, legalabb annyit megtehetettel volna, hogy allitasaid ele odabiggyeszted azt, hogy “szerintem” kulonben meg foglak ra kerni, hogy magyarazd el azt a furcsa allitasod, hogy az iszlam a nyugathoz tartozik (vo. bin Laden, MB, palesztin terrorista szervezetek etc nyugatellenessege)
“Erdekes, a 911 borzalmat leginkabb elszenvedo orszag vezetoi nem borzadnak annyira wahab kovetoitol tekintve, hogy Szaud-Arabia Izrael mellett a legfontosabb kozel-keleti szovetsegesuk.”
Hm, meggyozo, egeszen addig, amig meg nem vizsgaljuk Szaud-Arabia es Iran viszonyat. Ha viszont tudjuk, hogy a ket orszag viszonya ellenseges, mar nem biztos, hogy a cinizmus az egyetlen ero az USA es a szaudiak kapcsolata mogott.
Az Al-Kaida többek közt Izrael palesztinellenes politikájával indokolta terrortámadásait, nemcsak a New-York-i terrortámadást, hanem a madridi terrortámadást is.
Remélem Magyarország kimarad ebből a “kultúrkörből”.
Hettie,
Nem hinnem, hogy akarki azt gondolna, hogy a magyaroknak arany eletuk lett volna a torok megszallas alatt. Ennek ellenere az Ottoman Birodalom kevesbe volt despotikus, mint a legtobb nyugati allitolagos kereszteny ertekekre epult birodalmak. Lenyegebe szabadon utazhattal, a vallasodat szabadon gyakorolhattad, nem kellett torokul beszelned, stb.
Arra a keresedre reagalva miszerint allitsuk “fel valaki olyan kronologiat az emberi jogok elismeresenek es torvenybeiktatasanak torteneterol melybol kihagyhatok mind a kereszteny, mind a zsido ertekek” termeszetesen lehetetlen valaszt adni hiszen az Okortol kezdve egeszen nem sokkal ezelottig a vallasnak szinte teljes moopoliuma volt az europai erkolcsfejlodesen, talan a okori gorog filozofiat leszamitva. Viszont ha ragaszkodsz ahhoz, hogy ezeknek az uralma elkerulhetetlen volt az emberi jogok alapjaihoz – amit lehetetle bizonyitani, hiszen nem tudjuk a tortenelmet visszaforgatni es lejatszani zsido meg kereszteny vallasok nelkul – akkor azt a rengeteg eroszakot, amit ezek kepviselnek is kenytelen vagy felvallalni es azt ahogy a az egyhazak akadalyoztak es akadalyozzak az emberi jogokat.
A vilag kelet nyugati tengely menten valo igencsak leegyszerusitett felosztasa szamomra elegge problematikusnak tunik. Habar mai szemmel nem annyira nyilvanvalo muszlimok nagy mertekben jarultak hozza a kozepkori Europa kepehhey, legmeeghatarozobban talan Spanyolorszagban ahol anno zsido es muszlim tudosok dogoztak karoltve. Az iszlam vilag altalanos degeneracioja az elmult 1-2 evszazad soran nem jelenti azt, hogy korabban ne allt volna legalabb olyan magas szinten akarmilyen tekintetben, mint a boszorkanyokat vadaszo kereszteny Europa, de velemenyeddel ellentetben a mai iszlam sem kizarolag bin Ladenbol es Hamaszbol all.
“Hm, meggyozo, egeszen addig, amig meg nem vizsgaljuk Szaud-Arabia es Iran viszonyat. Ha viszont tudjuk, hogy a ket orszag viszonya ellenseges, mar nem biztos, hogy a cinizmus az egyetlen ero az USA es a szaudiak kapcsolata mogott.”
Megbocsass, de remelem te sem gondolod azt, hogy az USA-szaudi tobb evtizede tarto szovetsegnek Iran az oka, ami lenyegeben nem volt mas a shah uralma alatt sem. Megha az is lenne az ok, amire te gondolsz, termeszetese nem igazolna egy antiszemita es iszlam fundamentalista propagandat terjeszto diktatura tamogatasat.
S
T.livethstorm! A Török Birodalom “liberalizmusáro” annyit, hogy ma 1/3 annyi település van K.Mo.-on, mint előttük, és a visszafoglalt várakból szerzetesexpediciók indultaka túlélők felkutatásáara.
T. Zoli! Koszonom a kimerito elemzest. Elarulnad, hogy ez milyen tekintetben mond ellent annak amit irtam?
T.liverthestorm! Egy fél mondatot lefelejtettél 09.14. 11.13.-i hozzászólásodból:” … szabadon utazhattak, a lakosság nagy részét pedig elhajtották rabszolgának és lemészárolták.” Igy tisztább lenne a török “liberalizmus” képe.
Nekem akkor, 2001-ben 15 évesen még nem jelentett mást mint káoszt ez az esemény.
Nagyon sok emlék megmaradt bennem azokból az időkből.
Ahogy másnap reggel a rádióban hallom hogy Csurka István szerint Amerika megérdemelte ezt a támadást, vagy ahogy az elektrotechnika tanárom pár szóban próbálja kifejteni a véleményét az esetről (ami annyiból állt amit már 15 évesen mi is felfogtunk, hogy tragédia történt).
Még sosem jártam Amerikában, nem foglalkoztam szeptember 11-el csak érintőlegesen ami eljutott hozzám. Pár dokumentumfilm, pár játékfilm és töménytelen összeesküvés elmélet.
Egy dolgot tudok elmondani ha szeptember 11-e szóba kerül, egy gondolat van bennem tisztán ezzel kapcsolatban: nagyon rossz volt látni hogy egy ilyen erős országot ilyen könnyen megsebeztek.
Amerika kényszeríti a rajta kívül eső világot iszonyú adósságokba, és itthon nekünk az a legnagyobb problémánk, hogy mi történt a WTC-rel?
Gondolkodás? Nem utálni kell, Jézus is megmondta. Ja, bocs. Elfelejtettem.