A kóser alkoholista

Szombat délután, niszán hó 12. napján összejöttünk páran, hogy kóser borokat kóstoljunk, finomakat együnk és úgy általában remekül érezzük magunkat. A terv tökéletesen sikerült.

Bor-at Shadai. Foto: Dzsingisz

Akiba Pinot Grigio 2002

Orosz Péter: Kezdjük! Bár nálam a kezdés egy sóval meghintett retekszeletet jelentett, még korábban. Furcsa nyújtott menóra a címke, mint a buszsávban a BUSZ szó. Modorosan lögybölök körbe, kortyok, további retek, kortyok, paradicsom. Nehezíti az értékelést, hogy a kaotikusan nyújtózó orrkagylóim elzárják az aromák elõl a szaglóhám felé vezetõ utat, és hát az ízérzés felharmonikusai a szagok. Vizezett íze van, kicsit földízû is, az újabb kortyok ezt csak megerõsítik. A többiek szerint rossz a szaga, ezt nem érzékelem. Felfedezem közben a kecskesajtot egy agyagbúra alatt. ürtékelés: 4 pont (de LM szerint túl meleg volt).

LM: A palackozása óta eltelt öt év fáradttá és nehezen értékelhetõvé tette a bort. Az egykori, valószínûleg többé-kevésbé kiegyensúlyozott és gazdag beltartalom még érezhetõ. Ez utóbbit igazolja a közepesnél hosszabb utóíz. A savak teljes hiánya, valamint a fáradt íz többnyire a matuzsálemi kornak tudható be… remélem.
ürtékelés: 5 pont

Shadai: Szürke Barát! Szagra szúrós és kénes, ízre már jobb valamivel, kicsit gyümis, de megfáradt, kopott, sehol egy kis izgalom; szexiségnek itt aztán nyoma nincs. Uncsi. A zsidóság állapota a kommunista országok többségében volt ilyen a hetvenes években, a kemény diktatúra elmúltával, de még jóval bárminemû revival elõtt. 4 pont.

dzsingisz: A vizsgált borok egy közös tulajdonsággal rendelkeztek: mindegyik kóser volt. Elképzelhetõ, hogy nem szerencsés különbözõ kategóriájú, eltérõ fajtájú borokat összevetni, és talán jogosan fogalmazódik meg a kérdés, hogyan kerül az asztalra vörös és fehér bor? (Arról persze ne is beszéljünk, hogyan kerül ugyanabba a gyomorba?) Mindenesetre fontos tudni, milyen bort ne vegyünk széderre.
Az elsõ vizsgált bor, az egri borvidékrõl származik. Sokkal rosszabbra számítottam, valami olyan kép élt bennem, hogy nyálösszekapó, savanyára kell felkészülnöm, ehelyett gyümölcsös hatású, lágyan és nagyon könnyen csúszott. Közepesen erõs ízvilág jellemzi, simán el tudom képzelni nyáron fröccsbe.
értékelés: 6 pont.

Chiusa Grande Chardonnay 2003

Orosz Péter: A kecskesajt elképesztõ. Hagymával készült, elsõre könnyû, alig érett, markáns hagymaízzel, aztán némi rágcsálás után letaglózó kecskeíz. Az élmény ismétlést kíván – mit kíván, parancsol! – arcátlan szeleteket kanyarítok a közös tömbbõl. Közben az organikus olasz kóser borból tentatív kortyok. A dizájn az Akibára kacsint, nyújtott Dávid-csillag a címke. Citromos illatokkal indít, amit nem tudok a Burt’s Bees márkájú citromos körömágykrémemre fogni, mert az utolsó applikálás óta már mostam kezet. A citromos kórus az orr felé közelítve felerõsödik, hirtelen durva gyümölcsös odabaszássá alakul, mintha közvetlen az agykérgemre dõlt volna egy kosár szeder. Kortyolni belõle viszont rossz. Disszonáns, konfúz, zajos íze van, mintha Hot Snakest hallgatnék, amit csak kristálytiszta, gondtalan fejjel lehet. Három pont, a citromosdi jó volt az elején, de ez a kakofónia nyomasztott. Ráadásul fogy a kecskesajt.

LM: Ez sem egy mai darab. Hasonlóakat lehetne róla írni, mint a fenti tételrõl azzal a különbséggel, hogy az ízvilágot gazdagítja némi, mára eltorzult, gyümölcsös íz, és egy jókora adag szúrós kén. ürtékelés: 4

Shadai: Bomlás, szétesés, atomjaira hullott íz- és szag elemek. A Szentély már leomlott, zavar uralkodik, a talmudi kor még nem kezdõdött el. 3 pont.

dzsingisz: Valószínûleg a velem született sznobságom miatt véltem úgy, hogy egy olasz bor, ami ráadásul bio is és Chardonnay is, kizárólag jó lehet. Hát nem. Egyszerûen büdös volt, és nagyon furcsa mellékíz jellemezte az elsõ (és az összes többi) kortyot. Hozzáértõ módon illethetném úgy is, hogy szétesett volt, közérthetõen pedig úgy, hogy vacak.
értékelés: 3 pont.

Akiba Merlot 2002

LM: A gazdag gyümölcsös illatok mögül bántó parfümillat tolakodik elõ, aminek köszönhetõen nem szívesen kóstolom meg. Ízre egy fokkal kellemesebb, szegényes savakkal bíró bornak tûnik rövid utóízzel. ürtékelés: 4

Orosz Péter: Picit éretlen, emiatt csodálatos koktélparadicsomokat szemezek, mellé friss körözöttel megkent barna kenyérbõl harapok. A körözött háromféle túrót elegyít magában. Az Akibával szemezünk. A szaglóhámom pihen. Kecskesajt! Az elsõ kortyról eszembe jutnak a szeleburdi gyermekkor dércsípés elõtt fogyasztott kökényszemei. A nyelvem túróvá ugrott savanyú tejként reagál, azonnal csatlakozik az egész szájnyálkahártyám. Hú. Azt hiszem ez nem jó. ülménynek legalábbis rossz. ?gyhogy valószínûleg bornak is rossz. Ilyet kell adni a gyerekeknek, amikor megkérdezik, hogy milyen ízû a bor. Nagykorukig biztos elrémiszti õket. A helyzetet tovább rontja, hogy elfogy a kecskesajt. Gazdagon sózott retekszeletbe menekülök. Három pont, talán két és fél, nem volt jó, savanyú volt.

Shadai: A bor olyan, mint a Mazsihisz: zárt, kellemetlen, tolakodó, fantáziátlan. Akiba rabbi örökösei helyében perelném a borászatot névrontásért. Vébékóla. 2.5 pont.

dzsingisz: Az elsõ vörös bor a teszt során, az ember azt gondolná, hogy a Chardonnay után nincs lejjebb, pedig van. Ez a Merlot pocsék, nagyon rossz ízû, kizárólag vörös-boros-kólába képzelhetõ el, két kóla egy bor arányban. A mosogatóban végezte, bár szerintem meg sem kellett volna születnie.
értékelés: 2 pont.

Carmel Merlot (Vineyards Selected) 2005

Orosz Péter: Nézzünk egy kóseripari nagyágyút. Itt egy kicsit már többet vigyorog mindenki. A kecskesajt helyére új tömb kerül az agyagtálon, könnyû tehénsajt, friss fûszerekkel, ízletes, de nem az a letaglózó gyönyör. ?jabb falat körözöttes kenyeret eszem. Kettõt. A Carmelbe nagyott szippantva annyi jut csak eszembe, hogy „klasszikus vörösborillat”, akármi is legyen az, mindenesetre nem ipari oldószer. Kortyolgatom. Hasonlatokon gondolkozom. Az este elsõ igazán kellemes borélménye, úgyhogy nem jönnek könnyen. Körözöttes falat. Bor. Repeat. LM azt mondja, csersavas, de jó. ün azt gondolom, kurva finom, de lehet, hogy segítette volna a tudományos munkát, ha fordított sorrendben haladunk. Valahogy ez most senkit nem zavar. Stílusosan közben Hadag Nahash szól, dobolok a lábammal. Hat és fél pont, micsoda hülye egy szám, mintha tényleg szükségem lenne húszlépcsõs skálára a borkóstolás nagylábujjig érõ elsõ vizében.

LM: Kedvezõ fogadtatást kap, ami annak tudható be, hogy ez az elsõ olyan bor az este folyamán, ami egy ízléses címkével ellátott üvegbõl kerül a poharakba. A várakozásoknak tökéletesen megfelel a gazdag és szép illatvilág. A probléma már megint a fogyasztás során jelentkezik. A bor túlságosan lágy, sõt üresnek mondható. A csersav az egyetlen, ami érezteti, hogy nem egyszerû mustot iszom. Pozitívum a nagyon szép gyümölcsös íz. ürtékelés: 6 pont.

Shadai: A zsidók rászánják magukat a Kivonulásra, megsütik a pászkát az útra. Hát mégis van remény! A zsidó nép újra bizakodóan tekint a jövõ elé, mely dicsõ és bátor. 6.5 pont.

dzsingisz: A teszt során az elsõ izraeli bor, egészen más világot képvisel. Karakteres, nagyon határozott ízvilág jellemzi, nekem savasnak tûnt, mindazonáltal csak azért nem adtam több pontot, mert ez az íz nem az én világom.
értékelés: 7 pont.

Stimm Elma. Foto: Shadai

Carmel (Vineyards Selected) Cabernet Sauvignon-Shiraz 2004

LM: Nekem egy nagyon kellemes és egyszerû vörösbornak mutatkozik gazdag gyümölcsízzel. A hosszú és kiegyensúlyozott utóízen kívül semmi különlegeset nem tudtam felfedezni benne azon kívül, hogy 1800 forintért szinte ingyen van. ürtékelés: 7

Orosz Péter: Ekkorra mindenki repked. Szeleteket vágok a friss tehénsajtból, boldogan rágcsálok, azért a hagymás kecskesajt újra és újra eszembe jut, feltétlenül szereznem kell egy darabot. Közben centrifugálok a kezemmel. Kéne egy jó mágneses keverõ az anyám exlaborjából. ?gy mûködik, hogy egy mûanyaggal bevont mágnest beledobsz az elkeverendõ oldatba, és ráteszed egy lapra, ami alatt egy vasrúd pörög. Forradalmasítaná a borkóstolást. ?gy 10 000 RPM fölött minden pohárnak magas, tiszta Formula–1 hangja lenne. Jó ez a CS nagyon, jobb mint a Merlot az elõbb, nem annyira in-yo-face. Elakadok a képekben. Még klasszikusabb vörösbor, idáig jutok, te jó isten, ez olyan, mint egy kocsira azt mondani, hogy szép. De nem zavar, inkább kenek egy újabb körözöttes falatot (nyamm). Annyit írok a papíromra: öööööö. A tudomány nyugovóra tér. A bor viszont állat. Hét pont, szép kerek szám. Közben sóba tunkolok egy friss retekszeletet.

Shadai: A zsidók megérkeznek Kánaánba, megalapítják Jeruzsálemet és tervbe veszik a Szentély megépítését. Ha ilyenek lennének a hazai kóser borok, akkor nem a zsidók lennének a magyar népesség legszekularizáltabb népcsoportja. 7.5 pont.

dzsingisz: Lehet, hogy az elfogyasztott alkohol már hatással volt az agyamra, én egyre finomabbnak éreztem a borokat. Ez a bor lágy, jó ízvilágú, rendkívül könnyen csúszik, a borszakértõ szerint jó ízgerincû.
értékelés: 8,5 pont.

Carmel (Private Collection) Cabernet Sauvignon-Merlot 2004

Orosz Péter: Ezen a ponton ugye 5 pohár bor után vagyok, amatõr, sõt, totális n00b borkóstolóként mindent szépen megittam, az alkohol mostanra akkumulálódott, a jókedv határtalan. Fényképek készülnek az üvegekrõl egy Canon EOS 20D-vel. Felveszem a ritmust. Körözött. Paradicsom. Só. Retek. Sajt. Egy korty bor. Ami egyszerûen részévé válik a ritmusnak, és mivel a ritmus minden komponense kiváló, a bor sem lehet másmilyen. A jegyzetpapíromra ekkor már fütyit is rajzolhatnék, de nem teszem, a tudománynak mára tényleg vége. Megérteni vélem, hogy a borkóstolás igazából a kedves barátok és a jó ételek között töltött idõ eufémizmusa. Korty. Minden nagyszerû. Korty. Szép, tiszta, elvárt vörösborélmény. Pontig már nem jutok, de legyen hét és fél. Vagy hét? Nem számít. Elfogy a körözött is. Vége.

LM: Illatra világszínvonalú, minden más tekintetben nagyon korrekt. Erõs, gyümölcsös ízvilág és határozott savgerinc. Nekem úgy tûnt, hogy az alkohol túlságosan elõtérben van, ám ebbõl arra következtettem, hogy ezt a bort évek múlva is legalább ilyen kellemes lesz fogyasztani. ürtékelés: 7.5/8

Shadai: Az ügbõl Hulló Mennyi Manna fõpróbája ez már, eufória és nagy-szerûség. A zsidók megtérnek, szívüket muzsika, öröm és gyengéd szeretet tölti el – mégis eljõ egyszer a Messiás? 8.5 pont.

dzsingisz: Abszolút a best buy. Sokkal finomabb utóíz jellemezte, mint az elõzõ bort, harmonikus ízvilágú. Ennél a bornál kiderült, hogy a borászat is egy szakma, amit lehet jól és lehet rosszul csinálni. Csak azért nem adok tíz pontot, mert olyan bor nincs is.
értékelés: 9 pont.

ütödik pohár bor után. Foto: Dzsingisz

0 Bátor to “A kóser alkoholista”


  • Beszerzési forrásokról tájékoztatót ASAP kérnék, mivel holnapra még lehet hogy kell beszereznem pár palackkal…
    Thanxxx!

  • A zsidók szívét gyengéd szeretet tölti el
    -Kóserkóstolás a Judapesten

  • Nagyon kiakasztó, hogy nem lehet itthon rendes választékban és jó áron izraeli borokat kapni. Bár van egy fél ígéretem egy nagyobb forgalmazótól, hogy felvállalják…

    ületem legjobb Pinot Noir-ja meglepõ módon egy 2003-as Barkan Pinot Noir volt, ami meglepõ hogy a Negevbõl származott és pofátlanul jó áron vettem!
    (beszerzés: bengurion duty free)
    a gyártói weboldalon már csak újabb tételek vannak, de okulás képpen:
    http://www.barkan-winery.com/DesktopModules/ProductDetails.aspx?ItemID=68&mid=261

    Még várakozik a polcomon (ki tudja meddig) egy 2002-es Domaine Du Castel “Grand Vin”, eredet megjelölés szerint “Jérusalem – Haute Judée” és Cabernet Sauvignon+Merlot+Petit Verdot (utóbbit nem ismerem)
    Ha megiszom, becs szó írok róla.
    http://www.castel.co.il/g-movies.html

  • nem isszuk meg egyutt? :)

  • OK, de akkor szervezned kell még egy kostolót valamikor.
    Megpróbálok alternatív beszerzési forrásokat felderíteni (Bécstõl keletre), hogy legyen szép szortiment aztán hajrá.
    (komolyan)

  • ok, megszervezem. nálam van egy palack jó argentin káser is.

  • A Culinarisban árulnak egy Aleph nevû, nagy Alef lógóval ellátott Koser for pesach Chianti Classico 2002-es szép toszkán borocskát, abba beruházok most hétvégén.
    üssze is állt a dolog? :) Vagy még kéne keresni mást?

  • Jó néhány fajta olasz kóser bor itten:
    http://www.olaszbor.hu/cart/index.php?p=productsList&iCategory=9&sName=koser-borok
    Bár a pincészet oldalán http://www.cantinasantandrea.it sehol semmi info a kóserságról…

    Vicces, hogy Szent Andrea-nak hívják az olasz pincészetet :)

    Közben ráleltem erre, ahol is a Castel Grand Vin “must buy” kiváltságosok közé tartozik :)
    http://www.kosherwineguy.com/ratings.htm

  • ööö, ha szabadna hozzászólnom, az Alef elég gyenge. fõleg ha az ár/érték arányt is megnézzük. (Egy Du Castelem nekem is van most talonban…) Pészah elött azonban leesett az állam Bécsben. 10-30 juróért vagy 30 kóser bor volt a polcokon, kb. fele-fele arányban francia és izraeli, szóval ha valaki nem sajnálja az idejét (és a pénzét) ott mindent megkaphat ami szem-szájnak csak ingere. Ja, de a legjobb: http://www.kosherwine.com/

  • Kösz Markopolo! Te rendeltél is már a kosherwine.com-ról?
    Bécsben hol szoktál vásárolni?

  • szia,
    a kosherwine-ról még soha. nem vagyok benne biztos, hogy hoznak Mo-ra. bécsbõl viszont rendszeresen hozok haza elég nagy tételben bort (elsõsorban innen: http://www.weinco.at/). Most tök véletlenül találtunk egy kóser abc-t (mondom ABC-t, nem pedig supermarketet vagy nagyáruházat!) ahol egyszerûen roskadoztak a polcok a kóser boroktól. ebbõl a listából, ha jól emlékszem 2 vagy három is volt: http://www.tastedonline.com/kosher.php

  • Megyek Bécsbe nemsokára, majd megnézem! Kösz!

  • markopolo: Merre az a kóser ABC Bécsországban?
    A 30 kóser bor a Wein&Co-ban vagy az ABC-ben volt?

    A Wein&Co nagyon alap és fontos: minõséget, nagy választékot, relative olcsón. Kicsit hasonlít a Bortársasághoz szerintem, mindkettõ szimpatikus nekem. De elõbbi nem jött be Magyarországra, vhol olvastam hogy még a bolthelyiség is elõ volt készítve nekik :( hüpp hüpp

  • ha szerveztek egy újabb kostolót, szivesen beszálnék egy-két tétellel. kizárólag az általános mûveltség javítása végett :)

  • markopolo: ha idõben szóltál volna, nem vettem volna Alef-et :( :)

  • a kóser abc a Leopoldsgasse-n volt, de este megkérem a feleségem, hogy pontosan postolja be ide, hogy lehet oda eljutni. a kóser bor nem a wein&co-ban volt. ott nem találtam egyetlen kóser tételt sem :(

    A Bortársaság alapjaiban jó, de ha eltöltesz 10 percet a w&c-ben, akkor azért kiderül, hogy a Bortársaság egy vacak kis provinciális szatócsbolt, amit nagyon sokszor tényleg nevetséges nevek, borok és lobbiérdekek mozgatnak :(

  • Rendben, szólunk majd! :)

    Arra gondoltam, hogy majd valamikor egy kóser-tréfli elimination deathmatch kóstolást is kéne csinálnunk. Azonos fajta/árkategóriájú kóser és tréfli borok egymás ellen.

  • A Bortársaságtól nem azt várom, hogy a világpiacot és izlést reprezentálja objektív módon, hanem hogy a kis hazánk bizonyos stílusú tételeit megfelelõen (szubjektíven) tálalja, személyes kiszolgálással.
    De nem véletlen hogy a W&C-ben is jól érzem magam :)

    shadai: deathmatch ROTFL :D

  • re: kóser-tréfli elimination deathmatch kóstolás – ez megvan? http://en.wikipedia.org/wiki/Judgment_of_Paris_%28wine%29 valami ilyesmit kellene…

  • j-bone: nekem meg tök fontos, hogy tudjam, merre megy a világ. de jelzem, a hazai piacot sem értheted meg anélkül, hogy látnád merre tolják a boroshordókat a világban. l. még: aktuális shiraz divat kint és itthon, az erõsödõ alkohol tartalom, a chips-ezés, stb, stb….

  • Csakhogy a száraz furmint ami szvsz a legkiemelkedõbb magyar bortípus, nem lesz jobb attól hogy nemzetközi trendeket figyelek. :( üs sajna nem fogja letarolni a piacot sem külföldön, pedig több szakértõnek is ez a véleménye (vs. aszú, vs. villányi vörösök, stb)

    Inkább vizsgáljuk meg az esélyét (vagy kössünk fogadást) hogy mikor kerül ki a magyar borgépezetbõl egy korrekt kóser bor legközelebb.
    Made in Hungary

  • Ha már Bécs felé mentek, érdemes egy rövid kitérõt tenni Mönchhofba, a Hafner pincészetbe. Ez egy kis bortermelõ falu, durván félúton a határ és Bécs között, lejárattal az autópályáról. Hafnerék jóféle kóser borokat készítenek elég széles választékban. üs egy kicsit tudnak magyarul is.

  • A Hafnereket pont kostoltam egy laza bécsi komjuniti pártin – de nekem nem tetszettek :( szerintem túl nagy a szortiment, hogy odafigyeljenek minden tételre.

    szerintem egy-két év múlva lesz újra (iható!) magyar kóser bor a piacon

  • Amikor megjelent a Bortársaság fény voltak a sötetségben (én így éltem meg legalábbis). Ma már jó lenne továbblépni, bár igazság szerint szeretek kimenni Bécsbe is. :)

    A Wine&Co milyen elvek alapján szelektál borokat a kínálatukba?

  • Jó hogy újraéledt a topic :)
    még van remény :)

  • pontosan nem tudom, valószínûleg alkalmaznak néhány sommeliert, akik házon belül osztják az észt és megmondják mi legyen. meg aztán vannak saját márka alatt futó boraik is amik nagyon jók. a shirazuk például komondottan nagy kedvencem, ha jól emlékszem büntetõ 5-6 euróért :) A boltokban földrajzi elhelyezkedés alapján vannak a borok kitéve. Mivel én a 10-15-20 Euros vonalat nyomom, a leértékelt 20 fölöttiekkel és a megõrülõs, ünnepi 1-2 drágával, egyszerre tartom a szemem a termelõn, a borfajtán és az árcédulán – úgy tapasztaltam hogy ebben a vonalban van a legtöbb bor.

  • úgy tûnik, vagy alábbhagyott a lelkesedés, vagy mindenki kifogyott a borból/témából. egy üveg jó kóser borral hozzájárulnék egy újabb kóstoló megrendezéséhez…

  • Kóser bor cikkgyûjtemény a Reform Judaism magazinban!
    Kattintsatok ide: http://reformjudaismmag.org/

    A tartalom:
    THE RJ INSIDER’S GUIDE TO KOSHER WINE
    The Long Winding Road to World-Class Wine / Daniel Rogov
    The Top 50 Kosher Wines in the World / Daniel Rogov (click on PDF)
    Kosher Reds: 12 Best Buys / Daniel Rogov (click on PDF)
    The Wine Lover’s Passover Meal / Tina Wasserman

  • kaziczys infrastrukturat is igenybe lehet venni, smilt kell keresni, rendszeresen jar becsben koser aruert. khm. felre fogja erteni, de aki inni akar… viszont pontos infokkal kell ellatni, nem egy inyenc.
    legjobb leirni, mit akartok, jiddisul fogja kerni.

  • ez tévedés- smil nem jár rendszeresen kóser áruért- ugyanis nincs rá ideje- bort a kazinczy utcai boltban lehet venni vagy smilnél – de ez még saját cucc.

  • kiegészítö info: tokaji furmint 1999 langer reserve echte antwerpeni heksherrel:)

  • Az Akiba Pinot Grigio 2002-vel szemben igazságtalanok vagytok. Vélhetõleg azért, mert nem ismertétek nagy elõdjét, a kóser olasz rizlinget (Welsch Riesling).

    Akiba Merlot 2002. Rábi Ákivá nyilván jobban csinálná, de õ vélhetõleg nem Eger környékén próbálkoznék bortermeléssel. A kénes hatás pedig nem annyira a MAZSIHISZ és a Sátán kapcsolatára utal, bár nyilván ez a magyarázat is igen frappáns, sõt lényegre törõ, a dolgok elevenére tapintó (s ennek utána ilyen értelemben semmiképpen sem tapintatlan), mintsem amennyire az a környék eredetileg vallon beütést sem nélkülözõ termelési hagyományát tükrözi. Vannak, akik kedvelik az efajta ízeket. (Magam pl.) Azon viszont már komolyan elmorfondírozom néhanap, hogy a soproni borvidékrõl pl. miért nem káserol senki bort. Vagy a szekszárdiról. Van annyira jó mindkét tájék, mint pl. a kunsági.

    Más: Hátborzongató lehetõsége a világnak, hogy valaki bármilyen, akár pocsék borba is, kolát töltsön. Micsoda szentségtörés! Vagy nyavajatörés! Kinek mi tetszik. Ez a fajta keverés (ambiguitás!) egészen biztosan tiltott.

  • VB-kóla issue: úgy ertettük, hogy az efféle borokat szokták egyesek kólával összeönteni. Hátborzolgató, valóban! “Charles, a merlód elnyomja a kólám ízét!”

    Viszont eljött az idõ, hogy összeüljünk ismét kóstólni. Markopolo, J-Bone, Psymon, Elkana et al – készüljetek!

  • et al készülök
    a két palack még megvan
    a Cokikóla kóser eleve, szóval nincs gond :P

    olyan tudományos részletekbe is belemehetnénk, hogy érzõdik-e a Mevushal technológia, stb

  • Az én merlóm hogyan nyomná ez a Te kolád izé(jé)t, megvan az ízét? “Az enyém a tiéd is” talmudi elve nem vonatkozik a tiltott fajtakeverésekre. A kóla és a bor keverése pedig ilyen fajtakeverés (fajtalandkodás, fejetlenkedés, ízetlenkedés). Kóser pálinkakóstolót nem tartotok? Peszách hetében szûkebb, amúgy tágabb a szortiment.

  • Csak röviden a borhoz meg a Wine & Co nagykereshez bécsben. Okvetlen váltsatok ugy. nev. vevö kártyát Kunden Karte. Százalékot kaptok a borhoz meg a csokihoz is. Kóser boruk ritkán van, egyébként nagyon drágának találom öket. A Hafner kritika jogos néha szétforgácsolozódik a szortiment de már ittam nála jó évjáratot is. Van egy nagyon jó új dugi tippen Triestben, de még egyszer (kétszer) felül kell vizsgálnom öket. Ja még egy; az elsö kerületböl a Holland Stra?éba költözik (Collegium Hungaricum) az “in Vino Veritas”. Nagyon jó magyar sajnos nem kóser borai vannak, és olcsóbbak mint odahaza. A fönököt próbáltam rábeszélni a kóser nyitásra, de szerinte nincsenek magyarba jó kóser borok. Egyébként az utcába 100 meterrel tovább van Hafner is a kis kóser ABC-ben.

  • Uraim és Hölgyeim,
    a magam részérõl szívesen mondok egy „all in”-t. Ízlelõbimbók folyamatos edzésben. Csak mondjatok helyszínt és idõpontot! Mi lenne ha egy országra vagy egy fajtára szûkítenénk a kóstolót? Csak egy felvetés…

  • Legyen akkor Magyarország és szürkebarát!

  • Na jó, akkor merlot és Közép-Európa.

  • Bocs, de a szûkítés nem reális.
    Kóser bor (ez volt az eredeti csapásirány), és amink van.
    Majd ha eljutunk oda, hogy lesz kóser magyar szürkebarát szortiment, akkor lehet. :)
    Ja, és a merlótól kihullik a maradék hajam. (bocs de igaza volt a sideways-ben a csákónak)

  • Csak Izrael?

  • markopolo: persze, és akkor az olaszt (Alef-amit te már lehúztál) öntsem ki? :D

  • J-Bone: I-ten õrizz! Inkább a forraltbor, VBK és vörösboros marha felhasználást javaslom. Vagy csak simán tedd le a lábtörlõm elé, és én majd valahogy (fanyalogva) lenyomom. Nagy nehezen. :)

  • Sziasztok!

    Komoly borászati kérdés: a forraltborra milyen áldást mondanátok? :-)

  • boré pöri forralt hagafen.

  • üs a szõlõcukorra?

  • J-Bone,
    köszi!
    :-)

  • A S”A szerint a forralt borra is בורא פרי הגפן áldás mondandó, ahogy a mustra és a borra is, ha viszont egy étkezésnél, italozásnál többfajta bort isztok, s az esõ fajta bor megkezdésekor nem volt elõttetek a többi, s így nem állhatott a szándékotokban az sem, hogy egy áldással mindet megáljátok, akkor az újabb borok megkezdésekor a הטוב והמטיב áldást kell mondani. A szõlõcukorra שהכל járja, a szõlõ fürtjére, ha gyümölcsként eszitek, akkor meg – mivel fásszárú – בורא פרי העץ mondandó.

  • Apám már régen is mondta nekem,hogy a legjobb borok!

  • Az én feleségem is Hafner!A nagypapája SÁRVÁRi israelita de,hogy a háboru után miért költözött NAGYKANIZSÁRA még titok most kezdünk utána járni!

  • Hafner egyáltalán nem biztos, hogy zsidó. ün egy jó üzleti érzékû osztráknak látom, aki az ortodoxokkal együttmûködve gyártja a borainak egy részét. Vannak nem kóser boraik is.
    Nyugat-Európában és az egész világon terítik.
    Ahhoz képest, hogy itt van a határ mellett, még SOHA nem küldött Magyarországra árut – ez eléggé megmutatja a minõségi kóser bor felvevõ piac állapotát.
    Jövõ héten kóstolunk majd jópár palackkal az “egyszerûbb” tételeik közül, majd jelentünk szerintem.

  • Fiuk!

    Homályosítson fel már valaki. Vili bácsi (Th. Vilmos) Tréfli cuvée-jének mi az igazi sztorija? Tényleg kósernek készült csak nem lett az? Vagy: eltünt a vevõ és Vili bácsinak kellett valamit kezdenie a 100 ezres tétellel? Vagy: valami más?

  • Szia. Amit (biztosan) lehet tudni/hallani: 1. Tényleg kóser édes vörösnek indult az amerikai piacra. 2. Nem ment az együttmûködés Thummerer és Lajtai / Langer között. Hogy mi volt a baj, hol ment félre szerintem soha sem fog kiderülni – mind a ketten mást mondanak. 3. A 100 000-es tétel hatalmas siker lett itthon, Th. Már sok éve gyártja.

  • Hát, én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a Thummerer a Bikavér reserve-jét és még néhány más tételét nem csinálta meg kóser kiadásban.
    Félelmetesen jó minõség versenyképes áron.
    (a kidusbornak szánt tréflit nem sajnálom – bár az egyetlen iható félszáraz v.bor az országban)

  • J-Bone

    A Tréfli különlegessége éppen az, hogy ez az egyetlen iható félédes vörösbor az egész országban. ün ugyan nem vagyok nagy félédes barát, de a Tréfli-t még így is igen kedvelem. Azt egyébként tudtam, ogy amit most kapni lehet azmár nem az elsõ tétel (merthogy elég rég a piacon van), de a többi felvilágosítást köszönöm. Javította mûveltségi szintem.

  • “Hát, én személy szerint nagyon sajnálom, hogy a Thummerer a Bikavér reserve-jét és még néhány más tételét nem csinálta meg kóser kiadásban.” Az a helyzet, hogy én kóstoltam Lajtai/Langer vöröset nála még anno Antwerpenben (nagyon úgy emlékszem, hogy Bikát) és elhaltam a gyönyörûségtõl olyan jó volt. Szóval volt kóser bika, hogy még jobban fájdítsam a szived… :)

  • Uraim és Hölgyeim!

    Most hétvégén (2008. május 30. – június 1.; pénteken: 12.00 órától 23.00 óráig, szombaton és vasárnap: 11.00 órától 23.00 óráig) megint Budai Gourmet (Budapest, II. kerület, Millenáris Park). De ez még mind semmi. Mert ha minden jól megy, bemutatója a kóser borunknak (www.pardes.hu) Ha van kedvetek, gyertek, keressetek meg bennünket!

    M.

  • marko,
    ez a honlap nem túl informatív. Azt értem, hogy a pincészetek általában underground, de hogy ennyire?

  • markopolo: ez komoly áttörés lenne (megint), írjál már többet?
    Részleteket! Ki adja ki a tanusítványt, stb.
    Milyen tételek lesznek, vannak?
    INFO!!!

  • Megnéztem a linket. A látvány alapján kóser parafa dugókat lehet rendelni, helyenként Rási-írást utánzó stílusú fölirattal. A kupakok szín és állag szerint száraz fehérként azonosíthatók be.

    Amúgy csodálkozom, hogy ez a honlap miért nem nyerte el az év leginformatívabb és leginteraktívabb honlapja címet. Egy valódi talány. A fontos az, fiúk, hogy értetek a marketinghez. Én sem csinálhatnám jobban. Pedig egy bölcsész aztán igazán “tudhassa”.

  • Azt hiszem Charlie téved: egyetlen kupak sincs a képen (lehet, hogy nem ért a borhoz?), csak borosdugók :) Bár én még egy elém tett dugó alapján nem tudnék egyetlen bort a színe szerint beazonosítani, de mivel lehet, hogy Charlie egy újabb Uri Gellern eltalálta: későn szüretelt (tavaly november közepe) hárslevelű szőlőből készült bort palackoztunk (igen, fehéret), mintegy 4 000 üveggel. A bor színe szalmasárga, erőteljesen hársméz illatú (de ott van, hogy úgy mondjam az akác, kamilla, gyömölcsvirágok íze is :)), ízében meg tényleg jól érezhető a Botrytises aszúszemek és az érett körte íze. A késői szüret eredménye több mint 50 g maradék cukor. Szerintem szép, harmonikus bor.

    A rabbinikus felügyeletet a Radnóti Zoli adta, szürettől a palackozásig.

  • Jó, akkor fordítok charlieból markopolóba: A dugók alapján én sem tudom megmondani, hogy a borotok milyen: A dugók viszont határozottan fehérek és szárazak, bort azt nem látni a képen.

    Bölcsésznek a dugó is kupak, nyílászáró. Egyáltalán, örülj, hogy pálinkagőzös fejemet holmi borokon töröm.

    A honlapon nincs érdemi információ, továbbá egy döglött légy is vitálisabb. Tegyetek már föl egy képet a borotokról, plusz a hechsert! Lehetne borkostolókról készített videóval vadítani a site-ot. Úgy elképzelek egy horgolt kipás reform zsidót, aki bizonytalankodik, hogy ihatik-e egy neológ hechseres borból, és a kamera előtt fölhívja a rabbiját, aki végül megadja neki az engedélyt, mire az beül a többi, konzervatív, „neológ”, majdnemortodox, egykor ortodox, már-márortodox és mostmégnemortodox zsidó közé és boldogan iszik. Szóval ilyen kedvcsináló kis élénkítéseket arra a nyomorult honlapra!

    Megválaszolandó kérdések: Lehet-e a bort kapni? Mikor vagytok nyitva, hol vagytok elérhetők, mennyibe kerül, lehet-e rá alkudni? Ha valaki egész palackkal vesz, kap-e rá rabattot? Van-e peszáchra nem kóser változata?

  • Charile, olyan szép, ahogy így fentről folyatod hozzám szavaidat (”Egyáltalán, örülj, hogy pálinkagőzös fejemet holmi borokon töröm.”), meg, hogy kedvesen fordítasz nekem charlieból markopolóba :)

    Válaszok a megválaszolandó (nem pálinkagőzös) kérdésekre:

    K: Lehet-e a bort kapni?
    V: A bor hamarosan ott lesz a Rothschild boltok polcain (remélem: egy-két héten belül).
    K: Mikor vagytok nyitva, hol vagytok elérhetők, mennyibe kerül, lehet-e rá alkudni?
    V: Nem vagyunk nyitva, nálunk csak rendelni lehet. Az árazás folyik, péntekre remélem megleszünk vele. Én még nem próbáltam a Rothschildnál alkudni, de lehet, hogy egy próbát mindenképpen megér. :)

    A honlap készül. Bár nem biztos, hogy Charlie rendezte videókkal fogjuk „vadítani”, de ígérem, hogy „vitálisabb” lesz a mostaninál.

  • markopolo: sztem pár nagyságrenddel tompább az iróniamétered charlie hozzászólását olvasva, mint az élvezetessé tenné a hozzászólásai olvasását

    másodrészt, iróniától függetlenül, mint aki elvileg a piacról él, tudhatnád, h igen, itt te szolgáltatsz, azaz mások elvárásainak felelsz meg, h a pénzüket lásd. innentől kezdve a nagyon magyaros/k-európais duzzogás helyett minden hozzád intézett véleményt hálával fogadhatnál, mert így vagy úgy, de tanulhatsz mindegyikből. ha nem teszed, te fogsz pofára esni, bármennyire is hiánypótló termékkel állsz elő

  • vasika: Egy csomó dologban 100%-ban igazad van. Például abban, ahogy a piaci szereplők dolgát és az elvárható, helyes attitűdjét látod. Vagy abban, hogy minden kritika fontos. És azt is osztom, hogy aki mindezt nem tudja, nem így működik, az előbb vagy utóbb pofára esik, legyen bármilyen jó portéka is a kezében. Ezt mind igaz, elfogadom. Azt hiszem csak attól pöccentem be, hogy Charlie egy sor dilettáns, hülyeséget is írt az én (valószínűleg: túl)érzékenységemet bántó regiszterben. Mea Culpa.

    Meg – jegyzem meg csak zárójelben – talán az is a mentségemre szól, hogy a debut előtti utolsó pillanatok izgalmában vagyok. Halálosan izgat, hogy milyen lesz a bor fogadtatása (hogy erről is essen egy kis szó, ha már ezen a fórumon vagyunk). És persze attól sem volt könnyebb éjszakám, hogy elkészülnek-e a címkék mára, vagy, hogy a pincészet fel tudja-e hozni a borokat időben. Hogy úgy mondjam, vizsga előtti pillanatokat élem. :)

  • Kedves Markopolo,

    a hozzászólásodban az a legbájosabb, ahogy megsértődsz fenti szövegem egyetlen brutálisan önirónikus mondatán.

    Ezért hálából elmesélek neked valamit. A volt NDK területén a kilencvenes években sorra nyíltak az olyan nosztalgiaüzletek, ahol NDK-s portékákat lehetett venni éppoly lepukkant környezetben, azonos kiszolgálói stílus és bánásmód mellett. Az alkalmazottakon természetesen NDK-s ruházat, ahogy illik ill. dukál, mosoly semmi. Szemben az NSZK-s szokásokkal itt a boltvezetőt akkor rúgta ki a tulaj inkompetenciára hivatkozva, ha udvarias volt, vagy I-sten ments, előzékeny. A boltoknak ki is alakult a törzsközönsége. A nosztalgia iránti igény ugyanis egyenesen arányos az emberek életkorával.

    Nem gondolkodtok esetleg valami hasonlóban speciálisan a magyar vásárló közönség számára? A honlapotok pl. kiváló első lépés. Olyan Kádár-korszakos, ha szabad epochálisnak neveznem. Gyermekkorom reklámjai voltak ennyire szórakoztatóan tájékoztatóak. De I-sten őrizzen attól, hogy az előkészületekben vagy a debütálásban akadályozzalak, csak akkor olvasd el a hozzászólásom, ha már túl vagy rajta, s évődésre vágyol.

  • Drága Charlie elvtárs,

    közokulásra nagylelkűen elénktárt történetedért örökké hálásak leszünk. Márkaépítési tanácsaidat a szakszervezeti ülésen támogatni fogjuk. Éles meglátásaidért kíváló dolgozó kitüntetésért előterjesztünk, Markopolo elvtársat pedig a kritika-önkritika napján megfedjük.

    Igen, gondolkodunk az általad javasoltakon. Már tanulmányozzuk a jó öreg Inka kávépótló, a Jar szappan, és a többi nagy kedvenc titkát. (”Ez a Jóska, ez a Gyurka. Ez meg itt a véres hurka…”, “Cascót akarok kötni! Cascót akarok kötni!”, “Bemegyek. Kijövök. De milyen jóóól kijövök, ha bemegyek.”, “Van, aki azért jön hozzánk, mert van pénze. Van, aki azért, mert nincs pénze.”, “Ez mind-mind Pécsi Kesztyű, Pécsi Kesztyű!”, “Mert ez műanyag!”, “Nem lehet megunni! Soha-soha, nem lehet megunni!”, “Köszönjük néked Sárvár, Sárvári Termál Kristály!”, “Csókolom! Ági van?”.)

    Úgy látjuk az első lépéseket sikeresen megtettünk, reméljük még ebben az ötéves tervben végzünk a munkával. Az pedig külön örömmel tölt el bennünket, hogy sikerült egy pillanatra visszahozhattuk gyerekkorodat.

    A válllalati munkástanács nevében szivélyesen üdvözlünk és további jó egészséget kívánunk.

  • Kedves Elvtársak, kedves Elvtársnők!

    Csár-Li elvtárs, Kuangtung dél-kínai tartomány borágazatának rendkívüli borkősav megbízottja Mao elvtárssal történő rövid konzultációt követően, általam, az alábbiakat hozza az elvtársak és elvtársnők szíves tudomására.

    A Kínai Népköztársaság pártja és kormánya kommunista elvi szilárdsággal határolódik el a proletariátus egységét mélyen megbontó, az imperialista hatalmak közvetlen befolyása alatt álló, bomlasztó propaganda és szabotázstevékenységet folytató budapesti vállalati munkástanácsok teljes politikájától.

    Kína dolgozó népe ellenben meleg szolidaritással kíséri nyomon minden olyan elvtárs sorsát, akik a munkástanácsok támadásának össztüzébe kerülnek. Hisszük és tudjuk, hogy azért kell mindezt elszenvedniök és eltűrniök, mert következetes kommunista karakánsággal állnak ki a szocializmus és a kommunizmus vívmányai, munkás-paraszt-értelmiségi, röviden népi demokráciánk eddigi megfeszített munkájának eredményei védelmében. Markopolo elvtárs további sorsát népünk és államunk teljes intézményrendszere azért is követi majd nyomon szigorú szemmel és kitüntetett figyelemmel, mert nevezett elvtárs korábbi, Kínában tett látogatásai során kiérdemelte népünk nagyrabecsülését.

    Lankadatlan elvi szilárdsággal:

    Rusz-Li elvtárs
    A KKP tartományi Politikai Bizottságának tagja
    Halkonzerválási Ágazat, fűszerhagyma-osztály vezetője

    Kelt 1957. évi március hónap 12. napján

  • markopolo: semmi gond, egy ilyen feszültség érthető. de tényleg, ezt nem éri meg ránk kivetíteni (azért mondom, h ránk, mert a weblapon sztem is sűrgősen lehetne informatívabbnak lenni, h úgy mondjam, az urbánus posztmaterialista középosztálybeli fogyasztók érték- és ízlésvílágához pozicionálni :). egyébiránt charlie stílusát nekem sem öt perc volt fogni, én is beleestem abba a hibába, h önironikusságából nem értettem a viccet és a kedvességet (lehet, h szereti titkolni, h kedves :)), sz’al csak ezért mondom, h nem éri meg fölháborodni rajta, hanem sürgősen legalább palackozott kép formájában elétárni a nedűt a nagyvilágnak, és a nem féltve őrzött titokként kezelt minden infót kipakolni, nnna

  • Elvtársaim!

    A hétvégi borfesztiválon jól sikerült kóser borunk bemutatkozása. Villámlátogatásra hazánkba érkezett vezető szovjet elvtársaink elismerő szavakkal illették palackunk és címkénk szerény, ám praktikus külcsínyét éppúgy, mint annak szocialista értékrendünkhöz maradéktalanul illeszkedő beltartartalmát.

    A személyes találkozók alkalmával biztosítottam őket, hogy a kongresszusi határozatoknak megfelelően töretlenül dolgozunk mind weboldalunk örökölt elmaradottsági állapotának felszámolásán, mind a munkás-paraszt hatalom és a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megszilárdításán.

    Ezen munka során nemcsak a tudományos szocializmus alapelveit, a dialektikus és történelmi materializmus forradalmi világ- és életszemléletét, de a korábban elhangzott kritikákat is figyelembe vesszük.

    Reméljük a szocialista munkaversenyben munkásaink hősi munkával (За трудовую доблесть) már a jövő hét végére be tudják majd mutatni a 1.0 változatot.

    (Hatalmas taps és éljenzés; ütemesen visszhangzó: “Pardes és a nép!”; “Éljen a Pardes, virágozzék Magyarország!”; “Tiszteletünk, büszkeségünk: Pardes – Magyarország!”)

  • Never ending topic:
    új tételek érkeztek a Róccsildba.

    pl kedvenc Barkan Pinot Noir (Negev) változata

  • Árulja már el nekem valaki, hogy mit jelent a szeszes italok kóser elkészitési módja!
    Eddig már több kóser bort is ittam és a Zwack kóser szilva pálinkától sem óvott az őrangyalom eléggé (Muchtar magyarra forditva Mihály).
    A kóser borok közül egy, a marokkói rabbinátus pecsétjével ellátott bor volt a legmegrázóbb élmény.
    A felbontás után olyan szagot árasztott, mint a bolgár vasúti kocsik vécéi a cucilista időkben.
    Az ize ennek ellenére viszonylag jó volt, de már egy pohár is fejfájást és szédülést okozott.
    Ez utóbbit tapasztaltam eddig minden kóser bornál, de a szekszárdi régió borainál is.
    Ennek következtében se kóser, se szekszárdi bort nem iszom.
    Attól kóser bor a kóser bor, hogy a metilalkoholt (cukor, direkt termő szőlő ) csak zsidó kéz rakhatja bele?

    Off-topic, de a Zwack kóser szilva úgy szar ahogy van.
    Kezdetben azt hittem, hogy a fejfájás és az izzadást az okozza, hogy a presszók, bárok, éttermek kicserélik a drága és magasztos kóser szilvát valami olcsóbb faszeszre. Végül eljött az igazság pillanata és a sokadik Zwack kóser szilva mintavétel egy puccos helyen is ugyanazt a mérget eredményezte, mint a korábbiak.

    Beszéltem egy pálinka szakértővel erről a fejfájást okozó, nyilvánvalóan csak az antiszemitákra ható titkos adalékról.
    Szerinte azok a pálinkák okoznak fejfájást, amelyeknek a cefréjébe cukrot is raknak.
    Mindenesetre tény, hogy a normál, valódi szatmári kisüsti szilva pálinka eddig nekem még nem okozott se főfájást se másnaposságot.

  • I think this information is useful for so many people at my office. I will save it for them.

  • Közben eltelt néhány esztendő, immár újra pészachot tiszteljük a naptárban, ám Rothschildot sóval hintették be. Vajh hol lelhetek autentikus kóser kidus-bort?
    Tudnivaló: a minőség és a kóserség nem rokon fogalom. Az arra jól megfizetett rabbi dönti el, hogy a hagyományoknak megfelelően szüretelték-e a rothadás-mentes szemeket, azt alaposan megtisztított kádakba öntötték-e és az egész folyamat a palackozásig megfelelt-e az illetékes rabbinátus előírásainak. Akkor jöhet a pecsét és a méregdrága felár.

  • Ha kapható valahol itthon jó áron kóser bor (ezalatt nem 2000 Ft-osat értek, hanem max 1000-ért!), akkor szóljon már valaki.
    Nem finomkodni meg művelt alkoholistázni akarok, hanem kóser bort inni Sábátkor!

Légy bátor!