Mottó:
Látom, Charles Simonyi magyar hõs lett. Büszke rá nemzete. Hogy Simonyi minek örül, azt tökéletesen értem. Hogy a magyar mint állatfajta minek, azt egyáltalán nem. (…) Emberek! Charles Simonyi azért lehet odafönn, mert idejében elmenekült ebbõl a kurva országból. Amikor õ feltalálta az Excelt, akkor Magyarországon még stencilezett táblázatokat tanulmányoztak az elvtársak. Simonyinak a hazájában, amely most õt ünnepli, esélye sem lehetett. Még ha meg is szedte volna magát, most a földet túrná abból a pénzbõl, és a borászatával arcoskodna. Itt az a trendi, nem az ûrutazás. (Tóta W. Árpád, w blog)
Ha ez igaz Simonyiról (igaz), akkor mit mondhatnánk mondjuk Gróf Andrásról vagy Polányiról? Ők nagy eséllyel még a földet sem túrhatták volna, legfeljebb úgy, mint Radnóti Miklós vagy Szerb Antal. De legalább róluk (Andrew Grove-ról és Polányiról) dereng valami itthon az embereknek, hogy mintha magyarok lettek volna. Vannak sajnos sokan, akikrõl azonban még ezt sem igazán tudja a hazai közvélemény.
Ilyen Lajkó is, azaz Breuer Marcell Lajos , aki 1902-ben látta meg a napvilágot, Pécsett. Lajkó - ahogy barátai és családja hívták - épp betöltötte a 18. életévét, amikor a magyar törvényhozás megszavazta az 1920. évi XXV. törvénycikket, azaz a Numerus Clausus-t. Marcel Lajos Breuer a zsidó származása miatt “nemzethûség s erkölcsi tekintetben megbízhatatlan”-nak számított a magyar felsõoktatás számára, így a Bécsi Mûvészeti Akadémián kezdte el tanulmányait. Még abban az évben sikerrel dropout-olt az akadémiáról, de csak azért, hogy az ugyancsak pécsi Forbáth Alfréd invitálására a weimari Bauhaus-iskola asztalosmûhelyében bútortervezést tanuljon, majd 1926-tól, immár Dessauban, bútortervezést tanítson.
A többi már történelem. Breuer így bekapcsolódhatott abba a szellemi hálózatba, ami Walter Gropius, Moholy-Nagy László (né: Weisz László), Mies van der Rohe, valamint Le Corbusier és El Liszickij révén máig ható módon alapozta meg az építészeti és design progresszió új esztétikáját.
Breuer egyik rendhagyó és még ma is radikálisnak ható, csõvázas, konzolos bútorkonstrukciója a B3-as modell volt: az elsõ nagy vásárlója, sõt, divatba hozója Vaszilij Kandinszkij volt, míg sorozatgyártója a Thonet cég 1929-tõl. Kandinszkij “mecenatúráját” megköszönvén Breuer máig legsikeresebb klubfotelét Vaszilij-székként ismeri a világ.
A legmaradandóbb és egyben legátütõbb hatást Breuer mégis az építészeti alkotásai révén érte el. Errõl az itthoni közvélemény, az itthoni építészeti “közgondolkodás” a legjobb esetben is csak lábjegyzetek szintjén vesz tudomást. Ennek a sajnálatos ignoranciának mély “történelmi” hagyományai vannak itthon: Breuer például 1934-ben a progresszív szemléletú magyar modernisták (a CIRPAC-tagok) biztatása mellett megpróbált itthon építészként mûködni. Mi történt? A magyar hatóságok tudatták vele, hogy a Bauhaus-diplomája “adminisztratíve” nem honosítható (bazdmegbazdmeg), de ekkor már a fajvédõ és irredenta hazai szellemi közeg is riasztó volt számára. 1937-ben így elfogadta Gropius meghívását a Harvard Egyetem katedrájára, hogy 1981-ben bekövetkezõ haláláig az amerikai és világépítészet legnagyobb hatású alakjává váljék.
A budapesti Ludwig Múzeumban most Breuer Marcell munkásságát bemutató életmû-kiállítás látható, szeptember 2-ig. A kiállítás brilliáns, de még mindig sokat elárul a “magyar hon” és Breuer viszonyáról a kiállítás története: ezt az anyagot már 2003-ban bemutatták Németországban és csak most sikerült elhozni ide.
Ha mutatkozik érdeklõdés, a JP szívesen szervez saját tárlatvezetést a kiállításra.
Teljesen egyetértek Tóta W.-vel (már megint igaza van… sajnos). Az a legnagyobb poén, hogy Breuerrõl Pécsett (én is pécsi vagyok) csak egy nyamvadt termet neveztek el a Mûvházban azt ennyi, Sokan még azt e tudják róla, hogy ki az. Szóval lol
PS. anyám titkos álma egy Vaszilij :)
éljen-éljen-éljen- kösz ez nagyon kellett!(igen és menjünk nézzük meg tárlatvezetéssel:))) névsorba illeszthtejük még: mannheim károlyt, moholy-nagy lászlót, az összes polányit (laurát is), de gyömröi editet stb…
ha most beszélnek róluk- vagy akár tankönyvben, kiállításon stb emlitik neveiket- szemérmes hallgatás övezi zsidó valamint balos oldalukat!
min 50 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy balos zsidóból-itthon újra magyar legyen (vagyis a nemzettest része lehessen- de persze ez is csak akkor ha min 1 nobel díjat, oscart stb kapott)
A júliusi UFiban lesz két kolumna a Breuer-életmûrõl és -kiállításról. ün alig ismerem az alkotásait, de amiket láttam, tetszenek. Nagy dolog, ha valakit egy adott iõszakban a világ legnagyobb építészei között jegyeznek. Elég lesújtó pl. elnézni a modern magyar építészetet, alig van olyan épület, ami modern is, ízléses is. Szinte csak az számít, hogy mennyi az értékesíthetõ m2. Pl. ott vannak a Népsziget déli csücskénél épülõ luxuslakótelepek (aka Marina Part).
már láttam a kiállítást, és tényleg qrva jó, nézzétek meg ti is! nem tudom, hogy a Kozma Lajos kiállítás még nyitva van-e, de ha igen, azt is nézzétek meg, mert az is qrva jó!kár hogy relatíve kevés bauhaus épület maradt meg budapesten, és azok is a felismerhetetlenségig átépítve… geheimtip: ha valaki akar ámulni-bámulni, és Brno-ban jár, nézze meg a Tugendhat házat (Mies van der Rohe), az tényleg istenkirályság, és fel is van újítva!
üdv
A Kozma-kiállítás már bezárt.
De az album még kapható. :)
Kozma album evidens, bár azért szívtam a fogam rendesen a 10k-s árcédula láttán… Breuer Marcell album 7k-ért szintén erõsen elgondolkodtató, egyelõre ellenállok…
na shabbat shalom mindenkinek, én elhúzok nyaralni.
Sajnos, nagyon igaz mindaz, amit leirtatok a magyarországi érvényesülés, a világhir, meg “mikor lesz egy zsidó igaz magyar”- összefüggésben is, éppen ezért maradnék az épitészetnél. Méghozzá Kozma és Breuer összefüggésben, mert nekem úgy jött ki, hogy idõben közel láttam mindkettõt, méghozzá kiváló tárlatvezetõkkel.
üpitész körökben az járja, hogy Kozma úgy váltotta az épitészeti stilusokat, mint urilány a bugyiját, bár kétségtelen, mives darabokat huzigált magára, mig Breuer eredeti volt, legfeljebb õt utánozták. Lehet. Se épitész, se mûvészettörténész nem vagyok, úgyhogy csak azt irom, amit a fejemen kinézve látok és érzek miközben nézem amit látok.
Igaz, mindkét ember valahol közel áll hozzám, és nemcsak, mert zsidók, meg azért, mégis a vizuális környezetkultúrával is foglalkozom valamennyire, hanem mert én is tüke volnék (lokálpatrióta pécsi), ami marad akkor is, ha Budapestért nyüszitek és Tel-Avivba
vágyódom, szóval én is szivesen domboritanék, mint a nagy épitész földije, másfelöl meg Soros Tivadar (Soros György apja) 1944-es emlékeit olvasva azt is megtudtam, hogy Kozma Lajos hol volt abban az idõben, amelyrõl a kiállitás rendezõi szemérmesen hallgattak - ugyanis Sorossal együtt bújkáltak Pesten.
Szóval, mindent összevetve, Kozma alkotásait jobban szeretem, de az elismerés mellett, amivel persze mindkettõt bõven magasztalhatnám, mégis a XXI. századból visszapillantva a kritikámmal hozakodnék elõ… Talán, nem illik, de éppen a mai magyar épitészet miatt nem árt.
Breuer vélhetõleg szikrázóbb tehetség volt a maga nemében, de az “elvekért” gond nélkül beáldozott tényleges funkciókat. Gondolok arra, hogy a Bauhaus-isták aféle jó baloldaliként mindig a szegények lakáskörülméányeirõl értekeztek, de épületeiket szuper-újgazdagoknak épitették. Gyönyörû tájba-simuló családiház - háromszáz négyzetméten, sok-sok üveggel - hathektáros telken, mert különben belelátnak a torkodba, ha fogatmosol a fürdõszobában…
A bauhausisták levakarták a legkisebb diszt is a homlokzatokról, az egyszerûség nevében, ettõl aztán az épületet nem védi semmi se viztõl, se széltõl, se szétmállástól - rohadtul tudnak kinézni a Bauhaus-házak két perccel az átadás és a fényképezés után… Ezért aztán Tel-Aviv, amely a Világörökség részeként örzi a Bauhaus épitészeti remekeit egy tömbben, rengeteg tatarozás ellenére mindig szakadt-homlokzatú városként marad az emlékezetben, már ami a társasházakat illeti. A legjobb állapotban lévõ Bauhaus ház egy marhagazdag családé, ahol az egyik unoka épitészetet tanult, hogy megértse, miért kell nekik hetente foglalkozni a házuk karbantartásával…
Persze, a Bauhaus nagy volt, csak miközben minden értékét a helyére tesszük, túl is kéne lépnünk a hibáin. Na és ezért szeretem én Kozmát jobban…
De azért, aki a Breuer kiállitásra elmegy, nézze meg a mester iróasztalát, amit magának csinált… olyan pofon-egyszerûnek tûnik, csak ha az ember meg akarja érteni, hogy mi a csudán áll az egész, akkor kezdi kapisgálni, hogy micsoda nagy dobás… én majdnem aláfeküdtem, hogy rájöjjek… Abban az iróasztalban minden a helyén van, az úgy tökéletes ma is, mint volt akkor, amikor kitalálta Breuer saját magának. Sokan elmennek mellette, pedig szerintem, az az asztal a remekmû, és nem a ugrani készülõ béka formájú elõadóterme…
Még annyit, hogy Breuer elég sok templomot tervezett, de különösen az elején a hatalmas nyersbeton templom totál zsinagóga-elrendezésû - még a bima is ott van a majdnem közepén…
A magyar épitészeknek viszont azt kéne nagyon alaposan tanulmányozni, hogy miként tudta Breuer azokat az eszelõsen magas tervezési dijakat kinyomatni a megrendelõibõl, ami, egyébként, szerintem teljesen jogos volt részérõl, de azt is biztositotta, hogy az újgazdag megrendelõk tisztelték az alkotó elmét…
Kozma alkotásai idõrõl idõre különbözõk voltak, tényleg váltotta a stilusokat, de szinte mindegyikben fantasztikusan maradandót alkotott. A székeit imádom. Na de õ is “terrorizálta” az újgazdagjait némely ötletével - pl., hogy az egyterû villában a nászágy lábtól láb sorban úgy helyezkedett el, mint egy hosszú kanapé, amit minden este a cseléd lebontott, majd reggel újraépitette…
Hogy félreértés ne essék - mindkét hitsorsost nagyon szeretem, de nagyon nem szeretem azokat, akik szenté avatják õket haláluk után, miközben maguk nem képesek a ma követelményeinek megfelelõen tervezni, hanem majmolják õket. Hiszen Breuerben és Kozmában is éppen az volt a fantasztikus, hogy képesek voltak merõben másként gondolkodni, mint ahogy az akkor elfogadott volt. Breuer kitalálta saját magát és csiszolgatta egész életében - és mert nem maradt Magyarországon, hát sikeres is lett abból, amihez a legjobban értett. Kozma túlélt néhány épitészeti stilust, és minden újhoz pillanatok alatt tudott alkalmazkodni, abban kiválót alkotni - csak ittfelejtette magát Budapesten, igy legfeljebb a Falk Miksa utcában jegyzik értékén.
Pár hónapja láttam egy Kozma-bútor és André Kertész-fotó-kiállitást a nevezetes utcában - persze, Kertésznek is mennie kellett, igy az Isten se mentette meg a világhirtõl. Sabat Salom!
Bächer Iván írását biztos ismeritek: ‘Hogyan csináljunk sok magyar Nobel-díjast’ - a Nagypapa hûlt helye címû kötetben.
Szép napot !
…. hogy Pécsett mennyien ismerik Brauert, azt nem tudom. Azér üzenném a “pécsi kommentírónak” : vannak / vagyunk páran.
Esetleg ajánlanám figyelmébe ezt a (régebbi) cikket :
http://hvg.hu/hetilap/200718HVGFriss109.aspx
( remélem, mûködik ) - 2 oldalas a cikk!
További jókat !