üpitész körökben az járja, hogy Kozma úgy váltotta az épitészeti stilusokat, mint urilány a bugyiját, bár kétségtelen, mives darabokat huzigált magára, mig Breuer eredeti volt, legfeljebb õt utánozták. Lehet. Se épitész, se mûvészettörténész nem vagyok, úgyhogy csak azt irom, amit a fejemen kinézve látok és érzek miközben nézem amit látok.
Igaz, mindkét ember valahol közel áll hozzám, és nemcsak, mert zsidók, meg azért, mégis a vizuális környezetkultúrával is foglalkozom valamennyire, hanem mert én is tüke volnék (lokálpatrióta pécsi), ami marad akkor is, ha Budapestért nyüszitek és Tel-Avivba
vágyódom, szóval én is szivesen domboritanék, mint a nagy épitész földije, másfelöl meg Soros Tivadar (Soros György apja) 1944-es emlékeit olvasva azt is megtudtam, hogy Kozma Lajos hol volt abban az idõben, amelyrõl a kiállitás rendezõi szemérmesen hallgattak - ugyanis Sorossal együtt bújkáltak Pesten.
Szóval, mindent összevetve, Kozma alkotásait jobban szeretem, de az elismerés mellett, amivel persze mindkettõt bõven magasztalhatnám, mégis a XXI. századból visszapillantva a kritikámmal hozakodnék elõ… Talán, nem illik, de éppen a mai magyar épitészet miatt nem árt.
Breuer vélhetõleg szikrázóbb tehetség volt a maga nemében, de az “elvekért” gond nélkül beáldozott tényleges funkciókat. Gondolok arra, hogy a Bauhaus-isták aféle jó baloldaliként mindig a szegények lakáskörülméányeirõl értekeztek, de épületeiket szuper-újgazdagoknak épitették. Gyönyörû tájba-simuló családiház - háromszáz négyzetméten, sok-sok üveggel - hathektáros telken, mert különben belelátnak a torkodba, ha fogatmosol a fürdõszobában…
A bauhausisták levakarták a legkisebb diszt is a homlokzatokról, az egyszerûség nevében, ettõl aztán az épületet nem védi semmi se viztõl, se széltõl, se szétmállástól - rohadtul tudnak kinézni a Bauhaus-házak két perccel az átadás és a fényképezés után… Ezért aztán Tel-Aviv, amely a Világörökség részeként örzi a Bauhaus épitészeti remekeit egy tömbben, rengeteg tatarozás ellenére mindig szakadt-homlokzatú városként marad az emlékezetben, már ami a társasházakat illeti. A legjobb állapotban lévõ Bauhaus ház egy marhagazdag családé, ahol az egyik unoka épitészetet tanult, hogy megértse, miért kell nekik hetente foglalkozni a házuk karbantartásával…
Persze, a Bauhaus nagy volt, csak miközben minden értékét a helyére tesszük, túl is kéne lépnünk a hibáin. Na és ezért szeretem én Kozmát jobban…
De azért, aki a Breuer kiállitásra elmegy, nézze meg a mester iróasztalát, amit magának csinált… olyan pofon-egyszerûnek tûnik, csak ha az ember meg akarja érteni, hogy mi a csudán áll az egész, akkor kezdi kapisgálni, hogy micsoda nagy dobás… én majdnem aláfeküdtem, hogy rájöjjek… Abban az iróasztalban minden a helyén van, az úgy tökéletes ma is, mint volt akkor, amikor kitalálta Breuer saját magának. Sokan elmennek mellette, pedig szerintem, az az asztal a remekmû, és nem a ugrani készülõ béka formájú elõadóterme…
Még annyit, hogy Breuer elég sok templomot tervezett, de különösen az elején a hatalmas nyersbeton templom totál zsinagóga-elrendezésû - még a bima is ott van a majdnem közepén…

A magyar épitészeknek viszont azt kéne nagyon alaposan tanulmányozni, hogy miként tudta Breuer azokat az eszelõsen magas tervezési dijakat kinyomatni a megrendelõibõl, ami, egyébként, szerintem teljesen jogos volt részérõl, de azt is biztositotta, hogy az újgazdag megrendelõk tisztelték az alkotó elmét…

Kozma alkotásai idõrõl idõre különbözõk voltak, tényleg váltotta a stilusokat, de szinte mindegyikben fantasztikusan maradandót alkotott. A székeit imádom. Na de õ is “terrorizálta” az újgazdagjait némely ötletével - pl., hogy az egyterû villában a nászágy lábtól láb sorban úgy helyezkedett el, mint egy hosszú kanapé, amit minden este a cseléd lebontott, majd reggel újraépitette…