Lehet más a városvédelem?

Lehet más a városvédelem?

(beszélgetések: A. Gergely András, Bozóki Andárs, Arató Gergely, Vitányi Iván, Vágvölgyi B. András, Bárdos Deák Ágnes, Molnár Péter, koncertek: Ági és fiúk, Csókolom Trióba’, Chalaban, Chakra Hacker, Egri János, Fekete Jenõ, Szakcsi Lakatos Róbert, Mezõfi István)

A városvezetés felelõssége az üLHET? VÁROS „projektben”

Mint ahogy a közélet minden területén, a városvédelemben is megjelennek új mûködési formák és új közszereplõk. A pozíciók mentén rögzült eljárásokat, a változtathatlanság elvén mûködõ kommunikációs rutinokat és stratégiákat egy korszerû városvezetés szükségszerûen elveti.

Nem ismerjük el azt az álláspontot, miszerint a városvédelem egy központilag irányított szervezet, s azon belül is egyetlen ember kezében összpontosul, hiszen számos új nézõponttal gazdagodott a közigazgatás is a rendszerváltás óta.

Egyes közéleti emberek a szocializmusban megalapozott kapcsolati tõkével, s a szocializmusban elsajátított hatalmi játszmák játékosaként próbálják fenntartani hatalmi pozíciójukat, mely szerep a demokráciában nemcsak, hogy nem áll jól nekik, hanem tarthatatlan is.

A városvédõk új generációja a fõváros által is meghirdetett élhetõ város stratégiáját komolyan véve próbál a hétköznapok szükségletei mentén új mûködési formákat és helyeket találni. Mindeközben a megóvandó értékek sorába emeli a kulturális élet színtereit, magát a kulturális életet, melyek értékes vagy kevésbé értékes ingatlanokban civil mozgalomként, vagy mûvészi megmozdulásként kezdeményezõdnek. Egy korszerû városvezetõ ezekbõl az értékekbõl nem csak politikai tõkét kovácsolhat, magát, stábját, a városvezetést szeretetmárkává formázva, hanem jelentõs energiaforrásra találhat a választópolgárokkal való együttmûködésben, a város hétköznapjainak számos problémáit megoldandó.

Június 14. csütörtök
18:00 - Beszélgetés: Vitányi Iván (kulturpolitikus), Arató Gergely (Oktatási és Kulturális Minisztérium). Moderál Molnár Péter (CEU)
19:30 - Koncert
Ági és fiúk
Chalaban

Június 15. péntek
?vás! Filmek 18:00-tól a moziteremben: A bûvös város, Az utolsó lakó, Zsidó negyed
21:00 - Koncert
Chakra Hacker

Június 16. szombat
19.30
Zsidónegyed - Létezik? A. Gergely András és Vincze Kata Zsófia (város- és kulturantropológusok) bevezetõje.
majd
„Annál jobb itt, minél rosszabb?!”
- a politika becsomagolása -
- beszélgetés Bozóki Andrással és Vágvölgyi B. Andrással kultúrpolitikáról, közéletrõl, Bozóki András: „Ars Politica”, valamint Vágvölgyi B. András „ünemem, indián” címû közéleti esszégyûjteménye kapcsán
Moderátor: Bárdos Deák Ágnes
22:30 - Koncert
Csókolom Trióba’ (Zsuzsi, Spenót, Kaori)
Június 17. vasárnap
21:00 - Koncert
Fekete Jenõ - Egri János
jazz-blues session

Fekete Jenõ: ének, gitár
Egri János: basszusgitár
Szakcsi Lakatos Róbert: zongora
Mezõfi István “Fifi”: dob

24 bátor - “Lehet más a városvédelem?”


  1. 1 pilpul

    apropo varosvedelem:
    nemreg jelent meg sarkozi matyas konyve, a kiraly utcan vegestelen vegig. (kortars kiado)

    “Ez nem az a Sárközy – de õ is „külföldre szakadt hazánkfia“. A könyv mûfaja a feuilleton, a várostörténet és útikönyv közötti mesgyén helyezkedik el. Számos apró, érzékeny megfigyelést sorakoztat fel, miközben házról házra bemutatja a Király utca életét és történetét.”

    recenzio a konyvrol:
    http://www.pilpul.net/komoly.shtml?x=37590

  2. 2 eszterle

    hát megjelenni megjelent- édes kis lektür reggeli kávéhoz- olyan adomafüzér. s nekem az volt az érzésem pontosan a lényeg marad ki- mitöl is olyan izgalmas és különleges a király ucca….

  3. 3 pilpul

    ja, sztem is kb ennyi, de a szerzo nem is torekedett tobbre. utanajart, szetnezett, megirogatta.

  4. 4 eszterle

    ja-ja, de azért lassan itt lenne az ideje egy rendes kis munkának a zsidónegyedröl- házak története, ki hol lakott, mit csinált stb…na majd a következö életünkben

  5. 5 elefánt

    Nem tudom, ki hogyan van vele, engem nem kicsit kezd el rázni a hideg, ha Vitányi, Bozóki és Vágvölgyi állnak neki védeni Budapestet…

  6. 6 eszterle

    mer´ mért? valami hasznos félét nekik is kell tenni, nem?:)

  7. 7 pilpul

    elefant, raday kandellaber uzlete szimpibb?

  8. 8 elefánt

    Eszterle, és ezzel hasznosat tesznek? :) Nekem nagyon úgy tûnik, anyagi és intellektuális értelemben is sokkal hasznosabbak volnának valami más szakterületen, érted, írhatnának forgatókönyvet a Barátok Köztbe, oda úgyis kellenek a társadalmilag érzékeny témák, vagy árulhatnának hotdogot, stb.

    Pilpul: én pont szarom le Rádayt. Hogy kerül egyáltalán õ ide?

    Az, hogy õ is fasz, az nem jelenti azt, hogy Bozókiék abszolút értelemben kisebb vagy kevésbé kártékony faszokká válnának. Akkor sem, ha Ráday esetleg nagyobb fasz náluk. Elég logikus, nem?

  9. 9 pilpul

    raday: csak ugy, h o a varosvedelem kinevzett udvoskeje, aki par napon belul ismet varja, megkapja e a siralyt raktarnak.

    bozokiek legalabb eljonnek egy beszelgetesre, es a nevuket adjak a “ne zarjatok be a siralyt” projekthez.

  10. 10 eszterle

    elefánt- úgy látszik ironiám nem igazán jött át - szóval egy kis gúnyos mosolyt képzelj az elözö megjegyzésem mögé.
    a topic most inn- szóban mindenki mindenért aggódik kis városunkban - a szája mindenkinek igen nagy (na ez az amitöl hány az ember 1 idö után) de a wördsön kivül sehol a tett…és kis városunk - s azon belül a zsidónegyed sem lett jobb vagy szebb- de mellesleg a bozókiek nem mint városvédök fognak megjelenni és nem is ez lesz a topicjuk…

  11. 11 elefánt

    Pilpul, baszics - értem én, hogy Ráday fasz, látom pontosan, mennyi értelme van a “hivatalosan civil” munkájának (nb. nem sokkal több, mint a többi, állami támogatású truppnak), stb.

    ürtem én azt is, hogy számodra Bozókiék kedvesebbek, azért, amit elmondtál. De pont azt mondom, hogy nekem meg ezzel együtt is olyan fokon vannak túl az elviselhetõség határán, hogy teljesen mindegy, jobbak-e, mint Ráday.

    Morbid példával: mindegy, hogy valakit 18-szor lõsz fejbe vagy 23-szor, nem fog utóbbi esetben jobban meghalni. Na így vagyok én is ezekkel.

    (Másrészt meg nem gondolom, hogy a Sirály fogja megmenteni Budapestet, sõt, azt sem, hogy a romkocsmák, meg az összes többi hasonló. Azt gondolom, hogy Budapestet nem fogja megmenteni senki.)

  12. 12 pilpul

    eszterle, olyan szempontbol megis, h a varosvedelem nem feltetlenul csak azt jelenti, h adott hazakat koveket szobrokat, kivagasra szant fakat vedunk. persze azt is.

    egy kerulet arculatanak, szubkulturajanak vedelme, ujragondolasa, aktualizalasa ugyanugy beletartozik.

    siralyilag legalabbis ezzel amitjuk magunkat.

    meg azzal, h a siraly kb azert mukodik, mert azon a helyen civilezik, zsido programozik, szinhazazik, (igen, sort is lehet kapni hozza) ahova ez a tevekenyseg valo.

    ha lenne gettokocsma, ma kb. ilyen lenne.

    mas ervunk nem nagyon van, miert is maradjunk.

    meghivott urak nagy valoszinuseggel fogjak ezt, varoshazi politikusok meg talan. bozoki, vagvolgyi, vitanyi beszelgetesere van esely, h a fovarosiak eljonnek. ha csak a siraly garda fejt ki ilyesmit, arra kevesbe.

  13. 13 pilpul

    elefant, tavol all tolem az az elkepzeles, h mi mentjuk meg bp-et, es egyaltalan a “mentsuk meg” szlogentol is fazom.

    pusztan meg akarunk tartani egy mukodo helyet, amit szeretunk, es latjuk ertelmet a lezetesenek.

    teret ad olyasminek, ami europaban lezetik, mo-on ilyen formaban meg nem nagyon. hasonlo igen: kulti (bezarjak), szimpla (azert az inkabb kocsma, mellesleg azt is kedvelem), godor: megmaradt, de hatarozottan kezd intezmenyesulni es merevedni, ami nem tesz jot neki stb.

    ha a megtartashoz jo eszkoznek latszanak bozokiek, valamint onkent hajlandok tamogatni, azt ertekelem.

  14. 14 eszterle

    ehhez ök már kevesek. itt a beruházó, s politikai összefonódások és érdekek döntöttek- kis városunkban és hazánkban sosem volt fontos és most sem az a polgár (már amennyi van belölük) jóléte. legitimáciiós alap vagyunk that is all. onként hajlandók támogatni- nehezen hiszem el nekik, hogy érdek nélkül- bár ez már súlyos cinizmus:)

  15. 15 pilpul

    tamogatnak, ha ugy latjak, megeri nekik.
    kb azt kell megertetni veluk, h valahogy megeri.
    ha nem penzben, nepszerusegben, hivatkozasi alapkent.
    ki szeretne vallalhatatlan dontest hozni?

    vagy ez is naivitas?

  16. 16 zsófi

    Elefánt, ha szerinted Budapest menthetetlen, akkor miért zavar, hogy bárki is városvédõsdit játszik? Nem is értem, miért húzod fel magad ennyire ezen…

    Nem elég a problémát kimondani. Illetve jó, ha kimondják, de az önmagában felesleges. ün meg ettõl kapok hülyét. “Itt minden szar, szar is volt, és szar is lesz.” Ez nagyon megy ebben az országban, akár zsidó a téma, akár nem. (sõt, még talán a zsidók között kevésbé..)

  17. 17 Claire

    Ma jelent meg a Metro-ban Földi S. Péter írása a “romkocsmákról”.. http://www.metro.hu/itthon/cikk/102566 úgyhogy ma reggel errõl olvasott az egész ország :)

  18. 18 pilpul

    kicsit egyszeru a cikk, kb ket eve lett volna informativ. vmennyire.

  19. 19 shadai

    mit vársz a Metrótól? :]

  20. 20 Eva Mihály Amichay

    Kár, hogy kissé megkésve kaptam hirt a programról - furcsa, hogy a Sirály most nem talált meg… Nos, a baj, hogy a civil akciók nincsenek összehangolva, az ?VÁS csak annyit képes kijelenteni, hogy mit miért nem szabad bontani, de nincs konstruktiv javaslat. Ennek hiányában viszont jön a pénz-ürügy, ami persze hazugság, hiszen ezen a területen a felújitás is gazdaságos, hiszen a terület értéke folyamatosan növekszik. Ha valóban meg akarnák oldani a negyed sorsát, akkor meg lehetne, de errõl szó sincs - igy, ebben a zavarosban sokan megtalálják a maguk kövér halacskáit, és nemcsak a beruházókról van szó.
    Kis magyar korrupció az egész, amint csak akkor lehet változtatni, ha a civilek együttes javaslatával kitakaritják a manipulációs lehetõségeket.

  21. 21 eszterle

    ebben kedves éva - valóban igazad van- de kissé félreismeri a magyar valóságot az, aki azt gondolja, hogy a civilek együttes javaslatát figelembe veszi bárki is. sajnos még mindig nem- ez nem tartozik a politikai kultúránkba-és egy darabig nem is fog. persze nem szabad feladni. egyenlöre amig kizárólag a befektetöszempontú problémamegközelítés létezik-addig sokat tenni nem lehet. az vigasztal, hogy fövárosunk történelmét ismerve- 100 évvel ezelött sem folyt másképp….ja-és használható, realizálható rehabilitációs koncepció valóban nincs- sehol-senkinek…

  22. 22 pilpul

    tegnapi beszelgetesen, amire arato gergely vegul megsem jott, bojar ivan viszont igen sok minden mellett az is szoba kerult, h valoban nem nagyon van civil jelenlet mo-on.

    a siraly ezen probal valamit segitei, a belvarosban, vonzo helyen adva teret a civil programoknak. ingyert.

    amikor pedig arrol van szo, h megmaradjon, es ezert mozdulni is kene, csak az ovas tobb tagjara lehet biztosan szamitani, a vedegyletbol parra, faunara, zofire ennyi.

    tehat amikor a civil szervezeteknek jol felfogott erdeke lenne, h fogjanak ossze, az sem nagyon megy, mert vagy mindenki a maga csontjat ragcsalja, vagy nem er ra (aktivista= munka utan civilezik. ingyert).

  23. 23 eszterle

    pilpul, én imádom a sirályt- és maradjon fent 120 évig- DE miért kellenek a civilszervezetek? miért gondolod hogy ez a jól felfogott érdekük? mindegyik a saját köldökét nézi… itt az lenne a szép és igaz- ha mint a tacheles esetében berlinben- a fél város megmozdulna-mert a sajátjuknak érzik.
    de nem. tudomásul kell venni, hogy egy rétegkultúráé-és annak tagjai is jobban szeretnek kapni- sült galambot a szájukba- mint a galambért bármit tenni. asszem ez posztszocialista sajátosság…

  24. 24 pilpul

    igy van, valoban retegkulturae, bar azok kozul midjart tobbe.
    civilek miert kellenek?

    mert kb ok probalnanak ezen a koldoknezos, beletorodos, nem odafigyelos hozzaallason valtoztatni, alulrol kezdemenyezni meg ehhez hasonlo, mo-on meglepo dolgokat csinalni.

    persze mind a sajat teruleten, amit nem artana masokkal is osszehangolni.

    ezert erdekuk a siraly fennmaradasa, mert ez olyan hely, ahol nem irodaban ulnek es magukban miiiitingelnek, hanem mas civilekkel soroznek es mas civilekkel vagy egyaltalan nem civilekkel vitatkozak.

    a programjaikra pedig nagyobb esellyel esnek be nem civilek ide, mint a deli pu-hoz. vmint terembert sem fizettetnek veluk.

Légy bátor!