Az infografika flódnin néz ki, de a zsidóság esetében félrevezető: valójában a “judaizmusban” ezekben a kérdésekben is a “2 zsidó-3 vélemény” elv érvényesül, ugyanis nincs egységes álláspont szexügyileg. A homoszeuxualitást például a legtöbb haredi (”ultraortodox”) irányzat elítéli, a reformoknál és egyes konzervatív zsidó irányzatoknál viszont még rabbik által levezetett melegházasságok is vannak.
A ffffound-on találtam (napi betevő).






Beszéljünk…
Kissé csúsztatottnak érzem ezt a táblázatot. Bár én többször kritizáltam már – ezen a blogon is a keresztény egyházak szexualitáshoz való hozzáállását, azért azt túlzásnak tartom, hogy a rom.kat nagyrészt piros, míg a többieknél alig van ilyen szín.
Én úgy tudom pl., hogy a zsidó vallás sincs oda a házasságon kívüli szexért. És válni elég bonyolult, főleg a nőnek. A buddhizmust a többiek mellé rakni meg azért sem fair, mert az sokak szerint nem is egy vallás, hanem inkább filozófia. Mindenesetre jóval nehezebb meghatározni, mi a véleménye a szexről, mint az igencsak hierarchikus rom.kat-nak, aminek negyjából egy ember a véleményalkotó feje.
A buddhizmusban is a sok-sok iskola sokféle véleményen van (ebben a kérdésben is). Én a théravádát ismerem valamennyire (ez az az irányzat, amely önmagát a Buddha tanításához legközelebbinek tartja).
Az alapvető álláspont a nem-ártásé. Tehát elítélendő minden olyan szexuális tartalmú tevékenység (és ebbe már a szavak is beletartoznak!), amely nem kölcsönösség alapján, a két fél szabad döntéséből jön létre. Tehát nem szabad visszaélni senki kiszolgáltatottságával (tanító-tanítvány, orvos-beteg, a fiatal korból adódó döntésképtelenség stb.), és természetesen vannak tabuk (vérfertőzés, elkötelezett kapcsolatban élő elcsábítása). Ez azt is jelenti, hogy a házasságnak önmagában nincs jelentősége, két ember közös döntése fontosabb.
Ezért (az ábrán látottal ellentétben) megengedett a válás, a közösség részéről semmilyen szankcióval nem jár, de (ismét a nem-ártás jegyében) mérlegelni kell a módját, a lehető legjobb megoldást kell megtalálni (pl. a gyerekek szempontjából).
Tudtommal a maszturbálással nem foglalkozott a Buddha a világiak esetében, a szerzeteseknek, természetesen, tartózkodniuk kell tőle (azonban a szabály megszegése nem számít a legsúlyosabb vétségek közé).
Az abortusszal kapcsolatban ismét lehet hivatkozni arra, hogy a buddhistáknak el kell kerülni az élet pusztításának bármilyen formáját. Úgyhogy itt megint kicsit vitatkoznék az ábrán bemutattokkal. (Viszont szempont, természetesen, az anya élete is.)
A fogamzásgátlás és homoszexualitás meg egyértelmű. (Bár ez utóbbival kapcsolatban lehet hallani buddhista körben sokkal kevésbé liberális nézeteket is.)
További infó angolul:
http://www.accesstoinsight.org/index-subject.html#sensuality
http://www.buddhanet.net/homosexu.htm
http://www.bswa.org/modules/mydownloads/visit.php?cid=4&lid=206
Bennem felmerült az a kérdés, hogy vajon milyen forrásokból származó és milyen módszerekkek készített kutatások adatai alapján készült ez az infografika. Úgy egyébként szép színes. :D
ez a táblázat úgy ahogy van hülyeség: a római katolikus egyházban nem tiltott a homoszexualitás??, ha jól tudom a “férfi szeplősítők” utálatosként vannak megemlítve az Ószövetségben
Róm. kat még: Viszont lehet válni (igaz nehéz.) Nagyon rossz táblázat, viszont valóban szép színes és kockás is.
Webeth, takarónak jó, táblázatnak rossz! ( :
Eszté :DD
Bár ha belegondolsz, hogy teen-sex-premarital sex- masturbation-abortion- divorce-homosex takaróval kell aludni, brrrr :D
Én is voltam már egy párszor! Aztán mégis itt vagyok! ::))
A táblázatot a ReligiousTolerance.org nevű oldal állította össze. Szép mintája van és a geek faktor magas, vallástörténeti szigorlatra már nem ajánlanám én sem.
hát akkor ezt kb. meg is “talk”-oltuk :) tegye fel a kezét, aki szerint van értelme tovább foglalkozni a kockás takaróval?
a takaró simán lehetne egy Pedro Almodovar film alapötlete, bááár, egy csomó lehetőség még kimaradt belőle…
Óvszerdoboz-design is lehetne belőle.
ööö… izé, a katolikusoknál is “árnyaltabb” kicsit a kép legjobb tudomásom szerint (lehet hogy rosszul tudom). Nemrég értekeztem egy katolikus filozófussal az abortuszról, és bizonyos esetekre mikor rákérdeztem, széttárta a karját és azt mondta: “nem tudom”. Valamint hozzátette, hogy biz. esetekben az egyházon belül is eltérnek az álláspontok.
Szóval csak óvatosan;]