Az elmúlt napokban nagyon sok szép, hosszú, magas színvonalú elmélkedést olvashattunk itt, a Judapesten, 1968-ról, Trianonról, ironikus rajzfilmekről és magas művészetről, úgyhogy épp itt az ideje egy kis habkönnyű, klasszikus tortadobálásra burleszkre építő (és popkulturális) megmondásnak: tessék megtekinteni néhányat a Marx-fivérek jelenetei közül.

Egyébként a Marx-testvéreket a legritkább esetben sikerül felsorolni még a komoly filmrajongóknak is, a négyből (Chico, Harpo, Groucho, Zeppo) valami pszichológiai rejtély miatt általában csak három szokott eszükbe jutni. Pedig valójában (és ráadásul) öten voltak, csak Gummo leginkább üzletember volt, nem futott be jelentős színészi karriert. Például nem szerepel a következő jelenetben sem:

Mindenki megtanulta középiskolai irodalom-órán, hogy az ismétlődés helyzetkomikum-forrás. És tényleg, csak jól kell előadni:

A szövegeket szerintem rettentő nehéz érteni, legalábbis eléggé különböznek minden, általam életben vagy kortárs felvételen hallott szövegtől, még a hangok is másak, azért persze van benne rendszer, de szakember legyen a talpán, aki megtalálja.

(Egyébként bevallom, egy egészen kis szemantikai harc-próbálkozás is ez egyben, ha legközelebb a Marx nevet halljuk, érdemesebb a fivérekre gondolni és mosolyogni, nem pedig a komenizmusra asszociálni.)