ün meg két balkezes! Ugyanis engem átszoktattak, és a két agyféltekém mûködése megzavarodott! Most kéretik a normálisnál nem jobban röhögni!Az eredmény az lett, hogy a számokkal nagy bajban vagyok, amitõl az évek során fóbiás is lettem. Plusz az állítólag a nõkre jellemzõ “veleszületett” tájékozódási nehezítettségen felül nálam teljesen halott a GPS-funkció. Viszont továbbra is mindent balkézzel csinálok, csak írni írok jaobbal is meg ballal is, igaz jobbal szebben, mert többet gyakoroltatták velem, de nem folyamatosan, hanem szaggatottan. Ballal képes vagyok szabályosan összekötni a betûket. Egyébként egy ideggyógyász ismerõsöm mondta egyszer, hogyha szellemileg nagyon elfáradtam, akkor kezdjek el balkézzel írni, akár csak keresztrejtvényt fejteni, és meglátom milyen jó hatása lesz. üs tényleg, nekem nagyon bejött. Az meg csak hab a tortán, hogy a ballábas kapura lövésem veszélyesebb mint a jobblábas !::)
Csak az agyféltekéket kell felcserélni, úgy nem lesz semmi galiba. Egy kicsit problémás a beavatkozás, mert a csere csak az agyvelõ megfordításával érhetõ el ((elülsõ rész hátulra, hátsó rész elõre kerül) máskülönben nem férne el a két agyfélteke a koponyában), ehhez viszont a szemeknek, az orrnak és a szájnak egy-egy lyukakat kell fúrni a koponya hátsó részén.
(+1vélemény)
Azért jutott eszembe, mert valamelyik “makacs” blogon olvastam, hogy “az a cúnya Izrael éppen elüldözi az afrikai menekülteket, erõszakosan, ahogy szokták … “
Ja, az volt aznap, hogy egymás után kaptam ezt a bizonyos telefont a követségrõl és egy felkérést az MTV-tõl (Magyar Televízió), hogy nyilatkozzak gyûlöletbeszéd, valamint általános flódnizmus kérdésekben. A tévésre nemet mondtam és Vári Gyurit javasoltam magam helyett - aki el is ment. Gyuri, ha itt vagy, hol is tudjuk ezt megtekinteni?
Szóval eredetileg itt gondoltam megvitatni a követséges stratégiát.
Három zsidó, két vélemény. (Legalább akkora córesz :)
De jó! A kiscsóka is balkezes:-)
Dorek!
Te is? ün is balkezes vagyok :) Mint a nagy mûvészek általában :D Soma milyen?
nem kiscsoka, már vagy harminc éves :)
http://imdb.com/character/ch0003013/
Soma is balkezes:-).. ötünkbõl csak ketten vagyunk jobbkezesek.
Egy harminc éves az még kiscsóka..
ün meg két balkezes! Ugyanis engem átszoktattak, és a két agyféltekém mûködése megzavarodott! Most kéretik a normálisnál nem jobban röhögni!Az eredmény az lett, hogy a számokkal nagy bajban vagyok, amitõl az évek során fóbiás is lettem. Plusz az állítólag a nõkre jellemzõ “veleszületett” tájékozódási nehezítettségen felül nálam teljesen halott a GPS-funkció. Viszont továbbra is mindent balkézzel csinálok, csak írni írok jaobbal is meg ballal is, igaz jobbal szebben, mert többet gyakoroltatták velem, de nem folyamatosan, hanem szaggatottan. Ballal képes vagyok szabályosan összekötni a betûket. Egyébként egy ideggyógyász ismerõsöm mondta egyszer, hogyha szellemileg nagyon elfáradtam, akkor kezdjek el balkézzel írni, akár csak keresztrejtvényt fejteni, és meglátom milyen jó hatása lesz. üs tényleg, nekem nagyon bejött. Az meg csak hab a tortán, hogy a ballábas kapura lövésem veszélyesebb mint a jobblábas !::)
Ez az átszoktatás nagyon meg tudja kavarni az agyféltekéket. olvastam róla valahol..
Amúgy izgatottan várom a folytatást, ha már “folyt .köv.” ;)
Csak az agyféltekéket kell felcserélni, úgy nem lesz semmi galiba. Egy kicsit problémás a beavatkozás, mert a csere csak az agyvelõ megfordításával érhetõ el ((elülsõ rész hátulra, hátsó rész elõre kerül) máskülönben nem férne el a két agyfélteke a koponyában), ehhez viszont a szemeknek, az orrnak és a szájnak egy-egy lyukakat kell fúrni a koponya hátsó részén.
(+1vélemény)
:D
Ide be merem tenni:
http://www.antirasszista.hu/
Azért jutott eszembe, mert valamelyik “makacs” blogon olvastam, hogy “az a cúnya Izrael éppen elüldözi az afrikai menekülteket, erõszakosan, ahogy szokták … “
Tényleg Shadai, mikor derül ki, hogy mi ez a topic? A világuralomnál csak a megmondást szeretem jobban :)
Ja, az volt aznap, hogy egymás után kaptam ezt a bizonyos telefont a követségrõl és egy felkérést az MTV-tõl (Magyar Televízió), hogy nyilatkozzak gyûlöletbeszéd, valamint általános flódnizmus kérdésekben. A tévésre nemet mondtam és Vári Gyurit javasoltam magam helyett - aki el is ment. Gyuri, ha itt vagy, hol is tudjuk ezt megtekinteni?
Szóval eredetileg itt gondoltam megvitatni a követséges stratégiát.
Tisztelet. Nem mondasz mindenre igent, ez szerintem jó. De ez most érdekes kérdés, hogy a Gyuri kiket képviselve ment el. Mik vogymuk?