Shadai vett kóser flódnit. A csomagolásra tett Judapestes matricát. Mellékelte hozzá közösségünk levelét és most éppen útban van a Köztársaság elnökéhez.
Hamarosan folytatjuk…
Shadai: megjöttem, sikerült! :) A lépések, sorrendben:
1. Hajnali egy körül küldtem egy email-t a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) címére; a sebtében fogalmazott levél itt olvasható
2. Ma délelõtt, 11:15 perckor felhívott a mobilomon Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai elemzõ fõosztályának vezetõje, aki Sólyom László személyes tanácsadója (az email-ben adtam meg az elérhetõségeimet). Elmondta, hogy olvasta a levelemet, nagyon tetszik neki az ötlet és szimpatizál az elképzeléseinkkel is. Személyesen el fogja mondani Sólyom Lászlnak azt, amit a levélben olvasott, illetve amit itt tapasztalt a JP-n. Megkérte, hogy amennyiben megoldható, a süteményt juttassam el valahogyan a Sándor Palotába 13:00 órára. A Palotában Szabó György, a “protokol fõnök” fogja átvenni tõlem a süteményt, valamint a Köztársasági Elnöknek írt Judapest üzenetet.
3. 11:30 és 12:30 között hatékonyak voltunk: megrendeltük (Stimm Elmával) a Noé Cukrászdából a flódnit (díszcsomagolásban) és megírtuk a JP üzenetét Sólyom Lászlónak. Kattintás után a levél és a végkifejlet!
- - -
Tisztelt Köztársasági Elnök ?r! Kedves Sólyom László!
A Judapest.Org egy civil zsidó közösség, amely épp három éve mûködik az interneten. A Judapest.org a progresszív, valamint alternatív zsidó önkifejezõdések elkötelezettje, legyen szó kultúráról, politikáról, vallásról vagy közösségekrõl. Puszta létezésünkkel is demonstráljuk, hogy a hazai zsidóság pluralisztikus alapokon áll: ez egy sokoldalú és sokrétû közösség, ahogyan a zsidó hagyomány is mindig az volt.
A magyar zsidóság politikai (hivatalos) képviselete azonban nem áll a pluralizmus talaján. A hivatalos zsidó reprezentáció egyetlen szerve, a Mazsihisz teljesen monopol helyzetet élvez és minden tevékenységében tagadja a fenti sokszínûség elvét.
Szimbolikus gesztusként szeretnénk a mai találkozóra egy tál flódnit küldeni a Judapest.org közösség nevében, hogy ezzel is kifejezésre juttassuk határozott véleményünket a párbeszéd és pluralizmus szükségességérõl.
Budapest, 2007. december 4.
Tisztelettel:
aláírás, ahogy azt kell, kérem szépen, nyomtatva és kézzel is
- - -
4. 13:00 óra elõtt nyolc perccel megérkeztem a Sándor Palotához, ahol átadtam Szabó Györgynek a levelet (kinyomtatva, borítékban, JP matricával ellátva), valamint a dobozolt flódnit. Szabó györgy megköszönte és ígéretet tett, hogy a küldeményt átadja Sólyom Lászlónak. A süteményt nem tudják kihelyezni a találkozón, mert ezt tiltja a szigorú (biztonsági) szabályozás. Talán majd otthon eszik meg, ki tudja. :) Update: mégis felszolgálták, ez lett a desszert az ebéden!
Civil kurázsi, yeah!

csak ossze ne keverje a feladot a nyugati teresekkel.
mi van a levelben?
Kiváncsi leszek, hogy fogadja-e, illetve eljut-e egyáltalán hozzá, és hogy lesz-e sajtóvisszhang és ha igen milyen és… :)
Szóval mindenre! :D
csak mire átvizsgálják hogy nincs-e bomba benne, addigra édes zsemlemorzsa lesz a flódniból :) na de biztos majd vigyáznak. A gesztus azonban csillagos ötös!
gratula az akcióhoz, biztos lesz reakció is.
Shadai!
nagyon nagyon nagyon nagyon nagy vagy!!!!
gratula ezerrel!!!!
Nahat:)
Szuper, szuper, szuper.
Utálok ömlengeni, de nagyok voltatok. Tényleg.
Gratulálok, gyors, pontos, flott szervezés :) Mintha nem is zsidók csinálták volna :D
Remélem, lesz valamiféle visszhangja és a mazsihisz elgondolkodik azon, hogy elsõ körben mit mûveljen a jp-vel,aztán második körben, lehiggadás után, hogy mit mûveljen magával.
Szuper!
Laci bá’ biztosan veszi a lapot. Guszti bá’ biztos nem. Egyébként (viccen kívül!) úgy gondolom, hogy ez egy történelmi lépés volt a magyarországi zsidó közösség modernizációjában/normálisabbá válásában. Várom a következõ akciót.
De! Legközelebb tényleg legyen kóser a süti, ne csak amolyan “kosher-style”!!!
üs:כל הכבוד
Káffal!
Hát, sajnálom, hogy shadai akcióját nem tudtam hijackelni, és ráültetni sok másik zsidó szervezetet, akik az üzenettel szimpatizálnak.
De: az idõ szorított. Next time. Addigra lesz riadólánc is :)
és gratulálok, ezúton is!!!!
Change is coming…
Shadai, gtaula! Most viszont azonnal írj egy sajtóközleményt és küldd szét, ne várd, hogy Kuminék kommunikáják ezt. A közleményhez külön csatold a teljes levelet, plusz telszámodat, hogy elérjenek… Hajrá!
talán elindult valami a flódnival.
Nem lenne jó ötlet ugyanezt meglépni a hitközség felé is?
mármint nem a flódnira gondolok, hanem jelezni feléjük, hogy valami megindult.
Egy petíció-féle vagy ilyesmi, jelezni, hogy itt az ideje a paradigma-váltásnak, hogy a zsidóság mára túllépett a hitközségi kereteken.
Vannak mindenféle egyéb szervezetek, amik összességében jóval több embert képviselnek, mint a hitközségek, ezért a hitközségek szövetségét át kéne alakítani hitközségek és szervezetek szövetségévé, valódi zsidó ernyõszervezetté alakítva, amelyben csak az egyik tagszervezet a neológ hitközségek szövetsége
és ahol az aut. orthodoxok mellett létrejöhet a reform, maszorti is
továbbá a zsidóságot nem vallási szempontból képviselõk is (macesz, ifjúsági szervezetek, mazsike, JP stb.)
nagyszerû dolog ez, most megint jólesik élni.
ami a továbbiakat illeti, valóban érdemes lenne a remekjó akcióból kiindulva továbblépni, összességében az elmúlt hetek vitái is valahol itt futnak össze (legalábbis számomra, ti. a továbblépésnél). elérkezett egy helyre kis kiáltvány megfogalmazásának az ideje, nemde? ;)
Ezek után szerintem jövõre már egybõl Shadait hívják az államelnöki vacsorára. Háromnegyed Tizenkettedik Gusztáv Adolf elõször ledöbben, azután búval bélelt lesz, de eszébe jut azután egy mentõötlet: elkezd blogot írni. Szóval, majd meglátjátok, lesz a JP-nek konkurenciája!
Most hívott ismét Kumin Ferenc és a következõ hírrel örvendeztetett meg : a kapott süteményt mégis felszolgálták, ez volt a vacsora utáni deszert. Ha már ételekrõl beszéltünk, megkérdeztem, hogy mi volt a menü. Nos:
hal volt elõételnek, gombaleves, majd kacsa. Aki tehát ettõl tette függõvé véleményét a tegnapi szavazáson, az most dönthet végre! :)
Sajtóközleményt írtam, ezt eljuttattam (eddig) az MTI-hez, az Indexhez, a HVG Online-hoz a nagyok közül.
Shadai,
Gratula! Ez tökéletes volt /és kikezdhetetlen/ !
Köszönet érte.
A flódni valóban jó ötlet volt, fõleg ha eljutna a Mazsihiszig is, de mivel nem akarják meghallani, nem fogják.
A továbbiakat viszont nem egésszen értem…most itt pontosan mi a cél? Megdönteni a Mazsihiszt, elfoglalni a Síp utcát, és átvenni az irányítást? Vagy sajtó vízhangot hogy megennyire megosztott a zsidóság? Mert ezek szerintem nem vezetnek túl sokra, de lehet hogy tévedek…arról pedig meggyõzni a Mazsihiszhez tartozó szervezeteket, hogy álljanak ki az ellen akiktõl a költségvetésük tulnyómó részét kapják…hát nem lesz könnyû, még akkor sem ha egyetért mindenki abban hogy nem egésszen jó ami most van. Akkor mi? Forradalom, petíció? De miért? Oké, hallassuk a hangunkat, de hosszú távon mi a cél? Tudjátok mit, legyen inkább mindenkinek boldog ünnepe, gyujtsatok gyertyát akár a vallási csoda miatt, akár a történelem és összetartozás miatt, és süssetek egy flódnit nekem is :)
http://www.albinoblacksheep.com/flash/hanukah
Hát ez… ün is csak gratulálni tudok.
üs képtelen vagyok nem fel fedezni a Makkabeusok hõsi bátorságát a mi kis Judapest vezette lázadásunkban.
Ruach, szerintem az elsõ lépés, az, hogy tudjanak arról a felelõs vezetõk, hogy nem minden van rendben a jelenlegi zsidó vezetéssel. Szerintem különösen fontos, hogy nem gyalázkodás formájában, hanem sütivel lett ez kifejezve. Terv nincs, de ez nem is errõl szólt szerintem.
Shadai, ez szép volt! :) Most már csak az a kérdés, mi terjed el. Egyet biztosra veszek, a köztársasági elnök nem fogja ezt felhasználni a Mazsihisz ellen, inkább a hírérték az érdekes.
“Vagy sajtó vízhangot hogy megennyire megosztott a zsidóság?”
ün kívülállóként nem igazán látom megosztottnak a zsidóságot. Inkább képzavart érzek, akivel beszélek, az mindig mást mond, mint a hivatalos propaganda.
Azonkívül elég tökös dolog volt ez szerintem, respect! :)
Bruno,
gratulálok.
Ez nagyon klafa, nagyon okos döntés volt.
Bár én találtam volna ki, mert akkor még büszkébb lehetnék.
ürdekes, most sok zsidó és egy vélemény… hogy lehet ez?
Amúgy mindenkit várunk a Teleki téren szombat reggel. Erõsítsétek a legpestibb közösséget Ti is. Több 100év folyamtos zsidóság.
Megnéztem képen, mi ez a flódni, egyszer majd élõben is! :)
Avval kezdtem hogy a süti szerintem is teljesen jó volt, pozitív, vicces, és egyértelmû. Bár szerintem tisztában van vele a kormány- vagy a felelõs vezetõk- hogy mi folyik a síp utcában. ?k irányítják. (najó, ez csak félig volt vicc).
Tehát nem az “akciót” nem értem, hanem az erre született reakciókat.
Terv igenis van, csak éppen sok féle - igazán pluralista.
Vagy megtör a zsihisz, és felvesz mindenkit aki jelentkezik (nem reális), vagy létrejön egy progresszív hitközségi szövetség, amely nyitott, és nincsenek rossz beidegzõdései.
A kérdés, hogy mit kezdene egy ilyen szervezet a politikával, így a pénzzel, és akar-e illetve képes lesz-e párbeszédre az ország aktuális vezetésével.
„A továbbiakat viszont nem egésszen értem…most itt pontosan mi a cél? Megdönteni a Mazsihiszt, elfoglalni a Síp utcát, és átvenni az irányítást?”
Szerintem itt arról van szó, hogy a MAZSIHISZ írt nem a saját, hanem „a” zsidóság nevében egy levelet, mely tele van – már elnézést – bunkósággal. ?gy, ahogy e levél, csak a közélet kérdéseiben teljességgel tájékozatlan és nem mellesleg mûveletlen emberek nyilatkoznak meg. Pökhendi, arrogáns, ignoráns levél. ürje a MAZSIHISZ vezetõségét sokk. Tanulják meg, hogy büntetlenül nem lehetnek más nevében böszmék.
Amin a döbbenet hangján csodálkozom az az, hogy Schweitzer József is aláírta a levelet. Biztos vagyok benne, hogy nem olvasta a levelet, nem hiszem ugyanis, hogy tisztességes ember ilyen hangvételû és nyelvhelyességû levélhez a nevét adhatja.
Egyébként a Mazsihiszt választja valaki? Vagy õk választják be maguk közé az újakat?
Charlie:
egyetértek, és én is fel voltam háborodva. Nem értek egyet a Mazsihisz “politikájával” és én lennék az elsõ (najó második) ember aki a változást támogatná, de jelenleg a Mazsihisz képviseli a magyar zsidóságot. Ugyan úgy ahogy a kormányfõ, vagy a Köztársasági elnök képvisel egy országot, és annak minden állámpolgárát. Ezzel lehet (demokratikus jogod) nem egyetérteni, és ennek hangot adni, éreztetni az emberekkel, és a képviselõiddel, hogy ez nem jó így, és egy esetleges változást “uszítani”. De ha ez többrõl szól mint a monnyonle kampány, akkor pontosan mirõl? (J-Bone:) Kialakítani egy Mazihisz 2-öt. “?j Mazshisz a liberális zsidóságról”? Hm…sounds good
A MAZSIHISZ választott testülete legjobb esetben is a MAZSIHSIZ tagságát képviseli, pölö engem. Senki mást. A magyarországi zsidóság kilencvenvalahány százaléka nem tagja a MAZSIHISZ-nek. Sõt még az sem igaz, hogy a tagságot képviselik, mert a MAZSIHISZ sem alkotmányosan, sem demokratikusan nem mûködik, tehát felelõs, magyarul felelõsségre vonható tisztségviselõi sincsenek. Nem áll fönn a képviseletiség láncolata. A mai MAZSIHISZ vezetõsége egytõl egyig ámokfutókból áll.
Amúgy ha azt mondjuk, hogy a magyarországi zsidóságnak ha a két-három százaléka tagja a MAZIHISZ-nek, akkor valószínûleg ötven-hatvan százalékkal még a valódi tagság fölé is kalkuláltunk.
Szerintem ez a kampány arról szól, hogy a MAZSIHISZ vezetõsége vonuljon félre és tanulja meg a jó modor minimumát. Semmi egyébrõl. Flódnival nem lehet forradalmat csinálni. (Nem lesz tréfli-flódnis forradalom.)
Köszi a választ, Charlie.
Kinn vagytok az index.hu fõoldalán cikkben!
Olyan büszke vagyok!
Mi a cél? Ha két-háromszáz ember megtudja, hogy a zidóság nem egyenlõ a Mazsihisz-el, akkor ez volt a cél. Ha senki nem érti meg, akkor ettek egy jó flódnit, és Shadai szegényebb lett két JP matricával.
zseniális, szellemes, kedves. azt csak halkan jegyzem meg, hogy elegáns lett volna nem engedni a kísértésnek, és nem bemószerolni a mazsihiszt sólyomnál.
Hehehe! Nagyon jó fejek vagytok! Szerintem pár ilyen szimpi akció, és vége az itthoni antiszemitizmusnak :)
ün most olyan, de olyan büszke vagyok rátok:-)
anna: Elegáns? Elengancia???? Hogy a fenébe jön ez ide???
A maradiság egyik fõ intézménye még több kárt okozna a magyar zsidóságnak, ha tehetné. Ezt meg kell akadályozni!
Ennek a lehetõ legkifinomultabb formáját sikerült végrehajtania shadainak. üs akkor még a többi szervezet csatlakozása, petíció, stb sehol sincs!!!!
http://index.hu/politika/belfold/fldn1204/
most akkor ha fel lett szolgálva, tessék helyreigazítást kérni :)
Nagyon gratulálok, ez a bátor dolog, nem az, amit a Mazsihisz csinált. Szerintem õk a zsidóság felé akarták demostrálni erejüket: “nézzétek, mi ezt is meg merjük csinálni, még a köztársasági elnöknek is beszólunk!” Nagyon rossz ötlet volt tõlük és ráadásul minden diplomáciai érzéket nélkülözõ.
ün is szeretnék flódnit enni… :)
Grat Fiúk Lányok :) így kell ezt.
Szia Shadai!
ügyes vagy, gratula!
Izgalmas volt követni napközben, ahogy pörögtek az események.
Próbáltam nézni a Mazsihisz honlapját, hogy van-e már valami reakció, de a vállalati szûrõ nem engedi:
Reason:
The Websense category “Traditional Religions” is filtered.
URL:
http://www.mazsihisz.hu/
Stílusos, ötletes akció. Így tovább.
kovasz, a mazsihisz weboldala: http://www.mazsihisz.com
ebbõl is látszik, hogy kereskedelmi jellegû szervezet :D
A .hu domain-t Raj Tamás vette meg, ezek szerint van domain-broker üzletága is :)
Azért abban van valami pikáns, hogy Noé Cukrászda flódnival cikizitek a MAZSIHISZ-t… :)
Az akció nagyon ötletesnek tûnik. Természetesen nem von le semmit az értékébõl, ha kóser barátainknak megjegyzem, hogy tudtommal a noé sütije NEM kóser. Mellesleg nagyon finom és én is gyakori fogyasztója vagyok :).
üdv
Szerintem ez tök jó volt! Mondjuk lehetett volna az a flódni kóser is (csak ne nekem kelljen megsütni, mert akkor a biztonsági ellenõrzésen tuti nem jut át :D ), de Tibornak igaza van ;]
Amúgy én egészen biztosan veszem, hogy a “Nyugati tériek” is tiltakozni fognak, Slomó menetrendszerint szokott, amikor elhangzik a médiában, hogy a Mazsihisz képviseli a magyar zsidóságot.
De most komolyan, ti láttatok már olyan zsidót, aki azt állítja magáról, hogy õt a Mazsihisz megfelelõen képviseli (és nem kap tõlük rendszeres apanázst ezért)?
Reprezentálunk felül a médiákban már megint. Helyreigazítást kértem az év legjobb flódnis cikkéhez.
Prezzey, Tibor: ha a timeline-t követitek, akkor világos, hogy nem volt idõ saját kóser sütit sütni. Pedig Fûszeres el is kezdte kiégetni a sütõjét otthon. Erre volt most csak idõ, így is ki volt számolva minden perc, olyan volt mint egy Bond filmben! ;]
A cukrászdában röviden vázoltam a helyzetet egyébként és hevesen bólogatott a cukrász fiú. Az egy mazsihiszes darázsfészek egyébként?
Köszi J-Bone az infot!
Viszont a .com végût nem szûri a filter! :-)
Bár még reakció sincs…
Gratula az ötlethez, a kivitelezéshez, mindenhez.
Nem gond, gondolom, hogy nem vagyok zsidó … bár, ki tudja? :))
Gratulálok az akciótokhoz, minden elismerésem, szép gesztus és örülök, hogy végül tényleg célba is ért a süti! (értsd: fel is szolgálták)
Megnyugtatlak a média visszhag felõl is, most látom elõször az oldalt, az indexrõl tévedtem ide.
Laca, aki nem zsidó
Na akkor hanuka szameah mindenkinek!
Szerintem, ez a fnódli-akció nem volt mószerolás - amikor március 15-én , ha jól emlékszem a “zsidók maradjanak otthon” cimû kinyilatkoztatás ellen írtuk alá, hogy mi nem félünk - az sem a zsidó ellentétet hivatott szolgálni, csupán deklarálni, hogy nem egyfajta zsidó reflex mûködik. Akinek kell értsen belõle - az antiszemiták és a hitközség is.
Egyébként, a zsidó múzeum új igazgatót kap(ott)… Sokan pályáztak, és nem tudom, hogy ki lett a nyertes, de a magam elképzelését szivesen közreadom… Ha én lettem volna az új igazgató, akkor meg is csináltam volna…
Shadai, most már valdd be õszintén mindenkinek, hogy csak a látogatottságot akartad megugrasztani egy hirdetési kampányhoz :P
hat shadai, eleg eros szulinapot csinaltal a jp-nek. gratu! asszem, a decemberi nezettsege nem goreny ur fogja felverni.
Fasza volt!
üljen!
Vári Gyuri
Shadai,
ez most egy micve volt? :-)
Sziasztok!
Most klikkeltem ide az Indexrõl.
Tetszett amit csináltatok.
A MAZSIHISZ az ennyire gáz???
üdv
gratulálok az frappáns ötlethez és a gyors és profi kivitelezéshez
jó látni, hogy vannak még értelmes emberek, akik lépnek is, ha kell! egyszerû ötlet és mennyi örömet okoz. köszi!
Ez nagyon szép gesztus volt,gratula NEKTEK!
igy kell ezt- csatlakozom az elöttem szólókhoz- kol hakavod:)
hanuka szameach
Egy nem zsidó megemeli nemlétezõ kalapját elõttetek, minden tiszteletem a szervezõké!
Ezt a flódnit meg ki fogom próbálni! :)
shadai,
mega respect!!!
végre valami kavics az állóvízben! kiváncsi vagyok, lesz-e, és ha igen, mi, a Mazsihisz reakció…
Nagyok vagytok, kétség nem fér hozzá!
katolikusként is gratulálok az ötlethez, nagyon szellemesnek tartom - évek óta a civil világban pörgõ “aktivistaként” engem is régóta zavar a Mazsihisz tevékenysége és hozzáállása a dolgokhoz.
?gyhogy hajrá lányok-fiúk! üs örülök, hogy sokaknak szemet szúrt a kommentelõk közül nemcsak a Ti akciótok frappáns mivolta, hanem az Elnöki Hivatal remek reackiója. ürdemes az öreg Leslie Hawkinsra figyelni, ilyen jó elnöke még nem volt az országnak szerintem :)
De a lényeg tényleg az: csak így tovább Judapest!
“Pedig Fûszeres el is kezdte kiégetni a sütõjét otthon.”
Igen, ezt még láttam, aztán elmentem aludni (nappal alszom, úgyhogy nemrég keltem fel). ün abban a hitben éltem, hogy õ fogja sütni, aztán mire felkeltem, addigra már kiderült, hogy nem. De így is nagyon szép volt.. fõleg, hogy HJT a Noé azt állítja magáról, hogy kóser. (Legalábbis már voltam olyan rendezvényen, amit úgy harangoztak be, hogy kóser süti lesz, megkérdeztem h honnan van a sütemény, és mondták h a Noéból.)
BTW most frissítsek (van egy nagyon aranyos chanukai videóm, amit ki szeretnék rakni), vagy megvárjam, amíg ez kifutja magát, hogy ez legyen legfelül? Vagy valahogy meg lehet oldani, hogy most 1-2 napig ez a post (amire most válaszolok) legyen legfelül és alá menjenek a frissítések (és az RSS se gubancolódjon össze)?
na most átfutottam ezt a blogot(?!).
mától olvaslak benneteket:))))
hehe, és kijavították!:)
(már az indexen)
a köztársaági elnökrõl én azért mást gondolok, konkrtéan nagyon mást, minthogy õ eddig a legjobb, de ez most nem érdekes.
http://hvg.hu/itthon/20071204_zsidok_mazsihisz_judapest.aspx
Gratulálok! Frappáns ötlet, jó idõzítés, remek kivitelezés.
Katolikus vagyok, de ismerem és szeretem a flódnit, nagyon finom.:)
Jó tudni, hogy nem mindenki ért egyet a Mazsihisz véleményével. Nem is hiszitek mennyit tettetek ezzel.
A PR mûködik, én sem hallottam eddig rólatok, az index.hu-ról klikkeltem. Tetszik :)
További hasonló frappáns ötleteket és boldog hanukka-t kívánok! (remélem jól írtam)
üva
Soha nem gondoltam volna hogy van alternativaja a mazsihisznak. De ez nagyon nagy huzas volt!
Lecci nekem is kuldjetek mar abbol a sutibol.
Koszi
Igen. Nekem is. De a MAZSIHISZ reakciójának szempontjából maga a státus
a fontos. Mármint a köztársasági elnöki státus. Arról már nem is szólva, hogy a MAZSIHISZ-nek ez a “nem is tudom minek nevezzem viselkedése” az ebéden résztvevõ többi történelmi egyház képviselõjével szemben is több mint kínos.
Bocs,
az elõbbit anre megjegyzésére írtam. :)
figyelmetlen vagyok…boldog hanukát!
Malvina
Igazad van, sértés volt a többi egyházra nézve is.
?k viszont megbocsátanak ezért.
A legkínosabb viszont a Mazsihisz számára volt.
Egyébként számomra Sólyom László a legzseniálisabb és legdiplomatikusabb KE. A csapatának is gratula.
Elképzeltem azért, hogy Bush elnök vajon megkapta volna-e a süteményt :)
jó ötlet volt, és ideje is volt már valamilyen formában jelezni hogy van élet, és van zsidóság, és van vélemény is a mazsihiszen túl.
Malvina,
abszolút egyetértek!
lehet, hogy ti a Mazsihisznek akartatok behúzni, mindenesetre nekem Sólyom László szimpatikus személye miatt is tetszik az akciótok…úgyhogy grat hozzá.
…gratulálok az ötlethez és a kivitelezéshez!!!
(egy rendszeres olvasótok -aki mellesleg nem zsidó, de hozzád hasonló, -talán?…- tisztességes EMBER.
Ez az elegáns gesztus a magyarországi antiszemitizmus XXI. sz.-i megszüntetésének kovásza lehet!…)!!!
Sziasztok!
Nagyon büszke vagyok rátok, szeretettel gratulálok! Elegáns, frappáns, kiváló akció volt - jó fogadtatással. A médiavisszhanggal csak azért nem vagyok elégedett, mert ez a hír valahogy nem volt hír a bulvármédiában - pedig a társadalom többsége (sajnos) onnan táplálkozik…
Szerintem is nagyon fontos, hogy zsidók és nem zsidók között megértés legyen, és akik ez ellen tesznek, azok mindannyiunknak sokat ártanak.
Ti most nagyon sokat használtatok! Nem zsidóként, hívõ keresztényként nagyon szépen köszönöm nektek, és további hasonlókat kívánok!
üdv:
Koppány
Shadai,
igen, ez valóban egy micve volt. :))
a hvghu-n két helyen sajna judapest.hu van
Ez klassz, gratulálok!
nuff respect!
nagyon örülök, hogy sikerült kivitelezni, nem azért mert doktor proktor kósert csamcsizhatott, hanem mert legalább a közvélemény (vagy legalábbis az index olvasók) értesülhettek arról, hogy van zsidó élet a mátrixon túl is.
hajrá a továbbiakban is!
Sziasztok!
ün is az Index honlapján értesültem a Judapest akciójáról. Viszont többekkel ellentétben már hallottam eme zsidó közösségrõl. Azt azonban nem, hogy merõben más gondolkodást tanúsítanak a MAZSIHISZ-szel szemben - azt álmomban sem gondoltam volna. Le a kalappal a szervezõk elõtt, ez egy nagyon szép gesztus volt. Megmutattátok, hogy a Pesti zsidóság nem csak pökhendi vezetõkbõl áll, hanem kedves, szerény, polgártársainkból - barátokból.
Egy radikális „szélsõ jobboldali, ultra nacionalista, antiszemita”.
(Bár, ezeket a jelzõket nem én ragasztottam magamra!)
ün is csak gratulálni tudok!
egy “filoszemita” :)
Szellemes volt, gratulálok. Olvasni fogom az oldalatokat. Szép ünnepet. Köszönöm.
zseniális akció a judapesttõl + zseniális reakció az elnöki hivataltól.
Na, most már elárulhatjátok, volt-e a flódniban hashajtó!
lol
?riási volt, pont úgy, ahogy kell! :)
Sziasztok!
Valoszinuleg nem fogtok velem egyeterteni azert leirom a velemenyemet. Leszogezem, hogy egyaltalan nem vagyok oda a Mazsihisz-tol, viszont a jelen helyzetben teljesen osztottam velemenyuket, hogy nem mentek el a talalkozora. T Kozt. Elnokunk igencsak elfogult egyiranyban, nem emelte fel a szavat, a hivatala elott tortent Garda avatasa ellen sem, pedig senkinek sincs ketsege, hogy miert alakult meg. Igy hallgatolagosan helyeselte azt. A gyulolet beszed torveny, altala tortent gyakorlatilag megvetozasaval, tudtara adta az erre varo antiszemita csocseleknek, hogy most mar nyugodtan lehet uszitani, gyalazkodni stb. A tobbi egyhazak, szerintem nem hatarolodtak el a “Garda” u.n. avatasan jelenlevo papjaik aldasosztasatol.
Kedves Rosenberg,
a levelüket is olvastad?
Kedves Mindenki,
átléptük a “kurucok” ingerküszöbét is.
Kedves Rosenberg !
Mit szóltál volna ahoz az alternativához, hogy elmegy a Mazsihisz, és élõben osztja meg az effajta problémáját a köztársasági elnökkel és az egyházak vezetõivel…nem…az túl nyílt lett volna, és túl párbeszédszagú.
Kedves Rosenberg,
én sem vagyok oda Sólyomért, viszont engedj meg két kérdést: olvastad a Mazsihisz levelét? Olvatad vagy hallgattad Sólyomnak az antiszemitizmus erõsödésével kapcsolatos õszi megnyilvánulásait?
Ragaszkodjunk a tényekhez - nem vétózta meg, hanem alkotmányos normakontrollra küldte. Ugyanis úgy néz ki, hogy alkotmányellenes.
Jelentem, a hírt a Kuruc IIIIIINFFFFFOOOOOO is leközölte. A linket nem tudom berakni, mert a rendser kicenzúrázza. Olvassátok el!
Szép gesztus, és jó kezdeményezés.
ja, én az elõbb próbáltam meg beírni, hogy t-cat és társai meghackelték a lubavicsi hanukkát a nyugati téren.
BRFK elvitte õket.
de úgy látom hogy ezek ingerszavak a judapest spamfilternek :)
Micsoda sötétség:
“Például az, hogy diákkorában próbált berúgni, de nem sikerült, mert nem szereti, sõt, utálja a tömény szeszt (így feltehetõen hungarikumunkat, a pálinkát is).”
Kedves Charlie!
Igen olvastam a Mazsihisz levelet es most megegyszer atolvastam. Meg mindig ugy erzem, hogy igazat irtak. Miert nem lehet buntetni azokat akik uszitanak? Nem hiszek Solyom emlitett beszedenek sem! Idaig nem volt egyetlen olyan cselekedete sem amivel ne az orszag osszekovacsolasara tett volna erofesziteseket. Szerintem egy alsagos alak.
Kedves Ruach!
Azt hiszem, hogy nem a mai esemeny lett volna az elso alkalom, hogy megvitassak a velemenyuket. En sem ulnek le egy asztalhoz olyan alakkal aki hatalmanal fogva gyakorlatilag nyiltan hozzajarul emberek faji, vallasi, szarmazasi megkulonboztetesehez. Szerintem ezzel a cselekedetevel az antiszemitakat bujtogatta. En meg emlekszem, szuleim koncentracios tabori elmenyeire amik ilyen okok miatt kovetkeztek be. Olvassatok mas forumokat (pl Origo) stb, hogy beszelnek rolunk zsidokrol. Nyiltan a kiirtasunkra buzditva. Ha ezeket nem lehet a legsulyosabban megtorolni, akkor, hamarosan itt is rendszeresek lesznek majd az eroszakos antiszemita cselekmenyek.
Mint már csaknem húsz éve, a riogatások elkezdõdése óta folyamatosan vannak.
Rosenberg,
Ez nem így mûködik. Több ország van, ahol teljes szólásszabadság van, és el kell tûrnöd, amit mondanak rólad, mégis jól megférnek a kisebbségek a többséggel.
De még ha nem is lenne ilyen ország teljes szólásszabadsággal, akkor is észre kell venned, hogy a Mazsihisz öntörvényûen és botrányosan lép fel MINDEN zsidó nevében az országban.
Kaphatna ez a hely egy kicsit nagyobb sajtóvisszhangot. Olvasom, már három éve mûködik, de én még nem hallottam róla, pedig viszonylag sokat foglalkozom az “antiszemita-jelenséggel”, ami nagyon irritál.
Így kell ezt csinálni! Remek ötlet volt a süti! :D
Az “antiszemita-jelenség” múló gyemekbetegség, csúnya tünetekkel. A MAZSIHISZ nem fogja meggyógyítani, sõt, jó ha nem kezeli félre…
De a judapest jó kis priznic lesz neki! :D
Gratula!
Ráadásul, azért ha már van ilyen törvény, akkor minimum kölcsönös lenne. Ezt egyébként még támogatnám is… más kérdés, hogy az eredmény is megjósolható lenne. A terrormedia.blog.hu írt is róla, jófejségi törvény címen kigúnyolva.
De azt gondolom, ezekkel az uszításokkal szemben - amik egyébként szerintem ugyanolyan marginális kisebbség részérõl nyilvánulnak meg, mint amennyire a Mazsihisz képviseli a zsidõkat - pont, hogy nekünk kell szembeszállnunk, és nem Nektek. De amíg nincs rá ok, addig ez a félelemkeltés csak politikai eszköz.
Az ötlet jó volt, minden szempontból. (ün speciel tényleg szeretem a flódnit.) Gratula shadainak!
üs szia Malvina! (vigyorog erõsen)
kolhakavod
Gratula!
Kedves Rosenberg!
Nem arról vitatkozunk, hogy a kiirtásra buzdítást stb szankcionálnia kéne-e a jogrendnek, mert az az álláspont (ha jól értem, akkor Psymoné), hogy nem, semmit nem kell csinálni, mert szólásszabadság van vagy kéne legyen, nem számol azzal, hogy nincs ilyen határ, fal szavak és tettek közt. De Sólyom nem ez ellen lépett fel, hanem normakontrollt kért. Egy demokráciában az ilyen jogi procedúra természetes. Ha a törvényalkotó szándékkal nem értene egyet, akkor tévedne, mint Psymon, de az sem indokolná, hogy ne üljenek vele egy asztalhoz Mazsihiszék, a fene a kényes ízlésüket. Nem minõsítünk valakit szalonképtelennek, aki nem az. Ez hisztériakeltés, mint másik kedvencem, a ne menjünk az utcára-duma.
Szép volt, hogy Judapesték erre felhívták a figyelmet!