JP Army felhívásunkra máris sok írás érkezett, 24 órán belül például két anyagot is kaptunk Philip Glassról. Duoposzt lett belőle!
Tony:
Philip Glass azon világhírű művészek közé tartozik, akiknek ismertsége és megbecsültsége kis hazánkban igen csekély.
Glass emigránsok gyerekeként született 1937-ben, Baltimore, Maryland-ben. Vajon kik voltak a szülei? Természetesen (észak-)kelet(!)-európai zsidók.
Apjának zeneboltja volt, így kora gyerekkorában megismerkedett a zenei kínálattal Bach-tól Bartókig. Matematikát, filozófiát és zenét tanult. Saját bevallása szeint zsidó-taoista-hindu-spirituális-buddhista, azaz JP-olvasó is lehetne, ergo jóarc.
Az operatrilógiájának első részeként 1976-ban mutatta be az “Einstein on the Beach” (Einstein a tengerparton) című művét, amit szokás (helyesen) a XX. század második felének legfontosabb komolyzenei alkotásának nevezni. Glass ezzel a darabbal
eltörölte a komolyzene merev sablonjait, minimalizmusa ellenpéldája a Vangelis-féle elektrogiccsnek.
A trilógia másik két része a Mahatma Gandhi életéről szóló Satyagraha (1980) és az akkád, óhéber illetve ősi egyiptomi nyelveken énekelt Akhnaten (1984). A három opera alcíme: Az ember, aki megváltoztatta a világot az eszméje erejével.
Glass zenéje repetitív strukturákra épül különböző formákban. Néha egészen emészthető, bár az igazi Glass-darabokban lazán mehet ugyanaz a motívum kis változással 20 percig. Ezzel kapcsolatban van is egy vicc Amerikában:
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-Kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Philip Glass.
Budapesten július 3-án és 4-én mutatta be új művét, a Vágyódás könyvét a MűPá-ban.
Kopp-kopp. Ki az? Philip Glass.
Noël:
Philip Glass, a magát “zsidó-taoista-hindu-tolték-buddhistának” valló géniusz 1937. január 31-én született Baltimore-ban, a litván zsidó bevándorló nagyszülők és a mi nagy örömünkre. Zenekari műveket, operákat, nyolc szimfóniát, nyolc versenyművet, filmzenéket (köztük a Qatsi kult-trilógia) és szólóművek tömegét köszönhetjük neki. Háromszoros Oscar-jelölt (Kundun, Az órák, Egy botrány részletei), kétszeres Golden Globe jelölt (Kundun, Az órák), egyszeres győztes (Truman show), és megkapta az “angol Oscart” (BAFTA - Anthony Asquith Award for Film Music) az Órákért.
Apjának lemezboltja volt, így az otthoni bakelitek többsége a nyakukon maradt készletből állt, amik később jelentősen befolyásolták zenéjét (Bartók, Schönberg, Sosztakovics, Hindemith, Beethoven, Schubert, et cetera). Gyerekként a Peabody Konzervatóriumban tanult fuvolázni, 15 évesen pedig beíratkozott a Chicagói Egyetem gyorsított képzésére, ahol matematikát és filozófiát hallgatott. Itt fedezte fel a Shönberg által alkotott és Webern által parádésra fejlesztett 12 fokú hangskála zsenialitását és komponálta meg első, ilyen módszerrel írott vonóshármasát. Később a Juilliard zeneiskolába vették fel, ahol 1959-ben elnyerte a nagy presztízsértékű BMI Zeneszerző Tanulók Díját, ekkorra már a billentyűsök lettek a fő hangszerei, 1960-ban mégis újra egy hegedűversennyel hívta fel magára a figyelmet. 1963 és ‘65 közt Párizsban tanult tovább Nadia Boulanger-től, akinek egyéb tanulói közt olyan nevek vannak, mint Leonard Bernstein, Burt Bacharach, George Gershwin, a jövőre 90 éves Anhalt István, vagy mondjuk Quincy Jones. Itt főleg Bach, Mozart és Beethoven munkáit elemezték, később önéletrajzi könyvében (1987) elismerte, hogy mocskosul unta ezt az időszakot, de legalább az akkori francia színházi és filmes élet (Godard, Truffaut) feldobta. Egy évvel később együtt dolgozott Ravi Shankarral a Chappaqua című pszichotrip film zenéjén, ami akkora hatással volt rá, hogy Észak-Indiába utazott. A helybéli tibeti menekültekkel való találkozás terelte el a buddhizmus irányába, 1972-ben találkozott a ma is regnáló Tenzin Gyatsoval, a 14. Dalai Lámával és azóta is egyik élenjáró támogatója a Tibeti függetlenségnek.
Glass július 3-án és 4-én a Művészetek Palotájában játszott a Bartók Béla Hangversenyteremben.
Gyönyörű zene, már (new yorki) gyerekkorom óta szeretem.
bafta-díjas zene az újvidéki zsinagógánál, görcsös kezű nénivel
http://www.youtube.com/watch?v=3FniHgiyaTY
nagyon jó, nagyon jó, köszi, köszi!
…hát hamár ‘a huszadi század második felének legfontosabb komolyzenei alkotásainál’ tartunk, akkor Reich vagy Riley is megérdemelnének egy posztot.( csak hogy stiluson belül maradjunk..)
Tetszett a poszt, meg a zene is!
Várom a folytatást a témában!
Erős túlzás Glasst a XX.század legnagyobb komolyzenei géniuszának nevezni, hiszen mind Steve Reich (aki nélkül NINCS repetitív zene) és Terry Riley is nagyon ott van a szeren, hogy ilyen “senkikről”, mint Bartók, Kodály, Sztravinszkij, Britten, Debussy, Ligeti, Kurtág, Eötvös, Puccini, Lutoslawski, Penderecki, Mascagni, Ravel, Rachmaninov, Sosztakovics, Schönberg, Saint-Saens, Richard Strauss, Messiaen ne is szóljunk, pedig csak a saját zenéim között néztem szét, felületesen. Bernstein, ja. Szintén zsidó, mint ahogy az előző sorból is sokan. Hozzájuk képest Glass bácsi szorgos iparos legfeljebb, a leszólt Vangelisszel egy emeleten. Az Einstein on the beach ami számít, a többi mind egyformán popzene.
Tony írja:
“Philip Glass azon világhírű művészek közé tartozik, akiknek ismertsége és megbecsültsége kis hazánkban igen csekély.”
Szerintem idehaza ismert, a Zeneakadémián is játszott, a Koyaanisquatsi c. film, aminek a zenéjét szerezte, kultuszfilm is volt. Hogy nem játssza a Sláger Rádió, az más kérdés. Ahogy az is, hogy a “hivatalos komolyzene” nem tartja sokra.
Az “Egy botrány részletei” című filmet, már az általa szerzett zenéje miatt is érdemes megnézni.
a “hivatalos komolyzene” szabalyairol szeretnek tobbet tudni.
reich és riley is, de most glassnak volt aprópopója.
Aphex Twinnel is dolgozott együtt???
Ezért nagy respekt jár nem lehetett egyszerü :D
és majdnem milyen nagyon jó volt a koncert a müpában, kár hogy összeénekelték
kedves Asztrov!
ha jól látom, én nem neveztem Glass-t a XX. század zenei géniuszának.
a XX. század második feléről beszéltem, amibe számításaim szerint Debussy, Bartók, Puccini, Mascagni, Ravel, Rachmaninov, Schöenberg, Saint-Saëns és Strauss nem fér bele. abban az egyébként nagyon szubjektív mondatban nem is Glass-ra, hanem az Einstein on the Beach-re írtam, hogy a XX. század második felének legfontosabb komolyzenei alkotása, bár kétségkívül lassan Fülöp bácsi is egy komolyzenei alkotássá avanzsál.
nem kell egyetérteni, bár a “pop-ozás”-nál kicsit komolyabb érveket kéne hozni. a klasszikus zene sablonjainak megkérdőjelezése, bizonyos pop elemek őszinte vállalása, és a kultúrsznobos-lekezelős-felsőbbrendű elitzeneszerző imídzsének elvetése még nem elég a popzenéhez, is it?
Tony, egy privát kérdés: Te azonos vagy azzal a Tonyval, akit én Tonyként ismerek?
Publikus válasz: azonos. :)
Milyen kicsiny a világ!
poszt nagyon jo, befoltozott egy hianyzo teruletet a muveltsegemben
mondjuk tovabbra sem szerettem meg glass-t, de mar szokom :)
Sajnos nem ismerem az Einstein on the Beach-et. De nem ezért gondolom, hogy legfontosabbnak nevezni azért merész. Például a XX. első felének - amit jobban, de nem eléggé ismerek - melyik a legfontosabb műve? Szerintem több is van.
Egyéblént már nagyon hiányzott a komolyzene. És rengeteg zseniális zsidó muzsikus volt-van-lesz.
dorka,
a “hivatalos komolyzene” szabályait nem ismerem, csak hallottam olyat, hogy bizonyos komolyzenész körökben sikk lenézni és dilettánsnak tartani Philip Glass-t.
Számomra amúgy a csúcs az Allen Ginsberg-gel (figyelem, zsé), valamint Paul McCartney-val elkövetett “The Ballad of Skeletons” c. kislemeze.
…az a vicces a repetitiv komolyzenével, hogy a nagyon komoly szellemi-zenei teljesitmények farvizein evezö ‘C-dúr rohambrigád’ (copyright Petrovics) zenéit a {[(sznob)]} közönség hálásan megette (megeszi), mondván, hogy kortárs(!)komoly(!!)zenét hallgatunk, és még élvezzük is ;-)
no, mit mondtam? :-)
Tényleg nem volt még soha komolyzene a JP-n, pedig én szeretem. Philip Glass mellett nagy kedvencem még a Balanescu Quartet.
ezek is nagyon szépek: ‘Opening’ a Glassworks c. darabból:
és a Kampókéz zenéjéből ‘It was always you, Helen’:
http://www.youtube.com/watch?v=BoWzNPe9_DY
(szia, Charlie :)
Kedves shadai!
Rosszul emlékszel. Volt már cikk - igaz nem teljesen zenei témájú - Baremboimról.
Egyébként meg akinek nem tetszik Glass zenéje, az úgy sem hallgatja.
Egyébként én Steve Reich kapcsán jutottam ugyanarra az eredményre, mint iSSERLIS.rULEZ! Tavaly a Zeneakadémia zenekara játszott Ligetit “Kammerkonzert” és “Síppal, dobbal, nádihegedűvel” és Reich-et (”Tehillim”). A Kammerkonzert mennyivel tartalmasabb zene volt… A Tehillim afféle instant zene.
A kopp-kopp vicc zseniális.
Bocsánat! BareNboim.
Üveg Fülöp
Attila: tényleg!
(http://www.judapest.org/botranykarmester)
meghallgattam.
egyertelmuen erzelmes. ertheto, miert nem kell komolyzenenek. azonban eszembe juttatta a Michael Nyman-t,aki szinten zsido es nem erzelmes, azonban szamomra sokkal izgalmasabb, mint FG. (meg mert szerelmes vagyok a Cook The Thief His Wife And Her Lover es tarsaik zeneibe)
Kedves Attila!
Nagyon igyekeztem nem ‘eredményre jutni’, már csak az esetleges félreértések miatt…a komoly zenei-szellemi teljesitményekkel pl Reichre gondoltam - mert hogy nekem a Tehillim nagyon bejött. Meg hát a Ligetik is..
ja, és off:
nem szeretnék okoskodni, de van értelme a knock-knock vicceknek magyarul?
(egyébként sztem is zseniális)
Ennyi kedvencemet egy kupacban:-D
Néhány hete volt a Kampókéz valahol a tévében, azonnal felismertem Glasst… csak ő miatt néztem néhány percig.
dorka! az baromi jó Nyman-tól. amúgy Glass sokszor nem ilyen érzelmes. Nyman-tól meg itt van a The Piano zenéje, ami csupa az. nagyon szép. meg a videó is aranyos.
amúgy októberben Michael Nyman is jön Budapestre. ezt a Glass-beszélgetés után tudtam meg.
na jó, ez nem magyarul van. inkább lefekszem.
Tony, ez jó hír:-)
Nekem az A La Folie a kedvencem, illetve a Waltzing the bird…
Kedves iSSERLIS.rULEZ! (Ha megengeded mostantól ir.)
Vajon a Tehillim változatosabb is, vagy csak a hangszerelés dobja föl? Általában félve mondok kritikát olyanról, akinek a művészetét nem ismerem eléggé, de az az igazság, hogy az eddig szerzett benyomások alapján valószínűleg nem is fogom az amerikai minimalistákat közelebbről megismerni. A C-dúrt és a repetíciót ismerem már:)
Annyi jó zene van amit meg kellene hallgatni.
Egyébként nem feltétlen sznobizmus, ha valaki leszólja Glass-t. Lehet, hogy csak tényleg nem tartja jónak.
http://www.lifethroughtime.com/ > start the journey
fotók: Frans Lanting
zene: Philip Glass
Hú de jó, hogy Dorka megemlítette a Greenaway filmet! Sokak szerint “A szakács, a tolvaj…” nem az igazi, de szerintem az egyik legjobb, és a zene meg a minimál díszlet egyszerűen zseniális.
Balanescuékat még be lehet sorolni a komolyzenébe? Nem sajnos nagy csalódás volt, sokat hallgattam, hogy megtaláljam benne, ami engem megfogna, de nem jött össze. Viszont Glass nem rossz, bár ahogy szinte minden szerző, ő is követett el több szerencsétlen darabot is.
Balanescutól a Luminitza-t szeretem nagyon, az kortárs komoly zene.
De csodajó a főként Kfrafwerk-feldolgozásokat tartalmazó “Possessed” c. albumuk is.
Attila,
nekem csak az nem jön be, hogy ha tetszik Glass zenéje, akkor sznob vagyok…
Egyébként ritkán szoktam hallgatni, de azért megvan a helye az életemben.
Hú, ez a Kraftwerkes dolog szuper! Kár, hogy amikor élőben láttam őket, teljesen más dolgokat játszottak. De lehet, hogy újra megpróbálkozom velük, mert ez most nagyon tetszett.
tony, a nyman cikket ne írjuk meg kétszer szerintem, vigyed (:
@partychoke - sajnos a spamszűrő ideiglenesen megette a kommentodat, a kukabúvárkodás közben megtaláltam, és visszahoztam, de a két egyforma közül az egyiket kivettem. Nem tudom, mire ugrott, szerintem a júzernév eleve gyanús lehet neki, és a rövid, szinte csak linket tartalmazó hozzászólás is. De előbb-utóbb minden rendeződik. :) Elnézést a spamevő robot nevében is.
Én annyira nem bírom Glasst - nem általában a modern “komolyzenét” nem szeretem, bármit is jelentsen ez, sőt, nem is általában ezt a minimálzenét, de nekem Glassnál nem áll össze a hangzás a stílussal, az “ideológiával”. Lehet, hogy az előadáson is múlik, de szerintem ehhez a stílushoz kevésbé passzolnak a telített, dús hangzású klasszikus akusztikus hangszerek, meg az operai énekhangok.
Minimál-énekszólamot lehet jót írni, elénekelni jól baromi nehéz, de lehet. Klasszikus akusztikus hangszeren viszont nekem fura. Inadekvátnak tűnik.
És ugyanez a bajom a vonóskraftwerkkel. Pont az a nagyon hideg keménysége vész el, amitől igazán jó. Az marad ki, hogy adekvát a hangzás az előadott zenéhez és a témához is.
köszi, már azt hittem, velem van a baj…
A koncert a MÜPA-ban csodás volt, de meglepett, hogy a youtube-on lévő klipben sokkalta jobb s több rajzot fedeztem fel, mint amelyeket az előadáson vetítettek.Hm:-/
Nézzétek: http://www.youtube.com/watch?v=iAIWwcIkAX0
A Kronost is igen szeretem, Shadainak ajánlom azt az albumot, melyen Misa Alexandrovich kántor énekel.Bizony jön a Nyman is meg a Bernstein mise ősszel a Palotába.