Mit kezdjünk az árpádsávos kihívással?

Teszi fel végre a kérdést blogbarátunk, Neocohn. üs a frappáns megoldás nem is várat magára:

Az elmúlt hetek politikai eseményei, helyenként egyenesen szélsõséges társadalmi jelenségei sok liberális polgártársunkat elbizonytalanította. Az un. árpádsávos lobogó (mely dicsõ, õsi jelképünk, és amelynek jegyében, bár más összefüggésben, számos polgártársunkat a Dunába lõtték) tömeges megjelenése sok szabadgondolkodó értelmiségi számára jelent úgy szakmapolitikai, mint társadalomlélektani kihívást, és ez elvonja a figyelmüket számos más, nemzetstratégiailag fontos teendõ ellátásától.

Szociálisan érzékeny, egyben praktikus blogunk egyfajta közszolgálati funkcióként ahol tud segít, így erre a nemzetpolitikai problémára is kész, kipróbált megoldást kínálunk, amely csak kicsivel több fáradságot igényel, mint összerakni az IKEA-áruház “Bördströmenne” hálószoba-szekrényét.

Elõször is kikapjuk a tüntetõ nénik vagy fiatalok kezébõl az árpádsávos lobogót. Ha gyorsak vagyunk és sokan, akkor hamar megkaparintjuk a legtöbbet. Ha ez fizikailag lehetetlen, mert pl. épp könnygázfelhõs mûveleti terület közepén állunk, vagy õk az erõsebbek, megvárjuk, amíg leszáll az éj, elmegyünk a nácik otthonaiba és zászlógyáraiba, és az egész készletet lefoglaljuk. Na mostan.

Vesszük a zászlót (nem a nénit), és kiterítjük. Kisimított állapotában pedig egyszerûen rávarrunk egy e célra elõre kikészített kék alapszínû, számos fehér csillaggal díszitett téglalap alakú mintát, a bal felsõ sarokba. Kész, már csak vissza kell vinnünk a lobogókat, ahonnan nyúltuk.

Elõtte:

Árpádsávos zászló nénivel. Forrás: http://neocohn.blog.hirszerzo.hu/

Utána:

Árpádsávos zászló csillagokkal. Forrás: http://neocohn.blog.hirszerzo.hu/

8 bátor - “Mit kezdjünk az árpádsávos kihívással?”


  1. 1 Orosz Péter

    Micsoda pongyola fogalmazás! Látszik, hogy a szerzõ nem Magyarország legvidámabb hírportáljáról tájékozódik, ahol megtudhatta volna, hogy

    “árpádsávos zászló” ugyanis nincs, csak Árpád-sávos

    és egyben frissen remixelt zászlóján is eltûnõdhetett volna:

    Kiváncsian várjuk, hogy az ominózus honlap mikor fogja olvasóit szavaztatni a tömeggyilkos izraeli, és amerikai állam zászlójáról

    ün egyébként már szavaztam is.

    (Psszt! Ha a kuruc.info munkatársa vagy és a referrer logból jutottál ide: a “kiváncsian” valójában hosszú í-vel írandó, a “Mac Donald’s” pedig - amennyiben helyesen tippeltem a kontextusból és a gyorsétteremhálózatra gondolsz - “McDonald’s”. I can keep a secret if you can!)

  2. 2 Eliyah

    Hahaha kepzeld a nenike kepet amikor elkezdi lobogtatni a zaszlot. Egyebkent megneztem a Kuruc.org siteot ( a Hitlermacskak link utan), hat eleg vad.

  3. 3 blaize

    Az eredeti árpádsávos zászló ezüst-piros csíkos. Cseszheti mindenki.

  4. 4 Dani

    Sziasztok!

    Csak annyit kéne tenni, hogy odamenni és megnézni azt a rohatt nyilas karszalagot, amindenit nekije már :D Akkor számoljunk: vörös, ezüst (heraldika, ugye), vörös, ezüst, vörös, ezüst, vörös, ezüst, VüRüS. Akkor nézzük meg az Árpád-sávozott lobogót: vörös, ezüst, vörös, ezüst, vörös, ezüst, vörös, ezüst. Pesze, barátaim, próbálkozni mindig lehet. Csak aki kicsit is kinyitja a szemét, rádöbben, mekkora badarságokat hordtok itt össze. 40-es IQ fölött szerintem ti megértitek! Köszi a lehetõséget!

  5. 5 dani

    kedves druszám, számolgass csak, ha már a szimbolikához nem értesz! :)

  6. 6 reb m

    annyira jó ez a négy-vagy-öt-vörös-csík-érvelés. rotflmao
    ezek alapján nyugodtan viselhetnének ötágú horog- vagy nyilaskeresztet, a komenisták meg négyágú vörös csillagot, mert az nemugyanaz. tényleg, ez eddig egyiküknek sem jutott eszébe?

  7. 7 vasika

    reb m,

    de, eszükbe jutott, nem kell sokat keresni háromágú horogkeresztért a neten stb. pont ez mutatja számomra, mennyire indifferens a szimbólumokkal foglalkozni a mögöttük húzódó tartalom helyett. az árpádsávos zászlók elleni hõbörgésbõl sztem ez kimaradt, h akár nagymama terítõit is lobogtathatták volna a kossuth tériek, attól még amit mondanak, meg amit csak gondolnak, az a primkón náci, éppen be nem tiltott / le nem járatott szimbólumot meg úgyis találnak hozzá

  8. 8 reb m

    persze, teljesen igazad van, meg én is láttam már háromágú horogkeresztet, a turulnál ugyanezt eljátszották, doublespeak, a demokratában el lehet mondani, hogy a balliberális lakájmédia megint nemzeti szimbólumok ellen esküdött össze, maguk közt meg lehet kedélyesen zsidózni, cigányozni, buzizni, whatever.

  1. 1 judapest.org >> zsidó identitás és kultúra a 21. századra » Blog Archive » Kis csíkhatározó
    Visszaping @ 2006. Nov. 2. @ 23:21

Légy bátor!