Végre leírhatjuk Niki Belucci nevét a JP-n és ontopic maradunk! Történt ugyanis, hogy az Unilever Izraelben egy olyan frivol marketing-eseményt szervezett az Axe (dezodor) márkája számára, ahol a lengén öltözött Niki Belucci volt a vendég-DJ. Mások is lengén öltöztek:
Én azt gyanítom, hogy Herzl Tivadar pont erre gondolhatott, amikor arról írt, hogy Izraelnek majd épp olyan (”normális”) országgá kell válnia, mint bármely más nemzet. Persze már kérdés, hogy Herzlnek másban sem volt igaza. Az ultraortodox közösség mindenesetre kiborult ezen a (szexistának, szeméremsértőnek, lealacsonyítónak és erőszakra utalónak tartott) bulin és bojkottot hirdetett az Unilever termékei ellen. A bojkott érzékenyen érinti a céget, mert Izraelben több márkájuknak, pl. a Dove-nak is az ultraortodox (haredi) közösség jelenti a legfontosabb piacot. A Dove márka reklámozásánal oda is figyeltek a vallási szabályokra (tzniut), ezekben pl. sosem szerepel nő még rövid újjú pólóban sem. Az Unilever a botrány kipattanása után elnézést kért a haredi közösségektől, de a kampányt folytatják arra hivatkozva, hogy ez a vonal a “nemzetközi márka-platform” előírása. A haredik is folytatják a bojkottot.
Ez a “nemzetközi platform” szöveg tényleg igaz, elég csak a magyarországi botrányaikra gondolni; emlékezetes, hogy 2006-ban feminista-értelmiségi körökben váltott ki megütközést jónéhány Axe reklám 2006-ban. Jellemző egyébként, hogy míg Izraelben a legvallásosabb közösség ütközött meg az Axe reklámokon, itthon viszont az egyik legszekulárisabb csoport pörgött rá a témára (a fővárosi értelmiségi feministák).
A hírt Joel Katz küldte el nekem, a Religion&State in Israel c. blog apukája. Toda! (Update: a Jewlicious is feltár újsabb részleteket!)


























engem nem zavar, ha valakinek ez a mulatság. azt egy kicsit fájlalom, hogy az exportcikkeink kimerülnek pucérnőkben…
Nagy gond, hogy Budapest a pornó fővárosa címet érdemelte ki. A buzikat még csak-csak megértem, de a futószalagon gyártott filmre exponált műbaszást ipari méretekben feldolgozó húsipart nem. Nem vagyok vallásos, de miközben a nemi szervetekkel játszadoztok egy-egy felvételt figyelve, kérdezzétek meg magatoktól, hogy saját családtagotok-rokonotok-lányaitok szivesen látnátok-e viszont egy esetleges bukkake jelenetben, ahogy éppen az egész hátralévő életét cseszi el egy kis gyors, szánalmas pénzkeresetért, kilőve minden esélyét annak, hogy normális családja, értékrendje, barátai, munkája lehessen. Persze csöcsös “DJ” még lehet. De hát manapság mindenki lehet DJ… Ez nem a zenéről szól, főleg ha ekkora csöcseid vannak. Örülök hogy a pornóról erre váltott, a legtöbben kiégett, lecsúszott, elértéktelenedett emberekként kerülnek ki a futószalagról, miután több kilóméternyi emberi péniszt futtattak végig a nemi szervükben. Nem vallási: morális alapon ítélem el azokat a producereket és közreműködő munkatársakat, akik ebben az irányvonalban látják a gyors egzisztenciateremtés gátlásoktól mentesített lehetőségét. Inkább őket kellene tojással és utcakővel dobálni, mint a szerencsétlen buzikat.
te, miért gondolod, hogy a melegek szerencsétlenek?
Az, meg, hogy valaki pornózni akar-e, sok esetben egyéni döntés szerintem. DOlgozott az iparban egy pajtásom fotósként. A pornózó faszikra miért nem fúj senki?
Valaki megnézi a pornót is, ha ennyi pénzt érdemes belefektetni, meg folyamatosan gyártani. Nem kell az álszent prüdéria. Arról nem is beszélve, hogy szexipar mindig volt és lesz, nem kötelező részt venni benne.
Ha pedig a lényom ilyenre adná a fejét, akkor én valamit csúnyán elszúrtam a nevelésével kapcsolatban, nem tiszta és világos értékekkel nőtt fel. Ezt a hibát majd nem háríthatom másra, most pedig igyekszünk az anyjával ilyen hibát nem elkövetni, a szüleinknek sikerült.
Nem kötelező részt venni benne, fogyasztóként sem. Az, hogy van róla véleményed az természetes, nekem is van. Attól még, hogy a világ szabadosabb (finoman fogalmaztam) és sokkal több hús látszik, mint nem, az nem jelenti azt, hogy a tömeggel együtt kell mozogni.
Itt újzélandon most volt egy irdatlan botrány, egy meccsközvetítésben (az all blacks csapatát sok gyerek is nézi mindig) hirtelen felbukkant 4 perc pornó, valami műszaki hiba miatt. Mindenki fel volt háborodva, mert a gyerekeknek nem tesz jót és pont azért fizetős csatorna a dugványozós, hogy vegye meg akinek ez kell.
Na végre! Lassan a judapest is visszatér a régi, konszolidált kerékvágásba :-)
Hát az biztos, hogy Izrael a gagyiban és az igénytelenségben már rég pontosan ugyanolyan ország, mint bármelyik másik.
Magyarország pedig már csak egy Niki Belucci exportőr. Ez van.
Pont most olvastam egy hírportálon, hogy Ricardoék is kint forgattak Erecben. Mondjuk, az éppen nem egy topless dj szett volt, annál inkább hardcore. Madison Parkerrel, illetőleg a helyi “top” színészekkel. Csak ez még ráadásul Jeruzsálemben és környékén is volt.
Amúgy meg nem tudom mit vannak úgy oda az ilyen apróságoktól, mikor ha jól emlékszem februárban volt az “első” erotika kiállítás jellegű fesztivál ugyancsak Tel Avivban, meg van kint parpar1-is, ami hát..
Kiváncsi vagyok, hogy miért pont erre kapták fel a fejüket..
הנה אני בא…
Honnét posztulálod a vallástalanságod és mások esetleges maszturbálási szokásai közti konjunktív ill. diszkonjunktív viszonylatot?
Egyszer egy a pornóiparban tevékenykedő, egyébként az egyetemen, ha nem csal meg nagyon az emlékezetem, kulturális antropológiából doktoráló lány mesélte (Németországban), hogy mennyi a jövedelmi különbség a demonstrátori és a pornószínésznői keresete között. (A német demonstrátor természetesen többet keres, mint egy magyar docens, plusz kisebbek az árak és a megélhetési költségek, tehát kéretik ehhez viszonyítani). Ennek ismeretében nem nevezném “kis, gyors és szánalmaspénzkeresetnek” a pornószínészi szakmát. Sok év megfeszített munkája van benne, s igencsak lukratív. Ezt lehet fájlalni, nehezményezni, erkölcsi vagy valláserkölcsi okokból kritika tárgyává tenni, de az egész szexipar működési és működtetési elveit, a benne folyó pénzek nagyságrendjét nem ismerni miközben írsz róla, rhetorice mindenképpen kontraproduktív.
Nem tudom, hogy milyen erkölcs nevében lehet örülni annak, ha valaki pórul jár. Ha az ilyen erkölcs és az erkölcstelenség közt kell választanom, akkor erkölcsi okokból én inkább az utóbbit választanám.. Amúgy föltűnő, hogy csakis a nők feslettségének tartod a pornóipart, s a nemi szervüket idegen nők különböző tesrészeibe dugdosó férfiak ellen nem emelsz kifogást. Remélem, ez nem valami rejtett kollegialitás következménye.
Az utcakővel történő dobálás egyértelműen az emberölési kísérlet kategóriája. Embert ölni pedig nem annyira erkölcsös, mint inkább mégsem.
ja. es hulyenek is neztek a tobbiek, mikor az allenbyn meglattam a niki bellucci plakatot,es ugralva visitoztam, hogy menjunk eeel menjunk eeeel es mikor mondtam, hogy ki ez, pornoszinesz volt, most meg dj, akkor gyanusan meregettek, hogy honnan ismerem ot.aztan a fiuk megis el akartak menni a buliba. de nem mentunk jol, mert iszonyat draga a belepo, mi meg csoro diakok vagyunk.ugyhogy mentunk mizrachi buliba. most se lattam, niki belluccit eloben…
Hány mizráchi buli egy Niki Bellucci (nekem ez nagyon Niki Bélucinak hangzik, de mindegy). A videót sem tudom megnézni, hogy ki ő, mert Linux alatt nem jön be.
WFI Niki Bellucci?
Nem jó, ha a pornókritika kimerül az erkölcsi aggályokban. Ilyenkor mindig vissza lehet passzolni a labdát “álszent prüdériával”. A pornóban a legnagyobb baj, hogy hazudik. A szexről. Becsapja a férfiakat és “megnyomorítja” a nőket.
Az igazi baj ott kezdődik, amikor egy pornón felnőtt 16 éves kissrác azt gondolja, hogy a nő úgy működik, ahogy azt a filmeken látja. És a barátnőjét tartja bénának, mert ő nem úgy müködik. Vagy saját magát.
Nagyon jól keresnek a pornószínésznők, jobban, mint a pornószínészek (végre egy szakma, ahol a nők az igazi sztárok, és hatványozottan több pénzt kapnak a “közmunkás” férfiaknál…:P), de azért komoly ára is van a pornószakmának. Leginkább lelkileg. Ellentmond ugyanis a nőiesség lényegével, az érzelemmel. A nő ugyanis fejben élvez, még a “kurvák” is.
A pornó a férfiaknak is gáz. Érzelmileg is nyilván, de fizikailag is, szerintem ugyanis nyomják őket inekciókkal, hogy mindig “forgatásra készen” legyenek. Arról nem is beszélve, hogy milyen lesz a kapcsolata valakinek a szexualitással 10 év pornózás után.
Niki Bellucival nem az a baj, hogy pornózott, hanem az, hogy semmi máshoz nem ért, dj-nek szar, “országimázsnak” nagyon gyenge..:(
Én mondjuk nem tudok elképzelni gusztustalanabb lényeket, mint ezek a pornós férfiak.
Csupaszra borotvált, legtöbbször kopasz jellegtelen figurák, mintha úgy gyártanák őket valahol futószalagon, felpumpált szteroidtól duzzadó vizes és zsíros “izomzat”, néha súlyosbító tényezőként valami ultra gagyi nonfiguratív tetoválás…
A nők már jobban tetszenek, de valahogy ők sem tudnak kilépni a klisé “jócsaj” szerepkörből.
Olyan érzésem van mikor pornót nézek mintha robotok kefélnének.
kb. fél éve Haifán volt egy topless parti valamelyik orosz klubban és egész Haifa tele volt miss Belucci posztereivel. még gondolkoztam is, hogy megnézem, de kiderült, hogy ő csak a reklámarc volt, a bulin nem játszott.
vicces egyébként, hogy ti is mennyire ki bírtok borulni egy ex-pornós topless dj-től. :D
Balagan, nagyon ki vagyok borulva…..:P
Uhm… ahem…
Hey CK, yeah I know.. I mean I even commented! If you’re longing for yet another hat tip, then I have to tell you that you were late dude: I received the breaking news from Joel Katz. ;]
… and I gave Joel a hat tip too… but I felt I added a little to the story - I gave y’all the history of topless DJs, examples of the some of the other brands Unilever controls etc etc. I just thought you Hungarians would enjoy an expanded perspective since I have no friggin clue what you actually wrote. I don’t know… maybe you like euro-pop house music? And Axe deodorant. Who knows! The only words I know in Hungarian are Paprika and Goulash. Oh… and Tito.
Rock on! Now I will Bator vagyok…
vaggie ok? Oh my…
What’s Tito? :D You mean Tito, the Yugoslavian Communist dictator Tito? :D
We OWN euro-pop music, oh, and check this out too:
http://youtube.com/watch?v=–Vaz9jW054
Volt amikor poénból annyit hallgattuk Speak-et, hogy alig bírtuk a végén abbahagyni.
yeeeeeee…. c’mon…
“A pornóban a legnagyobb baj, hogy hazudik. A szexről. Becsapja a férfiakat és “megnyomorítja” a nőket.
Az igazi baj ott kezdődik, amikor egy pornón felnőtt 16 éves kissrác azt gondolja, hogy a nő úgy működik, ahogy azt a filmeken látja. És a barátnőjét tartja bénának, mert ő nem úgy müködik. Vagy saját magát.”
Zsófi!
Teljesen igazad van a hazudásról és a torz érzelemképről. De hozzáteszem,hogy ha egy 16 éves srác pornón nő fel, akkor a szülei hol vannak? Jó esetben az első nője alaposan elmagyarázza neki mi a helyzet, rossz esetben leéli az egész életét a helytelenül értelmezett ffi/női értékekkel.
“Niki Bellucival nem az a baj, hogy pornózott, hanem az, hogy semmi máshoz nem ért, dj-nek szar, “országimázsnak” nagyon gyenge..:(”
10 pontos megmondás!
shadai: Didn’t the Hungarian Secret Police initiate purges in 1949 whereby dissidents, accused of being Titoists and agents of the West, were forced to confess their crimes at show trials? I know Tito was a Yugoslavian dictator (and a good one at that) but given that aspect of his involvement in Hungary’s modern history, “Tito” remains one of the few Hungarian things I know - I told you I know very little… wait, did I mention goulash?
As for Speak? Yee. Come on… Dat’s right… Check. I hope my black brothers feel the same. Stop the wall. Bizness.
WTF was that??
http://www.iosa.hu/image/tid/37
itt a kapcsolat :D
http://www.belucci.hu/hun/bottom.php?page=iosa
Thanks for the link. You are the best. I hope my Hungarian brothers feel the same. My respect, yee, come on. Dat’s right. Check. Bizness.
Now can someone tell me WTF “a Jewlicious is feltár újsabb részleteket!” actually means?
Go paprika!
I’m such an idiot. Sorry.
This QTVR format doesn’t supported yet.