A turista, aki rászánja magát, hogy ellátogasson Budapestre, a több mint fél évszázada nem létezõ birodalom nagyvárosába, amely máig híres egykori úri mulatságairól meg az ott lakó népek sokféleségérõl, csak véletlenül vetõdik el a nyolcadik kerületbe.
Amikor megérkezik a Keleti pályaudvarra, a gyanútlan látogató tévedésbõl befordulhat valamelyik esténként rosszul megvilágított, gránit kockaköves, szûk utcácskába, amely a széles Rákóczi útról nyílik bal kéz felõl, a városközpont irányában.
Nem talál ott mûemlékeket, nevezetességeket, sem pedig barátságos lakónegyedeket. Hámló vakolatú, az eredeti díszeiket sejtetõ, ám évszázada nem gondozott házak fogadják egykedvûen. A kapualjakból ki-be jövõk meg az utcai járókelõk meglehetõsen közömbösnek mutatkoznak, legföljebb a szemükben villan valamilyen különös fény. Nem nyújt különösebben felemelõ élményt ez a környék; keserves, fájdalmas, még aljasságot sem nélkülözõ életeket lehet itt megtapasztalni. Ha a turista bejárt már jó néhány utcát, zöldellõ fákkal teli, nagy tereket is láthat: a nyolcadik kerületet ugyanis – a tizenkilencedik század végén – tágas, levegõs, polgári lakosainak méltó környezetet nyújtó kerületnek szánták. A korabeli városépítõk szinte eszmei városnak álmodták meg, kiterjedt tereket szánva meghatározott célokra. A kerület egyik oldalával szomszédos területen nagy temetõt létesítettek, amely igen hamar sírok ezreinek adott helyet, köztük hatalmas méretûeknek is, mint a haza atyjainak emelt pompás mauzóleumok. Másik két oldalának szegélyezésére fõútvonalakat terveztek, mint amilyen a Budapest nagy forgalmú közlekedését lebonyolító Rákóczi út, meg az egyik körút, amely a Dunától indul el és a Dunához érkezik. A kerület negyedik oldalát nyitva hagyták a létesítendõ ipartelepeknek, raktáraknak, kereskedelmi központoknak. A kerület kellõs közepén a tágas Tisza Kálmán tér zöld pázsitjával meg a sok kõpaddal, mondhatni, szellemi középponttá is válhatott volna a Városi Színház jelenléte miatt, igaz, hogy azt néhány évtizeddel késõbb emelték; máig a város egyik legjobban megépített színházi létesítménye, kétezernél is több nézõt képes befogadni. E tértõl nem messze egészségügyi központot és kórházat létesítettek; az egyik vörös téglából készült, a korszerû vonalú másikat késõbb építették, és zöld kõlapokkal borították. Ez a kórház látja el a sürgõs baleseti sérülteket. A vörös téglaépületen tekintélyes torony magasodik; páternoszternek nevezett, több fülkébõl álló felvonója körbejár, mint egy végtelenített rózsafüzér: ez az épület volt sokáig az Országos Társadalombiztosítási Központ székhelye.Nem messze a Tisza Kálmán tértõl az építészek újabb szabad területet terveztek: a késõbbi Teleki teret. A kereskedõknek szánták kitûnõ elhelyezkedése miatt, részint a városba kívülrõl beszállított árutömeg, részint a belsõ kerületekbõl idesereglõ vásárlók fogadására. Késõbb, az évtizedek múlásával ez a második tér falta fel az egész új kerület maradék részét is, és olyan jellegzetességet kölcsönzött neki, amilyet álmukban sem gondoltak volna a jövô Budapestjének tekintélyes tervezõi. A piac ugyanis nagy számban vonzotta oda a zsidó kereskedõket: ószereseket, fûszereseket, kocsmárosokat, csaposokat, akik kiszolgálták az árujukat a városba hordó, lerészegedett parasztokat. A kereskedõk aztán lassanként birtokba vették a házakat: beköltöztek az alagsorokba, a földszinti sötét helyiségekbe. A felsõ emeleteken lakó valamikori polgárok, lecsúszott arisztokraták, kishivatalnokok, „nemzeti érzelmûek”, nyugdíjasok csakhamar elmenekültek onnan. A nagy alapterületû lakásokból álló, igényesen megépített háztömbök, amelyeket virágfrízek, stukkók, a homlokzatukon szobrok díszítettek, az új lakók igényeihez igazodtak. A lakásokat kisebb, egyszobás helyiségekkel kaptárszerûvé alakították komfort és egészségügyi létesítmények nélkül, amelyeket pedig a városi élet mindenkinek biztosíthatott, aki adott magára. A zsidó kereskedõk az alagsorból eljutottak a házak legfelsõ emeletéig.
A keresztény idõszámítás szerinti huszadik század elején Budapest nyolcadik kerületét zsidók és cigányok tízezrei: az Osztrák–Magyar Monarchia kisebbségi számkivetettjei foglalták el, miközben a Teleki téri piac, minden négyzetméterén bódékkal, boltocskákkal telezsúfolva, nem elhanyagolható jelentõségû kereskedelmi központtá vált, egyúttal a szegénység meg az emberi szenvedés olvasztótégelyévé. Azé a szegénységé és szenvedésé, ami igen hamar elkezdõdik, és ki tudja, mikor ér véget.
(Giorgio és Nicola Pressburger: Nyolcadik kerületi történetek, ford.: V. Pánczél üva)
Giorgio és Nicola Pressburger ikrek, 1937-ben születtek Budapesten, a VIII. kerületben. 1956-ban Ausztrián át Olaszországba mentek. Nicola közgazdasági újságíró lett, 1985-ben hunyt el. Giorgio ír, rendez, fesztivált igazgatott, néhány évig a Budapesti Olasz Kultúrintézetet is vezette. Két testvérük, Endre és Ágnes Kanadában él.
JP-javaslat: tessenek Pressburger-könyveket olvasni, mert flódni.
Kérdés, ami felmerült bennem: ha a VIII. kerület dzsumbujos része már Pressburgerék gyerekkorában évtizedek óta lelakott, hanyatló negyed volt, hogyan lehet vajon rehabilitálni még pár évtizednyi történelmi dúlás súlyosbító hatása után?
“akik kiszolgálták az árujukat a városba hordó, lerészegedett parasztokat.”
Hoppá!
http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=167&PrintedID=10
A linket beraktam én is, ott van az idézet utáni címre kattintva, te.
Ja! Tényleg! :o)
Erre járt egy távoli rokonom, a Vak Egér! :o))
hogyan lehet vajon rehabilitálni még pár évtizednyi történelmi dúlás súlyosbító hatása után?
Nagyjából úgy, ahogy a IX. kerület Corvin mozi mögötti részt. (Liliom utca és társai) Ki kell sajátítani a házakat és azokról a lakókról, akikrõl gyanítható, hogy az új otthonukat is pár éven belül le fogják lakni egy másik kerületben lakást vásárolni. :-)
Amit még nem értek a kerülettel kapcsolatban. MInek kell még plusz két metrómegálló? (Rákoczi- Köztársaság tér)
Jó, hogy téma, hogy a VII. kerületen kivl is volt/van zsidó élet, sõt.
Hát, nem ilyenek http://www.teleki20.hu/?site=elhelyezkedes vannak? Inkább a Gozsdu-udvar. Jó-jó, már nem gazdaságos századfordulós épületeket felhúzni, nekem azért mégis tetszik, hogy (legalább) a Király és Dob u. homlokzata nem lett csilivili üvegpalota, mint a Corvin Sétány “fõutcájának” esetében. De hát mit tudhatok én, építkezéseken kukucskáló/weboldalakat böngészõ humánka. Csak ne tarolják le az összes épületet, mármint a Teleki téren és környékén.
üs ha egyszer elindult egy rehabilitációs folyamat, a tipping point http://en.wikipedia.org/wiki/The_Tipping_Point_(book) után csak leshet az ember. Angyalföldön járva az utóbbi idõben mindig ezt teszem. Igaz leginkább lakó- és irodanegyed lett, nem annyira a keresdelem vagy a kultúra jegyében zajlik a fejlesztés. üs vajon mivé volna érdemes a Jószefvárost vissza-/átalakítani? a, a nyolcadik kerületet ugyanis – a tizenkilencedik század végén – tágas, levegõs, polgári lakosainak méltó környezetet nyújtó kerületnek szánták. vagy b, A kereskedõknek szánták??? Vagy a földszinten a kereskedõk, felette a polgári lakosok? Ez http://www.metro4.hu/nyomvonal_allomasok_09_nepszinhaz.php segíthet a helyzeten… Any thoughts?
ah, és Giorgio-t olaszul is élvezet olvasni! ;)
Húúú matyi10, ez nagyon keményre sikerült.
Kezdjük tán azzal, hogy a Corvin mozi a VIII. kerületben van, a mögötte lévõ részt valóban letarolták, de szó szerint, elbontják az épületeket, hogy helyet adjanak a Corvin-Szigony projektnek, ismertebb nevén a Corvin sétánynak.
Az általad emlegetett Liliom utca és környéke (ami valójában egy jóval nagyobb negyed, a Ferenc körút - üllõi út - Haller utca - Soroksári út által határolt negyed) viszont tényleg a IX. kerületben van és sok házat felújítottak, sokat elbontottak, de sehol sem épült komplett negyed új épületekbõl.
Egyébként meg lakókról nem lehet feltételezni semmit a jövõre vonatkozóan, ezt nem is tették meg sem a IX. sem a VIII. kerületben. Amit megtettek korábban a IX. és mostanában a VIII. kerületben is, az a jogcím nélküli lakók (önkényes lakásfoglalók) kiebrudalása.
A rehabilitációnak több modellje van, ebbõl a 8. kerületben is többet kipróbáltak már - vagy épp kipróbálás alatt áll. Csak néhány:
- “Kartágó modell”: ez történik most a Corvin-Szigony projekten (Corvin Sétány: Práter utca - Szigony utca - Tömõ utca - Balassa utca - Apáthy utca - Szigony utca - üllõi út - Kisfaludy utca által határolt terület). Mindent lebontottak az akcióterületen, még az utcaszerkezet is megváltozik. A régi lakókat elköltöztették, az új tulajdonosok egy merõben új réteg lesznek (fiatalok, középosztály, befektetõk). Részletek: http://rev8.hu/project.php?id=20
- Szociális városrehabilitáció: Magdolna-negyed Program. Itt a rehabilitáció a lakásállomány és a helyi lakosság “megtartásáva” számol. A hangsúly nem a bontásokon és a lakosságcserén van, hanem a komplex szociális-gazdasági-kulturális-környezeti rehabilitáción: a cél az itt lakók egyre súlyosabb társadalmi leszakadásának, az egyre fokozódó szegregációnak megállítása, folyamatosan csökkenteni a családokban felhalmozódott és generációkon keresztül öröklõdõ hátrányokat, elõsegíteni a szegénységi spirálból történõ kitörést, a társadalomból való kirekesztettség megszûntetését. Erre több modult dolgozott ki a RüV8 (a józsefvárosi rehabilitációs és városfejlesztési szervezet), pl. oktatási modult, szociális program modult, helyi közösségfejlesztõ modult stb.
Részletek: http://rev8.hu/project.php?id=33
- Budapest Szíve Program: ez a 8. kerület belsõ (körúton belüli) részét érinti, a Palotenegyedet. Itt a cél a budapesti belváros kiterjesztése a két körút közötti városrészekre (VI, VII, VIII., IX. kerületekben). Ez összehangolt kulturális-gazdasági fejlesztéseket jelent, részben EU-s források igénybevételével. Részletek: http://rev8.hu/csatolmanyok/proj_dokok/proj_dokok_7.pdf
A jövõ elkezdõdött. ;]
Kedves fhb!
Köszönöm a kiigazítást.
Egyébként meg lakókról nem lehet feltételezni semmit a jövõre vonatkozóan,
Gondolod? ün meg úgy tudom, hogy a Lágymányosi híd Boráros tér közti part menti házaknál a tulaj diktálja magának a jogot, hogy eldönthesse kinek ad el a lakást és kinek nem. Lehet, hogy õ mégiscsak feltételez valamit….
Amit megtettek… korábban , …az a jogcím nélküli lakók (önkényes lakásfoglalók) kiebrudalása.
Igen. Ez az egyik réteg, akit én is körülírtam elõzõ hsz.-ban.
Az a helyzet, hogy szerintem mindegyik rehabilitációs modellnek komoly hátulütõi vannak.
Magdolna-program: ehhez azt hiszem, az ottlakók jelentõsen nagyobb tudatosságára volna szükség. Ez most nem cigányozás, vagy illegálislakásfoglalózás, egyszerûen az ottlakókra építõ programhoz állandóbb lakóréteg kell, azt pedig tudjuk, hogy pont abban a részben rettentõ nagy a mozgás. Aztán, ha van valami stabil réteg, lehet valamiféle várostudatosságot kialakítani.
Budapest Szíve: Demszky Gábor + EU, ez nekem elég ok a komoly kétségekre. :) De mondjuk ennek azért teljes szívvel tudok drukkolni. Ha nem úgy alakul az élet, ahogy alakult, mentem volna én is arra a környékre, szívesen.
Corvin projekt: gyakorlatilag teljesen elvész a hely mindenféle eddigi jellege, amit mostanra tényként el kell fogadni, csak lesz-e ezután valamiféle jellege egyáltalán, már azon túl, hogy a mélygarázsokat megtömõ autók generálnak annyi forgalmat, hogy öröm lesz nézni…
A JP tavalyi egyik offline programja is ebbe a városrészbe vezetett:
http://www.judapest.org/?p=1234
Tudom. :)
Hmm. Ne essünk már túlzásokba, mi a frásztól voltak a zsidók az Osztrák Magyar Monarchiában számkivetettek?
Konkrétan az én családomból egypáran koldusszegény bevándorlóból effektív milliomosok lettek nem egész 20 év alatt, egyebet ne mondjak, volt egy sörgyárunk.
20 év alatt? Ez azért érdkelne, hogy hogy csinálták. :) Túl hihetetlen, hogy igaz legyen.
Ravaluf: ahogy a magyarok többsége, úgy a zsidók többsége sem volt milliárdos. A gazdag zsidó családokról tessék Hatvanyt olvasni, a szegényekrõl meg ezt…
Ki írt milliárdost, kedves Miklós? Csak te.
A családi legendárium azt õrzi, hogy 1890-ben költöztek Máramarosszigetre, és az biztos, hogy 1910-ben malom és sörgyártulajdonosok voltak, + megvannak a családi levlapok Biarritztól kezdve Velencéig mindenhonnan. Ez az én olvasatomban jómódot feltételez, tudod, akkoriban még nem Kuba és Bora-Bora volt a menõ, hanem a Lido és Biarritz.
Hatvany milliárdos, mai kaliberrel számolva Demján kategória. Az enyéim jómódú vállalkozók voltak, azt ma milliomosknak hívnánk. Akkoriban ez nem volt meglepõ, ma sem az.
Matyi: engem is érdekelne, sajnos, nincs kitõl kérdeznem. Dédszüleim már nagyon régen meghaltak. Leginkább a jobb konjunktúrára szeretem fogni, ami most pillanatnyilag nem mondható el.
2004 óta egyre intenzivebben foglalkozom Budapest belsõ területeinek a rehabilitációs problémáival. Nem vagyok túl optimista ebben a tekintetben, de nem is adom fel a reményt.
A Corvin-sétány -jellegû átépitésnek semmi köze a városrehabilitációhoz. Ugyanaz a felülrõl inditott, hatalmi akarattal végrehajtott bontás-épités, ami a szocialista idõkre volt jellemzõ. Teljesen mellékes az, hogy jelenleg, fõként magánbefektetõkkel zajlik.
Ugyanigy, a Magdolna-programnak és a Budapest Szive programnak is a legfõbb baja az, hogy a hatalom a saját feje után megy, és teszi, amit jónak gondol - minimális a városlakókkal való együttmûködés.
A Mátyás tér átépitése inkább azt jelzi, hogy milyen mély szakadék van a szakemberek és a területen lakók elképzelései között. Ennek legfõbb okát abban látom, hogy a szakemberek Magyarországon nem tanulták meg a demokratikus kommunikáció alapjait sem. Erre utalt a múlt héten tartott Városházi beszélgetések kapcsán elejtett néhány mondat, hogy a lakók milyen “borzalmas” dolgokat kivántak, amit õk, “nagytudású szakemberek”, nem tudtak, hogy megvalósitani. Holott az együttmûködés nem arról kellene, hogy szóljon, hogy a lakók ötletelnek, és nem is arról, hogy a szakemberek ráeröltetik a saját véleményüket a lakókra. Ez ennél bonyolultabb, és nehezebb folyamat.
A szemléletváltáshoz nagyságrendekkel nagyobb figyelmet kellene az iskolákra, a gyerekekre forditani. A Mátyás téren a rehabilitációs központ épületére forditottak hatalmas állami forrásokat, ahelyett, hogy a helyi iskola oktatási programjába öntötték volna a pénzt. Egy rémesen lezüllött környéken egy csili-vili központ, ahol a felelõs okosok ülnek - kifejezetten irritáló lehet.
Ahhoz viszont nem kell magasan iskolázottnak lenni, hogy örömmel fogadja valaki, hogy a gyerekének az iskola reggeltõl estig izgalmas programmal szolgálja a szellemi kibontakozását.
Ha már a Kiegyezés utáni felemelkedés okait firtatjuk, akkor bizony abban elsõrangú szerepet játszott a rövid idõ alatt magas szinvonalúra feltornázott oktatás. A betelepülõ zsidók (svábok és egyéb népek)”haza”-érzetét a reményteli jövõ adta, egy olyan közhangulat, amelyben érdemes volt dolgozni. Ravaluf õsei bizonyára keményen dolgoztak azért, amit elértek, de abban az idõben a munka révén való elõrejutásnak meg volt az esélye. Ma ennek a reménye hiányzik.
A Budapest Szive program több sebbõl vérzik. A városvezetés még mindig épiteni akar, minden talpalatnyi területre. Konkrétan, most azon dolgozom, hogy a Városházapark helyére ne épitsenek egy újabb plázácskát irodákkal spékelve, hanem az eredeti kaszárnya épületérõl lehántva a hozzáépitéseket, nagyobbitsák a közparkot. Méghozzá úgy, hogy az úrelvtársak parkolóit felszámolják, és a város felelõs vezetõi személyes példát mutatnak arra, hogy az ember a munkahelyére nem a saját kocsijával jár… Közben a ma 1500 fõs burokratikus fellegvárat zippelni kellene, a foglalkoztatottak létszámát két év alatt a harmadára csökkenteni, az irodákat oprimálisan kihasználva hatalmas területeket lehetne felszabaditani. Az igy felszabaduló területeket pedig olyan öntevékeny kulturális csoportoknak átadni, akik valódi kultúrális igényeket elégitenek ki, és az utóbbi idõben mindenünnen kiebrudalják õket: Kultiplex, Tûzraktár, Kortárs üpitészeti Központ, stb.
“Konkrétan, most azon dolgozom, hogy a Városházapark helyére ne épitsenek egy újabb plázácskát irodákkal spékelve, hanem az eredeti kaszárnya épületérõl lehántva a hozzáépitéseket, nagyobbitsák a közparkot.”
Bárcsak sikerülne. Drukkolok! A többi meglátásodat is 100% osztom. Zárójelben megjegyzem, hogy ilyen semmirekellõ, hulladék városvezetése, mint amivel Budapestet veri a Jóisten, csak igen kevés fõvárosnak van a világon. Bukarest-Tirana színvonal a legtöbb területen, bár gondolom, nem tovább mint még két évig. Amit a VII. kerületben is mûvelnek, a két körút között, az világbotrány. A VIII. be nemigen teszem a lában/kerekem, de érdekes olvasni róla, nagy különbségekre itt sem érdemes számítani.
A zõd nagyon jó dolog, de sztem a Károly krt. térfalát vissza kellene állítani (ha már az Erzsébet teret nem építették be), ennél a szanaszét szabdalt szervezetlen ürességnél (a mostani park még csak parkként sem mûködik) mindenképp jobb lenne.
Ha pedig park, akkor ahogy Eva írta, csakis a körútra merõleges szárnyak visszabontásával, és a városháza udvari keresztszárnyának pofásításával elfogadható. Utóbbival az a probléma, h egy ekkora téregyüttes (Erzsébet tér/Vhpark)szétfeszítené a város léptéke szabta kereteket.
Az én nagy álmom egy Erzsébet tér - Deák tér - Károly Krt. ‘Városfórum’ ami összekapcsolná a Madách teret és a Herzl teret a Deákkal, egy izgalmas, játékos téregyüttest létrehozva. Ez valszeg álom is marad :(
Link az egyik cikkhez:
http://epiteszforum.hu/node/8214
Késõbb, született több is.
Számos építész úgy gondolja, hogy a térfal már ott van: a randa Madách-házak formájában.
Egyik késõbbi cikkemben felsoroltam egy töredék részét azoknak az elképzeléseknek, amelyek 1910 óta jelentek meg Budapest Szive, Fõutcája, Fóruma és hasonló szép eszmék nyomán.
Nem hiszem, hogy a zöld “szétfeszitené” a városszerkezetet. Az én álmom, hogy a város gyalog bajárható folyamatos szövetté alakul, ahol persze vannak autók és egyebek is, de az ember visszaszerzi városalkotó szerepét.
Ez a legmagasabb elérhetõ cél, ami létezik, és nagyon jó lenne, ha vmikor - legalább részben - megvalósulna.
Feltételez egyfajta szervességet, alkotó és aktív városlakói közösséget, ami azonban eleve nem lehet meg, nemcsak Pöstön, hanem semmilyen nagyvárosban, egyszerûen azért, mert a mai nagyvárosaink meghaladták a szerves emberi közösség szabta kereteket, magyarul túl nagyok. Ez pedig szerintem csak okos várostervezéssel ellensúlyozható.
A város élhetõségének szempontjából mellékes, de az Anker és a Madách-házak irdatlan tömegét vhogy ‘vissza kell nyomni’, ez pedig sztem csak a szemközt beépítésével lehetséges.
Másrészt, ha az, h vmennyi zöldhöz jusson a belváros, csak a terület beépítetlenségével érhetõ el, akkor tlg nem szabad oda semmit építeni.
Szerintem elég gáz, hogy beálltok olyan “közírók” mögé, akik a saját érdekeiket tüntetik fel zsidó érdeknek.
Persze, megértem, hogy õrült nehéz választani: a mérleg egyik serpenyõjében Bayer, a másikban meg egy pár vélhetõen többségében zsidó közíró. Nem tudom, hogy fordított helyzetben mit tennék, de nagyon bántana az egész szituáció, az biztos.
“A hamis ügytõl maradj távol”, ezt az egyik szent iratotok mondja, azt hiszem.
üdv
K