Nincs is annál szebb, amikor egy sabbati vacsorán összetalálkozik, na persze nem teljesen véletlenül két bringa balerina.

S mikozben én csendben fordítom az idõnként elhangzó héber szavakat és kifejezéseket bringa balerina társnõmnek, egy hirtelen kardvágással, (épp a “tikva” - remény szó fordítása után) így szólok hozzá csillogó szemekkel:

“Te nyanya, és azt tudod, hogy mondják héberül, hogy bicikli?”

Az õ szemei is hirtelen csillogni kezdenek, arca az örömtõl egészen kipirul, és így felel:

“Nem, de mondd, tudni akarom!”

S én, mintha a világ egyik legszentebb szavát suttognám el neki, mintha valami különös titokról húznám le a fátylat, érezvén, ezután még eggyel több a közös szál, még eggyel több ok a közös összekacsintásokra, így feleltem:

“Ofanaim”

üs csak csendben nevettünk tovább, arcunkon széles vigyorral, mintha csak valaki valamikitudjamilyenszuperjóésgyönyörûséges gépet tolt volna mellénk, mondván ez a tiétek. Csak vigyorogtunk és örültönk. Vigyorogtunk, és örültünk, mert mind a ketten a sábeszi kényszer pihenõjüket otthon töltõ bringáinkra gondoltunk, a sok közös aszfaltozásra, a bringa balettozásra - a mi közös öröm forrásunkra, ami ott a teremben csak a miénk volt. Az örömforrásra, amitõl mi ott kettten hosszú pillanatokra igazán boldogok voltunk.

…

S most, így itthon ülve, rá is jöttem nagy hirtelen, hogy a hatodik nap reggelén az ürökkévaló megteremtette a kerékpárt. üs lett kerékpár és látta az ürökkévaló, hogy jó!

üs lett este és lett reggel, a hetedik nap, s az ürökkévaló délelõtt megpihent majd délután elment kerékpározni.

S lett este és lett reggel, a második hét, és az öreg azóta is megállás nélkül csak rakja neki nyélen.

- psychogirl