
Kóser libahájhoz szerencsére nem annyira bonyolult dolog hozzájutni Budapesten, így könnyű elkészítenem a zsidó konyha egyik legfinomabb bor mellé való ropogtatni valóját.
Én már alig-alig használok libazsírt, mindössze pár étel van amit azzal készítek, mert jobb lesz vele, mint vajjal vagy olajjal. Ilyen étel a pfefferkuchen is. Akik még nem ettek ilyet, az első falat után rendszeresen megállapítják, hogy olyasmi mint a pogácsa, csak szebb.
Ropogós, fűszeres, nagyon kellemes egy pohár bor mellé egy kellemes beszélgetős este, de télen mi nagyon szeretjük ezt vinni magunkkal a kirándulásokra is, termoszba zárt forralt bor mellé.
Tegnap este barátok jöttek, bort is bontottunk, és nekem napok óta téli hangulatom van esténként, úgyhogy volt időm kitalálni mit is kínálok majd a borhoz. Nagyanyám gyakran sütötte ezt a borsos fonatot, de leginkább vacsora előtt kínálta. Ha mai fejjel belegondolok, akkor egy ilyan kis fonat szinte egy fél vacsora…
Hozzávalók:
50 dkg liszt
20 dkg libazsír
2 dl fehérbor
2 tojás+1 a kenéshez
durvára darált fekete bors
2 kk só
A lisztet gyorsan elkeverem a zsírral a dagasztókaros robotgépben. Beledolgozom a tojásokat, sót, borsot, és a fehérbort is. Fóliába csomagolom, és két órát pihentetem a hűtőben. Lisztezett deszkán kinyújtom, vékony csíkokra vágom, a csíkokat megsodrom, és apró kalácsokat fonok belőlük. Ez a mennyiség 20 kalácskára elegendő. Nem szabad nagy fonatokat készíteni, mert lassan sül át. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom, és egy óra alatt szép pirosra sütöm, úgy, hogy félidőben megkenem a felvert tojással.





nagyon gusztának tűnik a borsosfonat, a korai téli érzés nálam is megvan. jó lenne még egy kis nap & ősz!
Eszter,
ez tényleg csodás! Már el is küldtem a lányaimnak, nálunk ők a nagy sütő-főzők! Ja, és alig várom, hogy mehessek kóstolni. Majd referálok! :D
Kedves Fűszeres!
Nagyon szép a fotó, ínycsiklandó. Valamit nem értettem az írásodban. Alig használsz libazsírt, vagy ellenkezőleg sokmindent készítesz libazsírral. A nagymamám rendszeresen zsírral készítette még az édes süteményaket is és nagyon finomak voltak.
Hát ez nagyon jól néz ki, de hogy csak fél vacsora lenne? Van ez egy egész is egy kis borocskával :)
Én már alig használok, inkább olívaolajat, de van, ami nem váltható ki vele, ilyen ez is.
wow, kipróbálom, a kérdés csak az, honnan szerzek libazsírt… kedves Eszter, lenne egy kérdésem, ill. kettö. én nagy rajongója vagyok a sütötöknek, ismered a klasszikus amerikai töksüti receptet? lesz esetleg halloween elött? vagy egy kicsivel még hamarabb? és a rendes sütötököt hány fokon kell sütni? oh bocsánat, ez több lett, mint kettö…:))
Milla, libazsír minden hiperben kapható, igaz nem kóser, de libából van :-)
Lehet tök recept valamikor októberben, amikor már igazán szezonja van. Én magát a tököt nem szeretem, de a belőle készült ételeket annál jobban.
Egyébként 200 fokon szoktam sütni.
Eszer, köszi.
hmm… ez jól hangzik! Ki fogom próbálni ;-) viszont Németországban a Pfefferkuchen egy másik süteményt takar, amiben bors egyáltalán nincsen! Ilyen mézeskalács jellegű süteményről van szó, Drezda környékén különösen elterjedt.
Mert a németek plagizálnak! :-)
Mimu, nem csak Drezda környékén, hanem egész Németoban a Lebkuchen fedönév alatt. Tulajdonképpen kiszáradt mézeskalácsra emlékeztet (mert nincs benne élesztö), és túl van füszerezve. Szerintem ehetetlen.
Eszter, bocs az offért, de hallottam egy receptröl, aminek az a neve, hogy beschwipster Rabbiner (itókás rabbi), hallottál már róla? Hol lehetne utánanézni?
Szívesen kipróbálnám a receptedet. Muszáj kalácsokat fonni? Van egyszerűbb és gyorsabb, de a végeredményt illetően hasonlóan jó, megoldás?
Pálcikákat is sodorhatsz belőle, e egy kalácsot megfonni fél perc.
Milla, nem ismerem ezt a sütit, de utána nézak.
Szerintem a mézeskalácsban alapból nincs élesztő (pont ettől száradna ki), hanem csak szódabikarbóna, esetleg sütőpor. De ahány ház, annyiféle mézeskalács. :)