Tudják, hol található a világ legnagyobb önálló fotó-, videó- és elektronikai eszközöket, kellékeket árusító boltja? Tipp? Hát persze, hogy New Yorkban. Úgy hívják, hogy B&H.
Fotó: Dumneazu
B, mint Blimie, és H, mint Herman. Schreiber. Gondolom, sejthető a cég JP-relevanciája. Igen, valóban, a rossz nyelvek szerint a rövidítés valójában annyit jelent: Beards and Hats.

Megint más szerint meg az a név eredete, hogy nem árulják el, mennyi a forgalmuk, az ezt firtató kérdésekre csak annyit mondanak: Baruch Hashem. Azaz körülbelül: Hál’I_tennek.
Mindenesetre tény, hogy a B&H-t egy szatmári hászid zsidó házaspár alapította 1973-ban, mára több, mint 1500 alkalmazottjuk van (nagy részük szintén ortodox zsidó), két emeleten összesen több, mint 6500 négyzetméternyi területen árulnak, a kiválasztott cikkekről az eladó egy cetlit ad, ami alapján fizetni kell, ezalatt a raktárból kis futószalag-rendszeren felküldik az árut, amit fizetés után át lehet venni. Természetesen online is lehet rendelni bármit, egy közel 19 ezer négyzetméteres raktár készletének erejéig. Szombaton, valamint a munkát tiltó zsidó ünnepekkor zárva vannak, online is.
A siker egyébként nem meglepő: a kereskedő hagyományok találkoznak a XX. (és XXI.) század egyik legjobban eladható termékcsoportjával. Először csak a profi és amatőr fotósokat szoktatták magukhoz: nem a sokat-vesz-ócsó üzletek mintájára dolgoznak, egy termékből relatíve kis raktárkészlet van, de igyekeznek a lehető legszélesebb választékot elérhetővé tenni, hogy mindenki pontosan azt kapja, amit keres. Ezt szolgálja az is, hogy az eladók állandó fizetésért, nem pedig jutalékért dolgoznak – így nem akarnak olyasmit sózni a vevőre, amire nincs szüksége. Mára gyakorlatilag turista-látványossággá váltak.






“OPEN on New Year’s Day”
Nem gyenge. Ezt itthon nehezen tudnák kivitelezni :)
Miért ne? Megnézel egy régi fényképet Budapestről, Pécsről, Makóról, Szegedről tele van zsé boltok cégéreivel.
Karácsonykor, dec 31.-én ill. jan. elsején nyitva vannak?
“OPEN on New Year’s Day”
Sirály, Szóda, Sark, Shul. ;]
Mondjuk ők tényleg nem “asszimilánsok”, vagy kettős identitásúak, masszívan nyitva vannak a “befogadó” nemzet ünnepein.
Területen kívüliek, kulturális offshore cég.
Mondjuk lehetne egy gesztust tenni, hogy valami fogadó-állam ünnepen jelzésértékűen becsukok, hogy na azt is tiszteletben tartom, hm? A full nyitva tartás üzenete a “semmi közöm hozzá”.
Illetve, karácsonykor ami a no. 1. keresztény zárva, de hálaadáskor ami a no. 1. amerikai ünnep, nyitva vannak. Tehát a vallás tisztelete fontosabb, mint a nemzeti identitásé? Vagy dec. 25-én sürögni-forogni még NYC-ben is cikis lenne, re. társadalmi elfogadottság és béke?
New York City egy 8.5 milliós metropolisz, lakosainak 36% más országban született és csak 45% fehér (ezek sem mind keresztények, ld: zsidók). Több, mint száz féle kultúra, etnicitás van jelen ebben a városban. Miért kéne akkor egy vallás ünnepét rákényszeríteni mindenkire? Ez egy szabad város és így van ez jól (nagyon).
Én itt vettem az iaudiomat. Kicsit olyan mint a Babar és a Télapóban, télapó workshopja – tulajdonképpen az egyedüli különbség a chasidok és az elfek között az, hogy az utóbbiaknak zöld mellénykéjük, míg az utóbbiaknak fekete nadráguk van. Szakáll, sapka stimmel. Óvatos bíztatásra a pultnál álló előadó simán elénekelte a szól a kakas márt.
hümm, és akkor itt keleti stílusban alkudni is illik, vagy nem?
kicsit off, de judapest:
http://www.muzeumokejszakaja.hu/k1.php?s_intezmenyek_nev=30
Pont akkor tök rendes, hogy becsuknak a keresztény főünnepen. Gesztus.
Nekem meglepő, hogy az amerikai nemzeti főünnepen nem – az nem vallás. Eddig az amerikai zsidó ismerőseim nagy respekttel beszéltek aról, hogy az US milyen befogadó hely, és ezt ők mennyire értékelik.
Semmi bajom ezzel, csak morfondírozom, mi lehet mögöttes megfontolás. Vagy csak over-interpretálok. :-)
“az egyedüli különbség a chasidok és az elfek között az, hogy az utóbbiaknak zöld mellénykéjük, míg az utóbbiaknak fekete nadráguk van. Szakáll, sapka stimmel. Óvatos bíztatásra a pultnál álló előadó simán elénekelte a szól a kakas márt.”
Te nem a törpökre gondolsz? Az elfek karcsúak, szőrtelen arcuk és hegyes fülük van tudtommal. :) Viszont a dal aranyos lehetett. Magyarul énekelte? Volt akcentusa? Kiváncsi vagyok a szatmáriakra, hogy mennyire őrzik magyar gyökereiket.
ha jól emlékszem, NY-ban szinte minden bolt nyitva van jan. 1-én, csodálkoztak is amcsi vendégeim, hogy nálunk hogyhogy nem így van, hisz akkor ugye mindenki ráérne shopingolni, szóval nem látom a zsé faktort :). másfelől amikor az “ősi_kereskedő_vénáról” írsz csívemcsücske JP, pls kíp i májnd d csajniz end indien csávók too! :)
Meg az Örmények!
anikó, már miért csuknának be keresztény föünnepen? pont az a jó az egészben, hogy nem. ha akarsz vásárolgatsz (akár utolsó pillanatban), ha akarsz családozol, ettöl olyan jó (és mellesleg demokrácia, peace). a másik dolog pedig, NY-ban soha nem ciki sürögni, forogni, söt karácsonyeste tele van a város, a zsidó körökben népszerü “kinai és mozi” követöivel.
Kicsit pontosítanék a dolgokon. Minden olyan olajozottan működik, hogy szinte hihetetlen. Az árut már a pultnál megnézheted és mehetsz tovább a másik osztályra a papírral, amit ott elvesznek, hozzáteszik az új árut és a végén a pénztár után kezedbe nyomják a már összecsomagolt árukat. És mindenki igazán ért a cikkekhez. Habár szem és fültanúja voltam a cég leghosszabb számítógépes leállásának, tavaly márciusban. 6 órát állt a rendszer. De nagyon jó hely és nagyon olcsó. Mindig ott vásárolok.
Egy kedves ismerosom kuldte ezt a linket at nekem. En mar harom eve dolgozom a B&H-ben -Nem, nem en enekeltem el a Szol a kakas mart, de siman en is lehettem volna…:) Bar en egy irodaban dolgozom es nem az uzletben.
Na,szoval, a hely tenyleg nem atlag; nagyon sok profi es felprofi vasarol nalunk, mindenfele mashol nehezen megtalalhato dolgot.
Tenyleg korrekt a vevokhoz valo hozzaallasunk,ezert is van naponta tobb ezer rendeles. En szeretem mar a helyet; igaz, az elejen par honapig nem nagyon szolt hozzam senki, az kemeny volt,de mar ket es fel ev utan kezdtek feloldodni..-Ez kis tulzassal de igaz.-
En amugy budapesti vagyok,de mar 18 eve itt elem napjaim.
Barkinek kerdese van meg, ha esetleg az e-mail cimem nem lenne lathato, ujra leirom: keypeck@yahoo.com
Meg sokat irhatnek roluk…
Ja, ez a nyitvatartas dolog,nos, ez egy maganvallalat,tehat ha egy evben egy hetet akarnak csak nyitvatartani es abbol meg is elnek, hat megtehetik. De mivel a vallalat tobbsege ultraortodox izraelitakbol all, igy nem csoda hogy minden zsido unnepen be vannak zarva. Ket eve meg julius 4.-en is be voltak zarva,de aztan a vezetoseg ugy dontott hogy cserelik ezt Erev Jom Kippur-ral,tehat akkor meg a Jom Kippur elotti napot is kiadjak mint fizetett szabadsagot.
Udv Brooklynbol,
M.Gabor
a gáz az itthon, hogy miért kell szabályozni a nyitvatartást törvényileg. tisztelem a szakszervezeteket, megvolt az idejük és fontos szerepük, de amit kiharcoltak, az értelmét vesztette. továbbá a versenyképességet nem segíti elő, ha megmondják, hogy mikor legyek nyitva-zárva és hány órában alkalmazzam a munkatársaimat. tök gáz, hogy most megint elbukni látszik az mtk munkaóra-szabályozás változtatás. éljen NY, éljen a szabad választás, éljen, az ha nem kell csalnod, hogy szabályosan működjél.
Volt szerencsem egyszer ott vasarolni, tenyleg durva kinalatuk van. Ha valami fotokutyu nincs a B&H-ban, akkor az nem is letezik.
Egy ideje minden masinámat, kütyümet itt veszem, bár nem élek New Yorkban. Amikor nem személyesen vásárolok, hanem barátokat-családtagokat bízok meg, akkor úgy érzem, valami hiányzik a dobozból, amikor kibontom… :) “A must see!”
Pár éve rendeltem egy ipodot tőlük Amerikába, de valahol megadtam az itthoni címemet, azóta küldik minden félévben a katalógusukat, ami majdnem egy kilós gyönyörűen kinyomtatott újság. Már rég elköltötték a küldözgetésre az ipod vásárlásom hasznát, de nekem ez nagyon bejön.
Polárszűrőt akartam venni náluk, az eladó megkérdezte, hogy milyen objektívre lesz, majd kedvesen figyelmeztetett, hogy nagylátószög állásban a sarkokban be fog sötétedni a kép. Le voltam nyűgözve.
rendeltem én is onnan, nem is keveset
a múltkor csúszott a szállítás, valami ünnep miatt ;)