14 évvel ezelőtt turistaként Krakkóban járván, megismerkedtem néhány helyi fiatallal egy zsinagógában. Ők mesélték, hogy Lengyelországban sok zsidó szülő - féltésből, félelemből - egyszerűen eltitkolja gyermeke elől származását. Amiről nem tudunk, abból nem lehet gond. Tökéletes asszimiláció.
Furcsa hely ez a Lengyelország - mondtam nekik lesajnálóan - szinte nem is maradtak zsidók, mégis rengeteg az antiszemita - pufogtattam a közhelyet - Magyarországon ilyesmiről még sosem hallottam.
Pár évvel később az egyik egyetemi évfolyamtársnőm tudta meg váratlanul magáról, hogy zsidó. Bejelentkezett egy régen látott amerikai rokon családlátogatásra, és a szülők a kellemetlenségek megelőzése érdekében elérkezettnek látták az időt arra, hogy közöljék lányukkal, nem csak a nagybácsi zsé, hanem ő is. Az évfolyamtársnőm egyébként kifejezetten örült a hírnek, azt mondta, hogy mindig is érdekelte a zsidóság, és most úgy érzi, választ kapott végre, miért.
Nemrégiben egy 45 éves, jobbos, light antiszemita ismerősömmel (nem ismerősöm ismerősével!) közölte az anyja, hogy ő bizony zsidó. Ez az ismerősöm nem örül. Egyelőre nem tud mit kezdeni az információval, próbálja zárványként elrejteni tudtának hátsó zugaiban.
A napokban az alábbi levelet kapta a JP:
Hello!
Csak ötlet, de én személy szerint nagyon örülnék a miért _nem_ kell félni a zsidóktól típusú írásoknak. Arra gondolok, hogy sokan vagyunk úgy, hogy semmi fogalmunk nincs a zsidóságról, vagy ha van, az inkább vallási (közismert), vagy történelmi (közismert) dolgok, de személes tapasztalat kevés.
A körülöttem élők úgy látom úgy vannak ezzel, hogy a zsidóság valamiféle misztikus és félelmetes “dolog” és 2 dolgot tudnak: 1. holokauszt (valamilyen szinten). 2. antiszemita baromságok.
Semmi középút.Az én férjem, mint kiderült zsidó származású, de figyi, hogyan derült ki:
Az apukája és az anyukája egy faluból származnak.
30 év házasság után elváltak.
Ekkor az apuka “megsúgta” nekem, “hogyám” az ő csalfa felesége zsidó
ááám (:S), mindenki tudja a faluban. (??)
Utánanéztünk és tényleg. (De ez annyira tipikus, hogy mint negatívum derült ki. :((((((((((((( )Namost.
Hogyan viszonyuljon az ember ehhez, hiszen semmi infonk nincs róla, a
férjem még azt sem tudja, hogy egyáltalán mit kezdjen ezzel.
Olvassuk a JP-t és sok-sok info nagyon hasznos, de please méééég….
hadd ismerjük meg (és nemcsak mi).
Gondolom elég kusza lettem, de remélem, valamit ki lehet hámozni ebből.
Köszi!”
Képzeljük el, hogy kiderül valami, amit eddig eltitkolt előlünk a családunk. Hogy örökbefogadtak. Hogy él egy testvérünk Badacsonytomajon. Egyéne válogatja, de nem lehet könnyű megküzdeni sem az új tudással, sem az eddigi hazugság tényével.
Mivel ovisként úgy voltunk értesülve, hogy a kovbojok ügyesebbek és okosabbak, senki sem akart indián lenni. Legjobb indián a halott indián. De mi van, ha egyszercsak kiderül, hogy indiánok vagyunk?
Szerintem nem dől össze a világ, olvashatunk Coopert, kipróbálhatjuk a bakonyi indiántábort, megismerkedhetünk a történelemmel, a hagyományokkal.
JP pszichodráma és ötletbörze:
1. Mikor és hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy?
2. Ha valaki azzal fordulna hozzád, hogy derült égből zsidóvá vált, és nem igazán tudja, hogy mi ez az egész, mit mondanál neki, milyen olvasnivalót ajánlanál, mit mutatnál meg, kit mutatnál be neki?
Tudom, hogy vannak, akik számára az utóbbiak életbevágóan fontos kérdések. A közismert zsidó (ellenség)kép valóságtól messze álló kliséje helyett új, valódi tartalommal kell megtölteniük immár saját zsidóságukat.
Üdvözlöm őket a törzsben.
Uff.
–
Kapcsolódó bejegyzések a JP-n:
Zsidó-e vagy?
Hogyan ünneplik a zsidók a Karácsonyt?
Hibridek vagyunk
1. Mikor és hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy?
Úgy 7-8 éves koromban hazamentem egyik nap lelkesen az általános iskolából és elújságoltam, hogy a HUNOKRÓL tanultunk aznap és szerintem very fasza, hogy ÉN IS HUN VAGYOK. Édesanyám erre mondta, hogy hun nem, mert zsidó. Nem tetszett ez a dolog akkor, elvették tőlem a lovakat és a vagányságot (hun), de nem tudtam még, hogy mekkorra királyságok vannak (konkrétan is) a zs-fronton.
2. Ha valaki azzal fordulna hozzád, hogy derült égből zsidóvá vált, és nem igazán tudja, hogy mi ez az egész, mit mondanál neki, milyen olvasnivalót ajánlanál, mit mutatnál meg, kit mutatnál be neki?
a) Judapest.org ;]
b) Paul Johnson: A zsidók története (történelem, szellemtörténet, hatástörténet; Európa Könyvkiadó, 2005)
c) Marom/Sirály programok
d) Herman Wouk: Én Istenem (zs’ vallásról)
e) Centropa.hu (zsidó élet Magyarországon a II. világháború előtt - óriási online archívum, sok száz interjú)
f) Magyar Judit Isaacson: Köszönet az Életért (egy Kaposváron született, ma Amerikában élő holokauszttúlélõ a visszaemlékezéseit kivételes humorral, a tábori élményekben is a pozitív oldalt keresve beszéli el.)
g) Izraeli út
h) Klezmatics, John Zorn’s Masada
Valamikor általános iskola elején a bátyám azzal állított haza az iskolából, hogy a Józsika az egy hülye zs. Mire az én anyukám leültetett bennünket, és azt mondta, hogy a) nincs összefüggés a két jelző között, és b) ha volna, te is hülye lennél. (Persze nem pont ezekkel a szavakkal.) Se előtte, se évekig utána nem volt különösebben téma. Belőlem a gimnáziumi társaság csinált zsidót a ‘80-as évek végén (ahol valahogy úgy alakult, hogy a csapat kábé 2/3-a zsidó volt), anyámból Csurka a ‘90-es évek elején.
Ismerek olyat, aki a 18. születésnapján tudta meg, és mi kiröhögtük, mert a neve és a pónemje alapján simán annak gondoltuk addig is, és csak azon lepődtünk meg, hogy pont ő nem tudja. Volt barátom, aki váltig állította, hogy ők nem, de a nagyszülők papírjai elvesztek a háborúban, és bár vasárnap, a mise után még csak-csak kimentek a földekre kapálni, de szombaton soha. Egy másik barátom huszonvalahány évesen, a nagymama halálos ágya mellett értesült, és tudott mit kezdeni a dologgal, de az anyja, aki szintén ott, már nehezebben vette.
De a legkeményebb egy ‘90-es évek eleji skinhead (elég távoli, de) ismerős volt, akinek a szülei, látva a társaságot, terápiás jelleggel mondták el, hogy ő is zsé. A gyerek három napig rágódott, majd úgy döntött, hogy az csak a nagyszülőkre vonatkozik, ő inkább marad a haverjaival kopasz.
És hogy hova menjünk? Szerintem Köves Slomó rabbihoz.
Még néhány könyv ami lehet hogy segíthet:
Lion Feuchtwanger: Jud Süss - Egy középkori “story” Egy zsidóról aki igen magasra jut hogy aztán nagyon nagyot essen, de persze nem ez az igazi lényeg
Lion Feuchtwanger: A zsidó háború - Monumentális mű. Nem fogod kialálni miról szól. Zsidók háborúja a Rómaiak ellen. És még “sok minden más”
Leon uris: Mita 18: II világháborúban játszódik. A lengyel Gettóról szól. Nekem nagyon tettszett.
és végül: A muszadagh 40 napja. Egyáltalán nem zsidókról szól. Az Örmény holokausztnak állít emléket. De szerintem azért témába vág. Szerintem. (nekem van örmény rokonom)
üdv:
s
Nem vágom a konkluziót. Most akkor üdvös ha megtudja a delikvens, hogy zsé vagy sem?
Egy kollegámnak is úgy tudta meg 12 éves korában, hogy amikor hazament az iskolából büdöszsidózott mert ezt hallotta. Erre az anyja leültette, hogy egy kicsit elbeszélgessenek.
Saját bevallása szerint zsidóságát mai napig problémaként éli meg és nem mondja meg a gyerekinek mert nem akarja, hogy ilyen teherrel éljenek. Akkor most követendő út vagy sem?
Köves ajánlását nem értem. Ő maximum azokkal foglalkozik, akik anynai ágon zsék. /legalábbis egy spanom története erre utal. Történt ugyanis, hogy leült cseverészni az Oberlanderral Szigeten. Érdekes mód a beszélgetésnek akkor lett hirtelen vége, amikor kiderült, hogy nem az anyja hanem az apja zsé./
Noah Gordon: Az orvosdoktor. Egy (asszem) XII. századi sztori egy angol barbélyról, aki orvoslást akar tanulni, arab medreszében, ahol keresztény nem tanulhat, de zsidó igen, ezért zsidónak adja ki magát, keresztülutazza az akkor ismert világot, és felnőttként beletanul a being j művészetébe.
Rabbik közül Darvas Istvánt ajánlom még (Nagyfuvaros utcai zsinagóga). És Verő Tamást is (Frankel utcai zsinagóga). Ők szerintem beszélgetnek azzal is, aki apai ágon zsidó.
Kezdő zséknek, meg mindenkinek: Herman Wouk: Háború trilógia,
Leon Uris: Exodus, Mitla-szoros ( nem elírás, ez a könyve nem a már említett Mila 18 ),
Ember Mária: Hajtűkanyar
A napokban - tök véletlenül - akadtam rá Raj Tamás kérdezz - felelek oldalára. Nekem meglepően érdekes kérdések is voltak, a válaszok kicsit egykaptafára íródtak ( de legalább nyíltan )
Ott láttam, milyen nagyon sokakat foglalkoztat, hogy hogyan válhatnának “hivatalosan” is zsidóvá.
javaslom megtekintésre :) csak fyi
http://youtube.com/watch?v=yFuCvZcYyKU
1. Mikor és hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy?
A szüleim vallástalan zsidók voltak. Én 1956 után tudtam meg a szüleimtől, hogy zsidó vagyok. Az addigi kuruc-labanc játék helyett az “üsd a zsidót” lett az új játék 57 márciusán. Akkor a papám behívott, bánatos szemével rám nézett és azt mondta: “Fiam, ne szidd a zsidókat!” Erre én ─ már sejtve valamilyen titkot ─ provokatívan megkérdeztem: “Miért, mi is azok vagyunk?” Erre a papám megint rám nézett a bánatos zsidó szemével és azt mondta: “Nem, mi nem zsidók vagyunk, hanem izraeliták.”
2. Ha valaki azzal fordulna hozzád, hogy derült égből zsidóvá vált, és nem igazán tudja, hogy mi ez az egész, mit mondanál neki, milyen olvasnivalót ajánlanál, mit mutatnál meg, kit mutatnál be neki?
A Tórát.
Egyébként meg csókoltatom azokat a kedves szülőket, akik szándékosan titkolják a gyerekük előtt, hogy zsidók, részben vagy egészben. A “megmondás” gyakran nem jó.
Kölyökként mindig indián szerettem volna lenni - nem sikerült egy apacs (stb) őst sem találni, még egy dakotát sem. Attól még tiszta indián vagyok.
Meglepődnék, ha Köves Slomó lepattintana bárkit csak azért, mert nincsenek zs génjei. Oberlander Baruch is egy nagyon jó ember, szerintem ott valami félreértés lehetett.
Még egy kis ajánlott irodalom: Idegen közöttünk, most csak 990Ft-ért! 8-)
http://www.netpiac.hu/display/index.phtml?do=termek&termek_id=24868&style=1
- Házmester úr, vannak a házban zsidók?
- Igen, a negyediken a kovácsék, de csss… ők még nem tudják!
A Musza Dagh negyven napját én is erősen javaslom.
Anyámból a születés csinált zsidót, belőlem a rendszerváltás, dohos zugokból előbúvó nyüvei.
én mindig is tudtam, h indián akarok lenni és elég korán rájöttem,h nem véletelen ez a vonzalom. anyám sose szerette ha apám erre utaló megjegyzéseket tett. “ne mond ki h zsidó vagy.” azért 6évesen megtanultam a széder este 14pontját csak mert ahhoz volt kedvem. aztán kiderült h nagyi még pászkát is tud sütni, sőt a dédihez járt az egész falu húsért anno. mert az_kóser_volt.
a ki/mi ajánlataimat már nagyjából mind elmondtátok.
az én bevált receptem erre a szituációra:
olvasmánynak, Simon Philip De Vries - Zsidó rítusok és jelképek
aztán irány egy széder este, mondjuk a Darvas Pistinél ;)
1. ezzel a vezetéknévvel sosem voltak illúzióim, még grószmámiék keresztelkedtek ki valamikor a háború előtt-alatt, noha tagadták. anyámék ugyan hozták a szláv vonalat, de mindig szimpatikusabb volt ez. kell a francnak egy mindenhonnan vérző, felszögelt fickó, de tényleg.
2. sok-sok izraeli, vagy máshonnan való zsidó zene, judapest.org, szombat.hu, tóra. ja, és sok-sok izraeli, vagy máshonnan való zsidó zene. (:
Tényleg a lubavicsiekhez kell küldeni egy embert, aki még fel sem fogta, hogy valami teljesen megváltozott az életében, pedig minden ugyanaz maradt? Nem hiszem. Sokan eshetnek abba a hibába, hogy az eddig “elpocsékolt” évek miatt ortodoxabbak akarnak lenni az ortodoxnál. És nem is hiszem, hogy a soával kéne kezdeni a dolgot. Ne rontsunk ajtóstól a házba. Barátok, zene és szépirodalom. Az utóbbihoz pedig pár könyvet ajánlani is tudnék:
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Isaac Babel: Ogyesszai történetek
Singertől novellák
Sólem Aléchem: A Mótl gyerek
…és persze még rengeteg minden, ami finoman, főleg az irodalmával fogja meg az embert, és utána ő dönthet arról, merre tovább.
én kb. 11 évesen tudtam meg, hogy mi a pálya, amikor nagyanyám azt mondta, hogy ha bejut a MIÉP a Parlamentbe, akkor megéljük még, hogy újra a Dunába lőnek minket :(
aztán jöttek a vidámabb dolgok is, de végül az iraeli út tette fel a pontot az i-re, azóta nem csak parazsidó vagyok.
zsidóság témában meg egy Mel Brooks film: Lenni vagy nem lenni, rám nagy hatással volt (ja és a Fuszeklik fejedelmében a rabbi :)
Nekem olyan furcsa, hogy valakit sokkol az a hír, hogy zsidó. Én egy időben nagyon szerettem volna, ha ez kiderül rólam! (Persze én egy “másik” sztereotípia vagyok!:)
Pár éve ezt a mániámat édesanyámnak is elmondtam, és kiderült, hogy ezt ő is így gondolta valaha, legalábbis, ha választhatott volna, valószínűleg azt választja, hogy zsidó lehessen.
Ebből két dolgot tudtam meg:
1. A filoszemitizmust genetikai úton örököltem.
2. Mivel anyám is feltételes módban beszélt, ezért nagyjából lemondhatok arról, hogy valaha majd egyszer kiderül….:(
:P
Viszont én sokakkal ellentétben sosem mentem úgy haza, hogy a “zsidók így meg úgy”, valószínűleg kicsi korom óta belém volt nevelve az, hogy ilyeneket nem mondunk, és különben is hülyeség. Ezzel nem is volt gondom a középiskoláig, ott kezdtem először “libsibolsiként” konfrontálódni néhány emberrel. De ott is még inkább csak a cigányozás miatt. Az igazán durva dolgok a munkahelyeimen jöttek…
1. az iskolaban 88 ban lebudos zse-ztek. sirva mentem haza, hogy nem tudom miert lennek budos zse. es kulonben is ennek semmi ertelme. anyam annyit mondott, lanyom, budos nem vagy, furodni szoktal, a tobbi meg igaz, de en sem tudok rola semmit, nagyapad kommunistanak nevelt, ez meg egyebkent is csak egy vallas, szoval megsem vagy az. 10 evesen kicsit elvesztem a magyaraztaban, de aztan megoldottam.
2
Vamos Miklos Zeng a Zenek - szerintem nagyon pontosan adja vissza az erzest, amikor az ember rajon, hogy o is indian
Groo Dina - Coresz cimu dokfilmje, zsido fiatalokrol, aki hirtelen szembesulnek az indiansaggal
Leon Uris - Mila 18.
3.
Vero Tomi - rabbi
Radnoti Zoltan - rabbi
Fekete Laszlo - kantor, es az egyik legintelligenesnebb es legnyitottabb ember, akivel valaha zsidosagrol beszelgettem
Popper Peter - ot ugye nem kell
Rona Juli - spritulais izekkel foglalkozik, de szerintem leginkabb egy igazi jiddise mamme :)
Shadai, hun az én sem vagyok. Bár ki tudja?
Apukám olyan ferdeszemű, hogy lehetne akár kun vagy tatár is.
Azt hiszem, tatár leszek, az olyan izgi!
(Nem, mégsem, a tatárok majdnem kiírtották Magyarországot 800 évvel ezelőtt. Ha tatár lennék, “idegenszívűségben” előrébb kerülnék a feketelistán a zsidóknál. Úgyhogy maradok inkább JP-s “álzsidó”:)
Bár a szélsőséges románok szerint (legújabb kedves vitapartnereim:D), mi mongolok vagyunk. Márminthogy mi, magyarok. Mindannyian.
:P
Érdekes, azt hittem, ez hamarabb felveti valaki. Ilyen van, hogy “kiderül”, hogy “zsidó” vagyok. Mármint mit jelent akkor ez? Adott esetben nincs kapcsolódó vallási-kultúrális neveltetés, nincs történelmi kapcsolat, és ha 16 évesen nem félkopaszon-körszakállal rohangálsz, valszeg fizikailag sem jelent semmit számodra a dolog. Szóval semmi kapcsolatod nem volt x pillanatig ezzel a valamivel. Szóval mi az, ami ilyenkor kiderül? Nem egyedül az, hogy genetikailag olyan emberektől is (számos egyéb mellett) származol, akik egy népcsoporthoz tartoznak, vagy valamikor felvettek egy vallást?
Kérdezem, outsiderként, mert ez tök érdekesnek tűnik nekem.
Próbálom elképzelni, hogy mit jelenthetne mondjuk az én esetemben, ha kiderülne, hogy kun vagyok (ami genetikailag is max 10% lehet), vagy valami közeli ázsiai eredetem is van, amire mondjuk a családban gyakorlatilag nem létező arcszőrzet utalhat. Én nem tudom elképzelni, hogy ezt az egy származási információt kiragadjam abból az olvasztótégelyből ami a családom genetikai történelme, pláne, hogy kultúrálisan vagy öndefiníció terén ez macskabajszot is számítana nekem onnantól.
Mármint eddig is arra törekedtem, hogy minél több kultúrát megismerjek és megtaláljam belőle azokat a dolgokat, amik segítenek elhelyezni magamat az életben, szabadon döntve igyekeztem kihozni a maxot belőle. Nem tudok pl zsidó felmenőkről, de simán lehet, hogy vannak, de ettől függetlenül érdekel a zsidó vallási és világi kultúra.
Ez nekem ott nehezen érthető (értsd ne pejoratívan, hanem tárgyilagosan) ahol igaz a korábbi kultúrális vonatkozás hiánya. Nyilván más a szitu, ahol zsidó kultúrális behatások között nő fel valaki anélkül, hogy tudná mit miért csináltak így a szülei-nagyszülei.
Szóval erről mesélhetne akit érint. Hisz ha jól látom, a jelenség van, én nem értem miért, akkor pedig tapasztalataim alapján nem a világ hülye hanem én vagyok alulinformált. :+)
Chaim Potok, Hadag Nachas, na jo, judapest too.
Izraelbe pedig feltetlen el kell menni legalabb egyszer.
De en olyan zsido vagyok, hogy evente legalabb egyszer lecsekkolom anyukamnal, hogy tenyleg, mert meg 12 eves koromban az akkori legjobb baratnom (persze zsido lanyzo) azt mondta, hogy kizart dolog, mert az latszana. :)
Én ugy tudtam meg, hogy 10 évesen néztem a fradi-mtk-t, és azt mondtam anyámnak, hogy MTK drukker leszek. Amin anyám jót röhöt, és elmondta, hogy mi a helyzet, akkor persze nem értetem. Elöször tartalmat akkor kapot amikor gimnáziumban egy dolgozatt után közöltem, hogy elvonulok kolostorba ha ez egyes lesz, mire az egyik lány, közölte nem lehet mert te zsidó vagy. Identitásként pedig azóta van bennem mióta behuztak nekem a buszon, hogy zsidó vagyok, persze azóta mással töltödött fel ez az identitás.
Imádom a judapestben, hogy zsidó nem egyenlő valásos zsidó.
Ez pedig nekem az eddigi legjobb poszt, ezt a kommentett 20 perce írom, és végre önthetek a lelkemből O:
Ja bocs
1. Otthon ez a dolog nem volt téma.
Nagyanyám a gáz platniján sütötte a pászkát, amikor a suliban elmondtam, kiröhögtek. “Ezeknek nincs pénzük kenyérre, lepényt esznek!” (Akkoriban 3,60 volt a kenyér) Nagyon cikinek éreztem és rákérdeztem anyámtól, hogy mi most szegények vagyunk? Kérdezte: szereted a pászkát? Aha, modtam. Akkor ne törődj vele, mások mit mondanak!
Péntekre (már tudom, hogy ezt nem így hívják…hihi) mindig tollas csirkét vett, amiért baromi messze kellett elmenni egy fura kis emberhez, valami fura kis sufniszerű kalyibába. Ráadásul az első emeleti konyhában fosztották annak ellenére, hogy engem a frász kitört a halott tollas láttán.(A toll-fóbiám szerintem innen eredeztethető) Sokszor felvetettem, hogy a piac sokkal közelebb van és lehetne talán a tollatlan változattal próbálkozni, de ilyenkor nagyanyám csak annyit mondott, ennek jobb íze van, mint a piacosnak. (Pedig azokban az időkben még fejkendős nénik árulták a háztáji csirkét a piacon és nem a csirkegyárból érkezett a haltápos csirke) Ezt is elmeséltem a suliban, ahol megint csak kiröhögtek. “Ezeknek nincs pénzük a piacra sem járni, zugcsirkét vesznek”
Aztán sok gyertya is égett hétvégeken. “Ezeknek áramra sincs pénzük”
Az ilyen és ezekhez hasonló csúfos megszégyenülések után befejeztem a család gasztronómiai és életvitelével kapcsolatos tudósításokat az iskolában, mert marha égőnek éreztem, és roppant dühös voltam a szüleimre, hogy mi miért vagyunk ilyen csórók, hiszen mindent fillérekért lehetett akkoriban kapni…csak én nem kaptam választ :(
Azon mindig vigyorogtam, hogy apám sosem volt hajlandó semmit csinálni szombatonként és az én harczias anyám, aki múlhatatlan kényszert érzett a lakás folyamatos pucoválásoz, sokszor vágta a fejéhez, hogy “Te csak szombati zsidó vagy” (ti. apám csak azért tart shabbatot, hogy ne kelljen segíteni). Én ezt akkor a lusta disznó szólásmondással azonosítottam és magamban megállapítottam: szombati zsidónak lenni jó.
Aztán egyszer láttunk egy körmenetet. A mai napig emlészem rá, ahogy álltunk a nyitott folyosón és néztünk le az alattunk vonuló emberekre. A ház fele kint állt, a másik fele vonult. Nekem marhára tetszett, mert gyertyák égtek, meg cipeltek valami csipkébe öltöztetett faszobornőt, virágszirmokat szórtak és danoltak. Úgy éreztem, ez már az igazságtalanság netovábbja, hogy mi nem vagyunk ott. Csengő és átható hangon kérdeztem anyámat, mi miért nem megyünk. Még a rémült arcára is emlékszem, a szomszéd Kiss bácsi (exKohn) szúrós tekintetére, ahogy rám és anyámra nézett. No, ekkor eljött az Igazság Pillanata, anyám beparancsolt a lakásba és elmondta, miért állunk mi a folyosón.
Egyébként a dologgal továbbiakban nem foglalkoztam. A 80-as évek elején nem is volt téma Magyarországon a származás. (Ha csak nem voltál roma…)
A 90-es években aztán úgy látszik az identitástudat ébredezett bennem, mert olyan természetes volt, hogy a gyereket zsidó ovódába, iskolába és gimnáziumba járatjuk. Természetes lett, hogy nagy Szédereket tartunk barátokkal, akikről valahogy akkortájt derült ki, hogy szintén zsék. Lassan rátértünk a kósher-light étkezésre, zsinagógába jártunk, évente egyszer meglátogattuk az izraeli rokonokat, azaz szép csendesen elzsidultunk.
2. Kezdő zsidóknak:
- Biblia/Tanah (az IMIT 1898-1907 között kiadott Bibliája a héber szöveg betoldásával)
- Jólesz Károly: Miért?
- Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon
- Deutsch R. - Landeszman Gy. - Lőwy T. - Raj T. - Singer Ö.: Halljad Izrael
- JP
Haladó zsidóknak:
- Frojimovics K. - Komoróczy G. - Pusztai V. - Stribik A.: A zsidó Budapest I.-II.
- Oláh János (alias Odzsé): Judaisztika I-II. (Vele a beszélgetés is fantasztikus, nem csak a tanulmányai)
- Domán István rabbi visszaemlékezései
- A magyarországi JOINT-nál önkéntes munka
- Everything Is Illuminated [Minden, mi lángol] (Elijah “Frodo” Wood főszereplésével)
- JP
hmmmm….
Én 39 evesen szembesultem azzal hogy Anyam es igy En is, zsido vagyok!Jol beepult Anyam agyába hogy errol soha nem szabad majd beszelni az élete során,hiszen a budapesti gettoban ő már “részt”vett mint 6 éves gyermek.
Millioszor elmondtak Neki ,ha tulélik itt ezt a helyzetet,tilos erről valaha is beszélni,ő megfogadta,a mai napig ezt mindig szemelött tartja!
Igaz,hogy lassan 8 eve volt ,hogy ki-ill.bevándorolt utánam Israelbe es azota is hol itt,hol ott él,de bőszen állitja,hogy ő nem zsido,hisz reformatus templomban lett megkeresztelve
:))
Joseph Heller: Isten tudja
1., én nem emlékszem hogy tudtam meg, teljesen evidensnek kezeltük a kérdést. Így aztán coming out élményem sincs :)
2., Ha már úgyis felsoroltátok az ajánlandó olvasmányok nagy részét… kezdje el rendeltetés szerűen használni a córesz, pónem ojve és mesüge szavakat….
A témában alapmű: 1985/2-3. Medvetánc
Erős Ferenc-Kovács András-Lévai Katalin, a Mo-i zsidó családok szocializációjára igen jellemző, nagyon tanulságos interjúi: Hogyan jöttem rá, hogy zsidó vagyok? címmel.
Baromi jó téma, kösz, hogy felhoztad, tet.
1. Mikor és hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy?
Én mindig is tudtam, de apukámnak ez nagyon fájó pont. Ő 14 éves korában kapta meg egy osztálytársától, hogy “ti ilyenkor pulykát esztek, ugye? Azzal a kérdéssel ment haza, hogy ki az a “ti”? Hát a zsidók, azaz mi, mondták neki. És baromi rosszul érintette, hogy tudnak róla valamit, amit ő nem tudott magáról.
Akkor aztán magára vette a rettegést, a kisebbségi érzést, paranoiát, és a teljes és reménytelen ateizmust, ami a kevéssel a soa után született zsidóknak gyakran sajátja.
2. Ha valaki azzal fordulna hozzád, hogy derült égből zsidóvá vált, és nem igazán tudja, hogy mi ez az egész, mit mondanál neki?
A teljes JP betűanyagát, azonnal. Én Raj Ferenchez vinném el esetleg, de mivel magam sem találtam még meg itthon azt a közösséget, ahova a szivem erősen húzna, a fent emlitett sok olvasnivaló és film mellé esetleg még Spinoza ház-programokat tudnék ajánlani.
Kepregenyeket a frissen bezsidultak kezebe! Sfar, Spiegelman, Eisner, etc.
Még annyi, hogy zsidóságot nem értő, sztereotipiákat benyelő és rájuk rimelő negativ tapasztalatokkal rendelkező ismerőseimnek is ugyanezeket ajánlanám, azt hiszem. Csak nem tudom, mennyire értenék, éreznék.
A legjobb barátom is ebbe a kategóriába tartozik, és képtelen vagyok neki “elmagyarázni”, hogy mi is zsidónak lenni. Még én sem tudom.
zsidóságra rádöbbenők, szevasztok!
1. 10 éves koromban meséltem otthon az obligát gázkamrás viccet, amit aznap hallottam a suliban (”nyissák ki! nyissák ki!” “nyitom már… nyitom már…” - ha valakinek megvan), mire anyu elérkezettnek látta az időt a felhomályosításra, hogy ezt talán nem kéne, mert részben én is az lennék… hm. de persze akkor ennek semmi jelentősége nem volt, csak annyi jött le, hogy ezentúl otthon nem mesélünk zsidó - azaz antiszemita - vicceket.
a zsidó identitást első csajomnak köszönhetem, aki nagy antiszemita volt :-) ehhez képest majd 3 évig gyűrtük egymást, bár szerintem neki lehetett nehezebb feldolgozni, hogy zsidó a pasija. hm-hm.
2. szerintem olvasson sok Efraim Kishon humoreszket, meg Örkény egyperceseket, meg nézzen Woody Allent. többet tud meg a zsidóságról, mint a Tórából. nem hiszem, hogy rabbihoz kéne mennie bárkinek, hacsak a zsidóságra rádöbbenéssel párhuzamosan nem érte őt vallási élmény (”elhívás”) is.
üdv
Ad 2. Meghívnám sabbatra, és utána már Ő is tarthatja, nem is kötelező hozzá sem vallásosnak sem feltétlenül zsidónak lennie. Szerintem a zsidóság nem tartotta a sabbatot, de a sabbat volt az, ami megtartotta a zsidóságot az évezredek során. Egy helyütt olvastam: ha minden zsidó egyidőben, 2x egymásután megülné a sabbatot, akkor eljönne végre a Messiás.
lehet hogy én vagyok együgyű, de nem értem, hogy ezt valaki miért éri meg (ekkora) traumaként. Elvégre nem azt tudta meg hogy halálos beteg
Érdekes, hogy a többségnek úgy tűnik, valamikor kiskorában egyszercsak anyu vagy apu megmondta, hogy zsidó. Nekem ez totál másképp volt. Illetve inkább nem volt sehogy, mert nincs semmi ilyen konkrét emlék, amióta az eszemet tudom, valahogy az evidens volt, hogy zsidó vagyok, anyám, nagyanyám zsidó. Ha már válsztani kell, nekem inkább talán azt kellett elmagyarázni, hogy kisfiam, vannak nem zsidók is.
Ha meg valaki hirtelen megtudta, hogy zsidó, és ez neki fejtörést okoz, akkor máris teljes jogú zsidóvá érett :)
De, valahol azt tudták meg, Natasha. Ők legalábbis érezhették úgy. Ez az infó nem is olyan rég még egy halálos itélettel érhetett fel. A mai közeg sem megnyugtató, ha épp rosszefé figyelsz.
Ja, és mit mondanék egy frissen tudatosult zsidónak? “Shabbat Shalom Motherfucker!” :)))
Kedves Natasha Rostova!
1957 elején egyedül én voltam az osztályból, aki nem járt hittanra. Az órát az iskolában tartották, ezalatt engem kiküldtek az osztályból, ez nagyon megszégyenítő volt. Egész idő alatt ott hallgatóztam az ajtóban, hátha sikerül valamit elcsípnem abból, mi folyik odabenn. Egyszer tanítás után az egyik osztálytársam jött szembe a túloldalon a mamájával és azt mondta jó hangosan ─ én is anyámmal jöttem ─, ránk mutatva: “Ezek ölték meg Jézus Krisztust!”
Én úgy éreztem kora gyerekfejjel, hogy itt valami rettenetes, kimondhatatlan titok lappang… A zsidóságomat ─ még az egyetemi évek alatt is ─ mint egy titkot hordoztam, amiről nem szabad beszélni senkinek sem le is tagadtam mindig, ha kérdezték. Ezek a fájó gyerekkori emlékek annyira bennem éltek később is, hogy felnőtt fejjel sem mertem belépni zsinagógába, mert tudattalanul magam is azonosultam azzal az ellenséges felfogással, hogy “ők az istengyilkosok”.
Én közel 6o éves vagyok, a rendszerváltás óta egyre erősebben “zsidulok”. A szüleim megpróbáltak ateista módon asszimilálódni, úgy hogy sokat én sem tudtam. Apám tkp. az unokájának kezdett csak mesélni a musz.-rol, és Mauthasenről, pedig Ő vallásos családból származott. Azóta a fiam volt többször Izraelbe. Sajnos szüleim már régóta nincsenek. A felsorol könyvek,filmek nagyrészét ismerem. És örülök, ha a JP-n ilyen cikkek jelennek meg.
Na és akkor mi van, ha mindenki tényként kezeli a környzetemben - már akit érdekel ez - hogy zsé vagyok, de a családi papírok mindegyikére - nagyszülőkig - az van írva, hogy róm. kath (így, th-val)…?
Tisztában vagyok vele, hogy 60-70 éve nem volt életbiztosítás zsidónak lenni. Azzal is, hogy az azt követő rendszer tiltott, tűrt és agyonhallgatott így aztán nem lehetett könnyű zsidó (keresztényt sem annyira) hagyományt, identitást őrizni, ápolni, továbbadni.
Nyílván az én családom is átélte ezeket az időket mégsem élte meg tragédiának a zsidóságát. Nem raktuk ki az ablakba, de nem is titkoltuk evidens volt. Mint mikor reggel felkel a nap este meg lenyugszik. Lehet ellene berzenkedni csak minek.
Igaz persze, hogy más korosztály vagyunk. A 80-as években ez már másképp ment,(ami nem jelenti azt persze, hogy ne ért volna engem is támadás a származásom miatt.)
Hajlanék Natasha véleményére. Pontosabban, szerintem ő valami olyasmire gondol (javítson ki, ha nem), hogy az rendben van, hogy a múltban volt miért titkolni, illetve bőven adtak rá okot vagy a nácik, vagy a kommunisták, vagy egyebek, de itt az idő, hogy ezen változtassunk, és, ha követjük szüleink, nagyszüleink hagyományát (csak el nem mondani, hogy zsidók vagyunk, titkolni, stb.), akkor a folyamat megállíthatatlan. Magyarán, nem úgy fogunk “túlélni” ma zsidóként, ha tehernek éljük meg zsidóságunkat, hanem, ha felvállaljuk, és kezdünk vele valamit (ld. JP).
winkelman: nem javítom ki. :)
Üdv Mindenkinek!
Csakhogy végre kilépjek abból a 90%-ból… nekem erőteljes váltást (válságot?) jelentett az identitás-tudatomban, mikor megtudtam, hogy zsidó vagyok (még ha csak apai ágról is)… igaz a “megtudtam” erőteljes eufemizmus… szóval hosszú évek során, egy-egy elejtett szóból rakosgattam össze, hogy van valami “érdekes” a családomban. Aztán 2005-ben a “terrorházás-Bácsfi Diánás” tüntetés előtt nyíltan rá is kérdeztem. Nem tudom, kire lett nagyobb hatással, rám-e, vagy apámra-e… de az biztos, hogy azóta is keresgélem saját magam… és máig nem találok megnyugtató választ… Lehet, hogy csak túldimenzionálom az egészet?… de egyrészről felmenőim erőteljes asszimilációját túlzónak tartom, másrészről, hiába nem látszik rajtam kívülről, hogy zsidó vagyok félig, ha az antiszemitizmus különböző formáival találkozok, szinte akaratlanul is felötlik bennem, hogy a szemükben valószínűleg én is csak egy “ŐK” vagyok… talán morbid, hogy nácikhoz mérem magam?… valószínűleg… de tekintve hogy pozitív identitás-erősítésben még nem volt részem, valamihez kell nyúlnom- legalább ideiglenesen. De talán ha az ajánlott dolgokat elolvasom/kipróbálom (és természetesen rendszeresen olvasom a JP-t, még így vizsgaidőszakban, tanulás helyett is:-]), jobban “megtalálom magam” [huhh, és most összeszedem minden bátorságom, és megnyomom azt a gombot...]
P’Terr: hogy winkelmant idézzem “Shalom Motherfucer!”, már csak a 90% okán is. :)
Gyere gáblizni is, ott találkozhatsz csomó hús-vér kollégával is. (Mondom ezt én akinek, még egyszer sem sikerült odaérnie.)
Pontosan ezzel a kérdéskörrel érkeztünk el a JP üzenetének létfontosságához: pozitiv tartalommal kell megtölteni ezt a szédült, boldogan vállalható identitás nélküli ürességet.
Szerencsésnek tartom azt, akinek a családjában fennmaradt annyi hagyománytisztelet vagy vallásosság, hogy a “zsidó” szó valami kellemeset, vagy legalább semlegest felidézzen. Én egyelőre egyedül itt “szerzem be” azt, amiért “jó zsidónak lenni” :)
Natasha: köszi… viszont azzal, hogy egyetemre Szegedre mentem, kissé megnehezedik minden ilyesmi… az egyetem sűrű, a máv pocsék… de ha lesz legközelebb, legyűröm még a mávval szembeni ellenérzéseimet is…
P’Terr: Szegeden is van aktív zsidó hitközség, viszonylag nagy taglétszámmal. Nem reklámoznám itt mindenféle egyéb szervezet programját, de nagy valószínűséggel ott sem csak vallási alapon szerveződő programok vannak.
Az úgy volt…
…hogy közvetlenül a rendszerváltás után tipli, és megyünk Izraelbe lakni, ezt mondották a szüleim, ez jól is hangzott, de azt nem mondták, miért. engem meg nem érdekelt különösképpen, egyébként is kitört az Öböl-háború, nem lett az egészből semmi.
aztán később, a kortárscsoport nyomására (is) próbáltam “jó keresztény” lenni, de ez meg csak nem ment.
Aztán olyan 10-11 éves lehettem, amikor leültünk beszélgetni, és egyszercsak. ezt kezdetben stigmaként vagy átokként éltem meg, gondoltam, van nekem elég bajom, most még ez is. komplikált családregény inklúzíve.
Aztán középiskolában elkezdtem formálni az élményt, Szarvas, könyvek, Dohány utca, Chabad (ellenérdekeltektől elnézést - nekem akkor és ott bejött), önkéntesség, JP.
Friss indiánoknak (Grey Owl Syndrome, muhaha)
Glikl Hameln emlékiratai
Shmuel Yosef Agnon: Valaha régen (Temol Shilshom) / Eine einfache Geschichte / The Days of Awe
I.B Singer Apám bíróságán
Simon Balázs: Parafakönyv
meg a sok trash, ami azért a maga módján mégis kincs:
Rabbi a vadnyugaton (The Frisco Kid r. Robert Aldrich)
Brooklyn Bridge (tudod, a sorozat, még díjakat is nyert)
közösséget meg ha igyekszik, talál magának; nem tudom azt mondani, h XY rabbi lesz a tuti, vagy ZZS közösség. érdemes keresni a külföldi mintákat is, benézni külföldi utakon zsinagógákba, működő közösségekhez, hátha egyszercsak.
Ok, köszi, utánanézek…
Zsófi!
Örülök, hogy másnak is van ilyen “mániája”, juhhú:-)))
Negatív Zsófi. Zsófi Negatív…. nekem nagyon sok ismerősöm van ilyen mániával. Meglepően sok.
1. kérdés:
Hát, erről sosem szóltak családi legendák, muteromat rendszeresen annak nézik, én meg párszor megkaptam. Onnan gondolom, hogy lehet benne valami, bár számomra a származás nem a legfontosabb kérdés. Azért a sztorik mókásak.
Egyszer anyámmal Chagall kiállításra mentünk (a Dohány utcai Zsinagógába), és az őr barátságosan biccentett, mondván menjünk csak, nem kell fizetni.
Máskor hazafelé tartottam és a Rabbiképző mellett jöttem el. Az őr éppen locsolta a járdát, én meg megkértem, hogy ne locsoljon rám, amíg elmegyek az utcán. ,,Elnézést, azt hittem, bemegy” - válaszolta készségesen. :)
Szeretem ezeket a storykat, bár identitáshoz talán kevés. :)
Natasha: érdekes. Az én környezetemben egy ilyen sincs.
Amúgy vicces, engem is nagyon gyakran zsidónak néznek. Bár már sokszor rákérdeztem, a szülők szerint alaptalan. Evvan.:-)
az miért van, hogy a zsidók anélkül hogy ismernék a másikat tökéletesen tudják, érzik, hogy ő is zs?
nekem ez a nagyon furcsa, misztikus dolog! létezik ez?, erősítsetek meg, vagy csak én érzekelem rosszul a jelenséget?
(és persze azt is tudják, rögtön, hogy én nem vagyok…)
hm?
(kicsit off)
Ad 2. Mindenkinek ajánlom, hogy látogassa meg Izraelt! Már az első találkozás megváltoztatta az életemet! A Biblia addig csak egy érdekes olvasmány volt számomra, de ezután élettel telt meg! Szerelmes lettem Izraelbe! (Ahavat Izrael)
Tma: természetesen létezik ez a jelenség, az amerikaiaknak szép kifejezésük is van erre:
JEWDAR
Magyarul: zs-radar, zs’adar (angolul jobb).
“- Everything Is Illuminated [Minden, mi lángol] (Elijah “Frodo” Wood főszereplésével)”
Tenyleg! Egyik kedvenc filmem, hihetelen jo!!
Sziasztok :)
Kösz a témát érdekes gondolkodni is és olvasni is erröl.
Én is úgy nöttem fel, hogy ez titok volt, vagy nem is titok hanem inkabb tabu téma. Elég skizofrén dolog pl, hogy nagyanyam a többi családtagtól is titkolva engem egy pincében biztos ami ziher meg is kereszteltetett. Pedig ez mar a haboru alatt sem jott be a csaladnak - igy is elvittek majdnem mindenkit… Na mindegy nem tanultunk a dologból.
A nagyszüleim úgy védték ki a kérdéseket hogy erröl egyszerüen tilos volt beszélni ugyhogy anyám nem is tudott semmit az egészröl. De azért katolikus templomba nem jártunk, csak engem járatott a nagyanyám, de engem is csak a szomszéd nénivel küldött, ö maga nem jött. Hát ez nekem sehogy sem akart összeállni. Egyébként a paranoia odáig terjedt nálunk, hogy állandóan menekülésre készek voltunk. Mindig volt (és van is a mai napig) terv hogy hová merre megyünk ha menni kell, mit viszünk magunkkal - és ezek a dolgok általában együtt is vannak mindig, hogy “csak fel kelljen kapni” és már megyünk is. Anyám zsidósága ebben a misztikus félelemben merül ki, soha semmi igazán jó oldalát nem élte meg a zsidóságának, csak azt, hogy ez titok és hogy a rémségekkel kapcsolatos. Belölem nem tudom pontosan miért nem lett jó katolikus, de tény, hogy nem lett. Valahogy midíg az volt bennem hogy nem tartozom abba az áhitattal telt templomi légkörbe. Aztán egy nap azzal mentem haza anyámhoz hogy én most elsöáldozó leszek és megyek gyónni, és akkor anyám ezen kiakadt és mondta hogy na akkor most leülünk beszélgetni. Persze mint nagy és nehéz titkot kötötte a lelkemre. Aztán ez nem volt téma egy darabig. Viszont gyónni sem mentem. Csak a paranoia volt mindig jelen de arra már legyintettem, hogy jah az azért van mert zsidók vagyunk. Azért elökerültek (föleg a nagymamám halála után) a régi iratok, fotók, a kérdés hogy “de hol van a mi csaladunk többi része?” történetek… Lassan összeállt a kép és addigra már csak nem hagyott nyugodni a dolog, ha ennyi kin es keserv es viszontagsag jar ezzel a zsidósággal, hát csak van benne valami jó is nem?? és ennek a felkutatására indultam neki a témának. több kevesebb sikerrel… Jártam pár közösségben otthon (Budapesten), voltam Izraelben, tanulok héberül, nagyon nagyon szerettem volna alijazni de nem jott ossze. Most a Sefardi zsidóságot tanulmányozom az alig-létezö spanyol zsidó közösségekben. Itt spanyolországban minden fontosabb városban van zsidónegyed - de sehol egy zsidó. Az antiszemitizmus itt egész más mint otthon. Csendes és kökemény. Senki sem kiabál. A zsidók itt “nincsenek”. Madridban egy ismert zsinagóga van, a többi titkos. De az ismertröl sincs több fellelhetö információ, mint a címe. A zsinagóga ahova én járok raktárépïletnek van álcázva kívülröl. Abszolút underground az egész. Nincsenek rendezvények mint otthon, talán szohnut sincs…. Vagy ha van is - ki tudja hol.
A híradóban/televízióban ha szó van Izraelröl akkor kizárólag mint megszállókról beszélnek és mindjárt bevágnak pár képet a szegény palesztin gyerekekröl. A minap a rádióban mellekesen elejtettek hogy izraelben gyerekeket kuldenek a haborukba es elopajzskent hasznaljak oket. Nem ez a fö téma, ez csak mellékes info ami benne van a köztudatban. A kóser kaját helyböl el lehet felejteni. Itt mindenben van disznóhús. Érdekes dolog egy olyan országban zsidónak lenni ahol mindenki úgy veszi hogy ök már “letudták” a zsidó kérdést.
Bocsánat kicsit elkalandoztam…
És ha az én orrom is nagy? (meg a rómaiaké is -Brian megmondta!) akkor miért néznek ki? :)de ha nekik jólesik, ám legyen… én ezt nem értem. ((egyszer megtörtént velem és nagyon emlékezetes volt, kösz, hogy terápiásan meghallgattatok)) Kifejlesztem a ma-dart. :)
Ha már úgysem vagyok ma élmunkás, akkor legalább webkettő zsidulok.
Az elején azt gondoltam, hogy ez ‘lájtos’ kis bejegyzés és a kommentek is hasonlóak lesznek hozzá. Ehhez képestvannak itt mellbevágó és erősen elgondolkodtató történetek. Őszintén nem gondoltam volna, hogy a félelem és reszketés még mindig ennyire erős és maghatározó része a zsidó létnek - bármit is jelentsen ez.
http://bolcslazado.blogspot.com/2007/05/bocsssatok-meg.html
Trilli: nagyon érdekes, amit Spanyolországról irsz. Pár hét múlva megyek oda, és pont erre voltam kiváncsi. Szivesen olvasnék erről még többet.
Tma: igen, ez egy misztikus téma. Nekem a szorongáson kivül ez a másik zsidóság-élményem: anyukám a tévében mutogatjam hogy ez is zsé, az is zsé. Elég jó arc/berendezés/kisugárzás-memóriám lett :)
bonya,
akit ma szómenéssel áldott meg ez a téma :) végre!
Frissensült zséknek középhaladó szinten ajánlom Philippe Roth-tól a Portnoy-kórt.
Az én családi sztorimat majd elmesélem egyszer, még nem tudom, bár próbálkoztam, de mindig kitöröltem, nálunk hatalmas a káosz érzelmileg, anyám orosz munkatáborban született, egyike azon kevés gyereknek, akik túlélték, még mindíg nem lehet beszélni vele, amikor kicsi voltam nem értettem, mi ez a családi titok, amiröl apám néha a nagyapámmal tömondatokban beszél, és én egy szót sem értek belöle. Ha a téma szóbakerül, mindig görcs van a gyomromban, kol ha mispaha egy mekka minden hobbypszichológus számára.
Oh a portnoy-kór télleg zseniális - de csak erős idegzetűeknek!
Nekem (talán mondhatom, Hál’ Istennek) nincs ilyen aha-élményem. Apámnak volt, hazament 6 évesen a suliból veszettül zsidózva, amit koncentrációs tábort megjárt anyukája és musz-viselt apukája egy csöppet nehezményezett. Akkor eldöntötte, hogy ő ennek nem teszi ki a gyerekeit. Anyámnak nem kellett ugyanezért zsidózva hazamennie, megtette helyette a bátyja, úgyhogy ő is egyetértett ezügyben apámmal. Ebből következik, hogy fogalmam sincs, mikor tudtam meg, zsidó vagyok, valahogy a tény mindig természetes volt. Mondjuk arra emlékszem, hogy lehettem kb. 6-8 éves, amikor családi körben sokadszorra is előkerült ez a zsidó téma és apai nagyapám felháborodott (nyilván sokadszor), hogy ezt miért a gyerek előtt kell, minek kell tudnia erről a gyereknek. Anyámék meg magyarázták neki, hogy a gyerek tudja, nincs miért titkolózni.
Viszont, most, hogy olvastam a beszámolókat, végiggondoltam a gyerekkoromat és eszembe jutott, mennyire zavarbaejtő és félelmetes volt ez az információ. Nem a hétköznapokban, ott igazán nem foglalkoztunk vele, hanem amikor ezzel az információval a külvilágot kellett ütköztetni. Elmondhatom? Nem mondhatom? Mi ez egyáltalán? Így utólag szinte csodaként élem meg, hogy ebből a frusztráltságból és félelemből születhetett pozitív identitás. Érdekes, hogy érdeklődve tudtam odafigyelni nagyapámra, amikor elkezdett engem magával vinni a Kozma utcai temetőbe és ott mesélt vagy amikor először zsinagógába vitt.
Emlékszem a zavarodottságomra, amikor még alsóban tanultunk a Bibliáról és mindenkinek el kellett olvasnia egy részt és abból beszámolni az osztály előtt. Furcsa volt a kezembe fogni egy olyan könyvet, amiről én tudtam, hogy az valami zsidó könyv, beleolvasni a könyvtárban a többi gyerek szeme láttára (holott az összes könyvtári Bibliát az osztálytársaim forgatták akkor), aztán meg pláne odaállni az osztály elé és beszélni Jákobról meg a fiairól, akik zsidók, bocsánat, zsidók voltak.
Asszimilált zsidó szülők gyerekei, sziasztok!
Hogy innen hogy sikerült mégis eljutnom a pozitív identitásig, számomra is rejtély, azonnal ide egy pszichológust :)
(Juteszembe, tudjátok, mi a különbség a katolikusok, a protestánsok és a zsidók között? Ha egy katolikusnak problémája van, elmegy a paphoz. Ha egy reformátusnak problémája van, elmegy pszichológushoz. Ha egy zsidónak problémája van, elmegy pszichológusnak :D) Zsidó pszichológusok, szevasztok!
Ja, és hogy mit mondanék annak, aki épp most tudta meg? Az AIDS legalább egyszer valamikor gyógyítható lesz :D
Ajánlott olvasnivaló a sok-sok fenti mellett:
A Hertz-Biblia, mert abban sok magyarázat is van, amik közelebb viszik az érdeklődőt a zsidó gondolkodásmódhoz, ahhoz, hogy az egész vallás hogy épül fel.
Néznivalónak meg persze Jákob rabbi kalandjai, annyi szeretettel és humorral ábrázolják ott a zsidókat, ráadásul arra is választ ad, hogy kell zsidónak lenni, ha előtte az ember sosem volt az :)
A Portnoy-kór zseniális és letehetetlen, botor módon hétközben kezdtem el olvasni és nem aludtam egy szemhunyásnyit sem éjszaka, másnap meg dőltem jobbra-balra a suliban.
1. Nálunk sosem volt titok, bár nem is nagyon illett beszélni róla. Nagyanyám a zsidó cuccokat a haláláig a könyvszekrény alsó polcok/hátsó szekcióban tartotta.
Valszeg a kádári Magyarországon élő családoknál ez nem volt ritka. Egy sor barátom családja ma is idegenkedik saját zsidó múltjától, a gyerekek agya már nem így működik.
2. XY hozzám fordul, válasz: Igen? És? Ha esetleg tanácstalan: Zsidó vagy, találd föl magad!
A radar nem mindig működik egyébként, egyszer egy sábeszkor Ámérikában egy barátomat megkérdezték, minek hurcolász ide ilyen nyalka gój legényeket. Igaz, süt is a fejemről, h nem különösöbben foglalkoztat ez az ide-oda-amodatartozás dolog :)
Bölcs Lázadó!
Most egy kicsit gonosz leszek.
De aztán mégsem.
Egyébként az egyik legérdekesebb élményem ezzel kapcsolatban az volt, mikor szembesültem a ténnyel, hogy a zsidóság nem egyenlö a holokasztot megéltekkel. Volt bennem egy olyan érzés hogy a zsidóságot ez a sokkélmény tartja egyben, ez bennük a közös nevezö, a közös fájdalom, közös múlt ami összeköt. Aztán kiderült, hogy egy nagy frászt. Izraelben volt szerencsém egy csomó amerikai zsidó fiatallal találkoznom, akiknek erröl az egészröl lövésük sincs. Rendkívül érdekesek voltunk számukra mi páran keleteurópaiak, körbeálltak minket hogy mi ismertünk e személyesen olyanokat akiket személyesen érintett a shoa, es hogy hu az milyen, es jaj hogy volt, milyen lehet az. Olyan volt szamukra mint valami tavoli legenda es egyaltalan nem vágták hogy ez nekünk egy élö és valóságos dolog. Igazi család- igazi halottak- igazi emlékek. Számomra sokkoló volt, hogy lám ök is zsidók de sehol egy elhurcolt rokon, sehol egy szörnyüséges kozos pont. Csak ok is ugyanazokat az imákat mondják és dalokat éneklik. A spanyolországból elkergetett Argentínába költözött zsidókkal ugyanez a helyzet. Ezt a “tudom, volt egy shoa, szörnyü de nekem semmi közöm hozzá, persze hogy zsidó vagyok” bennem még mindíg fejtörést és enyhe sokkos állapotot okoz.
Egy picit, mégis….
http://www.losingpaul.com/skinhead.jpg
Valamiért itt nem látom a feliratot.
Tma:
ne értetlenkedj már annyira, ezt érezni kell :D
Gabriel:
Én a Tóra után Maimonidész útmutatójával és a széfer jecirával is tesztelném a delikvenst. Persze főleg Tóra. A zóhár nekem elég egyértelmű volt.
ja igen, a másodikhoz. a góga. akit nem csapott meg, hogy valójában ki ő, mi ő, húzzon le pécsre. ott aztán akarva-akaratlan térdre borul a keretes יהוה előtt. én speciel majdnem el is sírtam magam.
Nem csak a zsidók radarozzák egymást, hanem jónéhány nemzsidó is őket. Ők általában antiszemiták…
Nekem anyai nagyapám a hatvanas-hetvenes években zsinagógába járt egy vidéki városban, annak ellenére, hogy állítólag nem volt zsidó.
Anyám elmondása szerint kezdetben csak szívességből járt, merthogy kellett egy minimális létszám az összejövetelhez, és valódi zsidó résztvevők híján ő vállalkozott rá, az ismerősei kedvéért (egy zsidó orvos házába költöztették be őket az 50es években. Aztán azt hiszem vallásos is lett, olyan kis izét is hordott a fején, de én csak a halála után születtem, sosem ismertem.
A háborúban nem tudok elhurcolt családtagokról, munkaszolgálatosokról sem. Ez a nagyapámat speciel szibériába vitték el a háború után, jónéhány évre. A háború előtt boltossegéd volt.
Kiváncsi vagyok, hogy tényleg egy betért keresztény volt-e, elképzelhető-e ez, vagy zsidó származású lehetett? Kiváncsi vagyok, de nekem ez már nem fogja az identitásomat meghatározni.