Amióta a JP olvasom, azóta egy kicsit zsidónak érzem magam! Kár, hogy nincs ilyen markáns megjelenése egy feltételezett sváb, cigány, bunyevác, tót, erdélyi stb. blognak, mert az elébb említettekhez is van közöm.
Arra gondoltam, hogy ezekbõl készíthetnénk majd ‘valódi reklámokat’ is, amiket aztán olyan helyeket helyeznénk el, mint pl. a Sirály, a Szóda vagy a Humusz Bár. Igazi budapesti arcokat használnánk hozzá.
Akartam is kérdezni, hogy mi lenne, ha ilyen és ezekhez hasonló plakátokat a városban is elhelyeznénk – persze szigorúan a fent említett egységekben, annak elkerülése érdekében, hogy kopasz barátaink bajusz (pajeszt) rajzoljanak a reklámarcokra : P
Régen én is szerettem ezt.
De értelme nincs, és hosszútávon károsítja az egészséget. Nekem nem hiányoznak “ezek” a kukkolók itt. Ha kiváncsi vagyok a véleményükre, megnézem a BGY-t. De amúgy nem vagyok kiváncsi, mert kívülrõl fújom az egész szövegüket…
:)
mióta JP-t olvasok… őőő, vagyis… szélesedik a látóköröm, nem mintha ezzel valaha is bajom lett volna (asszem mióta JP-t olvasok nagyobb lett az arcom is)
vagy mittudomén… de érdekes :)
és nagyokat röhögök a munkahelyemen
Mióta a jp-t olvasom, egyre gyakrabban gondolkodom biciklivásárláson, lényegesen kitágult a világ és új tetkómintát is tervezek. :) Hajam nincs, az orrom minden irányba görbe. :D:D
Amióta a Judapestet olvasom, kevésbé fáj, ha lezsidóznak, és verbálisan agresszívan állnak hozzám, csak mert göndör a hajam, mert görbe az orrom, mert raccsolok, sz’al amiért zsidó vagyok. Már nem fáj sőt mi, több büszke vagyok rá, nem is akarnék más lenni. Köszönöm, Judapest ;)
Miota a JP olvasom, rajottem, hogy nem csak erdelyben vannak rendes zsidok, akik nem utalnak, mint kereszteny-magyart, hanem magyarorszagon is vannak ugyanolyan zsidok akik egyutereznek velunk> fajlaljak trianont, s ugyanugy tisztelik a masik kulturat/vallast!
amióta JP-t olvasok folyton azon gondolkodom hogy mennyire szeretném majd a gyerekeimet Szarvasra járatni mert az nekem is nagyon jó volt. :-) sajnos a hajam enyhén hullámos, bár mindig olyan hajat szerettem volna mint az első fotón lévő lánynak, vörös és göndör :-)
Magyarok Nyulai!
Rossz uton jársz, az antiszemitizmus csak felszítja a már szunnyadó vagy kihalófélben lévő zsidó öntudatot!
Szeresd a zsidót, mint tenmagadat! Vagy netán éppen az önszereteted sérült és öngyülőletbe csapott át???
Úgy látszik, ma ilyen napom van! Magint nagyon röhögök. Nem tudom, hogy Gabriel csupán elütötte-e az egyik karaktert, de erről azonnal bevillant egy kép, ahogy a Magyar Réten a Magyarok Nyulai eszeveszetten futnak a Magyarok Nyilai elől!
De, basszus, ahogy most ezt így leírtam, valahogy ráfagyott a mosoly a pofácskámra! :::(((
minden valószínűség szerint érett volt az már, úgyhogy innen csak rohad benned tovább. :P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P
Malvi,
Én is szoktam vinnyogni a kommenteken, könyvtárban már meg sem merem nyitni, mert időnként hangosan felröhögök :-)))))
PL: Magyarok Nyulai nagyon LOL!!
185 centi magas vagyok, közel 100 kiló, igen rövid a hajam (mondjuk, hogy kopasz) és zsidó vagyok. Magyarok Nyilai, szerinted ha felugrik rám egy fekete lajbi, egy fehér ing, meg egy bilgeri, akkor nagyok ki fogok lógni közülletek ?
Szia ZUS !
Bocsánat, hogy közbeszólok. Bár nem nekem címezted a kérdést, de erről eszembe jutott néhány dolog.
A Magyar Gárda szabályzata nem mondja ki, hogy zsidó nem lehet a tagja. Ha az alapszabályban foglaltakkal egyetértesz, szerintem akár tag is lehetnél.
Mellesleg a jelentkezési lapon van egy olyan pont, hogy beszélt nyelv, a nyelvismeret foka.
Ha oda beírod, hogy héber… Hát én nem is tudom….
noss zuss erre csak annyit tudok mondani jo kover zsido vagy:)),es attol amiert ugy oltozol ahogy mi attol meg kilometerekrol feltunsz hogy ki(mi) vagy:D:D ami a nyulas poent illeti azok csak ti vagytok…loni valo nyulak.jah es Gabrielnek valaszolva az onszeretetemmel nincsen semmi baj:) en nem gyulolok senkit a gyulolet elvakit.en gyulolet nelkul teszem amit teszek:D belolem arad ez vagyok en:)
T. Magyarok Nyilai! Ha hülyéskedsz azért, ha komolyan gondolod azért, de légy szives menj a francba! Ezt mint katolikus üzenem neked!
A legnagyobb tisztelettel:
Zoli
Shadai, azt mondod, szedjük össze magunkat, és csináljuk meg? Várjunk még? Vagy valami egész újba fogjunk, ami nem folytatás, nem utód, hanem a régi emlékei, tapasztalatai és közössége alapján egy másik.. (jajj de hülyeség jutott eszebe, az a szó, hogy egy másik jakuzzi:DD )
Jakuzzi judaorum.
Amióta a JP olvasom megszerettem a zsidókat. Eddig is szerettem őket erős nemzettudatuk miatt, szép történelmük és érdekes nyelvük miatt. Szóval tisztelem őket. Ha már ily nagy erővel áldott meg az Úr egy népet (ami azóta már eléggé széjjeláradt) miért nem kell azért csak mégis az anyaországot, a Kenyéradót, tisztelni? Ami Egykor
Izráél volt, de ma már kanyarba nem az nekünk, hanem Magyarország. Mi, Ti már innen nemzettünk. Akárhonnan is jövünk, a Gyümölcs az közös, mert elvégre ha is, van egy kiválasztott annak nem az lenne a dolga hogy világosságot terjesszen a földön? Mindenki egyenlő az Örökkévaló szerint. És ha már ilyen szépen beilleszkedtünk helyekre, és teli vagyunk isteni világossággal akkor miért nem ontjuk magunkból az Energiát, az Üdvözülést, hogy másnak is jó legyen és megértse a Három aritmológiáját? Ami egyben az Egy is. A közös. Mindenki közös. Szóval aki megtapasztalt valamit, annak nem az elitizmust és a politikát kellene támogatnia szerintem, hanem az Összeolvadást és várni a Megváltó eljövetelét, vallástól függetlenül, mert Isten, az Úr nem vallásokban gondolkodik, hanem Életben és egyenlőségben, nem érdeklik a kicsiny emberi konveciók. Szerintem az Úr, Ilúvatár a legszomorűbb ha valaki vallások különbségei miatt tesz egyenlőt magával, mert Ő nem számol ilyen kis emberi rezdülésekkel, szóval csak annyit akarok mondani hogy miért nem bírja szeretni mindenki a másikat? Hisz a Szerafimok is azért az elsők az Úr színe előtt, mert szeretetüket a Mindenható iránt semmi nem bírja meghaladni? A Kerubok tudása sem. A szeretet a legerősebb. Ha valaki útmutatást kapott(márpedig a Széfer Jecírá nem elhanyagolható tudást hagyományozott reánk, a követőkre) az a közösség szolgálatára használja azt a tudást. Ennyi
Amióta belémkötöttek jellegzetes bakancsosok a kocsmában,
azóta néha-néha fellátogatok ide, és még borotválkozni is lusta vagyok(lol haha)…Apropó: Apám szerint az ő nagyanyja (Szül.: Guth Rozália) sváb volt.Hány sváb élt Békés megyében az 50′es 60′ as években?
Nekem nagyon gyanús…
amióta a Judapestet olvasom, hagyom szabadon göndörödni a hajam, büszke vagyok rá, hogy sűrű, dús és tömött :D és sz*rok rá, ha beszólnak, hogy gáz :P köszönöm JP :)
üdv: a megzsidult Livien ;)
sokkal-sokkal, de konkrétan hány százalékkal?
shsh
Én arra vagyok kíváncsi médiaszociológiailag, hogy a szeplõk milyen analóg vagy digitális folyóirat olvasása közben sokasodtak így meg.
Charlie, az a monitor (ki)sugárzása miatt alakult így…
Szárá S. gondolkodott orrplasztikán btw?:-DDDD
Shabat Shalom
Ilyet még… : D
mióta a Judapestet olvasom, a bö betûket jö betûnek olvasom :)
Cool!
Mióta a Judapestet olvasom, rájöttem, hogy minden ismerõsöm olvassa. Aki meg nem, annak kéne. :)
Engem mar csak az erdekelne, a zenet ki csinalja es hol van belole meg.
wths: http://www.myspace.com/skoolofthought
Mióta a judapestet olvasom, nem csak a zsidó konyhára vagyok kiváncsi!
(dehogy a tejet hússal nem jó keverni még mindig borzol :-) )
Mióta a Judapestet olvasom, rájöttem hogy jew’s cool!
Amióta a JP olvasom, azóta egy kicsit zsidónak érzem magam! Kár, hogy nincs ilyen markáns megjelenése egy feltételezett sváb, cigány, bunyevác, tót, erdélyi stb. blognak, mert az elébb említettekhez is van közöm.
Mióta a Judapestet olvasom többet járok tüntetésre:D Hág Számeach! from Jerusalaim
Mióta a Judapestet olvasom, második üveg balzsamecetet pacsálom rá céklákra:)
Természetesen Aceto Balsamico di Modena..
kosz roth!
… és még a flódnit sem untam meg:)
cukormérgezés: jammi…
Amióta a Judapestet olvasom, rájöttem, hogy a zsidók nem csak az én fejemben léteznek!
:D
Zsófi:
:-)
Amióta a JP-t olvasom, egyre többször érzem magam zsidráknak.
[.../]
Milyen katkó lesz így kendbõl Gabrilo ?:))
amióta a judapestet olvasom, sokat tanulok shadaitól és charlie-tól. a hajam sajnos nem göndörödött be.
dorka,
már többen rákérdeztek:(( De megógyuk:))
ps. az még hagyján, de amikor protiktól is megkaptam a dógot, hajjaj!
amióta a judapestet olvasom, jobban értek a focihoz
Amióta a judapestet olvasom,látom, milyen sokan és sokat/köztük én is/ profitálnak abból, hogy a judapestet olvassák.
:)
Lécci a piros polós csajszi számát…
exlex,
b@szhattyuk, nem elérhetõ:-((((
ps. illetve pont hogy nem ……
[../.]
Még egy fontos élményem kimaradt:
Mióta a Judapestet olvasom, a Sounds of Silence-tõl datálom a posztmodern kort. :-)
Égő csipkebokor poszt
exlex,
itt a piros polós csaj száma (a második az):
http://www.judapest.org/to-sarah-with-love/
Arra gondoltam, hogy ezekbõl készíthetnénk majd ‘valódi reklámokat’ is, amiket aztán olyan helyeket helyeznénk el, mint pl. a Sirály, a Szóda vagy a Humusz Bár. Igazi budapesti arcokat használnánk hozzá.
Jöhetnek még idézetek! :)
Akartam is kérdezni, hogy mi lenne, ha ilyen és ezekhez hasonló plakátokat a városban is elhelyeznénk – persze szigorúan a fent említett egységekben, annak elkerülése érdekében, hogy kopasz barátaink bajusz (pajeszt) rajzoljanak a reklámarcokra : P
the shalom motherfuckers… beszartam!:) Off.: helikonon egy hollad zenekar bazijó hava nagila-t nyomott :)
Mióta a JP-t olvasom, többet kell fizetnem a gázért, villanyért, benzinért.
[..../]
meg hát kopasz barátaink már rég olvassák a judapestet…ott vannak általában a 90-ben… ;-)
üdvözlet!Mióta a judapestet olvasom rájöttem,hogy tulajdonképpen nincs is semmi bajom a zsidókkal…csak némelyikkel:)
mesüge,
ilyenkor szinte sajnálom, hogy õk csak kukkolnak… van egy olyan tulajdonságom, hogy imádok parttalan vitákat folytatni elvakultakkal : P
Salome.
Régen én is szerettem ezt.
De értelme nincs, és hosszútávon károsítja az egészséget. Nekem nem hiányoznak “ezek” a kukkolók itt. Ha kiváncsi vagyok a véleményükre, megnézem a BGY-t. De amúgy nem vagyok kiváncsi, mert kívülrõl fújom az egész szövegüket…
:)
Nekem tényleg göndörebb lett a hajam….
“Amióta a Judapestet olvasom, egyre több (zsidó) barátom van. Köszönöm JP!”
üs ez igaz is;-) Viszont a hajam csak sötétebb lett…
a franc! amióta a judapestet olvasom, egyre kevesebb a hajam. lehet, hogy nõ a férfihormonszintem???
miota JP-t olvasok nem vagyok annyiszor siker és a kedvenc müfajom a dubstep lett
ez is egy megközelités, és még igaz is
“annyiszor siker”?
Mióta a Judapestet olvasom, sok érdekeset megtudtam a zsidóságról.
Nagyon sok jó arc van közöttetek!
Mióta a Judapestet olvasom (kb 2 hete) rájöttem, nem kell minden témát egy szemszögbõl nézni :)
Köszi!
Amióta Judapestet olvasom, még többet van jó kedvem :)
Amióta Judapestet olvasom, meg szeretném kóstolni a kóser kajákat!
a siker jiddisül részeget jelent
HA EZT VKI NEM TUDTA VOLNA!
Amióta a Judapestet olvasom észrevétlenül megőszült a hajam
Amióta a Judapestet olvasom, odaégetem az ebédet.
RP:)
detto
Amióta a JP-t olvasom, kevesebb időm van a doktorim megírására, ajajajj.
Amióta a Judapestet olvasom, a páciensem is ;]
Amióta a Judapestet olvasom, azóta már csak így fogalmazok : erről az
JUDott az eszembe …
amiota a judapestet olvasom azota meg inkabb tudom, hogy van olyan goj, aki szive melyen zsido :)
mióta a JP-t olvasom többet fözök – mindenki nagy örömére :P – többet csavargatom a hajam :D és mégtöbbet járok a sirályba ;)
Amióta a JP-t olvasom, felmerült bennem a kérdés: kik vagytok?
ebédelő: http://www.judapest.org/faq/rolunk
(bár bennem is felmerül ez időnként)
Nekem is göndörebb lett a hajam. =:o)
Na, mégegyszer, már a saját nevemet is elfelejtettem a szünet miatt:
nekem is göndörebb lett a hajam. B-)
mióta JP-t olvasok… őőő, vagyis… szélesedik a látóköröm, nem mintha ezzel valaha is bajom lett volna (asszem mióta JP-t olvasok nagyobb lett az arcom is)
vagy mittudomén… de érdekes :)
és nagyokat röhögök a munkahelyemen
amióta jp-t olvasok 1) nagyapám bejelentette, hogy félig zs 2) elhatároztam hogy izraelbe kéne menni (majd nyáron via sar-el)
ps. én az első számú lányzó számát kérem :)
Szép az arcod, hülyeség az orrplasztika, és a képen először máshová esik a fókusz:)
Amióta a JPt olvasom, egyre zsidóbbnak érzem magam és egyre jobban szeretem a göndör hajam. Ja meg költő is leszek. Shalom
mióta judapestet olvasok rájöttem, hogy Shadai nem válaszol a levelekre…
a hajam már rég göndör
Mióta a Judapestet olvasom, sokkal többet járok biciklivel és sokkal többet eszem. Mi lesz ebből? (durrdefekt)
OFF: Shadai elutazott, nem írta, lesz-e netközelben
Mióta a Judapestet olvasom egyre inkább érdekel a zsidóság.
Talán a hajam is göndörödik..:-)
Mióta a jp-t olvasom, egyre gyakrabban gondolkodom biciklivásárláson, lényegesen kitágult a világ és új tetkómintát is tervezek. :) Hajam nincs, az orrom minden irányba görbe. :D:D
Mióta a Judapestet olvasom tartalmasabbak a perceim és a hajam is göndörödebb :)
mióta a judapestet olvasom, kétszer aludtam át össznépi gáblit. köszönöm vasárnap reggel!
most nem azért, de az én hajam, tényleg elkezdett gondorodni!!!!!!!:)
Tutajos: “amiota a judapestet olvasom azota meg inkabb tudom, hogy van olyan goj, aki szive melyen zsido :)”
èdes vagy…
Mióta a Judapestet olvasom, rájöttem hogy nektek egy gój vagyok, ezért inkább nem olvasom :)
szegaha: akkor valamit elég tévesen következtettél. ki az a “nektek” egyébként? tudtad, hogy a JP-t zsidók és nem-zsidók együtt írják?
Amióta a JP-t olvasom, azóta örömmel tölt el, ha lezsidóznak :)
Amióta a Judapestet olvasom, rájöttem kik a rasszisták! Köszönöm JP!
Mióta hajsütővasat használok, azóta a hajam is göndörebb. ;]
A Judapesttől többet tanultam, mint az összes tanáromtól együttvéve. Köszönöm JP!
hát a véleményem fejlődött az tuti…
ja és a göndör hajam miatt állandóan zsidónak néznek… köszi
jobban összeállnak a dreadlockok a fejemen. meg a dolgok a fejemben. a szakállam meg egyre kócosabb eszembe sem jut a borotva ;-p Hashem Bless!
Amióta beleolvastam ennek az oldalnak a tartalmába, biztos vagyok benne, hogy Borat csak a kazahokkal kapcsolatban tévedett. :)
Amióta Judapestet olvasom egyre jobban jövök rá, hogy sok dolog, amit szeretek zsidókhoz, vagy a zsidósághoz kötődik.
Amióta a Judapestet olvasom, kevésbé fáj, ha lezsidóznak, és verbálisan agresszívan állnak hozzám, csak mert göndör a hajam, mert görbe az orrom, mert raccsolok, sz’al amiért zsidó vagyok. Már nem fáj sőt mi, több büszke vagyok rá, nem is akarnék más lenni. Köszönöm, Judapest ;)
Amióta a JP-t olvasom, közelebb kerültem önmagamhoz!
Amióta nem olvasom a Judapestet, kevesebb bennem a gyűlölet! Tartsátok életben a lángot!
Amióta a Judapestet olvasom már szinte minden mondatom úgy kezdődik, hogy “Amióta a judapestet olvasom…”
Miota a JP olvasom, rajottem, hogy nem csak erdelyben vannak rendes zsidok, akik nem utalnak, mint kereszteny-magyart, hanem magyarorszagon is vannak ugyanolyan zsidok akik egyutereznek velunk> fajlaljak trianont, s ugyanugy tisztelik a masik kulturat/vallast!
Ki ez a csini vörös kisjány? :) Nagyon tetszik. :) Bárcsak tudnám! :|
amióta a judapestet olvasom, rájöttem, hogy rajtam kívül is léteznek zsidólelkű gójok .
a hajam viszont továbbra se göndörödik. pedig szuggerálom:))
na és milyen egy zsidólelkű gój?
Van egy ilyen legenda: http://www.multesjovo.hu/hu/content_one.asp?ContentID=71&PrintedID=1
móta a jp-t olvasom, újra van bennem remény, h nem tud mindent monopolizálni és elrontani a mazsihisz…
héló WoL, rég láttalak errefele! üdv!
Mióta a Judapestet olvasom rengeteg időt megspórolok a hajam nem egyenesítésével, és beleillek a családi összképbe.
miota a judapestet olvasom, kifolyik a furdovizem…
petyka
2008 augusztus 31 @ 11:10
na és milyen egy zsidólelkű gój?
Há’ magyargyűlölő.Meg kapzsiszemét pénzsóvár.Nanáhogy!
mióta jp-t olvasom, eltelt vagy néhány hét
amióta kiderült hogy a Papa nem sváb volt hanem zsidó,és nem németül beszélt hanem jiddisül…hirtelen begöndörödött…
nem csak a vesztesegeimet szamolom, amiota a JP-t olvasom.
es meg jobban imadom a macskam
amióta JP-t olvasok folyton azon gondolkodom hogy mennyire szeretném majd a gyerekeimet Szarvasra járatni mert az nekem is nagyon jó volt. :-) sajnos a hajam enyhén hullámos, bár mindig olyan hajat szerettem volna mint az első fotón lévő lánynak, vörös és göndör :-)
I LOVE JP
Amióta a jp-t olvasom, az orrom lett nagyobb és a farkam rövidebb.
Dávid, rossz irányban olvasod…
…
Háháháháháháháháháháááááááá…. most vinnyogok a röhögéstől!!!!!
Köszi, Webeth! :::))))))))))))
Miota ezt az oldalt meglattam egyre jobbban erlelodik bennem az antiszemitizmus:P:P
Magyarok Nyulai!
Rossz uton jársz, az antiszemitizmus csak felszítja a már szunnyadó vagy kihalófélben lévő zsidó öntudatot!
Szeresd a zsidót, mint tenmagadat! Vagy netán éppen az önszereteted sérült és öngyülőletbe csapott át???
Úgy látszik, ma ilyen napom van! Magint nagyon röhögök. Nem tudom, hogy Gabriel csupán elütötte-e az egyik karaktert, de erről azonnal bevillant egy kép, ahogy a Magyar Réten a Magyarok Nyulai eszeveszetten futnak a Magyarok Nyilai elől!
De, basszus, ahogy most ezt így leírtam, valahogy ráfagyott a mosoly a pofácskámra! :::(((
Sajnos, csak freudi elszólás…
Kedves Magyarok Nyilai,
minden valószínűség szerint érett volt az már, úgyhogy innen csak rohad benned tovább. :P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P:P
Malvi,
Én is szoktam vinnyogni a kommenteken, könyvtárban már meg sem merem nyitni, mert időnként hangosan felröhögök :-)))))
PL: Magyarok Nyulai nagyon LOL!!
Na, akkor gyorsan egyeztessük, ki melyik könyvtárba jár, mert ha véletlenül összekerülünk, kitoloncolás lesz a vége! ::)))
:-))))))))
185 centi magas vagyok, közel 100 kiló, igen rövid a hajam (mondjuk, hogy kopasz) és zsidó vagyok. Magyarok Nyilai, szerinted ha felugrik rám egy fekete lajbi, egy fehér ing, meg egy bilgeri, akkor nagyok ki fogok lógni közülletek ?
Szia ZUS !
Bocsánat, hogy közbeszólok. Bár nem nekem címezted a kérdést, de erről eszembe jutott néhány dolog.
A Magyar Gárda szabályzata nem mondja ki, hogy zsidó nem lehet a tagja. Ha az alapszabályban foglaltakkal egyetértesz, szerintem akár tag is lehetnél.
Mellesleg a jelentkezési lapon van egy olyan pont, hogy beszélt nyelv, a nyelvismeret foka.
Ha oda beírod, hogy héber… Hát én nem is tudom….
mióta a judapestet olvasom, többet olvasom a judapestet
noss zuss erre csak annyit tudok mondani jo kover zsido vagy:)),es attol amiert ugy oltozol ahogy mi attol meg kilometerekrol feltunsz hogy ki(mi) vagy:D:D ami a nyulas poent illeti azok csak ti vagytok…loni valo nyulak.jah es Gabrielnek valaszolva az onszeretetemmel nincsen semmi baj:) en nem gyulolok senkit a gyulolet elvakit.en gyulolet nelkul teszem amit teszek:D belolem arad ez vagyok en:)
T. Magyarok Nyilai! Ha hülyéskedsz azért, ha komolyan gondolod azért, de légy szives menj a francba! Ezt mint katolikus üzenem neked!
A legnagyobb tisztelettel:
Zoli
T.Zoli!
az életben lehetsz bogár és lehetsz szélvedo:) es amig elfogadhato indokot nem tudsz mondani addig nem megyek sehova:))
A legnagyobb Tisztelettel:
Magyarok Nyilai
Bocs, tudom hogy nem illik ide, dee kétségbeestem, minden ismerős weboldalon próbálkozom…
http://dorkablog.blogspot.com/2009/02/baj-van-aki-tud-kerem-segitsen.html
Dorka, fajtatiszta nj a kutya? Ha igen, keresd meg a fajtamentőket:
http://www.nemetjuhaszkutyamentes.eu/
Ha nem fajtatiszta, akkor Lelenc KME, http://www.lelenc.hu
fhb, köszönöm, már veszem is fel a kapcsolatot.
Shadai, azt mondod, szedjük össze magunkat, és csináljuk meg? Várjunk még? Vagy valami egész újba fogjunk, ami nem folytatás, nem utód, hanem a régi emlékei, tapasztalatai és közössége alapján egy másik.. (jajj de hülyeség jutott eszebe, az a szó, hogy egy másik jakuzzi:DD )
Jakuzzi judaorum.
Amióta a JP olvasom megszerettem a zsidókat. Eddig is szerettem őket erős nemzettudatuk miatt, szép történelmük és érdekes nyelvük miatt. Szóval tisztelem őket. Ha már ily nagy erővel áldott meg az Úr egy népet (ami azóta már eléggé széjjeláradt) miért nem kell azért csak mégis az anyaországot, a Kenyéradót, tisztelni? Ami Egykor
Izráél volt, de ma már kanyarba nem az nekünk, hanem Magyarország. Mi, Ti már innen nemzettünk. Akárhonnan is jövünk, a Gyümölcs az közös, mert elvégre ha is, van egy kiválasztott annak nem az lenne a dolga hogy világosságot terjesszen a földön? Mindenki egyenlő az Örökkévaló szerint. És ha már ilyen szépen beilleszkedtünk helyekre, és teli vagyunk isteni világossággal akkor miért nem ontjuk magunkból az Energiát, az Üdvözülést, hogy másnak is jó legyen és megértse a Három aritmológiáját? Ami egyben az Egy is. A közös. Mindenki közös. Szóval aki megtapasztalt valamit, annak nem az elitizmust és a politikát kellene támogatnia szerintem, hanem az Összeolvadást és várni a Megváltó eljövetelét, vallástól függetlenül, mert Isten, az Úr nem vallásokban gondolkodik, hanem Életben és egyenlőségben, nem érdeklik a kicsiny emberi konveciók. Szerintem az Úr, Ilúvatár a legszomorűbb ha valaki vallások különbségei miatt tesz egyenlőt magával, mert Ő nem számol ilyen kis emberi rezdülésekkel, szóval csak annyit akarok mondani hogy miért nem bírja szeretni mindenki a másikat? Hisz a Szerafimok is azért az elsők az Úr színe előtt, mert szeretetüket a Mindenható iránt semmi nem bírja meghaladni? A Kerubok tudása sem. A szeretet a legerősebb. Ha valaki útmutatást kapott(márpedig a Széfer Jecírá nem elhanyagolható tudást hagyományozott reánk, a követőkre) az a közösség szolgálatára használja azt a tudást. Ennyi
Amióta belémkötöttek jellegzetes bakancsosok a kocsmában,
azóta néha-néha fellátogatok ide, és még borotválkozni is lusta vagyok(lol haha)…Apropó: Apám szerint az ő nagyanyja (Szül.: Guth Rozália) sváb volt.Hány sváb élt Békés megyében az 50′es 60′ as években?
Nekem nagyon gyanús…
“Hány sváb élt Békés megyében az 50′es 60′ as években?”
Sok
Szevasztok,adj’Isten mindenkinek!
amióta a Judapestet olvasom, hagyom szabadon göndörödni a hajam, büszke vagyok rá, hogy sűrű, dús és tömött :D és sz*rok rá, ha beszólnak, hogy gáz :P köszönöm JP :)
üdv: a megzsidult Livien ;)