“Lehet, hogy ebben az ügyben nem kell kivárnunk negyven évet. Szociológiai elméletek szerint ugyanis körülbelül ennyi idő (három generáció) kell ahhoz, hogy a társadalom rendbe rakja saját magát, az elit a már megszerzett vagyonyon üldögélve megelégelje a hazugságot, és rendőrért, ügyészért és bíróért kiáltson, mert rendet szeretne látni maga körül és legalább néhány bűnöst a rács mögött.”

Shadai, szerinted ebből az elméletből kiindulva a mai harmincasok hányadik generációt jelentik a 3-ból ma Mo.-n?

Engedd meg, hogy cáfoljam az állításaidat.

Írod:
„Átmeneti állapot, attól függ, hol éltél többet - de idôvel ez is megfakul. Az a Magyarország, amit én 1998ban otthagytam, már nem létezik (max az emlékeimben), ezért aztán nem is hiányzik. A mostaniban pedig ôszintén szólva semmi vonzót nem látok. Sôt, a gyûlölködés, az inkompetencia, a szarokbele-mentalitás kifejezetten taszít.”

Nem egészen van így. Embere válogatja. Én harmincöt éve mentem el, és kb. hét éve tértem vissza. Azok a negatív dolgok, amiket shadai leírt igazak, de mégis itt vagyok itthon. Ami pozitív okot talált, tapasztalataim szerint sokkal fontosabb, mint az összes negatívum.

Ezt is írod:
„Egyáltalán nem nagy veszteség, ugyanis egy valamirevaló országban nincs szükséged ismeretségekre ahhoz, hogy normálisan szolgáljanak ki a boltban, hivatalos engedélyeket ésszerû határidôn belül szerezz, vagy élve gyere ki a kórházból. A normális, kedves eljárás és a tisztelet default - mindenkinek jár.”

Valóban nincs szükség kapcsolatokra mindahhoz, amit leírsz. Én is így gondoltam tíz, sőt húsz év után is. De nagyon sok máshoz az a 80 százalék gyakorlatilag pótolhatatlan. Sose kelljen belátnod, hogy igazam van.

Meg ezt is:
„Oda érdemes menni, ahol úgy érzed, hogy boldog leszel.”

Attól, hogy most úgy érzed, még egyáltalán nem biztos, hogy így fogod látni tíz, húsz, vagy harminc év múlva is.

Üdvözlettel Zs.P.

Üdvözlettel Zs.P.

“Nekem nem térkép e táj elv: itt születtem, magyar az anyanyelvem, itt van fizikailag, kulturálisan és szociálisan is a legtöbb referenciapontom.”

Átmeneti állapot, attól függ, hol éltél többet - de idôvel ez is megfakul. Az a Magyarország, amit én 1998ban otthagytam, már nem létezik (max az emlékeimben), ezért aztán nem is hiányzik. A mostaniban pedig ôszintén szólva semmi vonzót nem látok. Sôt, a gyûlölködés, az inkompetencia, a szarokbele-mentalitás kifejezetten taszít.

“Itt van a családom, a barátaim, a netwörköm legalább 80%-a, mind személyes, mind szakmai szinten. Külföldön a maradék 20%-ra kellene építenem: nem csekély veszteség.”

Egyáltalán nem nagy veszteség, ugyanis egy valamirevaló országban nincs szükséged ismeretségekre ahhoz, hogy normálisan szolgáljanak ki a boltban, hivatalos engedélyeket ésszerû határidôn belül szerezz, vagy élve gyere ki a kórházból. A normális, kedves eljárás és a tisztelet default - mindenkinek jár.

Másrészt ha külföldre költözöl, elválik a szar a májtól - azok az emberek, akiknek fontos vagy, így is tartani fogják a kapcsolatot, a többire meg nincs szükséged. Na meg persze sok új barátot is fogsz találni, nem leszel egyedül.

“Most akkor menjünk vagy maradjunk? ürdemes itthon maradni vagy érdemes még idõben külföldre költözni?”

Oda érdemes menni, ahol úgy érzed, hogy boldog leszel.