Ha nem is napi szinten, de úgy havonta egypár alkalommal bizony nekem is eszembe jut Mick Jones-ék fenti kérdése. Menni vagy maradni? Itt maradni Magyarisztánban vagy menni Nyugat (vagy akár Kelet)? Az elmúlt években több barátom is elment külföldre, nem is kevesen, köztük amúgy jópár JP olvasó is (szevasztok). Legalább ennyien fontolgatják a lépést, fantáziálgatnak róla. “Mindenkinek szüksége van egy lelépési fantáziára” - mondta egyszer valaki, akinek most nem emlékszem a nevére, de a mondás megmaradt bennem. A kérdés tehát igencsak aktuális és szerteágazó kínzó alkérdéseket vet fel, olyannyira, hogy a legjobb talán egy “menni_vagy_maradni” közösségi blog indítása lenne. Vitaindítónak összefoglalom én is a saját pro és kontra érveimet.
Should I Go? Érvek az Exodus mellett.
Életminőség-krízis van: nekem úgy tűnik, hogy az emberek látványosan nagy része látványosan szarul érzi magát itthon. Azt érzékelem, hogy a társadalomnak egy *kritikus tömege* nem érzi magát egyszerûen vidámnak és jókedvűnek. Nyugodtnak és ellazultnak. Akítvnak és élénknek, frissnek és kipihentnek. Emberek arcára nézek a boltban, a buszon, a metrón, az utcán, a tévében és azt látom, hogy a legtöbben korántsem érzik úgy, hogy az élet napjai tele lennének érdekes dolgokkal. Hanem. Depresszió van, stressz, stresszelés és stresszeltetés van. Tanult tehetetlenség van: már 20-30 éves korukra sokaknál kialakul a kontrollvesztés élménye, helyzetüket reménytelennek érzik, a rossz dolgokat elkerülhetetlennek. Tehetetlenségbe süppedés van.
Társadalmi anómia van: nagyfokú és általános értékvesztés állapota van ma Magyarországon - a társadalmi normák megroggyantak. Ez a normanélküliség mindenhol ott van, *látszik*: a mindennapos és már triviálisnak tekintett korrupcióban, a mutyizásokban, az utcán eldobált szemetekben, a hanyagul kezelt köztulajdonokban, a következmény nélküli cselekedetekben, a szervízkultúrában (ami nincs), a közintézményekben és a magánintézményekben. Ott van ez a normanélküliség, amikor bejön a “festőbrigád” a lakásomba és elpöcköli a csikkeit a padlómon és ott van, amikor a 25.000 forintos órabérért dolgozó magándoktor megvárakoztat 25 percet a magánrendelõjében. Ott van a trendi étteremben, ahol tesco-mozzarellát hoznak bivalymozarella helyett a salátámra és ott van az egyetemi szemináriumokon, ahol a professzor rágyújt a tanteremben. Ott van az önkormányzati alkalmazottnál, aki engedélyt ad ki Unesco-világörökség területen álló házak bontására és ott van az értelmiséginél, aki buzizik és cigányozik és kurvára meg van elégedve magával.
A korrupció olyan méreteket ölt ma Magyarországon, ami már debilizáló: a korrupció (latin: corrumpere, jelentése: eltör) tényleg eltör és megtör. Megtöri a törvényes rendet, megtöri a morális normákat. Megtöri az emberi személyiséget, mert hazugságra, színlelésre, rejtõzködésre és kettõs mércék szerinti életre kényszeríti. Cinizmusra, cinkosságra késztet tízezreket, százezreket: cinikus és cinkos társadalom vagyunk. De a korrupció megtöri, szétzilálja a közösségeket is, mert eltorzítja a közösségi együttélés szabályrendszereit, gyengíti az emberek törvénytiszteletét és társadalmi felelősségérzetét, aláássa az emberek hitét a társadalmi igazságosságban és aláássa az emberek hitét az adott társadalmi rendben és az ország vezetõiben.
Nem működik a piac, a piacgazdaság: részben a korrupció, részben a politikai debilizmus miatt 20 évvel a rendszerváltás után nincs bizalom a kapitalizmus iránt. A korrupció és a mai magyar politika csökkenti az emberek egymás iránti bizalmát, szolidaritását és eltorzítja a piac, és általában a gazdaság mûködését, aláássa a versenyszellemet, csökkenti a teljesítményeket.
A politika a morális lezüllés, a frusztrációipar csúcsa: sem a helyi, sem az országos politika nem képes problémákat hatékonyan megoldani, nemhogy jövõképet és inspirációt nyújtani.
Ahogy sokan már megjegyezték ezt előttem: a mai Magyarország talán a “legindividualistább” ország a világon. Az emberek első reakciója: “Ez jár nekem.” “Ezt megengedhetem magamnak, mert…”. Antiszociális társadalom vagyunk, ahol a közösségi együttélés legalapvetõbb szabályai (ld: kutyaszar) sincsenek tiszteletben tartva. Feltehetõen a többség már nem is ismeri ezek a szabályokat.
Hiányoznak azok a közösségek, azok a társadalmi rétegek és csoportok, amelyek a normákat fenn tudnák tartani. üs akkor essen itt szó végül a zsidó közösségekrõl is: a mai magyar zsidó “közösséget” egy ízig-vérig antidemokratikus szervezõdés uralja, amely közel teljes szellemi és morális megsemmisülést hagy csak maga után (bár még nem távozott). A pusztítás évtizedek óta zajlik, az eredmény látványos: pár ezer zsidó maradt csak “radaron” a százezerbõl. A többiek nem kérnek ebbõl, nem vállalnak közösséget, nincsenek. Van pár szabadcsapat, néhány szabad ember akik változtatni szeretnének ezen, akiknek már más a habitusuk, de õket az 50-es évek szellemében árulóknak bélyegzi a hivatalos mai magyar zsidó politika. Arra vagyuk tehát kárhoztatva, hogy struccpolitikát folyatatva úgy tegyünk, mintha máshol lennénk: kis szigeteket, elefentcsont-tornyokat kell létrehoznunk.
Should I Stay? Érvek az ittmaradás mellett
Nekem nem térkép e táj elv: itt születtem, magyar az anyanyelvem, itt van fizikailag, kulturálisan és szociálisan is a legtöbb referenciapontom. Ebben a koordinátarendszerben ismerem ki magamat talán a legjobban. Itt van a családom, a barátaim, a netwörköm legalább 80%-a, mind személyes, mind szakmai szinten. Külföldön a maradék 20%-ra kellene építenem: nem csekély veszteség.
Itt élned_s_halnod_kell elv: morális imperatívusz az itthon maradás. Az értelmiség, az “elit” ne vonuljon ki: legalább ez a réteg ne csak az “ént” nézze, hanem a “közösséget” is. Feladatunk, méghozzá morális feladatunk itt maradni, hatni és alkotni, változtatni.
Majd_csak_jobb_lesz elv: sõt, már most is látszódik a pozitív változás. Vannak végre jó éttermek, jó borok, vannak jófej helyek és jófej közösségek is. Pl. ez is itten.
Most akkor menjünk vagy maradjunk? Érdemes itthon maradni vagy érdemes még időben külföldre költözni?
pontos összefoglalás, az aggasztó tünetek száma lehetne még sokkal nagyobb is - de a ‘mellette’ érvek kis száma mintha el is döntené a kérdést. Vagy mégsem? Gratulálok.
Én elég sokáig éltem egy mûködõ országban, ahol viszont csak akkor voltam igazán boldog és laza, amikor a kukások sztrájkja miatt, az addigi patikatisztaságot felváltotta a jólesően szemetes utcakép. Átgondoltam, filóztam, szintetizáltam, visszajöttem. Azóta dühöngök, frusztrálódom, kesergek, néha nekibuzdulok.
Don Quijoténak is kell valakinek lenni, nem?
mit lehet errol ennyit irni??
minek?
menj. nem árt.
nem árt, de mi van ha nem is használ? :]
te külföldön élsz dorka?
igen. 4 eve.
és nem volt dilemma, hányás, vetés?
hat en nem vagyok ilyen romantikus alkat.
Egy kicsit néha még bújkál bennem a “menni” érzése, de én azt hiszem, hogy hosszabb idõre (évekre) már nem mennék ki. Egyrészt azért, mert szerintem nem annyira rossz a helyzet (és ezt komolyan gondolom), másrészt pedig azért, mert már így is túlságosan el vagyok izolálva mindentõl: külföldön ez már olyan szintet érne el, amit még én sem tudnék elviselni.
haho, en, mi, kulfoldon. es ugy tunik maradunk meg. egy darabig biztos. sztem amugy nem kene olyan sok, csak epp az a keves akkor nagy lépés, hogy beinduljon itt vmi. arra gondoltam amugy, kene vmi szamitast csinalni, hogy hosszú távon megtérül(het)ne-e, ha minden egyes magyar állampolgárt befizetne az állam 2 hétre egyesével vmi jókis helyre…tanulni….kulturált vezetés….mukodo értékrend…nemtom, csak ugy fog változni vmi, ha az emberek ráéreznek, hogy egyszerûen, nekik kell változtatni.demi kell ahhoz, hogy 1, erre ráébredjenek, 2, hogy változtassanak?
ez a kivagyiság, ez mikor lesz ciki?
és nyílván, vagyis az énkis rózsaszín lelkemmel úgy képzelem, amivel rögötn ellent is mondok magamnak, hogy akkor lesz itt majd közös nagylépés,meg kicsi sok, amikor majd az ország vezetése abbahagyja ezt a nemistudommit amit csinal es közösen ugy dontenek, hogy egy idore félreteszik a sajat kivagyisagukat es…tehat legeloszor is oket kene befizetni kulon-kulon 2 hetre intenzív európai tanulmányutra es aki vissztertevel sem hajlando valtoztatni, az nem is tudom….a nep haragja vegezzen vele:)
amugy en roppant sajnalom.
budapest a legjobb hely lehetne Európában.
Könnyedén.
azert is teljesen folosleges szenvedni ezen a kerdesen, mert olyan konnyeden lehet ma utazni, hogy barmikor par oran belul ismet pesten lehetsz europa barmelyik varosabol.
ha ott vannak barataid, mashol is lesznek.
ezen kivul meg mi mas problema nem vetodhetne fel.
Te, ez a végleges verzió? A vége gyanúsan rövid és a bold tagek sincsenek rendben.
Viszont gratulálok, a blog.hun most nagyon sok helyen elõkerült a téma, de általában elég gyenge feldolgozásban, ez viszont tetszik.
Szerintem menni, én ezt implementáltam is és bejött (pedig volt, hogy szó szerint éheztem*, de még úgy is jobban éreztem magam). Most visszajöttem a záróvizsga+szakdolgozat+diplomavédés hármas érdekében, de hamarosan megyek el újra. (Habár a tanulmányi osztály mindent megtesz, hogy a külföldön hallgatott tárgyaimat ne fogadják el, elképesztõ mi megy. Pedig szerzõdésem van az egyetemmel az ekvivalenciákról, stb., de ez szemlátomást senkit sem érdekel. De a záróvizsga már megvaaaan! *szívecske* *jéj* )
____
* Nem Ausztriában, ott a Chabad által felügyelt menzán ettem napi 3x és nagyon sokat híztam, hónapokba telt leadni. :D üszak-Norvégiában viszont az élelmiszerárak… hát azt nem lehet elképzelni. Persze norvég fizetés mellett bírható, de akkor még elkövettem azt a hibát, hogy Magyarországon pályáztam meg az ösztöndíjamat. _NEM SZABAD._ Csak úgy szabad kimenni bárhova vendéghallgatónak (feltéve hogy ENNI akartok), ha a helyiek fizetnek, helyi pénzben. Ausztriában már nem így tettem és meg is híztam :D
Tényleg, a második ösztöndíjamat megkértek hogy reklámozzam. Íme:
CEEPUS network “Cognitive Science, Knowledge Studies, and Knowledge Technologies” http://www.ceepus.info/ Bécsbe lehet menni (biztos máshova is, de szerintem az a legvonzóbb), bármilyen szakkal, amivel meg tudjátok gyõzni õket, hogy kognitív tudomány. Általában egy szemeszter, de attól függ, mennyien pályáznak. üs tök jól fizetnek (havi 940€ ösztöndíj + tandíjmentesség), nekem kijött belõle kaja + szállás + mindenféle apró hülyeség ami megtetszett (könyv, képregény, újság, videojáték…) + még félre is tudtam tenni. *Kóser* kajával.
A dilemma rendben van. Az érvek - pro-kontra - ülnek.
részemrõl errõl ennyit.
De az Új Élet link elolvasása számomra sokkoló volt. Nem mintha jobbat várnék - van ugye az a sor, amibe ez is beleillik… de azért ez nagyon beszédes. És ha már a menni vagy maradni témánál vagyunk, akkor erõsen elbillenti a kérdést ez a minősíthetetlen stílus, amit egyébként az újság tipográfiája vizuálisan is alátámaszt. Mindenesetre az a fajta kirohanás, aminek a vissztérõ retorikai eleme, hogy aki nem azt mondja, amit mi az ugye nem ZSIDÓ, szóval ez épp olyan fasiszta retorika, mint amit a náci lapokban olvashatunk zsidó, helyett MAGYAR jelzõ használatával. Az Újéletnek sikerült az a bravúr, hogy alulmúlta a Magyar Fórum legszebb évfolyamait is. Ez az oldal csordultig tele van írva olyan gyûlöletbeszéddel, ami miatt ugyenezen szerzõi garnitúra simán bíróság elé lehetne citálni. üs ha még az általuk olyannyira kívánt gyûlöletbeszéd elleni törvény is élne, akkor épp e derék és jóravaló ZSIDÓkat csuknák le elõször. Ezek az emberek nem börtönbe, hanem diliházba valók - ez az egy szerencséjük van.
Menni kell,
hogy visszajöhessünk
ürdekes, számomra ez nem akkora dilemma. Mennék, akár évekre is. De a végén biztos, hogy visszajönnék. Nem mennék el takarítónõnek angol hotelbe évekre, az biztos. De ha ‘neadjisten’ elérek valamit szakmai területen, akkor a munkámhoz/tanulmányaimhoz kapcsolódó külföldi lehetõséget mindenképpen kihasználnám. Ezt azért tartom jónak, mert így legalább külföldön is tán megjegyzik, hogy ez a magyar lehet hogy nem egy hülye nép, másrészt meg, amit kint megtanulok, akár legyen az csak egy jobb szemléletmód, azt hazahozom és itt profitálok belõle (és ez alatt nem anyagi dolgokat értek most). Nem érdekel, hogy milyen az itthoni politikai helyzet, ha arról kell döntenem kimegyek-e, mert hülye államfõ bárhol lehet, sokkal inkább a kultúra, a hovatartozásom, amit nyilván elsõsorban a szüleim alakítottak ki bennem.
Hogy gyakorlati példával is szemléltessem az elméletet, a tökéletes alany erre Lovász László, matematikus, aki annak ellenére, hogy Amerikában élt sok évig, és elismert elméleti matematikusként valamint gyakorlati szakemberként tartották számon (és honorálták is), végig úgy élt ott, hogy tudta, hogy haza fog jönni. Lám, meg is tette. Köszönjük neki.
shadai, ez ugy fejen talalta a szoget bennem,h nagyon, koszi =) osszel kiment az egyik legjobb baratnom moszkvaba tanulni (5evre), azota bennem is megjobban bennem van mehetnek es igen ez a szam, jajj, amikor meghallom legszivesebben vennem a repulojegyet aztan hello =)
amugy egyetertek azokkal az elottem szolokkal, akik azt mondjak, megeri kiprobalni, fel evre talan inkabb 1evre mindenkepp sztem, kicsit tanulni, dolgozni, vilagot latni. aztan ha bejon: dobbantasz, ha meg se annyira, akkor pedig budapest szeretettel var haza mindig. persze diakkent, csalad nelkul talan konyebben beszel az ember… száz szonak is egy a vége en a ‘menésre’ szavazok and have fun =)
Annyit elárulok még, hogy én már három alkalommal is éltem huzamosabb ideig külföldön. Még gyerekként, 11-14 éves koromban NY-ban éltem a szüleimmel és a testvéremmel, 1990-ben jöttünk haza. Egyetemista éveim alatt pedig voltam - ösztöndíjjal - Jeruzsálemben és Utrechtben egy-egy évet. Mindegyik útból rengeteget profiltám, fõleg szellemileg és igen, “szemléletben”. Angolul ha nem is anyanyelvi szinten, de nagyonflottul beszélek (és írok).
Az is fontos szerintem, hogya a külföldre költözés ne “menekvés” legyen: ne a kudarc vagy az elhatalmasodott undor hajtsa el az embert. Ezt szerencsére elmondhatom magamról.
3 szempont
1) külföldre abszolút érdemes menni, akár évekre - a Shadai által is említett tapasztalatszerzés véget
2) oszt ez után meg érdemes visszajönni! - Magyarország tényleg az egyik legdepresszívebb hely a világon, de az egyik legemberibb is, és egyben tényleg az a hely ahol bármi történhet veled :)
3) amúgy a a személyes preferenciákat illetõen nemtom a tuttit, mindenki ahogy tetszik…
Zsidóságilag viszont egyenes misszió itt lenni. ezt halál komolyan mondom. itt ugyanis volt valami (még a háb. elõtt) most meg nincs! siralomvölgy az a helyzet, ami most e téren van (full respect a néhány partizánnak), de zsidóilag szerintem iszonyúúúúúúú fontos hogy itten legyen élet, tényleges nem bóvli, tényleges nem mazsihisz, tényleges, nem import, hanem nagy betûs üLET: feeling, kultúra, (igazi) és vallás egyaránt. ja és ez nem elérhetetlen, sõt éppenséggel elérhetõ.
Shadai, jó diagnózist írtál.
Ugyanakkor a címkérdés szerencsére ma már nem annyira élesen merül fel, mint akár csak két-három évtizede is, köszönhetõen az egyre jobban kiteljesedõ globalizációnak.
A legjobb az lenne, ha a magyarországi fiataloknak egy olyan kritikus tömeget elérõ hányada töltene hosszabb-rövidebb idõt külföldön akár munkával, akár tanulással, akik közül sokan visszatérve képesek lennének pozitív szemléletváltozást elindítani. Ezzel szemben a begyöpesedés, az élethosszig vállalt röghöz kötöttségre való hajlam a fiatalok igen nagy részére jellemzõ.
Mintha nem a legjobbak lennénk e téren a visegrádi országok közül…
Shadai, nem lettem vidám az írásodtól.
:(
De legalább nem lógok ki a sorból a metrón!:)
Jó az írás egyébként. Kovásznai már említette, hogy az elsõ blokk sokkal hosszabb (és még lehetne is), mint a második. Viszont a második sokkal ütõsebb érveket hordoz. Szinte kikezdhetetleneket.
Mégis nehéz a döntés.
Volt idõ, amikor rohantam volna el akárhova, úgy éreztem, megõrülök, ha még sokáig itt kell maradnom, megfojt a sikertelenség, a tehetetlenség és a depresszió. De mindezek alapvetõen belõlem indultak ki, az én fusztrációmból, hibás énképembõl. Mi a garancia, hogy külföldön nem lesznek ilyen érzéseim? Ha csak “menekülésbõl” megyek el, tolom a problémát magam elõtt.
Ráadásul a magyar identitás alapvetõen a nyelvben testesül meg, amit sehol máshol nem beszélnek a világon, és a magyarok, ha külföldre kerülnek, nem alkotnak olyan erõs közösségeket, mint az olaszok, a porto ricoiak, a kínaiak, a zsidókról már nem is beszélve. Ha egy magyar külföldre megy, szinte biztos, hogy magára marad. üs általában megpróbálja felvenni a helyiek identitását. Ami vagy sikerül, vagy nem. Ilyen szempontból könnyebb azoknak, akik nem(csak) magyarként azonosítják magukat.
Nálam lassan konkréttá válik a kérdés, a jelenlegi kedvesem francia, õ jelenleg Párizsban él, én itt, Budapesten, de egy idõ után nyilván szeretnénk együtt élni. ün idén fogok diplomázni. A legtöbb ismerõsöm azt mondja, hogy húzzak el gondolkodás nélkül Párizsba. De én nem érzem azt, hogy ezt könnyen meg tudnám tenni. Mert itt nem arról van szó, hogy kimegyek tanulni, vagy akár dolgozni, amiben azért benne van az ideiglenesség lehetõsége. Ha megyek, és a kapcsolatomat hosszú távra tervezem, márpedig igen, -akkor hosszú távra megyek. Talán végleg. De ha nem, akkor õt kell ide csábítanom. üs ránézve a “Should I Go?” érveire: nem lesz könnyû érvelnem…:)
Azért ‘90-ben visszajönni NewYorkból Pestre nem kis sokk lehetett. Fõleg egy kissrácnak..:)
attól is függ hova akarsz menni.
én dorkával értek egyet,
mennék a helyedben, elején én is filózgattam
de utána nagyon flódni, az amiket fennt leirsz
már részben vagy teljesen meg van oldva vagy nem is volt,
néha emiatt kicsit túl sok is a jóból
(londonban élek) de szuper ‘hazajárni’,
ja és még mindig meggondolhatod magad ha mégsem
tetszene és legyõzne a homevágy.
másrészrõl, a judapest közösségnek ill az
egész movementnek szüksége van rád. nemtudom
hogy lehetne nem budapestrõl csinálni.
de mondom, én mennék. nyc?
ün közel 2o évet vártam arra, hogy jobb legyen, és tényleg, néhány dolog tagadhatatlanul jobb is lett, de közben pedig néhány nem várt, vagy nem ismert, vagy csak történelemkönyvekbõl ismert dolog pedig közben elõkerült, és a mérleg nálam hihetetlen gyorsasággal billent az egyértelmû lépés felé. A részletekbe nem érdemes belemenni, dunát lehetne velük rekeszteni, így röviden csak ennyivel zárnám: életem legjobb döntése volt. Mindenkinek sok sikert, és minél szélesebb látókört kívánok.
(mi pont most vagyunk az elmenésben, egy hónapja jöttünk el)
Tessék nekem megmondani, miért olyan fontos, hogy zsidó élet, kultúra és vallás legyen magyarországon? Komolyan kérdem! Az egész ország nem akarja ezt, leszámítva pár zsidót,meg néhány lila értelmiségit. Mennyit kell még túlélni és krampácsolni a zsidóknak, hogy ne legyen gyüttmentek az ország szemében? ürdemes? A mazsihisznek?
Nekem egyre inkább úgy tûnik, hogy ha a zsidó fiatalok kiszaladnak az országból, akkor külföldön majd tudnak csatlakozni a külföldi magyar/zsidó közösségekhez, ha akarnak, és nem kell nekik az energiájukat belerámolni egy olyan ország élhetõségébe, amely alapvetõen elutasítja az egész zsidó kultúrát… Abba az országba, amelyben halkabban kell kimondani a zsidó szót…
Jó amit Slomóék csinálnak, zsidó ovi, bölcsi, van közösség, jesiva. Hurrá. De 20 évvel a rendszelvátás után nem lehet kipában járkálni budapesten.
mikor németországban taxiba ültem, a taxis láthatóan kínosan ügyelt rá, hogy a legeslegrövidebb utat válassza, és mikor eltévedt, láthatóan ideges volt - mercis, huszonéves, fülbevalós emberrõl beszélünk, akinek nyilvánvaló kellett, hogy legyen, hogy külföldi vagyok
mikor visszamentem egy volt cégemhez egy papírt lepecsételtetni amirõl lemaradt, vissza akart hívni a fõnök, még annak ellenére is, hogy pofátlanul hagytam ott õket anno, mert “nehéz olyan embert találni aki ért is valamihez és dolgozn iis hajlandó”
én sem vagyok hajlandó: moszkva téren talicskázás 7-10 kHUF/nap zsebbe, mérnöki fejlesztõi bér 5-7 kHUF nettó, a bruttó részével meg kitörölhetem: ilyen korrupció mellett semmi garanciát nem látok rá, hogy a nyugdíjpénztár nem megy csõdbe egy héttel a várható életkorom felett akkor majd 10 évvel levõ nyugdíjkorhatárom elõtt, a tb-rõl meg annyit, hogy egy szalagom már hiányzik, mert a kifejezett kérésem ellenére nem gipszelték be amikor kellett volna
ül a dilemma. Errõl tényleg érdemes lenne egy külön blogot indítani.
Alapvetõen életkorfüggõ ám a válasz. Tiniként biztos voltam benne, hogy nem itt fogok élni. Húszas éveimben komolyan készültem el, bárhová, aztán egy fél évet el is töltöttem Erecben. Harminc után csak vágyakoztam, mégpedig Ausztráliába, ahol az egyik tesóm is él immár csaknem tíz éve és köszöni jól megvan, bár vissza fog jönni Európába, de nem feltétlenül Mo-ra. Errõl, mondjuk ? tudna hitelesen írni.
Egyrészt a párom maradás párti és jól érvel mellette, másrészt elolvastam egy Irány Ausztrália címû könyvet (benne egy vitatható, amatõr, mégis meggyõzõ pszichológiai elmélettel), ami után végleg lerendeztem ott belül a kérdést.
Aztán jött a csavar. 2006 õszén vittem haza a fiamat a bölcsibõl és a város egyik nagy terén egy tüntetésbe botlottunk. Nagyjából a szokásos, tévébõl ismert kép. Pár kis köcsög tini lengeti az árpádsávost, nyomják az antigyurcsány szlogeneket teli torokkal. Körülöttük helyeslõen bólogató, támogató tömeg, amelyet jól szituált negyvenes, ötvenes urak, hölgyek alkottak. üs akkor jött valami megmagyarázhatatlan állati félelem, olyan nagyon mélyrõl. Hátranéztem a kocsiban a fiamra és úgy éreztem, nem tehetem meg vele, hogy egy ilyen helyen, ilyen emberek között nõjön fel.
Szóval a dilemma megmaradt.
15 hónapot töltöttem Dajcslandban, fix idejû szerzõdéssel, nem mondom, hogy rossz volt, de azért unatkoztam - ha nem járt volna le a szerzõdés, lehet, magamtól jövök haza.
Ami a hazai helyzetet illeti, a rendszerváltás és a privatizáció nem javitott a közerkölcsökön - és ebbõl _nem_ következik, hogy nem kellett ezeket megtenni, csak azt, hogy ezek nem adtak megoldást minden problémára.
Nálam Shaddai listája anno kiegészült egy fontos elemmel: a vallásos zsidó közösség szinte teljes hiánya. Ez leginkább a gyereknevelés szempontjából kritikus. Mi még (felnõttek) elvagyunk, de hogy neveljük fel olyan szellemmben a gyermekeinket, ahogy azt elképzeltük? Hiszen nincs meg hozzá sem az infrastruktúra, sem a a minimális létszám. A lubavicsi óvoda kivételével semmilyen oktatási intézménybe nem tudtam volna beiratni a gyerekeket. Ortodox (modern) zsidóként nem vállalható egyik iskola sem, arra pedig nem lettem volna képes, mint a chábádnyikok, hogy 10 évesen többezer km-re lévõ iskolába küldjem a kölyköt, s találkozzak vele évente 2X. Persze, lehet mondani, hogy irassam valami jó állami iskolába õket, s a jidiskájtot meg adjam át otthon: ebben lehet valami (bár munka után azért nem vagyok annyira hatékony), de hasonszõrû barátokat nem tudok gyártani nekik. Olyan haverokat, akik hasonlóan gondolkoznak, hasonló életmódjuk van, akiknél megehet egy sütit, akik nem nézik hülyének. Nem jó állandóan kilógni a sorból.
üs ugye ott a másik probléma: somér sábátként hol kap az ember munkát?
Ha pedig menni, nálunk szóba sem jött más lehetõség, csak Izrael. Ha már megyünk, legalább ne a gólesz másik szegletében kössünk ki. Nehéz Izraelben, más a kultúra, mások a problémák, de a miénk. Ide tartozunk, és ez nagyon jó érzés. üs a gyerek ebbe nõ bele. üs héberül beszél. üs az egész zsidóságot a levegõvel együtt szívja be. Ez kárpótol a hiányzó dolgokért. Ez most ne valami cionista nyálcsorgatás, elhiszem, látom, hogy sokaknak egyszerúen nem megy itt. De érdemes legalább elgondolkozni a lehetõségen.
ün 5 évig éltem New Yorkban. Nem menekülésbõl költöztem oda, de az is kétségtelen, hogy rengeteg jellegzetesen magyar szívásból maradtam ki így :) Viszont ennyi idõ alatt rá is jöttem, hogy nekem mit jelent magyarnak lenni. Nem voltam elõtte sem és most sem zászlólengetõ nacionalista. De arra jutottam, hogy 1) érdekel, hogy mi folyik itt 2) tudok rajta valamennyire javítani 3) annyira nem szar hely ez (mint az itt élõk többsége érzi :).
Ezért hazaköltöztem, és a magam módján próbálom tolni a “haza szekerét”, serkenteni az életképes dolgokat, összekapcsolni az embereket, stb. Nem vagyok Don Quijote, de ha szabad döntésedbõl vagy itt, más a hozzáállásod. üs ha netán belekeseredek egyszer, könnyebben tudok majd lelépni :)
Javaslom, hogy mindenki nézzen körül a világban, és tapasztalja meg ami máshol megy. Aztán tágabb látókörrel és esetleg nyugodtabban eldöntheti, hogy mit szeretne.
A cikk konkrét felvetéseire is asszociálnék ezt-azt.
ületminõség krízis: Szerintem csak példákból és cselekvésbõl tanul jól az ember. Véleménye és arca mindenkinek van (Mo-n fokozott méretû :). üres ideológiáktól és absztakcióktól viszont nem lesz élhetõbb egy ország. A magyar panaszkodás többsége terméketlen, nem visz senkit elõbbre, ellenben sok energiát emészt fel. Pedig aki elkezd mosolyogni az vidámabb lesz, és fordítva. De valóban, nehezebb ezt csinálni, ha körülötted mindenki boldogtalan :)
Normavesztés: Fõleg a szolgáltatóiparról írsz. Itt egyfelõl a pénzeddel tudsz szavazni. Ha lehet, ne támogasd a semmirekellõket. Inkább mondd meg nekik, hogy mi volt a gond és miért nem fogsz velük a továbbiakban kapcsolódni. A másik fontos dolog a figyelemfelkeltés, és fogyasztóvédelem erõsítése.
Korrupció: Alapvetõen ezzel is az van, hogy 1) Ha nem tetszik, ne vegyél rész benne. Igen, ezzel hátrányba fogsz idõlegesen kerülni. 2) Tegyél azért, hogy láthatóbb legyen a rendszer, kevesebb mód legyen rá, és ahol kiderül, büntessék keményen.
Piac: Vannak fundamentális jelenségek, amiken egy ekkora ország nem fog semmit változtatni. Viszont a fentieken alapszik az egész (bizalom vs korrupció, szolgáltatás vs átbaszás).
Ittmaradás: a felsorolt dolgok fontos szempontok. De személyes fejlõdéseddel változnak a hangsúlyok. De ne tartsanak vissza, nézz körül. Már régóta nem végleges az a döntés, hogy elhagyod az országot.
Megoldódik bármi is hirtelen?! Cselekvés. Kommunikáció. Türelem.
pappito: “miért olyan fontos, hogy zsidó élet, kultúra és vallás legyen magyarországon? Komolyan kérdem! Az egész ország nem akarja ezt, leszámítva pár zsidót,meg néhány lila értelmiségit.”
Szerintem rosszul látod. Nagyon fontos, és sokkal szegényebbek lennénk a zsidóság nélkül. üs sok embernek azért van rossz véleménye, mert nem ismeri a valós helyzetet, és kevés példából általánosít. Biztos vagyok benne, ha ez a szellemiség, ami itt uralkodik, sokkal ismertebb lenne, sok ember lepõdne meg, “jé, ezek is zsidók ?, pedig teljesen normálisak, és nem arról sutyorognak egymásközt, hogyan fosszuk ki az országot stb stb.”
Szóval Shadai, nem szabad mennetek, fontos feladatotok van ! hajrá
menekülni nem kell; egyszerû döntésbõl kell menni, mert ott jobb, és mert itt most nem tud az ember változtatni - és ennek a döntésnek létezik a fordítottja is
horvát ország ma pl. azért fejlõdik olyan rohamosan, mert a háború alatt temérdek horvát élt évekig nyugaton, és a háború vége után vitték haza a tudást és a kultúrát; gondolom nem lehet nagyon más a helyzet romániával sem, másfél évtizede tele van nyugat európa román munkásokkal
ezt a kultúra importot nem hiszem, hogy a mi országunk megspórolhatná, és mi még ugyancsak az elején tartunk
jogos a poszt, és valóban: menekülni tilos. már csak a hétköznapok miatt is, amelyek vannak és megtalálnak mindenhol (azt mondják).
csillag!
írod:
“Zsidóságilag viszont egyenes misszió itt lenni. ezt halál komolyan mondom. itt ugyanis volt valami (még a háb. elõtt) most meg nincs! siralomvölgy az a helyzet, ami most e téren van (full respect a néhány partizánnak), de zsidóilag szerintem iszonyúúúúúúú fontos hogy itten legyen élet…”
hát, lehet. továbbmegyek, valóban fontos. legyünk dzsungelharcosok. de a gyerekeink is? magunkat szívathatjuk, de õket is muszáj?
úgyhogy pappito: igen, és boher: pláne igen, és hamalach plánehogynagyonhogyigen.
szóval tessék menni, hiszen bármikor vissza lehet jönni, és minél többen vannak, akik már voltak és visszajöttek, annál könnyebb lesz a visszajövés maga.
Szevasztok,
Phraktle velemenye es hozzaallasa nagyjabol tukrozi az enyemet is, Respect Bro! ;)
ELLEN:
Eletminoseg-krizisrol: szerintem nem nehez megfogni a dolgot: olyan eroszakos tulfogyasztasra buzditas van a mi fiatal demokraciankban, ami az emberek tulnyomo tobbsegenel boldogtalansagot okoz: meg kemeny munkaval es jo gazdalkodassal is csak toredeket erhetik el annak, amit a reklamok kinalnak, hogy marpedig neked erre szukseged van. masik dolog, hogy ez - kb masfel honapos BP-exodus utan allithatom: klasszik pesti szokas. Kemenyites-feszites-kitudszigorubbarcotvagniaBKVnutazva-stbstb. Itt Kecskemeten ez szinte egyaltalan nem jellemzo. Nekem inkabb BPbol lett elegem, meg akkor is jo elhagyni, ha ezek utan a baratokkal valo szemelyes talalkozas ritkasabb. Hozzateszem: innen Kecsorol haztol hazig kb ugyanannyi ido, mint Florian terrol Hungaria koruton eljutni cimborakhoz… Ha a szuk kornyezetedet jol alakitod, ha mindent megteszel azert (es TENYLEG, nem csak elhiteted magaddal), hogy normalisan es boldogan elj, akkor az meghalalja magat, es jol fogod magad erezni. Kibaszogtt trendi szarul erezned magadat, az atlag pesti/magyar arcokrol a South parkban levo goth gyerekek jutnak eszembe :P Ja, es a kevesebb hirado nezes, a kevesebb index/ujsagolvasas jelentosen javitotta az atlag kedelyallapotomat.
tarsadalmi anomiarol: minden ott kezdodik, hogy az ember maga mit csinal. ne dobd el a szemetet, fizesd be az adod, csak annyit csalj amennyit muszaj ( :D ). En pl (most remelem az APEH nem baszik meg ezert) iden mar fizetek azert [ja, hat bejelentettem magam egy rendes cegnel, 85e bruttora, 55e erkezik a szamlamra, aztan bemegyek es kifizetem kpban a 85-ot plusz a munkaadoi jarulekot, amire a penzt mashogy keresem meg...sajna ez igy megy, ez a max, amit most tudok vallalni, bar nem elek kenyeren es vizen, de nem is elek kiralykent...meg kell a penz pelenkara), hogy legyen bejelentett allasom, mert cikinek es gaznak tartom, ha valaki csak pofazik meg sir, de nem veszi ki a reszet ebbol, lehet naiv vagyok, de tenykeg elhiszem, hogy ha mindenki fizetne adot/mindenki annyira lenne bejelentve, amennyit keres, nem kene ennyit adozni. Igy ezt az igazi rendes becsuletes emberek szopjak meg leginkabb, mint pl az apam es korosztalya... [mar akik hozza hasonloan mindig mindent rendesen befizettek]… Egy baratom azt irta egyszer, nincs meg egy hely a vilagon, ahol az adocsalas ennyire elfogadott lenne tarsadalmilag. Es ez sajna tenyleg igy van. korrupcio, halapenz stb: NE ELJ VELE. Minel kevesebben elnek vele, annal faszabb lesz minden. Tenyleg gaz van, de nem er anyazni meg sirankozni, hanem mashogy kell csinalni, peldat kell mutatni. Es ha valaki a buszmegalloban elpoccinti a csikket egy meterrel a kuka mellett, ra kell szolni. Es lehet leugat, de ha minden harmadik eldobott csikknel raszol valaki, egy het mulva automatice a helyere teszi majd. neki sem hianyzik a stressz. :)
Korrupcio: “egy baratom mondta regebben” [ ;) ], hogy a korrupcio a rendszer hibainak kikuszobolese [bizonyos keretek kozott]. Nem pofazni kell rola, hanem gyorshajtasnal/ittas vezetesnel oda kell adni a jogsit es elizmerni, hogy faszok voltunk es most masfel evig taxizunk… Ha meg megis inkabb meger harminc rugot, hogy ne igy legyen, akkor KUSS! :D Remelem en mar egy olyan uj generacio tagja leszek, akik nem adnak halapenzt. Nem vagyok nagy orvoshoz jaros, de meg sosem adtam, eszembe sem jutott. Majd ha a kislanyomnak lesz mittomen , vakbelmutetje, akkor nyilvan el fogok gondolkozni a dolgon, remelem nem kell sor keruljon ra. Remelem akkor mar reg tul leszunk ezen.
Piac/piacgazdasag: nem jo ezt a politikusokra huzni am, mert kurvara mi magunk magyar emberek vagyunk az okai. Azert nem bizunk a masikban, mert atbasszuk egymast. Adasvetelnek gondosan elrejtjuk autonk/lakasunk hibait, plusz partizezerer’ . Lakassal meg nem, de kocsival csunyan atvertek, nem ciganyok am, hanem generaciok ota foldmuvelessel foglalkozo mohacsi parasztcsalad. Amikor ~masfel eve eloszor ugy volt, h eladom a szakadt huszeves mazdamat, jott egy jelentkezo, autoszerelo, elkerte a kocsit bevizsgalasra egy napra. En odaadtam, amikor visszahozta, megmondta mennyi baja van, mennyit ajanl erte mittomen. Nem adtam el, pedig utolag tudom, nagyon korrekt ajanlatot tett, raadasul egy teljes allapotfelmeresen is tul volt a kocsi. Ja es a csavo [40es eveit taposo] a vegen, hiaba cancel biz, behivott egy spanglira es megittunk egy sort is a kozeli krimoban. En ubermegbizom az emberekben balfax modon, de szeretnek igy elni, szeretnem, ha nem uthetnem meg a bokam nagyon nagyon emiatt, nem akarok ettol rettegni, sem a buszon ketpercenkent a taskamat tapogatni, h a tarcam megvan-e meg…
politika: mara olyan nekem az egesz, mint ha hentesboltban kinalgatnanak kulonbozo allatok husaval, mikozben en vega vagyok. faszomat a politikaba, minel kevesebbet hallok felole/erzekelek belole, nekem annal jobb es CSA.
A “jar nekem” dolgorol volt jo TWA olvasoi level, olvassatok el, keressetek vissza.
MELLETT:
Szeretem a nyelvet, a kifejezeseket, a szlenget. Csippantom a tajat, csunyat es szepen egyarant. Nem akarom elhagyni a csaladomat, sem a csajomet. Boven eleg, ha az ember varost valt, ha mar mozdulnia muszaj. Iszonyu nagy am ez az orszag :) En csak azt nem szeretem annyira, ha valaki elhuz, es tovabb fikkanta izombol a rendszert, ami alol o kivonta magat. Minek idegesiti akkor magat? Miert nem azzal foglalkozik, h ahol van ott milyen jo? Ha elhivatott, jojjon haza es csinaljon rendet.
Eltem fel evig Hollandiaban, gecijo volt, ot percet kell utazni bringan, hogy tobbfele gandzsabol valogass, kicsit szeles kicsit esos de szep es kulturalt, megis jo volt hazajonni, sot, ott, a fel ev alatt alakult ki bennem az egeszsegesnek velt hazaszeretet.
Beke
1) Szentem felsorolni, hogy mé szar - nem nehéz
2) felsorolni, hogy mé jó - már nehezebb
3) tenni érte, hogy jobb legyen - már kihívás
Hogy az “emberek nagy része” nem akarja, az egy dolog.
Amúgy - leszámítva az antiszemitákat - a túlnyomó részük közömbös.(S amúgy az “antiszemita” sem egy statikus állapot) A közömbösség teljesen érthetõ. A hazai zsidóság PR-ja katasztrofális, általában önmagával van elfoglalva, és akkor is leginkább fikázólag. Idõnként megszólal Mazsihisz elvtárs, hogy ez antiszemita, meg az antiszemita. Ennyi. Mitõl lenne ez vonzó? A hazai zsidóság megrekedt. Nincs világos mondanivalója, nincs víziója - ez egyaránt igaz kulturális és vallási szinten. Különösen a vallási szint aggasztó. A zsidó vallás a legtöbb kívülálló számára - legyen az zsidó, vagy nem zsidó - hajlongó szakállas bácsikat jelent. ürdekes, hogy ezt az emberek tömege nem tartja vonzónak. Nem lehet megúszni azt hogy felmutassunk valamit, ami vonza az embereket - zsidókat, félzsidókat, nem zsidókat. Ha erre nem vagyunk képesek akkor mirõl beszélünk?!
1) Az általad linkelt helyek, dolgok, kezdeményezések, közösségek, satöbbik, tényleg jók, DE. Említed a tornyokba vonulást, az izolált kisközösségeket, akik “még értéket õriznek eme értéktelen társadalomban”. Nos, a fentebb említett linkek pont ilyen tornyok. üs megjegyzem: amint mainstreammé válik, azonnal übergáz lesz, és te leszel az elsõ, aki arrébblép onnan.
Na ez az elsõdleges tünet, ez elsõdleges gond ezzel az országgal. Ha valami mainstream lesz, akkor már gáz, akkor az eredeti alapítók, felvevõk, kiszolgálók, tagok, azonnal lépnek tovább, és egy újabb torony építésébe kezdenek, durván mondva: nem ennek a plebsnek csináltuk az ApaCukát, hogy idejöjjenek hányni satöbbi. Mondjuk ApaCuka már eleve necces kérdés, amióta a mellette lévõ elõadóteremben mûködik a Rézandrás cápafogával jelzett “”médiaakadémia”"… :( (Fabríciuszt még nem is említettem akkor… :D).
“Amit szerettek, az mind divatba jön…” elv alapján nem kéne elutasítani ezt a popularizálódást, vagy legalábbis el kéne gondolkodni, hogy nálunk miért ilyen fintorgásokkal kísért folyamat ez. Olyan gáz a tömeg? Netán nem lehet, hogy a tágabb szociális közeggel nem tudunk azonosulni? Még Te sem Shadai, sõt, még én sem, mert most itt ostorozlak, de mindketten pontosan tudjuk, hogy ha ezek a jó kezdeményezések “kiszivárognak” a tágabban vett közös létbe, és felhígulnak, akkor máris menekülünk és valami újat keresünk.
Tévednék?
Ennek amúgy egy külön iskolapéldája, hogy miért nem tud a magyar mozgókép egy normális tömegfilmet csinálni. Most ne “valami amerikázni” akarjunk, hanem pl. pont tegnap láttam a Modigliani életérõl szóló filmet, szerintem kurvajó volt, aztán beleolvastam az új filmszemlébe, meg a filmekbe, és rámjött a hányinger, és feltettem a kérdést, hogy mintha parlagon heverne a rengeteg mûvészünk, mi vagyunk a 10.000.000 költõ országa, és hol van egy igazán jól megírt forgatókönyvvel ellátott mûvészportré, egy film mondjuk teszemazt evidenciát mondva: József Attila v. Radnóti film? Nem, nekünk még mindig Fliegauf az isten, akit én személyszerint arra kárhoztatnék, hogy egy fotelbe leszíjjazom, és két napra kipeckelem a szemhéját, és folyamatosan néznie kell az új filmjét repeatben…
2) Mentális és hangulati dolgok:
Az irigykedés, a depi, a pesszimizmus, satöbbi, ezek nem új dolgok, ez szimpla “magyarozás” :). A lényeget nem volt merszed kimondani szerintem. Mindennek az alapja szerintem, h erre a nemzetre különösen jellemzõ a lustaság, a nemtörõdömség, az álszentség.
Itt vagyunk könyörgöm 1000 éve Európa szívében. Ha most valaki a viharos történelemre hivatkozva közli, hogy ezért nem vagyunk Európa Svájca, akkor nevetni fogok. Lusták vagyunk és ostobák, ennyi. Az összes többi ezen tulajdonságok kísérõjelenségei.
3) Az elitünkrõl és az elitváltásról nem beszélek, lerágott csont.
4) Volt két érved a maradásra, ezeket is cáfolnám:
a) ittélnedhalnodkell. Fenéket. 21. században erre a predestinációra hivatkozni ciki. Ezen túl az is gond, hogy már miért tennék én bármit ezért az országért, õ mégis mit tett értem? Tényleg, vegyük sorjára, mit tett értem az ország:
- Taníttatott. Köszönöm szépen, akármelyik tõlem nyugatabbra esõ egyetemre jártam volna, máris nem lennék olyan bajban, hogy menjek v. sem, mert eldõlne, hogy naná menjek. A valamire való tudásomat egyetemen kívül szereztem meg, pont. Az általános és középiskolát nem számolom ide, ezt kb. Ghánában is megkaptam volna…
- Nem éltem segélyen, pótlékokon, támogatásokon, állami ösztöndíjat nem vettem igénybe, szociális támogatást sosem kaptam, ösztöndíjam sosem volt. Állami juttatáson maximum a családi pótlékot érthetjük esetemben.
- Az állam nem védett meg, nem volt hathatós rendõrség, akárhányszor rendõrségi ügybe keveredtem, a yard sosem oldotta meg a problémámat. Többször estem bûncselekmény áldozatává, megoldás sosem volt.
- Jogi hercehurcába sose keveredtem, de azt tapasztaltam, hogy 100.000 forintos kár esetén 10 év börtönt szokás kapni, de 10milliós kár fölött 10 hónap felfüggesztettet, és akkor ez a legszigorúbb ítélet.
- Az egyedüli amit kaptam ettõl az államtól, vagy ettõl a nemzettõl inkább, az a kultúra, a nyelv, az irodalma, a történelme. Ezt akárhol máshol is meg tudom õrizni, ha kivándorolnék, a gyermekeimet az új ország nyelvére, és anyaországuk nyelvére tanítanám meg.
b) majdcsakjobblesz. Ezt az elsõ pontban már kb. cáfoltam, nem, sosem lesz jobb. Átmeneti kis szigetek lesznek, ahol nem fogsz megfulladni a ganajban, aztán amikor beömlik a ganaj, akkor továbbmész másik szigetre.
c) nemtérképetáj. Igen, ez necces kérdés. Ezt nem tudom cáfolni, mert egyéni képességek kérdése hogy ki mennyire találja fel magát külföldön. Visszatartó erõ lehet a saját kis szigeted a ganaj közepén, ezt nem vitatom.
-
kb. ennyi, bocs ha hosszú lett. A személyes indíttatásom meg kb. rapszodikus. Most épp örülök annak, hogy jól élek, és sikereim vannak, jó munkám van, szeretem csinálni, kellõképpen elitista az alkatomhoz, szép feleség, satöbbi. Tényleg, panaszra alig van okom, max annyi, hogy amikor örülök, akkor más alig örül velem, inkább irigykedik, fintorog, energiátszív. Alig tudok olyan barátot mondani, aki elégedett és jól érzi magát. Az átlagemberekrõl a metrón már nem is beszélek, azt hiszem egyhuzamban 24 órányi bkv-zás után minimum tömeggyilkos v. öngyilkos lennék, de minimum reménykednék a mindent elsöprõ apokalipszisben.
Magyarországnak meg adnék egy tanácsot. Volt egy film, amiben egy kis állam megtámadta amerikát, és azt akarta ezzel elérni, hogy amerika annektálja õt, ezzel gazdasági és kulturális fellendülést okozva az országnak. nem jut eszembe a címe, valamilyen üvöltõ egér talán… :) Na, én javaslom, hogy támadjuk meg Kínát, mondjuk holnap, dobjuk rájuk a legnagyobb bombánkat, és utána írjunk egy táviratot, hogy szívesen alávetjük magunkat az annektálásnak. :) Jó, Kína helyett lehet mást is választani… :)
Azon is gondolokoztam, amikor beszúrtam a fenti YouTube videót, hogy a “Should I stay or should I go” meg sem szültetett volna, ha Mick Jones zsidó-orosz édesanyja nem költözik át Angliába..
Csillag: hármas pontodról az alábbi klasszikus zs’ vicc jut eszembe.
Az 50-es években a kommunista pártbizottság berendeli Kohn bácsit kihallgatásra. Megkérdezik tõle: Kohn elvtárs, az ün testvérei mind elmentek Izraelbe, az unokatestvérei Ausztráliába, a gyerekei pedig Amerikába. Mondja, ün mégis milyen megfontolásokból maradt itthon? Kohn bácsi válasza: szeretem a kihívásokat!
Nem vitatom amúgy, - ez kimaradt - hogy felelõsség lenne itt maradni, segíteni, tenni.
Mivel a téma amúgy személyes indíttatású, így szerintem a felelõsségérzet is az. Van akinél kialakul ez. Nálam nem. Felelõsséget aziránt érzek, aki szeret, aki megbecsül, akiért érdemes áldozatot hozni. Ilyen a feleségem, a barátaim, a családom. Az országom nem.
Persze ez _személyes_ véleményem. Világért sem akarom általánossá tenni… :)
Médiazsiráf, azt hiszem mi nagyon hasonló helyzetben vagyunk. A “saját kis sziget” valóban visszahúzó erõ, a létrehozott kényelemrõl nem is beszélve - bár “elvben” nem szeretném, ha a kényelem megteremtése, halmozása lenne életem vezérfonala..
Sok értelmiségi figura van, aki szeret ráadásul Don Quixote lenni, mert ettõl érzi kellõképpen heroikusnak és drámainak (azaz Jelentõsnek) az életét. Másképpen szólva itthon nagy hal lehet egy kis akváriumban, míg külföldön kis halnak fog számítani egy nagy akváriumban. Ez egyeseknek egoproblémákat is okoz. ün nem tudom, hogy kettes-e vagyok. :)
a véleményeket olvasva nyilvávvalóan valami rózsaszín szemüvegen, vagy vastag szemellenzõn keresztül nézem az országot, budapestet. ugyanis engem a legkevésbé érdekel, hogy milyen a politika, ki a miniszterelnök, mit csinál/nem csinál a mazsihisz/magyar zsidók/zsidó fiatalok/értelmiség. csak azt látom, hogy szeretek itt élni, szeretem romkocsmákat, a mûvész mozit, az kávézókat, a duna partot, a balatont.
majdnem törökországban/németországban kötöttem ki, török férjjel, de nem tudtam elmenni innen. el sem tudtam volna máshol képzelni az életem.
mégis kimentem izraelbe. aztán én voltam az elsõ, aki a legnagyobb magyar lett, és sírva rohantam haza elsõnek az ulpánról vissza pestre. (popper péter azt mondja, a külföldön éléshez igenek is kellenek, nem csak nemek. nem elég, ha azt mondod, nem szeretek itt élni, nincs munka, elhagyott a fijúm/nõm, összevesztem a családdal, kevés a pénz, nem. igenek is kellenek,különben sosem szokod meg.)
végül mégis úgy alakult, hogy izraeli barátom lett. voltam nála hosszabb idõt, és mégiscsak alijázni fogok miatta, de mindig magyar maradok. mindig európai,és valószínûleg hiába beszélem a nyelvet, sosem fogom felvenni az izraeli mentalitást ( a fijúm ráadásul mizrahi), és a gyerekeim anyanyelve a magyar lesz. mindig hiányozni fog budapest, ide köt minden és mindenki, hiába találok kint új barátokat ha találok, akkor is magyar maradok.
ez csak egy vélemény, én a maradásra szavazok, mégis mennem kell.
“nem tudom eldönteni szívem, hogy itt rosszabb vagy ott jobb”
Az értelmiségi parával nem foglalkoztam. Nem véletlenül… :)
Az itthon nem kunszt nagynak lenni, míg kint igen dolog tökéletesen igaz, teljesen igazad van.
A hõsi heroikus szélmalomharcról pedig… Van egy barátom a TASZnál. Hõs. Komolyan. Csak becsülni tudom. Részemrõl teljesen reménytelennek látom a küzdelmét… :)
A privát értékeim szerint a hõshöz hozzátartozik a hõsi halál. A bukás. A hõsök szükségszerûen elbuknak.
Nagyon érdekes ez a törekvés itthon részemrõl is, én erre nemrég kérdeztem rá magamnak, hogy miért nem kifelé élek, és miért a belsõ kis világomat próbálom kipárnázni, izolált házikó, elitiskola a gyereknek majd, a lehetõ legkisebb mértékben vegyülni a köznéppel satöbbi.
Sokáig úgy éreztem, hogy ez nálam privát hiba, amolyan jellembeli difi. Aztán késõbb jöttem rá, hogy itt valami más hiba van.
Persze lehet hogy megint tévedtem… :)
mirjam:
igen így is lehet, ezt sem vitatom, hogy nem fontos tudomást venni a külvilágról, mármint a közéletrõl. Tökéletes lehet az élet enélkül is. Azonban a “sajátosságokat” a lelki, mentalitásbeli dolgokat akkoris tapasztalni fogja mindenki szerintem, aki egy kicsit is nyitottabb a világra, mondhatni: empatikusabb, beleérzõbb. ün azért szoktam a közéletrõl is beszélni, mert foglalkozom vele, munkámból és életvitelembõl is adódóan. Nem tudom nem látni. :)
Ellenben ellenpélda a párom, aki kb. azóta olvas újságot, amióta a lakás stratégiai pontjain otthagyom HVG-met (wc…). :) Elõtte jó eséllyel bukott volna meg a “ki a miniszterelnök” kérdésen. :) A hétköznapi problémákról, amiket a post elején vázolt shadai, ezekkel õ is összefut, napmintnap. Ehhez nem kell tudni a 4-es metróról, vagy leisztinger ámokfutásairól… :D
mii? lesz 4-es metró??
Halihó!
Tök jó téma, menni, vagy maradni?!
Haggyátok békén a mumifikálódott mazsihiszt, meg a gohuljait, a fantasy irodalom bölcsessége, hogy a fõvámpír pusztulása után úgyis robban a kastély.
Van szabad zsidó sajtó? Van. Van cenzúrázott “reprezentatív”? Van. Van szabad zsidó közösségi tér? Van. Van -fent említett- reprezentatív? Van. Vannak szabad, undergrund zsidó kulturális, mûvészi mûhelyek? Vannak.
Nemrégiben a kezembe akadt egy politológiai tárgyú könyv. Ez három fajta hatalmat említ, forradalmit, elnyomót, és megszokottat. Bármiféle forradalmi hatalom elsõdleges eszköze, hogy megkerüli, negligálja a megszokottnak hatót, és ezzel erõszakosságra kényszeríti. A politikában a cenzúra, a kirekesztés, a dogmatizálás nem a vég kezdete, hanem a vég.
Miközben írok, megcsördül a telefonom. A nemzetiségi színházak találkozójára egy meghívás. “Persze mi nem vagyunk nemzetiség”.
Ez is egy út. Pénteken benézek a maszortiba, de lehet, hogy a kajlelnyikokkal sábeszolok. Ezek is utak. A Yeti barátomat a chabadnyikok metélték körül. Ez is egy út. A Judapest, marha jó, remélem a Marom.hu is az lessz. Ezek is utak. Eldöntheted, hogy holnap a Gólem, vagy a Zsidószínház elõadására mész l, a Jointtal, vagy a Chabaddal, vagy a Mazsikével tanulsz. Minnél több kapcsolódási lehetõségem van, annál nehezebb a megvezetés- elhallgattatás.
üt éve lépten- nyomon azon sírtunk, hogy ki fogunk veszni. Néhány hete egy Madridból hazatért haverral söröztem a Ladinóban -vagy ladínóztam egy sörrel a kezemben?- elmondta milyen gyönyörû az a város. “Persze ilyen zsidó élet ott nincs.”
Asszem maradok. Adót fizetek. Iroda alkalmazottkodok. Színházat csinálok. Visszavonhatatlanul Ungarer vagyok.
Médiazsiráf!
Nem akartam, de muszáj írnom. hogy lusták és ostobák vagyunk azt is @*va könnyû ám kimondani!!! Tudod mit, legfeljebb te! üN beképzelt és gõgös vagyok!!!:D
No, akkor személyes észrevételek egy “külhonba szakadt hazánkfiától”:))
If I go there will be trouble, if I stay it will be double:)))
Nem túl hosszú de remélhetõleg megbízható tapasztalataim/megérzéseim alapján utóbbira szavaznék, még ha dábltrábl is a dolog. Külhonból imádni is lehet a “ganajt”. Röviden: ugyanaz ami jó “nyugaton”, ugyanaz a rossz oldala is. Pl. nem olyan könnyû fölbosszantani õket - mert a legfontosabb mégiscsak a kéthetente éttermezés, a yacht, a hétvégi ház. Ami miatt mi otthon siránkozunk, hogy “jahajj ez a sok meddõ vita mindenféle politikáról, egyebekrõl”, azok a “meddõ viták” hiányozni fognak. Lehetne sokat értekezni arról, a “nyugatiakkal” miért van ez így, talán õket jobban megkímélte a történelem, nem tudom. De nem is érdekli õket a világ a saját szûk kis világukon kívül és ha mégis, az is csak az utazás kedvéért, nem a “megismerés” végett. A sok üvöltözés, veszekedés, heves vita az, ami egy külföldre szakadt magyarnak nagyon is hiányozhat. Hogy minket még érdekel valami a lakberendezésen és a céges iváson kívül.
Nem azt mondom, hogy a nyugatiak “üresek”, de kicsit talán “üresebbek”. El lehet velük lenni, kedvesek, befogadóak, stb., minden jó elmondható róluk - legalábbis amit én eddig tapasztaltam. De a szellemi pezsgés egy magyar ifjonc társaságban mindenképpen nagyobb:)) Az a kifacsart, és lerágott szlogen, hogy a “jólét nem minden”, akkor válik igazzá, amikor látod is. Sikerükben meglelték büntetésüket:)
A nyomorunk, bánkódásunk kitermeli saját “antitézisét” is - mi õszintébben “tudunk” mosolyogni is.
Plusz, jobban értjük a dolgokat, kritikusabbak vagyunk, “többet látunk” - általában. Az átlagember mûveltsége meg összehasonlíthatatlan.
Még egy közhely, ami nagyon igaz: akármilyen jólétet is tudsz teremteni magadnak, nyugalmat, biztonságot, stb., örökre idegen maradsz. Ezt nem tudod kikerülni, és ez nem függ attól, az adott ország/szûkebb közösség mennyire befogadó - mert ez benned van, nem bennük. Otthon csak Magyarországon lehetsz. Minden hibájával együtt szerethetõ ország. Még akkor is, ha orrba-szájba fikázzuk, alázzuk, elátkozzuk, szeretjük. Szerintem.
üs nem értek egyet Médiazsiráffal - a honhûséget külföldön kezded el érezni:) ün ugyanazt mondtam, amit Te, mielõtt kihúztam. üs örömmel húztam ki! (ugye, a dalszövegben is a dilemma: ha nem jövök ki, most magamat átkoznám) De innen látom a haza értékeit:) (Tán távolról megszépülnek?)
üs ez a honhûség nem valamiféle jóléthez, sikerhez, pénzhez, javakhoz fûzõdik - legalábbis nem anyagiakhoz. Szellemi javakhoz viszont igen.
Tehát szerintem rövidebb idõkre külföldre tanulni, dolgozni, világ látni igen. Végleg lelépni nem:) Ha az arra képesek nem tesznek Magyarországért, kik fognak?
(Hosszú távon) Maradni.:)
Fontos hozzátenni, hogy ezt te egy északojropai jóléti államban tapasztaltad, amirõl én is tudom, hogy elképesztõen magába forduló és depresszív tud lenni.
Ez nem mindenhol van így. ün speciel, ha már, akkor európai államba maximum valami mediterránba költöznék. De preferálom a gyarmatállamoknak indultakat, dél-afrika, újzéland, kanada. üs kövezzetek meg, de törökországban is szívesen élnék. A London-láz engem nemhogy nem kapott el, de sajnálom azokat, akik kimennek pizzafutárnak. A másik szerelem még NewYork.
A pitiáner semmitmondó viták pedig parttalan kiúttalan hozzáállásukkal nem fognak hiányozni, hidd el… :(
Korupció kapcsán tényszerûen annyit mondhatok, hogy már nem az a jellemzõ, hogy egy maffiózó korrupcióra veszi rá sikeresen a közigazgatás alkalmazottját, hanem ott tartunk, hogy egy teljes önkormánzati apparátus dolgozik azon, hogy egy maffiózót rábeszéljen arra, ne a törvényes utat válassza, ne mondjon le korrupciós elképzelésérõl, hanem bátran vágjon bele, sikerülni fog.
Esetemben odáig jutottam, hogy sororzatban 3 alkalommal fellebbeztem meg törvébysértõ ünkormányzati határozatokat, melyek bûzlöttek a korrupciótól, 3 ször nyertem ellenük másodfokú közigazgatási hivatali szinten, mire eljutottam oda, hogy ennek következtében halálos fenyegetések teszik színessé életemet és családom hétköznapjait.
ünkormányzati, közigazgatási hivatali és bírósági szinten tudom bizonyítani a korrupció mindent elsöprõ erejét a magyar viszonyokban, minek hatására embereket megfenyegetnek, megvernek és a felbujtók között egy oldalon állnak a maffiózók és a teljes közhivatai apparátus, a másikon pedig a kiszolgáltatott polgárember.
E!ldönthetem, hogy ilyen módon magamra maradva, behajtom a fejem ennek a valóságnak, vagy küzdök tovább mindenfajta jogi vagy rendõrségi védelemtõl megfosztva, esetleg tartom az elveimet és odébbállok.
gabrilo: érzelmi autista országba én nem mennék, az biztos. :) szóval a skandináv országok tuti kilõve. legszívesebben new yorkba mennék, de zöldkártya hiányában vannak objektív akadályok. az eu-n belül hollandiába mennék, amszerdamba. berlin is szóba jöhet, bár németül nem beszélek sajnos (de talán az angollal meglennék). törökország tényleg izgalmas és perspektívikus hely!
wwan: szomorú és ijesztõ ez a történet és sajnos nem te vagy az elsõ, akitõl ilyet hallok.
Ez a kérdés engem is, többször is megmozgatott, és ez a post különösen jól összefoglalja a helyzetet. Tavaly voltam vele úgy, hogy ha nem megyek el külföldre de azonnal, akkor bizony megfulladok - és ez másodsorban volt emocionális, meg alkati kérdés, mint szakmai.
Médiazsiráf már meg is pendítette ezt:
Ennek amúgy egy külön iskolapéldája, hogy miért nem tud a magyar mozgókép egy normális tömegfilmet csinálni.
Ennek pillanatnyilag számtalan oka van, ami egy nagy, gubancos maszlaggá áll össze és csak görög tovább megállíthatatlanul. Ott van a gubancok között a Shadai által is felemlegetett tanult tehetetlenség, és tényleg: egyként hisszük, hogy nem lehet más, nem lehet jobb, nem lehet változtatni, mert “valakik” ezt úgyis megakadályozzák. ez bizony engem is visszaránt a sárba rosszabb napjaimon.
Aki nem élt életvitelszerûen külföldön, még elképzelni sem tudja a különbséget és könnyen mondja, hogy ott sem más, ott sem jobb, ott sem lehet változtatni. Engem pedig rág belülrõl, amikor arra gondolok, hogyan jutottam hozzá bármilyen szakirodalomhoz ott, hogyan néztem moziban filmeket, amit itthon be sem fognak mutatni soha, meg a szokásos életminõségbeli különbségek is kísértenek, igen.
Nem mondom, a Berlinben töltött fél év sem volt egy merõ joyride, mert rengeteg mindent kellett helyretenni, de annyit tanultam egy nyamvadt szemeszter alatt, mint itthon 3 teljes éven át. Aztán persze a kötelezõ érvényû megdöbbenés, amikor vissza kell térni ide…
Nagyon engem sem hat meg az ‘élni-halni kell’ címû programpont. A szüleimet és a mindenbe belenyugvó barátaimat sajnálom, és nagyon várom, hogy kézhez kapjam a diplomámat, dobozban legyen a diplomakönyvem alapján készült film, és visszamehessek Berlinbe, vagy felvételizhessek egy szingapúri mesterképzésbe.
Parti Nagy Lajos mondta, miután megjárta az obligát DAAD alkotóházas utat, az volt számára a nagy megkönnyebbülés, hogy nem kellett az újsághíreket “magára vennie”, kívülállóként a legkomolyabb poltikai vihar sem érintette meg - na ez is egy érv, mert szerintem a hírektõl való elzárkózás itthon nem járható, mindössze egy nem is túl kreatív önbecsapás, és sokkal rosszabb a szó szoros értelmében belefutni az eseményekbe.
Viszont remek tanácsokat kaptam, hogyan kell majd viselkednem, amikor megtámadnak, kirángatnak a kocsimból és megvernek.
Pillanatok alatt jelentkeztek hasonló ügyekben már járatosabb emberek, akik közvetítenének ellenverõemberekhez, illegális fegyverekhez, szsbadidõs, számlaképes rendõrtárgyalókhoz, stb.
Egész szép kis iparág tenyészik a korrupciótól átitatott ököljogrendszer gyomvirágain.
Amivel nem tudtam vitatkozni, az a következõ mondat volt:
Magyarországon annak van igaza, aki nagyobbat üt.
Hogyha távozni kéne, melyik lenne az a hely, ahol ilyesmi nincs vagy nagyon nem jellemzõ, arra tanácsokat szívesen vennék.
Kicsit hamis a dilemma: Nem csak az a két választás van, hogy örökre elmész vagy két hétnél hosszabb idõre el sem hagyod Magyarországot. El lehet menni négy-öt évre és visszajönni.
Vörösmarty munkásságát teljes mértékben tisztelve, talán az országnak is jobb, ha pár éven keresztül más mintát látsz, szakmailag fejlõdsz, kiszakadsz a magyar viszonyokból és lehetõséged van egy kicsit felülrõl és kívülrõl rá(nk)nézni. Ha kötelességekrõl gondolkodsz, amit nagyra tartok, akkor is jó lehet elmenni - és visszajönni.
üs kívülrõl talán kicsit több jó dolgot is észreveszel (pl. Economist Budapest diary legutóbbi bejegyzése). üszreveszed azt, amit most természetesnek tartasz - pedig nem az.
törökország nem az. áhh mondjuk lehet, hogy csak nekem. dehát az kelet!
mzs:
majd meglátod:)))
New York az nekem is cél még, mitagadás. De attól még hazád egy van - szintén közhely, és megintcsak igaz.
shadai: Mostanában én is gondolkodtam Németországon, de valahogy nem érzem át.:(( PEdig ottan mér rokonyok is vannak nem is kevesen:) Talán késõbb jön a lelkesedés.
San Fransisco sem lehet egy utolsó. De onnan nehézkesebb hazarepülni.
ürzelmi oldal:
‘Nyugaton’ természetesen hiánycikk a lelkiség és ha kicsit
érzelmesebb vagy szociálisan érzékenyebb vagy akkor ez érezhetõ
(vagyis én érzem) dehát egy vásárlói és virtuális társadalomban ez természetes. Szerencsére ott vannak a közösségi dolgok amik
feltöltenek. Meg minden más.
Keletre jönni (menni) ezért mindig jólesik a léleknek (és gyomornak)
egyaránt.
(Amsterdam szerintem egy hosszúhétvége után unalmas.)
annak a megvalasztasa, hogy hova mesz:
4 ev kulfold utan azt a legvegso kovetkeztetest szurtem le:
oda kell menni, ahol (nem torpe) _palmak_ vannak! :)
es ezzel mindent elmondt…
amsterdamba vagyni kicsit retro, nem? meg most azt a nyelvet fogsz naponta a szadon. irto lehangolo. osszevissza burtyog meg roffeg mindenki. ijesztobb a francianal is. ha mar multikult, akkor london ugyanaz es nem kell uj nyelvet megtanulni - a fizetes/munka meg jobb.
Többen említitek, hogy Skandináviába nem mennétek. Nos, én egy évig voltam Svédországban, és az elsõ hónapot leszámítva, amig nem találtam barátokra, nagyon élveztem. Hozzáteszem, nem svédekkel barátkoztam össze, hanem olaszokkal, akikkel egy török büfében találkoztam, de ez talán mindegy.
Imádtam, hogy minden mûködik az országban. Ha 10.13-ra volt idõpontom az orvosnál, akkor 10.13-kor már túl voltunk a kézfogáson. Amikor elhagytam a pénztárcámat, visszmehettem érte, és fel volt téve egy kis piros zászlóval(!) egy ablakba, hogy észrevegyem. A boltos mindig mosolygott, még ha utált akkor is, az utca tiszta volt, és ismeretlen emberek is köszöntek. Csak úgy.
Ha húsz évig maradtam volna, akkor is idegen lettem volna, de nem számított, hiszen voltak ott más idegenek is, akikben könnyen barátra lehettem. Es az olasz pizzás minden péntek este Sabat Shalom-ot kiabált az elõtte elhaladó zsidónak, aki a sarkon lakott.
Ennek ellenére, egyetértek Shadai-al, én is leginkább Hollandiában tudom elképzelni magam, de ha Svédországba, vagy Dániába kéne mennem, nem fakadnék sírva. A hidegségük ellenére sokkal több emberséget éreztem a Skandinávokban, mint azt sokan mondják.
korrekt post.
részemrõl maradás, mégha most kint is tanulok Erecben és simán eltudom képzelni, hogy ott, vagy máshol eltöltsek pár évet, vagy akár ingázzak, Magyarország és fõleg Budapest nélkül nekem nincs élet. az itteni emberek túlnyomó része nélkül azért simán meglennék.
és igen, Aprajafalva tényleg a legkirályabb hely lehetne Európában, ha törpök nem lennének olyanok amilyenek…
Néhány barátom (és jómagam) fenti kommentjeit olvasgatva, élethelyzetüket ismerve feltûnt, hogy mindenki azt tartja a legjobbnak, amit éppen csinál :) - Egyikük azt javasolja, hogy kimenni, majd visszajönni a jó - és eképp is él. Másikuk arról mesél, hogy el lehet menni, de otthon az igazi - és eképp is él. ün szerintem a sok jó emléket mindenhova viszem magammal, és annyi szép hely van a világon.. üs eképpen is élek. Ezek szerint mindenki elégedett az életével - ez a legfontosabb :)