Semmi esetre sem flódni, amit csak a pesti marhák esznek…

A szubtilis célzás itt olvasható.

gleichfalls.

Azt írod, hogy a Mazsihisz nem a normakontrollt utasította el, hanem az ebédmeghívást. Most kedvem volna megkérdezni tõled, te maratoni rétor, hogy ugyan mivel indokolták az ebédmeghívás elutasítását, amivel ugyancsak kellemetlen helyzetbe hoználak, mert be kellene ismerned, hogy hát bizony azzal, hogy Sólyom alkotmánybírósági normakontrollra küldte a gyûlöletbeszédrõl szóló törvényt. Tudod, mit? Nem kérdezek vissza, helyette inkább idézem a levelet, titkon ugyanis azt remélem, hogy történészként orrod alá nyomott forrást nem hazudtolsz meg, lehet persze, hogy e reményemben is csalatkozni leszek kénytelen, no de a remény hal meg utoljára:

„Legnagyobb sajnálatunkra ebben az évben, a kialakult helyzet miatt, nem tudunk meghívásának eleget tenni. [A helyzet magyarázataként pedig:] A Parlament által elfogadott törvény, mely lehetõséget adott volna az ilyen gyûlölködõ magatartást tanúsítókkal szembeni polgári jogi perek indítására, végre valóra válthatta volna várakozásaink egy részét [ezek szerint az aláírók még szigorúbb törvényt láttak volna szívesen]. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az Igen Tisztelt Elnök �?r [sic!] megakadályozta e törvény mielõbbi hatálybalépését. A döntés meghozatala elõtt szívesen kifejtettük volna személyesen is érveinket az üggyel kapcsolatban, de erre nem kaptunk felkérést. [Majd alább:] Az a tény azonban, hogy az aggályai között ün azt is kifejtette, hogy fontosabbnak tûnik a gyalázkodók vagyoni viszonyainak védelme, az esetleges nagyszámú pertõl való megóvása, mint a megalázottak és megszomorítottak méltóságának védelme, odavezetett bennünket, hogy ezen emelkedett ünnepi alkalmon ebben az évben nem áll módunkban megjelenni.”

A levél tehát kimondja, hogy a levél aláíróinak az a bajuk a Magyar Köztársaság elnökével, hogy az egy szívükön viselt törvényt alkotmányossági normakontrollra benyújtott az Alkotmány Bíróságra. Vagyis a konkrét sértõdésre alapul szolgáló gondjuk Sólyommal bizony az, hogy eleget tett azon alkotmányos kötelességének (vö. Alkotmány 26. § 4-5. pontjával), hogy egy mértékadó alkotmányjogászok szerint is alkotmányellenes rendelkezéseket tartalmazó törvénnyel kapcsolatban normakontrollt kért. Ha nem tette volna ezt, azaz alkotmányt sért, a levél aláírói nem sértõdtek volna meg rá, s szépen elmentek volna hozzá ebédelni és eszmét cserélni.

Sértõdésüket fokozta a köztársasági elnök érvrendszere is, melyet a levél írói úgy idéznek, mintha Sólyom a gyûlöletbeszéd elkövetõivel volna szolidáris, az áldozataival szemben pedig cinikusan közömbös. Sólyom ugyanakkor sosem mondta, hogy a gyalázkodók vagyoni viszonyainak védelme fontosabb a sértettek méltóságának védelménél. Sólyom azt írta, idézem: „Álláspontom szerint Tv. aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot [Alkotmány 61. § (1) bekezdés], határozatlansága folytán sérti a jogbiztonságot [jogállamiság, Alkotmány 2. § (1) bekezdés], továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés], és sérti az önrendelkezési jogot [általános személyiségi jog, Alkotmány 54. § (1) bekezdés], ezért alkotmányellenes.” Az idézetbõl is kitûnik, hogy Sólyom teljesen mást mondott. Vagyis a levél írói a szájába adtak egy olyan megfogalmazást, melynek mind tartalma, mind szellemisége távol áll tõle, tehát a levél aláírói, nevesül dr. Feldmájer Péter ügyvéd, Zoltai Gusztáv polgár, és prof. dr. Schweitzer József országos fõrabbi (mennyire megszégyenít, hogy Losonczi Pálok és Kádár Jánosok közé kell írnom a nevét!) áthágják a valótlan állításának tilalmára vonatkozó tórai és talmudi elõírásokat. (Talmudi megfogalmazással élve: levelükbõl tanulhatnánk hazudni.)

A fönt idézet levélrészlet egyik mondata szerint ráadásul a levél aláírói úgy érzik, hogy a köztársasági elnöknek konzultálnia kellett volna velük egy konkrét alkotmányjogi kérdésben. (A köztársasági elnök pártpolitikai döntést nem hozhat, a parlament által elfogadott törvényt akkor utasíthat, de akkor kötelezõ jelleggel alkotmányossági normakontrollra, ha szerinte, vagy alkotmányjogban járatos szakértõk szerint alkotmányossági aggály merül föl.) A Mazsihisz levelének aláírói tehát nem csak hogy nem fogadják el az alkotmányossági normakontroll intézményét, amikor az a gyakorlatban megnyilvánul, hanem a) vagy még azt sem értik, hogy itt nem politikai jellegû intézkedés történt, hanem közjogi, b) vagy nem értik, hogy a Mazsihisz nem alkotmányos közjogi intézmény, s jogot formálnak arra, hogy alkotmányjogi kérdésekben végsõ véleményezési vagy esetleg vétójoggal járuljanak hozzá a köztársasági elnök munkájához.

Kívülállóban amúgy fölmerül a kérdés, hogy a Mazsihisz aláírói hol voltak akkor, amikor a törvény nyilvános és nyomon követhetõ parlamenti vitája során fölmerültek az elsõ alkotmányjogi kétségek. Vajon miért nem vetette latba akkor a Mazsihisz teljes szellemi kapacitását annak érdekében, hogy egy olyan törvénytervezet jöjjön, jöhessen létre, mely megfelel az alkotmányosság követelményeinek? Miért kéri számon saját mulasztását a köztársasági elnökön, egy ebben teljesen vétlen emberen?

Az idézet a Pirke Avot (Atyák bölcs mondásai) I. fejezet 15, magyarul:

Samaj mondja: Fõ a Tóra(tanulás), szólj keveset és cselekedj sokat, minden embert mosollyal fogadj.

Nagyon érdekes, amit leírsz magadról. Tényleg van közöttünk egy generációs szakadék. ün (és talán mondhatom, hogy korosztályomból sokan) a ‘80-as évek végén ébredtem politikai öntudatra, a 4 igenes népszavazás volt az elsõ, amit már nem gyerek-, hanem ifjúfejjel éltem meg. Nagyjából ide (egy-két évvel korábbra) datálható a zsidó öntudatra ébredésem is. Akkor már kezdett alakulni az infrastruktúra (a néhány évvel idõsebbek még az újlipótvárosi étteremben kezdték ugyanezt), létrejött pl. a Bethlen téri Oneg Sabat klub, ahonnan sok fiatal indult, vasárnaponként lehetett menni talmud-tórára, a ‘90-es évek elején megalakultak a cionista ifjúsági szervezetek, a zsidó diákok szövetsége, szóval pezsgõ és pozitív zsidó élet indult. Nekünk sokunknak ez a zsidó alap, nem pedig az elfojtás, a titkolás.
üs épp emiatt gondoljuk úgy sokan, hogy ez a zsidóság mást érdemel.
Tisztelem és tanulom, ismerem a hagyományokat, élvezem, ha zsidó iratokat forgathatok, legyen szó akár a Tanachról vagy misnáról, sulchan aruchról, különösen szeretem Maimonidész mûveit, a misne tora fantasztikus (és meglehetõsen elitista) látásmódját, rasi kommentárjait. A rabbik közül van, akit tisztelek, van akit tisztelek és szeretek, van, akit szeretek, van, akit tisztelek, de nem szeretek és olyan is, akit se nem tisztelek, se nem szeretek. Vannak emberek, akiket szeretek és tisztelek, mert sokat tettek a magyar zsidóságért, a magyar zsidó életért, de a hitközség vezetõi nem tartoznak közéjük. Se nem bölcsek, hogy tiszteljem õket, se nem olyan emberek, akiket szeretni lehetne. üs ez nem a hagyomány ellen van, õk egyszerûen választott tisztégviselõk (lennének, ha normális választások lennének), akik azt hiszik, mindenható urai kicsiny királyságuknak. Pedig az atyák bölcs mondásait nekik sem ártana néha tanulmányozniuk (bár ahhoz ki kéne nyitni az imakönyvet, ott van benne).

A második bekezdésed ugyanezen okból csúsztatás (nem a meghívás elfogadását állítottam a Kresz-szel párhuzamba, hanem a normakontroll elutasítását).

A harmadik bekezdésedhez: Sancta ignorantia! Nem mondtam, hogy nem érdek a gyûlöletbeszéd elleni törvény. Azt viszont mondtam, közös érdekünk, hogy alkotmányjogilag helytálló legyen. Még föl is tettem a kérdést neked, hogy, ugye, a számodra is fontos, hogy a gyülöletbeszéd elleni törvény alkotmányjogilag kifogásolhatatlan legyen. Azért éltem a retorikai kérdés trópusával, hogy rákényszerítselek annak megértésére, hogy egyet lehet érteni a gyûlöletbeszéd elleni törvény céljával (Sólyom és Charlie között annyi hasonlóság van, hogy mindketten egyetértenek a törvény céljával), s egyszersmind úgy látni, hogy a törvény jelenlegi szövege alkotmányellenes, ami egy jogtechnikai kérdés, semmi egyéb, s amiben Charlie hiányzó kompetencia okán nem foglal állást, hanem megvárja az AB döntését, szemben Feldmájer Péterrel, Zoltai Gusztávval, Schweizer Józseffel (hogy lehet egy napon emlegetni e három nevet? Micsda botrány!) vagy — olybá tûnik — Novák Attilával.

Az utolsó hozzászólásodhoz: Mint említettem az áldás az államfõre járja. Ezek után azt írnod, hogy felõled a kormányfõre is mondhatom, meglehetõsen sok és igencsak személyes jellegû kérdést fölvetõ retorikai fordulat.