Will Eisner, Lou Fine, Bill Finger, Irwin Hasen, Bob Kane, Jack Kirby, Joe Kubert, Mort Meskin, Emanuel (Mac) Raboy, Fred Ray, Jerry Robinson, Alex Schomburg, Joe Shuster, Jerry Siegel, Joe Simon: szevasztok!
Shadowrider már tavaly októberben feltárta az amerikai szuperhõsök zsidó gyökereit, a new yorki Jewish Museum pedig egy egész kiállítást szentel most a témának: “Superheroes: Good and Evil in American Comics.” A speciális tárlat 2007. január 28-ig látható a múzeumban (ahol az állandó anyag is a legjobbak között van).
Shadowrider tényfeltáró bejegyzése a judapest blogon lehetne akár a mostani kiállítás magyarnyelvû kurátori ajánlója is:
“a világméretû zsidó összeesküvés természetesen a comics-szcénát sem kerüli el - hiszen az igazi szuperhõsök (de legalábbis e karakterek s kalandjaik kiötlõi) naná, hogy szintén zenészek! lássuk csak: metropolis krypton bolygóról odapottyant pizsamás idegenje, superman életre keltõi, jerry siegel és joe schuster, gotham city poli-traumatizált önjelölt védelmezõje, a denevérember társ-alkotója bill finger, no és persze a nagy alma hálószövõje, a pókember atyja, stan lee - mind zsidók! és joe kubert, aki az elsõ kettõ kalandjait rajzolta - egyébként yossel címû, 1943-ban megjelent képes regényében egy tehetséges mûvészrõl mesél, akinek életét a varsói gettófelkelés során oltották ki.a szuperhõsök kalandjai íróinak túlnyomó része (sõt, mondhatni az ekkortájt start-up ágazat szinte egésze) zsidó volt - a hangsúly mégis inkább arra helyezõdött, hogy e szerzõknek - hõseiken keresztül - sokkal jobb volt a kapcsolatuk a közvéleménnyel, mint a kormányzatnak, s ez a nácizmus elleni harc “warm-up” szakaszában sokat jelentett. s bár a nagy kiadók elvárták a képregények politika-mentességét, felfedezhetõk - néhol talán erõltetettnek tûnõ - utalások a zsidó hagyományra: superman kryptoni neve, ‘kal-el’ héberbõl ferdítve kb. ‘ez mind i_sten’, ill. maga az alaptörténet mózes és gólem történetére hajaz. a pókember hálójának nagy ereje pedig nagy felelõsséggel jár - akárcsak egy rabbi erkölcsi felelõssége, aki megmondja, hogyan éljünk.”
Nohát, micsoda egyidejûség: én az elmúlt 3 hetemet egy Bordersben levõ Starbucksban töltöttem, ahol van megfelelõ comicsrészleg és ezalatt elvégeztem egy komplett egyetemi “Képregénytörténet, DC és Marvel Comics-al a fókuszban” (2 kredit) kurzust. üs 2 könyvet vettem a héten az egyik Eisner Contract with God trilógiája, a másik Chabon: The Amazing Adventures of Kavalier & Clay volt. A 3. amit tegnap olvasgattam az igazi háttértörténete az aranykorszak Lower East Side-i, bronxi, Glenville-i kölykeinek: Gerard Jones: Men Of Tomorrow: Geeks, Gangsters, and the Birth of the Comic Book. Azért azt vegyük észre, hogy ezek a srácok WASP hõsöket csináltak maguknak és ez egyik oka is a mainstreammé válásnak. Mondjuk nekem a Shuster-Kane SupBatman sztorik-rajzok elég viccesek, a felnõtté válás a 80as években volt, némileg egybeesve egy angol (Moore, Bolland,…) invázióval New Yorkba.
Benyomásaim alapján a legkirályabb a Batman grafikus novellai vonulat, azon belül pedig a helyezések (író/rajzoló):
1. The Killing Joke (Moore/Bolland), Joker a legérdekesebb arc a Gotham univerzumban, ez az elõtörténetét mondja el hogyan lett azá, ami szimpla vegyészbõl, színre-alakra a legszupibb, Batman elröhögi magát a végén egy kép erejéig.
2. Long Halloween (Loeb/Sale) Year One, Batman olasz maffiózokkal+TwoFace, de szerencsére besegít a degradált Joker/Mad Hatter csapat, Alice ismerõk elõnyben.
3. Hush (Loeb/Lee) picit erõltetett a sztori, de a színek elképesztõen durván jók, ha vki kiváncsi arra milyen amikor Bruce Wayne Lois Lane-nel flörtöl, de nem ezért lesz rá dühös Superman, akkor neki van kitalálva.
Szívesen írok majd nektek az Eisner trilógiáról, és a Chabon könyvrõl.
linkek a könyvekhez:
http://www.amazon.com/Men-Tomorrow-Geeks-Gangsters-Birth/dp/0465036562
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Amazing_Adventures_of_Kavalier_%26_Clay
A Chabon könyvbõl film is készül és az Escapist képregény verziója nagyon klasszikul megcsinált.
http://en.wikipedia.org/wiki/A_Contract_with_God
Miközben a 20. század elsõ évtizedeiben “megszült” szuper és batmaneket figyeltem amint hétköznapi külsejüket szükséghelyzetben emberfeletti fantázialényekké változtatták, hogy a normál esetben megoldhatatlannak látszó helyzeteket (tipikusan harc a Gonosz megtestesülései ellen) meglepõ fordulattal megoldják, nos eközben arra gondoltam, ejha, akkoriban még hittek a grandiózus hõsökben, a hozzállás alapvetõen romantikus és nagyratörõ, bár néhol a Hõs - ahogy attacs is írja - elneveti magát vagy “kiszól”, de a történetbe belehelyezkedhetünk, a fõszereplõkkel viszonylag könnyen azonosulhatunk (fõleg mivel annyi tóraszagú sztori van). Izgalmas megfigyelni ehez képest a késõbbi képregényhõsök pozicionálását: eltávolodnak tõlünk, már nem azonosolunk velük, hanem véleményt alkotunk róluk. Pl. a 70-es években a szuperhõsök egyike egy bélyegkedvelõ macska, akit igazán a farka vezet, aki maga is korhû értékválsággal küzd de közben szerethetõ és sajnálható is. A posztmodern fordulat aztán a 80-as évek végén következik el, amikor a szuperhõsök történetei újabb feldolgozást nyernek: a kedvencem, amikor Superman kiugrik egy felhõkarcoló tetjérõl és belehal (értsd: öngyilok) mert a hétköznapi irodai életében (már 6 hónapja)vele szemben ülõ hivatalnok soha nem nézett rá…Egy másik képregényben meg Superman iszonyúan elhízott és már nem tud repülni, a gyerekek mégis arról álmodoznak a képeken, hogy Superman talán arra repül….
HOL AZ ?J T?RASZK?P??? VÁGYOM RÁJA.