Süteményrevolúció 2008

sutemenyrevolucio2008.jpg
Múlt héten Gildor meglepte a Judapestet 40 dkg pucolt mandulával. Két okból se adhatta volna jobbkor, az egyik, hogy ma délután megkóstolhatjátok a belõle készült süteményt (aki siet), a másik, hogy nyakunkon a Peszah. Csak szólok!
Ebbõl következik, hogy a sütiben nincs liszt, cserében tele van mandulával, tojással, és cukorral. Aki flódnit várt, attól elnézést kérek, örüljetek, hogy nem maceszgombóc levest viszek :-)
A megtört mandulát lobogva forró vízbe dobtam, két percig forraltam, majd leszûrtem. Így már könnyen ki lehetett nyomni a magot a barna héjából. A fehér mandulát tepsire terítettem, és 80 fokos sütõben 3 óra alatt megszárítottam. Akinek van ideje kivárni, hogy a mandula magától teljesen megszáradjon, az kihagyhatja ezt a részt, de nagyon fontos figyelni a szárazságra, mert másképp lehetetlen rendesen megõrölni a mandulát!
Késes robotgépben nagy fokozaton részenként liszt finomságúra õröltem a mandulát.
Hozzávalók a mandulás csókhoz:
1 bögre mandulaliszt
2 bögre finomra õrölt kristálycukor (se nem porcukor, se nem kristálycukor)
6 tojás fehérje (szobahõmérsékleten, nem hidegen)
A tojásfehérjékbõl a cukor felével kemény habot vertem, majd lassan, óvatosan belekevertem a maradék cukrot, és a mandulát is. Sütõpapírral bélelt tepsibe „csókokat” nyomtam egy habzsák segítségével, majd 20 percig hagytam állni a habot. Közben elõmelegítettem a sütõt 160 fokra, majd megsütöttem a csókokat, olyan 30 perc alatt, de nagyon sütõfüggõ a dolog, oda kell figyelni.
A csók talpa egy mandulás lap, szintén liszt nélkül.
Hozzávalók:
2 bögre mandula liszt
½ bögre holland kakaó
1 bögre cukor
1 bögre joghurt
2 tojás
2 kk sütõpor
1 kk szódabikarbóna
Nokedli sûrûségû tésztát kell, hogy kapjunk. Nagyobb, sütõpapírral bélelt tepsibe töltöttem a tésztát, kb. ujjnyi vastagon. 180 fokos sütõben tûpróbáig sütjük. Ragacsos, nehezen vágható, de nagyon finom sütemény lesz a végeredmény.
A tetejét megkentem baracklekvárral, kockákra vágtam, és minden kocka tetejére ragasztottam egy mandulás csókot. A habcsók sérülékenysége miatt nem éppen szállításra alkalmas sütemény, de én mégis megpróbálom a lehetetlent. Várunk titeket szeretettel, cseréljünk süteményt!
2008_04_10_2suti.jpg

51 bátor - “Süteményrevolúció 2008”


  1. 1 Gildor

    húúú, eszter, ki ne kapcsold a mobilod!
    és pár szemet rakj létszi félre, szerintem mi csak 5 órakor leszünk a hollán ernõ utcában :D

  2. 2 Gildor

    ja, és laposan is megeszem, ne hozzon zavarba, ha szállíthatatlan :D

  3. 3 Judit

    Yessss. :)) ün ott leszek. Amúgy imádom a maceszgombóc levest, és nagymamám óta nem ettem senkiét, úgyhogy ha azt fõztél volna, én arra is nagyon-nagyon vevõ lennék. :)

  4. 4 shadai

    GILDOR: hol lesztek elõtte? TC-ék oldalán? :)

  5. 5 Fûszeres

    Csak oda kaftánban, és kalapban megy :-)

    Judit, a gombóc veszélyes, dobálni lehet vele. Hehe.

  6. 6 Gildor

    shadai:
    megírom privátban. épphogynem, hosszas sakkozás után kitaláltam a legbiztonságosabb gyülekezõhelyet, viszont onnan normál körülmények közt is negyed óra séta a hollán ernõ utca eleje.

    most meg tömeg lesz. meg minden…

    meg átvizsgálnak, hogy Furcsán Nyerencünk nyugodtan parádézhasson…

    szerintem elég feltûnõ jelenség leszek, nem igazán hiszem, hogy feltûnhetnék itt-ott.

    beszélnék amúgy szívesen tomcat-tel, de valószínûleg elragadna a hév, inkább kihagyom.

  7. 7 Gildor

    Eszter, te sejtesz valamit ;), de nem vettem kaftánt. Egyébként õsmagyar boltban vettem volna, szóval tele a hócipõm a kaftánozással :D

  8. 8 Judit

    Eszter, az enyémnek meg olyan az állaga, hogy mindenki azt fogja kívánni, bárcsak levest vittem volna. :) Nem túl felhasználóbarát, de ennek tudtam nekiállni este 10 után ipari mennyiségben. üs hosszas gondolkozás után se mûanyagvillát, se fakést nem csomagoltam hozzá, viszon sok-sok papírszalvétát és papírszalvétagyûjtõ nejlonzacsit igen. :)

  9. 9 Judit

    … viszont

    Na ebben most mi a moderálni való, a fakés? Akkor fakalács, fazsömle, fakifli…

  10. 10 tölgy

    Judit,
    ez egy fake modera.
    A fakéssel meg símán átsétálhatsz a biztonsági kapun, és akkor neki eshetsz Ferencnek…. belegondolni is szörnyû! Fehívtad magadra az NBH már figyelmét.

  11. 11 phaidros

    Mi baj a maceszgombóc levessel? :P~ :D ün biztos nem dobálnék… :)
    Nekem is a nagyim csinált mindig…

  12. 12 Fûszeres

    Nincs baj, de elég nehéz utcán, állva, kézzel enni.

  13. 13 Judit

    Szerintem nincs vele baj, de pudingot se lenne célszerû osztani. :)

    Gyere el, majd megtudod. ;)

  14. 14 shadai

    ün pisztáciás-szezámmagos sütit (cookie) viszek.
    A másik csapatnak mentoloscukorkát küldök.

  15. 15 Rainmaker

    Végre valami értelmes post…

  16. 16 dorka

    ez kicsit pacsalos sutemenynek tunik, jol gondolom?

  17. 17 Fûszeres

    Pacsálós? Mert valóban az, még a hajam is ragacsos volt tõle :-)

  18. 18 dorka

    aaargh. sejtettem.

  19. 19 mishmesh dorka

    Pacsálós:))
    figyelem majd a tudósításokat, képeket, és akinak sütikrémes az orra, és morzsás a pulcsija, arról gyanítani fogom hogy JP-s :)

    Vigyázzatok magatokra, küldök egy hegyaljai puszit mindenkinek..

  20. 20 Judit

    :)

    Dorka, ha marad a sütibõl, a könyv mellé csomagolok azt is. :)

  21. 21 mishmesh dorka

    Jó:) de nem fog abból maradni:)

    Most beszéltünk Eszterrel. Itt leszek gépközelben, és telefonon értesítenek a fejleményekrõl, azokat itt, komment formájában közzéteszem. ?gyhogy csak menjetek nyugodtan!

  22. 22 Gildor

    én asszem maradok a palacsintánál. az sikerülni szokott, most meg teszt is lesz: ha nem ég le a ház vége a pechsorozatomnak :D

  23. 23 Gildor

    dorek, a hotmailos címemre elküldenéd a telszámod?

  24. 24 mishmesh dorka

    El:)

  25. 25 Q

    Sütis randi ma 4-kor a Hollán Ernõ és a Katona József u. Duna felöli sarkán, a virágbolttal szemben.

  26. 26 mishmesh dorka

    Shadaiékkal való telefonbeszélgetés alapján a következõket tudom elmondani:
    Rengetegen vannak a mi oldalunkról.. Ameddig a szem ellát a Hollán Ernõ és a Katona József út sarkáról, tényleg rengeteg ember, számot saccolni egyelõre nem tudunk. Jó hangulatú találkozó, (ez telefonon keresztül is érzékelhetõ volt a háttérzajokból:)
    Rengetegen vittek sütit, flódnit is,pisztáciásat is, másféléket is. Sütizõs, beszélgetõs mosolygós igazi egészséges, energikus civil megmozdulás. Politikusok vannak, sokan, de nem szónokolnak, a pódiumon ezekben a percekben épp Kapa beszél, megemlékezett a költészet napjáról elmondott egy Radnóti és egy József Attila verset..

  27. 27 mishmesh dorka

    Ebben a percben jelent meg Gyurcsány Ferenc és Gerhard Schröder, egymás mellett sétálva. Nagy tapsot kaptak. Karnyújtásnyira állnak Shadaiék elõtt egy sorral.
    Gy.F. a családját is vitte, ha jól értettem, bár elég nagy volt a háttérzaj. Szóval elvegyültek a jelenlévõk közt,besétáltak az emberek közé, persze rengeteg a biztonsági ember…

  28. 28 mishmesh dorka

    Hú most elszaladok a gyerekért, de pár perc és itt vagyok, ha van valami úgyis felhív valaki:)

  29. 29 Fûszeres

    Köszi Dorka, megjöttem. Jó volt :-)

  30. 30 balagan

    nõvérem üzeni, hogy finom volt a süti. :P

  31. 31 mishmesh dorka

    Megjöttetek? Jó volt hallani a hangotokat!
    A hírszerzõn azt olvastam, kb. kétszer annyian voltatok mint Tc-ék.
    üs asszem láttalak is titeket, de nem biztos, csak ha Shadai szemüvegben volt:)

  32. 32 Fûszeres

    Igen, õ az! :-)

  33. 33 mr. pharmacist

    fincsi volt a süti, egy élmény veletek tüntetni :)

  34. 34 meir

    fn. hu Shadai ott figyel:) Dorka meg nem tudta ki vagyok:)

  35. 35 dorka

    Eszter volt egyszer vagy itt vagy ekorul egy kalacs-barches recept es nem talalom, viszont allitolag mar ket hete megigertem, hogy olyat sutok es kovetelve van. emlekszem a kepre is es baromi idegesito, hogy nem emlekszem merre volt. vagy kitorlodott?

  36. 36 Fûszeres

    Kalács? szerintem az a blogomban van.
    http://fuszereslelek.blogspot.com/2007/04/challah.html
    üs itt egy lekváros volt:
    http://www.judapest.org/index.php?s=mouna

  37. 37 dorka

    nahat koszonom.
    ez volt. raadasul minden hozzavalo megvan. most mar tenyleg nincs mentseg.

  38. 38 mishmesh dorka

    De most már tudooom. Elmentettem a számot:-D

  39. 39 polnaire

    üdes délután volt ez! A peszachi mandulás, meg a szezamos, meg a flódni, meg a bachlawa! Aztán a bolti pogácsaféle is nagyon bejött
    - kösz az osztálykirándulós élményt!

  40. 40 Eva Mihaly Amichay

    A mandulás süti nagyon fincsi volt, de attól tartok, hogy az én képeségeimet meghaladja az elkészitése…:( pedig Peszachra kell valami nagyon fincsit csinálnom egy kb. 15 fõs társaságnak. Barátnõm a házigazda és a húsfelelõs, nekem kell egy méltó záróételt késziteni, kicsit izraeli izvilágot idézõt…

  41. 41 szafta

    shabbat shalom, haverim!
    köszönöm a finom flódnit. örülök, h. tegnap sokan voltunk. szervezzétek meg, h. 16-án sokkal, de sokkal többen legyünk.
    ha megengeditek, szeretném megjegyezni, h. gy.f.nek két zsidó gyereke van, mármint a chalacha szerint is zsidók! õ mint apa miért nem vehetett volna részt a megmozdulásunkban? õ nem lehet magánember?
    szivesen várom a kritikát, no meg a választ.
    szafta

  42. 42 mishmesh dorka

    Az lett volna a jó, ha valóban magánemberként jelenik meg, és nem jelenti be elõre.. hagyja, hogy a civil kezedeményezés az maradjon, ami. Meghagyja nekünk, civileknek,és nem kovácsol belõle politikai pontot, mert ezzel csak ártogat. Persze magánemberként miért ne lehetett volna ott?

  43. 43 balagan

    az lett volna jó, ha egyáltalán nem jelenik meg. pontosan tudja, hogy a személye mennyire megosztó és hogy jelenléte elveszi a rendezvény civil jellegét és sok olyan embert távol tart, akik esetleg elmentek volna. ráadásul az õ szájából az antifasizmumus úgy hangzik, mint Orbánéból a válság, semmi jelentõsége, súlya. ha a gyerekei kimennek az édesanyjukkal, az is bõven elég lett volna.

  44. 44 biga

    vissza a sütire. bár kissé malac módjára sikerült elfogyasztani, ez a mandulás csoda igazán remekre sikeredett! Köszi Fûszeres és tulajdonképpen köszi Gildor ;)

  45. 45 Judit

    Hogy a témánál maradjunk, a sütik nagyon flódnik voltak. Eszteré különösen (egyrészt, mert CELEszter prezentálta, másrészt meg mert a mandulaliszt nagyon tud), a lekvárral, csokis alátéttel együtt pont annyira volt omlós-puha és roppanós, mint kell… mint mondjuk a mesebeli, békebeli igazi régi Pilóta-keksz. :)
    (Bocs Dorka, és aki még nem lehetett ott pénteken.)
    Nálam Gildor palacsintája is dobogós lett, sõt, az elején a bolti is igen-igen ízlett! (Igazad van, Gabi, a mandulásat tényleg nehéz volt kulturáltan fogyasztani. ;))

    A sütifogyasztó népek is kedvesek voltak, általában nagy örömmel fogadták a kalóriadús közeledést, csak 2 db férfi fogyókúrázott annyira, és egy volt csokiallergiás, hogy nem kóstolt. A nõi fogyókúrázók tudták, mi a jó. ;) Külön aranyszínû pirospont jár annak a néninek, aki amikor megtudta, hogy nem a nagymamám sütötte, leügyeskislányozott. :)))))))

    Még jófejsrácok is voltak a közelben, csak ugye a JP-brigád kellõs közepébe beékelõdõ ormányfõ a többminttestõreivel meghiúsított minden manõverezési kísérletet. Azért remélem, ha lesz (lehetõleg más apropójú) legközelebb, a kedvesmosolyú kedvesfiú-szimpatizánsok megint a kedvesJP-brigád közelében lesznek. :)

    A naaagy politikáról csak annyit, hogy lehet, hogy jól jött neki, lehet, hogy nem kellett volna elõre mondania, vagy még jobban magánemberesedni (miért is? nem állt ki az emelvényre, nem mondott beszédet), de én még mindig szívesebben élek ebben az országban, mint egy olyanban, ahol bármely vezetõ politikus a másik oldalra áll ki.

    Ami pedig a legjobb volt az egészben: a megjelent JP-olvasók/írók élõben is kedves, aranyos emberek, remélem, legközelebb valami sokkal vidámabb apropóból találkozom majd Veletek.

  46. 46 mishmesh dorka

    Mondtam én hogy nem marad:)))
    Mit töltött Gildor a palacsintába?

    Judit! Te sütötted a whiskys bögréset? :-)

  47. 47 Judit

    Whiskys??? Na tessék, errõl fogok elhíresülni? :)))))
    (Valóban volt benne 6 kiló cukor+vaj+kókusz+csoki mellett 1 evõkanál Johnny Walker, de emellett mindenféle egyéb fûszerbûbáj is. Nem lenne Celeszter Celeszter, ha nem pont õ szúrja ki. :))))))

    Gildor csoki-lekváros palacsintájára én konkrétan azt hittem, hogy túrós, de így is nagyon rendben volt. ;)))
    ün egy ‘nem házi, de finom’ szamócalekvárosat ettem, amin valahonnan egy pici túródarabka is volt. Nyamm, és erõt-egészséget a palacsintasütõ génnel rendelkezõ férfiaknak.

    Enyémbõl maradt még egy pici (miután a közénkférkõzött fülbemászósemberek tökéletesen meghiúsítoták a további kínálgatást), el is tettem volna a mélyhûtõbe Neked… de aztán vendégek jöttek. Nem baj, ezt már álmomban is megsütöm, majd Tokaj elõtt, rendben? :)

  48. 48 mishmesh dorka

    :D
    Pedig jól hangzana, mondjuk egy szuper nõi trió hõstetteirõl szóló filmben..
    Fûszeres Eszter
    Whiskys Jutka
    Mishmesh Dorka

    Tudnánk repülni, és sütiket szórnánk ide oda..

  49. 49 Judit

    Nappppersze… az én maximálisan elérhetõ véralkoholszintemmel… nagyon nem jön be, mint állandó jelzõ. :)

    Szerencsédre viszont a szókapcsolat a második tagja ellen legalább ennyire tiltakoznék, szerintem a Judit nevet kár ferdítgetni, soha semmi jobb még nem sült ki belõle. :)

    Repülés és sütiszórás rendben, rendeltél már egyen-seprûnyelet? ;)

  50. 50 mishmesh dorka

    Direkt ferdítettem el:) mert csak vicc volt.

    Van három viledás seprûnyelem épp..:) De nem egyen, mert egyik az piros..

  51. 51 Fûszeres Eszter

    EMA, ez való neked szerintem, nincs benne liszt, és elég keleti az ízvilága:
    http://fuszereslelek.blogspot.com/2007/07/narancstorta-liszt-nlkl.html

Légy bátor!