JP Army felhívásunkra sok írás érkezett, folytatjuk hát újszerzős sorozatunkat!
Általános iskola óta problémás gyereknek tituláltak. Végülis az is voltam, ha csak a tényeket vesszük alapul. Hét iskolát kellett otthagynom, amire sikerült leérettségiznem. Ahogy teltek az évek, egyre több gond volt velem, igaz, azért az éves szavalóversenyeken majd minden alkalommal az országos fordulókig vittem. Ezt leszámítva, no meg azt, hogy a tanárok mindig mondták, hogy milyen értelmes gyerek vagyok, jót nem lehetett elmondani rólam.
Tanárt, diákot, pszichológust mind
mígnem 13 évesen, amikor ismét sulit kellett váltanom, belekerültem a pesti zsidó fiatalság nekem megfelelő balhés társaságába. Scheiber, Wesselényi megvoltak, aztán már ezekhez is túl nagy füves voltam, így maradt valami vendéglátói, alapítványi akármicsoda. Ott vakok között félszemű a császár alapon totál nagy ász voltam, de azért kitűnő bizonyítvánnyal is ki tudtak rúgni, akkorára tátottam a pofámat. Ekkor már asszem az akkori oktatási miniszter segítsége kellett, hogy egyáltalán valahová felvegyenek, de rá két évre, alig túlkorosan jelessel érettségiztem.
Aztán beleszerettem egy szökeségbe, aki felnyitotta a szemem, aki mellett rájöttem, hogy nem voltam én szörnyeteg, inkább csak vak szülők és pedagógusok állandó bűnbakja.
A délnémetországi Heidelbergben lakom, itt kezdem meg szeptemberben a rabbiképző föiskolát. Ja, a szökeséggel házasságot kötöttem.
Ha problémás gyerek vagy, vagy ilyen porontyod van, akkor ez a post neked szól!
Azért mertem ehhez a közhelynek hangzó témához nyúlni, mert úgy tapasztalom, hogy intelligens emberek is vakon és süketen élik életüket, a legegyértelműbb jeleket is figyelmen kívül hagyva.
Azt látom, hogy vannak, akik szembe találják magukat egy problémával, és egyszerűen nem jutnak vele ötről a hatra, mert vagy úgy csinálnak mintha nem lenne, vagy mindig ugyanonnan közelítik meg.
Klasszikus példa, hogy amikor a gyerek tör-zúz, verekszik, depressziós, öngyilkossági kísérletet követ el, és egyáltalán mindent elkövet, hogy felhívja magára a figyelmet, akkor sem probálja meg megérteni őt a szülö, hanem egyszerűen elküldi pszichiáterhez, aki, jó, ha nem azt tanácsolja anyunak, hogy csapja el a háztól a gyereket, majd megtanulja akkor, hogy kell befogni a száját! (Kösz Csernus)
Szerintem a gyerek, kicsi is nagy is, tükröt tart a szülő elé.
Persze, hogy különböző adottságokkal bíró kölök, különbözően reagál az otthoni akciókra, de a gyerek mindenképpen reagál arra, amit otthon lát, hall, tanul.
Innentől kezdve roppant egyszerű a tanácsom, ha azt szereté, hogy gyermeke jó irányba forduljon: változzon meg. Gondolkozzon el rajta, hogy, ahogy értelmes ember nem a tükröt töri össze, ha felszedett pár kilót, úgy Önnek sem a tükröt kell kezeltetni, hanem esetleg önnönmagát.
Ez az írás éppen Önnek szól, ha azt kérdezi magától, miért agresszív ez a gyerek, hiszen nem ezt látta otthon. Az Ön elfojtott agressziója nyilvánul meg sarjának a magatartásában!
Ha pedig rászánta magát, hogy lépéseket tegyen saját maga megjobbítására, mert felfedezte, vagy elhitte, netán meglátta, hogy nem a Világ, és nem a gyerek a hibás, akkor megajándékozom Önt a legmélyebb tiszteletemmel, amire valójában nincs is nagy szüksége, mert az igazi ajándék a kiegyensúlyozott élete, és családjának békéje, szeretete lesz.
Sok erőt és éleslátást kívánok!
u.i.: Azt írtam, hogy ez a post a problémás gyerekeknek és szüleiknek szól. Ehhez képest eléggé a szülőknek írtam. De egyszerű gyerekre lefordítani. Ha valamelyest is magadra ismertél a cikkben, akkor elárulom neked, hogy ezen sorok íróját nem értették meg a szülei, lehet, hogy téged sem fognak, de a lényeg nem ez. Az ő sorsuk az övék, a tied a tiéd. Ha megpróbáltad felnyitni a szemüket, de nem jött össze, akkor többel nem tartoztok egymásnak.
Szabad vagy!
Kohen Máté, Heidelberg
Üdv a Klubban! Gerlóczy Marcit ismered? Ő egész regényt szentelt a kérdéskörnek (Igazolt hiányzás).
…vagy kétszer is elolvastalak, ízlelgetve szavaidat. És tényleg neked van kitalálva a LÉGY BÁTOR! Gondolat. Az Istenke vigyázza utadat, és ez nem egy misztikus gondolat. Mennyire szeretnék a helyedbe lenni el nem tudom mondani. De olyan jó látni, meg hallani ahogy kitaláltad hogy magad szabod meg utad. Sok sikert! Ezerrel. De ha netán kudarc ér me ugyi anya nem engedi csak úgy el gyermekét, hogy erre ne intené, há, szólj. Kiálts! Sokan vannak kik segítenek. És ha apa köll, lesz arra is jelentkező. Sose szégyelldd a tévedésed, és feltétlen oszd meg örömeidet kiktől barátságot és bizalmat remélsz. Há csak sok reményt és célt, me az visszen előre míg élsz.
ez nagyon szép volt. de nehogy má’ csak apa meg anya legyen a hibás mert a gyerök rossz. gyakorló szülőként persze ismerem azt a mondást, hogy sosem a gyerek a hibás és ebben van is valami. de igenis az első perctől kezdve az ember felelős a saját tetteiért, persze az elején elhanyagolható mértékben és végül felnőve 100%-ban. eccerű azt mondani, hogy kezelhetetlen vásott rossz kölök voltam, de a fater rejtett agressziója miatt. ugyanilyen eccerű ám azt is mondani, hogy rejtett agresszív köcsög felnőt lettem a fater rejtett agresszivitása miatt. szóval ne etess apukám, persze nem csak rajtad múlt de ne akard beadni, hogy te ebben ártatlan vagy!
Szia, értem én is, de:
- ahhoz, hogy a saját életedet éld, azt is tudnod kell, hogy a te tetteid következményéért te vagy a felelős;
- a szülőket ilyen olcsón nem lehet feladni, mint ahogy te írod: “Ha megpróbáltad felnyitni a szemüket, de nem jött össze, akkor többel nem tartoztok egymásnak.”
- a felnövéshez a gyerekkori indulatok elengedése, netán megbocsájtása nálam beletartozik, ami nehéz ügy, de szerintem ez az, amin érdemes dolgozni, úgyhogy:
- jó munkát.
…nem beszélve arról, hogy minden nemértő szülő megnemértett gyerek volt!
Gerlóczy Marcit névröl ismerem, a könyvet nem olvastam.
Cat Lee, köszi, rögtön szólok ha kell, de mért akarsz a helyemben lenni? Asszem nem egészen én találtam ki, hogy magam szabom meg az utam, hanem valami önfejü (vízöntö) adottságom van hozzá.
re Niemand Alfonz: ugye éppen azt mondom, hogy felnötten ki kell tudni szakadni az otthonról hozott csomagból, pont azért, hogy ha majd te is szülö leszel, akkor ne értetlenül állj a dolgok elött és vállald a tetteidet, nem úgy, mint sok szülö, aki igenis odáig megy, hogy a gyerek az oka akár annak is, hogy a két szülönek rossz a kapcsolata.
Ha a gyerek elsö perctöl kezdve felelös a tetteiért, akkor kérlek magyarázd el nekem, hogy miért szúrtam ki négyéves koromban a csoporttársam pöttyös labdáját?
Csak egy-két lehetséges variácóra lennék kíváncsi.
Amit te írsz, az hasonlít arra, amit annyit hallottam, hogy ebben a gyerekben születésétöl fogva benne van a gonosz.
re eszté: a tetteim következményeiért én vagyok a felelös, ellenkezöjét nem állítottam. Ettöl függetlenül nem árt tudni, hogy a nyilvánvaló adottságok mellett miért is viselkedtem így. Ès szintén nagyon helyénvaló gondolat, hogy a szülönek meg kell bocsátani, hiszen ha haragot tartasz, azzal magaddal cseszel ki egyértelmüen.
de ahhoz, hogy ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, nem árt jó alaposan megnézni, mi is történt amíg otthon voltál.
és hogy a szülöket nem lehet ilyen olcsón feladni, az is teljesen igaz, olyannyira, hogy van, aki élete végéig nem bír elszakadni és vakon raboskodik valamiben, ami nélkül lazán eléldegélhetne.
üdv
és még valami.
azt írod, hogy felelös vagy magadért, már gyerekkorodban is.
Ez azt jelenti, hogy a szülö nem felelös a gyerekéért??
Èppen azért kellene megfejtenünk a gyerekkori sérelmek mibenlétét, hogy megszakítsuk ezt a generációról generációra öröklödö viselkedést, mert a szüleink nem rendezték le a maguk pakliját.
Tehát nem azért vizsgálom meg a szülöm viselkedését, hogy aztán azt mondjam, te tehetsz róla, hanem, mert szükséges a továbblépéshez. Különben a foglyává válok, és a gyerekemnek adom tovább.
Egyszerüen a tudatosságot hiányolom, mert nagyon sokan felelötlenül váltak szülövé, felelötlenül nevelték a gyereket, és ezen gyerekek nagy része nem érti meg, hogy mi történt vele, ezért belelép ugyanazokba a csapdákba mint a szülei, és így tovább.
Tetszett ez a poszt, üdv az új írónak. :)))))))))))
Annyit tennék hozzá, hogy aki gyerekként (nem, tökmindegy, akármelyik életkorban, akármelyik oldalon) ismer magára, az olvasson. Sokfélét, sokat. Pl. ezt, ezt, ha kamasz, akkor ezt is, meg ezt, és ezt. És még sok minden mást. :)
(További alternatíva sok emberrel, közte bölcs öregekkel -vagy bölcs fiatalokkal- beszélgetni, sokat. De ehhez emberek kellenek meg beszélgetési hajlam. ;))
Ja, és még valami. Kössétek fel a fehérneműt, mert a hiperaktív-lázadó barátom és hisztis-zizi felesége kiscsákója azért liberális nevelés ide, sok-sok türelem oda, nem könnyű eset. ;))
nálunk a 15-16. életévemben jött el az, hogy szülőnevelés. egész jól sikerült, persze néha azért még le vagyok baszarintva, hogy művészetre adtam a fejem, de sose olyankor, mikor a közönségben látom őket vigyorogva. szerencsés vagyok, azt hiszem.
ja és üdvöz az új szerzőnek, persze. remek volt olvasni.
jólvan Máté kvittek vagyunk. én ugyanazt az egyoldalúságot láttam a te írásodban, mint ellenkező előjellel te az enyémben. középen találkozunk.
Máté, értem amit írsz és nagyon jónak és fontosnak tartom a témát. A magam részéröl annyit még hozzátennék, hogy minden dolognak és tettnek megvan a maga kontextusa, és ezt a tényt érdemes figyelembevenni. Az, hogy “felelötlen” egy nagyon tág fogalom. Tudom nem minden esetben, de azért állítható, hogy a szülök úgy nevelik a gyerekeiket ahogy ök azt “jónak” látják, vagyis adott pillanatban es helyzetben a legjobbat próbálják nyújtani/kihozni a gyerekböl. Hogy ezt rengeteg esetben teljesen vakon és eltévelyedetten teszik abban maximálisan egyetértünk. Felelötlenség, tudatlansag, vakság, figyelem hiánya, hamis ideák követése, van minden. De ahhoz, hogy az ember gyereke ebböl - ahogy te is írod - mint egy büvös körböl ki tudjon lépni és felvállalni a saját szabadságát - szerintem fontos a saját kontextusukban meglátni hogy vajon az a szülö mégis miért tette ugy a dolgokat ahogy. Mi az oka, mit akart elérni és hol a hiba. És szeretettel meglátni benne hogy nem szintiszta hülyeségböl/gonoszságból tette amit.
A szeretetröl egyáltalán nem írsz, pedig az nagyon fontos része a szülö gyerek kapcsolatnak.
Szeretettel pedig ugy érzem visszafelé is müködik a dolog, a szülöt is “fel lehet oldozni” es kisegíteni a saját (egyébként öt is kínzó) köreiböl.
nem ertem egyaltalan, mirol akar szolni.
ha rossz gyerek vagyok, okoljam a szuleimet?
nem tul vilagos a miertje ennek az irasnak.
Én nagyon fontosnak tartom Máté, hogy nem elkótyavetyéled magad.
Nem nyafogsz, hanem célt jelölsz ki magadnak.
Nem a hátteredtől várod a lehetőségeket, hanem felkutatod azokat.
Majd megérik az a dolog is benned, hogy felülvizsgáld múltadat.
Újra átgondolod a szüleiddel való kapcsolatodat.
Akkor már még okosabb leszel. Még tisztábban látod majd, miben hibáztak, miben nem.
A lényeg, hogy eddig, jól jöttél ki a sorozatos negatívumokból, kudarcokból.
Nekem se tejesen világos. De lehet, hogy azért, mert én még a szerzőnél is zűrösebb tini voltam, most meg anya vagyok :-D
És húsosan?
“ha rossz gyerek vagyok, okoljam a szuleimet?
nem tul vilagos a miertje ennek az irasnak.”
Rossz gyerek márpedig nincs. Legfeljebb rossz gyereknek nevezik őket azok, akiknek ez sokkal kényelmesebb annál, hogy szembesüljenek saját magukkal. A nevelés, nem más mint példamutatás, mintaadás. Ezen kéne elgondolkodnia a sok szülőnek és nevelőnek. A szülői és nevelői felelősségvállalásnak ugyanis az esetleges kudarcokkal való szembenézés is a része, nem pedig a mentegetőzésbe, az önfelmentésbe burkolózás, ami aztán végképp ellehetetleníti minden rossznak nevezett gyerek életét.
És akkor íme, egy személyes májusi példa:
KÁR - avagy ez mindenkinek túl sokba kerül !
Lányom kislánya második osztályos. A tanítónő sajnos, aszerint osztogatja szeretetét és elismerését, hogy ki hány százalékos felmérő dolgozatokat ír. A gyerek az elmúlt hónapig túlfeszítve magát próbált megfelelni, nem is eredménytelenül. A dolgozatai rendre 80 és 90 százalék közöttiek voltak. Igaz, pár hete összeomlott. Kiderült, neki mindez túl sokba kerül.
Lányom megkérte a tanítónőt, hogy segítsen a gyereket egyensúlyba hozni, nekünk megfelel, ha mindig csak annyi százalékos az a dolgozat, amennyire akkor és ott aktuálisan képes. A héten egy 70 százalékos felmérő sikeredett. Meg is kapta érte a magáét :
- Nem vagyok elégedett, többet vártam, szedd össze magad, ennek nem lesz jó vége, eddig azt hittem, te vagy a legjobb, stb. kijelentések formájában.
A gyerek csendben, leszegett fejjel hallgatta a korholásokat, majd felnézett és a következőt válaszolta:
- XY néni, te egy ronda , fekete madár vagy !
Otthon megtettük, amit ilyenkor meg kell tenni. Még akkor is, amikor teljesen tisztában voltunk vele, hogy a gyereknek igaza volt.
mi a szösz, én második osztályban simán nem értettem volna ezt a százalékos osztályzást.
A gyerek sem értette, hanem érezte! :(((
kedves dorka: ha magából az írásból, az érdemi hozzászólásokból valamint az én kiegészítéseimböl sem sikerült kibogoznod a dolog miértjét, akkor csak neked mégeccer:
Igen! Azt állítom, hogy ha “rossz” gyerek vagy, azért nagyon is felelösek a szüleid, meg a tanáraid, meg az a sok ember mind, aki nem tette fel a megfelelö kérdést, vagy nem jól tette fel, tudniillik azt, hogy mi is hiányzik neked. (Azért a szülö leginkább, mert az ö kölke vagy)
Más kérdés, hogy amikor az ember felnö, akkor kezébe veszi a sorsát (remélhetöleg). Nagyonis kitartok azonban a véleményem mellett, hogy jó nagy adag szerepe van a szülönek, abban, mi is lesz belöled.
Ahogy veled viselkednek, ahogy egymással meg a Világgal, azok az elsö megnyilvánulások, amiket pár évig látsz, hallassz, ergo hatnak rád.
Kérlek osszad meg velünk, te mit gondolsz erröl, milyen tényezök befolyásolják az emberarcút, amíg felnö!
Te ugyanilyen lettél volna a szüleid nélkül? Ahogy sok “jót” köszönhetünk a szüleinknek, úgy a “rossz” dolgokban is gyakran alaposan benne van a kezük.
Remélem most már te is érted.
Üdvözöllek
köszönöm Malvina!
Máté,
a köszönetet te érdemled, és bizony sokaktól! :))
kösz Cat Lee!
sok ronda feket madárnéni van az általánosokban meg késöbb is, nyilván ök hisznek benne valamelyest, hogy kell ez a nyomás, amit gyakorolnak.
számomra rohadtfontos megállapítás volt, hogy senkinek sem tartozom számadással, ha valamit csinálok, azt nem azért, mert valakinek, vagy akár magamnak be akarom bizonyítani, hogy tudom.
frászt. ehhez túl rövid az élet, hogy megfeleljünk, lehet azt élvezetböl, szórakozásból, halállazán is tenni:)
és akkor megy is.
Igen Trilli, a szeretet jön nemsoká, nagyobb írásban. kösz, hogy szóltál, már tervben volt!
A többit is kösz, egyetértünk. Egyébként sosem feltételeztem a szüleimröl, hogy rosszat akartak nekem, söt meggyözödésem, hogy jót akartak, de jót is kell csinálni, nem csak akarni. Persze mondom, nem abból áll az életem, hogy csesztetem öket, hogy elszúrták, egyszerüen a kommunikáció be volt ragadva és elmondtam nekik amit gondoltam. Picit talán segített.
Üdv neked is!
Füszeres Eszternek még ennyit: ha azt írnád, hogy ez az írás unalmas, humortalan, semmilyen, túl mesterkélten van megfogalmazva (modoros), tehát szar, az kemény lenne, de legalább venném a lapot, hogy jobbat kell.
De mégis mit nem értesz? Tényleg elolvastam újra, és nem látom, hogy hol lehet benne eltévedni.
Ja, a kakaós csigás Füszeres Eszter és te egyek vagytok?
Ha igen, akkor király, holnap próbálom ki!
Üdv
Fűszeres Eszternek:
Hát, ha zűrösebb voltál, az nem csekélység.
Juditnak:
Olvas ez a gyerek. Mindig is olvasott. Sokat, jókat.
Szeressük őtet az anyjával.
Legfennebb (mondjuk: én) nem jól.
Fijjamnak:
gratula, ehhez is, mint annyi mindenhez, csók, apád
hello apci
köszi
szabados,
“Legfennebb (mondjuk: én) nem jól.”
Na, azért úgy tűnik valami nagyon lényegeset mégis megkapott ez a gyerök, már hogy így “össze tudta rakni magát”!
Gratula a Papának, no meg a Mamának is !
kökemény, amit itt rendezünk vazz
felejtsd el a mónika sót, meg a barátok köztet, gyere a JP-re :)
Én is elég zűrös voltam..
Kamaszkoromban emlékszem, tudatosan jegyeztem meg azokat az általam súlyos szülői baklövésként érzékelt eseteket, amik rajtam estek meg,és biztos voltam benne, hogy ha egyszer nekem gyerekem lesz, soha, de soha nem követem el ugyanazokat.
Egyszer apám rámnézett, fáradtan, de egy kis mosollyal a szája szélén: Kislányom, tudod mit? Majd emlékezz erre, ha ugyanezt csinálja a te gyereked is..
Most a legidősebb fiam 13 éves…
Emberek, ez NAGYON KEMÉNY!
De ahányszor a nagyfiam megmondja nekem a tutit,és már a hajam tépném, annyiszor jut eszembe az apu:-)
Azért a kamaszkori lázadások nem tévesztendőek össze - mégha olykor akadnak is bizonyos átfedések - a súlyos szülői és nevelési hibák következményeivel.
Köszi Malvina
Szerintem a gének rakódtak össze a gyerekben.
Amikor a feleségemmel el szoktunk válni, akkor az amiatt van, hogy én genetikus vagyok, ő meg inkább neveléses.
De tényleg jó fej csávó, és tényleg nem tőlem örökölte, hanem innen-onnan.
Persze, valamit tőlem is: a füleit alighanem, legalábbis az egyiket.
(Neki is lent van, meglehetősen zsidós)
No, ne fényezzem itten, meg magamat se, bár tudnám.
Majd.
Mátécska! Hány hozzászólás kell, hogy küldjék a lóvét?
Most kell megadni a bankszámlaszámomat?
Csók
:D
Hát, ami a füleket illeti, az valóban a gének “játékának” kérdése. Még a vérmérsékletről is ezt gondolom. De a többi, az környezet, utánzás, mintakövetés, példamutatás stb. Szóval nem kell nagyon “védekezni”! ::)
A hozott és a kapott muníció is úgy tűnik rendben van. Csak ez sokszor nem elég, mert az óvódák és az iskolák sajnos nagyon alulteljesítenek. és akkor nagyon finoman fogalmaztam.
alkudozunk még, de nem a hsz-ek száma lesz valószínüleg a döntö, hanem hogy hány családtagot vonunk be, hány válás, vagy idegösszeroppanás, netán újabb házasság születik.
de a te bankszámlaszámodra semmiképpen nem lesz szükség:)
Szevasz Mate,
jo volt teged olvasni, na most akkor hivatalosan my coming-out: en vagyok Mate lanyban. Az egyetemen razodtam ossze, par ezer km-re szuleimtol, akikkel ugyen kolcsonosen szeretjuk egymast, de ez eletem elso 18 eveben egyeltalan nem mukodott. Annyira nem, hogy 16 evesen majd belehaltam. Wow, meg sosem talalkoztam senkivel, aki ugyanezt igy megelte.
Ps bocs a tastaturaert, Izraelben vagyok, es fogalmam sincs hogy kell ide ekezeteket varazsolni. Udv!
Hello Milla
vagyunk még sokan ezzel így.
hogy haltál bele majdnem? én csak másokat nyírtam ki majdnem. de tényleg.
a csak az idézöjelben
Igen, kedves olvasók, a JP Kibeszélő Show bemutatkozó epizódját látják. A műsorvezető JP Máté, a rabbi! ;]
Én egyébként négy gimnáziumba jártam csak (az ötödikbe, a Belvárosi Tanodába már nem vettek át, mondván, hogy én még nem vagyok “elég deviáns”; JP Máté és társai nyilvánvalóan kiszorítottak).
Kedves Máté,
kiegészítésül: a nagyon jó gyerekek is joggal gyanakodhatnak, hogy szüleik (is) ludasak a dologban.
A “problémások” többnyire rettentő büszkék magukra, a “rosszaságukra”, kifelé legalábbis.
Ha nem titok: miért Heidelberg?
A posztodat egyébként egy jó pszichológus hallgató ( akad egy-egy ) is írhatta volna … igaz, jelest nem kapna rá egy jó tanártól ( belőlük is akad pár ).
ezen lehidalok, nemsoká’ megéljük, ahogy az internettel már valamit kezdeni tudó ősök ellepik a fórumokat és onlájn koppintanak a beste kölke orrára, ez télleg nóvum. a kedves szabados-né mikor érkezik a förszt dzsú szóp opra ov di intenet színpadára?
Szia Máté!
Tetszett a posztod!
Annyi kiegészítést tennék, hogy a klasszikus értelemben vett “jó gyerekek” is megvívják ezt a küzdelmet a szüleikkel. Utólag visszagondolva a gyermekkorra mérlegre kerül, hogy mennyire volt jó dolog nem elmenni bulizni, csajozni, nem beszólni a tanárnak, hanem megfelelni a vélt vagy valós elvárásoknak. Biztosan másfajta sérelmek ezek, de egészen bizonyos, hogy egy életkor felett ezek is feloldozásért kiáltanak. Nagyon nehéz tisztázni ezeket a gondolatokat, hiszen nem arról van szó, hogy ők akartak neked rosszat, hanem arról, hogy te magad akartál rosszabb lenni, mint ahogy azt az élet diktálta. És ezért persze őket okolod.
noblog: heidelberg azért mert idefújt a szél, én meg hagytam magam, hogy sodorjon.
a jó gyerekek is bizony. ez egy külön fejezetet érdemel. Èn kifelé “dolgoztam fel” a dolgokat, betámadtam a Világot. Mások meg hagyják magukat megnevelni és belül vívódnak.
De valahol mindenképpen kijön, hogy te nem vagy azonos azzal, amivé a szüleid neveltek, ezzel szinte mindenkinek szembe kell nézni. (Mármint magával)
Ja, mért nem kapna ötöst? (kevés latin szó:))
üdv és kösz
niemand alfonz: az apám az internetböl él, ott vezet rovatot meg ilyenek, nem tudom mért vagy kiakadva. Bizony, ma már meglett korú emberek is neteznek.
Még jó, hogy hozzászól, elvégre érinti valamelyest..
üdv
RP: örülök, hogy tetszett és hogy te is felemlítetted a jógyerekeket.
Nehéz tisztázni öket, de érdemes.
Amúgy a sérelmek ugyanazok is lehetnek, más-más lelkialkat másként dolgoz fel.
üdv
Juj, remélem nem bántottalak meg Máté! Nem rossz a poszt, nekem csupán nincs vége. Vagy közepe. De lehet hogy túl sokat foglalkozom hasonló dolgokkal, és diplomamunkát vártam kapásból.
Zűrösebb voltam, igen. 14 évesen elköltöztem otthonról. De megtanultam főzni :-)
Olyan 10 éve nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel.
Egyébként az egyik legjobb barátnőmet a Belvárosi Tanodában ismertem meg, de én nem oda jártam, csak pár barátom.
Nagyon tetszik ez a JP kibeszélőshow !
Igen ez valószínüleg így van. Azzal a különbséggel, hogy a rossz gyerek már a rosszasága megélése közben folyamatosan tisztában van vele, hogy valami nincs rendben, a jó gyerek meg rendszerint utólag jön rá, hogy lehetett volna másképp is. Ha egyáltalán rádöbben és talál válaszokat.
ok, nem vettem a lelkemre:)
most sütöm a csigát.
Asszem a te recepted
ne légy már mimóza, már megint mi rosszat mondtam? azt írtam lassan az is eljön, h az ember szembetalálja magát a felmenőivel a neten. neked ez természetes nekem meg nem, mert az én apám akkor fog csak netezni, ha majd a gép kitalálja, h őkelme mit is akar.
Csiga? Nem emlékszem.
niemand:)
estiskolán találtam csigareceptet, Fuszeres Eszteré..
RP: mesélj már, ha van mit! Te jó gyerek vagy?
Így visszagondolva a gyerekkoromra úgy gondolom, hogy igen. Jó tanuló-jó sportoló, nem balhézó.
Hogy most jó gyerek vagyok-e a szüleim szemében? Bár 31 évesen ez eléggé vicces kérdésnek hat, de majd szülőként ezt biztosan átértékelem.
Szerintem most úgy gondolják, hogy lemondtam a konvencionális “karrierről” egy valami másért cserébe. Én ezt a mást hívom életnek és szabadságnak. A korábbiról meg mai fejjel el sem tudom képzelni, hogy hogyan voltam képes végigcsinálni.
Máté, azért nem lenne jeles, mert nem elég hatékonyan szól a deklarált célközönséghez: a szülőkhöz. Nyilván nem véletlen, hogy az ifjabb korosztály fogadta itt is elismeréssel; a már szülők kevésbé. Mert túl általános a megfogalmazásod, kivéve saját “rosszaságod” bemutatását, és ezzel mintha nem meggyőzni akarnál, hanem egy újabb csínyt produkálsz. Lehet, hogy még nem ismered magad eléggé, ami nem baj, iszonyú hosszú és folyamatos munka árán lehet csak.
És evidencia mindaz, amit írsz, kicsit árnyaltabban, néha pont fordítva működve szülő - gyerek kölcsönhatása, de az. :)
RP: az a jó, hogy megtaláltad. Mit csinálsz karrier helyett?
noblog: igaz.
majd konkrétabb is leszek néha, bár az általánosítás és evidencia nyilvánvalóan célravezetö lehet, hiszen a szituk különbözöek.
egyik szülö alkesz, másik elválik, harmadik veri a gyereket, negyedik nem csinál semmit.
igazodj ki.
egyszerübbnek láttam úgy, hogy a megfelelö kommunikáció, odafigyelés, megértés és a sokat emlegetett tudatosság hiányzik.
most egy példa: ugye a szülö jót akar a gyerekének, ez az alap.
akkor átgondolja: ha alkoholista, gyenge szar vagyok, akkor a gyerekem ezt esetleg megtanulja, tehát nem teszek neki jót.
Tehát leszokom a piáról és összeszedem magam.
(A példa nem saját, apám alapjáraton is módosult tudatállapotban él.)
Ez a piás példa isszonnyat egyértelmü, de ugyanez bármi másra is ráhúzható.
Pl., ha verem az asszonyt, a gyereknek szar, mert az ö anyját verem.
tehát leszokom róla, lehet azzal mást is csinálni, stb…
hmmm. a neurózisok, szorongások, jellemhibák, akárhogy is nevezem, azok meddig is szoktak továbbadódni, hetedízig?
5 év nyakkendős nyolctólhatig jól megbecsült munka után felmondtam és elkezdtem a saját kis geschaeftemet, ami távolról sem olyan elegáns, mint a korábbi.
De a többit talán majd egy offline alkalommal!
Máté: nem kell túlparázni a szülőket és az ő életüket, van neked is már ami a tiéd. tudom mondani könnyű de trust me te semmiképp ne akard megoldani a konfliktusaikat, just a waste of your precious time.
élj, olvass, utazz, bulizz, ismerkedj és módósítsd a tudatod, moderálva persze ;]
Off: offline alkalom legközelebb július 26-augusztus 2 között!
http://www.judapest.org/jewish-festival-that-does-not-suck
Kedves Máté, jó írás és jó ötlet!
Persze, hogy a szülő a legmeghatározóbb a gyerek számára.. Hogy lehet ez kérdés?
A pszichológus nem véletlenül kezdi azzal, hogy kivesézi családot és a gyerekkort.
A dolog pikantériája, hogy egyénekről van szó, akik így vagy úgy egyéniségek is: ahol megvan mindaz, amit hiányolsz ( beszélgetés, figyelés, stb ), ott is lehet gond.
A te példáid nem tartalmuk miatt elrettentőek, hanem, mert az olvasók többsége nem alkesz, nem veri az asszonyt - tehát lehet lapozni, “ez nem rólam szól” felkiáltással.
Az is rég tudott, hogy a különböző - nevezzük finoman - társadalmi hátrányok újratermelődnek. Azt hiszem, nem róluk akarsz beszélni, sokkal inkább a konszolidált családok gubancairól.
A másik meg: alap, hogy egy család működését rendszerben érdemes csak vizsgálni. Arra pedig az adott rendszer egy tagja - szülő vagy gyerek - ritkán képes.
Ha még nem olvastad: Cocteau: Rettenetes szülők; Rettenetes gyerekek, meg Szerb Antal: Utas és holdvilág. Ezek a könyvek nálam sokkal jobban írják le témád bonyolultságát.
Mi ebbôl a tanulság? Abszolúte semmi. Nem minden tróger kölyökbôl lesz rabbitanonc Heidelbergen. De akibôl igen, az óriási esélyt kapott, hogy nagyszerû legyen!:) Rajta!
kösz kuksi
ok noblog
Szia Máté!
Van, amivel egyetértek a cikkben, és van, amivel nagyon nem.
Az itthon még mindig tíz körömmel kapaszkodó, -szerény véleményem szerint már rég idejétmúlt-, tekintélyre alapuló poroszos oktatási rend (illetve annak kiherélt szocreál, majd magyarbálintos változata) valóban ronda károkat tud okozni azon gyerekekben, akik nem hajtogathatók bele egyik formába sem. Ez az oktatás nem tud velük mit kezdeni, és nem is akar, ezért jön az egyik iskolából másik iskolába, innen is kirúgtak, ott sem bírtak veled, stb., ami csak növeli a gyerek “alsóbbrendűségi” érzését, feleslegesség érzését és ezáltal devianciáját. Ezt persze a pszichiáterek gyakran csak táplálják. Az alapvetően jó képességű gyerek tanulási kudarca a pedagógus kudarca. (Hozzátehetném most felmentésként a pedagógusok anyagi és erkölcsi elismertségét, eszközeit, lehetőségeit, tanulmányait, ami tudjuk, milyen szinten van nálunk, de felesleges, mert az egy más téma.)
A szülők (kizárólagos) felelőségével viszont nem értek egyet, sőt gyáva hárításnak gondolom, amit a felelőség alól való kibújás motivál(hat sokaknál). Mint ahogy nem igaz az, hogy csak a gyerek, úgy az sem, hogy csak a szülő a hibás. Meg az sem igaz, hogy mindenkinél működik az, amit írsz. Nálad nyilván működött, ezt alátámasztja vízöntő éned is, mint mondtad (bocs, én az ezoterikus vonalat képviselem itt talán nem kizárólagosan, tehát a horoszkópban is hiszek természetesen:), ami a legkevésbé korlátok közé szorítható jegy, és pont erre a szabadságra van szüksége. De van, akinek meg Csernus dokira. Mert van aki nem szabadságvágyból drogozik. Van akinél nagyon fontos a beszabályozottság. És van aki hagyja magát szétesni, és szétesett állapotban leledzik még vagy 10-15 évig, folyamatosan a szüleit hibáztatva elcseszett gyerekkoráért és nem létező önbecsüléséért, amig valami drasztikus módon ki nem ebrudalják biztonságos otthonából és kissé túlnőtt tinédzserkorából. Na most ezeknél az embereknél pont az a legfontosabb, hogy a szüleik hibáztatása helyett önmagukba nézenek, és ha kell, drasztikusan rákényszerüljenek a váltásra.
Veszélyes dolog személyes példákból, általános következtetéseket, pszichológiai korképet leírni!
De azért tetszett amit írtál!:)
Röviden, nekem ebből az volt a legfontosabb, hogy az ember a rokonait nem tudja megválogatni… és ez néha sajnos a szülőkre is igaz:-(
Csak néha igaz???
Eddig jutott volna a családtervezés? :D
én nem beszéltem kizárólagos felelösségröl.
annyit mondtam mindössze személyes tapasztalat, valamint a környezetemben látottak alapján, hogy a szülök értetlenül állnak a problémás kölykük tettei elött.
ilyenkor jól jöhet, hogyha nem csak a gyereket zavarják el pszichiáterhez vagy egyenesen el a háztól, hanem anyu meg apu leül egymással meg magával jól meghányni vetni a dolgokat.
aztán a gyerekkel.
nálunk sok veszekedés volt, mármint a szüleim között, de nem jutottak 5-röl a hatra. egyik besértödött, másik elment.
SOHA nem sikerült igazán tisztázniuk egymással a dolgaikat.
szted, ha így nössz fel, hogy vitakultúra helyett egymás köpködését látod, akkor hiszel majd benne, hogy ezekkel az emberekkel frankón meg tudod beszélni a dolgaidat?
ugye?
így hát mit csinálsz? minden lehetséges módon jelezni próbálod, hogy szarban vagy, csak éppen meg nem mondod tárgyilagosan.
egyébként nem hibásnak tartom a szüleimet, hanem látom, hog mi miért lett ilyen, és, hogy hol sérültem, hol kell megfoltoznom magam.
Csernus? Az tényleg egy bohóc, egyszerüen hamarabb beszél, mintsem tudná miröl.
Persze mond jókat elvétve, de egy pszichiáternek veszélyes annyit hibázni.
nálam nagyon mellélött.
üdv
nabokov, mindig úgy voltam vele, hogy ez a mondás max. a szerencsétlen nagynénémre áll és a szülők mégis csak egy speciális csoportot alkotnának… nehéz volt elfogadni, hogy elfogyott a türelmem, kitartásom anyámhoz. Már feladtam…
shahar, én is sokáig hittem hasonlókat, de valóban felesleges.
Én nem gyerekként voltam problémás, hanem már felnőttként lettem azzá, legalábbis a külvilág számára is értékelhetően…(kb. 18-19 évesen).
És nagyon sokáig hibáztattam anyámat, a gyerekkoromért is, ami szép volt amúgy. És 22 évesen a fejére olvastam, hogy 8 éves koromban nem vette észre, milyen rosszul érzem magam. Pedig lehet, hogy neki van igaza, és nem is éreztem rosszul magam akkor…(Mondtam már, hogy a horoszkópom Ikrek?:)
Szóval a dolgok nem feketék-fehérek. Nekem kifejezetten rosszat tett a hárítás és a szülők hibáztatása. És szegény anyámnak is.:(
Na jó, ezzel a posttal tényleg csínnyán kéne bánni…:P
(Kezd pszihodrámakörré alakulni)
csak családterapeutája jelenlétében olvassa
amugy Máté nem gondoltál még arra hogy irsz egy fejlődés-regényt?
A vallási szállal együtt tuti bestseller lenne amerikában ;D
nabo: fog ez a gyerek még írni hajaj! regényt, meg bármit.
mátécska: nősz fel. nem nőssz. (a rövid ö heidelbergi, tudom)
örülök kiscsillagom, hajrá!
atyád
Kuksi, te Andrea vagy?
F.E., nem vagyok Andrea.:)))
Off: http://www.hirszerzo.hu/cikkr.matt_harom_lepesben_a_kurucinfo_tundoklese_es_bukasa.72967.html
Nekem csak Mónikás kérdésem van, Máté, most milyen a kapcsolatod a szüleiddel?
Hello Mate,
ez kemeny tema nalam, ha kivancsi vagy ra inkabb privatban, meg nem tudok rola azzal a coolsaggal beszelni, mint te. M`eg nem.:))
off: tudja valaki, hogy hol van az izraeli tasztaturan ekezet???
Bocs, ha szó volt róla, de így munka közben nem tudtam figyelmesen végigolvasni a kommenteket.
Szóval Máté, te is egyke vagy? Ugye egyke vagy?
Máté,
Mesélnél még a rabbiképzőről?
Milyen irányzat, hogy kerültél oda, miért azt választottad, stb.?
Köszi
TopiG: van testvérem.
a nösz az kemény apu, kezdek már felejteni magyarul…
wannabe: a kapcsolatunk: fejlödö. Az, hogy szeretem e öket, az attól függ, hogy éppen milyen pillanatom van, jóban vagyok e magammal, békében a Világgal, stb. Mire gondolsz konkrétan?
Psymon: ortodox. Szeretek okos emberekkel lenni, azért. Ès azért kerültem ide, mert a Sors így akarta. Semmit sem tettem érte tudatosan.
nabokov: németül kéne most tanulnom, de kösz az ötletet. igaziból a szórakoztató irodalom jobban érdekel, majd meglátjuk, még anyagot gyüjtök;)
Milla: facebookon elérsz a leánykori nevem alatt: szabados mate
ok, btw en is a nemet fronton nyomom, dusseldorfban… bis die tage:))
szia máté!:-)
teljesen egyet értek avval amit postodban irtál, és örülök hogy ezek szerint elég sok ember érintve érzi magát mivel ez a téma valóban mindenkit érint. mert mind vagy már szülök, de minden esetre gyerekszerepben kezdtünk itt a világon.
ha kiszüröm a lényeget, akkor eléggé azon szinten forog a téma mégis, hogy ki a felelös, miért, körülményeket ne hagyjuk figyelmen kivül, stb., stb. mi volt elöbb, a tyúk vagy a tojás??
ez mind arról szól, hogy mindannyian más pontról kezdjük el, azaz mindenki más körülmények, emberek közt nö fel - de amint kilépünk az életbe, mint “felnöttek” (mikor növünk fel?? aki jót akar magának, az sosem, és holtig tanul:-) onnantól kezdve többet vagy kevesebbet kaptunk otthon és rajtunk áll hogy mik vagyunk, ill. mivé fejlödünk. ennyi.
szoval, úgy veszem egyezik nagyjából a vélemény, hogy akkor, ugye, végül is mindenki egy bizonyos ponttól felel teteiért. de hiányzik nekem néhány konkrét szempont, ami nem hangzott itt el, hogy a szükséges elemzés és helyzet megállapitás és felmérés után, mi is a lényeg?
ha emberi visszonyokba bonyolodunk, szülö-gyermek, baráti, szerelmi, legyen akarmi, mindig egy szabály van: amihez hozzákezdünk, az olyan és úgy sikerül mint amilyenek mi vagyunk. azt vonzod ami vagy, azt kapsz amit adsz. ha öszinte vagy akkor öszinte környezetet, ha meg más vagy, akkor azt.
emlékszem Trilli a szeretetet hiányolta, nagyon fontos, igen! de miféle szeretet? szeresd önmagad! ha magaddal nem vagy kibékülve, a világgal is mindig hadi lábon fogsz állni, és ha gyermek van gyakorlatilag ö sem fogja érezni és szeretni magát.
hogyan szeresse magát valaki, ha nem olyan környezetben nöt fel? ez az a munka, és a felelöség amelyröl itt is sokan irtak. mindenki magáért vállal amikor életét éli, s életet ad, mikor gyermeket vállal.
ha két ember, aki nagyjábol nem tisztázta a saját lelkét, s ez által a kettöjük visszonyát sem, elöre látható hogy vita esetében, sosem azon fog folyni a veszekedés amiröl tulajdonképpen szó van. félelmek, sérelmek, csalódottság, önbizalomhiány, egyik generációról a másikra öröklödik, ha nem töri meg valaki a “mintát”.
én nem így nöttem fel, csak annyi elönyöm volt hogy elég erös személyiségem van, ami azok az évek alatt, amikor megtörtem, fenntartott. terápiára jártam pár évig, s ástam abban a mocsokban amit családom generációi széppen összesepertek a szönyeg alá. szembe álltam a családommal, és kiiktattam a családom hazugságát és sértödöttségét ami 19 éves koromig mint egy fekete felhö beárnyékolta az életemet. nem értettek meg, de az volt a lényeg hogy kiengedjem magamból a “mérget” amit nyeltem addig, hogy aztán mit vonnak le maguknak - kit érdekelt. s az évek során vissza találtam magamhoz. teljesen magától alakult ki, és nagyon büszke vagyok rá, hogy anyámmal megfordult a visszony 180 fokkal. a terápiából, még ha nem is közvetlenül, ö is kapott. nem tudom elmondani mennyire szeretem, pont azért mert meghallgatott, amikor nem is akarta, mert fájt, sértésnek vette, mert egyedül nevelt, s kit okolhatott volna ha nem magát!
nem érdekel tegnap mi miért volt, ez simán a megértéshez kell, aztán már csak az számit hogy cselekszem ma.
öszinteség az ami minden kiegyensúlyzott visszony alapja. öszinte magadhoz, hogy mit akarsz, mit nem, eröt hogy kiállj amellett amit te helyesnek tartasz, s “hallóképességet”, hogy megértsd azt amit az emberek körülötted mondanak neked! ami azt jelenti, két fél csak akkor tud dialógust folytatni, ha egymás szavát hallják, nem úgy hogy egyik fújja a szövegét, a másik hallgat. ehhez le kell vetközni azt, hogy kritikaként érjen bármilyen nyilatkozat. nincs “ok”, nincs “hiba”, se “bünbak”, csak mi döntjük el hogy miként tekkintjük. Lássuk meg ami a szemünk elött folyik, ne csak nézzünk ki a fejünkböl - és reágáljunk rá. ha valami nem tetszik, váltosztáss rajta, mert más nem fog! és tiszteld az életet amelyt ajándékban kaptál, mert szégyen úgy élni, hogy se te sem a környezeted esetleg azért nem boldog, mert egy lelki ketrecben élnek!