Szíria party?

Sziria Party?

Kedvenc szakácskönyvírómnál Claudia Roden-nél kerestem megoldást, annak a fél kilónyi meggynek a felhasználására, ami sehogy sem akart elfogyni. Persze nem kellett sokat kutakodnom. A megoldás a „Kofta bil Karaz” nevezetû finomság.
Szíria Party? Megtudtam, hogy Roden dédapja a szíriai Aleppo fõrabbija volt. Aleppo másik neve Halab, ami arámi nyelven tejet jelent, ugyanis a legenda szerint Ábrahám egyszer megállt itt megfejni a juhait. Aleppóban már 3000 éve, Dávid király idejében is állt zsinagóga. Maga a város egy kereskedelmi csomópontra települt, ahol hamar megvetette a lábát a zsidó közösség. Mivel az úton rengeteg kereskedõ haladt keletrõl nyugatra és vissza, az itteniek különös arab konyhát vittek. Felfedezhetõ konyhájukban az olasz, a francia, de még az osztrák-magyar konyha nyoma is. Az itteni zsidók igencsak másfajta életet éltek európai társaikhoz képest! A nõk minden pénteken, miután elkészültek a sütéssel-fõzéssel, közösen maszíroztatták magukat a mikvében, miközben jókat pletykáltak :) (Mennyire más, mint zsoltárokat olvasva, a sorára várni az ember lányának! Már csak egy pohár pezsgõ hiányzott…(volna, nekem)…) Sokkal gyakoribbak voltak a társas összejövetelek, a több napig tartó „party-k”.
Ez az étel is egy ilyen társasági esemény kötelezõ fogása. Elõnye ebben a hõségben, hogy hidegen talán még jobb, mint melegen.
Hozzávalók a húsgombóchoz:
50 dkg darált bárány (én csak birkát kaptam, az is jó)
1 kis fej hagyma felkockázva
4 kanál rizs, sós vízben megfõzve
Chili paprika aprítva
Só, bors
2 tk õrölt fahéj
1 tk õrölt szegfûbors
3 ek fekete mazsola (a sima is jó)
3 ek fenyõmag
A hozzávalókat összegyúrom, falatnyi gombócokat formázok belõle. Olajban megsütöm.
Hozzávalók a meggyszószhoz:
50 dkg magozott meggy
Annyi víz amennyi ellepi
Cukor, ízlés szerint
1 ek hideg vízzel elkevert keményítõ
A recept szerint pirítóssal nagyon elõkelõ étel. Szerintem buciba töltve praktikusabb. Minél fûszeresebb a fasírt, annál savanykásabb maradjon a meggyszósz. Jó étvágyat!
Ha ez valakinek túl egzotikus lenne, ezen a héten erdõbényei ételekrõl írtam a blogomban.

15 bátor - “Szíria party?”


  1. 1 E.O.

    Még soha nem találkoztam élõ zsidóval :-) Ezért is örülök, hogy ráleltem erre az oldalra, ahol le meritek írni azt a szót, hogy Szíria, ahol kritikusak, és viccesek vagytok önmagatokkal szemben!
    Gratulálok, jó lenne, ha minden nemzet, vallás, stb így tudna magára gondolni!
    Egyébként megfõztem ezt a csodát, és komolyan mondom, én még ennyire finomat nem ettem! (Nem magam akarom dícsérni.)
    Mégegyszer gratulálok!!!

    E.O.

  2. 2 eszterle

    biztos?:) lehet hogy találkoztál csak nem tudtad, hogy az…:)))

  3. 3 Charlie

    Sok halott zsidó járkál Pesten. Tiszta kííííséretváros.

  4. 4 Fûszeres

    Biztosan találkoztál már zsidóval, az a titkunk, hogy teljesen el tudunk vegyülni a tömegben :)

  5. 5 Charlie

    Egy magasrangú, akkor éppen jobboldalit alakító katonatiszt mondta a kilencvenes évek elején hivatalos izraeli látogatáson egy szakmai törzstisztnek: Hogy is van az, Misikém, hogy én odahaza mindenkirõl meg tudom mondani az utcán, hogy zsidó-e, itt meg senki sem látszik annak, holott hát mindenki az? Az elõítéletssségnek van igazán ön-(én)-tudata.

  6. 6 @ntiCsótány

    …bár a szír báránygambóchoz nincs túl sok köze, de a hetvenes évek endékájában épphogy nem rugtak ki az akadémiáról…Történt tudnélik, hogy egy fergeteges kollégiumi “privatka”, azaz lengyel-magyar-bulgár házibuli után - hajnalban -lecsapott ránk a “higiénia-különítmény”, élükön Frau Busch-al, az igazgatónõvel. Hisztérikus üvöltözés lett azonnal..: “ez nálunk így nem megy..itt nem lesz orgia…itt nem lesz mocskos cigánytábor…”…kaptunk egy fegyelmit is és a kirugásunkról tanácskozó bizottság kiküldött Sztásekot és engem a folyosóra. Ott gubbasztottunk fényévekre a diplomától. Amikor behívtak minket, a prorektor megkérdezte van-e valami mentségünk vagy mondanivalónk…Nekem volt. Beláttam hibáinkat, hogy rabul ejtett minket egy pillanatra az önzõ hedonizmus, de azt nem vártam volna, hogy egy testvéri, szocialista államban, akivel együtt építjük a békét, és védjük Vietnámot, a barátomat és engem lemocskoscigányoznak…Lett nagy ijedség, sõt rémület…A prorektor, de az egész bizottság is elkezdett minket megnyugtatni, hogy csak nyilvánvaló félreértésrõl van szó, senki nem gondolja itt komolyan, hogy mi cigányok vagyunk, nem is nézünk úgy ki…ün viszont tanultam Dimitrovtól, és vádlóvá váltam…”De bizony mind a ketten cigányok vagyunk, Sztásek lengyel cigány, én meg magyar cigány…”- mondtam, és erre összeroppant a vád. Frau Buschnak bocsánatot kellett kérni, kifejezetten sajnálatra méltó volt…A rasszista bizottság persze megúszta…és mi is..”próbaidõvel”. Ja, szóval ez nem a gambóczról szólt csak kijött belõlem a zsici…

  7. 7 shadai

    Ez már milyen sztori?! LOL :D

  8. 8 Charlie

    Nekem tetszött, instállom alásan, izé: Mir hat’s jut jefalln, Herr Genosse AffenschwanzNtKakerlake.

  9. 9 Fûszeres

    Hö Hö :)

  10. 10 @ntiCsótány

    ..ja, hogy a végsõ tanulságot, a “lekách”-ot nem vontam le…Szóval, gyorsan, mielõtt a bayerzsolt beelõz (õ látott élõ zsidót, nagyon)… a gambócz az gambócz (Knödel,knédli, knedelách,buletká…) továbbá gömbalakú és ezért a központjától egyenlõ távolságban, de különbözõ szögekben elhelyezkedõ szíreket, zsidókat, cigányokat, belgákat, bayorokat egyenlõ arányban vonza, már amennyire a tömege engedi. Viszont egyesek csak a gombócon keresztül látják a másikat, ha netán pont úgy helyezkedik el és nem veszik észre, hogy ez a gombóc nincs is, mert csak szimbólum…

  11. 11 Charlie

    Akkor is, ha gombóc van a torkunkban?

  12. 12 @ntiCsótány

    …náchon, kedves Kárli, mivel hogy a torok is csak egy absztrakció…

  13. 13 eszterle

    aha a gombócon keresztül…- különösen ha szilvás:)
    min1 nekünk knédlink nincs de szilvásgombócunk van-ettöl magyarzsidó a magyarzsidó:)

  14. 14 Charlie

    A sok knédlit evõ borz (torkos borz) pedig voltaképpen absztrakciós borz, csak úgy túl hosszú lenne… Ezért azután in concreto torkos.

  15. 15 @ntiCsótány

    …jesúmiriám…..drága hitsorsosok és tisztelt metéletlenek. Térjetek vissza a valós világba, a rozsomákéból, meg a szeólból. …mit fog rólunk gondolni E.O….pedig már majdnem megnyertük az örök szimpátiáját és ti elbagatelizáltok mindent, aprópénzre váltjátok a hochmecc titkos tudományát….

Légy bátor!