Szkineváltozás

Azt hiszem megtaláltam az év blogbejegyzését (thanx Semes!).
Bölcs Lázadó képben van és elmondja ünöknek a tutit.

“(…)ekkor kezdõdtek a bajok. Merthogy megkérdezte a Saci, hogy ne szórakozzak már, az én anyám nem zsidó. Mondom jó hogy nem, mert hogy izraelita. Azért is fekszik szegény Isten nyugosztalja az izraelita temetõben. Na nem szaporítom a szót, azt hitték szórakozom, akkor világosítottak fel a többiek a bandából, hogy az izraelita meg a zsidó az ugyanaz. Mondtam ne vicceljetek már srácok, a mocskos zsidókat mind utáljuk, ez összetart minket, de az én anyám az nem volt zsidó! Kurva ideges lettem.”

A történet elõzménye és folytatása is legalább ennyire izgalmas! De talán túlságosan is: a JP azt gyanítja, hogy a Bölcs Lázadó valójában nem is a Bölcs Lázadó. De hát akkor ki lehet ??

link

ps: Bölcs Lázadó a tavaly õszi kõdobálókról

41 bátor - “Szkineváltozás”


  1. 1 Psymon

    OI va vOI

  2. 2 karas

    ez ugye kamuuu

  3. 3 roland

    ün már hallottam errõl srácról, egyszer betelefonált a Fialának, és ugyanígy elmesélte a történetet, hogy világosodott meg, hogy hagyták el a barátai a származása miatt. Persze ettõl függetlenül lehet kamu a sztori.

  4. 4 Claire

    ürdekes sztori. Lehet, hogy kamu (nem csodálkoznék rajta), de mondjuk úgy vagyok vele (a kis naiv :), hogy jobb lenne, ha igaz lenne.. sõt jobb lenne, ha több ilyen történne a világban.. Hogy emberek egyik napról a másikra felébrednek és ráeszmélnek, hogy amit másokban olyan látványosan gyûlölnek, az talán nem is áll olyan messze saját maguktól sem… Mert ugye sokáig lehet még játszani az adok-kapok játékot (amíg van élõ ember a földön), de végsõ soron senki sem nyer vele. ürülnék, ha mindenki úgy sétálhatna az utcán, vagy gyakorolhatná vallását, vagy egyszerûen csak úgy élhetne, hogy nem kellene attól tartania, hogy megrugdossák, megalázzák (vagy legvégsõ esetben rárobbantják az épületet). (ün a kis naiv) hiszek benne, hogy rajtunk múlik a dolog, szóval remélem, hogy ez tényleg megtörtént a sráccal, vagy ha vele nem is, valakivel valahol a világon igen…

    Amúgy, sajnos el tudom képzelni „mélyen mûvelt” hazánkban, hogy valaki nem tudja, hogy az izraelita és a zsidó ugyanazt jelenti. Ez részben megmagyarázná, hogy az ilyen emberek miért állnak be bandákba, ahelyett, hogy unalmunkban inkább könyveket olvasnának… :[

  5. 5 Fûszeres

    Az angol tanáromban egy világ omlott össze, mikor megtudta, hogy az egyik nagymama francia. Így van ez.
    De szerintem kamu. Túl jól ír.

  6. 6 Matyko

    Bolcs Lazado most nagyon buszke :D :D
    Amugy a Valaki Mas gyozott, de tobbet mar nem mondhatok :))))

  7. 7 Matyko

    Termeszetesen a sztori kamu, de ez kiderulhet Bolcs Lazado tobbi postjabol, pl az oktoberi esemenyek “kodobalas zsido szokas” cimu es a tomegpszichozis kozben gatyaja elvezo irasokbol :D Ez egy nagyon jofele alazas. Igy belegondolva tellleg regiMatulas, bedeMartonos :P De nem az :)

  8. 8 drc

    szegény hülye nyomorult…

  9. 9 Houdini

    “Amúgy, sajnos el tudom képzelni „mélyen mûvelt” hazánkban, hogy valaki nem tudja, hogy az izraelita és a zsidó ugyanazt jelenti.”

    Kedves Claire,
    Ezek szerint nem hallottál az erdélyi Bözödújfaluról, ahol az izraelita vallásra áttért székelyek éltek.
    Mielõtt a hazát minõsítenéd, talán érdemes lenne jobban tájékozódni.

  10. 10 shadai

    Az izraelita és a zsidó ugyanazt jelenti Houdini.
    Aki betér a zsidó vallásra, azt a zsidóság *zsidónak* tekinti.
    Az “izraelita” kifejezést a létezõ szocban használták elõszeretettel (hivatalosan a zsidók is), egyfajta eufémizmusként.

    Zsidózsidózsidózsidózsidó.

  11. 11 Claire

    Most igazából nem tudom, hogy mit is akartál ezzel a példával mondani Houdini.. Képzeld nem a hazát mindõsítettem, hanem az igen sok “mûvelt” lakóját. Mert azért abban remélem egyet értünk, hogy vannak páran, és nem hinném, hogy a haza büszke lenne rájuk.. ha te ezt így jónak érzed, lelked rajta, de én nem örülök neki. Nyilván akinek nem inge, nem veszi magára.. ez egyértelmû. De közös érdekünk, hogy ezen pozitív irányban változtassunk.

  12. 12 Charlie

    Az izraelita kifejezés a humanizmus óta használt eufemizmus az elõítéletektõl nem mentes zsidó (Jud[e]) helyett. A XIX. században a magyar (osztrák, morva és cseh) zsidók is szívsen használták. A MIOK miatt lett népszerûtlen. Vagyis: Még 10 év MAZSIHISZ, és kereshetünk egy újabb önmegnevezést (Lehetõségek: Jakobita, Abrahamita, zsé, pl.: MAZSüHISZ [magyar zsé hitközségek szövetsége].)

  13. 13 Claire

    :] kreatív

  14. 14 sdw

    a lóf.szt! már bocsánat, de zsidó(k vagyunk) és kész. keressen magának más (szemantikai) játszóteret a mazsihisz, ha már.

  15. 15 Maceszbácsi

  16. 16 elkana

    Az egyik legszebb emancipációs elnevezés kimaradt: M?ZESHIT? (Mamohihisz) De a kedvencem: Menóra-vallású. (Mamevahisz)

    Sabat salom, kedves jidek!

  17. 17 Charlie

    Rosszul értetted a hozzászólásom. A MAZSIHISZ éppoly kevéssé keres magának új nevet majd, mint a MIOK tette. A zsidó történelem pedig tele van különbözõ önmegnevezésekkel (Jiszraél, Is-Jiszraél, Ansé Jiszraél, bené Jiszraél, Jehudim, Ivrim, bené brit, bené Jáákov, stb.) Ezek esetlegességek és divatok, szokások, megszokások. S amikor egy megszokás terhessé válik, akkor jön a váltás. A váltás után pedig nagyon nehéz elképzelni, hogy az éppen szokásossá vált önmegnevezés, sem az egyetlen, sem a mindig meghatározó, hogy volt eltte már más, s lesz még helyette is más.

  18. 18 Charlie

    Sábosz sulojm, gám löchá…

  19. 19 maxi

    minden izraelita zsidó, de nem minden zsidó izraelita:)
    pl. én nem.
    hook-nose

  20. 20 @ntiCsótány

    …kihagytátok, - kedves hitsorsosok - a szeretetteljes “agresszor”, Ost-EU-femizmust. Helyesen persze “agresszorita”….MAGIHISZ….

  21. 21 Fûszeres

    Houdini : ?ket nem szombatosoknak hívták? De õk szerintem keresztények maradtak, csak tartották a Tórában leírt parancsolatokat.
    http://href.hu/x/2y8d
    De lehet, hogy tévedek, majd vasárnap utána olvasok.
    Mindenesetre manapság is van a szombatot komolyan tartó keresztény vallás, az adventisták.
    ün is a Kilincsorrúakra szavazok! :)

  22. 22 Charlie

    Tegnep este hat felé a Parlamentnél magyarázta tört németséggel egy férfi (magyaros akcentussal) egy négy fõs csoportnak, hogy “diese Zionisten nehmen alles. Sie nehmen Land, Haus, Metro vier.” Néhány másodpercig voltam hallótávolságban, de tetszetõs eklektika bontakozott ki. Tehát van még MACIHISZ is.

  23. 23 plexus

    A posthoz. Ajánlott film: The Believer.

    “Danny Balint egy szélsõségesen rasszista skinhead-banda tagja, aki társai közül talán a legradikálisabban fogalmazza meg antiszemita nézeteit. Danny súlyos titkot õriz: õ maga is zsidó származású, aki valaha egy héber iskola egyik legjobb tanulója volt. Múltja azonban nem maradhat örökké titokban. Amint “bajtársai” tudomást szereznek Danny származásáról, a fiú kénytelen szembesülni saját elvakult elveinek borzalmaival. A SUNDANCE FESZTIVÁL nagydíjas alkotását az Amerikai Náci Párt egyik oszlopos tagja, Daniel Burros valódi története ihlette. Burros a ‘60-as években öngyilkosságot követett el, miután a sajtó leleplezte zsidó származását.” (port.hu)

  24. 24 Fûszeres

    Eltünt a hozzászólásom, pedig nem is zsidóztam! ün a kilincsorrúra szavazok!
    Houdini: Te nem a szombatosokra gondoltál? ?gy tudom, õk keresztények maradtak, csak tartották a Tóra parancsolatait IS.
    http://href.hu/x/2y8d
    Egyébként manapság is van szombatot tartó keresztény vallás, az adventisták. Volt ilyen kolléganõm, érdekes volt…

  25. 25 sdw

    the believer - trailer:

  26. 26 @ntiCsótány

    …pedig csak a pannon-modelt, a “…beépültem, hogy megváltoztassam…” formulát kellett volna alkalmaznia. Igaz, akkor meg a nácik nyírják ki…

  27. 27 zsófi

    A történet egyértelmûen kamu, de akár igaz is lehetne. Nem számít. Lehet valaki akkor is zsidógyûlölõ, ha félig-meddig zsidó származású. Sõt! Az ilyen szituáció még erõsítheti is az identitászavart.

    Anticsótány: Az amerikai srác nem azért lett öngyilkos mert félt a zsidók, (vagy a nácik) bosszújától. Hanem mert összedölt a kártyavára. (üs a személyisége is.)

  28. 28 @ntiCsótány

    …igen, a “kártyavár” elmélet szerint…de van a “légvár” és az “erõs vár a mi hitünk..” opció is, ez szorozva x(a sztori valóságtartalma + a rendezõ lehetséges üzenetei + a kritika pártos értelmezései):osztva a befogadói pre és postjudikációval….
    …az öngyilok, mint egérút vagy mártíromság, gyengeség vagy bátorság, hitvesztés vagy vakbuzgóság a további lehetséges Gaus-i feladványok.

  29. 29 balagan

    nyugtassatok meg, hogy Lovas István nem tervez önygilkosságot!

  30. 30 Charlie

    Megnyugtatlak, ha L. I. öngyilkosságot tervez, akkor az nem saját öngyilkossága. Most, remélem, megnyugodtál…

  31. 31 balagan

    ellenkezõleg, összezavartál…

  32. 32 Charlie

    Zavaros idõket élünk…

  33. 33 Charlie

    De élünk!

  34. 34 zsófi

    Mi van, körbejár a spangli?
    :)))

    (érdemes visszaolvasgatni ennek a bejegyzésnek a hozzászólásait…)

  35. 35 Charlie

    Ewige Wiederkehr des Gleichen. Die Wüste wächst.

  36. 36 @ntiCsótány

    ..Nietsche Sisyphos pardigmáját nagyon is megértem és ha valóban Odysseus volt a törvénytelen fia, - mármint Sisyphosnak - a nagyon ravasz, a majdnem olyan ravasz mint az old-wüstenfuchs Rommel, akkor már a sivatagnál is vagyunk….és miért mi a baj, aggyatok zsófnak is egy slukkot…

  37. 37 Charlie

    Hogyne, hogy azzal rendezze el a séróját! Majd ha kiértünk a sivatagból, lesz víz. Ezért ne veszítsünk már megint embert (Áronra gondolok meg Mózesre, az egyiptomira.

  38. 38 shadai

    Ami a fotót illeti, Bölcs Lázadó valójában “Paul”, aki fogyókúrázik.

  39. 39 Matyko

    shadai: a kep csupan illusztracio

  40. 40 Charlie

    Melyik kép? Van vagy kilenc…

  41. 41 Matyko

    ne stoppoljatok mar azt a korbejaro spanglit - amugy arra a kepre gondoltam, ami az eredetileg idezett cikkben van. ez is csak bizonyitja, hgy fiktiv tortenet, az ertelme midossze annyi, hogy rohogjunk egy jot. ;)

Légy bátor!