
Bevallom, csak azért teszek most fel kalács receptet, mert olyan szép a kalácsom a Vadjutka biciklijének a csomagtartóján, hogy muszáj megosztanom a fotót veletek. Egymagában pedig nincs sok értelme ennek a képnek.
Hozzávalók két kalácshoz:
7 pohár liszt (egy pohár 2,25 dl)
0,4 pohár cukor
3 tojás felverve
0,5 pohár olaj
2 dkg élesztő
0,5 ek só
1,75 pohár meleg víz

A tésztát nagyon alaposan ki kell dolgozni. Ezen áll vagy bukik a dolog. Szerintem ez olyan húsz perc. Rendesen lefáradok tőle :-) Dagasztógéppel is pont ennyi, és akkor pihenten teszem be a sütőbe. Egyébként a legjobb stressz levezetés a dagasztás!
Konyharuhával letakart tálban negyven percig kelesztem 35 fokon. (Akinek nincs a sütőjén kelesztő program: 30-60 C, az mindenképp legalább a kétszeresére kelessze) Két részre osztom, aztán részenként még hatra. Hosszú hurkákat (természetesen kóser hurkákat) sodrok belőle, majd befonom. Sütőpapírral letakart tepsire teszem, hagyom még így is kelni fél órát, közben előmelegítem a sütőt. 180 C fokos sütőben negyven perc alatt megsül. Az utolsó öt percen bekenem a tetejét tojássárgájával, és megszórom mákkal.



























holnap megsütöm, tényleg nagyon szép!
az olajból el lehet hagyni valamennyit, mondjuk a felét, vagy akkor nem lehet olyan jól kidolgozni?
Máté
ja, és a liszt fele mondjuk teljeskiörlésü lehet szerinted?
Hú mekkora!
És gyönyörű :) Ez most ugyanaz az adag egyben, amit máskor négy részben szoktál sütni?
Megmondom őszintén, ha a kalácssütős indavideódat nem láttam volna, sosem sütök. Nem mertem volna belevágni, de ott olyan könnyedén élvezetesnek tűnik az egész művelet, hogy kedvet kaptam. Még arra is figyeltem, ne legyen vérpötty a tojásban, kukac a liszben:))
Nem akarod beszúrni ide azt a videót?:)Vagy linkelni?
levegőt kinyomkodni a tésztából,egyik végét erre csavarni, másikat arra, hogy foszlós legyen. Ezt sem tudja ám magától mindenki :))
nálad láttam először:)
Off: Na ilyen ülés kellene a bicajomra mint Vadjutkáé (a mostani keskeny, törős antiposi helyett…
Szerintem nyugodtan hagyj el az olajból.
Ha a simaliszt felét lecseréled tk. lisztre, akkor tegyél hozzá egy fél ek. sikért. Ez búzafehérje tulajdonképpen. Ennyire magas nem lesz, de jó lesz azért.
Videó itt:
http://fuszereslelek.blogspot.com/2008/05/challah-barhesz-vagy-szombati-kalacs.html
Ha valaki fel tudja ide tölteni, akkor megtehetné, mert én nem tudom.
gyönyörű lett! címlapra vele! ;]
A videó alapján én is két alkalommal sütöttem már és nagyon jól sike-
rült. Félve fogtam hozzá, mert idáig nem sikerültek a kelt tészták,
Lehet kapni direkt kelt tésztákhoz való lisztet. Zsidó képgalériá-
kon is láttam már ilyen gyönyörű nagy kalácsokat.
fantasztikusan néz ki a második képen a kalács és tetszik a csomagtartós megoldás is ;]
köszi, szuper. meg a hatfonás is a kolleginától.
a sikér az milyen egyéb neveken ismert? Persze rákeresek magam is, csak ha véletlenül tudjátok. (Németföldön is értsék)
Üdv, és kösz, nagyon várom már a holnapot:)
sikér=szejtán=búzafehérje
Itthon bioboltban árulják, halványsárga, lisztszerűség.
köszkösz
olyan szép, hogy megérdemelne egy bukósisakot.
nekem troubleshooting kene.
az utobbi harom alkalommal, teljesen szetfolyt.
ugy ertem egyaltalan nem latszott fonottnak: egy kocka lett az egesz. a fonasok teljesen egybeolvadtak es nem puporodtak ki.
miert? es mit tegyek? hogy legyen?
kerem vissza a kidudorodo fonasokat. az alakjat.
Függ a liszt minőségétől, az oviban is volt egyszer ilyen, ahová a gyerek jár.
Vegyél új fajta lisztet, hátha az segít. És a másik trükk, hogy a Hurkákat fonás előtt, ha egy kicsit megtekered, akkor jobban tartja a formáját.
De ugyanaz a recept régebben működött nálad?
igen.
bar a liszt mindig valtozik - akkor az lehet.
felek most mar a lisztektol.
itt csak ket fajta van:
self-rising
meg sima
es mindkettobol van organic valtozat is.
illetve van “kenyerliszt” - de ezt nem ertem.
A kenyér lisztet próbáld meg! Ha az nem jön be, akkor a biot. A self kiesik, illetve biztosan jó, csak sütihez, nem kelttésztához. :-)
Tényleg gyönyörű a kép.
Én már csináltam Graham-liszttel kalácsot, többet valszeg nem fogok. Nem lett rossz, de nem emel annyit az élvezeti értékén, mint mondjuk egy pitetésztánál, cserébe viszont nem foszlós és laposabb. (Nem volt benne plusz sikér.)
Ha nem tojásos receptet csináltok (az enyém olyan), akkor a sütés vége felé forró mézes (cukros) tejjel is lehet kenegetni, attól nem pergamenszerű-fényes héja lesz, hanem csak szép piros. És nyamm. :))
szuper lett a kalács, köszi a receptet.
csak a teteje kicsit elrántottásodott. (nem tudtam hány sárgáját kell rátenni, hát tettem amennyi fért) :DD de azért szépek, csak olyan, mintha sajtosak lennének
Shabat shalom!
Én két ilyen nagy kalácsra két sárgáját szoktam rákenni, ha kell, akkor egy kicsit higítom vízzel.
Shabat shalom!
Köszike a képet illető dicséreteket! Van máásik is…:-)
És persze: címlapra vele! ;-)
(A biciklimet nem dicséri senki? ;-)